2014-09-19 nap bejegyzései

(1468) Visszafejlődés

Tibor bá’ online

 

~q400Merő kényelemből szülőanyám két éves koromig szoptatott [azóta vagyok rákattanva a női emlőkre 😀 ], aztán meg tejbegrízen tartott, amíg a lábaim el nem kezdtek görbülni. Akkor elvitt orvoshoz (ingyen volt, szegénységi bizonyítványra adták), aki közölte az anyámmal, hogy ”angolkórom” van, ami a hiányos táplálkozásból származó D vitaminhiányt jelent. D-vitamin nélkül a csontok fejlődése elmarad, nem épül be a kalcium, ezért elgörbül. Angolkórnak pedig azért nevezték, mert a viktoriánus Angliában igen gyakori volt a munkásosztály elnyomása miatt. Tekintve, hogy a D vitamin napfény hatására is keletkezik a bőrben, és Angliában eléggé kevés volt a napfény (amibe a széntüzelés besegített), érthető, hogy leginkább ott fordult elő. Ami engem illet, nem csak hiányosan voltam táplálva, de a szabadba se igen vitt ki az anyám.

Ezen előzmény után hadd közöljem mit találtam a héten. Az angol Egészségügyi Minisztérium jelentése szerint a rickets (rachitis), népies nevén az angolkór előfordulása emelkedőben van. Magyarázatként hozzáteszik, hogy ez a Viktória kori betegség az elszegényedés jele, mert az elégtelen táplálkozás az egyetlen kiváltó ok. Az Egyesült Királyság területén az elmúlt évben (2013) az alultápláltság miatt kórházba kerülők száma 19 százalékkal nőtt. A bevallott ok az élelmiszer árak 12 százalékos növekedése a reálbérek csökkenése mellett, ami miatt egyre több ember kénytelen egészségtelenül táplálkozni. Ez pedig olcsó, tömegnek gyártott élelmiszert jelent.

Ugyan csak emelkedőben van a jelentett tuberkulózis esetek száma, csak úgy, mint a skarláté, amely utóbbi előfordulása megduplázódott. E két betegségről köztudott, hogy a nélkülözés terméke.

Ez nem fog senkit se megnyugtatni, de el lehet gondolkodni azon, ha Angliában ez a trend, akkor mi mit várhatunk?

~q219

______________________________________________________________
______________________________________________________________
_______________________________________