Antalffy Tibor – az ország legidősebb bloggere

Rendkívüli bejelentés

Ma délután 15:00 óta, Éva és én 20 éve vagyunk

házasok

http://borika.hu/index.php?menu=getcard&cardid=1343737704483756

______________________________________
______________________________________
______________________________________
______________________________________
______________________________________

(128)

(859-i) Szabályozott ország

Tibor bá’ az igazság keresése online

Ha ez így megy tovább, lassan már a vécére se mehetek valamelyik hatóság pecsétje nélkül. Szinte észrevétlenül, lépésről-lépésre az állam már mindenbe beleszól, az az állam, amelynek urai önmaguk számára egyre többet engednek meg.

Húsz évvel ezelőtt, ha vettem vagy eladtam egy ingatlant, írtam egy adásvételi szerződést, amit aláírt a két szerződő fél, valamint két tanú. Ezt elvittem a Földhivatalba, és ezzel az ügy lezárult. Tudomásul vették a tulajdonos váltás, bejegyezték a tulajdonlapra, kirótták az illetéket, és kész. Aztán jött a piacgazdaság, és megszülettek az érdekcsoportok, akiknek lobbizása nyomán új törvények születtek. Egyszer csak kiderült (3 év elfektetés után) hogy egy jelzálogszerződésem nem érvényes, mert nem ellenjegyezte ügyvéd vagy közjegyző. A Földhivatal egyszerűen visszadobta. Ma már a magánemberek magánszerződése nem ér egy kalap szert se. Ahhoz, hogy a Földhivatal elfogadja, el kellett menni egy közjegyzőhöz, aki készségesen hitelesítette az aláírásunkat potom 100 rongyért. A ceremónia sokat mondok, ha tart 15 percig. Ez testvérek között is 400.000 forintos órabér. És nem lehet ám akárki közjegyző. És persze az új módit meg is magyarázták, nagyon sok a visszaélés. Az új szabály bevezetését követve olvashattuk az újságban, hogy idős embereket a lakás maffia mikét ver át, miként forgat ki lakásából úgy, hogy különböző mesékkel ráveszik őket valaminek az aláírására, aminek alapján a bíróság ítéletet hoz a kijátszott idősek hátrányára. De akkor miért is kell 100.000 forinttal az ügyvédek oltárához zarándokolniÍ?

Még újabban, ha el akarsz adni egy házat, bizonyítanod kell annak hőtechnikai megfelelőségét. Értem én ezt, nem mindegy, hogy a leendő tulajdonosnak a havi gázszámlája 60 vagy 130 ezer forint. De ez miért idegesíti a hatóságokat, miért nem idegesíti a leendő tulajdonost? Hát azért, mert az a bizonyos érdekeltség, akik hőszigetelésben utaznak, szeretnének nagyokat kaszálni, mert ugye, ha nem tudod őket kikerülni, akkor annyit kérnek, amennyit akarnak. Ezt hívják versenyegyenlőségnek, piacgazdaságnak hungarikum alapon. És ne jöjjenek nekem azzal, hogy nemzetgazdasági szempontból nem mindegy mennyi gázt importálunk. Érdekes, ha én lakom tovább a házamban, akkor ez nem szempont, csak akkor, ha más költözik bele?

Szülni se szülhetsz otthon egy bábával (engem így hoztak a világra, és még mindig élek), mert a bába csak 10.000, viszont a főorvos úr a kórházban 200.000. Szegényeknek valamiből meg kell élni, különben kimennek Nyugatra. Ehelyett állami kórházban, állami eszközökkel, fizetett munkaidőben 200.000, ha viszont nem vagy olyan szerencsés, hogy főorvos legyél, akkor havi 47.000. Tessék mondani, merre felé van a gulyás kommunizmus?

Néhány éve megtudtuk, hogy nagyon sokan halnak meg szénmonoxid mérgezésben, mert Magyarországon x millió kémény korszerűtlen. Ha most be akarsz kötni egy gázbojlert, akkor vért pisálsz. A kéményseprő vállalat megbízottja közli veled, hogy a létező kéményed nem megfelelő. És hogyan lehet megfelelővé változtatni? Ki kell béleltetned rozsdamentes acél béléssel. A költség, százezres nagyságrendű. Ezt jól kilobbizták. Csakhát nagyon kevesen állítanak be új gázbojlert. Van megoldás! Az ország összes kéményét le kell ellenőrizni, a kéményseprőt be kell engedni, mert a kéményseprők megtanulták az érdekvédelmet a közjegyzőktől. Néhány helyen, vidéken, a kéményseprőket vasvillával kergették ki a faluból. De ők nem hagyták magukat, kilobbiztak egy újabb rendeletet: A meglévő gázkészülékeket és csatlakozó vezetékeket fokozatosan, de legkésőbb 2016 végéig műszaki-biztonsági szempontból felül kell vizsgálni, és azt követően a készülékeknél ötévente, a csatlakozó vezetékeknél pedig tízévente kell a felülvizsgálatot megismételni. Lehet, hogy az egymillió munkahelyteremtésből nem lesz semmi, de a kéményseprőket nem fenyegeti ezzel kapcsolatos kellemetlenség.

A háziorvosok hőbörögtek, hogy kevés a lóvé, valamivel fel kellene pörgetni a forgalmat. Mi sem egyszerűbb, rendeletileg korlátozták a vény nélkül kapható gyógyszereket. Az a fájdalomcsillapító, amit eddig bárki megvehetett, most már csak receptre kapható. 2010. szeptember 15.-ét követően el kell tehát menned a doktor bácsihoz, aki készségesen felír neked egy kis Algoflex-et vagy Fastum gélt, és neked mindössze hálásnak kell lenned a receptért.    

Az én településemen, ha valaki akar építeni egy házat, akkor megszabják, hogy a telek minél nem lehet kisebb, az utcai front mennyinél nem lehet rövidebb, hány százalékot lehet beépíteni, milyen magas lehet a párkány, és mivel burkolhatom a tetőt, valamint milyen közel vagy messze lehetek az utcai fronttól. Miközben a budai hegyek természetvédelmi területein villákat húznak fel az évszázados fák alatt azok, akikre a szabályok nem vonatkoznak.

És a zöld kártya? Az eredetiség vizsgálat? A le nem járt mentődoboz? Az elkopott gumik? Oké, elfogadom, az állam rettenetesen aggódik az állampolgárokért, de akkor a CHF hitelre vásárolt gépkocsik esetére ez az aggódás miért nem terjedt ki? Lényegesen több nyomorúságot okozott, mint az egy hónappal lejárt mentődoboz a hátsó ülés alatt.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________ (156)

(858) Körülmetélés (circumcisio)

Tibor bá’ online

Mint köztudott Németországban hetek óta folyik a polémia a körülmetélés körül, azt követve, hogy egy kölni regionális bíróság betiltotta a gyakorlását. Ezzel a tiltással nem is lenne semmi baj (én kifejezetten helyeslem) ha az országban nem élnének muszlimok és zsidók egyaránt. Persze, ha nem élnének, akkor ilyen ítéletet nem kellett volna hozni. Ráadásul az a furcsa helyzet állt elő, hogy 60 év óta ez az első téma, amiben a zsidók és arabok egyetértenek, sőt, szövetkeznek egymással, ellene. Nem is foglalkoztatna engem a téma, ha nem jöttek volna elő érdekes vélemények is a különböző sajtóorgánumokban. Valaki például előállt azzal az állítással, hogy a megcsonkított férfiak számára a közösülés fájdalmas, de legalább is kényelmetlen, az orgazmusa pedig komplikált (amiről nem tudom mit jelent). Tekintve, hogy az én fitymám a helyén van, és nagy valószínűséggel ott is marad, személyes tapasztalattal nem rendelkezem, másokéra vagyok utalva. De kiére? Mert ezt az állítást néhány fitymátlan cáfolta, mégpedig olyan fitymájától megfosztott férfi, akinél a műtétet felnőttkorban végezték el, és így – elvileg – van összehasonlítási alapja. Na, ja, de mi van, ha csak a szőlő savanyú? Mivel elvesztett fitymát nem lehet pótolni, okosabb, ha belenyugszik az ember, és veri a mellét, hogy hühűűűű.  

Minden esetre a vita érzelmi magasságokba szállt, amire a világ az utóbbi időben egyre fogékonyabb. Például annak ellenére, hogy az evolúció az előbőrt eddig még nem találta feleslegesnek, egyesek állítják, hogy az eltávolítása egészségügyi előnyökkel jár, nyilván olyan előnyökkel, amiről az evolúció eddig még nem értesült. Ezt az előnyt azonban az orvosok tucatjai cáfolják, sőt rámutatnak arra, hogy – igaz ritka esetben – de elfogadhatatlan következményei is lehetnek. Ezt látszik alátámasztani Dr. Maximilian Stehr leírása (kivonatolva):

2011 júliusában egy anya a tökéletesen egészséges, 2 éves kisfiával elment egy müncheni gyermekklinikára körülmetélés végett, vallási okokból kifolyólag. Még a műtét el se kezdődött valami nem volt rendben az altatással. Az aneszteziológus rémülten észlelte, hogy a kisfiú vérében egyre kevesebb az oxigén, aminek következtében leállt a szíve, a sebészek sürgősen hívták a gyerek specialistát, aki 10 perccel később a kisfiú szívét újraindította, mit tudjuk, túlkésőn. Az agy maximum 5 percet bír ki oxigén nélkül, ezt követve beindul a károsodás. A kisfiút az intenzív osztályra vitték át. Ma már nincs veszélyben az élete, csak éppen örökös komában marad. Ez az eset minden orvost és minden szülőt megdöbbent. A gyermek boldogan mászott ki ágyából azon a napon, amikor elvitték a gyermekklinikára, ahol alávetették egy teljesen felesleges műtét miatt – ezek szerint – egy teljesen felesleges altatásnak. Néhány órával később magatehetetlenül feküdt az intenzív osztályon, egy életre szóló fogyatékossággal. Az orvosoknak abszolút világossá kell tenni mindenki számára, hogy bármily kicsiny is legyen az esély, minden műtét, minden altatás bizonyos kockázattal jár, amit csak konkrét gyógyulás reményében szabad felvállalni. Ebből az elvből kiindulva a Müncheni Egyetemi Kórház már 2001-ben beszüntetett minden olyan körülmetélést, amit egészségügyi megfontolás nem tett szükségessé (fitymaszűkület), ami különben összhangban van a Hippokratészi esküvel.

Az már csak hab a tortán, hogy a kollektív orvosi vélemény lesújtó: Születés után a fiúcsecsemő fitymája védi a makkot és megakadályozza, hogy a húgycső vége feldörzsölődjön és/vagy kiszáradjon. Körülmetélés után a makkon lévő bőr megvastagszik és megkeményedik, ami a húgycsőnyílás parciális elzáródását eredményezheti, ami az esetek 30 százalékánál be is következik. Mivel ez a húgyhólyag teljes kiürülését akadályozhatja, a körbemetélést gyakran további műtétek követik, hogy a vizelet normális módon távozhasson. – Ezen túlmenően nem igaz, hogy az előbőrnek nincs szexuális szerepe, ugyanis az újhegyekhez hasonlóan érzékelő idegvégződésekkel van tele. Vagyis az előbőr erogén zónának tekinthető. Ráadásuk olyan házaspárok szerint, ahol a férj körülmetélt, olyan jelentések érkeznek, ami szerint a férfi szekréciója csökkent, ami durva súrlódást, fájdalmat okozhat. Ebből az következik, hogy igenis kijelenthető a férfiak körülmetélése negatívan hat ki a szexuális életükre. Erre azonban nem most jöttek rá a polémia alkalmából, ezeket a tényeket már évtizedek óta ismeri a szakma. Hogy eddig nem kapott publicitást, annak érthető okai vannak.

Beszélni kell még a műtét közvetlen következményeiről is. A statisztikák szerint az esetek két százalékánál poszt-operatív komplikáció lép fel felnőtt korban, de csecsemők esetében ez 11 százalék, vagyis minden kilencedik csecsemőnél. „Komplikáció” alatt másodlagos vérzést vagy fertőzést kell érteni. Ritkább esetben előfordul a makk vagy a húgycsőnyílás megsértése, ami akár csonkolást is szükségessé tehet, és mindez a gyermek részére fájdalmat és traumát jelent.

Ez azonban csak a dolog egészségügyi része, de van még itt némi morális dilemma is. Dilemma – már ha a szülők vallásosak. A dilemma abból fakad, hogy az eljárás irreverzibilis. Míg egy felrepedt szűzhártyát össze lehet varrni, az elvesztett előbőrt nem lehet visszavarrni. Levágás után a tulajdonos mindörökre elveszíti. Na igen, a tulajdonos. Mert bizony az a fityma nem az édesanya és az édesapa tulajdona, hanem a fiúgyereké. Nem is kérdés, hogy van-e joguk hozzá, hogy elvegyék, mert természetesen nincs. Tekintettel arra, hogy a fitymát bármikor le lehet vágni, de visszaragasztani lehetetlen, az lenne a tisztességes megoldás, ha maga a fiúgyerek dönthetné el, mi legyen vele, mondjuk a tizennyolcadik születésnapján. A kedves mama nevelése nyomán afelől semmi kétségem sincs, hogy a muszlim és zsidó fiúk nagykorúságuk elnyerése után tömegesen fogják kérni a műtét elvégzését, de legalább az emberi önrendelkezési jog be lenne tartva.   

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________ (708)

(857) A háború árnyékában

Tibor bá’ online

Bárhogy nézem is a dolgokat Ferenc Ferdinándot a héten lőtték le, és az események megállíthatatlanul gördülnek tovább, az első puskalövés már nem várat magára sokáig. Azaz már el is dördült egy rossz időben rossz helyen lévő ártatlan indiai halászbárkára, nehogy már bárki azt higgye, hogy az US tengerészgyalogosokkal lehet packázni holmi pecabotokkal. Nade, félre a humorral, a helyzet valóban komoly.

A Pentagon hatalmas erőket von össze a Perzsa öböl mentén, amire az első iraki invázió óta nem volt példa. Lehet, hogy csak demonstráció, mint a bejelentés, miszerint az aknakereső robot tengeralattjárók tömegeit készek bevetni, amennyiben Irán aknásítaná a szorost. Az is lehet, hogy Izrael méregfogát akarják kihúzni, mert Obama semmiképpen nem akar támadást az amerikai elnökválasztások előtt. De az is lehet, hogy ez már az igazi, vagy akarattól függetlenül azzá válhat. Volt már ilyen a történelemben. Senki se akarta, aztán egy lelkes hülye áthúzta mindenkinek a számítását. Végül is mi van, ha Irán a sok fenyegetést komolyan veszi és ő lép elsőnek, kihasználva a meglepetés adta előnyt? Illogikus? Miért, a háború logikai játék? Aligha.

De van más megközelítés is. Irán világosan látja, mert végigasszisztálta az Iraki embargót, amivel Irakot évek alatt elvéreztették, majd lerohanták. Most Iránt akarják elvéreztetni. Mi van, ha Irán ebből nem kér? Persze, ha tényleg készíti a hidrogénbombát, akkor játszhat időre és szenvedheti az embargót, de ki lát a kártyáikba? Különben példa már van rá. Az ártatlan kis Amerika 1940-ben már eljátszott egy (olaj) embargót Japánnal szemben, amire Japán – még mielőtt megfulladt volna – 1941. Decemberében végrehajtotta a közel öngyilkosságnak tűnő Pearl Harbor meglepetésszerű megtámadását. De mi van akkor, ha Izrael éppen ezt akarja Irántól kiprovokálni, amit aztán Amerika megtorolhat.

Aztán ne felejtsük el, hogy szarban van a kapitalizmus, nagy szarban, amiből egy csinos kis világháború – az elképzelések szerint – kihúzhatná, és még lehetne pilinckázni egy darabig, elvégre van azért még olaj, és a határtalan növekedést lokálisan talán még vissza lehet hozni egy időre. Egy kis Afganisztáni, Líbiai csetepaté már nem lendíti be az elöregedett gépezetet, talán egy jó kis termonukleáris háború sikerrel járna. Ott aztán lenne mit újjáépíteni. Minden esetre prelűd már van:

Zsidó turistákat robbantottak fel Bulgáriában. Szarajevóban lett volna stílszerű, de nem szólt addig a jegyük. A robbanás hangja még alig halkult el, amikor Benjamin Netanyahu már tudta, hogy valamelyik ajatola keze van a dologban, és ehhez nem kellet semmi bizonyíték, a mainstream média világszerte átvette a feltételezést csak menetközben átalakult konkrét váddá. Gyanús ez nekem, mert nem más, mint a közvélemény megdolgozása, ugyanais az emberek nemigen tudnak számolni. Hat zsidó turistáért ki kell robbantani egy világháborút egy milliárd halottal. Mindig is tudtam, hogy a zsidó vér nagyon drága, na de ennyire?  Aki pedig arra játszik, hogy Izrael nem fog belemenni egy ekkora őrültségbe, annak felhívom a figyelmét a zsidókba beépített kollektív öngyilkossági hajlamra. Ékes bizonyítékként ott van Masada és Sámson története. Aki nem tudja  miről firkálok, üsse be valamelyik keresőbe.

Az is értékelendő, hogy Meir Dagan a Mossad korábbi vezetője, valamint Gabi Askenázi az IDF (Izraeli hadsereg) korábbi vezérkari főnöke, mind ketten éles ellenzői Irán megtámadásának, ki lettek zárva a döntéshozásból. Az utolsó fék, Shaul Mofaz vezérőrnagy, a Kadima párt vezetője, kilépett Netanyahu koalíciójából, így már semmi sincs a nagy katonai vállalkozás útjában. Ráadásul a szíriai cirkusz lebéníthatja a Hezbollát, Irán természetes szövetségesét, ami határozottan a támadás mellett szól.

Az pedig már csal hab a keserű tortán, hogy valami ismeretlen okból kifolyólag Barak honvédelmi miniszter betegesen optimista, aki a múlt héten úgy kalkulálta, hogy egy Irán ellen viselt háborúnak mindössze 500 izraeli áldozata lenne. Tekintve, hogy Irán az első mukkra 1500 rakétát indítana el az Izraeli városok ellen, nehéz elképzelni, hogy három rakéta kellene egyetlen élet kioltásához, de ez már tényleg nem a mi dolgunk.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________ (180)

(VM-134) Szubkultúrák

Tibor bá’ vissza a múltba online

1948-ban, 15 éves koromban felvettek a Bolyai János Textilipari Technikumba, ami akkor nagyon menő volt. Több mint tízszeres volt a túljelentkezés. A felvételi vizsgán nem az dőlt el, hogy kit vesznek fel, hanem az, hogy kit egészen biztos nem. Azokat az időket nevezi a történelem „Koalíciós időknek”. A négy nagy párt: Kisgazdapárt, Nemzeti Parasztpárt, Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt mandátum számának megfelelő arányban állhatott a felvételt nyerők mögött. Nekem parasztpárti hátszelem volt. A zsidókat a Szocdem párt nyomta, a ferencvárosi prolikat a Kommunista Párt, a Parasztpárt a „népi” származásúak mögött állt, a Kisgazdapárt pedig az antikommunistákat/burzsuáziát képviselte. Engem természetesen a Parasztpárt „szponzorált”. Az eredmény azt lett, hogy egy rendkívül heterogén osztályban a zsidók:gojok aránya 40:60 körüli lett. A gojok a szokásos naivitást mutatták, a zsidók hamar megtalálták egymást a kifinomult kódjuk szerint: Képzeld a nénikém 3 napja érkezett Tel-Aviv-ba, de már kaptunk tőle fényképeket. Pozitív válasz: Az én nagybácsim Bostonban él, de csak hanuka után küld fényképeket. Negatív válasz: Tel-Aviv? Az hol van? – Valahol Afrikában.

Én pedig csak figyeltem, majd egy direkt kérdésre azt hazudtam, hogy az anyám zsidó volt, amit plauzibilissé tett háború végi halála. Ezeket a dolgokat tapintatból senki se feszegette. A zsidók úgy tudták, hogy félzsidó vagyok. Hogy a zsidóság anyai ágon öröklődik azt osztálytársaim nem tudták, mert egy összeveszés alkalmával „lekorcsoztak”, ami persze hidegen hagyott. Biztos voltam benne, az én korcsságommal nem fog elkapni a diabétesz, strúma, epekő, vastagbélrák, agytumor és egy életre szóló migrén egyike se, amelyek tipikus zsidó betegségek.

Igen, de miért akartam közéjük tartozni – mert azért lássuk be, ez nem mindennapi? A helyzet az, hogy nevelőanyám tisztességgel ellátott minket a társadalmi elvárásoknak megfelelően, de nem voltunk a gyerekei, nem „tette ki a lelkét” értünk. Szüleink szórakoztak, mi meg csak úgy megvoltunk. Nekem körül kellett néznem a világban, hogy merre, hova orientálódjak elvégre mindig nem ülhettem otthon a négy fal között. Szóval körülnéztem és mit láttam? A zsidók díjazták, hogy nem gyújtok rá, mert ők se dohányoztak, a gojok lenéztek érte. A zsidóknál népszerű voltam azzal, hogy vágtam a matekot, másokat ez nem érdekelt. Az osztályfőnök és magyar tanár vasárnap délutánra meghívta azokat, akiket érdekel a költészet. Engem nem érdekelt, de elmentem hozzá, mert az viszont érdekelt, hogy mi újat hallhatok. Nyolcan voltunk és abból a nyolcból 7 és fél volt zsidó . A többiek vasárnap délután az üllői úti pályán üvöltöztek, én egész életemben egyszer nem voltam meccsen. A zsidó lányok éltek-haltak Madam Currie-ért, én is elolvastam, de goj fiúk kiröhögtek érte.

Mire első osztályban a tél beállt, már kialakult egy kis zsidó társaság. Kiderült, hogy a legtöbb zsidó családnak opera bérlete volt, rendszeresen járnak hangversenyekre, én pedig még sose voltam egyiken sem. Különben meg kell mondjam, hogy soha, egyetlen egyszer nem hangzott el a szó, hogy ”zsidó”, nem is volt rá célzás. Ott lógott a levegőben, mindenki tudta, és kész. Egymás társaságában éreztük magunkat jól. Igaz, a politikai helyzet nem ismerte el, hogy léteznek zsidók, vagy bármilyen vallás, mert természetesen a zsidót vallásnak tekintették. Végül is a kommunizmusban mindenki egyenlő, nincsenek „kiválasztott” egyedek, amit a zsidók tudomásul vettek, elvégre nem voltak hülyék. A zsidó gyerekek különórákra jártak: angol, vívás, zongora. A gojok ezen heccelődtek. A zsidó barátaimmal elmentünk a Mojszejev együttest megnézni a stadionba, a műjégpályán az NDK Tavasz a jégen-t, a Rokonokat a Madáchban, mert éppen azt tanultuk, vagy moziban a Bajazzókat. Téli vasárnap délutánokon összejöttünk beszélgetésekre, ahol értelmes témák jöttek elő, és nézeteimre mindenki kíváncsi volt. A gojok ezek helyett lábfociztak az aszfalton. Nekem tetszett ez az értékrend, amihez hozzátartozott egy egészséges realitás érzék. Akinek volt fényképezőgépe az a kiránduláson készített képeket, amiket aztán pénzért árult az osztályban. Megtanulhattam, hogy a pénzzel „bánni” kell. A seftelés nem bűn, hanem az élet természetes velejárója. Igaz a zsidó mamák csapnivaló szakácsok voltak, és a zsidó lakások nem ragyogtak a tisztaságtól, de láttam benne az értelmes ember logikáját. A tárgyak vannak értem, és nem én a tárgyakért. Ha valamelyik zsidó osztálytársamat hazakísértem iskola után a konyhájukban az asztalt úgy láttam, ahogy reggel felkeltek mellőle: a vaj félig kibontva a csomagolásból, és benne a kés, a cukorban barna kávéfoltok körül összeállt kristályok, a dzsemes üvegben beleragadt kanál és végigcsepegtetett, koszos abrosz, kirojtosodott széllel. Az én anyám szívbajt kapott volna, nem tartottam helyesnek, de a nemtörődöm kényelem imponált, és végre megtudtam, miért mondják mindig, hogy „koszos zsidó”. Zsidó szülőkkel beszélgetve kiderült, hogy semmit se fognak fel halál komolyan, a nyomorban is jókedvűek, készek saját helyzetükön is röhögni. De a legszimpatikusabb a nemi erkölcsük, illetve erkölcstelenségük, ami, csak természetes, hogy elnyerte a tetszésemet.

