(987) Paul McGuire víziója – 2013 Amerika szörnyű éve

Tibor bá’ online

Az előttünk álló év soha nem látott társadalmi anarchiát fog ránk szabadítani: forrongást, élelmiszer hiányt, még több tömeggyilkosságot, politikai felfordulást, gazdasági krízist és a nemzet radikális átalakulását, és balról vagy jobbról egy autoriter kormányt, amely levezényli a káoszt. Amit ma láthatunk pontosan követi azt a történelmi mintát, amit láthattunk a náci Németországban, ahol Hitler Adolf koncentrációs táborokban legyilkolt több mint 7 millió embert. Az országban a német zsidóság, és a keresztények pszichés blokk alatt állva tagadták az eseményeket „ez itt nem történhet meg”. Így esett meg, hogy a gázkamrákba masírozásra elfogadták, hogy csak zuhanyozni mennek.

Mi lehet az, ami megakadályozza, hogy az emberek egyéni és nemzeti szinten meglássák a nyilvánvalót? Ebben a pszichés folyamatban több tényező is közrejátszik. Először is az önbecsapás, aztán a kognitív disszonancia. Az anya nem képes elfogadni, hogy kislányát molesztálja a férje, tehát nem hajlandó észre venni az árulkodó jeleket, és elvonatkoztatja magát a valóságtól. Nemzeti szinten, főleg a fiatalok egyszerűen nem veszik észre a történelmi hasonlóságokat. Ráadásul agymosás segítségével rávannak beszélve a helyzet elfogadására. Végül pedig az embereket tudományos precizitással irányítják a média, a szórakoztató ipar, pornográfia, oktatás. Ezekről Aldous Huxley, H.G. Wells és sokan mások írtak könyveikben: Szép új Világ, Mi lesz holnap? A jövő regénye.

A tömeges agykontroll technikája oly magas fokú, hogy az amerikaiak észre se veszik, helyette transz állapotban léteznek. Ez a fő oka annak, hogy képtelenek észrevenni a nyilvánvalókat, és az agymosáson kívül még kognitív disszonanciában is élnek, tagadva a nyilvánvaló, de kényelmetlen dolgokat.

Ezek után a kérdés ez: „Mit lehet ez ellen tenni?” Az agykontroll alatt álló ember automatikusan azt válaszolja, hogy „semmit”. Ezzel szemben a valóság az, hogy a szellemi sötétségen át tud lépni a szabad akarattal rendelkező emberi tudat. A nagy kérdés az, hogy kellő számú ember észleli-e végre a  valóságot és akar-e tenni ellene?

Feltehetitek nekem a kérdést, hogy miért álltam elő egy  előttünk ismeretlen amerikai szerző, TV személyiség jóslatával? Azért, hogy láthatóvá váljon a helyzet hasonlósága az USA és Magyarország között. A gondolkodó emberek itt is, ott is ugyanazokat a dolgokat tapasztalják (a tömegek tehetetlensége) és ugyanazokat vizionálják. Nem lehet véletlen!

______________________________________________________________
______________________________________________________________
______________________________________________________________

32 gondolat erről: „(987) Paul McGuire víziója – 2013 Amerika szörnyű éve

  1. „Ezzel szemben a valóság az, hogy a szellemi sötétségen át tud lépni a szabad akarattal rendelkező emberi tudat”
    Prédikál mint egy pap. 🙁
    Éhes vagyok! Hol a kenyér?! Erre válaszoljon!

