2015-05-09 nap bejegyzései

VM-273 Háborúra készülnek?

Tibor bá’ vissza a múltba (meg a jelenbe) online

 

~q228A II. világháborúban megint a vesztes oldalra állították hazánkat a saját érdekeiket védő magyar politikusok, aminek legszörnyűbb következménye a Vörös Hadsereg áthaladása volt Hazánkon. Azokból már nagyon kevesen élnek, akik ezt személyesen átélhették, az azóta születettek pedig elég közönyösen nézik a dolgokat, vagyis az egésszel mit sem törődnek. Ezért aztán sokkal több szó esik a vasárnapi nyitva tartásról, mint a II. világháború európai befejezésének 70. évfordulójáról. Pedig befejeződött és érdekes fejlemények alakulnak ki ezzel kapcsolatban.

Először is a mainstream média jóvoltából az emberek agya teljesen át van mosva. Ezért majd mindenki úgy „tudja”, hogy a náci Németországot az Amerika vezette szövetségesek verték meg, ők szabadították fel Európát. Miközben a valóság az, hogy Hitler és a német hadvezetés a sikeres normandiai partraszállást követve katonai erejének 90 százalékát a keleti frontra összpontosította. A háború akkor már számukra elveszett, de szerették volna, ha Berlint a nyugatiak foglalják el, és minél nagyobb terület nyugati kézre kerüljön. A valóság viszont az, hogy Berlint a Vörös Hadsereg kerített körbe, majd foglalta el. Ki lehet jelenteni, hogy a Vörös Hadsereg nélkül Hitlert nem lehetett volna legyőzni. Ez a győzelem 27 millió orosz állampolgár életébe került.

Most viszont a politikusok a III. (nukleáris) világháborúra készülnek, pitiáner módon. A moszkvai díszszemlét a volt nyugati szövetségesek bojkottálják a Krím-félsziget „annektálására” hivatkozva, a valóság azonban az, hogy Oroszországot le akarják tarolni főleg ásványi kincsei miatt. Ennek érdekében demonizálják Putyint, akit csak háborúval lehet elmozdítani a helyéről. Ezért a cionista világhatalom háborút fog kirobbantani, amire az oroszok felkészülnek. Mozgósítják az embereket, felkészítik a tömegeket, hogy 70 évvel később egy újabb Honvédő Háborút kell megvívniuk. Nézzétek meg az alábbi videót, ha más következtetésre juttok, akkor jelezzétek.


________________________________________________________
________________________________________________________
___________________________________________