Viszont a zsidók ebben a kritikus időben két, határozott csoportra osztódtak. A hagyományokat titokban művelő, nyugati kapcsolatokat tartó, kidekkolásra támaszkodókra (akik 30 évvel később „másként gondolkodók” lettek) – ezekhez csatlakoztam én, valamint a múlttal teljes mértékben szakító, a kommunista eszméket „szívből” átvevő szekértolókra, akik mindent megtettek a származásuk eltitkolásáért . Persze a szubkultúra maradt, hiszen azt nem lehet váltogatni, mint a zoknikat. 

A negyvenes-ötvenes évek fordulóján azért más volt az általános felfogás az emberi szexualitás terén. Az egyetemista lányok többsége még szűz volt. Csak az igen bátor lányok mentek férjhez elhasznált szűzhártyával. Ez igaz volt a széles társadalmi rétegek esetében: volt polgári réteg, pestkörnyéki munkásosztály (a parasztsággal kapcsolatban nem volt személyes tapasztalatom). Két kivétel volt, a volt uralkodó osztály, mondjuk a felső tízezer tagjai és a magyar zsidóság, így együtt is  feltűnő kissebbségben.  Komikusnak találtam, hogy Mózes hatodik parancsolatát a krisztuskövetők komolyan veszik, a zsidók viszont nagy ívben szarnak rá. Ennek kihasználása volt serdülő korom legkellemesebb része. Harmadikos koromban, teljesen rendhagyó módon, rendezett nemi élettel rendelkeztem. A komcsi csoporthoz tartozó zsidó osztálytársnőmmel iskola után hozzájuk tértünk meg. A szülők pártmunkások voltak, vagyis este 9 után estek be az ajtón (és az ágyukba), amikor én már rég otthon voltam. Persze ettől még tudtak rólam, végül is nem titokban éltünk szinte tökéletes házaséletet. Ez a szülők szemében teljesen rendben volt, sőt mivel ők 100 százalékos gojnak ismertek, kifejezetten ragaszkodtak hozzám, mert pontos terveik voltak velem. Partnernőm – aki különben igen csinos volt (ma már több éve nem él) – mindenképpen el akarta érni, hogy ott is aludjak, amiből én semmit se profitáltam volna. Szexuális igényem délutáni kielégítése után szerettem volna saját otthonomban, saját családommal együtt lenni. Élveztem a zsidó szubkultúra előnyeit, de azért én goj maradtam.

Az érettségi után a partnernőm kapott még egy esélyt. Apám ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette, hogy egyetemről szó se lehet, az iskolaigazgató nem akarta elhinni. Pedig apám csak hozta a bigott goj formáját, főleg, mert alaptalan volt, hiszen ösztöndíjat is kaptam volna. Ekkor Zsuzsa anyja közölte velem, hogy költözzek hozzájuk, járjak tőlük az egyetemre, ők eltartanak engem. Hogy ennek mi lett volna az ára, azt nem kellett kihangsúlyozni. Érdekes módon engem nem az „ár” tartott vissza, hanem a hovatartozás. Annak a kultúrának, amiben az ember felnőtt, képtelenség hátat fordítani. Én legalább is nem tudtam, és azóta se tudnék.    

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________ (193)

(856) Megszólalt a vészcsengő

Tibor bá’ online

Már jó két éve, közvetlenül a választások után, a mikor nyilvánvalóvá vált a kétharmados győzelem, megírtam, hogy nem érdemes várakozni a 4 év múlva bekövetkező választásokra, mert ilyen nem lesz. Orbán 4 év alatt ki fogja építeni a maga kis diktatúráját. Azt is megírtam, hogy Orbán és Rákosi között az a különbség, hogy Rákosi írt egy kifogástalan alkotmányt, csak nem tartotta be. Ezzel szemben Orbán az utolsó betűig betartja az alkotmányát, ami előrevetíti egy diktatúra kialakítását. Most viszont megszólalt a vészcsengő azokban a fülekben, akik nem csak hallották ma Orbánt, de meg is értették: ”Remélem, hogy demokrácia helyett nem kell új politikai rendszert bevezetni” Nem mintha túl nagy hiba lenne, mert például nem bánnám, ha az 1867-1914 közötti királyságot vissza lehetne hozni, de Orbán nyilván nem erre gondolt, hanem (olyan sok minden más nincs) diktatúrára. A helyzet az, hogy diktatúrában már éltünk, van személyes tapasztalatunk, ki lehet bírni – bár az élet nem arról szól, hogy ki kell bírni, de diktátor és diktátor között volt már némi különbség. Egy infantilis, akaratos, eszement örült a lehető legrosszabb diktátor, az ország jövője szempontjából.

1848-ban a „hazafiaknak” sikerült az országot leszakítani az európai fejlődésről, amit az utolsó békeévig, 1938-ig nem tudtunk behozni. A lemaradást fokozták a népi demokratikus évek. Orbán által levezényelt további leszakadás már tényleg egyenlő egy örökké tartó gyarmati sorssal, amiről – szerény véleményem szerint – azaz a szörnyű jövőről Orbánnak is vannak fogalmai, amire a szájából elhangzó következő mondat utal: „Az ilyen félázsiai származékoknál, mint mi, csak így megy. Itt mindenki okos, mindenki tudja, mindenkinek van jobb ötlete.” – Na, ennyit az agyon kommunikált népi konzultációról, és ugye a „csak így megy” alatt erőt kell érteni, azt az erőt, ami belőle, na meg a kétharmadból sugárzik.

Köszönjük miniszterelnök úr, nagyon jól tetszik minket szolgálni, mert ugye a „miniszter” kifejezést ezt jelenti?   

A jövő orbánisszimusza?

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________ (177)

(855) € kontra $

Tibor bá’ online

A napokban valaki levélben érdeklődött, hogy miben tartsa a pénzét? Mennyit? – Volt a visszakérdezésem. Néhány milliót természetesen aranyban. Néhány százezret pedig dollárban. Nem Euróban? NEM, ma már nem. A forint bármelyik percben megindulhat a lejtőn, amint a „befektetők” rájönnek arra, amit mi már régen tudunk, hogy Orbán blöfföl, időhúzásra játszik, jövő márciusban Simor megy, ő pedig ráteszi a kezét az MNB-re. Szóval a forint erősen billeg, én még százezret se tartanék forintban. Középtávon viszont az Euró se biztos, mert már elég rég halálra van ítélve, csak még nem hajtották végre a halálos ítéletet. A dollár mögött pedig ott áll az egész amerikai hadigépezet. 

Az Euró sorsa kizárólag Németországtól függ. Ugyanis azt kell nekik eldönteni, hogy az Euró fenntartásának költségei megérik-e még a lumpen EU-tagok folyamatos megmentésének a költségeit. Eddig ugyanis a közös valuta kiválóan szolgálta Németország érdekeit. A vámhatárok megszűnése Németország számára egy hatalmas piac megnyílását jelentette, ami fantasztikus külkereskedelmi aktívát eredményezett, elsősorban azért, mert a német munkás jóval hatékonyabb, mint bárki más az EU-ban. Ezt a sikert azonban valakiknek fizetni kell, mert ugye a külkereskedelem egy zéró összegű játék. És fizettek is, lecsökkent a gazdasági növekedésük, nőtt a költségvetési hiányuk, és a munkanélküliség, valamint egyre drágábban tudnak hitelt felvenni a piacról.

Nyilvánvaló, hogy a görög, spanyol, olasz adósság egyszerűen visszafizethetetlen, és ha ma még megéri Németországnak kihúzni őket a szarból, lehet, hogy holnap már nem fogja megérni, és akkor annyi. Borul a bili, temetni fogják az Eurót, miközben a németek gúnyos mosollyal a szájuk szélén előveszik a titokban már rég kinyomtatott Német Márkát.

Ne  dőljetek be az eufórikus újsághíreknek, hogy „megegyeztek” (mi a fenében?) és a szóban forgók komoly megszorító intézkedéseket ígértek meg. Ez csak porhintés a tömegeknek. A zsebedben lévő pénzért te már megdolgoztál, ha elveszíti értékét, az nyer, aki tartozik, és a legnagyobb adós a magyar állam.    

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________ (169)

(854) Pszichoanalízis körbejárva

Tibor bá’ online + Seneca beszámolója

Nincs olyan ember, aki ne hallott volna a pszichoanalízisről, és annak atyjáról Sigmund Freudról, de viszonylag kevesen vannak, akik ismerik a jelentőségét. A pszichoanalízis alapjait Freud egy életen át tartó megfigyelése rakta le. Természetesen – ahogy lenni szokott – voltak továbbfejlesztői, és voltak kritikusai is, mert így szép az élet, de miről van szó pontosan. Freud úgy gondolta, hogy pszichés nyavalyáink (már, akinek van) nagy része korai gyermekkorunkban elszenvedett abjuzusoknak „köszönhető”, ami alatt 0-5 életévet értett. A felnőtt emberi agy viszont olyan, hogy élete első 5 évéről csak igen kevés emlékképe marad. Ezt tudományosan valahogy úgy fogalmazta meg, hogy a viselkedést meghatározó érzelmek, lélektani tényezők a tudat számára (normál körülmények között) nem hozzáférhetőek.  Freud kidolgozott egy módszert (pszichoanalízis) aminek segítségével ezek a mélyen szunnyadó emlékek felszínre hozható, és ha már a páciensben tudatosodik, akkor az egyenlő a gyógyulással. Megfigyelései szerint az emberi tudatnak 3 szintje van: az id, az ego és a szuper ego. Az id az ösztöntudat, amely rafinált módon aknamunkát folytat, szinte viaskodik az egóval, az Emberbe plántált ösztönöket mindenképpen ki akarja élni. Az ego ennek elfogadható kereteket akar adni, míg a szuper ego figyelembe veszi a társadalmi elvárásokat is. Ez az a terület, ahol a szakemberek között a legtöbb ellentét van, ezért nem kívánok foglalkozni vele, mert semmi kedvem csatlakozni valamelyik irányzathoz. Azt azért még hozzátenném, hogy a legforróbb kritika szerint Freud túlzottan szexcentrikusan gondolkodott, ami önmagáról is ad egy nem túl szimpatikus képet.  Viszont az alábbiakban megismerkedhettek „Seneca” élménybeszámolójáról, ami igen tanulságos, és még az is előfordulhat, hogy egy idetévedt lelkes pszichológus is beleszól a témába. 

 
Ezek már Seneca szavai: Dr. Sigmund Freud dolgozta ki, ezt a gyógyító technikát, eljárást akit, sokan, nem teljesen megalapozatlanul, minden idők legjelentősebb pszichológusának tartanak. Természetesen, mint minden jelentősebb, tömegből kiemelkedő személynek, neki is vannak ellenségei, detronizálói, kritizálói.

Az analízis során a kliens fekszik a díványon, a terapeuta a fejénél ül és hallgatja. Az analitikus azt az utasítást adja a kliensének, hogy minden eszébe jutó gondolatát hangosan mondja ki, még akkor is, ha azt értelmetlennek, nevetségesnek, vagy szalonképtelennek, illetlennek, agresszívnek, furcsának, értelmetlennek, obszcénnek, szégyellni valónak tartja.

A pszichoanalitikus  gyakran az álmairól faggatja a kliensét, az álmok ugyanis valóban “királyi utat” nyitnak a tudattalan felé. Az álmok képi és gondolati tartalmainak további közös kibontogatása, szabad asszociációval, jól megmutatják a hozzáértőnek az álmodó sokszor önmaga előtt is leplezett aktuális vágyait és félelmeit. 

A terapeuta ritkán szólal meg, előfordulhat, hogy egy vagy több találkozás során is teljesen néma marad. A sikeresnek  nevezhető analitikus terápia eredményei időben nem lineárisan, nem az idő múlásával  arányos számban és minőségben jelentkeznek, előfordulhat, hogy évekkel a kezelés után is  bekövetkeznek, de az biztos, hogy a  kliens életében jelentős és előnyös változásokhoz vezet:  kapcsolatai számára kezelhetőbbek, kielégítőbbek, munkaképessége teljesítményei  jobbak, nagyobbak jelentősebbek, a  közérzetére  pedig több boldogságérzés, öröm lesz jellemző.

Összefoglalva  mentális, lelki értelemben sokkal egészségesebb lesz. A személyiség  mindenkori pszichés  állapotát leginkább a munka – illetve teljesítmény – és szeretet képesség meglétének mértéke jellemzi a legjobban. Ezeket a  köznyelv által meghatározott módon értelmezzük, nem kell itt holmi különleges szaktudományos dolgokra gondolnunk. 

Egy- egy foglalkozás általában egy teljes óra, tehát 60 perc, amiért a kliens elég jelentős összeget fizet. Ennek is van terápiás jelentősége, ettől veszi kellően komolyan a kliens a beszélgetést. 1984-1987 között  általában hetente kétszer, összesen úgy kettőszáz foglalkozáson vettem részt. Az utolsó félévben már 400 Forintokat fizettem, ami mai pénzben cirka hatezer forint lenne, de ezt nem lehetséges egészen  pontosan kiszámítani. Nálam tényleg szép sikereket mutatott fel a kezelés. Céltudatosabb, összeszedettebb, kitartóbb, fokozottan kongruens, kevésbé ambivalens, boldogabb ember lettem, és végre adottságaimmal, képességeimmel arányosabb unkateljesítményeket, eredményeket tudtam felmutatni. Már a terápia harmadik hónapjában, talán 9-13 foglalkozás után – nem kis eredmény – megismerkedtem a feleségemmel, akivel ma is együtt élek. A pszichoanalízis előtt a szüleimmel éltem és nyugodtan mondhatom, hogy szakmai karrier helyett kallódtam, új és új dolgokba kezdtem és hamar kiábrándultam mindenből. Utólag most már tudom, hogy szerelmes se tudtam lenni, így   párkapcsolataim suták, részlegesen kielégítőek, rövid életűek voltak afféle ‘torzók’ maradtak. A sikeres terápia után néhány évvel, lett stabil, jól fizető foglalkozásom, amit ma is szeretek, családom, lakásom gyermekeim, akik ma már mindhárman felnőttek.
Tudni kell, azonban, hogy nem mindenki alkalmas e terápiára, nem vállal el bárkit a terapeuta, és a terápia nem is teljesen kockázatmentes. A gyógyításnak ezen a területén is találkozhatunk kudarcokkal. Saját terápiás fejlődésemet úgy jellemezhetem, hogy visszanyertem az intimitásra való képességemet és mélyebben megértettem, hogy vannak dolgok, amiket csak akkor kapunk meg, ha megfizetjük érte az árat. Némely fájdalmakat, kellemetlenségeket, kínokat, fáradalmakat, tetszik vagy sem, ki kell állnunk, ha előre kívánunk jutni. Ha ezek elől kitérünk, elmenekülünk, akkor az élet még nagyobb büntetéseket ró majd ki ránk. 

Az analízis elméletének további mélyreható taglalására, itt most inkább nem vállalkoznék. Akit érdekel, az utánanézhet, cikkek és könyvek arzenálját írtak már e témáról. Legyen itt, most elég annyi, hogy fájdalmas, kínos, kellemetlen mivoltuk miatt, elfojtásban lévő, elfelejtett, traumatizáló, gyermekkori emlékek tudatba emelésével, újra átélésével szabadít meg, azok patologizáló, megbetegítő, neurotizáló hatásától. Ezáltal hárítja el az akadályokat, a személyiség további fejlődése elől. Itt sem nélkülözhető azonban némi  szerencse, illetve a terapeuta és a kliens nehezen megragadható, nehezen leírható, különleges egymásra találása, összeillése. Nekem felért egy sikeres, egy testi épséget helyreállító nagyműtéttel. Életem legjobb befektetésének tartom a mai napig. 

Freudot manapság azzal divatos vádolni, hogy eltúlozta volna  a szexualitásnak az emberi életben, érzelmekben betöltött szerepét, jelentőségét. Erről műveit olvasva mindenki saját álláspontot alakíthat ki. Én nem értek egyet e divatos véleménnyel. Az a gyanúm, hogy itt inkább az emberek, a pszichológusok és pszichiáterek lázadásáról van szó, egy már nyomasztóan nagy tekintély szellemi egyeduralma alól. Ezen lehet vitatkozgatni, annál is inkább, mivel ez esetben egy megfoghatatlan,pro és kontra bebizonyíthatatlan  nem egzakt megállapításról vitatkozunk majd. 

Eddig Seneca szavai, aki a “gyógyulásáért” mai pénzben kb. 1,2 milliót perkált le. Nem csoda, hogy a beteget (pácienst) “kliesnek” nevezi. Meg kell jegyeznem, hogy a poszt megjelenéséért Seneca lobbizott. Nem jelentettem komoly ellenállást, mert a poszt igen tanulságos. Elsősorban azért, mert a beteg nem gyógyult meg, legfeljebb agresszívebbé vált, irigyel mindenkit, aki sikeresebb nála. Beteges törekvéseiben elképesztően amorális, miközben ő magát erkölcsösnek tartja. Mindenbe beleköt, semmilyen eszköztől nem riad vissza. Különben ismeritek, mert már volt nálunk látogató, más niknév alatt, állandóan váltogatott IP-vel, és tucanyi álnikkel is próbálkozott. Találjátok ki, valójában ki ő?  

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________ (131)

(853) 600 éves melltartó

Tibor bá’ online

Lehet, hogy nem vagyok normális, de történelmi filmek nézése közben (legutóbb a Turodok sorozat) állandóan a nők melleit fürkészem. Van-e rajtuk melltartó, miért lapítják le a melleiket, egyáltalán volt-e melltartójuk, meg ilyesmik. Most ez a kíváncsiságom úgy tűnik ki lett elégítve. Igen, a melltartó – egy rakás rafináltsággal együtt (szivacspakolás, fél kosár, drótmerevítés, stb.) – nem a XX. század terméke. Osztrák archeológusok egy osztrák kastélyban négy melltartót találtak, amelyek legalább 600 éve készültek.

Kulturtörténészek szerint az első melltartó sorozatgyártás durván 100 éve indult be, ami a derékfűző halálát jelentette, de azt senki se tudta, hogy a melltartót mikor fedezték fel. Nem csoda, 600 év elég hosszú idő, és nem lehetetlen, hogy már előtte is volt.

A C14 vizsgálat arra mutat, hogy a melltartókat 1440 és 1485 között hordhatták. Feljegyzések szerint a kastélyt abban az időben kibővítették, ami valószínűsíti, hogy a munkálatok idejére a nélkülözhető ruhaneműket félretették egy ládában, majd megfeledkeztek róla. A leletnek az ad fontosságot, hogy semmi olyan középkori leírásáról nem tudnak, amelyben beszámolnának a ruhadarab létezéséről.

Számomra a igazi tanulság, hogy nincs új a nap alatt, pláne szex-szel kapcsolatos területeken.

______________________________________________________________
______________________________________________________________
______________________________________________________________ (133)

Az igazság keresése (67-i) Korrupció – egy megtörtént eset

Hat évi házasság után, az 5 éves Pistike majája, Kovács Péterné úgy gondolta, hogy neki ebből ennyi elég. Ne firtassuk, hogy mi volt Kovács Péter „bűne” és mi Kovács Péterné tényleges motivációja, mert a történet szempontjából ez teljesen közömbös. Egy egészen biztos, Pistike – az üggyel kapcsolatban – „ártatlan” volt. Válás nem volt, csak elköltözés és az anyagiak olybá megosztása, hogy Péter túlontúl nagyvonalúnak mutatkozott, amit Péterné látszólag közömbösen vett tudomásul. Ezen se érdemes rágódni, mert csak annyi fontossággal bír, hogy egyikükre se várt nélkülözés. Egyetlen „vitás” pont maradt, maga Pistike, akivel a apuka természetesen szerette volna tartani a kapcsolatot, amibe az anyuka – az isten tudja  miért – nem egyezett bele. Így aztán az apuka kénytelen volt elzarándokolni a Gyámhivatalba, ahol hatalmas megértéssel fogadta a K-betűvel kezdődő családnevek referense egy bizonyos Tarján Olga, és határozathozatal helyett – amiben rögzítette volna az apuka láthatási jogát – egyeztetést „ajánlott”. Ez ugyan néhány hét láthatási kiesést eredményezett, amit az anyuka ragyogóan kihasznált Pistike apja ellen hangolására, de az előírás nem sérülhet, a felek megegyezése a legfontosabb irányelv.

Az egyeztetésre a hatóságokban megbízó – valljuk be őszintén, meglehetősen naiv – apuka bizakodva érkezett, míg az anyuka egy ügyvédnő kíséretében látványosan magabiztos volt. A beszélgetés hivatalos komolysággal indult, ami alatt nem volt nehéz érzékelni Tarján Olga határozott apuka ellenességét. Egyezség nem született, az ügyet intéző Tarján Olga szakpszichológus bevonását rendelte el, mert az anyuka ügyvédnőjének indítványával egyetértett, vagyis azzal, hogy az apuka a kapcsolattartást arra használná fel, hogy Pistikét az anyuka ellen hangolja. Az apai funkció öt éven át tartó hibátlan ellátása után az apuka alkalmassága megkérdőjelezhetővé vált.

Kovács Péter nagyvonalú volt, de nem hülye, számára Tarján Olga megvesztegetése nyilvánvalóvá vált. Így aztán a következő nap elrohant az önkormányzat Pedagógiai Szakszolgálatához, ahol a kijelölt gyerek-pszichológus, Ivisevics Edit székelt. A klinikai pszichológus szakított néhány percet az apuka részére, akitől megtudta, hogy hamarosan ki lesz jelölve Kovács Pistike ügyében, és az apuka szeretné, ha lelkiismeretes szakvélemény születne, aminek elősegítése végett letett az asztalra 5 darab húszezrest. A kisköteg pénz másodpercek alatt eltűnt az íróasztal legfelső fiókjában, és a gyors besöprés verbális érintése nélkül Ivisevics Edit megígérte, hogy a lehető leglelkiismeretesebben fog eljárni.

A szétköltözést követően mindössze három hónap telt el, amikor a klinikai szak-pszichológusnő véleménye  megérkezett az enyhén elkötelezett Tarján Olgához, aki a gyermek és apa egymáshoz való kölcsönös ragaszkodását, valamint az apuka nevelési rátermettségét nem fogadta nagy örömmel. Természetesen az anyuka se, aki 15 napon belül, azaz a 14. napon benyújtotta fellebbezését. Szegény – kissé elkötelezett – Tarján Olga nem tehetett mást, mint kijelölte a Gyermek- és Ifjúságvédelmi szakvélemény kiadására jogosult Dr. Marosszéki Éva  szuper-csúcspszichológust, akihez megint az apuka érkezett elsőnek, és a jól ismert séma szerint a 100 rongy leperkálásával kezdte a beszélgetést. Most azonban a pénz nem tűnt el a fiókba, hanem azt a csúcspszichológus-nő egy előkelő mozdulattal visszatolta az apuka elé, aki kissé megszégyenítve távozott, mert nem emlékezett Lengyel László, lassan már 20 éves, kőbe vésett szavaira, hogy Magyarországon minden döntéshozónak megvan a kialakult ára. Mindenki megvehető!

Az apukának nem kellett sokat várni, mindössze egy hónapot, hogy tévedésére rádöbbenjen. A második pszichológiai szakvélemény a tökéletes (és megfellebbezhetetlen) ellentéte volt az elsőnek. Nem volt mit tenni, az apuka kénytelen volt fellebbezni a Közép-Magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatalhoz, akik 300.000 forintért kötelezték a gyámhivatalt az eljárás újbóli letárgyalására, mialatt Pistike megülte 6. születésnapját.

Az eljárás megismétlése Tarján Olga konyhájára hozott még némi manit, de az eredmény az apukát már nem lepte meg. Nem tökölődött sokat (az meghagyta a hatóságoknak), hanem polgári peres eljárást kezdeményezett a most már 7 éves Pistike láthatása ügyében. A kitűzött első tárgyalás előtt felkereste a bírónőt [Nem tudom észrevettétek-e már, hogy eddig még minden szereplő nő volt, az apuka kivételével.] és emlékezve a  visszatolt 100 rongyra, egyenesen megkérdezte tőle mit kér egy számára megnyugtató ítéletért, végül is – gondolta – ő már aligha veszíthet. Némi meglepődésére a bírónő közölte vágyát, ami nem  volt más mint egy 2 milliós Suzuki gépkocsi, amit az apuka szemrebbenés nélkül vett tudomásul, és néhány héten belül ropogó 20 ezresekben leszállította a vételárat.

