Tibor bá’ online

Ha a III. világháborúról szóló poszt hozzászólásai topikot váltva átmennek az emigrációs kérdés tárgyalására, akkor az nyilván aktuális, a vélemények ütköztetésére igenis nagy szükség van. Hogy közben az én véleményem le lett cikizve az életkoromra, és „hol van az már”-ra hivatkozva, alig érdekel, de komolyan elgondolkoztat. Ez váltotta ki belőlem, hogy posztra tegyem azt a levelet, amit december 1-én hozott nekem a kanadai mikulás egy olyan nőtől, aki 27 évet töltött ott el és MA, 2014-ben döntött úgy, hogy hazaköltözik és idősebb napjait itt, a hazájában akarja eltölteni. És aki a legkisebb idegen akcentus nélkül beszél magyarul, és akinek a levelét 27 év Kanadában eltöltött év után se kell szerkeszteni. Úgy jó, ahogy van.

Kedves Tibor bá’! Tegnap késő este jó sok hozzászólást elolvastam. Érdekesek. Én személy szerint Kanadát szeretem, a munkahelyeimen megbecsültek, de ennek ellenére mindig voltak olyanok, akikről tudtam, ill. éreztem, hogy legszívesebben kést döftek volna a hátamba. Mai napig vannak született kanadai barátaim, akiknek semmilyen vonatkozásban nincs magyar hátterük. A volt kollegáim közül némelyek rettenetesen irigyek voltak, amikor hallották, hogy én a Bahamáktól kezdve Spanyolországig mindenfelé utaztam a férjemmel. Nem értették, hogy 2 bevándorló hogyan engedheti ezt meg magának. A buta fejükkel csak azt felejtették el, hogy mi nem gyűjtöttünk semmit, hogy sosem vettünk új kocsit, hogy nem halmoztunk fel a házunkban haszontalan dolgokat, hogy nem ittunk, hogy nem cigarettáztunk, stb. Vagyis, hogy odafigyeltünk a költési szokásainkra, s ezért maradt pénzünk utazni anélkül, hogy adósságba keveredtünk volna. Persze az első 15 év iszonyú honvágyát csak úgy tudtam leküzdeni, hogy rendszeresen hazajártam „feltöltődni”. Sokan bátornak tartottak, s mai napig tartanak is amiatt, hogy egy gyerekkel egyedül elindultam. Én inkább azt mondanám, hogy hülye voltam, viszont utólag összegezve a dolgokat rá kellett jönnöm, hogy volt értelme eljönni. A lányomnak mindenképpen jobb életet biztosítottam. (?! – REMÉLEM). Számomra kitágult a világ, megismertem egy új – nem igazán kulturált – de annál inkább civilizált társadalmat, sok mindenről megváltozott a szemléletem, nagyobb lett a toleranciám bizonyos dolgokban. 27 éve után hazamenni már nagyon nehéz, hiszen otthon is minden megváltozott, s a 2 társadalom között óriási a különbség. Itt nyugi van, az emberek többsége kedves, udvarias, mosolygós (még akkor is ha nincs mögötte érzés), s abszolút nem politizálnak!!!! A politikát a politikusokra hagyják, néha napján ugyan megemlítik, hogy a miniszterelnök már megint ……. , de nem mennek bele a témába olyan szinten, mint otthon. Itt az üzletekbe vissza lehet vinni a ruhákat még hetek múltán is, itt van un. price match az élelmiszerüzletekben. Nem sorolom, de sok minden jó van itt, amit ugyebár könnyű volt megszokni. Viszont ami otthon van, az nincs itt. Ezt jól megmondtam, mi? És most nem a barátokra, és a rokonokra gondolok csak, hanem Budapestre. Az utcákra, ahol az ember felnőtt, ahol a házak többsége építészeti remekmű, ahol öröm egy séta gyönyörű környezetben, ahol nyáron le lehet ülni a Duna parton egy kávéra, ahol rengeteg kulturális megmozdulás van még ingyen is, ahol a Margitszigeten a szinte Las Vegassal vetélkedő zenélő kútnál  klasszikus muzsika hallgatása közben akár órákig gyönyörködhetünk a vízsugarak színváltozásaiban, ahol a Várban lévő Oroszlános udvaron nyaranta Opera egyveleget tartanak, ahol rengeteg nagyon ízlésesen berendezett cukrászda várja vevőkörét. Ahol a McDonáldok és a Burger Kingek nem uralják a piacot. Sorolhatnám még tovább, de hát Ti tudjátok, hogy miért is vágyom én innét haza, holott itt egy sokkal nyugisabb légkör vesz körül. S hogy eljönnék-e újra???? Igen, de valószínű, hogy Angliánál megállnék, s nem maradnék ott 27 évig, mert ennyi idő után jó pár év kell, mire az ember eljut odáig, hogy vissza tud állni, s már nem hasonlítgatja össze a két országot, már nem mondja mindig azt, hogy Kanadában-Angliában-Németországban-… ez sokkal jobb volt. Újra meg kell tanulni otthon élni, s elfogadni azt, amit szeretett hazánk tud adni, még akkor is, ha ez jóval kevesebb, mint amit évtizedekig egy idegen ország nyújtott. Meg kell szokni, sokan még most is mogorvák, hogy egyre több a bűncselekmény, hogy lassú a kiszolgálás, hogy mindenhol megpróbálnak átverni, hogy egyre kevesebb a becsületes ember, hogy az egészségügy egy rakás …., stb.

Zsuzsa levél részletét változatlan formában jegyeztem itt le. Még annyit róla, hogy 2013-ban kezdett visszatelepülni, de egyszeriben nem sikerült. Utazott néhányszor ide-oda. Pillanatnyilag a karácsonyt a lányával és az unokáival tölti el, de januárban végérvényesen visszajön Magyarországra. Természetesen időnként vissza fog menni egy-egy hétre, ahogy annak idején ide jövögetett vissza. Zsuzsa egy roppant értelmes, talpraesett nő, aki mindig is világosan tudta, hogy számára mi a legmegfelelőbb, és azt nem félt meglépni. Sok férfi tanulhatna tőle.

_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
__________________________________________