Tibor bá’ vissza a múltba online

1941-ben, iskolába indulás előtt édesanyám kinyitotta az előszoba ajtót, bevette a küszöbre helyezett tejet, és fehér papírzacskót, benne a zsömlékkel. Fél perc, és már kész is volt a reggelim. Soha senki nem előzte meg édesanyámat, pedig akkoriban a bérházak kapui hajnal 5 és este 10 között tárva-nyitva voltak. Hetente egyszer jött a fűszeres begyűjteni a szolgáltatásért járó pénzt. Ennek a szokásnak Budapest ostroma okozta a végét, mert 1945-ben tej se volt, nem hogy hajnali kiszállítás. Aztán jött a hiánygazdálkodás, szóval ez a lehetőség soha többé nem tért vissza.

Viszont Ausztráliában még húsz évvel később is dívott. Amire kitűnő bizonyíték a No Milk To-day című, 1966-os világsláger, amit a Herman’s Hermits együttes adott elő. Hallgassátok meg!

Annak idején Magyarországon senki se értette a szöveget, hogy egyáltalán mi akar lenni. Mi ez a „No Milk To-day”? A szöveg első két verse így szól:

No milk today, my love has gone away
The bottle stands for lorn, a symbol of the dawn
No milk today, it seems a common sight
But people passing by don’t know the reason why
How could they know just what this message means
The end of my hopes, the end of all my dreams
How could they know the palace there had been
Behind the door where my love reigned as queen

Aminek ez a magyar fordítása:

Ma nem kérek tejet, a szerelmem lelépett – Az üveg üresen áll, jelzi a hajnalt – Ma nem kérek tejet, úgy tűnik ez már így is marad – De az erre sétáló emberek nem tudják miért. – Honnan is tudnák, mit jelent ez az üzenet – Vége a reményeimnek, vége az összes álmomnak – Honnan tudnák milyen csodás palota volt itt – Ahol az ajtó mögött a szerelmem királynőként uralkodott.

Arról van szó, hogy a srác este kitette az üres üveget a küszöbre, ráhelyezett egy cetlit, hogy „No milk to-day” vagyis, „ma nem kérek tejet” Mindjárt meg is indokolja, hogy miért. Lelépett a csaj, egyedül nyilván nincs kedve reggelizni. — Akkoriban Angliában elvétve lehetett látni egy-egy színes bőrűt, és még nem nyílt ki a szemük, befogták a pofájukat, de főleg, alkalmazkodtak a helyi szokásokhoz. Tejet nem lopunk el a küszöbökről! Hogy ez mikor szűnt meg, azt nem tudom, de nem az én tisztem a kiderítése. Ha van erkölcs, akkor minden van. Ha nincs erkölcs, akkor semmi sincs (biztonságban).

De térjünk vissza Magyarországra! Abban az időben a „kereskedelem” nem hirdetésekre, csalásra, beugratásra támaszkodva iparkodott nagyobb forgalmat elérni, hanem kedvezőbb szolgáltatással, ahogy ezt láthattátok a tej+zsömle projektnél. De házhoz jött a jeges (ami a jégszekrényekbe kellett), házhoz jött nyáron a görögdinnye, egész évben a kőpor a budai hegyekből, amit illatos, cseppenként 5000 tányért ragyogó tisztára varázsoló mosószerek munkáját végezte környezetbarát módon. Házhoz jött a drótostót, aki megjavította azokat a lyukas lábosokat, amiket manapság simán kidobnak.

A suszter nem jött házhoz, hanem két házzal arrébb volt egy pincehelyiségben, aki rendkívül olcsón megjavította nem csak a lyukas talpú cipőket, de mind azt, ami bőrből volt. Ami textiliából készült azt a szabó renoválta, egy másik apró üzlethelyiségben, mert semmit se „illet” kidobni. Akkoriban az a mondás járta, hogy egy jó háztartásból a füstön és a hamun kívül semmi más nem kerül ki, a szennyes víz mellett.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_______________________________________

Tibor bá’ online

A válaszadáshoz előbb arra kell kitérni, hogy ilyen, mint „nők” nincsen. Egyik nő ezt, a másik azt szeretné, de azért átlagról lehet beszélni, már csak azért is, mert a férfiak zömét érdekli. Tényleg, mit preferálnak a nők? Ami azt illeti ez egy örök téma, foglalkozott már vele számtalan könyv, film, zeneszám, meg amit akartok.

Ha hinni lehet a férfi magazinoknak, akkor a nők azt akarják, hogy a férfiak nyomják bele a péniszüket egy nutellás üvegbe. De, ha női magazinoknak hiszünk, akkor a férfiak nyalják le a lekvárt a mellbimbóikról. Komolytalan, de a 700 forint környékén árult magazinok is. Szerencsére belépett a képbe a „tudomány”, amelynek zászlaja alatt történt némi előrelépés is. Tehát mi vonzó a nők számára, és mitől jöhetnek izgalomba?

Bármi, csak ne legyen meztelen férfi – Ez a férfiak számára elképzelhetetlen, pedig Meredith Chivers híres tanulmánya szerint ez így van. Chivers egy plethysmograph-ot alkalmazott, ami méri a vagina vérellátását és síkosságát. A kísérletben résztvevő nőknek különböző fényképeket mutogattak: szex férfi és nő között, nő és nő között, férfi és férfi között, két emberszabású majom aktusát, meztelen férfi sétál a tengerparton. A homo és heteroszexuális nőket bármi izgalomba hozta, még a majmok is, csak a meztelenül sétáló férfi nem. Úgy tűnik a nők egyáltalán nem díjazzák a himbálózó hímtagot, de a merev péniszre a mérőműszer mutatója kiakadt a skála végén. Az minden esetre kiderült, hogy a városi legenda ellenére, a nőknek egyáltalán nincs szükségük érzelmi húrok pengetésére. Chivers kimutatta, hogy a nőket még az is felizgathatja, amire ő maguk se gondolnának. [Először a 60-as években ütött szöget a fejembe. Akkoriban a kongói néger felkelők megtámadták a belga zárdákat, és a fehér apácákat tömegesen megerőszakolták, a nyolcvan felettieket is. Ez nem lett volna lehetséges, ha az apácák vaginája nem lett volna síkos.] Tíznapos szakáll – Az ausztrál New South Wales Egyetem kutatói vizsgálták a frissen borotvált, 5-naps, 10-napos sörte, és kifejlett szakáll lehetőségek közül melyiket választják többségiben a nők. És amit nehéz elhinni, legkevésbé a friss borotválást kedvelték. Ugyanakkor az is kiderült egy egészen más tanulmányból, hogy a nők apafigurának elsősorban a szakállas férfit fogadják el. Na, ez lehet egy magyarázat.

 A következő keresztnevek: “James,” “Jack,” and “Ryan” – Ez (sajnos) magyar vonatkozásban értékelhetetlen. Az eredeti magyarázat szerint az ilyen nevű férfiak között igen nagy százalékban akadnak sikeres emberek. Végső soron tehát átsütnek az anyagi szempontok.

Benzin, bőr, nyomdafesték – Ezeknek az illatai „izgatták” fel az angol nőket. Ezzel szemben az angol férfiak a rúzs, babaolaj, sült hús illatától ajzódtak fel. Tudom nehéz elhinni, de a nyomdafesték szagának erotikus értéke többszörös ellenőrzésen átesett, u.i. annyira hihetetlen, de a nyomdafesték állta a sarat.

Pénisz lökés – Nehéz elhinni, de a kutatók még arra is kíváncsiak voltak, hogy milyen „löket” a legkívánatosabb. Ha tehát eddig röstellted megkérdezni őnagyságát, most megtudhatod, ha a columbiai kutatók számodra megbízhatóak. Heli Alzate és Mari Laqdi Londodo szexológusok felfogadtak 16 prostituáltat (és fizettek nekik), valamint 32 feministát (ezeknek viszont nem fizettek), akiknek laboratóriumi körülmények között dörzsölték a hüvelyük falát (hogy pontosan miként, arról nincs szó). Eredmény: a prostik 75 százalékának orgazmussal fejeződött be a dörzsölgetés, míg a feministáknál ez csak 12 százalék volt. Ebből az eredményből próbálták meghatározni, hogy a pénisz lökés hatásos-e az orgazmus elérésénél. Meg fogsz lepődni, nem hatásos. Szóval fiúk, lassan a testtel, nem érdemes erőlködni, legalább is Columbiában nem.

Ízek – Igen alapos vizsgálódás után kiderült, hogy első helyen a nők a bocskorszíj ízére buknak. Első olvasatra azt hittem, hogy hülyéskedik velem a cikk írója, de nem. A magyarázat szerint a bocskorszíj az amerikai nőket a nagymama házára emlékezteti, de hogy ez miért lenne erotikus, az már nem világos. Minden esetre az is biztos, hogy az egy időben agyon reklámozott (itt Magyarországon) Axe férfi spray a nőkre hideg zuhanyként hat. Az a nő, aki a reklámban az eszét vesztette, csak színészkedett. Általánosságban a férfi kölnik a nőkre negatívan hatnak, ellentétben az izzadsággal. Ezt értem. Az a férfi, aki hülyére dolgozza magát a nőért, és persze jól beleizzad, sikeresen jelentkezhet egy kis vagina-fal dörzsölésre. 😀

_______________________________________________________
_______________________________________________________
________________________________________

Tibor bá’ online

A legújabb németországi felmérés szerint a volt NDK-ban élő németek 57 százaléka „visszasírja” az egyesítés előtti hazáját. Egészen konkrétan azt állítják, hogy a kommunizmus alatt jobb volt az élet. Természetesen a nyugati szociológusok nyakukat törték a magyarázatokkal. Ami aztán oda torkolt, hogy kialakult egyfajta vita, mert a keletiek mindenre adtak jó választ.

Szabadság: Az NDK határon (berlini fal) hatalmas betűkkel ki volt írva, hogy mire számíthatnak azok, akik megpróbálnak átmászni rajta. Akinek nincs pénze, az ma se utazhat. Akkor elmentünk Prágába, Moszkvába, most mehetünk Brüsszelbe és Londonba, mi a különbség?

Jólét: Az NDK-ban senki se rettegett, hogy elveszíti az állását, senki nem koldult, és egyetlen hajléktalan se volt az utcán.

Hangulat: Elmentünk kempingelni, ragyogóan éreztük magunkat, mert volt bennünk egyfajta összetartozás, szolidaritás, itt mindenki mindenki ellen van.

Titkosrendőrség: Igen, ott volt a Stasi, de most itt van a GEZ, aki információkat gyűjt az emberekről, mi a különbség? Gyakorlatilag nincs különbség az úgynevezett „szabadság” és a diktatúra között. Egyik a párt diktatúrája, a másik a tőke diktatúrája.

Közvélekedés: Mindent összevetve az NDK-nak több volt a jó oldala, mint a rossz. Boldogabbak voltunk, és jobb volt az életünk minősége, mint most, az egyesített Németországban. Fontolóra véve a mai perspektívánkat, úgy érzem, hogy a paradicsomból lettünk kikergetve. Ez a német kapitalizmus nekem egy kicsit sok, és semmi esetre se nevezném demokratikusnak.

Meggazdagodott, 51 éves, volt keletnémet véleménye: Semmi kétség, szerencsés voltam, hatalmas vagyonra tettem szert. Azonban az életet nagyon kellemetlenné teszi, hogy az emberek hazudnak és csalnak. Minden a pénz megszerzése körül mozog. Nekem hiányzik az emberi hozzáállás, az érdek nélküli barátkozás. Különben szerintem akkoriban kisebb volt a diktatúra, mint most. Itt az igazságtalanság sokkal ravaszabban érvényesül, mint akkor az NDK-ban. Ma sokkal gazdagabb vagyok, mint akkor voltam, de közel se vagyok annyira megelégedve, mint akkor. Különben az se tetszik, amilyen feketére most befestik a volt NDK-t. Az volt az én otthonom, ahol a munkámat megbecsülték, és ha nem lett volna egyesítés, én akkor is jól éltem volna.

A nyugatbarát szociológusok szerint: A legtöbb volt keletnémet állampolgár az NDK kritikáját személyes megtámadásnak veszik, sokszor még azok is, akik csak gyerekek voltak az egyesítéskor. Sokan fehérre akarják mosni a kommunista elnyomást. A fiatalok nagy része a szülői elbeszélések nyomán nem hajlandók elfogadni az NDK diktatúra árnyoldalait. A diktatúra tagadása az alatta élők önbecsülését emeli. A megkérdezettek saját életüket mentegetik.

Az én személyes véleményem? Van. Gondolom, nektek is. Személy szerint kellemesebben éreztem magam Kádár alatt, mint most Orbán alatt. És nem, nem Orbánon múlik. A következő miniszterelnök és bandája is lopni fog. Őszintén, az oligarchák lényegesen kegyetlenebbül zsákmányolják ki a népet, mint egykor a Központi Bizottság.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
__________________________________________

Tibor bá’ online

Szemeinkkel nem a valóságot látjuk, amit látunk az mindössze a valóság egy előtűnő, torz formája. Életünk folyamán a létnek egy különös megtestesülését látjuk, amiből makacs, és magabiztos fejjel sajátos következtetéseket vonunk le. Ennek az a következménye, hogy amikor kutakodásunk közben olyasmire lelünk, ami nincs összhangban elképzeléseinkkel, egyszerűen összezavarodunk. Ez alól a nagy Einstein se volt kivétel, aki a kvantummechanikával kapcsolatos elégedetlenségét az ezerszer idézett, híres mondásával fejezte ki: „Isten nem kockajátékos”.