Aztán eljött a nagy nap, a tárgyalás napja, ahol a tanuk kihallgatása után és az ügyvédek jól megfizetett beszédének elhangzását követően a független magyar bíróság visszavonult ítélethozatalra, amit a felekkel írásban, 3 napon  belül közöl. Kovács Péter ezt a három napot már nyugodtan kivárta és teljes joggal érezhette, hogy a 3 éve nem látott, most már 8 éves Pistikét végre karjaiba zárhatja. Azonban a harmadik nap kiderült, hogy a gyermek láthatással kapcsolatos keresetét a Bíróság (a független, magyar) elutasította.

Évek teltek el, Kovács Péternek már nem csak új felesége, de csecsemő gyermeke is volt, amikor egy baráti társaságban visszahallotta volt feleségének zaftos véleményét, ezek szerint a láthatási pert, balfasz, smucig ex férje azért veszítette el, mert csak ő, a volt férjét kissé megkopasztó anyuka volt hajlandó a bírónőnek venni egy Suzukit.

Némi melankóliával jegyezhetjük meg, hogy a két szülőnek mindössze 5 milliójába került, hogy a társadalomra rászabaduljon eggyel több, pszichésen sérült, a közösségre veszélyes, beilleszkedni képtelen haramia. Napjainkban mind a kormány, mind pedig az ellenzék részéről, de a közírókból is folyik a megállapítás, hogy gazdasági nyomorunkból csak a reformok megteremtésén keresztül vezet az út. Szerintem az ország felvirágozásának első és legfontosabb lépése, a széleskörű korrupció visszaszorítása lenne. Ilyen fokú korrupció és jogbizonytalanság mellett, az állampolgári kezdeményezés totálisan megszűnik, és mindenkin a mélységes letargia vesz erőt. A nemzetet lebénítja a mindent elsöprő korrupció. ___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________     

(131)

(852) Még egy jó hír

Tibor bá’ online

A sarki jég olvadása már rég nem hír. Még talán az se, hogy pillanatnyilag az Északi-sark jéggel borított részének területe, más évek azonos naptári idejéhez igazítva, soha nem volt ilyen csekély, és ez a helyzet már hat hete tart. Tehát minden idők rekordját tartó 2007-et felül – jobban mondva, alul múlta. De akkor mi a „jó” hír? Hát az, hogy a hőmérséklet emelkedése miatt ismeretlen mennyiségű befagyott szerves szennyezőanyag fenyegeti az emberiséget és az állatokat.

A sarki jég olvadása lehetővé teszi a jégbe és hidegvízbe zárt olyan vegyi anyagok felszabadulását, mint például a DDT elnevezésű rovarölő, lindén, klorodén (ennek köszönhető az 1962-ben megjelent Rachel Carson: Silent Spring azaz a Csendes tavasz), PCB, HCB (hexakloróbenzín gombaölő szer), amelyek 2004-ben betiltották a Stockholm Convention alkalmából. Az ok nagyon egyszerű volt. Ezek a vegyszerek rákkeltők és deformált újszülötteket produkál, ráadásul a természetben csak nehezen, sok évtized multán bomlik fel. Ebből következik, hogy távolra eljutnak és összegyűlhetnek. Így az elmúlt évtizedekben jelents mennyiségű anyag fagyott be a jégbe. Csakhogy kanadai és norvég kutatók észlelték, hogy ezek az anyagok kezdenek kiolvadni, amit a levegőmérések 2004-óta kimutatnak. A tanulmányuk itt megtalálható: published in the journal Nature Climate Change.

Most már csak az van hátra, hogy megállapítsák, hogy ezekből az anyagokból mennyi van befagyva, mennyi fog felszabadulni és milyen gyorsan. – Mit köztudott, ezek a vegyi anyagok zsírban oldódnak, és ezért a halakban megtalálható, éspedig minél nagyobb egy hal, annál több, mivel a „nagyhal rendszerint megeszi a kisebb halakat”. A veszélyt csak fokozza a tény, hogy a sarkok melegedése sokkal gyorsabb, mint a mérsékelt égővé, egészen pontosan négyszerese, vagyis a személyes tapasztalatunk nem mértékadó.  

Az elmúlt 50 évben a Sarkok 3 °C-ot melegedtek, a mérsékeltégöv négyszeresét.  

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________ (145)

(851) Gabona világkrízis

Tibor bá’ online

A jelek arra mutatnak, hogy hamarosan ránk tőr egy gabona világkrízis. Miért? Köztudott, hogy a világ gabonaexportjának fele az USA-ból érkezik. Ha Amerikában nem terem annyi gabona, hogy exportáljanak, akkor a világ megnézheti magát. Márpedig erre van kilátás.

Az elmúlt egy hónap alatt (a jelentésen 07.21. dátum volt) a kukorica ára az amerikai gabonapiacon 50 százalékkal emelkedett a rossz terméskilátások miatt. Szeptemberi szállításra a kukorica ára (átszámítva) 4800 Ft/q, de szakértők szerint ez napok alatt felmehet 6000 forintra. Az elmúlt 50 évben ilyen szárazság nem volt Észak Amerikában, ráadásul a meteorológusok szerint a szárazság legalább szeptemberig ki fog tartani. Amerika szerte több mint 1300 járást ítéltek katasztrófasújtottnak.

A kérdés, hogy ez a helyzet miként hat ki az utca emberére? Az amerikai, és az európai fogyasztok érzékelni fogják, hogy az élelmiszer árak meredeken fognak emelkedni az előttünk álló hónapok folyamán. Ez egyáltalán neme lesz kellemes, de a Föld más tájain katasztrófával lesz egyenlő, mert egyesek részére az áremelkedés jelentheti a különbséget élet és hall között. Becslések szerint körülbelül egymilliárd ember él a létfenntartás küszöbén. Ezeknek az embereknek az amerikai szárazság az életükbe kerülhet, hacsak nem veszi meg valaki helyettük a drágább élelmiszert. Ez esetben azonban a kereslet fenn lesz tartva, ami további áremelkedést jelent. Becslésem szerint elkezdődhet az emberiség létszámcsökkenése, bármennyire is hihetetlen vagy kellemetlen ez a hír, ami még véletlenül se kacsa. A Financial Times múlt heti vezércikkének címe ezt volt: „A Világ egy új élelmiszerkrízis elé néz”. Most már csak az a kérdés, hogyan alakulnak a hazai árak?

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________ (164)

(VM-133) A Pengő végnapjai

Tibor bá” vissza a múltba online

Olvasó levél: Tisztelt Tibob bá’! Rendszeresen szoktam olvasgatni a blogot, szeretném a tanácsát kikérni, hogy a világháború után, hogyan emlékszik vissza, miként zajlott a “pénzrendszer”? A pengőt akkor már nem fogadták el, csak az aranyat, vagy ezüstöt it? De voltak olyan pengősök, régebbiek, amiknek volt ezüsttartalma. Pl. Horthy ezüst 5 pengős. Ezek maradtak és kézről-kézre vándoroltak, barter-alapot képeztek? Gondolom az átlagember, ha kínáltak neki valami nemesfémtartalmú érmét, akkor nem számolgatta az unciánkénti értékét, csak adott érte valamit, ha adott. Mikor a Ft-ot bevezették, egyből megszűnt a káosz? Érdemes volt akkor eladni pl. a nemesfémeket Ft-ért?

Kedves olvasó! Abból, hogy nem mersz visszategezni arra következtetek, hogy igen fiatal lehetsz, de ha egy-két évtizeddel idősebb lennél, akkor se tudhatnád, mi volt 1944-1946 között, és mert nem vagy egyedül, megírom ezt a posztot.

Amikor az I. világháború elvesztése, és az osztrák-magyar korona elinflálása után a kormány a pengő bevezetése mellett döntött, ritka erős pénzt kívántak létrehozni. (1 kg arany árát 3800 Pengőben szabták meg. Ma ez kb. 12.000.000 Forint) Ez sikerült is, mert az akkori, igen erős dollárért mindössze 5 Pengőt kellett adni. Az csak természetes volt, hogy az 1 pengős érmét ezüstből verték, de még az 50 filléres is ezüst volt. Ezen kívül létezett egy filléres is, ami a két filléressel együtt rézből készült. Ezzel szemben a 10 és 20 filléres nikkel ötvözetből. Meg kell jegyezni, hogy lokálpatriotizmus nélkül mind az érmék, mind pedig a bankók igen tetszetős külcsínnel rendelkeztek. A háború azonban a Pengőre is hatott. Elkezdődött egy minimálisnak nevezhető infláció, ennél is rosszabb, hogy a háború alatt az ezüst érméket felváltották az alumínium érmék, amiknek nem volt súlyuk, és a lerongyolódás látszatát keltették.

Budapesti viszonyokról beszélve, 1944 novemberétől kezdve a pénz kezdett elértéktelenedni. Nem nevezném igazi inflációnak, inkább arról volt szó, hogy az emberek úgy gondolták, mit ér ez a színes papír a zsebemben, inkább veszek rajta bármit, ami hasznos lehet. Vagyis az emberek szabadultak a pénztől, ami az árakban megjelent. De a bizalom a pengőben nem ingott meg, mert a közel 20 éves múltbéli tapasztalat igen erősen élt az emberekben. A tényleges infláció 1945 elején, az oroszok bejövetele után indult el. Ennek egyik oka az volt, hogy az orosz katonák zsebe tele volt Moszkvában nyomtatott magyar Pengővel, aminek az elfogadása kötelező volt. Így aztán, amikor kimentem a piacra, hogy vegyek magam pirított tökmagot, a kofa megkérdezte, hogy mivel fizetek? Horthy Pengővel, vagy muszka Pengővel? Mert Horthy Pengőér egy pohár ára egy Pengő, de ha muszka pengővel fizetek, akkor 12 Pengő. 1945 áprilisában a belövések alatt „szerzett” színes ceruzáimat 6 Pengőért árultam, ami jóval drágább volt, mint fél évvel korábban, de még nem szállt az egekbe. Viszont 1945 karácsonya előtt 10.000 pengő volt a heti zsebpénzem. Az újonnan „kapott” nagyanyám – akinek fogalma se volt a valós életről – meglátta nálam a 10.000 pengőst, el volt szörnyűködve, hogy lehet egy gyereknek ennyi pénzt adni. Az volt az a pont, amikor az infláció kezdett igazából meglódulni. A MNB első komoly erőlködése a pénz felülbélyegezése volt. 30.000 pengőért kellett venni MNB bélyeget a trafikokban és rá kellett ragasztani egy 10.000 pengősre, csak bélyeggel együtt volt érvénes. Ez tulajdonképpen egy 75 százalékos leértékelés volt, de nem volt sikeres. Napokon belül megjelentek a 100.000 pengős bankók. A következő kísérlet az „adópengő” bevezetése volt, ami egy pillanatra megállította az inflációt, de csak egy pillanatra. 1946 július végén már 10^21 számértéknél jártunk, amit már senki se vett komolyan. Augusztus 1-én megszületett a Forint. Na de, hogyan kereskedtek az emberek?

1945-ben elég nagy káosz volt az országban. Mindenki seftelt, mindenki ügyeskedett. Sokan felcsaptak alkalmi kereskedőnek. Összeszedtek ruhaneműt, lábbelit, ipari termékeket, lementek vidékre, elcserélték élelmiszerekre, amiket visszahoztak a fővárosba, és a nagyobb vidéki városokba. Ezeket hívták batyuzóknak. Vonatközlekedés már volt, de nem elégséges. Aki nem fért be a kocsiba, az felmászott a kocsik tetejére, és ott utazott, ez annyira bevett szokássá vált, hogy senki se lepődött meg rajta. A mozdonyvezető hidak, alagutak előtt hosszasan sípolt, hogy a fent utazók vigyázzanak a fejeikre.

A Fővárosi presszók és egyéb vendéglátó ipari helyek kinyitottak és igen élénk „seftelésnek” adtak helyet. Mindent lehetett kapni (még penicillint, az új csodagyógyszert is), de csak dollárért, vagy aranyért. Hihetetlen mennyiségű egydolláros volt forgalomban, és hatalmas értéket képviselt. A mi, négyszemélyes családunk egy havi megélhetési költsége 8 dollár volt. Persze az a dollár jóval erősebb volt a mainál, de azért 8 $ egy hónapra rettenetes túlértékelést jelentett. Az arany legismertebb formája a Napóleon 20 frankos volt (napcsi becenéven), de kereskedtek még az emberek más ezüstpénzekkel is. Az ékszerekkel baj volt, mert nem lehetett aprózni, kivéve az aranyláncokat, amiből csípőfogóval centiket lehetett levágni.

Ez a seftelés, vagy, ahogy akkor nevezték „feketézés” természetesen nem volt legális. Felállították a „gazdasági rendőrséget” akik gyakran razziáztak ismertebb helyeken. Ebből kifolyólag az emberek óvatosak voltak, mert nem volt kellemes lebukni. A dollár szót az istenért ki nem ejtette volna senki a száján. Mindenki D-ről beszélt. Eléggé gyerekes: „Hány dét kérsz érte?” De az még egy naivabb társadalom volt. 1946-ban a „dolgozók” fizetés helyett krumplit, lisztet, zsírt, szalonnát kaptak. Mert munkába menet a zöldségesnél ki volt írva (persze csak krétával), hogy burgonya 3200 Pengő/kg, délután hazafelé, pedig, hogy 3800 Pengő/kg. Másnap reggel pedig 4500 Pengővel nyitott. Az emberek bármit megvettek, csak ne legyen a zsebükben pénz, és bármiből csak annyit adtak el, amennyi pénzre égetően szükségük volt.

Mivel az ország romokban hevert, a termelés a padón, mindennek volt értéke, amit valamire használni lehetett. Divat volt a „vetkőztetés”, azaz éjjel egy-két markos pasi elkapott valakit a sötét utcában és rákiáltott vetkőzz! Alsó gatyáig vagy tovább. A ruhát másnap eladták a „tangón”, vagyis a teleki téren. A helyzeten a gazdasági rendőrség nem tudott úrrá kerekedni, mert olyan széleskörű volt. Feljelentés alapján nálunk is volt házkutatás. Kijött két rendőrtiszt, elkoboztak egy látcsövet (az isten tudja milyen alapon) aztán összehaverkodtak az apámmal, aki velük is elkezdett seftelni. Ennek az áldatlan állapotnak 1946 augusztus elsején lett vége, a Forint bevezetésének napján. Az időzítés és a bonyolítás mesteri volt. A tehetősebb emberek teli voltak dollárral és arannyal, miközben a húsz nullás Pengőt átváltották Forintra, az aranyat és a dollárt pedig nyomott áron vette be az MNB. Egy dollárért néhány fillérrel adtak többet, mint 11 Forint. Mivel akkor az arany és a dollár össze voltak köve, ennek megfelelő mennyiségű Forintot adtak az aranyért. Hihetetlen defláció következett, ami alaposan megkopasztotta a középosztályt. A mi lakbérünk havi 280 Forint volt, vagyis 26 dollár, és ez csak a lakbér, míg korábban a teljes családi rezsi (mint már említettem) csak 8 $.

Utóírat: nem lenne szerencsés, ha ebből arra következtettek, hogy gazdasági összeomlásnál az jár jól, aki Forintot tart magánál. Ugyanabba a folyóba sose lehet kétszer belelépni.  

____________________________________________________________

U.I. Kezd a hócipőm teli lenni azokkal,  akik idejárnak destruálni szórakozásból.      

_

Évjárat: 1926, átmérő: 22 mm, vastagság: 1,7 mm, súly: 5,9 gramm, anyaga: ezüst 999/1000, ami a BP alá be van ütve. Observer (7. hsz)! Van valami hozzáfűznivalód?

___________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________ (305)

(850) Ki ő?

Tibor bá’ online

Idézet a 2080-ban kiadandó magyar nyelvű történelemkönyvből: Fontos szerepet játszott a köztársaság felszámolásában, és a diktatúra létrehozásában. Minden idők egyik legnagyobb stratégája volt és nagyszerű politikus is, ami alatt leginkább az értendő, hogy kitűnően tudott bánni az emberekkel. Kiépülő egyeduralma az egyszemélyi uralmat átoknak tekintő országban hamar komoly ellenérzésekkel találkozott. Polgárháborús hangulat bontakozott ki ellene, amit kezdetben megnyert, és az így létrejött „birodalom” vitathatatlan urává lett. Mélyreható reformokba kezdett. Élethossziglani diktátorrá nyilvánította magát és erőteljesen központosította a köztársaság szétzilálódott közigazgatási rendszerét. Mondhatni, mindent sikerült megnyernie, csak polgártársait nem: a többség nem tolerálta őt. Az egyre hangosabb zúgolódást és a kiépített diktatúrát látva több politikus összeesküdött és meggyilkolták, abban a reményben, hogy sikerül megmenteniük a köztársaságot. A merénylet után azonban polgárháború tört ki, a hívek és az ellenzők között. A végén a köztársaság elbukott.

Nem. Nem Orbán Viktorról van szó. A titokzatos személy jóval több, mint kétezer éve élt (és uralkodott), valamint a Julius Cézár névre hallgatott. Mondhatni, nincs új a Nap alatt. De azt is, hogy az Ember nem változott, se mint vezető, se mint nép.

Viszont elmondhatjuk, hogy mi magyarok egyáltalán nem vagyunk szerencsések. 1989-1526=463, négyszázhatvanhárom év után végre úgy alakult a külvilág, hogy lehetőségünk nyílt kialakítani egy konszolidált államformát, aminek keretein belül végre szorgos munkával felvirágozhat az élet a Kárpát-medencében. És mi történt? Az első miniszterelnök megteremtette az állami korrupciót, ahol minden köztisztviselőnek megszületett a tarifája (copy right Lengyel László). Virágzott az olajszőkítés, és az a néhány tisztességes rendőrtiszt, akik fel akartak lépni ellene, azok ebéd közben „öngyilkosok” lettek. Boros Péter nem számít, be se lett volna szabad ülnie a bársonyszékbe. Horn Gyula hozta magával a szocialista nomenklatúra módszerét a személyi túlélésre. Jobban féltette székét Békesi Lászlótól, mint az országot a gazdasági összeomlástól, különben mester fokra tökéletesítette a pártkasszába lopást. A fiatal Orbán Viktor ígéretes miniszterelnöknek tűnt, be is szavazta az egyre riadtabb nép, amiből annyi haszon volt csupán, hogy Orbán kimutathatta foga fehérjét, de az ország kétharmada ezt nem vette észre, és újra beszavazta a hatalomba. Két év után, napjainkra a nagy többségnek végre leesett a tantusz, és úgy várják a 2014-es választásokat, mint a zsidók a Messiást, de körülbelül pont akkora hiábavalósággal. Az ellenzékben is emberek vannak, és nekik is fontosabb saját aprócska pecsenyéjük, mint az ország sorsa. Egyetlen sikeres stratégia létezik csak a választási rendszert is saját szája ízére szabó Orbán ellen, ez pedig az összes ellenzéki párt nagykoalícióba tömörülése a választásokra azzal a kitétellel, hogy hatalomra kerülésük után azonnal visszaállítják a választási rendszert eredeti állapotába, és haladéktalanul új, tisztességes választásokat írnak ki. De ez csak egy álom. Orbán, aki átlát az embereken, meg fog maradni a hatalomban. Kedveseim, bár milyen szomorú, erre készüljetek fel.

Gondolom, azt szeretnétek tudni, hogy beválik-e a jóslatom. Erre nem kell várnotok két évet. Jósolok én nektek 2013 tavaszára is, ha az bejön, akkor bejön a következő is. És mit jósolok? Orbán pávatáncának lényege, hogy kihúzza az időt Simor András lelépéséig. Azt követve ráteszi a kezét a MNB valutatartalékára és egy év alatt a seggére fog verni. Van rá egy fogadásom. Ha el is megy, itt hagyja nyomorban az országot.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________ (140)

(849) Akupunktúra

Tibor bá’ online

Az emberiségnek számtalan korszaka volt már, amelyek közül (nekem) hozzám legjobban a felvilágosodás áll közel, amint ez sejthető volt. Most viszont (saját megfogalmazás) a Beszarások korát éljük. Oké, nem szalonképes, de találó. És vajon miért? Fejlődése folyamán az Ember különböző technikai szinteken mászott át, amivel párhuzamosan meg kellett tanulnia a „technikai vívmányok” kezelését. Amikor rákapott az igásállatok hasznosítására, meg kellett tanulnia az állatok tartását, felszerszámozását, a szerszámok legyártását, kocsigyártást, patkolást, abroncs felerősítést, stb. A mechanikus gépek felfedezése után meg kellett tanulnia azok gyártását, kezelését, javítását, fogaskerekek, ékszíjak kapcsolódását, a mechanikus működések csínját-bínját. És meg is tanulták. Az én egyik nagybátyám „hajógépész” volt a Szent Gellérten, ámbár az én megítélésem szerint messze nem volt zseni. (Megítélésem) Véleményem szerint, a széles tömegek akkor kezdtek elszakadni a fejlődéstől, amikor a három évtizedes AM rádiózás mellé feltalálták az FM rádiózást, és ébredezni kezdett a TV és a magnetofon. Ez volt az a pont, amikor az aktuális szakembereken kívül mindenki más csak az eszközök kezelésére volt képes. Most pedig már ott tartunk, hogy ez se mindig sikerül, vagy ha igen, akkor csak komoly erőfeszítések után. Márpedig, amit az Ember nem ért, attól fél. Ezért éljük a Beszarások korát. De az Ember nem csak fél az ismeretlentől, de el is hisz az ismeretlennel kapcsolatban minden állítást – természetesen bizonyítás nélkül. Ezért van az, hogy a rettegő, megszédült Emberek, akik érzik, hogy kihúzták lábuk alól a talajt, akik képételen megérteni a pontos összefüggéseket, afelé fordulnak, amit a véletlen útjukba sodort: számmisztika, asztrológia, kártyavetés, sorselemzés, horoszkópkészítés, agykontrol, fekete mágia, alkímia, spiritualizmus, gnoszticizmus, kabala, akupunktúra, és amit akartok.

Úgy három évtizeddel ezelőtt összejártunk egy házaspárral, kicsit túl a középkoron, bridzselés ügyében. Hetente egyszer, ha jól emlékszem szerdai napokon mentük fel hozzájuk 18 órára. A feleség belgyógyász volt annak rendje és módja szerint, de volt egy nagyravágyó fia, aki napjainkban egyfajta celeb, ezért a mamának a sima orvosi fizetés nem volt megfelelő. Így aztán támadt egy ötlete, a lakásán akupunktúrás rendelést vezetett be és csak az isten tudja hányszor rendelt hetente, de szerdán biztos 14 és 18 óra között. Mindig óriási tömeg volt, ezért gyakran előfordult, hogy pontosan érkezve, kellett várnunk egy félórát, hogy az utolsó páciens is eltávozzon. Várakozás közben beszélgettünk a férjjel és közben bámultam az ajtóra felragasztott hatalmas testtérképet az akupunktúrás pontokkal. Egyszer, amikor Mari az utolsó pácienstől is megszabadult, megkérdeztem tőle, hogy hatásos-e ez a „gyógymód”. Ha hisz benne a páciens, akkor néha igen – volt a válasz. További faggatásra azt mondta, az egész egy hatalmas hókusz- pókusz, amit a fiziológiához egyáltalán nem értő emberek zabálnak, mint a cukrot, és fizetnek érte, mint a köles. Persze meg kell hozzá tanulni néhány dogot, de biztosítalak az egész nem ér egy kalap szart se, viszont jól fizet. Méltatlankodtam, hogy átveri az embereket, amire azt válaszolta, hogy erre igény van, ha ő nem csinálná, csinálná helyette más. Így nyilatkozott az, aki praktizálta.

