Tibor bá’ vissza a múltba online

Nem tehetek róla kakukktojásnak születtem. 1938 májusában, anyám oldalán ott csoszogtam az Eucharisztikus  kongresszus körmenetében, nem sokkal később pedig megbuktam hittanból. Nem semmi, mert éveken át nem volt rá példa,hogy valaki megbukjon hittanból. Lehet, hogy késői típus vagyok, ugyanis az egyszereggyel is voltak problémáim [ezt manapság szorzótáblának hívják], de a gondos pedagógusok ügyeltek rá, hogy kivétel nélkül mindenki megtanulja, akit beírattak az iskolába, még mielőtt betöltené a nyolcadik életévet. Tízévesen már a nagy-egyszeregyet is fújtuk, vagyis 10 és 20 közötti számok szorzatát 2-től 9-ig. Például 3×17=51. Ez nekem nevezetes, mert néhány évvel ezelőtt feladtam a postán 3 levelet, amikor még 170 forint volt egy bélyeg. Az ablak másik oldalán egy fiatal nő ült 3 centis lila műkörmökkel, kék tetkóval a felkarján, néhány pircinggel az orrcimpájában. Én kértem három bélyeget és letettem eléje egy ötszázast és egy tízforintost. A posta alkalmazott elővett egy kalkulátort, beütötte a 170×3-at, majd csodálkozó hangon megkérdezte: honnan tetszett tudni? Mit lehet erre válaszolni?

Akkoriban nem voltak még kalkulátorok, számolni papíron számoltunk egy ceruza segítségével. Persze voltak segédeszközök. Annak, aki egész nap számolt adtak egy mechanikus számológépet. Apámnak is volt ilyen, a nagykereskedők megengedhették maguknak az ilyen luxus beruházásokat. Gyerekkoromban sokat játszottam a saját Facitunkkal, nem lehetett megunni. Ha nem volt fontos az abszolút pontos eredmény, akkor ott volt a logaritmus táblázat, aminek segítségével szorzás helyett csak összeadni kellett. Erre alapozva megalkották a logarlécet, ami elfért a szivarzsebben, igaz, félig kilógva belőle. A mérnökök állandóan magukkal cipelték jártukban –  keltükben a műhelyek gépparkjai között, ahogy az orvosok a nyakukban lógó sztetoszkópot, a betegek között. Mindkettő tekintélyt kölcsönzött. Sok mérnököt láttam kilógó logarléccel a zsebében, de olyat, aki ténylegesen használta volna, soha.

Az általános felső tagozatában százalékszámítás, kamat és kamatos-kamat számítás is belefért a tananyagba. Nem volt kérdés, hogy ezeket tudni kell. Semmi kétség afelől, hogy a tananyagban ez ma is benne van, de akkor a felnőtt lakosság, az utánam jövő generációk miért nem tudják alkalmazni? Miért van az, hogy olyan fogalmakat használnak a mindennapi beszédben, mint exponenciális, nagyságrend, stb.,  miközben fogalmuk sincs, hogy mit takarnak a kifejezések.

Gyerekkoromban a játékboltok kirakatában még ott volt az abakusz, ami játékosan segített behelyezni a gyermeki fejbe a mennyiségek fogalmát, ami után az iskolai oktatás könnyebb feladatnak bizonyult. A mai gyerekek az okos telefonok képernyőit tapogatják. Nekem úgy tűnik, hogy az okos telefonoktól a gyerekek egyáltalán nem lesznek okosabbak, de majd meglátjuk! 😀

____________________________________________________________
____________________________________________________________
_________________________________________________