2015-11-18 nap bejegyzései

(1741) Párizs nyomán

Tbor bá’ online

 

~q191Amikor a muszlim horda megtámadta határainkat borítékolható volt egy olyan öldöklés, amit Párizsban végrehajtottak, és az is borítékolható, hogy jön a folytatás, mert ez, az ellenünk intézett háború, egy olyan harc, amit nem akarunk észrevenni. Elpuhultunk! A nagy kényelemben kitalált kényeztető wellness orgiákban megfeledkeztünk arról az örök igazságról, hogy az élet egy örökös harc a fennmaradásért. Prédává váltunk a muszlim világ számára, jönnek és el fogják venni az övéknél kedvezőbb életkörülményeinket, és közben leölnek minket, mint egy húsvéti bárányt, hogy felzabálhassanak. Ez egy újkori honfoglalás, ami közben vigyorogva veszik tudomásul, hogy kényelmünk fenntartása érdekében fiatal munkaerőre van szükségünk, mert már utódokat se tudunk nemzeni. Majd ők basznak helyettünk, mert már arra se vagyunk képesek. Mi már csak az anális, orális szexet ismerjük, gecinket a nők arcába spricceljük vaginájuk helyett. És amikor nyíltan megtámadnak, akkor azt várjuk el egymástól, hogy a néhány gyilkost ne azonosítsuk az ártatlan, és szerencsétlen „menekültekkel”. Egyszerűen nem fogjuk fel ésszel, hogy minden muszlim egy potenciális keresztény gyilkos, mert a háttér kultúrájából következően bármikor indokrinálható a kegyetlen gyilkolásra, méghozzá vallási alapon, amiről gondoskodnak a radikális imámok.

Amikor elődeinket megtámadták, lovas futárok hordták körbe a véres kardot. Fegyverbe! Védjük meg országunkat, otthonainkat. Most levelet írunk a gyilkosoknak (Antoine Leiris), amit a média szét kűrtől az egész Európában, és arról biztosítjuk őket, hogy nincs gyűlölet a szívünkben, hiába gyilkolták le kedvesünket, mi továbbra is szeretni fogjuk halottainkat, nem adjuk meg a gyilkosoknak azt az örömöt, hogy gyűlöljük őket. Díszelgünk saját impotenciánkban, és mit várunk? Hogy meghatódjanak azok, akik magukban cipelik a középkorból átmentett barbárságot, akik a XXI. Század kezdetén, a globális kommunikáció kellős közepén (amit ügyesen alkalmaznak) videó felvétellel megörökítve, bicskával embereket fejeznek le pusztán azért, mert szent könyvüket, a Koránt másképp értelmezik, mint ők? Ezekből akarunk mi olcsó bérű szakmunkásokat faragni? Ezekkel akarjuk pótolni ellustult asszonyaink fajfenntartási kötelességének a hiányát?

Elpuhult, korrupt politikai vezetőink nem ismerik a történelmi múltat, vagy nem érdekli őket. Az elsatnyult társadalmakat életerős jövevények szokták elsöpörni. A vérszomjas Hermán Cortés konvisztádor néhány száz mindenre elszánt katonájával meghódította a 25 milliós, jólétben fürdő Azték birodalmat. Aranyra vadásztak Jézus nevében és tömegesen gyilkolták a meghódítottakat. A mai hódítók Allah nevében gyilkolnak, hódítanak, de valójában abban a kényelemben akarnak élni, mint mi.

Hogy eset el Buda 1541-ben? Úgy hogy a törökbarát Merkel asszony, akarom mondani Fráter György hagyta őket besétálni, hisz oly jámborak voltak. Dehogy voltak ők katonák, ártatlan nézelődők voltak csupán.

Ébresztő emberek, ez egy honfoglalás, aminek a lényege, hogy azé az ország, aki harcol érte, ahol a munkára fogható őslakókat esetleg életben hagyják, a fiatal nőket magántulajdonba veszik, de mindenki mást lemészárolnak.

~q071

Őseink pontosan tudták, kik az ellenségeink. Mi miért nem tudjuk?

_________________________________________________
_________________________________________________
_________________________________________________