Persze ez így első olvasásra nem sokat jelent. Nézzük, mire gondolok! Leülök vacsorázni, a leveshez kezembe veszem az odakészített kanalat. Ez egy fémből kisajtolt, tömör és meglehetősen kemény fémdarab, ami alkalmas arra, hogy a levesbe merítve néhány milliliternyi levest a számhoz emeljek. Azt természetesen tudom, hogy az anyag atomos szerkezetű, tehát ez a kanál is irgalmatlan mennyiségű vasatomot tartalmaz (plusz nyomokban néhány más elemet is), amikről úgy képzelem, hogy apró golyók egymás melletti sokasága.

Meglepődni akkor lepődnék meg, ha személyesen le tudnék zsugorodni az atomi méretekhez és körülnézhetnék. Csodálkozva tapasztalnám, hogy a vasatomok között óriási távolságok vannak, és ráadásul az atomok elképesztő szaporasággal izegnek-mozognak. El se tudnám képzelni, hogy a leves vízmolekulái miért nem potyognak át a vasatomok között. Aztán azt tapasztalnám, hogy két vasatom összeütközése után egyszerűen nagyobbakká válnak. A nagyobb vasatomok pedig időnként visszazsugorodnak eredeti méretükre, miközben valami kijön belőlük.

Még nagyobb meglepetés érne, ha bemásznék az atom belsejébe. Kiderülne, hogy ez a tömörnek tűnő golyó tulajdonképpen üres. Elképesztő messzeségben látnék egy hihetetlen pici „magot”, de a burok és a mag között más nem lenne, mint a nagy semmi.

Természetesen a fentiekben leírtak mindössze az élénk fantázia terméke, de ha földi szemeinkkel látni lehetne, és használhatnánk a földi fogalmakat, akkor ez a kép tárulna szemeink elé. Mi tehát a tényleges valóság? Megismerhetjük-e? Felfoghatjuk-e? Milyen valójában az a világ, amibe belecsöppentünk, és amiről azt hittük, hogy ismerjük?

Nos, a szerző felvállalta saját „világnézetének” népszerűsítő összefoglalását, de gondolatainak átadása nem fájdalom mentes. Az egész kérdéskört a legelejétől kell kezdeni, és csak azt tudom mondani, amit Churchill mondott az angoloknak a II. világháború kezdetén: „Nem ígérek mást csak küszködést, vért, verítéket és könnyeket” (I have nothing to offer but blood, toil, tears and sweat.), de aki végig kitart mellettem, az a végén felkiálthat, az Istenhez vezető út valóban a kvantummechanikával van kikövezve.

Ha kíváncsi vagy rá, rendelj nálam egy példányt a „Mi volt előbb, isten vagy Ősrobbanás?” című könyvemből. Megéri, mert én az agnosztikus azt állítom, hogy van valami másvilágféle.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________

Tibor bá’ online

Jó lehetne tudni a választ, mert már én is elmúltam hetven, sőt jelentősen. Minden esetre Stephen Hawking határozottan meghülyült. Tulajdonképpen fogalmunk se lenne, ki ez a Stephen Hawking, ha történetesen nem sorvadozna már vagy 50 éve. Az emberek különben megkülönböztetett hódolattal adóznak a nyomorékoknak, mert – akárhogyan nézzük – nem tekinthetők konkurenciának. Ez tette Hawking-et oly népszerűvé, amit ki is használt. Olyan matematikus, mint Hawking, ha nem is terem minden bokorban, de egyáltalán nem ritka. Példának okáért Sir Roger Penrose legalább olyan jó fizikus és matematikus, mint Hawking, ennek ellenére tized annyi ember se ismeri a világban. Viszont Hawking minden alkalmat megragad, hogy nyilatkozzon gyakran hülyeséget. Legutóbb például azt nyilatkozta, hogy az emberiségnek át kell települni (gyarmatosítani kell) egy másik bolygóra. Észnél van ez az ember? Valóban néhány évtizede az egymással versengő nagyhatalom egyike eljutott a Holdra (a másik azonnal felhagyott a programmal), az egyik asztronauta rá is lépett néhány percig a Holdra, aztán annyi. A Holdon nincs víz, nincs oxigén, és „éjszaka” -140 °C a hőmérséklet. Hogy lehet ott élni? Az egész Naprendszerben a Földön kívül nincs egyetlen egy bolygó, ahová át lehetne települni. Néhány 10 fényévnyire már találtak olyan bolygókat, amikről feltételezhető, hogy esetleg alkalmas lehet az Ember számára, ismétlem esetleg alkalmas lehet. De az odajutás ezer évekbe telhet. Ez kivitelezhetetlen még sci-fis alapon is.

De nem ez volt Hawking egyetlen hülyesége, finomabban fogalmazva „tévedése”. Szerinte az emberiségnek kábé 1000 éve van még a Földön. Tényleg maradhatna a matematika mellett! Az emberiségnek van még 10-50 éve, a legoptimistább vélemény szerint is legfeljebb 100 éve. Ha még 200 év múlva is lesz élő ember a Földön, akkor az ezren könnyedén át fog lépni, mert valami okból kifolyólag nem következett be az, amit a szakértők hatalmas többsége előre jelez.

Azonban Hawking ezzel nem merítette ki ötlethalmazát. Évekkel korábban 100 dollárban fogadott, hogy a Higgs Bosont sose fogják megtalálni. Amikor megtalálták, elismerte a fogadás elveszését, de egy hónappal később (múlt év augusztusában) azzal állt elő, hogy a létezését nemrég bizonyított Higgs Boson okozhatja a Világmindenség végét. Nem a Föld pusztul el, nem a Naprendszer, még csak nem is a Tejútnak nevezett galaxis, hanem az egész Világmindenség, ami bizonyítottan legalább 13,7 milliárd éve létezik, ennyi ideig ellen tudott állni a Higgs Boson fondorlatának, de most elpusztíthatóvá vált, rögtön azt követve, hogy léte egyáltalán bebizonyosodott. Nem semmi!

________________________________________________________

Gyurcsány Ferenc még nem múlt el 70 éves, de ha alaki nem akar beszámítható lenni, annak nem kell várni a hetvenig. Miután pártja az ellenzék kétharmadával veszítette el a választásokat, most egy új párttal a háta mögött a magyar választók 3 százalékával szeretne újra miniszterelnök lenni. De nem akárhogy, hanem 2016-ra előrehozott választásokon, aminek az égvilágon semmi politikai realitása nincs. Hogy valaki egyedül ekkora hülye tudjon lenni, az csak úgy lehetséges, hogy titkos tárgyalásokat folytathatott az amerikaiakkal, akik a Putyinnal való haverkodást Orbánnak a büdös életben nem fogják megbocsátani. Még azt is el tudom képzelni, hogy valamelyik félőrült amerikai szakértő javasolta neki, hogy kéke festett gitárral a kezében hülyéskedjen egy színpadon. Mit tudom én, ha sikeresen átvettük a piros, sárga és kék mázzal bevont fánkokat, akkor elképzelhető, hogy tömegesen fogunk a kék gitárra szavazni.

________________________________________________________
________________________________________________________
____________________________________

Tibor bá’ csodálatos női

Ferivel úgy ismerkedtem meg, hogy körbekérdeztem az ismerőseimet, tudnak-e ajánlani egy hideg burkolót, magyarul olyan szakembert, aki kicsempézi a fürdőszobát, és lerakja a kőpadlót. Abban az időben ez így ment. Saját kézzel épített házam ugyanis elérkezett az utolsó munkafázishoz. Igaz, ezzel is megpróbálkozhattam volna, de az igazság az, hogy az első 1000 négyzetméter, amit az ember a helyére rak, nem nevezhető elfogadható munkának. A mester fel is szedeti. Mi a fenének tanuljak ki egy új szakmát saját káromra? A közismert aranyköpés különben is úgy szól, hogy az ember az első házat az ellenségének építi, a másodikat a barátjának, és csak a harmadikat építi saját magának.

A lényeg mégis az, hogy Ferire szert tettem, és a hozzá fűzött reményeimet tökéletesen beváltotta. Egy négyzetméterért 500 forintot kért, de úgy, hogy nem hozott magával segítséget, én dolgoztam a keze alá. Folyt is a hátamon a víz, és mivel a konyha és a fürdőszoba a padlótól a mennyezetig ki lett csempézve, a jó sok négyzetméter eltartott néhány napig.

Munkaidő nem volt, dolgoztunk látástól vakulásig, a teljesítmény volt a lényeg. Feri gépkocsival jött úgy 30 kilométerről, de reggel hatkor már a helyén állt. Elképesztően jó munkát végzett, elképesztő sebességgel, és az eredmény kiváló volt. Igaz, a pénz, amit egy hónap alatt keresett felért 6-8 mérnök fizetésével. Na, erről jut eszembe.

Feri építészmérnöki diploma mellett képezte ki magát csempézőnek. Hogy miért? Természetesen a mesés pénzért, amit összetrógerolt. Na igen, pénzért sok mindenki sok mindent elvállal, de ismereteim szerint mérnökök fizikai munkát nemigen. Elvégre a normál, úgy értem (akkor még) állami munkahely mellett, maszekban is tervezhet. Aztán meg maszektervezést nem könnyebb szerezni, mint maszekcsempézést. Furdalta az oldalamat a kíváncsiság!

Ja igen, még valamit nem értettem. Feri reggeltől estig megállás nélkül dolgozott, ami ugye azt jelentette, hogy én is, igaz, ha mindent a keze alá készítettem, 20-30 percig tétlenkedhettem. Szóval reggeltől estig dolgozott, és csak délben állt le, hogy tíz perc alatt megkajáljon. A kaját pedig becsomagolva hozta magával, ami négy szelet megvajazott kenyérből állt a közé helyezett néhány szelet párizsival. Ráadásul minden egyes nap!

Szóval én már láttam kőműveseket, ácsokat munka közben étkezni, de azok reggel munkakezdés előtt vették meg a kajájukat a munkahelyhez közel eső közértben, és a koszt téliszalámi, császárhús, lángolt kolbász, és hasonlók voltak, elég nagy mennyiségben, plusz friss szállítású kenyér és egy-két liter üdítő vagy sör. Ezekhez képest Feri monoton ebédje kissé szokatlan, és mondhatnám meglepő volt, mert pénzszűkében nemigen szenvedett.

A munka már a vége felé közeledett, és a rengeteg beszélgetés következtében elég sok mindent megtudtunk egymásról. Ferinek néhány évvel fiatalabb óvónő felesége és összesen 3 kislánya volt. Az óvó néni természetesen nem dolgozott, állandóan otthon szorgoskodott saját gyermekei körül, akik között egy-egy év volt a korkülönbség, és furcsa módon mindegyik áprilisban született.

Aztán kiderült az is, hogy Feri német márkát szeretne venni, de jó sokat az akkoriban divatos 50 forintos áron. Természetesen segítségére tudtam lenni, sőt még azt is felajánlottam, hogy a munkájáért járó teljes összeget márkában fizetem ki. Na, erre a hírre úgy megörült, hogy madarat lehetett volna vele fogatni. Én meg úgy gondoltam, ha már én hozom a márkát, hadd feszegessem egy kicsit a témát.

• Nem akarom beleütni az orrom más dolgába, és ha nem akarsz, akkor ne válaszolj, de mi az ördögöt akarsz ennyi márkával csinálni? – álltam elő a kissé pofátlan kérdésemmel.
• Külföldön akarom eltölteni a nyári vakációt, ahhoz kell a márka. – válaszolta.
• És hová fogtok menni?
• Az nekem teljesen mindegy, – morogta félhangosan – kibérlek egy utánfutót, és már megyünk is.
• Rendben van, de hová? – érdeklődtem.
• Az nekem teljesen mindegy. Oda megyünk, ahová Juli akarja.
• Értem, hogy nem akarsz vitát a feleségeddel, de én még olyat nem hallottam, hogy valakinek tökmindegy, hol és mire költi a keservesen megkeresett pénzét, – provokáltam beszélgető partneremet, aki néhány perc csönd után úgy döntött, hogy semmi oka előttem megjátszani a hülyét. Elvégre elég sok szakmai és egyéb témát érintve már rég felmértük egymás szellemi képességét. Letette a fándlit, kabátzsebéből elővett egy tárcát, abból pedig egy fényképet.
• Látod? – mondta. – Ez Juli, a feleségem. Megnéztem a képet, és csettintettem a nyelvemmel.
• Hát, cseszd meg, ez egy kurva jó nő – szaladt ki a számon.
• Az – ismerte be Feri – és tudod, bármikor elhagyhat.
• Ugyan már! – méltatlankodtam. – Három gyerekkel, ezt csak beképzeled.
• Nem, dehogy képzelem be, már többször tett rá célzást.
• És? Akkor mi van? – mert ezek után tényleg kíváncsi lettem.
• Nézd, itthon Juli állandóan nyavalyog, későn érek haza, vacsora után fáj a feje, fáradt, szóval érted, nem?
• Persze, hogy értem. Nem akar dugni.
• Így van, de amikor külföldön vagyunk, akkor enyém a terep – majd látva elképedésemet, folytatta. – Külföldön 30 nap alatt többet dugok, mint itthoni tizenegy hónapban. Ezért született mind a három lányom áprilisban.

_________________________________________________________

És akkor a mai angol Vicc

Wine Taster wanted… 

At a wine merchant’s, the regular taster died and the director started looking for a new one to hire.
A drunkard with a ragged, dirty look came in to apply for the position.

The director of the winery wondered how to send him away.

He gave him a glass to drink.

The drunk tried it and said:

„It’s a Muscat , three years old, grown on a north slope, matured in steel containers. Low grade, but acceptable.”

„That’s correct”, said the boss.

Another glass….

„It’s a cabernet, eight years old, a south-western slope, oak barrels, matured at 8 degrees. Requires three more years for finest results.”

„Correct.”

A third glass…

”It’s a pinot blanc champagne, high grade and exclusive,” calmly said the drunk. – The director was astonished.

He winked at his secretary, secretly suggesting something.

She left the room, and came back in with a glass of urine.

The alcoholic tried it.

„It’s a blonde, 26 years old, three months pregnant – and if I don’t get the job, I’ll name the father.”