  2. Az itthoni „agykontroll” egyik legjobb példája a maintream média nemcsak hallgatása arról, hogy amivel az Orbán kormányt vádolják, már fényévekkel előrehaladottabb az USA-ban, hanem még arcátlan módon példálóznak a „világ legdemokratikusabb államával” ezzel kapcsolatban.
    Szerencsére nálunk még Orbán nem írhat alá olyan felhatalmazást, hogy drónokkal bárkit ki lehet lőni mindenféle bizonyíték és eljárás nélkül titokban, akire azt mondja valaki, hogy „terrorista”.
    De gondolom ez csak pénzügyi okok miatt várat magára itthon, ami késik nem múlik… 🙂

  3. Az is lehet, hogy az írás célja Hitler megemlítése a több mint 7 millió áldozattal együtt. A körítés csak azért van, hogy az emberek érdeklődését felkeltse.
    És igen, ez a tömeges agykontroll technikája :D.

  4. A világ, főleg Amerika tele van átverésekkel, tévedésekkel. Van 1000 téma, amiben „megvilágosodhat” valaki. Ha rájössz valamire, megpróbálhatod meggyőzni a környezeted. Ha rájössz tízre, lázadsz, ha nincs vesztenivalód. Ha rájössz százra, akkor már vagy belefásultál, vagy megvesznek kilóra.

    Szerintem Amerikában is sokan eljutottak már a százas szintig, de nem egyszerre, nem pont ugyanazokra jönnek rá, nem pont ugyanazt a következtetést vonják le, nehéz a célokat egyeztetni, különféleképp látják a problémákat, megoldási lehetőségeket. Ezt súlyosbítja, hogy nyilvánvaló tévhitek keringenek a történelmileg, természettudományosan alulképzettek között, hogy még jobban megosszák a tömeget.

    Ha meg összejön egy tömeg, annak szervezett vezetés kéne, hogy hatékony legyen. Egy szervezett vezetés viszont már gyanús, hogy ügynökök szivárogtak be, különben a hatóságok nem hagyták volna idáig fajulni a dolgokat. Már rég letartóztatták volna őket terrorizmus, vagy fennálló államrend elleni izgatás vádjával.

    A fordulópont az lehet, amikor tömegeknek nincs vesztenivalója, reménye. Addigra viszont az agilisek már vidékre vonultak önnfenntartani, leszarni a politikát. Az is lehet, hogy egyszerűen halomra lövik az éhező lázadókat. Senki nem akar az első vonalban elesni. Az ellenállók kommunikációja könnyen ellenőrizhető, akár manipulálható. Mindig megvan a gyanú, hogy tulajdonképp az „ellenség” malmára hajtod a vizet.

    Ha létre is jön egy forradalom (szabadkőműves háttér nélkül nem sok sikeres volt az elmúlt 200 évben), az elit a Bahamákról végignézi a vérfürdőt, aztán majd a kiemelkedő vezetőket apránként megveszik, kezdődhet az egész móka elölről.

    Összefoglalva: elég sok kihívás elé áll minden alulról szerveződő, (pozitív) változást akaró tömeg. Főleg egy akkora országban, mint az USA. Nem látom az üdvözítő utat, de talán megtaláljuk, ha nyíltan, értelmesen kibeszéljük. Hajrá! 🙂

  5. Addig örüljetek amíg (főleg) a liberálisok támadják orsós olstein viktor-t, meg amíg a nagyorrúak járnak tüntetgetni…

  6. 3. Intuitív
    Nem hálás téma, de valószínűleg igazad van! Magyarországon még ma is (az egyébként soha, sehol, még bizonytítandó adatként sem szereplő!)hatmillió zsidó(!) áldozatról beszélnek, oktatják az iskolákban, holott a legvadabb orosz kiindulási pont is négymillió volt és a későbbiekben az is tarthatatlanná vált. Nézzétek meg a Wikipédia erről szóló cikkében, az „Az áldozatok száma” fejezetet: http://hu.wikipedia.org/wiki/Auschwitzi_koncentr%C3%A1ci%C3%B3s_t%C3%A1bor
    Nem kívánom mindent eldöntő és egyedüli hiteles forrásként megjelölni, de a Wikipédia – éppen nyitottsága miatt – általában elég jó adatokat közöl.
    Tanulságos adalékként még érdemes megtekinteni a tábor régi:
    http://www.valtozast.hu/web/images/stories/2009/auschwitz_regi.jpg
    és új:
    http://www.valtozast.hu/web/images/stories/2009/auschwitz_uj.jpg
    emléktábláját is.
    Egyetértek abban is, hogy ha csak egy áldozat volt is, már az is sok, de a tényeken nem változtathatnak az érzelmek.
    SZERINTEM egy kérdés eldöntésében a bizonyított tények adatszerű és pontos nyilvánosságra hozatala és megismerése sokkal, de sokkal fontosabb, mint törvények meghozatala nem megbízhatóan bizonyított állítások megkérdőjelezése ellen. (Ez persze magánvéleményem, melyet a vélemény szabadságára hivatkozva, nem nagy nyilvánoság előtt nyilvánítok ki. Szerintem!)

