Tibor bá’ online

Ifjúkorom nagy kedvencének, G.B. Shawnak meg volt a maga véleménye a közgazdászokról: „If  all economists were laid end to end, they would not reach a conclusion.” Ami túl szellemes ahhoz, hogy tisztességesen le lehessen fordítani magyarra, de teszek egy kísérletet: „Ha a világ összes közgazdászát egymásra raknák, akkor se érnének el egy konklúzióra.” Ez akkor jutott az eszembe, amikor néhány napja egy „hozzászóló” belepiszkított a kommentek közé, és tolvajnyelven közölte velem, hogy hülye vagyok. Mert nem értek a hitel témához. Ugyanis a hitel téma olyan ágas-boga, hogy külön fakultása van a közgazdasági egyetemeken. Egy szemeszter, a helyi valutában történő hitelfelvétel. Egy másik szemeszter a más valutákban történő hitelfelvétel, és végül egy harmadik szemeszter a kamattal foglalkozik. A felvételi vizsgán pedig tudni kell százalékot számítani. Mivel be van tiltva a jelzálog bejegyzést a valutában felvett hitelre, még az is benne van a kalapban, hogy érettségihez kötik a hitelkérelem benyújtását. Ennek ellenére a felvetés jogos! Ki valójában a hülye? Ugyanis a G-20 találkozókon kiderül, hogy a világ legjobb közgazdászainak a véleménye éles ellentmondásban van egymással. Vannak, akik szerint a válságból, adósságspirálból (nevezd, aminek akarod), megszorító intézkedésekkel, szigorú takarékossággal lehet kijutni. Mások szerint viszont a helyes taktika pont az ellenkezője, az államnak hatalmas kölcsönöket kell felvenni, amivel élénkíteni tudja a gazdaságot, és akkor egycsapásra minden megoldódik. Mondjuk az egycsapás költői túlzás, mert az USA esetében a megoldódás minimum 5 éve várat magára, pedig ők aztán költöttek. Ami mégis csodálatos, hogy az embereknek nem tűnik fel, hogy ezek a sokdiplomás közgazdászok össze-vissza beszélnek. Amíg csak Gyurcsány és Orbán emberei feszültek egymásnak, addig a dolgot el lehetett intézni azzal, hogy a politikusok ígérgetnek, hazudnak és lopnak. Na, de a G-20 tanácsosai? A világgazdasági káosz esetében, amikor a játék nem babra megy, hanem 7 milliárd ember bőrére?

Én már többször kijelentettem, hogy nem vagyok közgazdász, tehát „hivatalosan” nem értek a témához, de úgy tűnik, hogy a profik se értenek, meg aztán nem is kell érteni. Mindenki azt mond, amit akar. Én például azt mondom, hogy ha van felesleges pénzed, vegyél aranyat, pláne most, hogy lement az ára. De miért? Szokásomhoz híven, Ádámtól és Évától kezdem. Egy átlag tehetséges fiatal férfi, vagy nő eldönti, hogy mi szeretne lenni. Tegyük fel, hogy cukrász. Ekkor beiratkozik a megfelelő helyre, ahol elmondják neki a cukrászsághoz kapcsolódó megfelelő ismereteket, levizsgázik belőle, majd elmegy egy cukrászdába dolgozni, és ellesi a mindennapi fogásokat. Roppant figyelmes, semmi nem kerüli el a figyelmét, és egy idő után mindenki meg van vele elégedve. Ettől kezdve a példánkban szereplő személy cukrászsütemények készítésével fogja keresni a kenyerét. Viszonylag rövid időn belül elsajátítja a kellő rutint, és már bekötött szemmel is képes fél óra alatt elkészíteni egy teljes tepsi francia krémest. Idővel kinevezik főcukrásszá és minden újonc tőle kér tanácsot erre-arra, ő pedig bölcsen osztogatja tanácsait. Egy szép napon azonban a konyhában a gázsütőt lecserélik egy ultramodern lézeres sütőre, ami sok minden olyat is tud, amit a gázsütő nem tudott. Az első tepsi krémes totálisan elbaszódik. Az igazgató mérges és utasítja a főcukrászt, hogy nézzen utána a dolognak. A főcukrász a krémes fiúnak elmondja, hogyan kell elkészíteni a krémest, amire a krémes fiú bólogat (hiszen pont úgy csinálta), és a következő tepsi krémes is el lesz baszva. Az igazgató kirúgja a főcukrászt és felvesz egy másikat, aki még szintén nem látott életében lézersütőt. Természetesen, az új főcukrász is beletesz apait-anyait, minden tudását és rutinját igénybe véve elbassza a következő, immáron harmadik tepsi krémest. És akkor jön Tibor bá – aki nem cukrász – és azt mondja az igazgatónak. Tisztelettel, a baj abból származik, hogy a híres-neves, hatalmas fizetéseket zsebre vágó főcukrászok még életükben nem láttak lézersütőt. Ezzel krémest nem lehet úgy sütni, mint a gázsütőkkel lehetett. Figyelembe kell venni a lézersütő tulajdonságait, és annak megfelelően kell sütni a krémest.