________________________________________________________
________________________________________________________
______________________________________

Tibor bá’ vissza a múltba online

A háborúnak elég sok hosszú távú következménye volt, például a hiány fiatal férfiakból, amit aztán a nemzet szó szerint kinőtt. A tegnapi fiúkból lesz a mai fiatalember. Erről persze a fiatal özvegyasszonyok lecsúsztak, de az már az ő bajuk. Volt azonban olyan következmény, amit nem lehetett kinőni. Ilyen volt például a lakáshiány. Az ország fővárosát heteken át lőtték, bombázták. Amikor mindennek vége lett, kiderült nem mindenki tud a pincéből felmenni a lakásába, mert a lakás elszállt, mint egy kellemes álom. Az ilyeneket ideiglenesen befogadták a szomszédok vagy a rokonok, miután egy kicsit összehúzták magukat. Persze a hirtelen „fogjunk össze” mozgalom alatt senki se gondolta végig a dolgot. A befogadott hova, és főleg mikor fog átköltözni? Így lett az ideiglenesen befogadottból társbérlő állami utasításra. Az emberek hosszú éveken át összezsúfolva éltek. Ez viszont óriási kégli problémává nőtte ki magát. Ráadásul a társadalom több száz százalékkal volt puritánabb, mint napjainkban.

Az egyik volt kollégám minden szombat délben elment a Belker Kölcsönzőbe és kivett egy kétszemélyes sátrat, amivel másnap kirándulni ment a kedvesével. Kimentek a budai hegyekbe, letértek az ösvényről, felállították a sátrat, hogy tudjanak dugni egy jót. Aztán összerakták a sátrat, hazajöttek és másnap a férfi visszavitte a sátra a kölcsönzőbe. Nem mindenki csinálta, mert akkor a hétvégén teli lett volna a budai hegyvidék sátrakkal, meg nem is lett volna annyi sátor a kölcsönzőben, de ez egy megoldás volt, a több közül. Ráadásul decemberben ez aligha volt kivitelezhető. – Buli után hazakísértél egy csajt a lakására, kézen fekvő lett volna, hogy bemenj hozzá egy utolsó „kávéra”, de nem volt értelme, mert a lakás teli volt emberekkel, elsősorban szülőkkel, nagyszülőkkel. Megoldás? Éjjel fél egykor búcsúzás helyett állva dugtak egyet a kapuban. Vagy bementek, és ha a szülők stb. már lefeküdtek, akkor lehetett dugni a konyhaasztalon.

Ilyen körülmények között teljesen természetes, hogy tombolt a presszóélet. Gomba módra nőttek ki a nagy semmiből a presszók, amit teli pakoltak apró asztalokkal. Ezek a presszók minden napszakban dugig voltak. Párok szorongtak az apróka asztallapok körül, az izzadásig fogdosták egymás kezét és arról álmodtak, hogy egyszer majd (talán) lesz saját lakásuk.

A ligetben, a Margit-szigeten, szóval olyan helyeken, ahol padok voltak, tavasztól őszig el lehetett foglalni egy padot, ahol nem kellett rendelni semmit egy kis pettingért, nem volt pincér, sőt senki más, csak meg kellett várni, hogy besötétedjen. És aztán? Maximum petting, mert az akkori társadalomban az emberek röstelltek volna bármi merészebb dolgot művelni. Amit ma lehet látni buszon, villamoson, megállókban, az simán elképzelhetetlen lett volna.

Az állam ezen a helyzeten nemigen akart változtatni, sőt még rontott rajta. 17-18 évesen elég gyakran szeretkeztem (persze állva) a Városligetben, sötétedés után, ami nem volt rizikómentes. Rendőrök jártak lábujjhegyen, majd zseblámpával világítottak az ember pofájába. Igazolják magukat! Ha mind a két félnek volt munkahelye, vagy tanult valahol, akkor ezzel a dolog be is fejeződött, de kinek volt ezek után kedve folytatni a dolgot?

„Ki a szabadba” csak elméletileg jó megoldás, és még úgy is csak 3 hónapig a 12-ből. Az avar nyirkos és kényelmetlen, az erdőből nem lehet 2 négyzetmétert felporszívózni. A nőt állandóan idegesíti, hogy „valaki jöhet”, és néha jött is.

Mai fejjel gondolkozva jó megoldás lehetett volna az albérlet. Egyfelől nagyon kevés, albérletre alkalmas üres szoba létezett, de ezeket se merte kiadni a főbérlő, mert az albérlő kirakhatatlan volt, sőt könnyen társbérlővé válhatott, ha volt annyi sütnivalója, hogy kiigényelje a szobát. Sütnivalóban pedig nem volt hiány, így ez az opció kiesett.

Kiskapunak mutatkozott az üzemi üdülők kabinjainak a nyári kibérlése, ahol ilyen volt. Persze ez is csak néhány hónapra nyújtott megoldást. Téli hónapokra maradt az általános nyomor. Tudok olyanról, hogy egy anyuka három (különböző apától származó) gyerekét egyedül nevelte egy szoba-konyhában. Kiadott egy ágyat egy másik nőnek, aki a pasiját éjszakára „vendégül” látta, azzal a kikötéssel, hogy hozza magával a barátját, így a főbérlő se unatkozhat hallótávolságon belül.

Aztán jött a panel program, ami néhány év alatt sikeresen fellazította ezt a helyzetet. Szóval az a panellakás lett az áldás, amit manapság oly mélységesen lenéz a fiatalabb generáció, és veri magát CHF tartozásba.

________________________________________________________
________________________________________________________
_________________________________________

Tibor bá’ online

Azért vannak dolgok, amik még ma is mellbe tudnak vágni, és ez nem semmi 25 év kemény edzés után. Elmondom, miről van szó. Pillanatnyilag Magyarországon a diploma mellé a „Dr.” használati jogát két diszciplínában adják: egyik az orvosi tudás, a másik a joggyakorlás (korábban a közgazdászok is kaptak). Ezek szerint egy mai elektromérnök (akit nem irigylek a curriculumjáért) csak Kovács János lehet, míg ha történetesen jogot tanul úgy néhány év átseggelése után dr. Kovács Jánosként aposztrofálhatja magát. Vagyis a jogalkotó képviselők (90 százalékuk jogot végzett) úgy gondolják, hogy a jogtudomány egyenesen a non plusz ultra, míg a kibernetika, elektronika, informatika művelői csak olyan másodosztályú diplomások. Szóval lehetne rágni ezt a csontot, de nem ez a lényeg.

Ami meglepő az a következő. A törvények kodifikálva vannak, gondolom elképesztő precizitással. Ezeket a törvényeket a jogászok vagy tudják kívülről, vagy fellapozhatják. Egy bírósági tárgyalásra annyi tanút, szakértőt hívnak be és hallgatnak meg, amennyit csak akarnak. Az ügyet visszadobhatják a rendőrségnek adat kiegészítésre, pótnyomozásra, meg mit tudom én. Annyi tárgyalást tartanak, amennyit csak akarnak (tartanak is). Az ügyet elhúzhatják akár tíz évig is (el is húzzák). Megnézhetik a különböző jogi kollégiumok állásfoglalásait hasonló ügyekben. Szóval minden. Akkor hogy a fészkes fenében fordulhat elő, hogy arról a bűnözőről, aki első fokon 6 év fegyházat kap, a másodfokon kiderül, hogy tök ártatlan.

Amikor a nagy nehezen hazavágott Vidámparkot Angolparknak hívták, fel volt benne állítva egy bábu, akinek húsz fillérért le lehetett kenni egy pofont. A pofon nagyságát egy műszeren kilengő mutató jelezte. Ez persze még a háború előtt volt, amikor én még gyerek voltam. Pénzem nemigen volt, de a bámészkodás természetesen ingyenes elfoglaltság. A pofozható bábunál olyan legények jeleskedtek, akik a bábu helyére beábrándozták a művezetőjüket, vagy esetleg Horthy Miklós kormányzó úr őfőméltóságát.

Ezt az ötletek a japán nagyvállalatok is átvették még a múlt század hetvenes éveiben. A dolgozok frusztrációjának levezetése végett az ebédlőkben fel volt állítva az igazgatóra kísértetiesen hasonlító bábu, akibe bárki belerúghatott vagy lekenhetett  neki egy hatalmas pofont, aztán megkönnyebbülten mehetett vissza dolgozni.

Erre a célra Magyarországon, saját csődjének leplezésére a rendőrség annak idején kitalálta például Tasnádi Pétert. Már csak a legrámenősebb oknyomozó újságírók tudják hányszor tartoztatták le, helyezték előzetesbe, ítélték el, ültették le, vagy tartották házi őrizetben. Még az is lehet, hogy valóban bűnöző. Legújabban hasonló sorsa volt Hunvald Györgynek is. Őt 3 évig tartották előzetesben, először elítélték másfél évre, majd felmentették. A 3 év teljesen feleslegesen esett ki az életéből. Egy dolgot nem értek. Letartóztatják valami váddal, ami konkrétan azt jelenti, hogy valamit elkövetett. A bíróságon kiderül a jogszabály szerint nem is követett el semmit. Tessék mondani, a rendőrség nem tudja, mi van a BTK-ban? Ezt a bíróságtól kell megtudnia?

Lehetséges, hogy ha az én fizimiskám nem tetszik a rendőrségnek, akkor letartóztatnak emberölés vádjával, előzetesbe leszek vagy fél évet és akkor az iratismertetéskor fog számomra kiderülni, hogy anyósom meggyilkolása a vád. Azé az anyósomé, aki fél éven át hordta be nekem a sittre a bablevest füstölt csülökkel. A gyanútlan autósnak kerékbilincsbe fogják a bal első kerekét ott, ahol a kerékbefogó nem is jogosult nemes tevékenységének gyakorlására. A TV-ben a bilincselő azt állítja, hogy jogszerűen jár el, a Főváros embere azt állítja, hogy nem járt jogszerűen, és mit ad isten, mind a ketten Dr.-t hordoznak nevük előtt, mint jogvégzett emberek.

A Parlamentben feláll egy volt középiskolai tanár, és azt állítja, hogy a Tankönyvkiadót azért vehette meg valaki egy milliárddal olcsóbban, mint amennyit az ő barátja adott volna érte, mert a nyertes a Miniszterelnök barátja. A miniszterelnök feláll, és azt állítja, hogy az kapta meg a Tankönyvkiadót, aki a második fordulóban a legtöbbet ígérte érte. Az nyilvánvaló, hogy a kettőjük közül valamelyikük hazudik, mert egy kalap nem lehet fehér is és fekete is. Csakhogy mi tíz millióan nem voltunk ott a kalap bemutatón és saját szemünkkel nem láthattuk, hogy fekete-e a kalap vagy fehér. Más országban ezt úgy oldják meg, hogy helyettünk két újságíró megnézi a kalapot és megírják, hogy az bizony fehér, és ezzel pont kerül a dolog végére. Ez azonban nálunk nem működik. Nem az újságírókból van hiány, Dunát lehetne velük rekeszteni, hitelességükkel van baj. Mindjárt másnap az egyik újságban azt olvashatjuk, hogy a kalap fekete, a másik újságban azt, hogy fehér. De, hogy konkrét legyek. A magyar újságírók – majd kivétel nélkül – azt állítják, hogy Putyin agresszor, és még csak nem is hallottak arról, hogy 5 milliárd dollár összköltségen a CIA döntötte meg a törvényes ukrán kormányt. Az elektronikus médiában se jobb a helyzet. Az egyik TV adó szerint a kalap fehér, a másik szerint fekete. Nekem, a népnek azt kell kitalálnom, hogy a két tábor közül melyik hazudik. A módszer egyszerű. Mélyen belenézek a képernyőn látható bemondónak a szemébe és felkiáltok, ez hazudik. Ebben az országban más nem működik. Ez lehet az oka annak, hogy a bíróságok is így működnek. A bíró mélyen belenéz a vádlott szemébe és felkiált: bűnös, illetve ártatlan. Következmény nincs. A játékszabály szerint a jogerős ítélet szent és sérthetetlen, erről gondoskodnak a törvények, és ezzel visszakanyarodtunk az elejére, mert a törvényeket 386 darab Dr. Képviselő János hozza, akiknek a létszámát 200 alá vitték, de az eredmény nem változott.

Jó néhány éve azt hallottuk a TV-ben (de nem láttuk), hogy egy közel elmebeteg ember három ipari alpinistának elvágta a biztosító kötelét egy budapesti ház kéményénél. A pasit előzetesbe vágták, nyilván attól tartottak, ha szabadlábon védekezik, akkor összebeszél a kötélgyártókkal az alpinista kötél szakítószilárdsága ügyében és az súlyosan veszélyeztette volna a nyomozás eredményességét. Tizenöt hónappal később megvolt a tárgyalás, aminek a végén az ítélet 10 hónap felfüggesztett börtön. A pasi tehát tök feleslegesen ült 15 hónapot, és akkor végre megtudhattuk a részleteket is. A három alpinista nem csüngött a kötél végén, hanem csendben szalonnáztak a tetőn, amikor a kötél elvágás bekövetkezett. A tető alatt nem tátongott 10 méteres mélység, ahová az alpinisták lezuhantak, vagy lezuhanhattak volna. Mindössze konstatálták, hogy elvágták a kötelet, kell venni egy másikat. Valójában nem történt más, mint rongálás, aminek következménye 2-3 ezer forintos kár volt. Végeredményben a 10 hónap felfüggesztés is több mint sok. Csak van egy számottevő apróság. A börtönben feleslegesen letöltött büntetés után járna a kártérítés, persze csak akkor, ha a vádlottat felmentik. A független bíró úgy gondolta, hogy egy kicsit besegít az álladóan forráshiánnyal küszködő rendőrségnek, és egy használaton kívüli alpinista kötél elnyisszantásáért adott 10 hónapot.

