2015-11-05 nap bejegyzései

(1733) Élet az ISIS alatt

Tibor bá’ online

 

~q191Egy Bagdadban élő szír történész, Sami Moubayed a „Life Under Isis” címen írta meg igen figyelemreméltó könyvét, nem kis életveszélyt hozva saját fejére, aminek tökéletes tudatában van. Nekünk pedig hálásnak kellene lenni érte, mert azoknak is kinyithatja a szemét, akiket a liberális hülyeség sikeresen megfertőzött.

Miket tudhatunk meg a könyvből? A részleteket, az ideológiát, és a végső célt, ami az ISIS vérfagyasztó kegyetlenkedése mögött van, azt a hallatlan közönyt, amivel az emberi élet értékét a nullára redukálják.

A szerző könyvében egyetlen egy dologra nem hívja fel a figyelmet. Arra, hogy a több százezer menekült közé vegyülve (már csak a nagy számok valószínűsége szerint is) elképesztő mennyiségű terrorista bújik meg, miközben ebből az embertípusból egy is több mint, amit el lehet viselni.

Abu Bakra l-Baghdadi, az ISIS kalifája beosztottjaival kizárólag mobiltelefonon értekezik, kitűnően beszél angolul, és megköveteli, hogy minden hozzá bejutó titkos jelentés ráférjen egyetlen A4-es oldalra (ezt valószínűleg Churchilltől tanulta). Megköveteli, hogy alattvalói heti 6 napon át dolgozzanak.

Az ISIS propaganda magazinnak, a Dabiq-nak valamennyi munkatársa európai muszlim, akik igen hatékonyak nyugaton élő muszlim fiatalok beszervezésében.

Az ISIS fővárosban, Raqqa-ban igen hatékony adózást követelnek meg. Az iskolák újra működnek, de a tananyagban igen aktív részt kap a vallásoktatás. Elképesztő irónia, hogy a vizsgapapírokat átküldik a katonai fronton a szíriai oktatásügyi minisztériumba, ami Damaszkuszban van.

A könyv feltárja az összes embertelen, kegyetlen büntetést és kivégzést, ami kétségtelenül kimeríti a háborús bűntett kritériumát. Ez azonban nem példanélküli. A szunita muszlimok hite szerint a kalikfátus eredete a mekkai Kurajsz klánra vezethető vissza, ahová maga a próféta Mohamed is tartozott. Utódaik meg akarták tisztítani az iszlámot (mitől?) és nem kevesebb, mint 5000 fejet vágtak le a törzséről 1801-ben. Amiről így emlékeznek meg: „Elfoglaltuk Karbalát és Alla engedelmével lemészároltuk a hitetleneket. Ezért nem kérünk elnézést, és üzenjük az összes kafir-nak (főleg keresztények), hogy ugyanígy fogtok járni. Ismerősen hangzik? Hát persze, ezt akár Jihad John (az egyik videó kivégző) maga is mondhatta volna.

Az ISIS gyakran hivatkozik arra, hogy maga a próféta adott parancsot a foglyok lemészárlására a I.u. 624-ben vívott Badr csata után. Ezt a gyakorlatot, mármint a foglyok legyilkolását, az ottomán uralkodók vidáman folytatták. A magyar I. Lászlót, és a bosnyák I. István és fiát lemészárolták, miután megadták magukat.

A leghűségesebb muszlimok, a szaudi uralkodó ház egyetlen évben 50 alattvaló fejét vágták le. És aki azt hiszi, hogy ez csak uralkodási határaikon belül történik, az nagyon téved. Az ISIS két szír aktivistát fejezett le (a rendőrállam) Törökországban, mert egy Internet blogban részletesen meg merték írni az ISIS belföldi kegyetlenkedéseit. Az üzenet egyértelmű. Ha valakit le akarnak gyilkolni, számukra az országhatárok nem jelentenek akadályt. Lenne rá fogadásom, hogy ma már Magyarországon is vannak csendben lapuló ISIS ügynökök, akik csak egy parancsra várnak, hogy gyilkoljanak. És a parancsok, mint tudjuk, mobiltelefonon érkeznek. Ezek az emberek lélekben a sörtét középkorban élnek, de kitűnően alkalmazzák a XXI. Század technikáját.

Breaking news: Reggel érkezett a hír, hogy a Sinai felett lezuhant orosz utasszállító gépre az ISIS bombát helyezett el. Ez okozta több mint 200 ártatlan civil halálát. Tökéletes bizonyíték arra, amit fentebb írtam. Barbár, kegyetlen, bosszúálló, kiszámíthatatlan, nagyon veszélyes banda.

Ilyen közel még sose voltunk a III. világháborúhoz, mint most: (az alábbi videó URL-t másold be be a keresődbe, vagy kattints rá az 1. hozzászólásba belinkelt URL-re)

http://www.informationclearinghouse.info/article43323.htm  

Frissítés: A baj óriási. A menekültekkel szétküldött fanatikus iszlamisták gyakorlatilag felismerhetetlenek. Bárhol, bármikor lehetséges terrortámadástól tartani, most már a világ bármely pontján. Innentől kezdve ez egy totális „vallás” háború. Csak akkor győzhetnénk, ha minden muzulmánt kiirtanánk a környezetünkből, ahogy ezt ők teszik, de erre ez az elpuhult társadalom, a mely egy lelőtt farkas miatt is siránkozik, egyszerűen képtelen.

 ___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________