Tibor bá’ online

Erre felesleges lenne figyelmeztetni az embert, mert nagyon jól tudjuk, hogy a végén mindenki meghal. Ezzel Richard Dawkins is pontosan tisztában van, és pont ez az, amit közölni akar velünk. És még valamit. Egyfajta alternatívát kínál azoknak, akik nem hisznek a túlvilágban, akik tisztában vannak azzal, hogy halálukkal egyszerűen megszűnnek létezni, egyszer és mindenkorra. De, amíg élünk, élvezzük azt a csodát, amibe oly nagy szerencsével beleszülettünk.

Dawkins felolvasása könnyen érthető angol, és mert aláírt szövege is van, nem jelent nehézséget a gyakorlatlan angolul tudóknak se, hiszen leállíthatják a videót, és nyugodtan elolvashatják a szöveget. De hogy az angolul nem tudókat se érje hátrány, a videó alatt megtalálhatjátok a fordításomat.

Meg fogunk halni, és ezért vagyunk szerencsések. Legtöbbünk sose hal meg, mert meg se születik. Azok, akik itt lehetnének a helyemben, valójában sose fogják meglátni a napvilágot. Ezek többen vannak, mint a Szahara homokszemcséinek száma. Egészen biztos, hogy ezek a meg nem született lények között nagyobb költők lennének, mint Keats, nagyobb tudós, mint Newton. Ezt a DNS-ünkből adódóan, a lehetséges emberek számának az ismerete teszi nyilvánvalóvá, ami messze több, mint a ténylegesen létezők száma. Ilyen esélyek mellett lehetünk itt, te és én, akik egy olyan bolygón élhetünk, amely tökéletes a mi életformánkhoz. Nem túl meleg, nem túl hideg, a lehető legkellemesebb a napfény, és a lágy öntözés alatt, a kedvező forgása és az aranysárga aratások mellett. És bár vannak sivatagok, éhezés és nyomor, de nézd meg az alternatívát. Minden más bolygóhoz képest ez maga a paradicsom. Mert bizony a Föld egyes részein még mindig paradicsomi állapotok uralkodnak, bármi is legyen a nézeted.

Mi az esélye annak, hogy egy találomra kiválasztott bolygón ehhez hasonló tulajdonságokat lehet találni? Még a legoptimálisabb számítások szerint is kevesebb, mint egy a millióhoz.

Képzelj el egy űrhajót teli lefagyasztott, alvó felfedezővel, akik le kívánnak telepedni egy távoli világban. Az is lehet, hogy az űrhajó egy kétségbeesett vállalkozás a faj megmentésére, még mielőtt egy olyan megállíthatatlan üstökös becsapódik, amely kiirtotta a dinoszauruszokat! A kutatók hideg fejjel úgy fagyasztották le magukat, hogy közben számba vették az esélyeikkel, vagyis azt, hogy milyen valószínűséggel találnak rá egy életbarát bolygóra. A legjobb esetben is millióként egyetlen bolygó alkalmas, miközben évszázadokig kell utazni az egyik csillagtól a másikig, miközben az űrhajó igen kis valószínűséggel talál egy elfogadható helyet az alvó szállítmány számára. De képzeljük el, hogy az űrhajó robotpilótája elképzelhetetlenül szerencsés. Sok millió év után az űrhajó rátalál az élet fenntartására alkalmas bolygóra. Egy olyan bolygóra, ahol a hőmérséklet elfogadható a kellemes csillagfény alatt, megfelelő mennyiségű oxigén és víz mellett. Az utazók hunyorogva ébrednek a fényben. Egy millió évig tartó alvás után ráleltek egy új, termékeny legelőkkel, csillogó patakokkal, és vízesésekkel ékesített bolygóra, ahol idegennek tűnő zöld lombozat található. A jövevények elbódultan lépkednek, és képtelenek elhinni szédületes szerencséjüket.

Ez a történet azonban a túlzottan nagy szerencsére van felépítve, ami a valóságban sose történne meg. Pedig, nem ez történt-e meg velünk, egészen pontosan? Sok százmillió év alvás után ébredtünk fel a csillagászati valószínűtlenség ellenére. Természetesen nem űrhajón érkeztünk, hanem születésünk útján jutottunk ide, de nem tudatunk birtokában. Aztán csecsemőkorunkban lassan kialakult a tudatunk, amivel felmértük a helyzetünket. Az a tény, hogy hirtelen felfedezés helyett fokozatosan ismertük meg a világot, nem vonhatja el a figyelmünket ettől a csodától.

Az nem véletlen, hogy ez a fajta élet megtalálható ezen a bolygón, ahol a hőmérséklet, csapadék, és minden más pont olyan, amilyennek lenni kell. Ha a bolygó másfajta életre lenne alkalmas, akkor arra evolválódott volna ki az élet. De mi, az egyének, rendkívül szerencsések, mondhatnánk, hogy privilegizáltak vagyunk, mert élvezhetjük a bolygónkat. De még ennél is több, hogy lehetőségünk adódott annak megértésére, miért van szemünk, és miért látjuk azt, amit látunk azon rövid idő alatt, amíg örökre le nem zárul a szemünk.

_____________________________________________________________

Tibor bá’: Dawkins logikája – szerintem – elég gyenge lábon áll. Az kétségtelen, hogy egy-egy közösülés alkalmából több százmillió spermium száguld a petesejt felé, de ezeket individuumoknak felfogni bizony túlzás. Szerintem senkit nem lehet addig emberként elismerni, amíg nem ébred öntudatra, ami azért nem csecsemő korban történik. Abban viszont igaza van, hogy ha megkérdezhető lenne, én (is) az életre kelést választanám, még akkor is, ha a belátható vége a végleges megsemmisülés, mert az élet szép, érdekes, izgalmas, megéri végigélni, és élvezni addig, amíg lehet. Ha pedig eljön a vég, hát annyi.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
____________________________________