Ez a mai magyar igazságszolgáltatás. Lefogadom, legalább egyszer neked is volt személyes tapasztalatod.

________________________________________________________
________________________________________________________
_____________________________________

Tibor bá’ online

Ami most a világgazdaságban történik azért meglepő, mert az emberiségnek gyenge a memóriája. Nem kell meglepődni, ez nem egy új fejlemény. A budapesti közgazdasági egyetemnek évtizedeken keresztül Marx Károly volt a névadója. Aztán a rendszerváltás után az újonnan hatalomhoz jutottak úgy gondolták, hogy a marxizmus egy diktatórikus baklövés, és Marxot gyorsan megfosztották a trónjától. Nem kellett volna, mert ő volt az első, aki megállapította (legalább is tudtom szerint), amit 100 évvel később John Maynard Keynes megerősített, és újabban külföldre szakadt hazánkfia, Soros György is pálcát tört felette. Vagyis, hogy a kapitalizmus, mint gazdasági rendszer, nem stabil.

Semmi kétség afelől, hogy a kapitalizmus kegyetlenül produktív, mert az emberi kapzsiságra, önzésre épül, de hatalmas belső ellentmondásai vannak. Ezért gondolta Marx, hogy el fogja magát pusztítani, ami után egy jobb világ jöhet el. Keynes angol közgazdász (nem is akármilyen) a kapitalizmust olyan problémának tekintette, amelyik el fogja pusztítani a világot. A háború után (1945) ő találta ki a jóléti államot abból a célból, hogy a létező kapitalizmust megmentse önmagától. Szerinte a bankok működését szabályozni kell, hogy a tőkespekulálók ne tudják tönkretenni a gazdaságot. A szakszervezetek működését bátorítani kell, hogy a dolgozók fenn tudják tartani a státusz quot, és sakkban tarthassák a politikusokat. A gazdagoknak bele kell nyugodni adóztatásukba, végül is jobb a szegények száját betömni, mit kivárni, hogy a lámpavasra húzzák őket.

Nevezzük ezt egy ki nem mondott, meg nem fogalmazott egyezségnek, amit a nagy gazdasági világválság, a II. világháború és a szovjet ideológiai terjeszkedése váltott ki. És láss csodát, ez az egyezség elég szépen tartotta magát, de egy percre se tudta megszüntetni a világgazdaságba rejtőző ellentmondásokat. Idővel újabb gazdasági hatalmak léptek elő. Azok a külföldi befektetések, amelyek lehetővé tették Amerika háború utáni prosperálását, követendő példát mutattak először Nyugat Németországnak és Japánnak, az ázsiai kis tigriseknek, majd az Európai Uniónak és végül Kínának és Indiának.

Csakhogy a jól szervezett munkavállalók az iparosodott Nyugaton a termelékenység növekedését meghaladó mértékű fizetésemeléseket értek el. Ennek volt következménye az infláció beindulása a 70-es években. Ellensúlyként a munkaadók vendégmunkások után néztek és a termeléseket kezdték áthelyezni olyan országokba, ahol a munkabér lényegesen alacsonyabb volt. A kialakult munkanélküliség ellen a sztrájk nem a megfelelő fegyver. Pontosan ezért mosolygom meg a magyar vasutas szakszervezetek sztrájk erőlködéseit. A MÁV napi vesztessége 40 millió forint. A munka beszüntetése a MÁV részére effektív haszonnal jár. A társadalom dühe pedig előbb vagy utóbb a sztrájkolók ellen fordul.

A jóléti állam ellen elsőnek Margaret Thatcher lépett fel, akinek sikerült a rendkívülien jól megszervezett angol bányászokat betörni, igaz közel egy évig tartó sztrájk árán. Példáját az USA-ban Reagan követte, aki a sztrájkoló légi irányítókat egyszerűen kirúgta. A cél a társadalmon belüli erőviszonyok átbillentése volt. Reagan (a Fideszhez hasonlóan) csökkentette a gazdagok adóztatását arra a hazugságra építve, hogy a gazdagok zsebében hagyott pénzből munkahelyteremtő beruházás születik. Thatcher egyszerűen megnyirbáltra a munkavállalók fizetését. Ezeknek következtében a gazdag gazdagabb, a szegény szegényebb lett.

Ezzel azonban az oligarchák étvágya nem enyhült, ellenkezőleg, most jött csak meg igazán. Az egész világ kizsákmányolásához (a kifejezés nem véletlenül ismerős, de most egy kicsit másként cseng) egy gondosan kidolgozott stratégia kellett, ami egyenlő volt az ismert kapitalizmus megbuktatásával. Az első lépést a nagy bukás felé Nixon tette meg, amikor 1971-ben felrúgta a bretton-woodsi megállapodást, aminek lényege az volt, hogy kérésre az USA az általa kibocsátott 35 dollárt 1 uncia (kb. 31 g) aranyra vált át. Az „USA $ = arany” alapján a dollár a világ tartalék valutájává vált. Az országok nemzeti bankjai arany helyett dollár tartalékokat halmoztak fel (az amerikai aranyat, mintegy 8000 tonnát, Fort Knox-ban tárolják). 1971 után ezek gyakorlatilag értéktelen papírosokká váltak, úgynevezett „fiat money” lett belőlük, aminek értéke mindössze az volt, hogy mindenki elfogadta. Ez a húzás sikeresen tartotta fenn azt a bizonyos „amerikai életformát”, hiszen az egész világból javakat szereztek, szolgáltatásokat vettek igénybe és cserébe egy zöld színnel nyomtatott papírt adtak. Az egész világ jegybankjai teli voltak fedezett nélküli dollár milliárdokkal. Ezt nyugodtan nevezhetjük a világgazdaság 22-es csapdájának, mert a rendszer megbuktatására senki se mert lépéseket tenni, hiszen a dollár bukása egyértelműen vesztességet jelentene minden jegybanknak.

A második nagy húzás a roosevelti „New Deal” lényegének, a bankok, pénzintézetek szigorú szabályozásának a megszüntetése volt, amit eufemisztikusan „deregulációnak” neveztek el. Parasztosan szólva, a bankoknak mindent szabad lett tenni. Például saját tőkéjük akár harmincszorosát is kikölcsönözhették, a helyhiány miatt most nem részletezett speciális technikákkal.

Az első áldozatok az amerikai „takarékpénztárak” voltak a 80-as években, de ezeket a kormány megmentette. Viszont a befektetési alapokkal foglalkozó pénzintézetek, a biztosítótársaságok, és befektető mogulok fuzionáltak, amint a kölcsönök kihelyezése elől elgördültek az akadályok.

Az utolsó lökést a FED (amerikai jegybank) irányadó kamatlábának 1 százalékra csökkentése adta meg. Ez a neokonzervatív ötlet megtette a gazdasági hatását, amihez párosult annak deklarálása, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak kivételezett joga a nemzetközi törvények ignorálása. Így aztán üzleti érdektől hajtva, teljesen jogtalanul megtámadták Irakot, ami eddig (és m ég mindig nincs vége) 1000 milliárd dollárba került (hatásaival együtt kb. 3000 milliárd). Ezt az összeget természetesen az egész világgal fizettetik meg kétes értékű, amerikai államkötvények eladásával.

Miközben a deregulált befektetési bankok fedezet nélkül ontották a jelzáloghiteleket, csak a fedezetnek felkínált vagyontárgy értéke meg se közelítette a tartozást. A financiális trükkök száma folyamatosan nőtt: derivatives, hedge funds, collateralized debt obligation. Kifejezések, amik mind azt takarták, hogy picike töke befektetéssel hatalmas hasznot lehet húzni (elképesztő kockázat felvállalása mellett – amit természetesen elhallgattak). Pontosan azt csinálták, mint 1929 előtt. Ez a séma ragyogóan működik mind addig, amíg az árak kizárólag felfelé mennek. Kölcsönpénzből bármit megvettek abban a reményben, hogy amit vettek, annak az ára felfelé megy. De amint a trend megfordul, a fedezett elégtelenné válik.

Ahogy a kíváncsiság megöli a macskát (angol közmondás), ugyan úgy öli meg az ismert kapitalizmust a kapzsiság. Az amerikai kongresszus megszavazott 700 milliárd dollárt (az adófizetők pénzéből) hogy megmentsék a csődbe jutott bankokat, pénzintézeteket. Ez nem más, mint a középosztály tervszerű kifosztása. A részvénytulajdonosok elveszítik értékeiket, a házat vásárlók elveszítik otthonaikat. A bankárok kumulatív haszna biztos helyen van, a tönkrement bankokat az állam feltőkésíti.

Persze a háború utáni jóléti államról szó se lehet, annak gazdasági alapjai már átvándoroltak Kínába és Indiába. Washington valami olyasmit sugall, hogy helyreállítjuk a jól ismert kapitalizmust, megtartjuk hatalmas házainkat és fizetéseinket. Ti meg visszakapjátok a munkalehetőségeket olyan fizetések mellett, amik lehetővé tesznek egy elfogadható életvitelt. Talán sikerül. És persze ezt a szabad piaci hülyéskedéssel, ami állítólag minden problémára megadja a választ, felhagyunk. Szép csendben elfogadjuk, hogy a piacgazdaság legalább olyan szar, mint a tervgazdaság, csak egy kicsit másképpen szar.

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________

Tibor bá’ online

Hát nem sokat. 😀 Néhány napja lehetett szavazni arról, mennyit érek én. Más szavazásokkor általában 100-120 szavazat jön be, most ennek csak a harmada érkezett 24 óra alatt. Ismerem ám én a magyart. A legkisebb kiszagolás, hogy itt most esetleg ki kell nyitni bukszát, sündisznóállásba kényszeríti a szemfüleseket. Jó-jó Internet, meg ismeretlenség, de azért biztos, amik biztos. Mindegy, szegény ember vízzel főz. 41 válasz is több, mint semmi. Akkor lássuk! 13-an úgy nyilatkoztak, hogy egy büdös buznyákot se ér az, hogy egy teljes éven át, 365 posztot olvashat tőlem. Őszintén? Megértem. Van, aki többet tud, mint én, van, aki nagyon nem ért velem egyet, és van aki egyszerűen csak szarik rám. De…. akkor miért jár ide, és mért veszi a fáradtságot, hogy közölje (még ha anonim módon is) neki ez smafu. Aztán öt főnek az évi 1000 forint jutott az eszébe, ami poszt darabjáért kb. 3 forintot jelent. Valószínűleg nem ez volt az indíték, hanem az alacsony jövedelme. A legtöbben (nyolcan) a 3000 forint középutat választotta. Mit mondjak, én is 3 és 5 rongy között tököltem volna, ha már idevánszorgok nap-mint nap (igaz munkaidőben) kötekedni egy kicsit. Hét fő már jobban kinyitná a bukszáját, és kipengetne belőle 5000 forintot. Ők azok, akiknek „nincs pofája” kevesebbet adni – még ha csak virtuálisan is. Hat fő viszont roppant elegánsan kipengetne egy tízest. Ezzel szemben akadt két húszas is. Ez azért túlzás, még akkor is ha rólam van só. 😀 . Viszont, átlagolást végezve (elhagyva a pofátlan nullára szavazókat) az eredmény 5800 Forint.

A dolog úgy áll, hogy havonta 45.000 látogatás van, ami napi 1500-at jelent, de ebből csak kb. 500 az, aki szándékosan és többnyire rendszeresen jön ide, a többi csak idetéved, aztán általában soha többé nem jön. Esetleg még mielőtt végleg eltűnne, közli velem, hogy az én anyám nagyobb kúrva volt, mint Karády. És mivel ez a kb. 500 elég régen regnál, valószínűleg annyian kopnak le, ahányan megragadnak. – Ha mind az 500 rendszeres látogató leperkálná ezt az évi 5800 forintot, akkor nyitnék egy uzsora kölcsönzőt, de ilyen veszély nem fenyeget. Minden esetre valamivel nagyobb lelkesedéssel fordítanék, mert a jelenlegi, önkéntességi alapon bevezetett adakozás igen sovány eredményt produkál. Tudom mi a probléma magja. Az Interneten barangolók egyszerűen el vannak kényeztetve. Rengeteg hírportál, egyik jobb, mint a másik, és mind-mind ingyenes. Naná fizetik őket a hirdetők, amik nálam nincs. De figyelj faszi (na jó, puncik is), csak hiszed, hogy ingyenes, fizetsz te érte bőségesen csak nem tudsz róla. Azt hiszed, hogy a hirdetéssel bombázás nem szül eredményt? De bizony, még akkor is, ha meg vagy róla győződve, hogy rád nem hat, mert te egy kúrva nagy egyéniség vagy. Figyelj! Ott szakemberek dolgozzák ki a legjobb tapasztalattal visszaigazolt módszereket. Befolyásolnak, olyan ügyesen, hogy nem is tudsz róla. Na, ez a teljes igazság.

És akkor vissza hozzám! A jövőben a fajsúlyosabb fordításaimnak csak az első bekezdését rakom fel (Ezt a New Scientistől loptam), és azoknak, akik átutalták ezt az 5800 forint támogatást/egy év, szóval azoknak E-mailben elküldöm a poszt többi részét. A poszttal kapcsolatos vita természetesen akadálytalanul folyik a honlapon. Legfeljebb kevesebb, de értelmesebb hozzászólások lesznek. És talán lesz néhány ember, aki nem fog tovább idejárni ingyen szórakozni, amivel kezd már teli lenni a tököm.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_______________________________________________

Tibor bá’ online

A celebek 99 százaléka véletlenül lesz az. Jó időben, a jó helyen, a megfelelőt csinálja, a megfelelő életkorban és a megfelelő ember meglátja és vele kapcsolatban megfelelő ötlete támad. Ezért aztán olyanok, amilyenek. Gyorsan jönnek és gyorsan távoznak. De a hiányzó 1 százalék az mindent hajlandó megtenni, hogy celeb legyen, és mert sokan vannak, ez a „minden” tényleg minden kell hogy legyen.