    Hadd fűzzem még hozzá, hogy a Gyöngyösi Márton képviselő körül kitört botrány (a parlamenti kettős állampolgárok listázása, különös tekintettel az izraeli-magyar kettős állampolgárokra) is elég furcsa balhé annak ismeretébe, hogy ez a gyakorlat (kettős állampolgárok listázása) bevett gyakorlat több nyugati demokráciában, egyébként az istenített USA-ban is!

    Fentiek tükrében nem csoda, hogy számomra a poszt hiteltelen, bár érdekes és köszönöm Tibor bá’-nak hogy megismertette velünk.

  7. Az éhezők viadala c. film lett az abszolút győztes a People’s Choice díjátadón. A téma sokadik feldolgozása a film, előtte már volt néhány, persze sok-sok üzenet van benne az emberiség számára, érdemes megnézni.

  8. Nekem folyamatosan a „szörnyű évek” jár az eszembe. És az, hogy miért kell ennek így lennie? Mit tehetnék az ellen, hogy ne legyenek szörnyebbek az évek, mint eddig? Mióta világ a világ voltak szörnyűségek, ez nem is fog változni. Azonban van valami, az pedig a gondolkodásmódunk, ami változhat. Ehhez viszont gondolkodni kell, de ahogy egy általam lopott idézetben van (amit már magamévá is tettem, de remélem ez büszkeséggel, és nem bosszúsággal tölti el a szerzőjét): ” A gondolkodás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért gyakorolják olyan kevesen.”
    Mindenki eljut eddig a pontig: „A gondolkodó emberek itt is, ott is ugyanazokat a dolgokat tapasztalják (a tömegek tehetetlensége) és ugyanazokat vizionálják.”
    Azonban azt tapasztalom, hogy ez még mindig a megszokott gondolkodásmód. Innen kell továbblépni. Így gondolom:
    „Az életben nincsenek megoldások, csak mozgásban lévő erők.
    Ezeket kell előidéznünk, s a megoldások követni fogják őket.”
    Támogatok minden olyan dolgot (pl.50 évesen kezd el valaki gazdálkodni), ami nem megy más rovására. Nem vásárolok csetreszt (dekorációt), mert abból egy idő után szemét lesz. Stb. Sokszor látom, hogy nincs összhang egy „prédikátor” mondandója és élete között. Pl. közösségi oldalon ugyanaz az ember közli Teréz anya gondolatait, és a legmodernebb erdőszéli kis házat, amiben élni szeretne. Hogy fér össze a természet szétzúzása, az állatok elől elvett terület egy szerény, önfeláldozó asszony világnézetével? Tudomásul kell vennünk, hogy „nem lehet egyszerre úszni is, és szárazon is maradni”. Ahhoz azonban, hogy dönteni tudjunk, hogy mit szeretnénk, ahhoz gondolkodni kell!

  9. 11:
    „157,5 millió tonna aranyat vásároltak 2012-ben.” ?????

  10. 13. Tibor bá’
    Majd ha nem lesz kaja, finom aranygaluskát lehet csinálni belőle 😛

  11. 14-Vackor
    11-nél túlzó az aranymennyiségi adat.

