Tibor bá’ online

Az emberiség történelme folyamán sose áll olyan méretű kihívás előtt, mint most, és ezzel párhuzamban sose volt olyan mértékben elkényeztetve, mint jelenleg. Elsősorban ez csökkenti az esélyét minimálisra.

A néhány éve elhunyt apósom 18 éves volt a háború kitörésekor, az csak természetes, hogy elvitték katonának. Öt évig volt katona, és élve jött vissza a csatározásból. Miért pont ő? Véletlen lett volna? Nem, egyszerűen észnél volt, és nem ismerte korunk kedvenc kulcsszavát a „KÉNYEZTETÉST”. Úgy menetelt, hogy betett a bakancsába egy éles követ, ami feltörte a lábát, iszonyatos fájdalmak között menetelt tovább, és addig nem szólt a felcsernek, amíg alaposan el nem fertőződött a seb. Hogy ne kelljen amputálni a lábát, berakták a tábori kórházba. Ha átlőtte volna a lábát (amit ma kevés katonakorú férfi lenne képes megtenni) akkor katonai bíróságon találta volna magát statárium idején. Így viszont hősi sebesült lett, és mindössze arra kellett ügyelnie, hogy a sebe idő előtt be ne gyógyuljon.

A technikum, ahová tizenévesként jártam, feszített tanmenetet diktált, mert szükség volt minél előbb, minél több műszaki vezetőre. Nálunk az oktatás nem 13h-kor ért végett, hanem 16h-kor, heti egyetlen tornaórával, amit természetesen egyáltalán nem vettünk komolyan. Ez a viszonylag fiatal tornatanárt bosszantotta, mert még annyi fáradtságot se vettünk magunknak, hogy lemenjünk a tornaterembe. Amikor megunta, megkérdezte tőlünk miért hanyagoljuk a tornát. Erre azt a választ kapta, hogy mint leendő művezetők, nemigen lesz szükségünk a tigrisbukfenc minél tökéletesebb végrehajtására. Megértően bólogatott, majd azt válaszolta, a Don kanyarban harcoló szakaszából egyedül ő ért haza, mind a 29 társa odaveszett, ha alkalom adtán nem tudott volna tigris bukfencet vetni, most nem állhatna itt előttünk. Zokszó nélkül leballagtunk utána a tornaterembe, és valamennyien megtanultunk plafonig mászni a rúdon, és a kötélen.

Nem kellett hozzá több mint 50 háborúmentes év, és az emberiség (általam ismert része) bemerült a fizikai kényelem legalsóbb bugyraiba. Rohamtempóban épültek a wellness alkalmatosságok, amelyek külön megérnek egy misét. A kitalált wellness szó durva, de találó magyar fordítása a „jódologság” lehetne, ami önmagában is árulkodó. De pontosan miről van szó? A kényelmes tömegek kisebb nagyobb megszakításokkal 2-3 napon át meleg vízben ücsörögnek, ahol halálosan jól érzik magukat „jó dolgukban”, aminek kulcsát először Archimédes fogalmazta meg: Minden vízbe mártott test a súlyából annyit veszt, amennyi az általa kiszorított víz súlya. Az életerős, de elhízott embereknek a felesleges 20-30 kilós hájukkal nem kell kínlódni, mert a víz jótékony felhajtó ereje besegít a cipelésbe.

Az elkényeztetéshez besegít a média is. A kereskedelmi tévék hírműsoraikban gyakran szerepel a figyelmeztetés: a következő képsorok a nyugalom megzavarására alkalmasak. Jaj istenem, ebben a kellemesen tunya jó dolgunkban nehogy már megzavarjuk a „nyugalmat” egy olyan képpel, ami (ha tetszik, ha nem) hozzátartozik az élethez. A bibliai sorok, hogy vérednek verejtékével keresd a kenyered, már rég nem aktuálisak, mert helyettünk a viszonylag olcsón kinyerhető kőolaj dolgozik, ami ha elfogyó félben lesz, legyilkoljuk egymást érte. És ebben az egyre közelebb kerülő gyilkos harcban vajon hogy fognak azok helytállni, akiknek nyugalmát az állig érő langyos vízben nem szabad megzavarni?

_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
_________________________________________