Dr. Brooke Magnanti (ne tévesszen meg az olaszosan hangzó név) egy tehetséges angol és persze fiatal hölgy, akinek csábos nézését néhány sorral később megtekintheted. Én azt olvasom ki a tekintetéből, hogy „kövess pasikám, nem bánod meg.” OK, de ki ez a hölgy? Nos, mester diplomája van genetikai epidemiológiából, ezen kívül a Shefildi Egyíetemen kórbonctanból PhD, vagyis doktori fokozatot nyert el. Majd ilyen háttérrel írt egy könyvet The Intimate Adventures of a London Call Girl, címen, ami ugye magyarítva így hangzik: Egy londoni prosti intim kalandjai. Ahhoz pedig, hogy ezt megírhassa, elment egy londoni céghez, akik csajok kiközvetítésében utaznak. Magnanti kisasszonyt tehát kiközvetítették, hogy megkóstolja a kurvák életét, és írhasson róla egy könyvet. Csakhogy a hölgynek előtte már volt néhány munkája, ha-ha-ha, tudományos munkája, például ilyen cím alatt: Chlorpyrifos and neurodevelopmental toxicity: Critical assessment and expert elicitation. Hát akkor most felhúzom a gatyámat és lefordítom magyarra: Klórpirifosz és idegfejlődési toxicitás: Egy kritikus kiértékelés és hozzáértő kifürkészés. Remélem sikerült magyarba átvinni a hölgy incselkedésre emlékeztető stílusát, amit gondolom korábbi foglalkozásából mentett át. Tudományos munkatársai minden esetre roppant megértőek előéletét illetően, de tudományos tevékenységét nemigen kíséri nagy megértés az egyszerű emberek részéről, akiknek köszönhetően a prosti kalandjait összefoglaló könyvből természetesen bestseller lett. Amikor aztán meginterjúvolták , szemére is vettették tudóshoz nem méltó kalandját. Ebből úgy vágta ki magát, hogy hát a PhD hallgatók jövedelme meglehetősen alacsony. Különben is nem az utcasarkon állt – árulta el titkát – hanem nappal üzletembereket kísérgetett, este pedig megkönnyítette felkészülésüket a következő nehéz napra. Ez olyan jól jövedelmezett, hogy nem kellett túl hosszú ideig foglalatoskodni ezen a területen.

Valahogy az is kiderült, hogy most éppen egy új regényen dolgozik, ami valami rejtélyes módon összefér a tudományos tevékenységével. Az olvasótábora minden esetre alig várja, hogy megjelenjen a könyv. Szóval Magnanti kisasszonyból celeb lett. Jaj! Majdnem elfelejtettem, van ám a hölgynek írói álneve is: Belle de Jour. Hiába na, Lyneka Little milliói sokak fantáziáját megmozgatta. Kíváncsian lesem, magyar fordítása mikor jelenik meg a Libri vagy az Alexandra polcain. A magam részéről nem leszek rá vevő.

________________________________________________________
________________________________________________________
______________________________________

Tibor bá’ vissza a múltba online

1962. Október 14. Kubai rakétaválság, mi pedig ülünk a seggünkön Londonban és várjuk, hogy megkapjuk a beutazási engedélyt Magyarországra. A franc egye meg, ha már meg kell döglenünk, akkor ne itt idegenben. Ráadásul Londonnak nagyobb az esélye egy kis megpörkölődésre, mint Budapestnek. Egymás után írjuk az SOS leveleket az anyámnak, mert ugye Elayne, a feleségem már az ötödik hónapban van, és mégis jó lenne tudni, hol fog szülni, kinél, meg egyáltalán. Nevelőanyámnak ilyen ügyekben hallatlan képességei voltak. Ez alkalommal kinyomozta, hogy a papírjainkat valaki szándékosan elfektette, felteszem arra spekulálva, hogy megunjuk és maradunk. Kinek lehetett ez az érdeke, na majd egyszer kiderül (kiderült). A végén a rakétaválság megszűnt, de jött November 5.-e vagyis Guy Fawkes Day, az 1605-ös (sikertelen) parlamenti felrobbantás évfordulója, amikor imitálva a puskaporos robbantást, a fiatalok tüzeket gyújtanak az utcán, meg petárda, meg minden, de még mindig itt vagyunk.

Aztán November közepén behívtak a magyar követségre, mehetünk. Mondhatom az utolsó percben, ami majd kiderül. Eddigre már mindent tudtunk, ami tudható volt. A millió csomaggal együtt vonattal Budapestig 50 £ a költség. Ebben az időben egy vadi új kisautó ára 500 £ volt, vagyis az 50 £ egy kisebb vagyonnak számított, mivel 5 fontból egy hétig meg tudtunk élni, beleértve az albérleti díjat is. Ezért úgy döntöttünk, hogy veszünk 40 £-ért egy 20 éves furgont. A költség ugyanaz, de a végén van egy öreg furgonunk. A kocsivétel mindössze fél órát vett igénybe, az átvizsgáltatás egy fél napot. Az volt a kérésem, állapítsák meg, hogy a kocsi kibír még 2000 km-t, amiről biztosítottak, de ez se így alakult.

Végül megpakoltuk a kocsit és elindultunk Dover felé. A tenger kurvára hánykolódott, mert készült kitörni egy vihar, de azért partra szálltunk és az öreg járgány megtette a magáét. Igaz a Fordék kispóroltak egy sebesség fokozatot, vagyis csak 3 sebesség volt, de sík területen ez nem zavart. Azonban Németországban olyan lejtőket is kaptunk, ahol egyesben se tudtam felmenni, mondjuk a 300 könyv, amit cipeltünk, nem jött a segítségünkre. Szerencsére nem volt forgalom, így az út jobb és bal széle között ide-oda ingadoztunk. Ugyanakkora emelkedő, de hosszabb út. Mondtam is az ámuldozó feleségemnek, hogy látod a bölcsészeket erre nem tanítják meg. Erre azt válaszolta, hogy igaz, de a bölcsészek vonatra ülnek, ha át akarnak vergődni fél Európán. Aztán megtörtént az első baj, a sebváltó nem vette be a 3. sebességet. Elkezdtem magamban számolgatni, hogy 50 km/ó sebesség mellett mikorra érünk haza. A franc, még belefér. De akkorra már csak az első sebesség működött. Nem volt mese, ezt meg kell javíttatni. Valahogy el kell vánszorogni Würzburgig. Milyen jó, hogy a Ford épített egy gyárat Kölnben is, és milyen jó, hogy ugyanazt a sebváltót építették be 20 éven keresztül majd minden típusukba. És milyen jó, hogy csak 1962-őt írunk. A műhelyben olcsón és gyorsan dolgoztak, és még volt emberség a világban, látván Elayne méretes pocakját. Aztán még az egyik gumit is lecserélték, mert szerintük a kidurranás szélén állt. Mindez 10 £-ért. Hol van már ez a világ!

Igen ám, de a késlekedés miatt utolért a front. Beindult a havazás. Jó okom volt rá, hogy fussak a front elől, de hiába. Estefelé már 20 centis havat tiportunk. Szerencsére a németek nagyon szorgalmasan tisztították az utakat. A végén csak befutottunk Münchenbe, de nyomás tovább, Salzburg, miután átléptük az osztrák határt. Ekkor már éjfél előtt jártunk, világos volt, hogy egy nap alatt nem lehet elérni Magyarországot, meg kellett állni, amire egy apró település alkalmasnak látszott. Szerencsére a hó alatt lapuló főtéren található Guest House ebédlője még nyitva volt, néhány osztrák férfi sörözött benne. Itt 60 Schillingért kaptunk egy szobát (ez kb. 1 £-nak felelt meg), de az éhségtől nem láttunk. Az ebédlőben, ami inkább volt söntés, kérdésünkre előadták, hogy csak savanyú káposztát tudnak adni kolbásszal. Mondhatom, ilyen jót azóta se ettem.

Reggel már az is örömnek számított, hogy gond nélkül beindult a motor. A magyar határt viszonylag simán értük el, de a nyugat elhagyása és a belépés a Keletbe messze nem volt zökkenőmentes. Az osztrákok nem akarták kiengedni a 300 könyvet, a fene tudja, hogy miért. Nem vitatkoztunk, visszafordultunk és mentünk egy másik határátkelőhöz, ahol simán átmentünk. Akkor jött a magyar, akik meg nem akarták beengedni a könyveket, mert nem értették a címeket. De ott, ahol papírforma szerint a legnagyobb érték az ember, egy terhes nőt nem lehet vegzálni. Végül kompromisszum született. A könyveket tartalmazó dobozokat lepecsételték, amihez nem nyúlhattam, és le kellett őket kezeltetnem a pesti központban.

Következő reggel éhgyomorral indultunk tovább, természetesen a 20 centis hóban, mert a front akkor már lehagyott minket. Különben ez a hó kimondottan jól jött, mert Belgium-Németország-Ausztria után a magyar vidék irtózatosan szegényessé vált. pedig a java még hátra volt. Győrben megálltam egy tejcsárda előtt, ahová bementünk reggelizés végett. A tej, péksütemény őrülten olcsó volt, de Elayne-nek nemigen tetszett, hogy az üvegpoharat az előző vendég után csak úgy kilötykölték hideg vízben, egy bazi nagy kannából megtöltötték tejjel, majd a kezébe nyomták.

Győr után már vidáman haladtunk, mert hazai földön bármi történik, egészen biztos találunk rá megoldást, ráadásul olcsón. Ugye a régi Bécsi úton közelítettük meg Budapestet. Az épületek siralmasak voltak. Amikor beértünk a Flórián térre nem mentem tovább a Margit-híd felé, hanem ráfordultam az Árpád-hídra. Gondoltam a Margit-szigeten keresztül vidámabb képet tudok bemutatni szülővárosomról. Aztán Moszkva-tér, Istenhegyi út, végre otthon vagyunk. Apám, anyám, Elayne, mindenki meghatódott. Persze anyám első kérdése az volt hogy Elayne-nek hogy tetszik Budapest. Természetesen rettenetesen tetszett neki, de azt csak, én tudtam, hogy mivel életében nem látott havat, itt bármit talált volna, csak a havat vette volna észre. Mindjárt másnap kimentünk az úttörővasúthoz taposni meg rugdosni a havat, pedig csak November 23. volt, még egy teljes hónap hiányzott a karácsonyhoz, és már „fehér” volt. Ne is mondjam, esze ágába se volt elolvadni márciusig.

Utóirat: A 20 éves matuzsálem kocsira 8000 forint vámot kellett fizetni. Tavasszal 20.000 forintért eladtam a pesti asztalosnak, aki ezzel szándékozott bútorokat levinni a vidéki vevőknek. A könyvek után nem kellett fizetni vámot, mert hozzá tartozott a háztartáshoz, de a címjegyzéket alaposan átböngészték, nincs-e közte kapitalista propaganda. Tőlem pedig elkobozták az ausztrál útlevelemet, és átadták az angol követségnek, akik később visszaadták nekem.

_______________________________________________________
_______________________________________________________
_________________________________________

Tibor bá’ online

Olajos Tibi, druszám, árküldött nekem egy Drábik posztot (később mások is), ami így kezdődik (pontos idézet): „2014. március 18-án a „The Times of Israel” hasábjain olvashattuk: az izraeli kormány mérlegeli annak a lehetőségét, hogy a megszállt palesztin területekről telepeseinek egy részét átirányítja – legalábbis időlegesen – Ukrajnába. Az új kijevi rezsim minderről arra hivatkozva állapodott meg, hogy a zsidókat történelemi szálak kapcsolják Ukrajnához, másrészt pedig Ukrajnának sürgősen katonai segítségre van szüksége Oroszországgal szemben. Ezt a fordulatot azok a genetikai kutatások készítették elő, amelyeket izraeli tudósok végeztek az európai, askenázi zsidóság eredetével kapcsolatosan.”

http://drabikjanos.com/2015/02/11/a-zsidok-es-az-ukran-konfliktus/ (siess elolvasni, mert lehet, hogy le fogja törülni)

Azt hittem kiugrok a bőrömből. Először is, ez 11 hónappal ezelőtt volt, amikor Ukrajnában még viccelődtek, ma meg már véres polgárháború dúl. De ezen kívül, telepesek átirányítása Ukrajnába? Legalábbis ideiglenesen? Röhögnöm kell. Mint egy zsák krumplit, ami rossz helyen van ott a kamrában, ideiglenesen áttesszük a pincébe. És mit szól ehhez a krumpli? Semmit. És mit szólnak ehhez a telepesek, akik Izraelben a legagresszívebb közösséget alkotják, és ha bármi nincs a kedvükre azonnal tüntetnek, és néha-néha egy-egy arab gyereket le is lőnek, ha úri kedvük úgy kívánja?

Na jó, akkor gyerünk az eredeti forráshoz! http://blogs.timesofisrael.com/leaked-report-israel-acknowledges-jews-in-fact-khazars-secret-plan-for-reverse-migration-to-ukraine/ Az első, ami feltűnik, mindjárt a cikk előtt: This post has been contributed by a third party. The opinions, facts and any media content here are presented solely by the author, and The Times of Israel assumes no responsibility for them. Vagyis (magyarul): Ezt a jelentést egy kívülálló adta le. Az itt közölt vélemények, tények és minden hivatkozás a szerző állításai, amikért a Times of Israel nem vállal felelősséget. — Ez világos, a tekintélyes újságnak semmi köze a tartalomhoz. Ez szerintem azt jelenti, hogy Drábik nem hivatkozhat a Times of Israelre, neki kell tartani a hátát a fordítás tartalmáért.

