2014-04-11 nap bejegyzései

(1344) Túlméretezett hisztéria

Tibor bá’ online

 

~ab108Kálmán Olga meghívta Schiffer Andrást egy jól betervezett utálkozásra, és mindjárt az elején alá tolta a sámlit: mit szól ahhoz, hogy a kormány tisztára akarja mosni az országot, aminek érdekében arra céloz az emlékművel, hogy mindenért a „német sas” felelős?

Erre Schiffer nagyon határozottan kijelenti, hogy ez nem más, mint túlméretezett hisztéria. Kálmán kartársnőben megállt az ütő. Ilyen még nem volt praxisában, hogy lelki szövetségesének feldobott magas labda nem hogy a levegőbe marad, hanem visszaesik saját fejére. A nő hápog, de ez nem minden. A rutinos (?) újságírónő kiesik a szerepéből és leáll vitázni. Tökéletesen megfeledkezik arról, hogy neki kérdezni kellene és pedig úgy, hogy az interjú alanya minél többet eláruljon a kérdezett témáról. Aztán nem csak vitázik, de kifejezetten presszionál. Elképesztő hiba! Schiffer újra és újra pontosít. Egyértelműen utal arra, hogy felmenői közül hármat is deportáltak, de dátum szerint mind 1944. március 19. után történt. Majd finoman odavágja, hogy az ATV ugyanazon néhány baloldali politikust-szakembert hív meg „beszélgetésre”. Később „kikéri magának”. Kálmán Olga se hagyja magát, kijelenti, hogy Schiffernek „nincs igaza”, később állítja, hogy „kissé mérges”, „iszonyatosan feszült”. A riporter minősíti alanyát, sőt már-már sértegeti. Mindenki érzi, hogy ott lóg a levegőben: „bameg, micsoda zsidó vagy te?” De csak annyit mond, hogy ez Schiffernek csak a magánvéleménye. NEM, válaszol a meggyanúsított, ez az LMP véleménye. Valóságos TV csemege. Ez a Schiffer egy igazi karakter, aki Kálmán Olgát a helyére tette. – De mi történt valóban?

Lényegében az ATV sztár riportere, Kálmán Olga ezzel az erősen szakmaiatlan kirohanásával megteremtett egy hatalmas alkalmat, hogy Schiffer Andrásból előbújjon a zsidó, és Olgicával együtt utálkozzon egy nagyot. De Schiffer ennél sokkal okosabb, gyorsan ráébredt, ez itt egy ragyogó lehetőség, hogy maga mellé állítsa azokat, akik nagy vonalakban egyetértenek vele, de nem zsidók, és akik az LMP-t zsidó gyülekezetnek tartják, és mint ilyen eszük ágában sincs rájuk szavazni. Ezek most láthatják, hogy Schiffer igazi hazafi, becsületes, tisztán látó politikus, aki szerint sokkal nagyobb problémák vannak, mint egy nyavalyás szobor felállítása. Tisztelt választó polgárok, kicsit most már késő, de legközelebb tessenek rám szavazni.

________________________________________________________________
________________________________________________________________
_____________________________________________________