Tibor bá’ vissza a múltba online

Ötvös József, akkori oktatásügyi miniszter a XIX. század utolsó harmadában végrehajtott egy oktatási reformot az általános- (elemi népiskola) és középiskolák terén, ami nélkül (némi magyaros túlzással mondhatjuk, hogy) Nagaszakira és Hirosimára nem hullott volna atombomba. Ugyanis a XX. század első harmadára beérett a termés, aminek következtében ebben a picike országban olyan intellektuális óriások nőttek fel, mint Neumann János, Wigner Jenő, Teller Ede, Szilárd Leó, hogy csak néhányat említsek.

A magyar középiskolák világhírűek voltak, az oktatás (plusz a fegyelem fenntartása) kiváló volt. Ezen a II. világháború alig változtatott valamit, hacsak azt nem, hogy a tanári kar megtizedelődött, de a színvonal maradt. A tanári kar további támadást szenvedett el Rákosi Mátyás hatalomátvétele után, de a tradíciók mélyen voltak beágyazódva. Ahogy egy reformhoz évtizedek kellenek, hogy a tervezett eredmények beérjenek, ugyanúgy a bomlasztáshoz is évtizedekre van szükség, ami mára tökéletesen sikerült. Jelenleg a magyar oktatás egy katasztrófa, a magyar tanárok hatalmas százaléka totálisan alkalmatlan az oktatásra és a vele járó nevelésre. Következményként a mai tanárnak közel nulla a presztízse, miközben évtizedekkel korábban igen megbecsült tagjai voltak a társadalomnak, és természetesen nem érdemtelenül.

Amikor én beléptem a középiskolába (1948) még minden „békebeli” volt. A tanárok magas szinten voltak felkészülve szakmailag, de pedagógiailag is. Ők még valódi pedagógusok voltak, manapság csak viselik ezt a címet. Nem tudok mások nedvében nyilatkozni, de én minden egyes napot élveztem a középiskola alatt, még a nyári szünetekben is, amikor 6 hét kötelező gyakorlat volt számunkra előírva. Aki ezt nem teljesítette, az szeptemberben nem folytathatta a tanulmányokat. Naponta 8 óránk volt, 15:00-kor fejeződött be a tanítás (szombaton is). Annyi feladatot kaptunk, hogy este 8-ig dolgozni kellett rajtuk. Ezért aztán nevetségesnek tartom, amikor arról van szó, hogy a mai diákok nagyon le vannak terhelve. Persze, akkor kell tanulni, amikor az emberi agy erre a legalkalmasabb.

A tanáraink első feladatnak tartották, hogy megkedveltessék velünk a tantárgyat. A magyar tanárnő kérte, hogy írjuk össze a divatos argó szavakat. Ez a leggyengébb tanulóknak is elnyerte a tetszését. A matektanár általában tudománytörténelmi anekdotákkal kezdte az órát (mit tett a 6 éves kis Gauss). A fizikatanár az eredményekhez vezetett háttereket tárta fel, megspékelve családi pletykákkal (Faraday nem értett a matematikához). A műszaki tárgyak tanárai, akik diplomás mérnökök voltak, bátorítottak minket, hogy gondolkozzunk el a leadott témán, és ha van ötletünk, akkor újítsunk, legyenek találmányain, mert a fiatal agy képes nem a megszokott módon gondolkodni. Ez igen felvillanyozóan hatott.

Ami mégis kimagasló volt mai szemmel, hogy az akkori tanárok számára a hivatás nem ért végett a munkaidő lejártával. Szerveztek házon kívüli elfoglaltságokat is, és vasárnapra is (szombat „munkanap” volt). Nem volt ritka, ha valamelyik tanár néhány diákot meghívott a saját lakására egy kis extra ismeret átadásra. Olyan nem létezett, hogy egy tanárt ne lehessen megtalálni az épületben, mert „házon kívül van”. Mindenre volt idő. Az osztályfőnök tisztában volt minden diákjának családi hátterével, de mi is ismertük az övét, mert beszélt róla. A tanárok természetesen magáztak minket, ami az első osztályban némileg meglepő volt, de gyorsan hozzászoktunk. Az osztály úgy funkcionált, mint egy nagycsalád. Példa erre az, amikor az egyik Kanadába kivándorolt osztálytársunk a (volt) osztályfőnökhöz fordult 30 éves korában, feleség szerzés ügyben.

Nem tudom meg kell-e említenem, hogy évtizedekkel később, volt tanáraink temetésére tömegesen megjelentünk.

Az érettségi után gyakran szerveztünk osztálytalálkozókat, és még ma is, több mint 60 év után összejövünk – már, akik még élnek – havonta egyszer, és aki tudja, viszi magával élettársát is.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
________________________________