Az eredeti cikk, és így a Drábik féle fordítás is említést tesz Köstler Artúr Tizenharmadik törzséről, valamint Shlomo Sand Hogyan alkották meg a zsidó népet? [Évekkel ezelőtt volt erről egy posztom] című művekről. Feltételezem, ezzel kívánja biztosítani az autentikusságot, ami csak növeli a poén értékét. Viszont azt Drábiknak túlzás állítani „Koestler nézeteit felkarolta Shlomo Sand izraeli történész, aki a Hogyan alkották meg a zsidó népet?…” Hát nem, Shlomo Sand mindössze arra jött rá tudományos úton, hogy a palesztin arabok az ókori zsidók leszármazottai. Ami elég nagy poén, mert ezek szerint a mai zsidók ki akarják irtani saját őseik utódait. Jó nagy zűrzavar.

Zűrzavar Drábiknál is van, ráadásul engedély nélkül nem idézhető. Hűha! Viszont kurvára nem volt óvatos. Ha ő maga nem tudja megkülönbözteti a valóságos kiszivárogtatást a szatírától, akkor bele kellett volna olvasni a hozzászólásokba. Íme, néhány darab:

While one would hope that it would become obvious after a few paragraphs that this is a parody, it is shameful that the Times of Israel……

Yes, it’s a satire. But the referenced history is not all made up. – But there is a problem of NAZI’s in Ukraine. They are committing genocide on the Russian speaking citizens. What is to stop them from doing it to the Jews

Amazing the number of people who don’t get that this is intended as satire…..

What complete and utter nonsense. You do realise, don’t you, that this blog article is a satirical piece? Hogy mindenki élvezhesse, íme a fordítások:

Míg az ember csak remélni tudja, hogy néhány bekezdés után világossá válik, hogy ez egy paródia, szomorú, hogy a Times of Israel…

Igen, ez egy szatíra, de a történelmi utalások nem mind kitaláltak. Azonban az ukrajnai nácikkal baj van. Ezek az orosz ajkúakkal szemben népirtást végeznek. Mi ösztönözné őket, hogy a zsidókkal ezt ne tegyék?

Elképesztő, milyen sokan nem veszik észre, hogy ezt az írást szatírának szánták.

Micsoda egy tökéletes hülyeség. Remélem rájöttél, hogy egy szatírával állsz szemben?

Ezen hozzászólásokból persze az is kitűnik, hogy nem mindenki vette észre az iromány szatíra jellegét. Drábik se vette észre, de nem csoda, elvégre nem angol az anyanyelve. 😀

________________________________________________________
________________________________________________________
_________________________________________

Tibor bá’ online

Az elkerülhetetlen halál után jól esik a szintén elkerülhetetlen szex-szel foglalkozni. Legyen a mai szextéma „unisex” (ha van még, aki emlékszik a kifejezésre) vagyis egyaránt jó nők és férfiak részére. Nem is tudom, hölgyeim észrevettétek-e már, hogy mindig a másik csaj a fiatal. De ne sajnáld, hiszen az idősebb nők belevalóbbak. Ti pedig srácok, akik éjjel-nappal fiatal csajuk után rohantok, gondoljátok meg, nem biztos, hogy megéri.

A „legújabb” 😀 tanulmány annyira friss, hogy még egy kicsit (nem meleg) langyos is. E szerint lehetséges 😀 hogy az idősebb nők sokkal nagyobb valószínűséggel fekszenek le mindjárt az első éjszaka, mint a fiatal pipik (és ki akar lacafacázni heteken át?). Szóval engem nem lepett meg a bejelentés, és szerintem semmi „valószínűség”, olyan biztos, mit a holnapi napfelkelte. Igen, lefekszenek, mindjárt az első éjszaka. Az eredeti „tanulmány” 😀 rögvest felteszi a kérdést: de miért?

A válasszal egy kicsit még várni kell. A felmérésben 1400-en vettek részt (hol máshol, mint az USA-ban) az eredeti itt látható: férfiaknak. Ezek szerint a a megkérdezett huszonévesek 17 százaléka válaszolta lehetséges, amikor a kérdés „ha minden stimmel, az első este ágyba bújsz-e az új barátoddal?” Viszont erre a kérdésre a 40 felettieknek már 29 százaléka adott pozitív választ. Barátom! Micsoda pofára esés, hiszen azt hittük, hogy a fiatal csajok kérés nélkül dűlnek be az ágyba, miközben az idősebbeket nyaggatni kell. Ki mondta, hogy ezek a mai fiatalok? Álljon csak fel szépen! Na ugye.

A felmérők egy frászban voltak, elkezdték tehát faggatni a huszonéveseket. Szóval a balhé át van passzolva az ősökre. Ugyanis a huszonéves csajok többé-kevésbé a szülőknél laknak, és a szülők ugye….. Hát persze, a drága jó mama éjjel nappal faggat, a drága jó papa pedig leselkedik. Még jó, hogy egyáltalán ágyba mernek bújni, úgy a 126 mozi után. Bizony Öcsi. A valóság, és annak diszkók által tükrözött mása nincs összhangban.

Aztán meg a fiatal nők, bár nem éppen szüzek, de túl sokat még nem szexeltek, és – ez a legfontosabb – a nők nagy része nincs megelégedve a testével. Hitted volna? Mert én tudtam. Az idősebb nők visszasírják fiatalabb testüket. (Csak minket nem idegesít a sörhasunk.) Viszont összességében a fiatalabb nők jobban elégedetlenkednek. Amikor tehát egy fiatal csaj kéreti magát, tulajdonképpen nem a dugást ellenzi, hanem fél a kiábrándítástól. Az idősebb nő már belenyugodott, hogy a hamburger és chips megtette a hatását. (The Journal of General Psychology) De az igazi ok, hogy az idősebb nők már „otthon vannak” a szexben. Viszont Isadora Alman, szex-terapeuta szerint a 40 feletti nők jobban tudják, hogy mit akarnak. Aztán meg (szégyelljétek magatokat!) az idősebb nő orgazmust is akar nem csak szexet, mert a másik fajtából már kapott eleget. A fiatal nők elmennek egy pasival, mert el akarnak menni. Az idősebb nők viszont tudják, hogy a megfelelő szimpátia nélkül a szex nem ér egy fabatkát se. Tehát válogatósak, de ha már kiválogatták magukat, akkor nincs laca-facca. Finomabban fogalmazva, nem akar órákat kidobni az ablakon egy „esetleges” esetnél, olyat keres, ami „igen-igen-igen”.

Van még néhány dolog az ingujjban. Az idősebb nő és fiatal férfi többnyire csak fantázia, de azért akad, aki úgy gondolja, hogy „ez igen, menten kipróbálom és ha klassz, akkor jöhet belőle több is”. Viszont azzal a közismert ténnyel, hogy a férfiak főleg fiatalokra buknak, óvatosan kell bánni. A férfiak azokra buknak, akik könnyű prédának mutatkoznak. Szóval az idősebb nőnek nincs más dolga, mint könnyű prédának látszani, de hiszen akkor meg jön a boldogító beleegyezés az első alkalomkor.

És persze van legalább egy rejtett ok, az idősebb nők fiatal korában zajlott a híres szexuális forradalom (lefutó ága), ők fiatalabb korukban is „belevalóbbak” voltak. Ma már a forradalomból nem maradt semmi a szexen kívül, az pedig olyan, amilyen. Aztán meg, egy idősebb nő csak jól akarja magát érezni, eszébe se jut a házasság. Ezzel szemben a fiatalok – minden ellenkező látszat ellenére – azért mégiscsak gondolnak a házasságra, de minimum egy párkapcsolatra, és ugye annak nem tesz jót a gyors lefekvés. Aztán még itt van a sokat árulkodó tény, idősebb nők imádják a szexet. Vajon miért? Mert az utolsó partnere idős volt, kvázi 86 százalékuknak volt orgazmusuk, ezért feltételezik, hogy jó eséllyel megint lesz. (a csalódás nem rajtuk múlik, legalább is nem teljesen). És ne feledjük el, a 40 feletti nő már nem fél a teherbeesésétől, ami azért a tudat alatt mindig ott van, a fogamzásgátlók alkalmazásának ellenére is.

De azért ne higgyetek el mindent. A nők könnyen nem osztályozhatók. Van olyan fiatal, aki nem hezitál, és van olyan idősebb, aki férjet keres. Pusztán az életkor nem meghatározó, minden nő egyedi eset. Ezt azért írom le, mert ez lett volna az első ok, hogy hozzám vágják a számítógépüket (természetesen csak virtuálisan 😀 )

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
________________________________________

Tibor bá’ online

Erre felesleges lenne figyelmeztetni az embert, mert nagyon jól tudjuk, hogy a végén mindenki meghal. Ezzel Richard Dawkins is pontosan tisztában van, és pont ez az, amit közölni akar velünk. És még valamit. Egyfajta alternatívát kínál azoknak, akik nem hisznek a túlvilágban, akik tisztában vannak azzal, hogy halálukkal egyszerűen megszűnnek létezni, egyszer és mindenkorra. De, amíg élünk, élvezzük azt a csodát, amibe oly nagy szerencsével beleszülettünk.

Dawkins felolvasása könnyen érthető angol, és mert aláírt szövege is van, nem jelent nehézséget a gyakorlatlan angolul tudóknak se, hiszen leállíthatják a videót, és nyugodtan elolvashatják a szöveget. De hogy az angolul nem tudókat se érje hátrány, a videó alatt megtalálhatjátok a fordításomat.

Meg fogunk halni, és ezért vagyunk szerencsések. Legtöbbünk sose hal meg, mert meg se születik. Azok, akik itt lehetnének a helyemben, valójában sose fogják meglátni a napvilágot. Ezek többen vannak, mint a Szahara homokszemcséinek száma. Egészen biztos, hogy ezek a meg nem született lények között nagyobb költők lennének, mint Keats, nagyobb tudós, mint Newton. Ezt a DNS-ünkből adódóan, a lehetséges emberek számának az ismerete teszi nyilvánvalóvá, ami messze több, mint a ténylegesen létezők száma. Ilyen esélyek mellett lehetünk itt, te és én, akik egy olyan bolygón élhetünk, amely tökéletes a mi életformánkhoz. Nem túl meleg, nem túl hideg, a lehető legkellemesebb a napfény, és a lágy öntözés alatt, a kedvező forgása és az aranysárga aratások mellett. És bár vannak sivatagok, éhezés és nyomor, de nézd meg az alternatívát. Minden más bolygóhoz képest ez maga a paradicsom. Mert bizony a Föld egyes részein még mindig paradicsomi állapotok uralkodnak, bármi is legyen a nézeted.

Mi az esélye annak, hogy egy találomra kiválasztott bolygón ehhez hasonló tulajdonságokat lehet találni? Még a legoptimálisabb számítások szerint is kevesebb, mint egy a millióhoz.

Képzelj el egy űrhajót teli lefagyasztott, alvó felfedezővel, akik le kívánnak telepedni egy távoli világban. Az is lehet, hogy az űrhajó egy kétségbeesett vállalkozás a faj megmentésére, még mielőtt egy olyan megállíthatatlan üstökös becsapódik, amely kiirtotta a dinoszauruszokat! A kutatók hideg fejjel úgy fagyasztották le magukat, hogy közben számba vették az esélyeikkel, vagyis azt, hogy milyen valószínűséggel találnak rá egy életbarát bolygóra. A legjobb esetben is millióként egyetlen bolygó alkalmas, miközben évszázadokig kell utazni az egyik csillagtól a másikig, miközben az űrhajó igen kis valószínűséggel talál egy elfogadható helyet az alvó szállítmány számára. De képzeljük el, hogy az űrhajó robotpilótája elképzelhetetlenül szerencsés. Sok millió év után az űrhajó rátalál az élet fenntartására alkalmas bolygóra. Egy olyan bolygóra, ahol a hőmérséklet elfogadható a kellemes csillagfény alatt, megfelelő mennyiségű oxigén és víz mellett. Az utazók hunyorogva ébrednek a fényben. Egy millió évig tartó alvás után ráleltek egy új, termékeny legelőkkel, csillogó patakokkal, és vízesésekkel ékesített bolygóra, ahol idegennek tűnő zöld lombozat található. A jövevények elbódultan lépkednek, és képtelenek elhinni szédületes szerencséjüket.

Ez a történet azonban a túlzottan nagy szerencsére van felépítve, ami a valóságban sose történne meg. Pedig, nem ez történt-e meg velünk, egészen pontosan? Sok százmillió év alvás után ébredtünk fel a csillagászati valószínűtlenség ellenére. Természetesen nem űrhajón érkeztünk, hanem születésünk útján jutottunk ide, de nem tudatunk birtokában. Aztán csecsemőkorunkban lassan kialakult a tudatunk, amivel felmértük a helyzetünket. Az a tény, hogy hirtelen felfedezés helyett fokozatosan ismertük meg a világot, nem vonhatja el a figyelmünket ettől a csodától.

Az nem véletlen, hogy ez a fajta élet megtalálható ezen a bolygón, ahol a hőmérséklet, csapadék, és minden más pont olyan, amilyennek lenni kell. Ha a bolygó másfajta életre lenne alkalmas, akkor arra evolválódott volna ki az élet. De mi, az egyének, rendkívül szerencsések, mondhatnánk, hogy privilegizáltak vagyunk, mert élvezhetjük a bolygónkat. De még ennél is több, hogy lehetőségünk adódott annak megértésére, miért van szemünk, és miért látjuk azt, amit látunk azon rövid idő alatt, amíg örökre le nem zárul a szemünk.

