Tibor bá’ vissza a múltba online

A középiskola első osztályában, 1948-ban találkoztam a koedukációval. Előtte a fiúk és a lányok szigorúan külön – nem csak termekbe de –iskolába jártak. Lányok közelségébe kerülni 15 éves korban nem kis „megpróbáltatás”. Hogy mi volt a politikai célja, azt nem lehet tudni, hacsak nem ez a korabeli szlogen: „Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség.” Megjegyzem, akkoriban a lányok nem 12-13 éves korban vesztették el a szüzességüket, és úgy mellesleg, nem vesztettek vele semmit.

Természetesen az osztályteremben a lányok (ahogy a templomban) a jobb oldali padsorban, a fiúk pedig a baloldali padsorban helyezkedtek el és ott is maradtak év végéig. Akit érdekel, annak megsúgom, hogy harmadikban már össze-vissza ültünk, különböző elképzelések szerint, ami között szerepelt a súgási lehetőség éppen úgy, mint a blúz alá nézés lehetősége is, de most vissza az első osztályba.

A szokatlan helyzettel, mármint a másik nem karnyújtásnyi távolsággal, gyorsan megbarátkoztunk, sőt összebarátkoztunk, annak ellenére, hogy ebben a korban a két nem fejlődésében jelentős különbségek vannak, ami kihat az igényekre is. A lényeg, hogy decemberben rendezték az első iskolabált, ami előtt a lányok szorgalmasan kérdezgették, hogy eljössz-e a bálra. A fiúk többsége erre nemmel válaszolt. A lányok nem nyugodtak, aztán kiderült néhány dolog. A lányok azért érdeklődtek, hogy lesz-e aki felkéri őket táncolni, a fiúk azért nem akartak elmenni, mert nem tudtak táncolni. Mondom táncolni, nem pedig szabálytalanul vonaglani a sötétbe belevillogó fény kavalkádban, amihez iszonyatos „zene” adja a mozgásigényt. Mert ugye tangóról, keringőről, rumbáról, szambáról, foxtrottról volt szó. Hát, ha nem tudtok, akkor most megtanuljátok. Valaki behozott egy gramofont, aztán órák után ott maradtunk és beindult a véget érni nem akaró gyakorlás.

Aztán eljött a nagy nap, amikor délben kivasaltam egyetlen nadrágomat, hogy legyen éle (ami manapság nem szokás, mert amerikai mintára az emberek színes rongyokban járnak, tisztességes ruhák helyett), aztán némi lámpalázzal én is bevetettem magam a forgatagba. Egy kicsit ugyan csetlettem-botlottam, de egy 15 éves fiúnak ez megbocsátható, én meg piszok jól éreztem magam, aminek oka valószínűleg az volt, hogy a drogokról (mint a nyugati demokrácia nagy vívmányáról) még csak nem is hallottunk.

Mire harmadikos lettem, már rendszeresen jártunk nyáron as Margit-szigetre, ahol a Casinóban, a Nagy Szállóban, délután és este tánc volt. Télen a Kis Royalba jártunk, ahol ma McDonalds van. Ilyen helyeken az este egy kisebb műsorral kezdődött (pl. Hollósy Ilona énekelt), ami után jött a tánc. Hát a tánc.

A tánc egy kulturált formája volt a kölcsönös megismerésnek, a vágyak kellő felhevítésének, ami a nemi hormonokban gazdag fiataloknak nélkülözhetetlen ahhoz, hogy jól érezzék magukat. Szóval egy élmény. Ennek demonstrálására berakok ide egy videót. Ez így nézett ki 1945-ben. Aztán majd folytatom.

Szóval mi így táncoltunk fiatal korunkban (és így jött haza a frontról az amerikai katona). Gyakran látok az emberek szemében némi megértő részvétet, amikor például felkapaszkodok egy villamosra, mert nem tudják, hogy nem cserélnék velük a világért se. Az én ifjúságomat nem adnám 10, egymást követő mai ifjúságért se. Az a világ még embernek való volt. A mai….

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
__________________________________________