2014-10-19 nap bejegyzései

(ACs-14) Azok a csodálatos nők – Anyai szeretet

Tibor bá’ csodálatos nők online

~q228Azt természetesen én is tudom, hogy az anyai szeretet párját ritkítja szerte e világon. Aki ezt nem hiszi, az hallgassa meg valamelyik erről szóló népszerű dalt: „Édesanyám is volt nékem” vagy csak simán „Mama”, stb. címek alatt. Igaz olykor-olykor lehet hallani édesanyákról, akik frissen szült gyermekeiket kukába gyömöszölik, vagy 8 hónapos kisdedjüket a falhoz csapják, mert sírt, esetleg, mert a pasiját idegesíti dugás közben. Ez azonban az a kivétel, ami erősíteni hivatott a szabályt. Az édesanya szereti a gyermekét és kész, sok esetben jobban, mint önmagát. Én magam tíz évesen olyan történeteket olvastam, amiben a hajótörött mama felvágott ereiből kifolyó vérrel táplálta csecsemőjét, amikor az anyateje már elapadt. Bizony! Az más kérdés, hogy felnőtt koromban tucatjával találkoztam olyan édesanyával, aki gyermekét eszköznek használta fel a volt (és halálosan gyűlölt) férjével szemben, de ez meg múló népszokásnak kiáltható ki. Mire a nők teljesen megvalósíthatják önmagukat, és minden második sikeres menedzser nő lesz, ez a jelenség minden valószínűség szerint meg fog szűnni. Amíg nem szűnik meg, addig marad egy-két sztori. Tényleg nem sok, mindössze egy-két gyöngyszem, de ezek aztán torony magasan kiemelkedők. Lássuk csak!

Elsőszülött fiamat a 3-as metrón leszólította egy piszok csinos nő. Persze kedvem lenne kitérni arra, hogy az „én időmben” a villamoson a férfiak szólították le a nőket (és nem fordítva), de a nők nem álltak kötélnek, mert „utcán nem ismerkedtek”. Következésképpen a férfiak se nagyon szólítgattak le senkit, mert akit le lehetett szólítani, azt nem volt érdemes. Szóval, ha a szerkesztő ezt a bekezdést nem húzta ki, akkor most sztornó, folytatom ott, hogy a fiam le lett szólítva, ami boldogan vett tudomásul, mert neki ilyesmihez nem volt bátorsága.

Nem fogom én itt feleslegesen pocsékolni az egyre drágább, jó minőségű papírt, inkább folytatom azzal, hogy a leszólításból gyors összeköltözés lett. Attól kezdve a fiamat havonta csak egyszer láttam, amikor átvette a létfenntartáshoz szükséges apanázst. Az Enikő nevű hölgy különélő szülei ennél egy kicsit jobban jártak, főleg a mama, mert oda minden vasárnap eljártak ebédelni.

Ez az egyenlőtlenség némileg sérelmezhető volt, elvégre Tomi fiam egy fillérrel se szakított le kisebb apanázst, mint Enikő. Protestálásom azonban félre lett tolva azzal, hogy Enikő édesanyja, hogy is mondjam, szóval idegileg erősen megviselt. Ki nem? – vágtam vissza – ebben a zaklatott, hülye világban. Aztán kiderült, hogy igazságtalan vagyok.

Ugyanis Enikő imádott és nagyra becsült nagymamája, illetve nagynénikéje, akik esetünkben egy és ugyanazon személy, lány korában teherbe esett. Igaz, akkoriban anyának szülni kötelesség volt, lánynak szülni pedig dicsőség, de a nagymama-nagynéni ezt nem így fogta fel. Szülni szült, de nem érezte dicsőségnek. Következésképpen isteni ötlete támadt, felköltözött Budapestre és környezetében kislányát kinevezte édes húgának.

Így esett, hogy Enikő édesanyjának nem volt édesanyja, csak egy nővére és ebben az tévhitben telt el gyermekkora. Nem csoda, hogy idegei erősen meg voltak viselve. Az meg már csak hab a tortán, hogy egy idegileg erősen megviselt mamának a leánya rendszerint szintén idegileg erősen megviselt lesz. Lett is. Néhány év házasság után minden vagyonával együtt bevonult egy törpe szektába, és ezzel még jól is járt. Lássuk csak!

 

Egy Edit nevű kamaszlány volt olyan hülye, hogy zsidó létére 1943-ban háborúellenes röplapokat osztogatott az utcán. Természetesen haláltáborban végezte, de 19 évesen még azt is túl lehet élni. Túl is élte. Viszont jó lóra tett. Rákosi alatt mindenfajta végzettség nélkül vállalati igazgatót csináltak belőle, amihez járt volna egy szép villa is a Rózsadombon jó sok szobával. Ennek csak egyetlen feltétele volt, négy darab gyerek.

Mai pénzben egy milliárdot érő villáért mit meg nem tesz az ember! Ha csak két gyerek van, fogadunk hozzá kettőt örökbe. Micsoda remekbe szabott négygyerekes szocialista család!

Aztán az évek szálltak, mint a percek (írta volt Faludy) és vérének harmatával a négy közül az egynek nem irgalmazott Jézus herceg. Az örökbe fogadott Imre egy szép napon nem tért haza. Nem volt már rá szükség, tehát a kutya se kereste. A rendszerváltás után a hajdan kiutalt villát a benne lakó négygyerekes anyuka bagóért megvehette. Ne legyünk igazságtalanok, nem ő volt az egyetlen.

Aztán hosszú évek múltán az anyai szeretet eme díszpéldánya kapott egy értesítést a rendőrségtől, hogy Gergely Imre hajléktalan csavargó holttestét szíveskedjen azonosítani. Edit ezt kötelességszerűen megtette, az egymilliárdos szocialista juttatásba ez még belefért.

 

Könnyen ki lehet találni, hogy ezek elszigetelt esetek, de nem annyira. Manapság hatalmas divat a válás és az újra házasodás. Ezzel együtt jár, hogy a második házasságba visznek a nők egy gyereket a korábbi házasságból, majd a bebiztosítás végett gyorsan vállalnak egy újabb gyereket. Az első gyereket elkezdik utálni az időközben alaposan megutált első férj miatt, a nevelő papa pedig miért szeretné azt, akit nem ő nemzett. A helyes megoldás az lenne, ha az anyuka az első gyermekénél pótolná az apuka hiányát, de erről legtöbbször szó se lehet.

 

Aztán ott vannak azok az anyukák, akik karrierépítés miatt alaposan elhanyagolják a gyermekeiket. Erre példát meglehetősen sokat láttam. Így aztán nekem kifejezetten allergiám van az olyan popzenére, ahol könnybelábadó szemekkel dicsérnek egy édesanyát. A dicsérhető édesanyákból egyre inkább hiánycikk lesz.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________