Természetesen ismerem néhányatok álláspontját, hogy nem vagyok eléggé nyitott új dolgok irányába, stb. Ez hülyeség, mert minden új dolgot, ami az utamba akad, alaposan megvizsgálok. Aztán hozzám van vágva, hogy csak a fizikai világot fogadom el, pedig van „szellemi” világ is. Természetesen van…., a fejekben, de nem az enyémben. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, most górcső alá veszem az akupunktúrát, amivel nekem az a legnagyobb bajom, hogy több ezer éve „találták ki”, mint a bibliát, az akkori primitív emberek színvonalához mérten, és ennek ellenére a széles tömegek mind a mai napig elfogadják. Na de most, nem a biblia van a porondon, hanem az akupunktúra.

Az akupunktúra egy alternatív gyógymód (magyarul a több száz éve alatt tapasztalati úton kifejlődött, tökéletesen koherens gyógyászati elvektől gyökeresen eltérő), amit az ősi Kínában fejlesztettek ki, és aminek lényege, hogy fémtűket beszúrnak az emberi test akupunktúrikus pontjaiba. A hagyományos kínai elképzelés szerint, ezeknek a pontoknak stimulálása, (azaz „megpiszkálása”) a járatain keresztül áramló gi kóros működését kijavítja. Vagyis az akupunktúra általános elmélete szerint az emberi test működését egy gi elnevezésű energia szabályozza, ami átáramlik az egész testen. A betegségek pedig egészen egyszerűen ezen áramlás megzavarásából áll. Ha tehát ezt a zavart tűk beszúrásával megszüntetik, akkor a betegségnek annyi. Ez természetesen abszurd. Nagyon elfogultnak kell lenni annak, aki elképzeli, hogy egy vakbélgyulladás tűszurkálással meggyógyul, vagy egy súlyos baktérium okozta tüdőgyulladás. Persze, aki hinni akar, az hisz, és hozhatok én fel szakvéleményeket az akupunktúra ellen, nem sokat ér a hívők szemében. Ennek ellenére nézzük, hogyan vélekednek a szakértők!

A legőszintébb és legbarátságosabb tanulmányok szerint bizonyos fájdalmak és műtét utáni rosszullét esetén detektálható némi kedvező hatás, de ez magyarázható azzal is, hogy a beteg bebeszéli magának a fájdalom csökkenést. Ugyanakkor rámutatnak arra, hogy a fizikai beavatkozás miatt nagyon nehéz összehasonlító vizsgálatot végezni értékelhető eredménnyel. Viszont az alternatív gyógyítók érdekkép viselete rendkívül erős, hiszen hatalmas pénzekről van szó. A hiszékeny emberek dézsákban hordják a pénzt a „kuruzslókhoz”, valami furcsa okból kifolyólag sokkal jobban bíznak azokban, akik fűt-fát ígérnek, mint a korrekt orvosoknak, akik alapszabályként nem keltenek megalapozatlan reményeket. Ebből kifolyólag „próbaidőre” vagy mondjuk úgy, hogy „kísérletileg” elfogadta az akupunktúrát, mint „alternatív” gyógyeljárást az Amerikai nemzeti Egészségügyi Hatóság, az Angol Nemzeti Egészségügyi szolgálat, a WHO, vagyis az ENSZ Egészségügyi Szervezete. Vagyis mindenki, aki számít. Igaz, hogy neves tudósok tömegesen ítélték el az engedélyezést, amikor tényleges kutatások nem szóltak mellette. Mindössze annyiban ért egyet az összes érintett, hogy az akupunktúra amennyiben képzet személy végzi, és steril tűket alkalmaznak, egészen minimális veszélyt jelent csak a kezelt egészségére. Ugyanakkor a  National Council Against Health Fraud (Egészségügyi Csalások Elleni Nemzeti Tanács) 1990-ben kijelentette, hogy az akupunktúra gyakorlata és elmélete primitív és látványos egészségügyi koncepcióra támaszkodik, aminek semmi köze a mai tudományos ismeretekhez. 1993-ban Arthur Taub ideggyógyász kijelentette, hogy az akupunktúra tűkkel végrehajtott nonszensz. Számtalan híres orvos, és egyetemi professzor jelentette ki, hogy az akupunktúra áltudományos, haszontalan eljárás, akiknek a neveit nem sorolom fel, mert Magyarországon nem ismertek. Maradjunk annyiban, az akupunktúra nem egy csodálatos alternatíva, ami sok ezer éves kínai bölcsességen nyugszik, hanem egy haszontalan, divatos humbug. Mindaz, aki mást állít vagy csaló, vagy meg van tévesztve.

Utóiratnak leírom saját személyes tapasztalatomat. Nevelőanyámnak fiatal korában gerincferdülése volt, ami az évek múltával egyre több kellemetlenséget okozott neki. Hatvan év környékén ehhez hozzájött a csontritkulás is. Sajnálatos módon rengeteget szenvedett. Egy szép napon egy „kedves” ismerőse felhívta a figyelmét egy csongrádi csontkovácsra, akinek „csodálatos kezei” vannak, már ezreket gyógyított meg. Mindenkit szívesen lát, mert segíteni akar a szenvedő embereken, de pénzt nem fogad el. Anyámék természetesen elkérték a csontkovács címét és tervbe vették a meglátogatását. Én megpróbáltam lebeszélni őket róla, mert én már csak ilyen vagyok. Igaz, belátom, hogy a „haldokló” belekapaszkodik még a szalmaszálba is. Szóval a becsületes csontkovács pénzt nem fogadott el, ezért anyám vett néhány rúd szalámit, ami abban az időben többé-kevésbé hiánycikk volt, és útra keltek. Másnap felmentem a szüleimhez, és érzékelhettem a látványos javulást. Anyámat szinte kicserélték, vidám volt és szinte „fürgén” mozgott a lakásban korábbi önmagához képest. Pár nappal később újra meglátogattam őket. Anyám nem volt vidám, nem szökdécselt a lakásban. Kérdésemre, hogy van, röviden és tömören azt válaszolta, hogy szarul. Na és a csontkovács? – kérdeztem. Anyám csak legyintett – szart se ér. Nem kérdeztem rá a hétfői szökdécselésre, mert tudtam a választ, és nem akartam, hogy röstelkedjen. Elég jól ismertem, biztos voltam benne, hogy eszi a fene a három rúd, ablakon kidobott szalámi miatt.      

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________ (305)

(848) A klimatikus ítéletnap forgatókönyve

Tibor bá’ online

Az utolsó jégkorszak óta eltelt 10.000 év alatt az emberiségnek könnyű volt a dolga, de most az emberi beavatkozás következtében előbb vagy utóbb beindul egy vissza­fordít­hatatlan, kedvezőtlen változás (ha még nem indult volna be). Beindul, és nem beindulhat, mert addig nem nyugszunk, amíg ez nem következik be.

Földünk működését figyelő ökológusok egyre növekvő aggodalommal állítják, hogy a Földi életet fenntartó rendszer közel áll az összeomláshoz. Vagyis az előttünk álló, évszázad végére jósolt globális felmelegedés következménye lesz a legkisebb problémánk.

A több megfigyelésből származó új felfedezés lényege, hogy a földi viszonyok nem változnak fokozatosan. A mechanizmus jóval durvább és kellemetlenebb. „Az emberek abban a hitben élnek, hogy a Nap minden reggel felkel és az évszakok a megszokott módon változnak. Csak hogy ez nem igaz”, állítja Bill Clark (Harvard). Ő és a többi kutató azt figyelik, miként változtatja meg az emberiség a kulcsfontosságú folyamatokat, mint például a szén és nitrogén ciklusokat, a gleccserek és esőerdők összehúzódását, az atmoszféra vegyi összetételét és az óceán áramlatokat. Egyúttal aggodnak, amiért egyre közelebb kerülünk egy „gyors és kellemetlen” változás beindulásához. Félnek, hogy vége lesz a könnyű és kényelmes életnek.

Egy katasztrófát már szerencsésen megúszott az emberiség, amikor az ózon rétegben hirtelen egy lyuk keletkezett az Antarktisz felett, ami megszüntette az ultraibolya sugárzással szembeni védelmet. [közbe kell szúrni, hogy a Földet érő, nem megszűrt ultraibolya sugárzás az élelmiszer termelést a tört részére csökkentené] Szerencsések voltunk, hogy ez az Antarktisz felett következett be. Szerencsére észrevettük még mielőtt szétterjedt volna az egész Föld felett. És szerencsénk volt abban is, hogy 50 évvel korábban az ipar a klórvegyületek mellett döntött a bórvegyületekkel szemben, amiket éppen úgy lehetett volna alkalmazni mind a hűtőgépekben, mind pedig a sprayekben. Ez a véletlen választás megóvott minket egy sokkal drasztikusabb ózonpusztulás kialakulásától, ami a baj észlelésénél jóval előbb bekövetkezhetett volna. Csak kevesen tudnak róla, milyen közel álltunk a katasztrófához.

Arról természetesen szó sincs, hogy a Földön veszélybe lenne az Élet. Az viszont igaz, hogy az emberiség életkörülményei igen kellemetlenné válhatnak. Ne felejtsük el, hogy az emberi civilizáció az elmúlt 10.000 év alatt fejlődött ki, végig kellemes éghajlati viszonyok között. Az emberiség egyszerűen nincs hozzászokva a hirtelen, nagyfokú változásokhoz, ami már útban van.

„A Földnek valószínűleg van egy Achilles sarka, amin keresztül beüthet egy hirtelen változás. Ha ez a helyzet, akkor jobb, ha idejében tudunk róla”, figyelmeztet Will Steffen a Stockholm székhelyű bioszféra kutató intézet tudósa.

A hirtelen bekövetkező, rosszra forduló változás lehetőségére az elmúlt egy millió év klímájának a jelei világítottak rá. Ugyanis a múltbéli „feljegyzések” azt mutatják, hogy a Föld egyik jégkorszakból ki- a másik jégkorszakba beugrik, nem várt hirtelenséggel. Úgy tűnik, hogy a jégkorszakok beindulását a Föld keringésének ingadozásai okozzák, mivel kismértékben megváltoztatják a beérkező napsugár eloszlását a Föld felszínén. Az egyik ilyen ingadozás 100.000 évente következik be, ami egybeesik a jégkorszakokkal. Ez az egybeesés eléggé furcsa, mivel a három úgynevezett Milankovitch-féle ingadozás közül ez a leggyengébb. Viszont az egybeesés egyértelmű, mondják a gleccserkutatók, akik egyébként úgy találják, hogy a legkisebb ingadozás okozza a legerősebb hatást, mivel a Föld biológiai rendszere felerősíti hatását, aminek következtében egy enyhe lehűlésből igazi fagyosodás áll be.

Ennek a felerősödésnek fő oka az északi sarkon kialakuló jégsapka. Amennyiben egy helyi lehűlés következtében jégmezők keletkeznek, azok a beérkező napsugarakat nagyobb mértékben verik vissza az űrbe, mint a sötét talaj vagy szikla. Vagyis a Földre érkező hőenergia mennyisége csökken. Valamint a jégmezőkön nincs széndioxidot termelő vegetáció, ezért kevesebb CO₂ jut a légkörbe. A kevesebb CO₂ –t tartalmazó atmoszféra kevesebb hőt fog vissza, ami a Föld hőmérsékletét tovább csökkenti.

Egy kialakult jégkorszak több tízezer évig is eltarthat, aminek a vége egy hasonló ingadozás és pozitív visszacsatolás, csak fordított folyamatban, ez aztán a jégsapkát destabilizálja, és véget vet a jégkorszaknak. A pontos részletekre még nem derült fény, de már feltűnik egy bonyolult, azonban szabályos ide-oda táncolás különleges képe. Az ezzel kapcsolatos kutatások eredményei a földi dinamizmusokról elég pontos képet fog festeni ahhoz, hogy megmondható legyen az emberiség visszafordíthatatlan helyzet teremtése előtt áll-e vagy sem.

Az azonban már most elmondható, hogy a kutatókat leginkább az események bekövetkezésének gyorsasága lepte meg. Geológiai mércével mérve ez egy eszeveszett tánc. Bizonyos helyzetben a Föld átlaghőmérséklete két Celsius fokot eshet mindössze 20 év alatt. Úgy tűnik, hogy a jégkorszakok klímájának két „stabil állapota” van és közöttük az átmenet nem fokozatos. A Föld egész egyszerűen az egyik állapotból a másikba ugrott bizonyos periódust követve.

A jégrétegekbe zárt levegőbuborékok részletes analízise azt mutatja, hogy ezt a két stabil helyzetet két különböző CO₂ szint biztosítja. Jégkorszak alatt 190 ppm, jégkorszakok között pedig 280 ppm. Más CO₂ koncentráció huzamosabb időn át nem észlelhető. Ebből arra lehet következtetni, hogy az időjárás jégkorszakba be és jégkorszakból ki „táncolásának” fő oka, a széndioxid vándorlásából adódik a szárazföl, óceán és atmoszféra között.

A fentiek fényében különösen figyelemre méltó, hogy az emberi aktivitás következtében Földünk atmoszférájának CO₂ tartalma az elmúlt 200 év alatt durván 43 százalékkal növekedett, vagyis 280-ról 400 ppm értékre változott, és ez a változás folyamatosan gyorsul. Kérdés, a földi biológiai rendszer hogyan fog erre válaszolni? Egyesek azt gyanítják, hogy ki fog alakulni egy harmadik stabil szint, egyelőre beláthatatlan klimatikus szélsőségekkel.

Drámai visszacsatolás

A globális felmelegedéssel kapcsolatos hagyományos gondolatfuttatással készült előrejelzés szerint a CO₂ kibocsátás növekedése az atmoszféra széndioxid tartalmának folyamatos növekedését vonja maga után. Csakhogy a jégkorszakok bizonyítékai szerint Földünkön az eljövendő klíma nem ezt az utat fogja járni. Valójában az emelkedő CO₂ szint a rendszerben beindíthat egy drámai visszacsatolást. Ez akár jó hír is lehet, hiszen a melegebb éghajlat dúsabb növényzetet eredményezhet. A nagyobb tömegű növényzet pedig a fotoszintézis által több széndioxidot köt le, semlegesítve a többletet, leállítva ezzel a további felmelegedést. Csakhogy ezt követi egy nagyobb rothadás és ebből adódó fokozódó CO₂ visszaáramlás. Becslések szerint 2050-re az erdők több CO₂ –t fognak kibocsátani, mint amennyit elnyelnek. Ez pedig azt jelenti, hogy a korábbi globális felmelegedési érték 50%-al megnő.

A széndioxid után figyelmet kell összpontosítani a Föld óceánjaira is. Ugyanis a helyzet az, hogy a tengeráramlatok is ki-be kapcsolódhatnak. Márpedig ezeknek hatása a Föld klímájára drámai mértékű is lehet. Miből is adódnak az áramlatok? Az Atlanti-óceán északi részén jég keletkezésekor a környező víz sótartalma megnövekszik. Ez a nagyobb fajsúlyú extra sós víz lesüllyed az óceán fenekére és beindítja az áramlást. Az eredeti víz körülbelül 1000 évvel később felmelegedve újra a felszínre tör és északnak tart, mint Golf-áramlat.

Mi szüntetheti meg ezt az áramlást? Például az olvadó jégtől származó nagymennyiségű édesvíz, ami a globális felmelegedés egyenes következménye. Egyes kalkulációk szerint ez körülbelül 100 év múlva következhet be, ami egy tempósan hűlő Európát jelent. Európa részére ez egészen biztos kellemesen fog hatni, de egyúttal a trópusok, és a déli félteke további felforrósodását vonja maga után. Viszont mivel az áramlattal együtt annak nagymennyiségű CO₂ feloldó képessége is megszűnik, a globális felmelegedés tovább fokozódhat.

Ezek mellett egyes tudósok figyelmeztetnek, hogy az ózon réteg még okozhat nagy meglepetéseket. Egy másik téma a hidrogén-peroxid, ami egy rövid életű, igen agresszív gáz. Kedvenc szokása a reakcióba lépés atmoszférikus szennyeződéssel. Ez pedig szmogot jelent. Elképzelhető, hogy a szmog a Föld légkörében állandóan jelen lesz. Mivel a hidrogén-peroxid globális koncent­rációjának mérésére nincs kidolgozott módszer, ezért lehet, hogy ezen a frontot hirtelen nagy meglepetésben lesz részünk.

Ugyancsak nagy meglepetést tartogathat számunkra a tengerszint emelkedése, méghozzá hamarosan. Az utolsó jégkorszak óta eltelt 10.000 év alatt a grönlandi jégmezők gyakorlatilag nem változtak, de pillanatnyilag az olvadás határértékénél vannak. Ha az olvadás beindul az valamennyi földi jég elolvadását jelentheti. Egyes becslések szerint erre kb. 20 év múlva kerülhet sor.

A felsorakoztatott ítéletnapi forgatókönyvre az jellemző, hogy egy jóindulatú bolygó biológiai rendszerének megbolygatóiként oda hathatnak, hogy az oltalmat adó Földünk egy nehezen elviselhető hellyé válhat. És úgy néz ki, hogy bizonyos konkrét értékekhez közel egy picurka többlet elég egy óriási változást hozó folyamat beindításához. Példának okáért az Amazon környéki esőerdőre a globális fel­melegedés kedvezően hat, de egy kicsivel több hő megölheti az erdőt. Mindebből leszűrhető, hogy ha egyszer átlépünk egy kritikus ponton, a változás visszafordíthatatlanná válik. Egy másik példa, ha a szibériai altalaj állandóan megfagyott állapotban lévő rétege a globális felmelegedés következtében megolvad és felszabadul belőle az ott lekötött metán, a későbbi fagy ezt a metánt már vissza a talajba nem tudja parancsolni.

Mindent összevetve az emberiség hatalmas kihívás előtt áll, amivel szembe a legfontosabb és nagyon sürgős tennivaló a megfigyelő állomások hálózatának a kiépítése lenne, mert ettől függ a jövőnk. Az elmúlt 10.000 év alatt számtalan emberi civilizáció nőtte ki magát és tűnt el nyomtalanul miután elpusztította környezetét, aminek következtében a Föld jelentős része az ember részére lakhatatlanná vált. Ezeket túléltük, mert az egyik civilizáció tetemén egy másik civilizáció indult be. De mára a játékszabályok megváltoztak. Az emberi beavatkozás ma már globális, nem lokális. Korábban, ha elrontottuk a dolgot, arrébb léphettünk. Ma már nincs mód a menekülésre. Nem áll rendelkezésünkre egy másik bolygó. 

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________ (231)

(847) Mi, zsidók uraljuk a médiát

Tibor bá’ online

Ezt a cikket azért fordítottam le, mert ritkán lehet olvasni zsidó írótól, zsidók részére, zsidókról. A szerző: Manny Friedman, az újság, amiben megjelent az a “Times Of Israel“, az időpont, július 12, friss, mint a reggel fejt tej. De ami valóban megkapott az egészben, hmmm, mintha Gedeont olvastam volna. – - – Még csak annyit. Ez egy fordítás, igaz nem teljes, mert ismétlődő, felesleges részeket kihagytam (utálok mindent, ami hosszú) , de az cikk eredeti „szellemisége” töretlenül megmaradt. Erre kényesen vigyáztam. Ha  valaki le akarja ellenőrizne, annak előre megmondom, hogy sose gyakorlom a tükörfordítást.  http://blogs.timesofisrael.com/jews-do-control-the-media/ Különben kék betűkkel nyúltam be a szövegbe, ott, ahol fontosnak tartottam.

_____________________________________________________________________

Mi zsidók furcsa teremtmények vagyunk. Imádunk kérkedni a zsidó színészekkel. Néha állítjuk, hogy egy goj szinész valójában zsidó, mert annyira jó, hogy csak zsidó lehet. Kérkedünk a zsidó szerzőkkel, zsidó politikusokkal, zsidó igazgatókkal. Ha előttünk valaki egy filmet, könyvet, vagy műalkotást dicsér, kivétel nélkül rávágjuk: „Tudod, hogy az alkotója zsidó?” Szóval, mi így működünk. 

De abban a pillanatban, amikor egy antiszemita, vagy Izraelt gyűlölő pasi azt meri mondani, hogy: „A zsidók irányítják a médiát” vagy „Washington zsidó irányítás alatt áll”, mi menten támadásba lendülünk. Elsődleges célunk, hogy az ilyeneket letiporjuk.  Mindent megteszünk, hogy elhallgattassuk. Cikkeket írunk. Létrehoztunk szervezeteket kizárólag azzal a céllal, hogy szétkürtöljék a világban, hogy a zsidók semmit se irányítanak. Fenéket nem irányítjuk a médiát, egyetlen szavunk sincs Washingtonban, legalább is nem több mint bárki másnak. Nem, nem, dehogy, esküszünk, mi olyanok vagyunk, mint bárki más. – - – Megkérdezem, látja rajtam kívül más is (hacsak nem bigott) ennek az egésznek a komikumát?

Zsidó testvéreim, legyünk őszinték, bizony, mi irányítjuk a médiát. Annyi zsidó pasi van a filmgyárak vezetőségében, hogy az már szinte közönséges. Az összes játékfilm, tv sorozat teli van zsidó színészekkel, forgatókönyv írókkal, rendezőkkel. Tudtok arról, hogy a nyolc legnagyobb filmstúdió zsidó kézben van? De ez még nem minden. Irányítjuk a tévé hirdetéseket is. És ne feledkezzünk meg az antiszemiták célpontjáról, az  AIPAC-ról. [Az AIPAC = American Israel Public Affairs Committee, egy zsidó szervezet, amit azért hoztak létre, hogy fenntartsa és erősítse Izrael és USA közötti kapcsolatot. Végül is a legerősebb zsidó lobbi.] Gyakorlatilag ez olyan szervezet, mint a Cion Bölcsei. [Ez vajon azt jelenti, hogy Friedman szerint a Cion Bölcsei nem antiszemita fikció?] Sose fogom elfelejteni az egyetemen jelen voltam egy AIPAC gyűlésen, ahol egy ember kiállt a pódiumra és azt mondat, hogy őket csak az 50 legjobb diák érdekli, mert azok fognak a kormányhivatalokban elhelyezkedni, és ők lesznek azok, akik befolyásolni fogják a kormányt. Én tisztességes munkát akartam végezni, és akkor ezek a pasik gyakorlatilag arról beszélnek, hogy be kell épülnünk a kormányba. Tudom, hogy erre mit válaszolnak, hogy mindenki lobbizik. Az össze érdekképviselet, kicsi és nagy egyaránt. Persze, mindenkinek van sikeres barátja vezető pozícióban, de hol van ez attól, hogy miénk Hollywood és Madison Avenue [a hirdetési szakma fellegvára]. Igaz, amit állítanak: arra használjuk a hatalmunkat, hogy elfoglaljuk az egész világot. Erre esküdtünk össze.

Rendben van, mondjuk ez így nem igaz, de ássunk egy kicsit mélyebbre! Valóban mindenki lobbizik, mindenkinek van itt-ott barátja. De nem mi vagyunk, akik állandóan hencegünk? Miért nem valljuk be, hogy kurvára sikeresek vagyunk? Miért nem kiáltjuk ezt bele a nagyvilágba.?

Rendben, feltárom mi az én elméletem, miért nem akarnak a zsidók beszélni arról, hogy ők irányítják a médiát. Először is, amíg a zsidók imádnak felvágni azzal, hogy legtöbbjük sikeres az életben, és hogy majd mindegyikük letett már valamit az asztalra, szörnyen utálják bevallani, hogy ezt a zsidóságuknak köszönhetik. Esetleg elmennek addig, hogy talán a zsidó tapasztalatnak lehet valami szerepe, de egyik se fogja bevallani, hogy van egy belső tulajdonságunk, ami segít minket a sikeres életvitelben.

Az ADL elnöke, Abe Foxman-t [ADL = Anti-Defamation League, vagyis a zsidók lejáratását gátló egyesület elnöke] egy interjúban megkérdezték a témával kapcsolatban, amire így nyilatkozott: „Én azt szeretném, ha az emberek azt mondanák: úgy jött ki a lépés,  hogy a vállalati felső vezetőség tagjai véletleneül zsidók.” Szerintem ezzel minden meg van mondva.

A teljes igazság az, hogy az antiszemitáknak igazuk van. Nekünk, zsidóknak valami mélyen belénk van oltva, ami minket teljesen megkülönböztet mindenki mástól a világon. Megjártuk a haláltáborokat, kibírtuk a pogromokat, egész családokat tizedeltek meg. Aztán eljöttünk Amerikába, az egyetlen helyre, ahol hagyták, hogy annyi hatalmat ragadhassunk magunkhoz, amennyit akartunk, és mostanra elfoglaltunk mindent. Nehogy azt mondjátok, hogy van még egy ilyen népcsoport a világon! Csak mi, zsidók vagyunk erre képesek. De ez nem az első eset. Azért voltunk az egyiptomi fogságban, mert túl sikeresek voltunk. Menj, nézd meg a Torában, ott megtalálod. És ezt tettük Németországban is.