A helyzet tehát az, hogy a világ közgazdászai nem ismerik a lézersütőt, erről nem tanultak, fogalmuk sincs, hogyan kell vele sütni. Sőt, tovább megyek, észre se vették, hogy bejött a képbe egy lézersütő.

Szakmailag a helyzet a következő: amióta világ a világ egy ország gazdasága, amit a GDP-vel szemléltetnek, folyamatosan, de nem állandó értékkel növekedett. A közgazdászok ehhez vannak szokva. Nem veszik észre azt, hogy ma kölcsönökkel csak eladósodni lehet, gazdaságot élénkíteni csak lehetett, a múltban, mert volt kereslet, a kereslet kielégítéséhez pedig árut kell termelni, a termeléshez munkaerő kell (megszűnik a munkanélküliség) a munkaerő fizetést kap, amivel fel tudja vásárolni az árut. De ez a múlt! Nem a jelen, és nem a jövő. Ezt az okoskodást el kell felejteni. A gazdaságot élénkítő pénz eltűnik, a gazdaság pedig nem „élénkül”, de nagyobb adósságot kell a nemzetnek kiizzadni, egyre kevesebb jövedelemből.

Akkor most egy adag nagyon leegyszerűsített gazdaságtörténelem. Az ipari forradalom előtt egy ember alig tudott a javakból többet előállítani, mint amire neki közvetlen családjának szüksége volt. Az a kis többlet a földesúré vagy gazdájáé lett, aki így munka nélkül elég jól éldegélt. Az ipari forradalommal beindult a termelékenység növekedése, de az alkalmazott (munkás vagy értelmiség teljesen mindegy) javadalmazása ezzel nem tartott lépést. Megjelent a profit, ami nem más, mint az egy ember által előállított érték és az ő fizetése közötti különbség. A tőkések kezdet egyre jobban élni, egyre többet „fogyasztani” sőt tőkét tudtak halmozni. Viszont a profitszerzéshez termelésre volt szükség. (ez tette lehetővé a sztrájk alkalmazhatóságát, mint érdekérvényesítés, mert ha nincs termelés, akkor nincs profit se) A termelés viszont azt jelentette, hogy termékek keletkeznek, amiket értékesíteni kellett. A termékeket természetesen a széles dolgozó tömegek vették meg, de mert sose kaptak annyi fizetést, mint amennyit termeltek, az árú felhalmozódott, mert már a többletet a tőkések nem tudták elfogyasztani. Ekkor indult be a hitel folyósítás, hogy a megtermelt javakat legyen miből megvenni. Ennek a folyamatnak most értünk a végére. Az országok és a magánemberek nyakig el vannak adósodva. (most ne foglalkozzunk a szükségszerű háborúkkal, a kamattal és a kamatos kamattal, mert az igazi probléma a túltermelés) Vagyis az emberiség már régen olyan pénzt költ el, amit még nem keresett meg. Már nem lehet több hitelt felvenni. Tehát nincs mivel megvenni a túltermelésből származó javakat. A termelést le kell állítani, a tőkét nem beruházásra fordítják, hanem spekulációra, aminek következménye a munkanélküliség, amiből viszont az következik, hogy az emberek vásárlóereje tovább csökken.

Látható, hogy a hagyományos közgazdasági gondolkodás, hogy kreáljunk gazdasági növekedést, nem működhet. Az élénkítést célzó tőke injekciók (amiket a kormányok hitelre vesznek fel) eltűnnek, mert az emberek racionális döntéseket hoznak. Ha nekem most lenne egy gyáram és a kormánytól (így vagy úgy) kapnék 2-3 milliót, nem vennék új gépeket, nem költeném beruházásra, mert a jövő teljesen bizonytalan. A felesleges tőkémet befektetném, aranyat vennék rajta 😀 . A bizonytalan jövő oka egy mondatban: Az összes foglalkoztatott, sohase tudja felvásárolni az általuk globálisan előállított javakat. A javakból mindig marad valami a raktárban. Gyakorlatilag tehát, mindig túltermelés volt. Ez az ami tovább nem folytatható, mert már a hitelfelvételnek is a végére értünk. Nincs tovább. A tartozásokat további termeléssel, gazdaság élénkítésével nem lehet lenullázni, mert a további termelésre nincs szükség. A megtermelt áru eladhatatlan.

Hogy mekkora felfordulással jár, azt nem lehet megmondani, de egy biztos, a felgyülemlett tartozás behajthatatlan, a felgyülemlett követelést így vagy úgy, le lesz írva. Hetek óta nem csinálok mást, mint a „Harmadik depresszióról” (ez a jelenlegi) olvasok. Mennyi ideig tart, mi lesz a munkanélküliséggel, a tőzsde index-szel, a szuverén (állami) tartozással, stb. stb.  Mindenki mást ír, mindenki másban látja a megoldást. Minek annyit firkálni? Elérkeztünk a klasszikus közgazdaság végéhez. Itt az új lézersütő. Vagy én vagyok hülye, vagy ők?

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
__________________________________________________