Tibor bá’ online

Paul Piff amerikai pszichológus miután behatóan tanulmányozta mit tesz a vagyonosodás az emberi aggyal, a megdöbbentő eredményt elnevezte „seggdugasz effektusnak”. Ezek szerint, ahogy egy ember egyre gazdagabb lesz, egyre inkább válik fukarrá és egyre jobban törekszik mások kihasználására, sőt akár csalni is hajlandó (erre van eléggé eklatáns példa a saját volt családomon belül).

Piff több kísérletet is végzett. Ezek közül az egyiknél kereszteződéseknél tanulmányozták az autósok viselkedéseit. Figyelték az agresszív, önző vezetőket és feljegyezték, hogy milyen kocsiban ültek. Kiderült, hogy a drága gépkocsikban ülők viselkedése érzékelhetően volt kellemetlenebb az öreg kocsikban ülőknél. A menő autósok négyszer nagyobb valószínűséggel szemétkedtek másokkal, közülük minden harmadik nem adott elsőbbséget a zebrákon, míg a tragacsok vezetői minden esetben megálltak.

A fenti eredmény láttán Piff és munkatársai azt kezdték kutatni, hogy ezt a kihívó viselkedést mi váltja ki? Laboratóriumi kísérlet között a gazdagabbak a szegényeknél nagyobb valószínűséggel fontolgatták, hogy érdemes-e lopni, vagy olyan hasznot húzni, amihez nem volt joguk. Ennek az oka az, hogy aki gazdagnak érzi magát, az úgy gondolja, hogy több joga van az élethez. Ezek az emberek nyíltan kijelentik „Őszintén, úgy érzem, hogy én másoknál többet érdemlek.” Ez természetesen világosan tükröződik a viselkedésében. Ha felkérik őket, hogy szimbólumokkal, például körökkel reprezentáljanak embereket, akkor a különböző méretű körök esetében magukat jelölik a legnagyobbal. Ebből aztán következik, hogy minél jobb módú egy társadalom annál kevesebb empátiát mutat a társadalom sebezhető egyedei irányába. „Miért adakoznék a keményen megdolgozott jövedelmemből az alacsonyabb rendű szegényeknek?”

Minél nagyobb egy társadalmon belül az egyenlőtlenség a gazdagok annál kevésbé hajlandók átengedni a szegények részére a javak egy részét.

Érdemes említést tenni olyan adakozóról, mint Bill Gate (vagy nálunk Csányi Sándor), mivel – Piff szerint – ő közel se a norma, sokkal inkább a kivétel. Máskülönben minél több van valakinek ahhoz, hogy adakozzon, annál kevésbé hajlandó rá. Ez persze nem új. Zilahi Lajos az 1932-ben írt „A lélek kialszik” című könyvében az Amerikába kiszédelgett magyarnak azt mondja egy már régebben kint pincérként dolgozó ismerőse, hogy a milliomosok sose adnak borravalót. Minél kevésbé gazdag valaki annál inkább borravalózik.

A kísérletek során a jómódúak kevesebb hajlamot mutattak a bajbajutottak megsegítésére. Megint csak saját példám szerint a honlap adományok leggyakoribb összege az 1000 és 2000 forint. Nyilván ezt nem a nagypénzűek küldik. A menő vállalkozók csak nagyon ritkán nyitják meg a bukszájukat. Samu szerű milliomosok nem csak a nyuggereket éheztetnék ki, de úgy gondolják, hogy ha ők ingyen juthatnak hozzá érdekes és értelmes véleményekhez, akkor mi a fenének adakoznának. Piff ki is jelenti a „noblesse oblige” közmondás a gyakorlatban nem valósul meg. Piff szerint, 2011-ben a leggazdagabb amerikaiak (felső 20%) jövedelmüknek 1,3 százalékát, míg a legszegényebbek (alsó 20%) jövedelmüknek 3,2 százalékát adományozták.

A valóban rászorultak részére a szegények nagyobb valószínűséggel adakoznak. A gazdagok, ha adnak, státusszal rendelkező intézményeket favorizáltak, mint például ismert galériákat, múzeumokat és egyetemeket.

Piff viszont siet kijelenteni, hogy eszébe se jut azt sugallni, hogy a gazdagok viselkedése lenézendő, egyszerűen csak arról van szó, hogy a vagyonnak van egy természetes pszichés következménye.

És akkor egy videó a lényegről:

.

______________________________________________________________
______________________________________________________________
_______________________________________