Ez a készség, ez a hajtómotor nem a sok éves oktatásnak, vagy bármi más tényezőnek a következménye, hanem a minden egyes zsidóban megtalálható belső szikrától származik. Ezt azonban az olyan szervezetek, mint az ADK és az AIPAC utálják bevallani, elsősorban azért mert ezek világi szervezetek. Az egész tevékenységük lényege annak bizonyítása, hogy a zsidók pont olyan emberek, mint bárki más a földön. Ennél nevetségesebb agendát el se tudok képzelni. A francokat! Mi mások vagyunk. Mi különlegesek vagyunk.

Eljött az idő, hogy ne kelljen megváltoztatni a nevünket. Nem kell senkihez se alkalmazkodnunk, mint egy kaméleon, mert az egész rohadt ország a miénk [természetesen Amerikára gondol]. Legyünk büszkék magunkra, de igazodjunk ahhoz, hogy felelősség és hatalmas lehetőség nyugszik a vállainkon. © 2012 The Times of Israel

_____________________________________________________________________

A fenti cikk elolvasása után eszembe jutott egy ismerős (véletlenül zsidó) házaspár. Évekig próbálkoztak, hogy a feleség teherbe essen, de egy idő után bele kellett nyugodniuk a megváltoztathatatlanba. Ekkor megtették a megfelelő lépéseket örökbefogadás irányába. Pár év várakozás után kaptak is egy 6 éves kislányt, és persze nagy volt a boldogság, csak azért volt árnyoldala is a dolognak, de mindenki reménykedett, hogy az idő majd elrendez mindent. Mivel nekem akkor már minden gyerekem túljutott a tini koron, nemigen találkoztunk, de aztán fél évvel később összefutottam a feleséggel. Hogy vagytok? Mi van a kis Zsuzsikával? – Kérdeztem. Oh, minden rendben – válaszolt a nej. Képzeld, Zsuzsi már szemtelen, és a boldogságtól csillogó szemekkel sietve el is búcsúzott tőlem.  

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________ (2451)

STATISZTIKA

A mobil szavazás végeredménye 24 óra

eltelte után

Nincs mobilja 6 fő = 5 %

Csak telefon 79 fő = 70 %

Okos telefon 22 fő = 20 %

Full extra 6 fő = 5 %

Meg kell vallanom, hogy melegség öntötte el a szívemet. Természetesen nem akarom lecikizni az okos telefon tulajdonosait, mert bizonyára indokolt bizonyos konkrét esetekben, de jó tudni, hogy 70 százalék csak arra használja, amire való. A mobil nélküli 6 főből vonjunk le kettőt, mert Éva és Én is szavaztunk, másképp nem látjuk a szavazás állását. Vagyis négyen büszkélkedhetnek telefonmentes élettel. Gratula!

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________ (8049)

Breaking News

Obama tanácsadója Izraelbe ment, hogy

 leállítsa Irán küszöbön álló megtámadását.

Tom Donilon, Obama nemzetbiztonsági tanácsadója, a hétvégén (07.15/16) titokban Izraelbe ment tárgyalni, mert úgy tudják az izraeli támadás küszöbön áll, amit Washington meg akar akadályozni. Donilon találkozott  Binyamin Netanyahu miniszterelnökkel, Ehud Barak honvédelmi miniszterrel, és Yaakov Amidror nemzetbiztonsági tanácsadóval. – Közölte a Fehérház vasárnap, vagyis tegnap.

A találkozón a nemzetbiztonsági tanácsadó megerősítette Amerika szilárd elkötelezettségét Izrael biztonsága tekintetében. Donilon látogatásának oka a növekvő amerikai aggodalom, hogy Izrael még a nyár folyamán, legkésőbb kora ősszel, megtámadja Iránt. A megbeszélés lényege, Izrael meggyőzése arról, hogy a közeljövőben ne támadja meg Iránt. Izrael ismételten jelezte, hogy Irán atomprogramja kritikus fázisba ért, és a letámadás további halogatásának eredményeként Irán a tevékenységét teljesen a föld alá helyezheti, aminek a megsemmisítéséhez egy totális háborúra lenne szükség. Izrael az Amerika vezette támadást szívesebben látná, mint a feladat egyedüli elvégzését, mert azt az arab államok jobban tolerálnák.

Barak honvédelmi miniszter becslése szerint Irán letámadása akár 500 izraeli életébe is kerülhet.  

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

(183)

(846) Előttünk a vízözön?

Tibor bá’ online

Köztudott, ha nem akkor most írom, évtizedek óta a világ óceánjai évi kb. 3 mm-ert emelkednek. Nem is egy új jelenség, mert a folyamat már több, mint száz éve tart, legfeljebb az „utóbbi időkben” megduplázódott a ráta, ezért jelent vagy 20 cm-t, ami látszatra nem sok, de azért van érzékelhető hatása. Viszont, ha minden elolvad – amihez valószínűleg több száz év kell – akkor az óceánok szintje 170 méterrel lesz magasabb, mint jelenleg. Nesze neked Nagy Alföld. Az alábbi képen jól látható – bár apróka, hogy minden ráférjen – mi kerül víz alá és mi nem.

Ez nem csak engem, de titeket se nagyon érdekelhet, mert még az unokátok se fog lubickolni a Panon tenger partján. Viszont nagyon érdekes – és erről még nem volt szó – hogy az óceánok vízszínt emelkedése az utóbbi két évben nem hogy leállt, de effektív visszafordult: 6 mm-t csökkent. Nézd meg az alábbi grafikont!

Hohó, de itt a jobb felső sarokban történik valami. Az elmúlt két évben nem, hogy leállt volna az emelkedés, de 6 mm-t visszaesett. Hová lett ez a rengeteg víz. Mennyi is? Ha jól számolok 2.170 km^3, ami olyan sok, hogy el se tudjuk képzelni. Rendben van, de hova lett?

Amikor Az Al Nino-t felváltja a La Nina, az előző extrém hőjétől elpárolgott víz kicsapódik főleg India, Pakisztán, Ausztrália, valamint Dél és Észak Amerika északi területei felett (de a napokban dél Japán felett is, de egyenlőre Európa keveset kap belőle). Az alábbi NASA képen sötétkékkel azok a területek vannak jelölve, ahol a szokásos mennyiségen felül további 50 mm csapadék eset az utóbbi évben.

Ezeken a sötétkék területeken nem csak katasztrofális vízözön keletkezett, ami miatt több tízmillió ember vált hajléktalanná, de itt található az a vízmennyiség, ami most „hiányzik” az óceánokból.

 Itt van, hogy mire számíthatunk. Az elmúlt évben 182 áradás/vízözön volt világszerte, ami 180.000.000 embert érintett. Ez a mennyiség duplája az elmúlt évtized átlagának.

_________________________________________________________________________

És akkor egy hétvégi hír:

At least 20 people died and 50,000 were ordered to evacuate as the heaviest rainfall on record pounded the southwestern Japanese island of Kyushu. Rainfall of 10.1 centimetres per hour was recorded. The landslides buried several households. (Legalább húszan meghaltak, és 50.000 embert ki kellett telepíteni miközben a Japántól délnyugatra eső Kyushu szigetet rekord méretű esőzés bombázta. A mérések szerint óránként 100 mm eső esett. A földcsuszamlás több házat is maga alá temetett.)

______________________________________________________________
______________________________________________________________
______________________________________________________________

  (209)

(845-sz) Bunkófón

 Tibor bá’ szatirikus online

Figyelj, én nem cicizek, én megmondom ide a szemedbe, nekem a mobil munkaeszköz, érted? A mobilt még a vécére is magammal viszem. A minap is ülök a retyón és térerőlködöm, nyögök és közben telefonálok. – Anyukám, képzeld, ülök a retyezáton, és alig hallom a hangod…. Mi? Mit mondasz? Hogy vasbeton a retyó, és nem megy át rajta a hullám? Milyen hullám?…. Ja, az?…. Nem, az nem elég, ha csak te hallasz engem. Ennyi pénzért én is akarlak hallani téged, bár, ha jól meggondolom! Hogy miért hívlak? Képzeld nincs papír a vécében. Tedd le szépen a fakanalat és hozz egy tekercs papírt….. Miért nem vittem magammal? Honnan tudjam, hogy itt nincs papír…. Na jó, most ne vitatkozz velem, ha nem akarod, hogy összekenjem magam…. Mi az, hogy nem érsz rá? Ne haragudj ez csak egy fél perc. Értsd már meg, ez vészhelyzet: helikopter 113, 113, 113. Pont erre találták fel a mobilt.

Megáll az eszem! A nejem nem érti meg, hogy ma mindenki kommunikál (ha kell, ha nem). Bunkófón nélkül hogyan érték volna utol például Kövér Lászlót a Nyirő hamvakkal, hogy a másik oldalon mozsárágyukkal várják a románok, és ha nem fordul vissza lyukasra lövik seggén a gatyát? Lásd be, lyukas gatyával nem lehet újra temetni. És amikor Orbán a Burlág tengerpartról intézte a kinevezéseket, mobil nélkül a labdába se rugoitt volna. Hogy-hogy milyen labdába? Anyukám, te még nem hallottál a felcsúti stadion díszlabdájáról? Anyukám, hol a francban élsz te? Na várj csak, kipróbállak. Telefon adó? Micsoda? Anyám! Két forint-két forint, de PERCENKÉNT. Tudod te mi az? Amióta beszélünk az ,már egy doboz sőr ára. Te mondod mindig, hogy sok kicsi sokra megy. Én meg azt, hogy ami sok az sok. Mi az, hogy mi a sok? Édes anyáááám, hát az adók. Na, látod, az embernek mi minden eszébe jut a retyón, amikor nincs papír.******

Anyukám! Igen, megint én vagyok. Most már kösz a papír, megoldottam. Töröltem a ……. Nem, nem a vécé falára, a memóriából töröltem. Várj egy kicsit, van egy bejövőm, majd visszahívlak. Halló, szia Feri, hol vagy?…. A hatoson? Te, figyelj, sok az utas?… Most jön a Rákóczi út? Az jó…. Mit kérdeztél? Hogy mi lesz nálunk ebédre? Mit tudom én. Miért kérdezed?…. Ja, hogy van még a kártyádon 136 forint, és le akarod beszélni. Lehet, hogy ma nem eszünk, mert a nejem ma reggel két feltöltő kártyát vett 7200-ért, most egy pár napig nem eszünk…. Halló Feri, ott vagy még…. Bameg! ez süket.

Anyukám! Megint én vagyok. Hívott a Feri, a hatoson utazik és volt még 136 forintja…. Hogy miért hívlak? Azt kérdezte a Feri, hogy mit fogunk ebédelni…. Hogy-hogy milyen Feri? Nem tudom, mert nem mondta. Neked nem elég, hogy a Feri? Figyelj, te egy bunkó vagy, téged nem érdemes felhívni…. Hogy-hogy nem érted?… Mi az, hogy hova akarlak felhívni?… Mi? Hogy megbántad, amikor először felhívtalak a kéglimre? Anyukám, hol van az már….. A franc akar kéglire hívni. Telefonhívásról volt szó….. Figyelj! Most nem érek rá, megint van egy hívásom, majd visszahívlak….. Nem, nem a kéglire.

Halló, ki vagy? Józsi? Mondd!…. Sim kártya nélkül? Az király!…. Az is van benne? Hogy ez okos telefon? Mi, már a telefon is okos? Csúcs! Le tudom vele magamat fotózni a retyón, amint szarok? Full extra?  Le én, lecserélem. Mit kóstol?….. Húsz rugó? Király! Lehetne kettő?….Hogy minek nekem kettő?….. Egy nekem, a másik a Bözsinek. Persze majd küldjük egymásnak a képet. Csúcs! Érted, csúcs!…. Hogy milyen képet? Full extrát apukám, full extrát, most mondtad, rólam, amint szarok, és nincs papír. Hadd lássa! Állandóan kifogy a papír….. nem erről beszélek, a retyóról beszélek, onnan fogy ki a papír…. Várj, majd visszahívlak, pityeg ez a franc…. …. Józsi? Én vagyok Feri…..Figyelj bameg, csak egy SMS…. Hogy mit ír? Névnapom alkalmából…. Milyen névnap? Bameg én nem vagyok Béla….Hogy mi vagyok? Bameg, Zoli vagyok.  Hogy-hogy milyen Zoli? …. Te milyen Józsi vagy?….Bameg én nem ismerek Tóth Józsit! …Bameg, te hívtál engem.

A szerző utóirata: A fenti poszt sztornó (csak már nem tudtam visszahívni a felrakását, mert lemerült az aksim a mobilban. Szóval sztornó). A Google wave lett a menő. Hétfőtől a Feri a hatoson laptopról a Google waven fogja közölni 10-12 haverral, hogy az ő vécéjükben is kifogyott a papír, mellékel hozzá családi képet, amit a feleségével együtt, egyszerre kenik a szart a vécé falára és külön kép fog készülni az odakozmált ebédről is. Ha már van ennyi pixelünk, valamit kell vele csinálni.    

____________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________      

(172)

STATISZTIKA

A honlap olvasók 5 % 20 év alatti

18 százaléka a 3. Évtizedét tapossa,

40 százaléka a negyediket,

26 százaléka az ötödiket,

Mindössze 6 százaléka a hatodikat, végül

60 felettiek aránya 4 %, amiből 1 % én vagyok, marad 3 személy.

Ehhez nemigen van mit hozzátenni, hacsak azt nem, hogy a 30-39 közöttiek, vagyis a családos férfiak aggódnak a legjobban. De lehet, hogy rosszul értelmezem. Különben nagyvonalakban ezt vártam.

______________________________________________________________
______________________________________________________________
______________________________________________________________ (145)

(VM-132) Keresztény magyar üzlet, zsidókat nem szolgálunk ki

Tibor bá’ vissza a múltba online

Apám legény, majd fiatal házas korában elég csóró volt, és hogy ezen az állapoton változtatni tudjon sok mindennel próbálkozott. Egyik ilyen próbálkozása a nála közel 10 évvel idősebb Timár Pistával való barátkozása volt, ami egyfajta szimbiózist jelentett. Timárnak kielégíthetetlen potenciája volt, de a nőkkel nemigen tudott bánni, meg aztán a külcsíne is nagyon átlagos volt, viszont volt neki pénze. Ezzel szemben apám kifejezetten csinos férfi volt, minimális potenciával, amihez szinte tragédiaként társult, hogy ragadtak rá a nők, és nem volt soha pénze. Ilyen felállás mellett nem csoda, hogy egy életre szóló barátságot kötöttek.

Timárnak volt egy cipőboltja a Rákóczi út 72 alatt, ami egy menő hely volt, de eléggé csekély forgalommal rendelkezett, ami megszabta a bevételt, azt a bevételt, ami apám számára se volt közömbös. Felmerült a kérdés, mi a fenét lehetne csinálni a forgalom növelése érdekében? Évekkel, sőt évtizedekkel később kérdeztem tőle, hogy jutott eszébe ez a híres, de inkább hírhedt promóciós ötlet, amire csak annyit mondott, hogy hirtelen megszületett a fejében. Átment tehát Pistához, és az mondta neki. Idefigyelj Pista, írd ki a kirakatba, hogy Keresztény magyar üzlet, zsidókat nem szolgálunk ki. Minek? – kérdezte vissza Timár. Szerintem özönleni fognak a vevők, mert azt hiszik ez most a trendi – válaszolta az apám. Timár nem volt egy lángész, de azt tudta a gyakorlatból, hogy apám ötletei általában bejöttek. Így aztán készítetett egy csinos kis táblát a címfestővel, és szombat este, zárás után kitette a kirakatának a közepébe.

Keresztény magyar üzlet, zsidókat nem szolgálunk ki.

Aztán eljött a hétfő reggel 9 óra, az üzletnyitás pillanata, amikor már 20 méteres sor várt a nyitásra. Hadd szúrjam közbe, hogy a háború alatt hihetetlen nyersanyaghiány volt. Még olyan egyszerű dolgokat se lehetett kapni, mint pamutáru, mert gyapot se termett az országban. De hiány volt például bőrből is, bár az „megtermett”, de a honvédség mindent elhasznált. Kitalálták és meg is valósították a fatalpú cipőket, sőt – jobb híján – hordták is, csak kényelmetlen volt, mert a fa – ugyebár – nem hajlik. Merev és kényelmetlen lesz tőle a járás, nade, ha nincs bőr. Minden esetre a sorban állók között elterjedt a rémhír, hogy bőrtalpú cipőket kapnak a „keresztény magyarok”.

Megnyílt az ajtó, betódult a nép, és kit érdekelt már, hogy milyen talpa van a cipőknek. Tömeghisztériává vált a vásárlás. A tömeg pedig tömeget szül. Timár kétségbeesetten telefonált apámnak, hogy baj van, küszöbön a lincselés, mert lassú a kiszolgálás, az embereke nem tudják felpróbálni a cipőket, kint az utcán a sor egyre hosszabb, és persze ömlik a pénz a kasszába. Apám megnyugtatta mentorát, hogy – tarts ki Pista, segítek. Segített is, felhívta másik barátját Messer Pistán (hogy mennyi István volt akkoriban!), aki 3 évvel később egy hónapig bujkált nálunk, és azért állt tovább, mert az egyik barátom nővére német katonatiszteket „fogadott”. Messer percek alatt felhajtott néhány zsidó cipőkereskedőt és kölcsönkért tőlük három kiszolgálót. Így aztán a kiszolgálás valahogy lépést tudott tartani az egyre gyülekező tömeggel. A kiírás híre futótűzként terjedt. Este már a 8 órai újság is leközölte. A következő nap a roham nem csendesedett, újabb probléma állt elő. Kifogyóban volt a raktári készlet, mert egy nő szinte nem győzte felhordani a cipőket a ház pinceraktárából. Timár újra hívta apámat – Baj van Tibor, már alig van cipőm és a tömeg nem csökken, ezek meg fognak verni. – nyugi Pista, intézkedem.  Úgy is történt, telefon Messernek….. Fél órán belül a zsidó cipőkereskedők triciklivel küldték át Timárnak az eladhatatlan fatalpú cipőiket. A triciklik letakart ponyvával a ház udvarának hátsó bejáratán keresztül érkeztek, tartalmukat csendben hordták be az üzlet hátsó fertályára.

Persze minden csoda csak három napig tart, esetleg egy kicsit tovább, de sose örökké. Pláne, hogy a kereskedők se hülyék, hasonló táblácskák sorra jelentek meg a kirakatokban, természetesen kisebb sikerrel, mert a kedves vásárlók kezdtek hozzászokni a felirathoz. Timár a kezdeti sikernek köszönhetően vett egy telket a Svábhegyen, amiből aztán, 50 éven át, munka nélkül megélt. A zsidó cipősök is jól jártak, bár az ambivalenciát nehezen viselték. Nappal dörzsölték a kezüket a nem várt bevétel láttán, este sopánkodtak, hogy mi lesz még itt.

Mi lett volna? Jött a Don kanyar, az oroszok bejövetele, az Auschwitz-ot járt zsidó ÁVH tisztek bosszúhadjárata. Timárt üldözték. Ez alkalommal nem telefonált apámnak, hanem személyesen érkezett. – Tibor bújtass el! – suttogta vacogva. Ezek ilyen idők voltak, valakiket mindig üldöztek okkal, ok nélkül. Nekünk, gyerekeknek annyira természetes volt, hogy aki tegnap Fenyves Lajos volt, az mától Szabó Lajos, aki tegnap Timár István volt, az mától Krizsán Károly, mert apám hamis papírokat is szerzet nekik. A bújtatások között volt azonban némi különbség. Fenyvesnek addig kellett dekkolni, amíg az oroszok be nem jönnek, ami csak néhány hét lehetett. Timár esetében más volt a helyzet, az ideiglenesen itt tartózkodó oroszok elég sokáig bírták cérnával. Timár tehát lement Félegyházára és „vigyázott” a házunkra, amikor nem voltunk ott. Egy kecskével élt egyedül a házban két éven keresztül, amit egy idő után már mindenki unt.

Ötven évvel később, közvetlenül Pista bácsi halála után, kérdeztem apámat, hogy Timár végül hogy került vissza az Eötvös utcai logkabinjába (gömbfás ház)? Úgy – válaszolta apám – hogy Somogyvárinak (ismerős rendőrtiszt) adtam egy napcsit (6,5 grammos arany érme), hogy tüntesse el a Timár-dossziét. Jó húzás volt – állapítottam meg. És képzeld – folytatta apám, ez a pimasz Pista nem adta meg. Szerinte tartoztam neki ennyivel.              

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________ (253)

(844) Egerek és Farmerek

Tibor bá’ online

Ebben a pillanatban sokmillió mezeiegér zabálja a búzát Türingiában és Szászországban, vagyis a Szövetségi Németország középső vidékén. Ennyi egér még sose volt, ami minden bizonnyal egy újabb következménye annak, hogy az Ember belepiszkál a természetbe. A panaszkodó farmerek szerint van olyan közöttük, akinél a termés felét már fel is zabálták. Irtanák a rágcsálókat, de az egyetlen igazán hatásos (különben patkányok ellen használt „Ratron”) méreg 2008 óta fenn van a tiltott listán – namost, kapaszkodjatok meg – olyan alapon, hogy nagyon sok védett hörcsög esett eddig áldozatul, vagyis egy másik rágcsáló, amelyik, az egerekhez hasonlóan, kifejezetten a kultúrnövények termésén él.

Az egér, ez a kb. 12 centis – különben cuki helyes kis állat – természetesen nem válogatós, felzabálja a kukoricát és az árpát is, ráadásul ragyogó hatásfokkal, mert rettenetesen szapora állat, persze csak akkor, ha van kajája. Az pedig akad. Lenne egérirtó is, amit az egészfészek mellé kellene letenni, de már olyan magas a gabona szára, hogy a lyukakat nem lehet megtalálni. A farmerek tehát kitaláltak valami egészen újat. [Figyelem! Lehet tőlük tanulni: hogy legyünk zöldek, miközben nem eszik meg a termést] Tehát kitalálták, hogy az egerek egyik természetes ellenségei a különböző baglyok. Telepítettek tehát bagolyfészeknek való odúkat a gabonatáblák közelébe és várták, hogy a baglyok felfedezzék őket. Na, ez meg is történt, és elkezdték zabálni az egereket. Nem volt nehéz dolguk, néhány nap alatt olyan kövérre híztak, hogy már repülni is alig tudtak, és egy idő után már rá se tudtak nézni az egérre.

A farmerek tehetetlenek, gyorsan újra engedélyezni kellene a Ratron alkalmazását, de a bürokrácia a németeknél is virágzik. Viszont akadnak olyanok, akik nem csak meg vannak elégedve a helyzettel, de kifejezetten örülnek neki. Ezek pedig az ornitológusok. Csapatokba érkeznek, figyelik és teleobjektívvel fényképezik a különben igen ritka bagoly fajtákat, sőt olyanra is rábukkantak, amelyikről már évek óta úgy tudták, hogy kihaltak. A poszt címét ezért aztán így utólag módosítani kellene: Egerek/Farmerek és Madarászokra.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________ (298)

(843) Az asztrológia csapdájában

Tibor bá’ online

Az ember sok mindenben különbözik az állatoktól, ezek egyike a jövőkép. Ellentétben az állatokkal az ember tud arról, hogy van jövő, számít rá, tervez, döntéseinél figyelembe veszi. Ha van jövő, akkor arra fel kell készülni, de felkészülni csak úgy lehet igazán jól, ha tudjuk, hogy mire számíthatunk, mik lesznek a körülmények (kedvező, kedvezőtlen?). De tudhatjuk? Nem, de jó lenne tudni. Akik azt állítják magukról, hogy ismerik a jövőt (jósok), azoknak általában hisznek az emberek. Még a hitetlenkedő cinikusok is kötélnek állnak – a semminél a jóslat is jobb – alapon.

