Tibor bá’ vissza a múltba online

Meteorológiai feljegyzések szerint, Magyarországon az 1939/40-es tél volt a leghidegebb. Ezt a száraz adatot meg tudom toldani egy kis visszaemlékezéssel.

1939 tavaszán apámat kirúgták a munkahelyéről, ezt követve nem tudta fizetni a lakbért, ezért kitettek minket a lakásból. Apámék lemenekültek Félegyházára, ahol sokkal olcsóbb volt az élet, engem pedig leadtak az anyai nagyanyámhoz Angyalföldre, hogy ne zavarjam őket a hányatott útkeresésben. Számomra ez minimális megrázkódtatást se jelentett, mert nagyanyámmal korábban már éltünk egy háztartásban, tehát mindennapi kapcsolatom volt vele.

Nagyanyám a kor ízlése szerint szép asszony volt, aki házasságon kívül szülte anyámat, de utána az egyik férjet a másik után fogyasztotta. Akkor éppen egy asztalos iparos volt a férje, akivel az angyalföldi házában lakott. A pasinak nem volt saját gyereke, így nyomban felvállalta a nagyapaságot, esténként az ágyba még mesélt is nekem.

Szüleim távolléte ideiglenesnek indult, de közben szeptember lett, nekem tehát el kellett kezdenem az iskolát, ami a mai Reitter Ferenc úton, egy nagy kőépület volt. A Jász utca és a Reitter Ferenc utca egymással párhuzamosan futnak. A kettő között, abban az időben, egyetlen épület se állt, egy hatalmas grund volt bozótokkal és gyomokkal, amik között az emberek kikoptatták az átjárást. Itt mentem én is minden nap az iskolába és onnan vissza. November végén nem csak az üzletek kirakataiban jelentek meg csoki mikulások, de az első hó is lehullott. Ezért aztán iskola után bőszen taposva a bokáig érő havat, negyedórákon át bámultam a mikulásokat, és azon gondolkodtam, ha ezeket a Mikulás hozza, akkor miért lehet pénzért megvenni?

Mikulás után az időjárás nagyon hidegre fordult. Iskolából hazafelé a lábam a cipőben teljesen átfázott, valószínűleg egy vékony nyári cipő lehetett. Nagyanyám férje egész nap fűtött egy nagy méretű vaskályhát, aminek állandóan nyitva volt az ajtaja, így a rács mögött látszott az izzó szén. Hazaérkezés után nagyanyám mondta, hogy üljek a kályha elé, vegyem le a cipőmet, és melegítsem fel a lábam. Én a teljesen jeges lábam egészen közel vittem a rácshoz, de nem éreztem semmit. Ezért hozzányomtam a nagy ujjamat. Ezt se éreztem, de a nagy ujjam füstölt és nagyon büdös volt. Közben állandóan azt hallottam, hogy nagyanyám ilyen hideg télre nem emlékszik, pedig Félegyházán is voltak kemény telek.

Másnap vasárnap volt, otthon maradtam és szörnyülködve hallottam, hogy az éjszaka valaki megfagyott az utcánkban. Állítólag hazafelé menet jött egy erős széllökés, ami elől beállt az egyik kapuba, ahol meg is fagyott, mert túl sokáig várt a szél csillapodására. Ezek utána lelkemre kötötték, hogy iskola után azonnal jöjjek haza szapora lépésekkel, mert látom, mi történhet. Ne is mondjam, úgy megrémültem, hogy szaladtam hazáig. Illetve szaladtam volna, de nagyon magas volt a hó. Inkább csak haza vánszorogtam.

Apámék január elsejétől béreltek egy 3 szobás lakást a VIII. kerületbe, vagyis nagyanyámékat január elején elhagytam. Az a szörnyű Angyalföldi hideg tehát decemberben volt. Vagyis akkoriban a tél november végén érkezett, és mindjárt az első hónapban kegyetlen tudott lenni.

Az új iskola csak három házzal volt messzebb, és kikövezett járdán kellett menni, ahonnan akkoriban hajnalban lesöpörték a havat. Ezzel nem volt probléma, de mással volt. Az iskolaudvart fellocsolták, ami egy szabványos eljárás volt, mert így lett belőle jégpálya. Tanítás után lehetett korcsolyázni, le is mentünk, de nagyon hamar be kellett menni az épületbe az iszonyatos hideg miatt. És itt álljunk meg egy pillanatra. A mai hideg és az akkor hideg nem ugyanaz. A mai emberek el vannak kényeztetve, mínusz 3-4 foknál már szörnyűködnek. Akkoriban a mínusz 20 fok nem volt ritkaság. A folyamatos 8-10 mínusz természetes megértésre talált, de nem csak 1939/40 telén.

Nagyon jól emlékszem, hogy 1949 januárjában – még a karácsonyi szünet alatt – Félegyházán reggel – 28°C volt. Apám azt mondta, hogy ha köpök, mire leér a földre már kemény lesz. Ezt viccnek szánta, de kipróbáltam. Reptében nem lett kemény, de ahogy földet ért, azonnal megfagyott. Arra is tisztán emlékszem, hogy 1953/54 telén mint katona, téli gyakorlatra voltunk kivezényelve. Akkor is – 28 °C volt. Ezt onnan tudom, hogy a fülünk majd lefagyott, illetve az egyik fiúnak ténylegesen lefagyott. Le akartuk hajtani az usanka fülvédőjét, de a tisztek nem engedték azon az alapon, hogy a szolgálati szabályzat szerint csak – 30 °C alatt van megengedve. Nem haltunk bele, viszont a TV nem mondta be a hírek alatt legalább háromszor, hogy megrázó képek következnek, miközben nem mutatnak semmit.

________________________________________________________
________________________________________________________
_________________________________________