_____________________________________________________________

Tibor bá’: Dawkins logikája – szerintem – elég gyenge lábon áll. Az kétségtelen, hogy egy-egy közösülés alkalmából több százmillió spermium száguld a petesejt felé, de ezeket individuumoknak felfogni bizony túlzás. Szerintem senkit nem lehet addig emberként elismerni, amíg nem ébred öntudatra, ami azért nem csecsemő korban történik. Abban viszont igaza van, hogy ha megkérdezhető lenne, én (is) az életre kelést választanám, még akkor is, ha a belátható vége a végleges megsemmisülés, mert az élet szép, érdekes, izgalmas, megéri végigélni, és élvezni addig, amíg lehet. Ha pedig eljön a vég, hát annyi.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
____________________________________

Tibor bá’ online

Hadd mondjam el, hogy személy szerint én nem emlékszem semmire se, ami akár csak hasonlítana arra, ami ma (Február 7.) Münchenben történt. Először is felfedeztem valamit Lavrov beszédében, amit korábban sose éreztem. Lavrov mondatai természetesen szépen szerkesztett, és udvariasak, valamin higgadtak voltak. Ez alkalommal azonban érezni lehetett egy mérhetetlen undort a hallgatósággal, mint úgynevezett „vezetőkkel” szemben, elsősorban az elmúlt évtized alatti tevékenységükből kifolyólag. Lényegében Lavrov azt mondta, hogy „Putyin 2007-ben már mindent megmagyarázott önöknek, de önök nem hallgatták meg Putyin szavait – és most önök valóban örülnek a végkimenetnek?” Ez után következtek a kérdések és a válaszok, ami alatt a dolgok még rosszabbá váltak.

Egészen őszintén nem tudom eldönteni, hogy ami ma történt az valamifajta kelepce, Lavrov provokálása, vagy a hallgatóság azon része, akik feltették a kérdéseket teljesen megkergültek. Hallgatva őket ügy tűnt egy intellektuális Conchita Wurst mutatványnak vagyok a tanúja. Ezek a végletekig követelőző, degenerált európaiak teljes mértékben elvesztették a realitás, és igazság érzetüket, de még alapvető tisztességüket is. Az európai viselkedés igen vékony máza és eltűnt, amikor egy német riporter elkezdett nevetni, amikor Lavrov emlékeztetett az ENSz alapszabályzatra. Csak csodálni tudom Lavrov önkontrollját, és köszönetet mondok az istennek, hogy nem lett belőlem diplomata, miközben legszívesebben belecsaptam volna a monitoromba, ahogy meghallgatni voltam kénytelen ezeket a bohócokat.

Eddigi véleményem szerint Oroszország a szabadság bajnoka, de már kezdem úgy érezni, hogy egy meglehetősen felületes megfogalmazás. Lényegében Oroszország elkötelezte magát az igazság mellett, mind logikai kategóriában, mind pedig erkölcsi elvekben. A nyugati „elit” ezzel szemben a hazugság mellé állt mind logikailag, mind pedig erkölcsi értelemben. A két nézet közötti szakadék most látványosan napvilágra került, amikor Lavrov és nyugati „kollégái” farkasszemet nézett egymással.

Mind az intellektuális, mind pedig a morális erkölcstelenség a lételméleti elv szintjére emelkedett, és alapjává vált a modern nyugati politikának és kultúrának, mert ehhez értenek a legjobban, és csak erre képesek. Nem csak a helyes/helytelen megítélés tűnt el az erkölcsből, de kimúlt a logikából is. Ma már mind a mélységesen erkölcstelen és tökéletesen abszurd axiomatikus státuszt nyert, amit aztán felhasználnak bármi megítélésénél.

Újra és újra arra a következtetésre kell jutnom, hogy amit mi ma itt látunk az valóban egy egymástól igen messze álló civilizációk ütközés. Lavrovnak kedvezőbb lett volna a véleménye a hallgatóságáról, ha történetesen egy másik Galaxisban kicsi zöld emberhez beszélt volna.

Egyszerűen nem látom, ez a konfliktus hogyan lenne feloldható tárgyalásos úton. Rövidtávon, taktikázásból természetesen lehetséges. De lényegében ez mindkét oldal részére küzdelem az életben maradásért, ahol csak az egyik oldal győzhet. Olyan történelmi eseménynek lehettünk a tanúi, amely meghatározza a jövőt (vagy annak hiányát) az egész emberiség részére. Én, személy szerint erre a következtetésre jutottam.

http://vineyardsaker.blogspot.ch/2015/02/listening-to-lavrov-in-munich.html

_________________________________________________________
_________________________________________________________
___________________________________

Tibor bá’ vissza a múltba online

A múlt század hatvanas éveire kiderült, hogy a színes felvételek denzitása átvilágított dia képeknél sokkal jobb, mint a papírképeknél. Egészen pontosan 250 a 4000-hez, vagyis a diának 16-szor nagyobb az árnyalat terjedeleme, mint a papírképeknek. A diák briliánsabb képet adnak. Ez akkora különbség, hogy a színes negatívok helyett a diafilmek népszerűségé exponenciálisan nőtt, annak ellenére, hogy a felvétel élvezetéhez néhány komoly kellemetlenség is tartozott. Először is az előhívott diafilmet fel kellett vágni kockákra, ezeket keretekbe kellett helyezni, amiket gyűjtő dobozba kellett tárolni. Meg kellett tehát venni a kereteket, a dobozokat és kellett még egy diavetítő, valamint vászon, amire vetíteni lehetett. Ez után összeülhetett a család és élvezhette a színeket valóban ragyogóan visszaadó képeket. Sőt, túl jól visszaadott képeket.

Én magam is rengeteg színes diaképet készítettem, majd bütyköltem a prezentálhatóságot. Abban az időben voltak a gyermekeim abban az életfázisban, ahol igen gyors a változás, iparkodni kell hát az emlékek megörökítésével. Jó fényképezőgépem volt, de ami ennél is fontosabb, igen jó objektívjeim. Portrékhoz a 85 mm gyutávú, 1:2 fényerejű lencsét használtam, amivel tüneményes eredményeket lehetett produkálni. Persze nem csak én, hanem sokan mások is. A nagyobb létszámú vállalatoknál aktív fotókörök működtek, fotó kirándulásokat, kiállításokat rendeztek. Szóval mindent kitaláltunk a politikai kereteken belül, hogy jól érezzük magunkat, és ez sikerült is.

Ezen kívül fotó amatőr is voltam egy cseh autófókuszáló nagyítógéppel, vagyis saját képeim kidolgozásával is foglalkoztam. Így aztán állandó kuncsaftjává váltam a hozzánk legközelebb álló OFOTÉRT boltban, ahol hamarosan összebarátkoztam a boltvezetővel, aki szintén fotó amatőr volt. Beszélgetéseink folyamán valahogy kiderült, hogy a Tungsram fotókörnek vagyok a tagja, és akkor ugye az Egyesült Izzóban kell, hogy dolgozzak. Na ekkor derült fel az arca, mindjárt megtudjátok, hogy miért.

Tehát terjedt a diavetítés, igen nagy igény alakult ki a diavetítők iránt. gyártottak is diavetítőket, talán a Lampartban, ki tudja, de az biztos, hogy a tervgazdálkodásnak megfelelően. Vagyis eldöntötték, hogy legyártanak 100 ezer diavetítőt, amihez megrendelték az adott mennyiségű 0,5 mm vastagságú vaslemezt. a 200.000 méter kábelt, a 100.000 villásdugót, a 100.000 objektívet, a 100.000 vetítőlámpát, stb. stb. Aztán ezeket mind eladták, és valamennyit használták, többnyire vasárnap délutánonként. Csakhogy a diavetítésnek van egy hátulütője, igen nagy fényerőre van szükség, mert a keletkezett fényt szétvetítik, elég nagy felületre. Ha viszont nagy wattitású lámpákat tesznek bele, az nagyon felmelegíti a vetítőt, ami pedig néhány másodperc alatt a diákat megolvasztaná. A megoldás kisebb wattitású, de túlfeszített lámpa, ami a kisebb teljesítmény felvétel mellett is nagyobb fényáramot ad. Igen, csak a túlfeszített lámpák élettartama rövid, elég hamar kiég, és akkor az emberek elmennek az OFOTÉRT boltba, ahol vették a diavetítőt, hogy kérjenek hozzá egy lámpát, ami NINCS.

Ezért örült meg nekem a boltvezető, és mindjárt meg is kérdezte, tudnék-e „szerezni” diavetítő lámpát, csak néhányat, hogy legalább a törzsvásárlók igényeit ki tudja elégíteni. A boltvezető természetesen nem lopásra gondolt, hanem valami módon elintézni, hogy kapjanak a gyártótól. Mondtam neki, hogy megpróbálom.

Oké, de hogyan? Hivatalosan rendelni természetesen nem lehetett. Szerencsére volt barátom a MEO osztályon, akik minőség ellenőrzés végett bármit kérhettek a gyártástól. Kértek tehát egy rekesz vetítőlámpát, ami történetesen 12 darab volt. Ehhez kértem egy „kivihetőt” aminek a segítségével kivihettem a lámpákat a kapun, mondjuk az MTI-hez reklámfotózás végett. A kivihető intézmény hülyén volt megcsinálva. Ugyanis azt ellenőrizték, hogy legálisan viszed-e ki a terméket, de a vissza hozatalról nem gondoskodott a kutya se. Ami egyszer kint volt, az ott is maradt. Az OFOTÉRT üzletvezetője nem akart hinni a szemének, mert minden nagykutyát megmozgatott eredmény nélkül, én meg 2 nap alatt hoztam 12 lámpát, amiket kiskereskedői áron számoltunk el. Ő egy fillért se keresett a dolgon, viszont nem kápét kaptam, hanem levásárolhattam az értéket, ami nekem nem volt gond.

Az ilyen mellékes jövedelemre nekem nem volt szükségem, de fiatal mérnökök marékszámra hordták ki a tranzisztorokat, amik kis helyen elfértek, és abban az időben jelentős értéket képviseltek, valamint hiánycikkek voltak a hobbiboltokban . Ezt a kiskaput a legfelsőbb vezetés is tudta, de Kádár úgy gondolta ez még belefér, elvégre „tiéd a gyár, magadnak építed”.

_______________________________________________________
_______________________________________________________
________________________________________

Tibor bá’ online

Arról már többször volt szó, hogy minden „divat” az USA-ból érkezik, és – ami ennél is fontosabb – az emberek kritika nélkül követik, mert az a jó fej a társaságban, aki legelőször csípi fel a trendy vonalat. Na ugye, például a „trendy” szó is ilyen, aki nem tudja az értelmét az szégyellje magát, le van maradva.

Szóval a legújabb sikk: „Forget About Looks: Being Smart Is the Latest Sexual Turn-On” Hahaha, szeretnéd tudni, hogy ez mit jelent. Sose lesz belőled celeb, se menő pasi, se menő csaj. Ilyen egyszerű mondatokat köpni kell. Na jó, megkegyelmezek, íme: „Felejtsd el a csinos pofit, az észtől kell beindulni.” vagyis a jó segg, a kemény bimbó, a szép arc már a múlté, akkor vagy menő, ha az okos nőtől áll fel a pöcsöd. És mi az új mozgalom neve? Hát ez: Szapiószexualitás. Ne rohanj a Wikihez, ezt az új fogalmat én magyarosítottam. A fogalmazványt olvasó hölgy meg is kérdezte, mit jelent pontosan ez a szapiószexualitás? Amikor valakinek egy másik személy (lehetőleg az ellenkező nemből) iránti vonzalmának oka az illető intelligenciája. – Miért, eddig nem az volt? Haha, figyelj! A szapiószexuálisak nem csak szeretik, ha a partnerük okos, de az intelligenciához vonzódás karöltve halad együtt a nemi vággyal. Úgy hat rád, mint egy szép ívű, kemény mell. Néhány megkérdezett:

• Számomra sokkal vonzóbb, ha értelmesen, választékosan fejezi ki magát, mint ha észbontó teste lenne.
• Nagyobb az esély arra, hogy beleesek egy kripli, de okos pasiba, mint egy tompa agyú atlétába.
• Számomra rendkívül vonzó, ha leül és megszólal, ami közben kiderülnek széleskörű ismeretei, pontosan megfogalmazott kritikáinak felsorakoztatása, probléma megoldó képessége.
• Egy extra 20 kilót nem lehet szükségszerűen vonzónak találni, de egy másik személynél egynél jóval több aspektus van. Szóval azt az extra 20 kilót nem találom kizáró tényezőnek.
• Amint valaki kinyitja a száját, engem az érdekel mit és hogyan mond, a fizikai megjelenés nagyon nem fontos.

Ez eddig nagyon érdekes, de felveti a kérdést, mi a definíciója az intelligenciának? Nyilván mindenkinél más. Aztán meg, egy kevésbé intelligens nő/férfi részére hogy derül ki a másik intelligenciája. És mi van akkor, ha az igény kölcsönös? Mi a következménye annak, ha az intelligens partner az ágyban csapnivaló? – Na ez egy jó kérdés. De a megkérdezettek állítják, hogy intelligens pasik az ágyban is tudják mit várnak el tőlük. – Lehet, de ez a tisztességes válasz elkerülése. Ez inkább úgy néz ki, hogy ha ez a hozzáállás a trendy, akkor a divatkövetők képesek szembemenni saját vágyaiknak, sőt ezt a szembemenést meg is ideologizálják.

Saját tapasztalataim szerint a nők egy része az intelligens férfiakat kedveli (akik rendszerint nem túl sportosak), míg egy másik része a jó kiállásra bukik (ezek viszont legtöbbször hülyék mint a segg).

________________________________________________________
________________________________________________________
_____________________________________

Tibor bá’ online

A videó játékok legnagyobb része ártatlan időtöltés, de egyesekre rá lehet szokni, vagyis függőség alakulhat ki, ráadásul káros is lehet.

A Vice magazinban megjelent Cecilia D’Anastasio jelentése, ami rámutat a video játékokra kórosan rászokottak jellemére. Az állandó videó játékkal foglalkozóknál különböző mentális károsodások alakulnak ki, mint például figyelem szétfolyás, nyugtalanság. A CGAA (Computer Gaming Addicts Anonymous = Névtelen Számítógép Játék Függő) szerint sokan vannak, akik szeretnének megszabadulni ettől a függőségtől, és ezek nem mind fiatalok. D’Anastasio említést tesz egy 69 éves áldozatról, aki párhuzamot vont a drogfüggőség és a videó játékfüggőség között, beleértve a megvonási szindrómát: alvászavarok, hallucinálás, szorongás.

