2015-03-03 nap bejegyzései

(1588) A kínai gazdaság növekvő problémái

Tibor bá’ online

 

A február elején nyilvánosságra hozott kínai gazdasági adatok jelentős lassulás jeleit érzékeltetik. Ezek szerint a kínai export és import csökken, míg a fogyasztói árak emelkedése évek óta nem volt ilyen alacsony, ami előrevetít egy deflációs periódus beköszöntését, magával húzva az egész világot.

A kínai export 3,3 százalékot, míg az import 19,9 százalékot esett vissza. Ez utóbbi roppant érzékenyen érinti a környező országokat, ahonnan Kína félkész árut importál, készre hozza, majd exportálja Európa és az USA irányába.

Míg a csökkenő import egy része betudható a nyersolaj, vasérv és kőszén világpiaci árának a csökkenésébe, egyben azt is jelzi, hogy csökken a kínai termelés volumene. Ez különben nagy meglepetés, mert az előrejelzések szerint mindössze 3 % import visszaeséssel, valamint egy csekély, 6,3 % export növekedéssel számoltak. Ahhoz természetesen nem fér kétség, hogy a kínai gazdaság növekvő problémái rövidesen ki fognak hatni Európára, ezen belül hazánkra is, és nem is kicsit, hanem nagyon.

_________________________________________________________

A poszt folytatását E-mailben küldöm el azoknak, akik évente legalább 5800 forint adománnyal hozzájárulnak a honlap fenntartásához. Útmutatás a donation/adomány lap alatt található. Az újonnan adakozók megkapják a visszamenő VIP fordításokat is.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_____________________________________