Tibor bá’ vissza a múltba online

A TV riporter odadugja a mikrofont egy fejkendős néninek, aki remegő hangon elnyöszörgi, hát lelkem én már megértem 75 kemény esztendőt, de ilyen esőt még én se láttam. Hmmm, mit érünk mi nézők ezzel az állítással? Nem sokat. Az ember általában nem, vagy rosszul emlékszik erre meg arra, ráadásul csökönyösen ragaszkodik hozzá. Az igazság az, hogy mostanában naponta többször is megnézem a hőmérőt, kint is, bent is, aztán mondok valami markánsat, hogy Évának legyen min gondolkozni. Viszont gyerek- és ifjúkoromban azt se tudtam merre van a hőmérő a szobában. Arra emlékszem, hogy április negyedikén fehér ingben kellett (volna) felvonulni, de olyan hideg volt, hogy az anyám egy pulóvert vetetett fel velem az ing alá. Felvonulás után hárman elmentünk kirándulni a budai hegyekbe, ahol eleredt a hó. Hármunk közül az egyik lány volt, akinél volt egy esernyő, ami alá mind a hárman bebújtunk. Ez 1950 lehetett. Következő évben, húsvét vasárnap arra ébredtünk, hogy az éjszaka a kertben 20 centis hó esett. Ezek konkrétumok, amire nem lehet rosszul emlékezni, és vonjátok le belőle a következtetést.

Arra a világosan emlékszem, hogy augusztus 20 után villámgyorsan bágyadtabb lett a Nap, de azért vidáman sütött, és ez minden évben így volt. Az iskolai évkezdés még nyitott ablakok mellett történt, és fájt a szívünk, hogy be kell ülni a padokba, de két héten belül a hidegre váltott  időjárás miatt fel kellett venni a pulóvert a kabát alá. Októberben pedig minden nap esett az eső, nem sok, de esett.

Igen, volt kánikula is, talán nem olyan forró, mint mostanában, és nem tartott két hétig, és nem volt egy évben öt hullám, de volt. A csapból folyt hideg vízbe cukrot és citrompótlót tettünk, azzal hűsítettük magunkat, ha jobb ötletünk nem támadt.

Most viszont már több mint egy hét telt el Szent István óta, de ez a Napot egyáltalán nem idegesíti, süt mint egy félőrült, és ez nem az én szubjektív véleményem, mert már megint 32 fok van kint árnyékban, és nagyon úgy tűnik, hogy a 30 feletti maximum át fog csúszni szeptember elejére. Persze, mindig volt egy kis kánikula, de szeptemberben soha.

A negyvenes évek végén Félegyházán volt a kertünkben egy fügebokor. Minden télen elfagyott, tavasszal tőről kihajtott, és persze a fügék sose értek be. Húsz évvel később találkoztam fügecserjékkel Szigligeten, és volt rajta érett füge. A hetvenes évek elején hoztam Szigligetről füge suhángot és elültettem Borosjenőn. Megeredt, és ősz végén bebugyoláltam learatott kukorica szárakkal. Tavasszal kihajtott és a nyár végére beérett rajta néhány füge. Ősszel nem tudtam beborítani, mert a nyár folyamán hatalmasra nőtt. Lesz, ami lesz. Lett! Elfagyott, de (ahogy Félegyházán) tőről kihajtott. Megint betakartam, és így tovább. Aztán a nyolcvanas években egyik télen nem fagyott el a  nem betakart füge. Következő nyáron óriási termés volt. Ettől kezdve 2-3 évente egyszer fagyott el. 2000 óta már sose fagy el.

A fügén ősszel apró, borsónyi füge kezdemények jelennek meg. Ezek következő tavasszal (ha nem fagy el) gyors növekedésnek indulnak, és augusztusra beérnek, de ezzel egy időben újabb fügécskék keletkeznek, amik megnőnek őszre, de nem érnek be. Néhány éve már a második termés is beérik. Az idén már Július 25-én volt érett első termés, és már elkezdtek érni a második termés szemei. Szeptemberben meglesz a második szüret. Ennyit a globális felmelegedésről, ami egyesek szerint megrendelt propaganda.

___________________________________________________
___________________________________________________
_________________________