Tibor bá’ online

A NewScientist helyet adott Tom Lockyer (Los Altos, California, USA) olvasó levelének, amit azért közlök, mert „egy húron pendül” velem.

Negyven évvel színre lépését követően a széles körben elfogadott modell még mindig nem képes feltárni egyes szubatomi részecskék felépítését. Mikor fognak a tudósok rájönni, hogy a kvarkokkal kapcsolatos elképzelések nem állják meg a helyüket? Visszatekintve a kvark modell nem hozott semmi eredményt. A kvarkok csúnyán felsültek a protonnal kapcsolatos legegyszerűbb kérdések megválaszolá­sánál, mint például tömege, töltése és mágneses momentuma. Ennél is rosszabb, az elméletnek be kellett vezetni a példa nélkül álló tört töltésegységeket, [lásd: ”Mi volt előbb Isten vagy Ősrobbanás” 120. Oldalán a második lábjegyzet] és egy csomagban három proton-kvarkkal kellett szembenéznie.

Miután felfedezték az „idegen” kvarkot, valaki észrevette, hogy az egy csomagba zárt három kvark megsérti a Pauli-féle kizárás elvet. Ekkor jött egy elméleti fizikus, aki megkerülte ezt a problémát vörös, kék és zöld kvark erők kitalálásával, amelyek azonnal összeállnak egy színtelen kombinációvá.

Tény az, hogy a kvark modell következetes csődje több esztelen „foltozást” is szült az eredeti elképzelés megóvása érdekében. Példának okáért, hogy a kvarkok összetarthatók legyenek, kitalálták az elképesztő képességgel felruházott glüonokat, melyek távolból erősek, közelről pedig aszimptotikusan szabadok. A kvarkok detektálhatatlanságára feltételezték, ha a glüon húrt megszakítják, a szabad végeken kvarkok alakulnak ki.

A szomorú tény az, hogy a részecske fizikusok leragadtak egy nagyon rossz modell mellett és nyilvánvalóan fenn akarják tartani azt, hogy feleségeik és gyermekeik részére továbbra is megkapják a betevő falatra valót.”

Erre én joggal kérdezhetem meg. Ez lenne a fizika vége? Nem olyan régen a fizikusok meg voltak győződve arról, hogy a fény az éterben terjed. Aztán kiderítették, hogy éter nem létezik. Kitalálták már a 11 dimenziós, membrános, önmagába visszacsavarodott világmindenséget. Újabban egyes fizikusok meg vannak róla győződve, hogy a gravitációs hullám részecskéi, amit persze még nem találtak meg, tömegesen közlekednek. Az összetákolt elméleteikhez kitalálták a fénysebességet meghaladó felfúvódást, a sötét anyagot és a láthatatlan energiát. Újabban a tér-idő az eddigieknél is összevontabbnak deklarált, és folytathatnám a felsorolást.

Nekem úgy tűnik, hogy a fantáziadús elképzelésekkel egyre inkább becsúsznak a kivizsgálhatatlanság, a mérhetetlenség tartományaiba. El nem tudom képzelni, miért merészkednek ilyen messzire, a megfoghatatlanság mögé. Miért nem veszik észre, hogy matematikájuk mögött már nincs emberi ésszel felfogható valóság.

Komolyan meg kellene fontolni, hogy matematikánk egyszerűen alkalmatlan a Világmindenség meghatározására. Miközben egyre kevesebb ember akad a Földön, aki kiigazodna a pillanatnyilag forgalomban lévő elképzelések (ha tetszik elméletek) között.

A newtoni mechanikára felépített, mindennapi tapasztalatainkkal összhangban lévő fizika ragyogóan megállta a helyét egészen Albert Einstein relativitásáig. A téridő és a kvantummechanika bizonytalansága és kétértelműsége már meghaladta az emberi agy felfogóképességét. Innentől kezdve a matematika vette át az iránytű szerepét.

Talán eljött az idő, amikor az emberiség belátja, a Világmindenség megismerésének elértünk a határaihoz, a fizika végső törvénye számunkra örök titok marad. Eddig és nem tovább.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_____________________________________