Az egy általános szabály, ha valamire van emberi igény, akkor az előbb vagy utóbb megjelenik a „piacon”. Jósok már az ó-korban is voltak, és nem is végeztek rossz munkát. Gondolj bele! Támadás előtt az illetékes (jó pénzért) megjósolta, hogy a sereg fényes győzelmet fog aratni. És a jóslat többnyire be is jött. Szeretnéd tudni, hogy miért? Ha az erőviszonyok erősen kedvezőtlenek voltak, akkor a jósnak volt annyi esze, hogy nem jósolt győzelmet, mert az elvesztett csata a fejébe kerülhetett. Ha viszont győzelmet jósolt, a csapat ettől fellelkesedett, ami nagymértékben növelte a győzelmi esélyt. Hát így. A jósok, varázslók, sámánok, stb. hamarosan rájöttek, hogy ha csapnak egy kis hókusz-pókuszt, akkor balsiker esetét a hókusz-pókuszta lehet kenni a felelősséget. Erre kitűnő lehetőséget a csillagok állása adott. Mert ugye konstelláció, deklináció, inklináció, konjunkció nem az asztrológustól függ, hanem a csillagoktól és a bolygóktól. Tessék ott reklamálni! Ráadásul a játszótér félelmetesen nagy, és a csillagokat láthatóvá tevő sötétség se kutya. Van itt misztikum elég, már csak egy jó svádájú asztrológus kell, aki van is. A tévében, az újságokban, mindenütt, és vevő van rá bőségesen.

Ugyanis kevés olyan területe van az életnek, vagy talán nincs is, ahol annyi sok hiedelem, képzelet szülte történet és persze hibás összefüggés, következtetés született volna, mint a csillagokkal kapcsolatban. Ennek nagy része ma is él és virul. A mai háziasszony pont olyan odaadással hisz a csillagok állásából kiolvasott jövőben, mint a négyezer évvel ezelőtt élt, nagyhatalmú fáraó. A tudomány előrehaladása, a természet fokozatos megismerése mit se változtatott a tényeken. Pedig az asztrológia[1] pontosan annyit ér, mint amennyit hajdan az alkímia ért, vagyis semmit. Az, hogy mégis sokan hisznek benne, annak oka a „valami van benne” téves megtapasztalása. Mi is ez a valami van benne?

A csillagok állásától az égvilágon semmi se függ! A bolygók adott konstellációja (együttállása) semmire nem hat ki, nem is hathat. Semmilyen mechanizmus nem létezik, aminek segítségével az űrben, fantasztikus távolságokra létező égitestek befolyásolhatnák az egyedek sorsát. Megtévesztő viszont az, hogy bizonyos zodiákus jelek alatt születőknek létezik érezhető közös tulajdonságuk. Például a kimagasló tehetségű emberek jóval több mint 8,33 százaléka „vízöntő”, pedig csak ennyi lenne a statisztikai átlag minden ráhatás nélkül. Ez viszont megmagyarázható, de nem a csillagok állásával van összefüggésben, hanem az évszakok változásával. Ha valaki mondjuk „vízöntő”, akkor január végén, február elején született, és ez meghatározza, hogy korábban az anyaméhben hány hónapos volt a magzat, amikor az anya ki volt téve, teszem azt, az augusztusi kánikulának. Nyilvánvaló, hogy más születési dátum mellett, azonos magzati korban, az anyára más időjárási körülmények hatnak. Valószínűleg nem mindegy, hogy az anyának napi nyolc vagy tizenhat óra napsütésben van része, amikor magzata bizonyos korban van, stb. stb. Az tehát elképzelhető, sőt sokak szerint tény, hogy bizonyos csillagképek alatt születők mutatnak bizonyos hasonlatosságot emberi tulajdonságaikban. Ez pedig kézzelfogható. Ez az azonos tulajdonság az asztrológia csapdája, amit az asztrológusok arra használnak fel, hogy elhitessék az emberekkel, az asztrológiai előrejelzések, ráhatások valódiságát. 

(184)

Curix testamentuma

Curix ezt hozzászólásnak szánta, de

érdemesnek tartottam elvitázgatni rajta.

Nem menekültem el Tibor bá, de félelmetes, amit itt a blogon művelsz emberekkel, és komolyan mondom neked, hogy sok esetben tényleg nem vagy tisztában azzal, miről beszélsz, de mindezt olyan határozottsággal, és meggyőződéssel adod elő, hogy talán még magad is elhiszed. Ilyen az 57-esben elkövetett gondolatsorod is.

Tanulmányoztad a homoszexualitást? Biztos nagy élmény volt, de őszintén szólva megijedtem mindattól, amit e kapcsán leírtál.

Én nem tanulmányoztam, hanem megélem, minden nap! így talán ez az első olyan dolog, amiben én biztosan jártasabb vagyok, mint te.

Fogalmad sincs milyen érzés ezt az állapotot megélni, csak puffogtatsz a vakvilágba.

Az általad leírtakkal ellentétben a homokosok (és itt nem a divatbuzikról beszélek, és a felvonulókról) nagyságrendekkel érzékenyebbek, mint az átlag férfi ember.
Sok mindent mondtak már rám Tibor bá, akik ismernek, de azt hogy arrogáns, ezt még senki, pedig vannak barátaim, köztük szókimondó is, csak mielőtt azt mondanád, hogy a barátaim nem merik elmondani nekem.
Te vagy az első, aki ezzel a jelzővel ellátott, így megint csak igazolást nyertem, hogy sokszor fogalmad sincs, hogy miről beszélsz, és már megint meg vagy győződve az igazadról.

Az szintén egy kor ideológiájától függött, hogy a buzikat üldözték, vagy sem. Az ókorban ezzel pont úgy semmi gond nem volt, mint napjainkban (bár napjainkban sem szerencsés annak lenni)
A középkort nem hiába hívják sötétnek. Nem csak a buzikat üldözték, hanem azokat is, akik azt merték mondani, hogy a Föld gömbölyű, vagy egyáltalán bármi más módon kilógtak a “szürke masszából”.

Az antiszociális jelző sem illik rám, sem meleg barátaimra ismerőseimre. Sőt! Talán mondhatom épp ellenkezőleg. Legtöbb férfi társammal ellentétben nekem sokkal több barátomnőm van, és hihetetlen módon olyanokat elmondanak nekem, amit egyébként senkinek nem mondanának, adott esetben még legjobb barátnőjüknek sem, így igen szoros érzelmi viszonyt létesítettem nőkkel, ami a mai napig tart, holott már családjuk van. Férfi barátaim is vannak, olyan is, aki Angliából is megcsönget, hogy mi van velem. De tudod mit Tibor bá, nem magyarázkodok neked, mert nincs értelme.
A helyzetet én élem meg, és meg tudom ítélni a visszacsatolásokból, hogy bármi keresnivalója lenne e a megállapításaidnak, és szerencsére nincs.

Ami leginkább felkeltette a figyelmem az az a kijelentésed, hogy a homokosok (így én is) imádnak rombolni. Ez volt az a pont, ahol már csak mosolyogtam, mert teljesen világos lett, hogy nem tudod miről beszélsz. Az viszont nagyon elszomorít, hogy ezt te még komolyan is gondolod.

Nagyon sajnálom Tibor bá, hogy egy sor hamis berögződéssel élsz együtt, és nem én vagyok az első itt nálad, aki ezt kifejti, de lepereg rólad, pedig ha már ennyien mondják, talán érdemes lenne elgondolkodnod rajta.

Többek közt ezért nem szeretek már itt hozzászólni témákhoz, mert alapvető különbségek vannak kettőnk gondolkodásmódja, életfelfogása között, sok esetben akkorák, hogy áthidalhatatlanok, az oldal pedig a tiéd, így nem egyenlő esélyekkel indulnánk neki egy igazi véleményütköztetésnek.

Ismerem már azt a trükködet is, mikor kiveszel mondatokat egy egy gondolatsorból, amivel kvázi ki is heréled a mondanivalót, a másik véglet pedig az, hogy egyszerűen nem válaszolsz.

Csak annyit mondhatok, mint Kedves Lóránd. Az intelligenciád meglenne, hogy kinyisd az elméd, próbálj meg elfogadni, vagy legalább mérlegre tenni olyan elméleteket, álláspontokat, amik nem feltétlen egyeznek a tiéddel, de te ezt nem teszed meg. Mindenre van egy korrekt, tudományos magyarázatod, és nem látod, mert nem láthatod mekkora bakokat lősz.

És azt is hidd el, hogy amikor bezárom ezt az oldalt, nem szaladok másikra panaszkodni vagy rombolni. Sőt anno néhány online baráttal indított blog szerkesztésében, elindításában oroszlánrészt vállaltam. Ma már kevésbé érdekelnek az online szájtépések, mert rájöttem, hogy ezzel nagyon gyenge hatásfokkal lehet másokra pozitív hatást gyakorolni, és itt most az alapokra gondolok, hogy egyáltalán az illető szakadjon le az RTL Klubról és kezdje el használni a szürkeállományát.

A tudományt pedig továbbra is kártákonynak találom. Leginkább azért, mert a pornép a tudomány csak egy szeletéről tud, és néhányak kiváltsága a mélyebb tudás.
Erre tök jó példa a Google Earth. 30-40 éves technlógia, nekünk mégis micsoda elképszető újdonságnak hat, hogy be tudok nézni a saját udvaromba. De pont ilyen maga az egész internet is. Akkor dobták be a tömegek közé, mikor a tudomány, és a mögötte lévők úgy ítélték, hogy itt az idő. Egy ilyen elkurvult világban miért pont a tudomány ne állt volna be a sorba?

Ennyit a homoszexualitásról és a tudományról dióhéjban.

windows7@lajt.hu Curix 0

______________________________________________________________
______________________________________________________________
______________________________________________________________

  (164)

(842) Klimakültek

Tibor bá’ online

Hogy tetszik ez a „klímakültek”? Egy vadonatúj magyar szó, amit én gyártottam. Jelentése? A klimatikus változások miatt otthonukat elhagyni kénytelen emberek, azaz a Klíma-menekültek összevont alakja.

Végeredményben arról van szó, hogy egyre nagyobb számú ember lép az emigráció mezejére, ami egyáltalán nem új keletű, hiszen a történelmi léptékkel mérve is jelentős Népvándorlás óta, bizonyos csoportok, mindig is, elhagyni kényszerültek hazájukat. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a bizonytalannak látszó jövőt iparkodtak felcserélni egy fenntarthatóbb körülményeket biztosító földrajzi hellyel.

Most „mindössze” annyi történt, hogy a nyersolaj birtoklásáért indított háború egy kicsit felgyorsította az eseményeket. Ha Bush 2003-ban nem akarja rátenni kezét az iraki olajra, akkor most a nyersolaj ára hordónként kb. 40 $ lenne. Így viszont – a spekulációt is felkorbácsolva – sikerült elérni ennek közel háromszorosát. Ez az ügyes húzás egy millió iraki és néhány ezer amerikai katona életébe, a világnak pedig 8 billió (10¹²) dollár extra kiadásába került (a mai napig).

De itt ne álljunk le, mert a klíma elkerülhetetlen változása mellé, most felvállaltuk a kicsit előbbre jött élelmiszerhiányt, illetve áremelkedést, némi világinflációval. Várható tehát, hogy a klimakültek száma fokozódni fog.

Csakhogy az 1951-ben létrejött Genfi Egyezmény a klimakült státuszt nem ismerte, mert nem is ismerhette, ezért főleg a politikai menekültek ügyét rendezte le, mivel több, mint 50 évvel ezelőtt elsősorban politikai üldözés miatt menekültek az emberek. Ötven év pedig hosszú idő, ami minden egyezséget kikezd. Miheztartás végett itt lenne az ideje összehozni valami újat, mert mit is várhatunk?

Az IPCC szerint 2050-re 150.000.000 klimakültre lehet számítani, ami hazánk lakósságának tizenötszöröse. Dr Graeme Pearman, ausztrál klimatológus szerint mindössze 2 °C melegedésre (amit bőségesen át fogunk lépni) további 100.000.000 ember lesz kénytelen elhagyni otthonát tengerszint emelkedés miatt. Ez azonban csak a kezdet.

Amint e sorokat írom, a TV2 esti hírműsorában közlik, hogy a magyar homok-hátságon (kb. Kecskenttől Újvidékig) a felszínalatti víz 2-3 méterről 10 méterre süllyedt, azaz kb. tíz éve elkezdődött a Nagyalföld sivatagosodása. Ez a folyamat jóval nagyobb skálán már javában tart Kínától Marokkóig bezárva. Tény az, hogy a felszínalatti víz szintje az egész világon süllyed. Miközben a termőföld szikesedése például Egyiptomban és Kínában egyre nagyobb területeken teszi lehetetlenné a földművelést. Az óceánok melegedéséből kifolyólag a víz oxigéntartalma csökken, ami egész halfajták létét fenyegeti. Már pedig a tengeri halak sok 100 millió ember főtápláléka.

A modellekből nyert adatok hagyományosan megbízhatatlanok. Esetünkben ez azt jelenti, hogy az idézett adatok a lehető legoptimistábbak. Más szavakkal a jövő már a nyakunkba liheg. A WWF szerint az IPCC Nobel-díját elsősorban statisztikájáért kapta, mert a matematikájáért aligha kaphatta.  :D  De nem is annyira az adatokkal van baj, mint inkább azzal, hogy a releváns értékek exponenciálisan növekszenek.

Az U.S. Department of Commerce’s National Organization for Atmospheric Administration szerint az atmoszféra CO₂ koncentrációja 2000 óta évi több, mint 2 ppm-mel nőtt (a csúcs 2002-ben 2,55 ppm). Az éves növekedés a 80-as években tipikusan 1,5 ppm volt, míg a 60-as években nem érte el a 1 ppm-et (minimum 1964-ben 0,25 ppm). Metán esetében a történet egészen más. Tíz évvel ezelőtt a metán koncentráció egyáltalán nem változott. 2007-ben 27.000.000 tonna extra metán került az atmoszférába, és a szibériai-kanadai fagyos talaj felolvadásával a felszabadult metán egyre több lesz.

Mit tehet egy szerencsétlen klimakült, összepakolja a családját és elindul, vagy mert  csőre töltött fegyverrel noszogatják, vagy csak úgy magától. A darfuri eset jelzi a helyzet összetettségét. Darfurban 2-3 millió ember elhagyta otthonát. Hiába beszélnek politikai és vallásos összetűzésekről, a valós ok egy környezeti katasztrófa, esetünkben az ivóvíz egyre fokozódó hiánya. Talán ezt nevezhetnénk az első klíma-konfliktusnak. Az ENSZ főtitkára a Washington Post-ban kifejtette: “…that grew at least in part from desertification, ecological degradation and a scarcity of resources, foremost among them water.” Vagyis az öldöklés oka részben a sivatagosodás, ekológiai degradáció, és az élet fenntartásához szükséges élelem, de elsősorban víz hiánya.

Jönnek a klimakültek! Zárjuk le a határainkat. Csakhogy a kívül rekedtekből előbb, vagy utóbb támadók lesznek, mert be akarnak kerülni. Ha nálunk még terem élelem, vagy egy hatalmas nyersolaj mező tetején élünk, egy darabig kitartunk. Megélünk az olajunkból, mert az olaj is egyre kevesebb, egyre drágább, és egyre többet égetünk belőle. Tehát egyre nő a CO₂ koncentráció, egyre szélsőségesebb az időjárás, egyre több emberéletet követel, egyre több lesz a klimakült. Ördögi kőr.        

A francia köztársasági elnök, Nicholas Sarkozy áprilisban, leváltása előtt világosan megmondta: a nincstelen milliók Afrikából át fognak jönni Európába, mert az itt élőknek még van valamijük. A darfuri esethez hasonló konfliktus mindennapossá fog válni. Igaz, hozzátette: ha nem csinálunk sürgősen valamit. Na, erre gyorsan körülnéztem, hogy ugyan már, mit is csinálunk? Egyre több autót gyártunk, egyre több energiát használunk, és minden vágyunk a gazdasági növekedés 5 % fölé emelése. Kétharmados miniszterelnökünk 10 év alatt 1 millió új magyar munkahelyet ígért. Az emberiséget szállító vonat száguld a szakadék felé és a politikusok arra biztatnak minket, hogy csak lapátoljuk a szenet a kazánokba, lapátoljuk, évente 5 százalékkal többet. Hadd rohanjon az a vonat egy kicsit még gyorsabban.

Még az is előfordulhat, hogy a klimakültek potenciális áradata hidegen hagy minket. Nem lesz időnk az aggódásra. El leszünk foglalva a természeti csapásokkal. Mondjuk tornádók Budapest felett, jégesők, állandósuló meleg rekordok (a múlt évben is megdöntöttünk vagy tízet). Kiszáradt mezők, alacsony folyóvízszintek, ivóvízhiány. Összecsomagolunk és megyünk mi is északra a Mazuri-tavakhoz, az egész ország klimakültté válik. Aztán, hogy beengednek-e, azt majd meglátjuk.

Minden esetre a nem túl távoli jövőre az ország vezetői nem készülnek fel. A globális fölmelegedésből is divatszó lett, mint annak idején a békeharcból, a fényes szocialista jövőből, vagy újabban a gazdasági felzárkózásból. Szavak-szavak, de „az építkezés alatt a kiszolgálás zavartalanul folyik”. Ami angolul egy kicsit rövidebb: „business as usual”. Ez a biztos módja annak, hogy klíma-menekültekből klíma-nomádokká váljunk.

Jut eszembe, 40.000 éve egyszer már majdnem kihaltunk. Mindössze 2000 ember élte túl a nagy szárazságot. Valamennyien ennek a 2000-nek vagyunk a leszármazottjai. Jó tudni, hogy ennyien talán meg fogjuk úszni ezt a katasztrófát is, bár ezt nem a sors mérte ránk, magunk hoztuk saját nyakunkra. És majd az utolsó hordó petróleumból táplált lámpáink fénye mellett készíteni fogunk néhány barlangrajzot, csak úgy, az utókornak. Hadd törjék a fejüket, mennyire lehettünk intelligensek.  :D      

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________ (192)

(841) A Higgs Bozon beköszönt

Tibor bá’ online

Szerdán este, az előzetes bejelentés szerint, az RTL Klub tévéadó is bejelentette: Majdnem biztosra vehető, hogy a CERN-nél detektálták a Higgs Bozont, becenevén az isteni részecskét. Ez kurva nagy szenzáció annak, aki érdeklődik a fizika iránt. Nem csak azért, mert 40 éve szeretnék bizonyítani, hogy létezik, hanem főleg azért, mert végre tovább tudnak lépni az elméleti fizikusok a világmindenség megismerése terén. Elvégre a világ legnagyobb részecskegyorsítójával olyan állapotot idéztek fel, ami az Ősrobbanást követően kevesebb, mint egy másodperc múltával állt elő.

Mielőtt tovább lépnénk, rögzítsünk néhány alaptételt! Az anyag felépítésének és az egész rendszer „működésének” a leírására a standard modell szolgál(na), de a modell működéséhez kell(ene) egy eddig még nem detektált részecske, amit Peter Higgs, angol fizikus 1964-ben ésszerűen  megsejtett, ami megoldaná a csillagokat bolygóikkal együtt tartalmazó galaxisok kialakulásának kérdését. Ez tehát egy elmélet, amit csak az igen nehéz részecske a Higgs Bozon nyakon csípése bizonyítana. A standard modell összeegyezteti a világmindenségben uralkodó négy erő közül hármat (gyenge magerő, erős magerő, és az elektromágneses kölcsönhatások), ezekhez képest a gravitáció kb. 40 nagyságrenddel kisebb, tehát elhanyagolható, meg aztán nincs is helye a standard modellben. A részecskék egyik osztályozása hogy részt vesz-e az erős magerő kölcsönhatásában. Ha igen, akkor „hadron”, ha nem, akkor „lepton”. De osztályozva vannak spin szerint is. Fél spinnel rendelkezők a fermionok, az egész spinnel rendelkezők a bozonok. A fermionok az anyag építőelemei, a bozonok pedig közvetítő részecskék.

Na kérem. A standard modell eddig kitűnően szerepelt, csak a feltételezett Higgs bozon nem volt sehol. Márpedig bármilyen szép a standard modell, Higgs bozon nélkül nem véglegesíthető, és ezért a továbblépés nem lehetséges. Pláne, hogy a gravitáció kilóg a sorból, és még hátra van az igazi fekete leves, a sötét anyag, aminek a megsejtése pont annyi idős, mint én.

És akkor menjünk vissza a bejelentéshez. Az egész 27 km-es gyorsító körpályát (LHC) azért építették meg, hogy kellő erejű ütköztetéssel kiugrassák a nyulat a bokorból, ami ez alkalommal az isteni részecske lenne. Ez most úgy tűnik sikerült. Az ütköztetett részecske-sugarak sebessége közel volt a fény sebességéhez. Az ütközés pillanatában sok millió részecske keletkezett mimikálva a szingularitást követő másodpercen belüli állapotot. A keresett részecskének 125 milliárd elektron-volt tömeget mértek.

Hatalmas szenzáció, de csak aprócska eredmény. Higgs bozonnal valamivel jobban megismerjük a látható anyagot, ami azonban az univerzumnak csak 4 százalékát teszi ki. A hiányzó 96 százalék a sötét anyag, ráadásul még mindig nem biztos, hogy egyáltalán létezik. Ez ügyben egy olasz nő, Rita Bernanei a leglelkesebb, aki állítja, hogy a Gran Sasso alagútban végzet munkák során detektált és megmért sötét anyag részecskét, de ez több tudós nagy kételkedéssel fogadott.

Bármi is legyen az igazság az nyilvánvaló, hogy míg a Higgs bozon feltételezett felfedezése (még további megerősítésre vár) igen nagy jelentőséggel bír, az anyag szerkezetének teljes megismerése még igen messze van, ha egyáltalán valaha is meg fogja az Emberiség érni. Minden esetre a Higgs bozon után várható, hogy további elképzelések fognak napvilágot látni, ami majd további kutakodást fog kiváltani. Annyi biztos, hogy az Ősrobbanás tényleges megtörténésének valószínűsége folyamatosan növekszik.        

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________ (240)

(840) A szeretet

Tibor bá’ online

Az elmúlt napokban többen felvetették a „szeretet” fontosságát, de nem kaptunk hozzá elég „adatot”, hogy vita tárgyává lehessen tenni. Talán a definícióval kellene kezdeni, de ez szinte lehetetlen. Mindenki pontosan tudja, mi a szeretet, de meghatározni nagyon nehéz.

A Wikipédia így definiálja: „A szeretet valaki vagy valami iránti ragaszkodásban, gyengédségben, önzetlen jóakaratban megnyilvánuló érzelem.” De hozzáteszi, hogy a meghatározás „csapnivaló”. Persze, mert a megnyilvánulási formáit írja csak le. Angolul ezt találjuk: „Love is an emonito of a strong affection and perssonal attachment. Love is also a virtue representing all of human kindness, compassion, and effection. {A szeretet egy erős ragaszkodás és személyes kötődés érzelme. A szeretet egy olyan erény is, amihez az emberi kedvesség, részvét és ragaszkodás testesít meg} Szóval, nulla. Ott vagyunk, ahol voltunk. Nincs értelmes definíció. Akkor nincs más hátra és nekirugaszkodok én.

„A szeretet az egyénnek kellemet okozó személyek, vagy tárgyak bebiztosítására irányuló megnyilvánulási formák a kollektív főneve.” Mielőtt a torkomnak esnél, olvasd el még néhányszor, és ízelgesd a mondatot. Képzeld el mit jelent. Nos, mire jutottál? Még mindig nem. Akkor feladom.

Tapasztalataim szerint, eddig még mindenki, aki engem szeretett, valamit várt érte cserébe, kimondottan, vagy kimondatlanul.  Ez a szög ki szokott bújni a zsákból például akkor, amikor a leépítendő hölgy így apellál: „de én szeretlek téged”.  

Mi másképp lehet bebiztosítani valakinek a ragaszkodását személyem irányába, mint szeretettel. A szeretet megnyilvánulásai pedig…..ezt már ismerjük. Akit szeretünk az ezt „meghálálja” és ezzel a kőr bezárul. Közben persze mindenki jól jár, de ezt nem mindenki látja be, és a „jól járást” más, agresszív eszközökkel (becsapás, meglopás, stb.) iparkodik elérni.