A Vice jelentése szerint Amerikában több mint 3 millió 8 és 18 év közötti fiatal szenved videó játék függőségben, amire az egészségügy csak a legutóbbi időben figyelt fel. Megállapításuk szerint gyógyászati szempontból a drogfüggőség és a videó játékfüggőség között semmi különbség sincs.

Egy 12 éves játékfüggő elmondta a terápia folyamán, hogy amikor apja a család számítógépét elektronikusan elzárta, öngyilkossági gondolatai voltak, amiből úgy jött ki, hogy az egyik barátja áthívta „videózni”.

Mások arra mutatnak rá, hogy amikor nem játszhatnak, azt úgy értékelik, hogy vissza kell térnie abba a világba, ahonnan menekülni akarnak.

Én viszont arra szeretnék rámutatni, hogy micsoda hatalmas időkidobás egy olyan életkorban (8-18) amikor az emberi agy a lehető legfogékonyabb a tanulásra. Ezt nem kihasználni valóban egy olyan bűn, amit később nem lehet jóvátenni.

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________

Tibor bá’ online

A magyarok szabad választásokon kétharmaddal beszavazták Orbán Viktort a hatalomba. Orbán a rendelkezésére álló négy év alatt mindent megtett, hogy az intézményesített lopást egyszer és mindenkorra megteremtse (legfőbb ügyész, alkotmánybíróság, belügyminiszter….). Ennek ellenére 4 évvel később a magyarok – most már erősen torzított választási törvények mellett – újra megszavazták a kétharmadot. Ezek után Orbán elkezdte magát istennek képzelni és a leglátványosabb disznóságokat kezdte elkövetni teljesen nyíltan. A magyarok az egykulcsos adórendszertől kezdve a trafik mutyin át, a rokkant nyugdíjak megszüntetéséig mindent elnéztek a néhány száz forintot kitevő (de máshol többszörösen kifizetett) rezsicsökkentésnek köszönhetően. Ekkor valahogy rádöbbentek, hogy fél millió ember már elhagyta az országot (majd mindenkinek van rokona ismerőse, barátja, aki külföldön dolgozik), az egészségügy gyorsítja az idősek eltávozását, a szegénység futótűzként terjed,…. és mégis azt olvassák, hogy „Magyarország jobban teljesít”. Na ekkor az önsorsrontó társadalom a magyarok istenéhez fordult, hogy amit ők elbasztak, azt az isten hozza nekik rendbe. Ez alkalommal az arkangyalt úgy hívják, hogy Angela Merkel, akit úgy vártak, mint a Messiást.

Merkel megérkezett és tárgyalt Orbánnal. Amit úgy lehetne jellemezni, hogy találkozott két politikai kultúra, ahol mindig a primitívebb győz, szükségszerűen. A német kancellár bírálatában elment a maximumig, amit a német sajtó érzékelt és visszaadott, hű milyen keményen pörkölt oda Merkel. Amit Orbán úgy lerázott magáról, mint kutya a bolhát. Orbán csak a kocsmai „bazd meg a kurva anyádat” ismeri, ami ennél kevesebb, az győzelem. Ezen – a szülők által tíz milliókkal támogatott – Szíjjártó is mosolyogva lépett át.

A magyar sajtóbeszámolóból íme egy részlet: „Demokrácialeckét kapott Orbán Viktor a német kancellártól, aki vendéglátójával hétfői nemzetközi sajtótájékoztatóján kiderült, hogy Merkel nem feltétlenül elégedett a magyar demokrácia állapotával. A kancellár először csak arra figyelmeztette Orbánt, hogy még egy kétharmados felhatalmazással bíró kormány számára is fontos az ellenzék, amely nem ellenség, és a civil társadalom, amely nem külföldi országok ügynöke.” – Szóval nem elégedett? Ki nem szarja le? – „Később, amikor a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) újságírója megkérdezte a két politikust, hogyan illik bele Orbán hírhedt tavalyi kiszólása az „illiberális” demokráciáról abba az együttműködésbe, amelyet az Európai Néppártban folytatnak, Merkel azt válaszolta, ezzel a szóval ő a demokráciával összefüggésben „nem tud mit kezdeni”. – Tehát nem tud vele mit kezdeni? Sebaj, Orbán tudja. Végül pedig: „Nem értették meg egymást mindenben. És akkor mi van? Az anekdota szerint Sztálinnak jelentették, hogy a Pápa tiltakozott valami ellen. Erre Sztálin megkérdezte Malenkovot, a Pápának hány hadosztálya van?

Orbán, mint egy makacs kisgyerek, Merkel pofájába mondta a magyar igazságot és győzött, mert a népe láthatta, hogy ő a legény a gáton, és hiába várták a találkozótól, hogy vége az orbáni ámokfutásnak, szomorúan vették tudomásul, hogy az állványok alatt a munka zavartalanul folyik.

Emberek! Sehol sincs demokrácia, ami mára már csak egy trükk, hogy az oligarchák lerabolják a társadalmat. Az oligarchák pedig pórázon tartják a politikusokat, Merkelt is, Obamát is. Amíg a magyar kormány fizeti a tartozása után járó kamatokat, úgy lophatnak, és úgy nyúzhatják a népet, ahogy akarják. És ezen a magyarok istene se tud változtatni, csak egy forradalom, amihez még sokkal, de sokkal több szenvedés kell. Különben is egyszerűbb az emigrálás.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_____________________________________

Tibor bá’ online

Szerző: Douglas LaBier

Változó időket élünk. Nem csak a körülöttünk lévő világ változik nap – mint nap, hanem az is, ami a fejünkben játszódik le. Magyarán az általánosan elfogadott társadalmi normák is. Ennek szép lassan beláthatatlan következményei lesznek. A celebek és félcelebek híreivel van tele a média. Ki kivel kit csalt meg, mikor, hol, hogyan. Már fel se kapjuk a fejünket az ilyetén hírek hallatán. Az, hogy a házasságtörés mindennapossá vált, már senkinek se tűnik fel. Ma inkább az számít csodabogárnak, ha valaki hű marad a partneréhez.

George azért fordult pszichológushoz, mert már nem tudta, hova tovább: a szeretőjével való viszonya nem várt logisztikai nehézségek elé állította. Pedig minden olyan romantikusan kezdődött: „Épp egy konferencián voltam, mikor megláttam, hogy a folyosó falának támaszkodva egy magányos nő kávét kortyolgat. Egymásra néztünk, és mindketten éreztük, hogy valami bizsereg a levegőben. Beszédbe elegyedtünk, és olyan volt, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Csak sodródtuk az eseményekkel, semmire se figyeltünk. ” – meséli George.

Manapság mind a két nem a házasságtörést egyfajta házasság megmentő terápiának tekinti. Ha nem csalnák meg a partnerüket, hiányos lenne a házasságuk. Ha nem lenne szeretőjük, már rég elhagyták volna egymást. Ha kategorizáljuk a különböző megcsalási módokat, jobban megértjük, mi is a viszonyok valós mozgatórugója.

1. A „csak a szex kell” viszony. Ez a legtipikusabb megcsalási módszer, ez csak a szexről szól. Amilyen gyorsan fellobban a láng, ugyanolyan gyorsan ki is alszik a kezdetben mindent elsöprő szenvedély. John így írja le Kimmel való viszonyát: „Egyszer csak az ágyban találtuk magunkat, aztán persze más helyeket is kipróbáltunk” – vigyorog nagy büszkén. „Azonban a szexen kívül semmi mást nem tudtunk nyújtani egymásnak, a végén megszakadt a kapcsolat.” Az ilyen kapcsolatot fenntartók, csak akkor élvezik szabadon a szexet, ha a szüleiket reprezentáló házastárs nem őrködik felettük.
2. A „majd én megmutatom” viszony. Rachel esete tipikus példa arra, amikor az elhanyagolt, magát alárendelt szerepben érző feleség viszonyt kezd egy férfival. Csak hát, nem minden viszony végződik happy-enddel. Rachel szeretője ugyanúgy kihasználta őt, mint saját férje. Végül Rachel rájött, hogy a megbecsülést hiányolta. Ez a szükséglet még gyerekkorára vezethető vissza, amikor apja elhanyagolta őt, és az ebből származó traumát fel akarta oldani.
3. A „testiség nélküli” viszony. Lehet, hogy ez tulajdonképpen nem sorolható a megcsalások közé, de közelebbről vizsgálva kiderül, egy lelki viszonyról van szó, ami a fejekben lejátszódó megcsalás. Paul és Linda esete kitűnően illusztrálja ezt: mindkettőjüknek volt társa, ennek ellenére munka után egyikük sem sietett haza. Mindig bennmaradtak még dumálni egy jót, megbeszélni az aznap történteket. Esténként alig várták, hogy reggel újra munkába mehessenek, mert tudták, hogy ott lelki társukkal találkozhatnak. Még hétvégenként is felhívták egymást, képesek voltak órákig csevegni egymással. Az ilyen testiség nélküli viszony azért jön létre, mert a felek házasságából hiányzik valami, és ezt a barátság határait messzemenően túllépő viszonnyal kompenzálják. Csak azért mert mindkét fél kerüli a szexet, a testiség nélküli viszony ugyanolyan káros lehet a társas kapcsolatra, mint bármelyik másik.
4. A „családban marad” viszony. Bill már évek óta szemezett sógornőjével, míg végül tomboló viszony alakult ki közöttük. Abban a tévhitben voltak, hogy viszonyuk senkinek sem fog feltűnni. Aztán egy szenvedélyes email lebuktatta őket, és a harmonikus kapcsolatnak egyből lőttek. A pszichológus véleménye az, hogy egy ilyen viszony csak még mélyebbre ássa a család rejtett konfliktusait, de megoldást nem talál rájuk.
5. A „majd egyszer elvesz engem” viszony. Ez a tipikus esete annak, amikor az egyik fél foglalt, a másik nem, és az utóbbi abba az édes álomban ringatja magát, hogy a szeretője egyszer úgyis otthagyja majd a feleségét. Általában a nők esnek bele ebbe a csapdába. Szerintük, ez nem is igazán viszony, hiszen a szeretőből előbb-utóbb férj lesz. A keserű igazság azonban az, hogy ez csak nagyon ritkán jön be.
6. A „testi-lelki” viszony. Ez a fajta viszony a legveszélyesebb, hiszen minden igényt kielégít. Matt és Ellen közösen fordultak pszichológushoz. „Olyan ez, mintha egy előző életemben már találkoztam volna Ellennel. Annyira egyek vagyunk vele, valódi rokonlelkek, hogy nem tudom elképzelni az életemet nélküle” – meséli Matt. Az ilyen kategóriájú viszony általában véget vet a felek házasságának, bár ritkán olyan esetek is előfordulnak, amikor a kapcsolat átalakul testiség nélküli (3. típusú) viszonnyá. A válás viszont legtöbbször a viszony törvényesítéséhez vezet, ami tartósabbnak és szerencsésebbnek bizonyul az előzőnél. Azonban a többi viszonyhoz hasonlóan, ennek is vannak hátulütői – különösen, ha a partnereknek gyerekei is vannak.

Mit lehet tanulni a viszonyokból?

Az emberek általában azt hiszik, hogy egy félrelépés nem több egy elszigetelt élménynél, aminek semmi köze életük többi részéréhez. Ez nagy tévedés. Igenis beláthatatlan következménnyel járhat a házastárs megcsalása. Tehát, ha épp egy viszony kialakítása előtt állsz, és nem tudod, mitévő légy, mindenképpen fontold meg a következőket!

• Vannak olyan esetek, amikor egy házasságon kívüli viszony ugródeszkaként szolgál, egy már végnapjait élő házasság felbontásához. Ebben az esetben jót tesz a megcsaló félnek az új viszony, hiszen bátorságot nyerhet, erőt gyűjthet belőle, és talpra állhat, egy kudarcot vallott házasság után. A baj csak az, hogy sokan inkább elhalasztják a döntő lépést, és minden marad a régiben.
• Egy viszony segíthet abban, hogy rádöbbenj, valójában mi a valódi igényed a már meglévő kapcsolatodban. Amennyiben túl vagy ezen a ponton, a frissen szerzett „információ” a házasság felfrissítéséhez is vezethet.
• Olyan nincs, hogy az ember csak úgy belekerül egy viszonyba, és egyszer csak, hipp – hopp az ágyban találja magát az új nőjével/pasijával. Egy viszony mögött olyan indítékok és problémák bújnak meg, amiket az eredeti kapcsolat (általában a házasság) nem tudott megoldani. Sokkal jobb lenne ilyenkor megoldani az eredeti problémát, és nem belerohanni egy viszonyba, ami aztán ugyanolyan kudarcba fulladhat, mint a házasság.

Ezeket az érveket figyelembe véve arra a következtetésre juthatunk, hogy bizony tudatos gondolkodással elkerülhetjük az elkerülhetetlent, vagyis saját életünk és a nekünk kedves emberek életének visszafordíthatatlan megkeserítését. A mindent megoldó viszony mindössze egy illúzió. Gondjainkra a megoldást, csak mi magunk találhatjuk meg. Nehogy aztán két szék közül a földre essünk, és visszasírjuk az elfecsérelt éveket! Az életet nem lehet újrakezdeni.

__________________________________________________________

Dr. Douglas LaBier Washington DC-ben praktizáló pszichiáter, a helyi Progresszív Fejődési Központ igazgatója. A fenti cikkében – noha csalóka a cím – érzékelhetően kiáll a házasság intézménye mellett, mert véleménye szerint egy meggondolatlan lépés beláthatatlan következményekkel járhat.

__________________________________________________________
__________________________________________________________
_________________________________________