  12. 15. A papír mindent elbír 😀
    Nem csoda, hogy a németek is mintát kérnek az állítólag „saját” aranyukból. Hányszor eladhatták azt már 😉

  13. Az aranyeladás nyilván valami bődült elírás.
    A világ teljes aranykészlete beleférne egy 20 m-es élű kockába, az itt írt mennyiséghez majdnem 200 m-es kocka kellene. 🙂

  14. Huhúú, emberek, mit találtam! Végre egy abszolút korrekt, természettudományos leírás a CO2-témáról. Tibor bá, ha legközelebb írsz egy klímás posztot, ezt beletehetnéd. Nagyon korrekt.

    Íme a link:

    http://www.skepticalscience.com/human-co2-smaller-than-natural-emissions.htm

    Egyrészt rettentően tetszik, hogy végre ott vannak a számok: a légkörben 720 milliárd tonna CO2 van, az óceánokban 37.400 milliárd tonna, a szárazföldön 3000 milliárd tonna tárolva.

    Aztán ott van a változás is: Évente 29 milliárd tonnát pumpál az ipar a levegőbe, a szárazföldi növények 439 milliárd tonnát nyomnak ki és 450 milliárdot szívnak fel, a tengerek 332 milliárd tonnát bocsátanak ki és 338 milliárdot szívnak fel. Tehát felszívódik évente 11+6=17 milliárd tonna, és kimegy 29 milliárd.

    Itt a válasz azok kétkedéseire, akik szerint a természetes folyamatokhoz képest az emberi kibocsátás elenyésző – igen, így van, de ez a minimális változás felborítja a kényes egyensúlyt. Tegyük hozzá, hogy egy sor emberi tevékenység amellett, hogy CO2-t bocsát ki, rontja az élővilág CO2-megkötő képességét is – óceánok szennyezése, erdők kivágása, stb. stb.

    Az egyetlen, ami nem teljesen világos számomra, hogy pl. a wikipedia szerint a 385 ppm CO2-koncentráció kb. 3000 milliárd tonna CO2-nek felel meg, nem 720-nak… Tibor bá, szerinted melyik a helyes? Mennyi CO2 van a légkörben tömegben mérve?

  15. A megadott oldalon (World Gold Council) lévő kimutatásokban negyedévente kb. 1000 tonna arany kereslet szerepel a kimutatásokban, tehát évente nagyjából 4000 tonna, ami reális lehet, az a 157,5 millió tonna egy baromság. Természetesen itt valódi kézzel fogható aranyról van szó, az árutőzsdén nagyságrendekkel nagyobb összkontraktus értékű arany cserél gazdát „papíron” de annyi arany lehet, hogy a naprendszerben sincs összesen, persze ez ott nem zavar senkit :).

    10. PZuj
    Igazából ezzel a témával kapcsolatban nem az a kulcskérdés, hogy mennyi volt az áldozatok száma (bár nyilván az is megérne egy misét…), hanem a „módszer”, azaz voltak-e gázkamrák avagy sem.
    Ez a téma sava-borsa, mert ez az egyetlen olyan momentum, ami megkülönböztetheti az összes többi népirtástól. Népirtások sajnos mindig is voltak a történelem során, de gyakorlatilag nagyobb mértékű kárpótlást még soha egy nép nem kapott ezzel az indokkal, sem az indiánok, sem az örmények, ukránok, és természetesen sorolhatnám szinte végtelenségig… holott azok száma sokszor jóval meghaladta a zsidók esetében vélelmezett számokat. Itt az „ipari” módszert tekintik a megkülönböztető tényezőnek, ettől válik a „világ legborzalmasabb” népirtásává. Ezért jár minden, ezért napi hivatkozási alap szinte mindenre.

    Tehát nem a számokkal kell foglalkozni, mert ha valaki bebizonyítja, hogy az annyi és nem ennyi, azzal semmit nem változtat a felálláson, mert rögtön jön rá a válasz, hogy ha „csak” annyi, akkor már nem volna az ugyanolyan „borzalmas”?

