2015-11-01 nap bejegyzései

(ACs-67) Azok a csodálatos nők – Nyitott légtér

Tibor bá’ csodálatos női

~q102

1968 végén vettem egy 2000 m2-es telket Szigligeten. Aki ismerős arra felé, annak elárulom, hogy a Rokarántó domb tetején, gyönyörű kilátással a Balatonra. A következő tavasszal felhúztam rá (persze engedély nélkül) egy alpesi házat, ami akkoriban nagyon divatos volt. A ház természetesen kétszintes volt. Alul a nappali és a konyha, fent pedig a háló, mégpedig úgy, hogy a középen elhelyezett létráról jobbra és balra lehetett bekúszni a dupla ágyakra.

A vityilló viszonylag hamar kész lett, nem maradt más hátra, mint élvezni a nyarat, amiben nagy segítségemre volt az akkor 18 éves, frissen érettségizett, leendő második feleségem, aki héba-hóba főzött is valamit, én meg időnként fordítottam is, hogy legyen miből megvenni a főzéshez szükséges nyersanyagot. Társasági élethez pedig meghívtam a volt kollégáimat, barátaimat. Így esett, hogy Ádám barátom egy napfényes szombat délben befutott a legújabb barátnőjével, de ez némi magyarázatot igényel.

Ádám kutató mérnök volt a TÁKI-ban (Távközlési Kutató Intézet), okos és rendkívül művelt, de ronda, mint az ördög. Volt egy rendkívül szép, de hallatlanul buta felesége, akit éjjel-nappal fényképezett (lehet, hogy mást nem engedett), aminek aztán válás lett a vége. Eddig OK, de hogyan tovább. Ádám belevetette magát a házassági hirdetésekbe, ami a végén gyümölcsözött is. Ezzel a friss gyümölccsel érkezett Ádám Szigligetre, felteszem mind a ketten tudták, hogy miért. Ádám nője – már nem emlékszem a nevére – úgy harminc körüli lehetett, ami miatt a két nő valahogy kerülgette egymást, gyors puszi barátságról szó se lehetett, amire példa az én gyakorlatomban még nem volt.

A házba az áram nem volt bevezetve, mert a legközelebbi pózna 200 méterre lehetet, és a dolgok oly gyorsan nem intéződtek. Ezen kívül – még nem említettem – hogy az egész háznak egyetlen egy, nagy légtere volt. Így aztán viszonylag korán bújtunk ágyba, amit szerény véleményem szerint Ádám alig várt. Már hogyne várt volna, amikor minimum fél éve lehetett utoljára része a nemi örömökben. Szóval felmentünk az ágyainkba és a sötétben egy darabig még beszélgettünk mi férfiak, mert a nők valahogy nem vettek részt a szövegelésbe, egymással meg pláne nem beszéltek. Aztán csend és részünkről az, ami ilyenkor szokásos, csak egy kicsit csendesebben a megszokottnál, végül is vendégeink voltak.

Na, igen a vendégek! Ott viszont valami nagyon nem stimmelt, bizonyára azért, mert a nő úgy tett, mintha nem tudta volna miért jöttek. Gondoltam zavarja, hogy ha nem is látunk semmit, de mindent hallunk, ahogy ők is hallottak. De aztán a végén mi egy jót aludtunk.

Másnap reggel elég mogorva hangulat állt be közénk, senkinek se volt kedve senki máshoz szólni. Ádám szája íze keserű volt, mert nem erre számított. Gondolom a hölgyet az elé táruló nyilvánosság zavarta, na meg az, hogy pontosan tudtuk mi történt, illetve mi nem történt. Mi ketten meg csak csatlakoztunk ehhez a levertséghez, így hatalmas megkönnyebbüléssel vettük tudomásul, hogy vendégeink a délelőtti vonattal visszamennek Pestre.

A búcsú után beszélgetésbe kezdtem – Szegény Ádám, jól pofára esett, nem erre számított. De ezt a nőt se lehet érteni, nyilván tudta miért jöttek le a Balatonra. Talán a nyitott légtér zavarta. – Erre végre Judit is megszólalt – nem a nyitott légtér zavarta – hanem? – Ez volt a magyartanárnőm, nála érettségiztem magyarból.

_________________________________________________
_________________________________________________
_________________________________________________