Mielőtt tovább gondolkodnál, azt azért szögezzük le, hogy a természetben mindenki mindenki ellen él, tevékenykedik. Ebből ered, hogy az élet egy állandó harc. De az állandó harc közben az értelemmel rendelkező ember (de állatok is, csak más mechanizmus mentén) rájött, hogy ha nem egyedül harcol, akkor sikeresebben veheti az akadályokat. Ebből alakult ki a családtagok, majd törzsek, nemzetek közötti „szeretet”.

Vigyázz, kész, rajt! Lehet támadni. Nem biztos, hogy igazam van.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________ (174)

(VM-131) Életminőség

Tibor bá’ vissza a múltba online

A statisztika életszínvonalat mér, az emberek az életszínvonalról beszélnek, és folyamatosan a magasabb életszínvonal után ácsingóznak, miközben egy büdös szó se esik az élet minőségéről. Meg nem tudom érteni, hogy miért.

Tizenéves koromban a fő gyülekezési helyünk a Jászai Mari téren volt, ott ahol a 15-ös villamos végállomása mellett fel volt állítva egy óra. A 15-ös végigvágtatott a Pozsonyi úton, ha siettünk nem kellett végiggyalogolni az utat a Szent István parkig, ahol Soma barátunkat egyedül nevelte 3 szobás lakásában az özvegy mamája, amit éveken át „birtokoltunk”. Ha meguntuk a lakás melegét, és egy kis levegőre vágytunk a véres kártyacsaták után, akkor kószáltunk egyet a környéken. A Duna felől érkező illatos szellőben csodálatosak voltak a nyári esték, pláne ha az aktuális csajjal karöltve lehetett róni az utcahosszakat. Ez a gondtalan léhaság ma totálisan lehetetlen. Amikor manapság arra járok, megdöbbenten konstatálom, hogy a gépkocsik fél seggel fenn állnak a járdán: A maradék járdán két ember egymás mellett egyszerűen nem fér el. A járda nem a gyalogosoké, hanem az autósoké, és ami megmarad belőle, az pedig a sétáltatott kutyáké, aminek bizonyítéka a méterenként található kutyaszar. Andalgás helyett lehet ugrálni a szarrakások között, mint gyermekkorban az ugróiskolánál. Ha belelépsz, véged van. A kutyaszar irgalmatlanul büdös, és ha egyszer beleléptél, nem lehet tőle megszabadulni. Mindeközben a levegő telivan nehéz kipufogógázzal. Az emberek az utcán nem közlekednek, hanem menekülnek úti céljuk elérése felé.

Manapság a Budapesten élés azt jelenti, hogy van egy „erődnek” használt lakásod egy budapesti bérházban, ahol bezárt ablakok mögött éled napjaidat, kirekesztve a normális élet velejáróit. A valamikor még a Rákosi rendszerben se volt így. Az utca hozzátartozott az élettérhez. Ma az utca arra szolgál, hogy gépkocsival elmenekülj lakásodból a munkahelyedre és vissza. Ifjú koromban a városi csavargás közben, ha megszomjaztam, betérhettem bármelyik söntésbe és a csapostól kérhettem egy pohár vizet. A csapos felkapott egy visszavitt poharat, alaposan kiöblítette a csap alatt, majd megtöltötte jóízű (klórmentes) pesti vízzel és INGYEN átnyújtotta. De ha csörgött néhány fillér a zsebedben, akkor megállhattam valamelyik út menti „gombánál” ahol friss tejet mértek pohárba (nem eldobható, ami persze nem ingyen van) és kérhettél hozzá péksüteményt. Télen forró teát rummal, vagy jó erős feketét, és nem ám délelőtt 10-től délután 5-ig, hanem akár hajnal 6-kor is.

Mondjuk vasárnap reggel jól kilustálkodtam magam az ágyban, ahonnan csak 10 után kászálódtam ki, végigsimítottam az álam és megállapítottam, hogy borostás, délben ebédre vagyok hivatalos, de semmi kedvem a borotválkozáshoz. Nos, ez esetben lementem a közeli borbély szövetkezet üzlethelyiségébe, ahol 2,30-ért megborotváltak, Pitralonnal bedörzsölték az arcomat, ami után megelégedetten 50 fillért becsúsztattam a borbély zsebébe, akitől megtudhattam, hogy délután az Üllői úton a Fradi szarrá fogja verni az Újpestet. És ehhez nem kellett menő újgazdagnak lenned. A dologban az volt a szép, hogy minden a „népé” volt. Még éltek az úri-Magyarország hagyományai, de már mindenki „úr” volt. A Gellért-fürdő árai elérhetőek voltak az átlagfizetésűek részére is, ahol nem csak „egyesek” vehették igénybe a masszőr vagy a pedikűrös szolgáltatásait, hanem bárki, aki belépett.

A hosszú hétvégén senki se rohant le az Adriára, hogy saját jachtját előhúzza a naftalinból és menjen vele egy kőrt, de nem is volt ilyen igénye senkinek. Viszont kirándulhatott egy jót a budai hegyekbe, és ha felért a Nagy Kevélyre, akkor várt rá egy szolid áras menedékház, ahol kifújhatta magát. Ezek ma romokban hevernek.

Az ismerkedés egyik igen kellemes formája volt a vasárnap délutánonként tartott ötórai teák, amiket cukrászdákban, szórakozó helyeken rendeztek olcsó költségek mellett. Zene, tánc, ismerkedés fillérekért, „polgári” keretek között, ellentétben a ma ismert tömegnyomoros, droggal dúsított, lélekromboló diszkókkal.  

Tegyük félre a parancsuralmi rendszer divatos utálását. Úgy gondolták a vezetők, hogy amit csinálnak az jó, és erre kissé erőszakosan vigyáztak. Azonban a költségvetés gondoskodott olyan intézményekről, amelyek kellemessé tették az életet. Nyáron szabadtéri hangversenyek voltak fillérekért, vagy éppenséggel ingyen, mert a zenekaroknak nem voltak anyagi gondjaik. A színházak, társulatok nem küszködtek gondokkal, a társadalom elérhető árakon járhatott színházba. A fürdők és strandok veszteségesek voltak, tömegek vehették őket igénybe. Százszámra jelentek meg évente új könyvek, amiket a munkahelyen havi törlesztésre lehetett beszerezni a színház és hangverseny jegyekkel együtt. Nem voltak nagy fizetések, az élet kemény volt, de lehetett élvezni. Nem csak az mehetett az operabálba, aki le tudott perkálni 100 ezer forintot, hanem bárki, és az, hogy az igazgatóm is ugyanolyan lóden kabátot hordott svájci sapkával, mint én, kellemessé tette a mindennapjaimat. Senki se hajtott még több pénz után, mert nem volt értelme. Az életnek volt minősége, ami könnyen tette elviselhetővé a dollárban kifejezett egy főre eső alacsony GDP-t, azaz az életszínvonalat.   

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

(201)

(839) A halál-közeli állapot

Tibor bá’ online

A lélekben hívők (vagyis gyakorlatilag az összes vallás hívői) már jó ideje szerették volna bizonyítani a lélek létezését, elsősorban nem önmaguk számára, hiszen ők biztosak voltak a létezésében, hanem a bizonyítékokat követelő hitetlenek részére. Az égvilágon mindent kipróbáltak. Rendkívül pontos mérlegre feltették a haldoklót ággyal együtt, és figyelték, hogy amikor az élőből kiszállt a lélek, moccant-e a mutató. Természetesen nem. A lélek, ha van, milligrammoknál is kevesebbet nyom, esetleg semmit, végtére is a lélek nem anyag, nem kell, hogy legyen tömege. A nevetséges próbálkozások mellett azonban volt egy nagyon komoly adulapjuk, a halál közeli állapot, amihez hamarosan visszatérek.

Akár hogy is nézzük, újabban kezd divatba jönni a halál utáni élet. Természetesen nem a történelmi és a kevésbé történelmi egyházakra gondolok, melyek tanításának elsődleges témája mindig is az emberi lélek volt, és akkor már meg is érkeztünk a halál utáni élethez, elvégre a lélek a hívők szemében halhatatlan. Amire gondolok, azok a megnyilvánulások, amelyek tökéletesen nélkülözik a vallásosságot, viszont az emberi lélek létezésének tényét tudományos színekben tüntetik fel.

Tekintettel arra, hogy a világ minden tájáról évtizedek óta gyűjtenek eseteket, olyan személyekkel kapcsolatban, akik úgymond a „halálból jöttek vissza”, precízebben fogalmazva, akiket a beállt klinikai halált követően sikeresen újraélesztettek, a jelenséget nem lehet egyszerűen lesöpörni az asztalról azzal, hogy kikiáltjuk őket csalóknak. Tudomásul kell venni a tényt, hogy szép számmal vannak olyanok, akik tökéletesen meg vannak győződve arról, ők egyszer már meghaltak, lelkük kilépett testükből, látták magukat „kívülről”, majd valamilyen okból kifolyólag lelkük visszatért a testükbe és „feltámadtak”.

Nézzük ezt egy kicsit pontosabban! Raymond Moody: Élet a halál után (Life after life) c. könyvének felsorolása több fázisra tagolja a jelenséget, de a lényege ugyanaz:

1.) Kellemetlen hang/zaj hallása az első észlelet.

2.) A halál állapotának felismerése.

3.) Boldogság és nyugalom.

4.) Testenkívűli állapot élménye, a lélek a halott test felett lebeg.

5.) Egy csatornában való elmerülés, nagy sebességgel való zuhanás egy fényes kijárat felé, amelynek a végén egy csodálatos kert ragyog.

6.) Halott rokonok és más szellemi lények jönnek az elhunyt szellemét üdvözölni.

7.) Az én-érzet megváltozása, feloldódás a szeretettel teli fényben, “fénylénnyé” válás.

8.) Az életfilm panorámaszerűen lepereg az elhunyt előtt, esetenként kérdéseket intéz a fény az elhunythoz.

9.) Az elhunyt elér egy határt, amit az élet és halál mezsgyéjeként fogalmaz meg.

10.) Kellemetlen visszatérés a testbe, valami visszahúzza a lelket a testbe.

11.) Felébredés és fájdalom, hideg érzete, s amennyiben az emlék megmarad az eseményről, azzal a “visszatért” nehezen tud mit kezdeni.

A kérdés csak az, ennek a jelenség sorozatnak van-e természettudományos magyarázata? A helyzet az, hogy van. Dr. Susan Blackmore a Bristoli Egyetem Agyi Érzékelések Laboratóriumának a munkatársa közzétett egy figyelemre méltó tanulmány „Vision from the Dying Brain” (A haldokló agytól származó látomások) címen. Dr. Black­more így nyilatkozik: „A halál közelében nyert tapasztalatok erősen misztikusak, legalábbis ezt akarják elhitetni velünk. Azonban ezek a tapasztalatok magáról a tudatunkról és agyunk működéséről árulkodnak, nem a síron túli életről”.

1975-ben a már idézett Raymond Moody, georgiai (USA) pszichiáter nem az egyetlen, aki közzétett elemzést a halálhoz közel került személyek élményeiről. Néhány évvel később, 1980-ban Kenneth Ring (Connecticuti Egyetem) 102 olyan esetet gyűjtött össze, ahol betegségből, balesetből vagy éppen öngyilkosságból kifolyólag kerültek az elbeszélők közel a halálhoz. Ring esetei megegyeztek Moody megállapításaival. Ring a „jelenséget” öt tipikus élményre bontotta. Ezek a következők:

1.) megnyugvás

2.) elválás a testtől

3.) belépés az „alagútba”

4.) a „fényesség” megpillantása

5.) belépés a „fényárba”

Az élmények nemcsak a leírt sorrendben következtek be minden esetben, de a bekövetkezés gyakorisága is ebben a sorrendben csökken. Vagyis, míg a megnyugvást az esetek 60 százalékában észlelték, a fényárba való belépés már csak 10 százaléknak volt élménye. Ezt úgy értelmezték, hogy ­minél közelebb került egy személy a halálhoz, annál többet élt át az öt fokozatból.

Ekkor jött az első igazi kihívás. Bruce Greyson, a Michigani Egyetem pszichiátere közölte tapasztalatát az „American Journal of Psychiatry” című folyó­iratban. Ezek szerint, a halál közelségében átélt élmények messze nem szabványosak, hanem a különböző emberi kultúráknak megfelelően ­változnak. És hadd hangsúlyozzam ki, ez az, ami „árulkodó”, hogy a jelenség nem valós, csak a páciens fejében játszódik le. Példának okáért a keresztény kultúrában felnőtt személyek a fényárban látni vélik Jézust, Gábriel arkangyalt, de még Szent Pétert is. Ezzel szemben a ­hinduk valami hírvivővel találkoznak, aki átnéz egy listát, és úgy találja, hogy „­tévedés” történt, „mars”(!) vissza a Földre. Nem hiszem, hogy különösképpen magyarázgatni kellene, ha a látomás vallásfüggő, akkor nyilván nem a valóságot, hanem az agy „fantáziáját” tükrözi.

Az azonban egyértelműen megállapítható, hogy az élmény rendkívül meggyőző az átélő számára. Az alagút egy valóságos átjáró az élet és a halál között. A lélek oly konkrétan hagyja el a testet, hogy többen állították, saját magukat látták, például a műtőasztalon. A végső megnyugvás érzete annyira erős, hogy legtöbbjük nem akar visszatérni, illetve felébredés után sajnálja, hogy visszajött.

Kérdés, mivel lehet ezeket az élményeket megmagyarázni. A klasszikus okkult tanítás szerint a dolog egyszerű. A halál pillanatában az asztrális test (azaz a lélek) elhagyja a korporális testet (vagyis a tényleges testet). Azonban bizonyos esetekben ez a testelhagyás nem végleges, a lélek visszatér, a test felébred, és elmondja élményeit a másvilágról. Kész a bizonyíték, hogy van lélek és másvilág.

Ez a magyarázat azonban számtalan problémát vet fel. Először is, miből áll az asztrális test? Mi a kölcsönhatás az asztrális test és a korporális test között? Miképpen megy át a tudat a testből a lélekbe? A legnagyobb probléma mégis az, hogy a lélek nem detektálható, és ráadásul ez az elmélet nem szolgál semmi olyan előre megjósolható ténnyel, ami vizsgálható, ellenőrizhető. Pedig-pedig a lélek érzékelésére számtalan kísérletet tettek az elmúlt száz év alatt. Az eredmény persze, amire már szintén kitértem, minden esetben nulla! Ennek ellenére az asztrálistest-elméletnek számtalan híve van, főleg azok körében, akik maguk is átestek a jelenség észlelésén. Ezek az asztrális test hívők természetesen nem azonosak az egyszerű vallásos hívőkkel, mert az előbbiek úgy érzik, nekik „tudományos” bizonyítékok állnak rendelkezésükre. Ezért aztán a jelenséget nem lehet elintézni egyszerűen azzal, hogy „képzelődés”, csupán „hallucináció”.

Carl Sagan (1934–1996) csillagász (aki életében amolyan minden lében kanál tudós volt, amúgy a bolygó­kutatást tartotta szakterületének) állt elő egy olyan elképzeléssel, amit igen sokan támogattak, elsősorban azért, mert Amerika a félműveltek országa. Ezek szerint, ha a halálközeli jelenség univerzális, és ki tagadná, hogy az, akkor az emberek az ötletet csakis egy másik univerzális tapasztalatból nyerhetik, ami nem lehet más, mint a születés, tekintve, hogy aki él, annak meg is kellett születni. Így lett a vaginális szülőcsatornából alagút és annak végében a fény, mint egy másik világ az anyaméh után. Ha csipkelődni szeretnék, megjegyezhetném, Carl Sagan maradhatott volna a bolygóknál, amihez sokkal jobban ért. Mindenesetre, sokan ezt az elképzelést jó ideig komolyan vették. A vizsgálatoknál bevetettek olyan nagyágyút is, mint a mélyhipnózis. Ez utóbbi segítségével az alany emlékezetében vissza kívántak menni egészen a születés pillanatáig. Az eredmény siralmas volt, de mi más lehetett volna? A születés pillanatában a csecsemő agya egyfelől alig funkcionál, másfelől pedig olyan üres, mint egy A4-es lap, amit most húztak ki a kötegből. A hipnotikus parancs hatására a médiumok előadták fantáziájuk legjavát, amiből egy jó adag zagyvaság gyűlt össze. Dr. Blackmore (most már a Melbourne-i Egyetemen) 254 olyan személyt kérdezett ki, akik mind átestek a halálközelség élményén. Ezek közül 36 császármetszéssel jött a világra, vagyis nyilvánvalóan nem lehettek emlékeik a szülőcsatornával kapcsolatban, ennek ellenére találkoztak az alagútjelenséggel. Sagan tényleg menjen vissza a bolygóihoz!

Az alagútnak különben meglehetősen figyelemreméltó tulajdonsága, hogy nem csak a halál közelébe kerülők tapasztalják. Migrénben és epilepsziában szenvedők egy része is számolt már be alagútlátomásról, mégpedig elalváskor, meditálás közben, vagy amikor csak egyszerűen relaxáltak. De az alagút megjelenhet akkor is, ha LSD-t, pszilocibint vagy maszkalint vesznek be. Vajon mi az oka annak, hogy ennyire különböző hatások mindig ugyanazt a hallucinációt okozzák?

Az agykérgen elhelyezkedő látásközpont, mely egyaránt feldolgozza a látott és az elképzelt képet, normál körülmények között stabil állapotban van, mert néhány, ezt a funkciót ellátó neuron a máshonnan érkező ingereket elfojtja. Hallucinálások akkor jönnek létre, amikor ez az elfojtó mechanizmus megszűnik vagy erősen csökken, mondjuk hallucinogén anyag hatására, vagy azért, mert az agy közvetlenül az elhalás küszöbén áll.

A szemlencse egy tárgy képét először a retinára vetíti ki. Innen az idegsejtek a kiváltott impulzusokat az agykéreg látásközpontjának különböző lokációira továbbítják. A látószög közepén található képelem sokkal több neuront köt le, mint a széleken lévők, ámbár az egész képet a retináról a tudatig egy bonyolult matematikai függvény szerint képezi le az agy (precízebben: az agy leképezését csak komplex függvénnyel lehet leírni). Jack Cowan (Chicagói Egyetem) neurobiológus szerint ez a bonyolult leképezés azt eredményezi, hogy a leképezési sorok az agykéregben úgy jelennek meg, mintha az koncentrikus körök sorozata (alagút), vagy éppen spirál lenne. A leképezési sorok mozgása a zsugorodás terjedését okozza.

Ezek szerint az alagút természetes következménye annak, ahogy az agykéreg a látható világot bemutatja. Na jó, de mi van az alagút végén látható fénnyel? Tekintettel arra, hogy az egységnyi területen található neuronok száma sokkal több a látószög közepén, mint a szélén, jóval erősebb hatás várható középen, amennyiben az összes neuron azonos mértékben szenved a szabályozó kioltás megszűnésétől. Feltételezhető tehát hogy minél jobban meg van zavarva a rendszer (vagyis a komplex agyvelő), annál erősebb a fényár.

Persze van még néhány kérdés, amit meg kell válaszolni. Például a jelenség észlelői halál-közeli állapotban előrehaladnak az alagútban, a fényár felé, de más okokból bekövetkező hallucinálásoknál ez nincs szükségszerűen így. A legizgalmasabb kérdés mégis az, hogy ha ez mindössze hallucináció, miért tűnik oly hihetetlenül valódinak?

Ez utóbbi felvetésre válaszolva kezdjük annak vizsgálatával, miért tűnik valami valódinak. Ami a központi idegrendszert illeti, nem is olyan könnyű különbséget tenni két kategória között: „mi jön a külvilágból?” És „mi van az agyban tárolva?” Amint a látás, illetve a hallás impulzusai és a memóriából érkező információk feldolgozásra kerülnek, azonnal összekeverednek. Miközben az információk különböző feldolgozási fokokon mennek át, a kép összetevői: vonalak, élek, tér és a különböző tárgyak mind-mind más módon jelennek meg. Nem valószínű, hogy ezek meg lennének jelölve: „na, ez ­kintről jött”, vagy „ez hallucináció”. Az eldöntés, mi micsoda, valószínűleg jóval ­fentebb történik az agyban. A rendszer (vagyis az emberi agyvelő) egészen egyszerűen azt tartja „valódinak”, ami a legstabilabbnak bizonyul. Mi mást tehetne?

A normál életben mindössze egy „valós modell” van, mégpedig az, amit az érzékszerveink hoznak létre, és ez rendkívül stabil, koherens és egyben komplex. Ez a modell, az „én, itt és most” fogalmakból áll. Azért érezzük valósnak, mert abban az adott pillanatban a jeleket feldolgozó agyban ez a legstabilabb modell.

De mi a helyzet a haldokló aggyal? Mi van azzal az agyvelővel, amiben már nincs semmi szabályozás? Ez esetben fennáll a veszélye annak, hogy a valóságról képtelen lesz elfogadható modellt kialakítani. Előfordulhat, hogy az agykéreg látásközpontjában az ott találhatók közül a leképezési sorok által nyújtott modell lesz a legstabilabb. Ha ez a legstabilabb, akkor az agy szerint ez a valóság. Elvégre pontosan olyan értelemben valós, amilyen értelemben bármi, bármikor valósnak tűnhet, mert a rendszerben található modellek közül ez a legjobb. Mivel a képek feldolgozása is a látásközpontban történik, más képek is bekerülhetnek az alagút perspektívába (akár egy egész képzelt ­világ).

Nincs olyan agyvelő, amely ennél a pontnál bedobná a törülközőt. Jó, de mit tud tenni? A leglogikusabb cél az lehet, hogy a lehető leggyorsabban visszaforduljon az érzékszervek által betáplált impulzusokból összeállt modellhez, hiszen ez lehet a külvilág egyetlen stabil megtestesítője. Ennek egyik módja a memóriára való támaszkodás: Ki vagyok én? Hol vagyok? Mit csinálnak velem? Ezekre a kérdésekre a válasz ott szunnyad a memóriában, ha a haldokló agyvelőnek van még elég kapacitása ahhoz, hogy feldolgozza a válaszokat. Pontosan ezt teszi számítógépünk is: ha nincs kapcsolatban az Internet-szolgáltatóval, a memóriában tárolt Internet képeket küldi a monitorra.

Susan Blackmore szerint a memóriamodellek gyakran madárperspektívában jelennek meg (lásd még alant). Tételezzük tehát fel, hogy egy haldokló személy agyi rendszere létrehoz egy modellt abból, amire emlékszik: teste a műtőasztalon van, a sebészek körülötte forgolódnak, felette erős fényforrás, háta mögött különböző műszerek. Ez a kép tehát madárperspektívában, a mennyezet sarkából jelenik meg neki. Ráadásul ez egy egészen jó minőségű modell is lehet, mivel az agy beépíthet a valós világból érkező impulzusokat is, például a sebészek beszélgetését, műszerek csörömpölését, az újraélesztési kísérlet lökéseit, stb., ezek mind-mind a hallásközpontból származó inputok. Ily módon az agyi modell nemcsak igen hihető, de ténylegesen tartalmazza a valós események egy-két részletét is. Ez az, ami a visszaemlékezőt becsapja, méghozzá olyan alaposan, hogy a végsőkig hisz ­benne.

Ha abban a pillanatban az a legjobb modell, ami az agy rendelkezésére áll, akkor az tökéletesen valódinak fog hatni. Megismétlem, valódi olyan értelemben, amilyen értelemben bármi, bármikor valódi lehet. Blackmore szerint ez az a helyzet, amikor a „testen kívüli” élmény létrejön.

Ezt az álláspontot alátámasztja például az a tény, hogy a testen kívüli állapot megtapasztalói könnyen tudnak felidézni emlékképeket madártávlatban. Ilyen jellegű felméréseket végzett Blackmore is. Az eredményeket 1987-ben tette közzé a „Journal of Mental Imagery” című folyóiratban. A New South Wellsi Egyetemről (Ausztrália) Harvey Irwin is jelentette, hogy a testen kívüli élményben részesült személyek álmai igen gyakran madártávlatban jelennek meg.

De lépjünk tovább. Amikor az egyén „érzékeli” a másvilágot, akkor az a másvilág valósnak és feledhetetlennek tűnik. Ha azt állítjuk, hogy a tudat (eszmélés) mindig az adott időben kialakított agyi modelltől függ, úgy arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ezeknek az embereknek a tudata átalakult. Ha normálissá is válnak, és ha a valós világ vissza is tér számukra, sose fogják elfelejteni, hogy „megtapasztaltak” egy „valós” másvilágot, hogy testük jelentéktelenné törpült, hogy megszűntek önmaguk lenni. Így tehát a halál közelségében átélt élmények mégis csak lehetnek transzcendensek, de egyáltalán nem titokzatosak, mert világosan árulkodnak a tudatról (az eszmé­lésről) és az agy működéséről, de semmit nem árulnak el a „lélek” létezéséről.