    Nyilván akit érdekel, az utána tud nézni, hogy milyen független vizsgálatok folytak gázkamra ügyben (és azt is tudhatja, hogy a háború végén ez a verzió még fel sem merült) és milyen eredmények születtek ezzel kapcsolatban, itt nem tárgyalom a törvényi szankcionálás okán. Ezenkívül mindenki előveheti a természettudományos ismereteit is és elgondolkodhat rajta, hogy azokban az időkben ki függesztette fel a fizika törvényeit, ami feltétlenül szükséges a magyarázatok igazolásához. 🙂

  16. 13:

    Tibor bá, passzolom!
    Szerintem nagyon elírtak valamit, és 157,5 millió dollárnyi fizikai arany akart az lenni eredetileg. De ez csak egy tipp.
    (Ha meg a virtuális, papíralapú tőzsdei „aranyat” is beleszámolják, akkor bármi lehetséges…)
    De Bastian a 19. hozzászólásban jól összegezte a lényeget. 🙂

  17. 15 RJ
    Elhiszem hogy túlzó. A karikagyűrűm az egyetlen aranytárgyam, azt sem hordom. Viszont magam csináltam a teraszhoz az úszókaput, cuflából tekerve (hidegen) a vasrudakat hozzá. Mindennap hasznát vesszük, mindennap látom hogy volt értelme dolgozni vele. Te sem adnád oda aranyért, ha lenne egy ilyened, ugye? 😉

  18. 19. Bastian
    Respect az utolsó bekezdésben a diplomáciáért!

  19. Tibor’bá!

    Egyszer megosztanád velünk azt az emlékedet, amikor egy haláltábort megjárt lánnyal(?) beszélgettél a háború után?

  20. 23:
    Nem tudom melyik hónap volt. Néhány héttel az ostrom után apám seftelt. Egy orosz teherautó a sefteléshez tartozó orosz katonával lement Nyíregyházára apám két barátjával. Apám kérdezte van-e kedvem velük menni? nem tudom miért akarta, hogy elmenjek. Elmentem. Nyíregyházán ismerősnél aludtam, már nem tudom hány éjszakát, 2-3 lehetett. Közben összeszedték a cuccot: szalonna, vaj, méz, stb. és megpakolva a kocsi visszament Pestre velem együtt. Nyíregyházán velem senki se törődött, persze enni adtak, de össze-vissza csavarogtam. Egy helyen 5-6 méteren le volt fagyva az út, ott nagyokat csúszkáltam, a moziban volt vetítés, Zoro és Horo film ment, ami egy ősrégi burleszk volt. A ház konyhájában, ahová mentünk, és ahol etettek-itattak volt egy sparhelt, amiben állandóan égett a tűz. A sparhelt mellett egy sámlin ült egy fiatal lány, gondolom 16-20 közötti lehetett. Én 12 voltam, még nem érdekeltek a lányok, de feltűnt, hogy mindig ott ül, gubbaszt, senkihez se beszél, kérdésekre immel-ámmal válaszolt, vagy csak hallgatott. persze kérdeztem a háziakat, hogy mi ez a furcsa viselkedés. Azok mondták, hogy nemrég jött Németországból és, hogy egyetlen rokona se élte túl a háborút. Akkor még ilyen szavakat, hogy „haláltábor, elhurcolás” nem használtak. Ki itt halt meg, ki ott. Az emberek ezeket tényként kezelték szörnyűködés nélkül. Nekem teljesen természetes volt, hogy valakinek egyetlen rokona se élte túl a háborút, és az is érthető volt, hogy nem volt kedve beszélni róla. Az emberek nem mesélték egymásnak min mentek át. A lányt Nyíregyházáról vitték el, oda tért vissza, és valaki befogadta. Ez volt az élet rendje. Később jelentek meg fekete-fehér fényképek a koncentrációs táborokról. Aztán Dr. Mengelle naplóját közölte valamelyik napilap folytatólagosan. Abban az időben ez evidencia volt. Csak mostanában vannak barmok, akik „nem találják bizonyítottnak” a haláltáborokat. Én magam több tetovált, volt fogollyal is beszéltem. A részletek itt-ott lehetnek „kiszínezve”, de a lényeg marad. Különben ez mindennel így van.

