2015-03-15 nap bejegyzései

(ACs-35) Azok a csodálatos nők – Egy + négy

Tibor bá’ csodálatos női

 

~q228A második feleségem lelépése után (és a harmadik megtalálása előtt) találkoztam „néhány” nővel. Akkor még nem volt Internet, az ismerkedés egyszerű apróhirdetések útján történt. Néhány levélváltás, majd a találkozó megbeszélése adott helyen, adott időben és adott öltözékben, hogy megismerjük egymást.

Volt olyan hölgy, akivel délelőtt 11-kor találkoztam egy presszóban, ahol fél deci hubi rendelésével nyitott, miközben én antialkoholista vagyok. Délelőtt 11-kor? Megáll az eszem, de nem ő az egy + négy.

Egy másik alkalommal az akkor még üzemelő Hauer cukrászdában találkoztunk a Rákóczi úton, természetesen délelőtt 11-kor. A hölgyről csak annyit tudtam, hogy 35 éves (plusz a letagadott évek), az egészségügyben dolgozik (gondolom ágytállal szaladgáló nővér csapnivaló fizetéssel), szereti a komoly zenét (ez csak maszlag), imád kirándulni (persze, Görögországban, ha én fizetem) és szabad idejét olvasással tölti (a tévé előtt, könyvvel a feneke alatt). Én Eszterházy kockás öltönyben leszek, ő pedig sárga pulóverben fog feszíteni.

Messziről jöttem, jóval előbb érkeztem, úgy ültem le, hogy szemmel tarthassam a bejárati ajtót. Jött két nő, aztán egy nő és egy férfi, aztán sokáig senki, aztán megint egy nő és egy férfi, és már el is múlt 11 néhány perccel, de semmi sárga pulóver. Aztán betódult egy középkorú nő zöld pulóverben, egy jóval idősebb matróna bordó pulóverben, és három kölyök kb. 8 és 12 között. Azon kezdtem gondolkodni, hogy legfeljebb 15 percet várok, ha nem jön negyed 12-ig, akkor annyi. Na, ekkor odaért hozzám a zöld pulóveres nő és közölte velem, hogy rá várok, és elhozta magával (a soha egy szóval se említett) gyerekeit is, és a mamáját.

Persze mindenkinek lehetnek gyerekei, senki se várja el egy 35 éves nőtől, hogy szűz legyen, ne legyenek gyerekei, és ne legyen előélete, de talán egy ilyen népes tábor megjelenését meg lehetne említeni az utolsó levélben. Na, mindegy, a kölykök körbe nyüzsögtek, a nők leültek. A csendet én törtem meg, megkérdeztem mit kérnek. Egyszerű emberek lévén nem cifráztak, mindenki franciakrémest kért (még jó, hogy hubi nélkül).

Rendeltem 5 franciakrémest, majd közöltem, hogy lenne egy telefonom, de korábban nem mertem elmozdulni, félve, hogy elkerüljük egymást. A pincér után mentem, kifizettem az 5 krémest, majd a telefonfülke felé vettem az utamat, elmentem mellette, és kiiszkoltam az ajtón. – Itt be is fejezhetném a történetet, mert tényleg nincs tovább, de kikívánkozik belőlem, mit képzelt ez a nő? Hogy könnybe lábadt szemekkel fogom megkérni a kezét közvetlenül a franciakrémes után, úgy meghatódok a kedves mamától és a 3 (feltehetően) vásott gyerektől? Vagy csak egyszerűen nem gondolkodott. Különben, ha ezt folyamatosan csinálja, akkor a gyerekei (plusz a nagymama) minden héten ehetnek egy-egy ingyen franciakrémest. Egész jó kis fizetés kiegészítő.

_________________________________________________________

És az eheti angol vicc 😀

The Winter Boots
Did you hear about the teacher who was helping one of her pupils put on his boots? He asked for help and she could see why. Even with her pulling, and him pushing, the little boots still didn’t want to go on.

By the time they got the second boot on, she had worked up a sweat. She almost cried when the little boy said, ‘Teacher, they’re on the wrong feet.’ She looked, and sure enough, they were.

Unfortunately, it wasn’t any easier pulling the boots off, than it was putting them on. She managed to keep her cool as, together, they worked to get the boots back on, this time on the correct feet.

He then announced, ‘These aren’t my boots.’ She bit her tongue, rather than get right in his face and scream,
‘Why didn’t you say so?’ like she wanted to. Once again, she struggled to help him pull the ill-fitting boots off his little feet.

No sooner had they got the boots off when he said, ‘They’re my brother’s boots. But my Mom made me wear ’em today.’

Now she didn’t know if she should laugh or cry. But she mustered up what grace and courage she had left to wrestle the boots BACK onto his feet again. Helping him into his coat, she asked, ‘Now, where are your mittens?’

He said, ‘Um, I stuffed ’em in the toes of my boots.’

She’ll be eligible for parole in three years.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_______________________________