Tibor bá’ online

Szemeinkkel nem a valóságot látjuk, amit látunk az mindössze a valóság egy előtűnő, torz formája. Életünk folyamán a létnek egy különös megtestesülését látjuk, amiből makacs, és magabiztos fejjel sajátos következtetéseket vonunk le. Ennek az a következménye, hogy amikor kutakodásunk közben olyasmire lelünk, ami nincs összhangban elképzeléseinkkel, egyszerűen összezavarodunk. Ez alól a nagy Einstein se volt kivétel, aki a kvantummechanikával kapcsolatos elégedetlenségét az ezerszer idézett, híres mondásával fejezte ki: „Isten nem kockajátékos”.

Persze ez így első olvasásra nem sokat jelent. Nézzük, mire gondolok! Leülök vacsorázni, a leveshez kezembe veszem az odakészített kanalat. Ez egy fémből kisajtolt, tömör és meglehetősen kemény fémdarab, ami alkalmas arra, hogy a levesbe merítve néhány milliliternyi levest a számhoz emeljek. Azt természetesen tudom, hogy az anyag atomos szerkezetű, tehát ez a kanál is irgalmatlan mennyiségű vasatomot tartalmaz (plusz nyomokban néhány más elemet is), amikről úgy képzelem, hogy apró golyók egymás melletti sokasága.

Meglepődni akkor lepődnék meg, ha személyesen le tudnék zsugorodni az atomi méretekhez és körülnézhetnék. Csodálkozva tapasztalnám, hogy a vasatomok között óriási távolságok vannak, és ráadásul az atomok elképesztő szaporasággal izegnek-mozognak. El se tudnám képzelni, hogy a leves vízmolekulái miért nem potyognak át a vasatomok között. Aztán azt tapasztalnám, hogy két vasatom összeütközése után egyszerűen nagyobbakká válnak. A nagyobb vasatomok pedig időnként visszazsugorodnak eredeti méretükre, miközben valami kijön belőlük.

Még nagyobb meglepetés érne, ha bemásznék az atom belsejébe. Kiderülne, hogy ez a tömörnek tűnő golyó tulajdonképpen üres. Elképesztő messzeségben látnék egy hihetetlen pici „magot”, de a burok és a mag között más nem lenne, mint a nagy semmi.

Természetesen a fentiekben leírtak mindössze az élénk fantázia terméke, de ha földi szemeinkkel látni lehetne, és használhatnánk a földi fogalmakat, akkor ez a kép tárulna szemeink elé. Mi tehát a tényleges valóság? Megismerhetjük-e? Felfoghatjuk-e? Milyen valójában az a világ, amibe belecsöppentünk, és amiről azt hittük, hogy ismerjük?

Nos, a szerző felvállalta saját „világnézetének” népszerűsítő összefoglalását, de gondolatainak átadása nem fájdalom mentes. Az egész kérdéskört a legelejétől kell kezdeni, és csak azt tudom mondani, amit Churchill mondott az angoloknak a II. világháború kezdetén: „Nem ígérek mást csak küszködést, vért, verítéket és könnyeket” (I have nothing to offer but blood, toil, tears and sweat.), de aki végig kitart mellettem, az a végén felkiálthat, az Istenhez vezető út valóban a kvantummechanikával van kikövezve.

Ha kíváncsi vagy rá, rendelj nálam egy példányt a „Mi volt előbb, isten vagy Ősrobbanás?” című könyvemből. Megéri, mert én az agnosztikus azt állítom, hogy van valami másvilágféle.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________