Tibor bá’ vissza a múltba online

Helyszín: Magyarország, időpont: 1953. A ma agyonünnepelt Nagy Imre került hatalomra, de semmi se változott. Az országban tombol a szegénység, a nyomor. Nem a mai nyomor, a coca-colás nyomor, igazi nyomor. Mi, a valamikori polgári család hetente háromszor ettünk paprikás krumplit, háromszor pedig otthon gyúrt tésztát, amin vagy káposzta, vagy krumpli volt, esetleg dió – mert volt a kertben diófa. Nagyapám titokban tartott disznót Sashalmon, onnan jutott némi füstölt húsféle az asztalunkra, például bableves formájában. Reggelire minden áldott nap citrompótlós tea volt zsíros kenyérrel. Anyámnak valahonnan volt „orosz teája” (miközben mindenki más planta teát ivott) amiből egy csipetnyit betett egy teáskannába és felforralta benne a vizet. Ez volt a tea. Másnap reggel az előző napról megmaradt és kifőtt teafüvet újból felforralta, majd harmadnap újra. Ezt addig folytatta, amíg a víznek volt valami kis színe. Ha már nem  volt, akkor a régi levelek kiöntése nélkül tett a kannába egy újabb csipetnyi teát. Egy évvel később  már annyi totálisan kiázott és százszor felforralt tealevél volt a kannában, hogy víznek alig volt helye. Ekkor anyám ünnepélyesen kiöntötte a szarrá ázott füvet, és az egész kezdődött elölről.

Mosakodáshoz mosószappant használtunk, mert a pipereszappan (kék-vörös) drága volt. Hetente mostam hajat lavórban és nem head & shoulders-t használtam ( 😀 ), hanem – na mit? Mosószappant, és a borotválkozáshoz is. Ahá borotválkozás, amihez kellett zsilettpenge is. A zsilettpengét egy idő után el lehet, sőt el kell dobni, de nem mi. Valaki kitalálta a zsilettpenge élezést egy nedves pohár belső felületén. Mi tehát egy pengét hónapokon át használtunk, állandó fenés mellett.

A középiskola utolsó két évében semmit se kaptam otthonról. „Majd ha keresel, veszel magadnak a fizetésedből” volt a családi nézet. Aztán dolgozó lettem és kaptam fizetést, de a szigorú megélhetésen kívül annyi pénzem se maradt, hogy az eltörött szemüvegem helyett vegyek egy másikat.

Aztán bevonultam katonának, ahol havonta 30 forint illetményt kaptam; 150 darab névtelen cigarettát egy kötegben, valamint egy mosószappant, és elvárták, hogy naponta borotválkozzunk. Mivel nem dohányoztam, a faszolt cigarettát eladtam a „bajtársaimnak” a mosószappant anyámnak ajándékoztam, mert az első fizetésemtől kezdve feladtam a mosószappan használatát.

Az egyik barátomat a tüzérséghez hívták be. Eltávozáskor találkoztunk, kérdeztem tőle, ő mit csinál a mosószappannal. – Ó, annak megvan a helye. – Hogy-hogy? Kiderült, hogy faszolás utáni napon a fiatal paraszt asszonyok a környékről bugyi nélkül felkeresik a lőállásokat, a bugaci homokban felhúzott szoknyával hanyatt vágják magukat, és egy menet ára egy mosószappan.

Ez az a nyomor, ami az 50-es évek elején, Magyarországon már volt, és most ami felé tartunk, de még nagyon messze vagyunk tőle. Aki nem élte át, az nem tudja, hogy az emberi tűrőképesség majdnem határtalan.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
_________________________________