Tibor bá’ vissza a múltba online

A szocializmus építését nagyrészt emberi erővel végezték. Például az aratást kézi kaszával. Az arató kombájnok csak évekkel később jelentek meg. A lényeg az, hogy a munkáskézre nagy szükség volt (nem úgy, mint ma), ráadásul jóval kisebb volt a fizetése, mint az általa megtermelt javak értéke. Mindent összegezve, jó üzlet volt az emberek dolgoztatása. Ez volt az egyik oka annak, hogy a nyugati határainkat lezárták. Egy lélek se be, se ki. De főleg ki. [A másik ok az volt, hogy megakadályozzák a visszatértek beszámolóit]. Így tehát az emberek, ha akartak volna se tudtak külföldön nyaralni, de nemigen akartak. Az ok többrétű volt. Persze a nagy tömegeknek nem volt hozzá pénze.

A legfontosabb ok a társadalmi mobilitásból származott. A korábbi agrár ország lakosságának hatalmas hányada tanyákon, falvakban, községekben élt, ahonnan folyamatosan vándoroltak a mezővárosokba, illetve a Fővárosba. Az ötvenes évek kétmilliós Budapestjében élők többsége nem ott született. Ennek egyenes következménye volt a tipikusan vidéken élő nagymama-nagypapa, ahol ragyogóan lehetett nyaralni. A szülőknek jól jött a nosztalgia, az unokáknak pedig a paraszti élet felfedezése.

Rákosi hatalomátvételéig a középosztály látogatta a Balatont, persze nem olyan tömegesen, mint napjainkban. De – ezt talán kevesen tudják – nagyobb vállalkozásoknak voltak saját üdülői a Duna mentén, hegyekben, és a Balatonnál is. A „dolgozók” intézményesített nyaraltatását viszont valóban Rákosi vezette be, amit Kádár folytatott. A SZOT üdülés rendkívül olcsó volt, és kellemes, mert a pihenés mellé garantált volt a „programszervezés” is.

Ugyancsak olcsók voltak a szovjet társasutazások, de ezeket a nép nemigen becsülte. 2000 forintért Leningrád? Kell a fenének. Első feleségem a három gyerekkel, Szocsiban nyaralt két hétig, gyakorlatilag nulla forintért. A kutya se irigyelte. Ha a feltett kérdésre válaszoltam, hogy hol vannak, szákbiggyesztés volt a válasz. A SzU-ban nyaraltatok? És le voltunk sajnálva. A környező népi demokráciákban nyaralni (esetleg telelni Zakopániban) egy kicsit menőbb volt, de a közel non plusz ultrát Jugó vitte el.

A nyugat se volt kizárt, de az igazi tortúrának számított. A belügy engedett volna, ha van valutád. Valutát pedig a MNB-től kellett igényelni. Nem azt mondták, hogy nem mehetsz, hanem, hogy nincs több valutájuk, ami cselesen így fogalmaztak meg: valutagazdálkodási okok miatt nem áll módunkban…. A szerencsésebbek kaptak fejenként 70 dollárt, amivel 30 napig maradhattak távol. Ezek szerint a belügyben nem tudtak osztani. Ha maga az utazás ingyen lett volna (valójában ráment a 50-60 $) akkor is napi 2 dollár lett volna a költőpénz, amiből lehetetlenség volt Európában létezni. Tehát 70 dollár volt a pénztárcában, 200 pedig valahol eldugva. A megértő határőrök pedig nem kutakodtak.

Az „én időmben” járta az a mondás, hogy legjobban Budapesten lehet nyaralni, és volt is benne igazság. A budapesti fürdőkbe, strandokra „fillérekért” lehetett bemenni. Számtalan szabadtéri színház és mozi üzemelt. Szabadtéri hangversenyek voltak, és kerthelyiségekben zene tánccal. Esti sétahajók, a Római part és a Szúnyog-sziget, valamint a dél pesti csónakházakkal. Ami a legfontosabb, minden elérhető árakkal. És akkor még nem is említettem a teljesen ingyenes utcabálokat, például az állatkert területén.

A láthatatlan pluszt az adta, hogy az Állam, mint tulajdonos, látványosan nem törődött a haszonnal. A cél az volt, hogy a „dolgozók” jól érezzék magukat. Például az Orci-téren, vagy a Gellért-téren felállított tejcsárda, ahol 60 fillérért mértek 2 deciliter jéghideg tejet, nem hiszem, hogy rentábilis volt. Se a 2-3 forintos üzemi ebéd, de az emberek kellemérzetéhez hozzájárult, ámbár biztos vagyok benne, hogy akkor nem tudtak róla, legfeljebb mostanában sírják vissza.

_________________________________________________
_________________________________________________
____________________