Ott tartunk tehát, ahol mindig is voltunk, az emberi lélek létezésére mind a mai napig az égvilágon semmi bizonyíték nincs. Figyelem! Nem azt állítom, hogy nincs lélek. Nem azt állítom, hogy az ember pusztán testből áll, de azt igen, hogy nincs bizonyíték a lélek létezésére. Ha mégis van valami, akkor azt illene valami más névvel illetni, mert a lélek fogalma igencsak el lett koptatva az évszázadok folyamán. Ha számunkra van valami megfoghatatlan (és majdnem biztos, hogy van), akkor az a valami nagyon más, mint amiben a hívők hisznek.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________ (353)

(838) Mivégből hiszünk?

Tibor bá’ online

Csapjunk bele a közepébe! Azért hiszünk istenben, vagy aki nem hisz, azért szeretne hinni istenben, mert isten létéhez tartozik egy másvilág. Ha van isten, akkor van másvilág. Nem isten kell nekünk, hanem a hozzátartozó másvilág. Mert ha van másvilág, akkor öntudattal bíró létünk folytatódhat. Semmi kedvünk nyomtalanul eltűnni a színről. Pedig eltűnünk és „lelkünk” mélyén tudatában is vagyunk ennek. Csak meg kell nézni a haldokló pápákat, főpapokat, mennyire ragaszkodnak az élethez, mennyire szeretnék meghosszabbítani „földi” életüket, pedig hát, ha valaki, akkor ők egészen biztos az isten jobbján fognak ülni az örök boldogságban saját, egész életükön át hirdetett dogmák szerint. Valahol mélyen a tudatuk alján tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy nincs „isten jobbján”, nincs „örök élet”, semmi sincs, csak a végső és totális megsemmisülés.

Igazságtalan? Persze, hogy az. A teremtő isten (bármit is értsünk ez alatt) kegyetlen és gonosz. Gondoskodott róla, hogy az anyag az Ember formájában öntudatra ébredjen, de nem adott neki halhatatlanságot. A teremtés könyvének megalkotóit is ez bosszantotta, ezen voltak legjobban felháborodva. Ezért találták ki a tudás és az örök élet fáját a Paradicsomban. Az Ember számára az örök élet mindössze egy karnyújtásnyira volt, de Éva először a tudás fájának gyümölcséből szakított. Ilyen buta egy nő, gondolták a vallás alapítok. Ha elsőbb az örökélet fájának gyümölcsét szakítja le, bőségesen maradt volna ideje a tudás megszerzésére. De mit érünk a tudással örökélet nélkül?

Aki már veszítette el eszméletét, az tudja milyen a tudat hiánya. Semmilyen. Nincs semmi. Egyesek az alvást „kis halálnak” gondolják. Badarság. Alvás közben is van agytevékenység. Minőségileg más az alvásból való felébredés és az eszméletvesztésből való visszatérés. Ez utóbbiban nincs álom, nincs semmi, amire emlékeznénk, csak hirtelen megint vagyunk. Illetve egészen pontosan egy-két másodpercig a szemünk által az agyba, vagyis a tudatunkba juttatott kép hiányos, olyan, mint amikor a számítógépünk egy képet még nem töltött fel teljesen, de aztán hirtelen beugrik a végleges, tökéletes kép. Ez alatt a néhány másodperc alatt már tudatunknál vagyunk, de még nem értjük mi történt velünk. Aztán az is tisztázódik, és újra teljes értékűen jelen vagyunk, élünk.

A halál nem más, mint az utolsó és végleges eszméletvesztés. Aminek bekövetkezésekor nincs semmi. Nem fáj, nem rossz, mert nincs semmi. Ez az, amitől tartunk. Ez az, amit el szeretnénk kerülni, mert ösztönösen ragaszkodunk a léthez. Ezért hisz, aki hisz.

Gondolom, most szeretnél olvasni néhány sor megnyugtatást. Csakhogy ilyennel én nem tudok szolgálni. Ezt mindenkinek magának kell kitalálni. Pótcselekvésként megemlítek néhány „híresség” saját elképzelését. Vegyük mindjárt Frank Tipler amerikai kozmológust, akinek sikerült kivívnia a „leghíresebb” jelzőt. Szerinte: „A természeti törvények, és a világegyetem elrendezése az atomoktól kezdve egészen a galaxisokig olyan, hogy ha csak egy árnyalatnyit is elállítanánk a paraméterek értékeit (ami a tizedesvessző után a sokadik számjegyet jelenti), akkor a világegyetem és vele együtt mi sem létezhetnénk. Annak az esélye azonban, hogy éppen ilyen legyen, annyira csekély, hogy létrejöttéhez valamilyen magasabb rendű lény akarata szükséges.” Ezzel eddig egyet lehet érteni, de Tipler itt nem állt meg, mert annyira irtózott a végleges megszűnéstől (nevezzük ilyen finoman a halált), hogy nyakát törve talált ki egy alapos önámítást. A „Halhatatlanság fizikája” című könyvében (The Physics of Immortality) „Isten és a holtak feltámadása” alcím alatt kifejti az Ώ-pont elméletét, ami a maximális információ összehordásának állapota. Amikor a Világmindenség ezt az állapotot eléri, Isten visszanyúl a múltba, és minden gondolkodó lényt feltámaszt. Tipler ily módon önmaga részére megoldotta a halandóság-halhatatlanság problémáját. [Azt is mondhatjuk, hogy lépéseket tett egy új, tudományos vallás megalapítására, ahol nincs semmi bizonyíték, csak vágy vezérelt hit.]

Sajnos, nem tudom átvenni – minden kétséget kizárva – eredetinek mondható ötletét. Ugyanis, ha a teremtő Isten megszánt volna minket (ahogy ezt Tipler reméli, és ne foglalkozzunk azzal, ugyan miért szánt volna meg?), akkor félreérthetetlenül tudtunkra adta volna, hogy halálunk csak ideiglenes. Csakhogy ez a rettenetesen gondoskodó isten erről valahogy megfeledkezett. Öntudatra ébredt gyermekeinek végleges megsemmisülését nem rendeli el, de számukra eme kedvező döntést titokban tartja, hadd rázza ki őket a frász. Hol itt a logika?

Tipler tudós és hinni akar. Legújabb könyve (The Physics of Christianity) „A kereszténység fizikája” cím alatt, egyenesen hajmeresztő. Ráadásul a könyv kifejezetten megtévesztő, hiszen egy élvonalbeli tudós tudományos érveléssel bizonyít. Sajnos, csak a fizikához nem értők részére, és persze ez a többség.

Tippler könnyedén jelenti ki, hogy a részecskefizika standard modellje tökéletesen összeállt. Ez nem igaz. Azt állítja, hogy a kvantumgravitáció elmélete konszisztens és egyértelmű. Természetesen nem igaz. Szerinte a Világmindenség jelenlegi tágulása után össze fog roskadni. Ez ugyan benne van a kalapban, de valószínűleg nem fog bekövetkezni. Véleménye szerint a sötét energiát tökéletesen ismerjük. Szó sincs róla!

„Díjnyertes” ötlete mégis a következő: Szerinte Jézus úgy támad fel, hogy a testében lévő atomok spontán neutrinókká és anti-neutrinókká bomlottak, melyek később visszaváltoztak atomokká és csiribú-csiribá Jézus újra élt. A helyzet persze az, hogy ez egy-egy atommal megtörténhet, tehát mint olyan fizikailag nem lehetetlen. Na de, ennyi atommal egyszerre?

Magam részéről sokkal jobban díjazom Carolyn Porco asszonyt[1] (Kolorádói Űrkutatási Intézet), aki szerint a tudomány legalább annyit ér, mint a vallás. Szerinte, ha valami helyettesítheti a vallást, akkor az a tudomány. A tudományos kutatás lényege egy spirituális kíváncsiskodás, az anyagi világ megismerése. Belenézni az ismeretlenbe, talán még megnyugtatóbb és inspirálóbb, mint amit a hit nyújt. Carolyn Porco szerint különösen a csillagászok néznek szembe a csodálatos Univerzum nagy kérdéseivel, melyekre a megtalált válaszok nyújtják a legnagyszerűbb élményeket. Nincs vallás, mely vetekedni tudna ezekkel. A vallásos emberek isten felé fordulnak, hogy kapcsolatba tudjanak lépni olyan, önmaguknál magasabb rendű dolgokkal, melyek értelmet adnak létüknek, és amiben megnyugvást találjanak. Porco asszony különben nincs egyedül ezekkel a szép elképzelésekkel, vannak még mások, akik szintén képtelenek voltak belenyugodni a végső megsemmisülésbe

Itt van mindjárt Roger Penrose műve: The Emperor’s New Mind (Oxford University Press, 1989) Penrose szerint a Világmindenség működésének tökéletes és teljes mértékű megismerése összefügghet az ember öntudatával. Ide tartozik, hogy szerinte a kvantumgravitáció működése kiszámíthatatlan az ismert eszközökkel. Azonban itt nem áll le, arra utal, hogy ugyanez a kiszámíthatatlanság – de valahogy kvantummechanikus – folyamat állhat az emberi öntudat mögött. Penrose tehát megáll az utolsó kijelentés előtt, de olvasóival sejteti, hogy a mindez ideig megfejtetlenül maradt kvantum világ kapcsolatban áll az öntudattal. Tekintve, hogy a kvantum világ konkrétan egy ”másvilágra” utaló jelenségekkel szolgál (pl. a semmiből anyagi részecske születik, tevékenykedik, nyomot hagy maga után, majd semmivé válik), nem lehet nem arra a következtetésre jutni, hogy maga az öntudatunk bizonyíték egy előttünk egyelőre ismeretlen „másvilág” létére.

Freeman Dyson fizikus (Princeton) hosszú élete alatt (sz. 1923-) körbejárta a keresztény vallásokat. Vallásossága valószínűleg neveltetéséből fakad. Különböző apró munkáiért 2000-ben Templeton díjat kapott (nem véletlenül). Véleménye szerint az elme és az intelligencia bele van szőve a Világmindenség anyagába. Hogy ez alatt pontosan mit ért, nehéz felfogni, de álláspontja igen közel áll Penrose és Tippler álláspontjához.

Folytathatnám a sor Einsteinnel, aki határozottan kijelentette, hogy {If something is in me which can be called religious then it is the unbounded admiration for the structure of the world so far as our science can reveal it.   = Ha van bennem valami, ami vallásosságnak nevezhető, akkor az a tudományunk által feltárt világunk felépítésének a végtelen csodálata.} De legyünk őszinték, ezek nem oldják meg az alapproblémát, mármint, hogy halálunkkal végérvényesen megszűnünk. Aki ezt a meglehetősen egyértelmű tényt nem képes elfogadni, az tehát hisz. Ma, a XXI. Században, már csak evégből, és kizárólag evégből hiszünk. 

(195)

(837) Megszületett az első GM bébi

Tibor bá” online

Aldous Huxley Szép új világ című könyvét 1931-ben írta, és Angliában ki is adták a következő évben, mindössze két évvel később, 1934-ben le is fordították magyarra. 1946-ban Huxley műve a szüleim társaságában elég gyakran jött elő mint téma. Beszédjükből úgy vettem észre, hogy a könyvet valamennyien olvasták, viccesen és hitetlenkedve utaltak rá, pedig Huxley a könyvében a klónozásos „szép új világot” i.u. 2600 környékére tette, és addig azért egy kicsit még várni kellene. Otthon ebből a fantáziafuttatásból nem leltem fel egyetlen példányt se, így nem jutottam hozzá, ennek ellenére majdnem mindent tudtam róla. Az első példány 1960 környékén került kezembe, akkor is angolul, belekezdtem, de nem kötött le, mert egyfelől tudtam miről szól, másfelől pedig túl fantasztikusnak találtam. Tudományra vágytam, nem fikcióra. Aztán Huxley eszembe jutott, amikor néhány éve klónozással világra jött egy birka, de nem gondoltam volna, hogy emberrel is meg fogják kísérelni, főleg, mert a világ közvéleménye összefogott az ember klónozás ellen. És most megérkezett a hír, az angol Daily Mail jelenti július 1.-i dátummal: Megszülettek a világ első genetikailag módosított csecsemői. Az USA-ban egészen pontosan 30 GM csecsemő született, ami hatalmas etikai vitát váltott ki.  

Ez ideig két csecsemőt teszteltek le, és bebizonyosodott, hogy három ember génjeit hordozza. A kísérleteket a the Institute for Reproductive Medicine and Science of St Barnabas in New Jersey intézetben végezték. A csecsemőket olyan nők hordták ki, akiknek normál úton nem sikerült foganni, számtalan próbálkozás után se. Női donortól származó extra géneket injektáltak a nők petesejtjeibe, még a megtermékenyítés előtt, annak érdekében, hogy a megtermékenyítés sikeres legyen. Két csecsemőn elvégezték az ellenőrzést, és valóban három különböző emberi egyed génjei találhatók bennük.

Hogy a kísérleti alanyok sikeresen beépítették a „vendég” géneket azt jelenti, hogy örökíteni fogják tudni saját utódaikba. A gének beépítése hatásában azt jelenti, hogy mostantól kezdve bele tudunk piszkálni saját fajunkba, vagyis ki tudunk alakítani egy új emberi fajt, olyat, ami sose volt eddig. Az Ember megtanult isten lenni. Képesek vagyunk olyan fajt alkotni (ha úgy tetszik teremteni) amilyen Noé bárkájában nem volt, és a bibliai hatnapos munkája során nem teremtett. A további részletekkel (gént hordozó mitohondrium, stb.) nem érdemes foglalkozni, mert nem a technikai rész az érdekes, hanem maga a tény. Miken lehet filózni?

1) Van-e értelme a mesterséges evolúciónak?

2) Mit nyerhetünk (vagy veszíthetünk), ha szuper utódokat hozunk létre?

3) Akarhatunk-e olyan utódot, akiben „idegen” gének vannak?

4) Felfigyelünk-e arra, hogy a lehetőségek határa a csillagos ég? Születhet ember ormánnyal, kopoltyúval, világító mutató újjal, stb.

5) Az új emberi faj nem fordul-e ellenünk? – és még sok száz hasonló téma.   

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________ (171)

(836) A grönlandi albedó folyamatosan csökken

Tibor bá’ online

Most, hogy a hőmérő higanyszála napok óta alulról nyaldossa a 40-es vonalat, a globális felmelegedést nem nehéz eladni. Csak a politikai és a gazdasági kilátások annyira rosszak, hogy a kicsit távolabbi jövő pillanatnyilag senkit se érdekel, pedig a globális felmelegedés kissé lassan, de annál biztosabban jön.

A gyakorlatban a negatív visszacsatolás eléggé ritka jelenség, a pozitív annál gyakoribb. Így aztán várható volt, hogy menet közben fogunk találkozni néhánnyal az időjárásunk változása közben. A legújabbról nemrégen álltak elő, ami szerint a grönlandi jég és hómezők albedója, vagyis fényvisszaverő képessége évről évre csökken, ami azt jelenti, hogy egyre több fényben rejlő energia fordítódik a felszín alatti jég olvadására. Tehát az olvadás nem csak gyorsul, de maga a gyorsulás is gyorsul, mutatják a mérések. Most már csak az a kérdés, hogy mi ennek az oka. Nem mintha maga az ok sokat számítana, de mint tudományos érdekesség, mégiscsak igényt tarthat némi odafigyelésre. Az ok természetesen a felülről érkező szennyeződés, ami szép lassan alászáll, de mi? Valószínűleg a fokozódó szénégetés, és az egyre gyakoribb és egyre nagyobb kiterjedésű erdőtüzek Szibériában, Kolorádóban, az Ausztrál kontinensen. Jaj de szép ez a sorozatos visszacsatolás. Egyre melegebb van és egyre nagyobb a szárazság. Ennek következményei a rekord méretű erdőtüzek, amik egyre nagyobb mennyiségű kormot visznek fel a felsőbb légrétegekbe, ahonnan egyre több hull alá Grönlandon is, ami egyre sötétebbé teszi a jeget. Ezért több fényt nyel el, gyorsabban olvad.

De ne fogjunk mindent a természetre, mert mi is ludasok vagyunk. Az utóbbi évtizedben a szénégetés nagyobb ütemben nőtt, mint bármely más üzemanyagé. 2011-ben a föld kb. 6,1 Giga tonna feketeszenet + 1 G tonna barnaszenet égetett el. Az égetésben élen járnak Kína, USA, India, Oroszország és Japán (ebben a sorrendben) Szóval úgy égetik, mintha mi se történne. Illetve, Magyarországon a rendkívüli meleg miatt, az egész ország területén, elrendelték a harmadik fokozatú vörös riasztást. A tiszti főorvos tanácsa, igyunk sok vizet. Sok szén után sok víz. Legyőzzük a nehézségeket. Jut eszembe, Spanyolország győzött, az állatkertben locsolják az elefántokat, hajnalban egy kisbusz belefutott egy kamionba. Az idén még nem lesz dugódíj. Éljen az új munkatörvénykönyve! Az építkezés alatt a munka zavartalanul folyik.   

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________ (157)

(835) The American dream

Tibor bá’ online

Állítom, hogy az American dream, ami az előző századfordulótól máig milliónál is több magyar bevándorlót vonzott, és amit mi, minimum száz éve úgy ismerünk mint: „Amerika a korlátlan lehetőségek hazása”, valójában az emberiség átka.

Igen, lehet egy jó ötleted (Bill Gates) és milliárdos lehetsz. Igen, lehetsz útonálló gazember (Joe Kennedy) és multimilliomos lehetsz és az utódodból lehet elnök is. Igen, kezdheted a semmiből (Soros György), ha van hozzá eszed, milliárdos befektetővé válhatsz. Igen, ha szorgalmas vagy a legszebb nők a lábad előtt heverhetnek (André Vajna). És még lehetne sorolni, van ezekből jó néhány, de mellette ott van az 50.000.000 segélyből élő amerikai is. A kisember matematikai esélye, hogy Bill Gates lesz belőle, igen picike, de nem nulla. Ez a „nem nulla” tartja életben az amerikai álmot, és szarja el az emberi értékeket.

Hogy a napi nyolc óra munkáért a minimál bért fizeti, de 12 óra munkát követel érte, hogy számolják és mérik, hányszor mész ki a vécére egy nap és mennyi ideig vagy ott, hogy ha  apellálsz kirúgnak, és minden megalázást el kell tűrnöd, az nálunk csak 20 éve van, de Amerikában legalább 150. Miért tűrik? Miért tűrték, hogy a múlt század elején a szakszervezeti aktivistát egyszerűen kivégezték (hamis vádak alapján – Joe Hill). A válasz nagyon egyszerű. Azért, mert az amerikai tömegek őszintén úgy érzik mind a mai napig, ha keményen dolgoznak, ha helyén van az eszük, belőlük is lehet milliomos. Fenntartották a kapitalizmust, mert az amerikai állom szerint bárkiből lehet milliomos, hiszen a szemeik előtt lettek is. Filmcsillagok dollár milliós gázsikat kapnak (Nicole Kidman). Prédikátoroknak milliókat hord össze a becsapott jónép (Ron Hubbard – Billy Graham). A módszer megtanulható. Dale Carnegie már 1936-ban megírta – magyarul: HOGYAN SZEREZZÜNK BARÁTOKAT ÉS BEFOLYÁSOLJUK AZ EMBEREKET  című könyvét, és ha nem az olvasója, ő egészen biztos milliomos lett, mert a könyve közel 80 év után is bestseller.

Milliomosnak pedig nagyon jó dolog lenni, amit 22 éve mi is tudunk, hiszen pénzzel ma már minden megvásárolható, minden álom valóra váltható. Míg korábban nem így volt. Előzőleg volt egy általános társadalmi morál, persze nem Amerikában, hanem az európai kontinensen, és ezt a morált nem lehetett áthágni. Amerikai mintára most már lehet.

A napokban volt szó a Horthy kultuszról. Pro és kontra, ahogy az lenni szokott. Felhozták erényeit, hátrányait és felsorakoztatták a bűneit is. Mindenről volt szó, csak egy valamiről nem. Huszonöt év kormányzás után személyes vagyona pont annyi volt, mint amikor fehér lovon, 1920-ban belovagolt Budapestre, egyetlen pengővel se több. Ezt senki se említette, pedig ha valamire érdemes több mint fél évszázaddal emlékezni, akkor ez az. De ez a korszellem leáldozott a korral együtt. A szocialista erkölcs után jött az amerikai álomban született „üsd-vágd nem apád” szemlélet. Semmi se számít csak a pénz. Nincs becsület, nincs hazafiság, még a családon belüli szeretet is egyre halványul, mert a pénz utáni vágyakozás egyre fokozódó tempóban minden felülír. Mert te is lehetsz milliomos, de addig is, egy embertelen gazember.

In memory of r2d2.

______________________________________________________________
______________________________________________________________
______________________________________________________________ (150)

(834) Buzi volt-e Jézus?

Tibor bá’ online

Igaz, az eredeti angol nyelvű cikkben a „gay” szót alkalmazta a szerző (Paul Oestreicher – Comment Is Free), ami magyarul „meleg”, de én szeretek mindent a nevén nevezni. Szóval, arról van szó, hogy az utóbbi időben utalások történtek arra, hogy Magdaléna Jézus szeretője lett volna, de frissebb vélemények szerint erre semmi jel nem utal, inkább arról lehet szó, hogy ez nem más, mint elterelés a tényről, miszerint Jézus (üsse kő) meleg volt.  

A bizonyítékot Jézus utolsó megnyilvánulásaiból lehet leszűrni. A keresztről leszólt anyjának és a tanítványának, és egymásnak ajánlotta őket. Ez a tanítvány János volt, aki Máriát saját házába vitte és anyjának tekintette. Különben a szentírás szerint Jézus, Jánost „különleges” módon szerette. És ugye a keresztre feszítés helyszínéről az összes többi tanítvány elsöpört. A különleges kivégzésig Jézust csak három nő és egy férfi kísérte, és ez az egy férfi János volt. Ennek az egy férfinek egyértelműen több „köze” volt Jézushoz, mint a többinek.  Különben az utolsó vacsorát ábrázoló összes festményen János közvetlenül Jézus mellett ül, nem egyszer fejét Jézus mellére hajtva. Végül is a haldokló Jézus megkéri Jánost, hogy vegye gondjaiba az anyját, és megkéri az anyját, hogy Jánost fogadja fiává. Vagyis minden kétséget kizárva, János Jézus családjához csatlakozik.

Jézus, mint zsidó rabbi, nőtlen volt. Korábbi spekulációk szerint Magdaléna volt az ágyasa, de erre semmi bizonyítékot nem lehet találni. Másfelől akadnak jelek, amik arra mutatnak, hogy Jézus – a mai értelemben – homoszexuális lehetett. A keresztény vallások ettől a témától távol tartják magukat, kivétel talán Hugh Montefiore képvisel, aki Birmingham püspöke, és jeles zsidó család áttértje. A püspöknek volt annyi vér a pucájában, hogy előálljon az elképzeléssel, amit széleskörű megvetéssel fogadtak, és kikiáltották nem beszámíthatónak.

Jézus természetesen lehetett homoszexuális, biszexuális vagy heteroszexuális, csak a legvalószínűbbnek a homoszexualitása tűnik. Bizonyosság természetesen nincsen. Amilyen „intim” viszonya volt Jánossal, azt a mai felfogás szerint meleg kapcsolatnak ítélnénk. Ettől függetlenül, Jézus tanításaira szexuális preferenciája a legkisebb mértékben se hat ki¸mindössze arról van szó, hogy a mai liberális felfogás nyíltan kutathatja személyiségét.  

Az egyértelműen szenzációnak szánt (alaposan megkurtított) cikkhez annyi az aktuális hozzászólásom, hogy ide vezet az, ha olyan kevés és hiányos „bizonyíték” segítségével, mint amennyit az Újszövetség nyújt, igen-igen messzemenő következtetéseket vonunk le, és az egészet kikiáltjuk szikla szilárd bizonyítéknak.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________ (358)