  21. 13 Tibor’bá

    “157,5 millió tonna aranyat vásároltak 2012-ben.” ?????

    Megnéztem a cikket. A millió a szövegben is át van (már)húzva. 157 tonna az talán elképzelhető. A világ termelése kb. 2300 tonna/év. Így nézve szerintem hihető az adat. Még kissé kevésnek is találom. Ki vette meg a többit ?

  22. Azt gondolom, hogy minél tovább tudják „karámban” tartani az embereket, annál tovább tudják húzni az összeomlást és a káoszt.
    Azonban előre vetítem ez nem fog menni. Írtam korábban, hogy már nincs annyi olcsó szénhidrogén a földben, mint amennyit korábban előrejeleztek, így a tömegeket olcsó energiával, áruval, élelmiszerrel csak ideig-óráig lehet kómában tartani.
    Ráébredés a valóságra, megrázó hatású és kaotikus.
    Ez az amit szeretnének kitolni és időt húzni.
    A táblán a bábuk felsorakoztak és elkezdődik a halálos játszma.
    Elöl fekete ruhás kaszások. 1 marad, 10 megy.

  23. 25-Technomuzsik
    „A millió a szövegben is át van (már)húzva.”
    Jó ez a blog! Már az itt leírtak szerint működik a világ.
    Az általunk felemlített hibát mások javítják, Tibor bá’ szavait imaként ismételgetik (esernyő) 🙂 .

  24. 27:
    De azt se felejtsd el, hogy leginkább a szubjektivitást utálom. 😀

  25. A vízió elsősorban az USA-ról szól. Gondolom ehhez még hozzájönnek az európai államok. És mit szólnak ehhez Ázsiában, Dél-Amerikában, Ausztráliában, stb…? Remélem, hogy szólnak, és nem ellenünkre. Mert azt nem tudom elképzelni, hogy egyszerre az egész Földkeregség be lesz terelve a karámba.

  26. Hogy mennyi arany van azt valóban igazán nem lehet tudni.

    Az USA-ban 23,348.6 tonna arany van… bemondásra.

    Nemrég „kutattam” a guglin „german gold fort knox” körül, és érdekes KINCSTÁRI elmélkedéseket találtam.
    Ezek szerint NEM FONTOS, hogy a Fort Knoxban van-e arany és hogy ha van akkor hamis-e, mert az a fontos, hogy PAPÍRON az USA mennyi aranyat ismer el.
    És tulajdonképpen terrorista számba veszik azokat, akik ezt megkérdőjelezik, mert szentségeség, mi lesz, ha az USA hitelét veszti.

    És azt hiszem, ez már előrevetíti a közeljövőt.
    Az USA (azaz az ott héderező elit) egyszerűen lenyúlta világ aranytartalékát, hogy megakadályozza, hogy valaha bárki más felhasználhassa a saját gazdaságának építésére.
    (Azt ugye tudjuk, hogy a világ nagyrésze az USA-ban tartja aranytartalékát… hogy miért alakult így, azt persze nem lett nagy dobra verve)

  27. És még egy, és az üzenet, ami biztos eljut oda ahova kell, mert itt is ezer a fül.
    Miért húzzátok az időt? Napi +250e ember! Szomorúnak tartom, hogy 20-30éve ezeket már pontosan tudtátok és semmi sem történt.

    A remény a legrosszabb gonosz, mert elnyújtja az emberek szenvedését.
    Friedrich Nietzsche

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük