Tibor bá’ online

A közgazdászok gazdaságtörténelemmel kapcsolatos rövid és hosszú távú megfigyelései szerint a piacgazdaságnak nincs kielégítő alternatívája a társadalom szegényebb és a gazdagabb rétegei részére egyaránt. És akkor most jön a svédcsavar. Azonban a piaci elvek alkalmazása nem esik egybe a szabályozás alól kivont kapitalizmussal, amit a liberálisok oly nagyon szeretnek. Egy ilyen szabadjára engedett rendszer a megfigyelések szerint nem képes önmagát szabályozni se mikró, se pedig makró szinten. Mindegy hol próbálkoztak vele, szisztematikusan elviselhetetlen egyenlőtlenségeket hozott létre. Ráadásul ezek az egyenlőtlenségek nem a sajnálatosan megfizetendő árak voltak ahhoz, hogy technológiai fejlesztések, vezetési újítások szülessenek, ehelyett működésre kénytelen elégtelenségekhez vezettek.

Erre az állításra meggyőző bizonyítékul szolgált az USA 2001-2008 közötti visszaesése. A kiemelt vezetők fizetési átlaga és az alkalmazottak fizetési átlaga közötti normálisnak mondható 1:40 arány 1:400-ra ugrott fel, miközben az ipari termelés csökkent, növekedés helyett.

Ebből következik, hogy a gazdaság szereplőit hatékony szabályozás alatt kell tartani. A liberálisok nem csak érzelmi kriplik, de egyben rossz tanácsadók is. Természetesen most Milton Friedmanra és Friedrich Hayakra gondolok. Az a borzalom, aminek bekövetkezésétől annyira tartanak, nem Dzsingisz Kan vagy Lenin-Sztálin-Maó, esetleg Hitler-Mussolini, hanem központosított országok modern világa. Gondoljunk Svájcra, a skandináv országokra. Miért van, hogy az ott élőket megkérdezve a többség boldognak vallja magát, és élvezi a széleskörű szólásszabadságot és a szabad véleménynyilvánítást.

A történelemkönyvekben George W. Bush neve mellet az fog állni, hogy az USA első 234 évében ő volt a leghitványabb elnök. Tevékenységének legnevezetesebb következménye, hogy az amerikai társadalom  a politikai középmezőnyről átcsúszik a baloldalra. Amennyiben az amerikai nép radikalizálódik, az a republikánusok által kiharcolt dereguláció miatt fog bekövetkezni.

Igenis a törvényhozásnak szabályozni kell (ésszerű szabályozásra gondolok) a pénzpiacot, a multikat, a konglomerátumokat a makró gazdaság stabilizálása érdekében. És bizony a költségvetésnek sakkban kell tartani az egyenlőtlenség ördögét. Hozzá kell azonban tenni, hogy egy központosított rendszer igen nagy kárt okozhat, ha túl szigorúan szabályoz az egyenlőtlenség megszüntetése érdekében. Az igazi cél a méretre szabott, központosított államhatalom, aminek a hosszútávú fenntartása alig képzelhető el. És akkor előveszem a vesszőparipámat. Bármilyen jól rendeznek is el egy demokratikus köztársaságot, a hatalomra kerülők a nyakukat fogják törni, hogy valahogy kikerüljenek a szabályozás alól és hatalmas személyes nyereségre tegyenek szert. Ez az oka annak, hogy kormányok ugyan válthatják egymást, de a köznépnek aligha lesz jobb a sorsa.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
________________________________