Tibor bá’ online

Az atomkorszak legismertebb szimbóluma a BULLETIN [A folyóiratot, The Bulletin of the Atomic Age, a II. világháború végén alapították olyan fizikusok, akik részt vettek az amerikai atombombát előállító Manhattan Projektumban (amit később Hirosimára és Nagaszakira ledobtak), és úgy gondolták, hogy a bombát nem lett volna szabad életre kelteni.] 1947. júniusi számának címlapján először jelent meg „az ítéletnapjának órája”.  Az órán a kismutató a 12-esen állt, a nagymutató pedig 17 perccel éjfél előtt. A metafora szerint az emberiség utolsó órájából 17 perc volt még hátra ahhoz, hogy „megjöjjön az eszünk”. A BULLETIN főszerkesztője, Eugene Rabinowitch ezt így fogalmazta meg: „Az óra állása azon vezetők elmeállapotát tükrözi, akiknek nem lenne szabad elfelejteni, hogy életük, gyermekeik élete, az ország biztonsága és az emberi civilizáció fennmaradása felett, mindaddig ott fog lógni a bárd, amíg az atomháború rémét fel nem számolják.”

Azóta az ítéletnapjának órája a nukleáris megsemmisülés szinonimájává vált, állandó jelleggel figyelmeztetve az USA és az SzU vezetőit a vész elkerülésének fontosságára. Karikaturisták szerte a világon úgy ábrázolták az órát, mint egy időzített bomba detonátorát, ahol a bomba maga volt a Föld. Az óra állását a politikusok is szívesen említették beszédeikben. A héják szerint az óra arra figyelmeztet, milyen veszélyes a világ, amit csak további dollár milliárdok fegyverekre költése ellensúlyozhat. A galambok pedig arra tértek ki, hogy az óra arra a veszélyre hívja fel a figyelmet, ami a világra leselkedik.

Az óra nagymutatója 1949 őszéig maradt eredeti helyén, amikor is Truman elnök bejelentette a világnak, hogy bizonyítékai vannak arra, hogy a Szovjetunió felrobbantott egy atombombát. A BULLETIN vezércikke erre így reagált: „joggal aggódunk, és felkészülünk súlyosabb döntések meghozatalára is.” Ezzel egy időben az óra nagymutatóját előretolták 23 óra 57 percre.

Az amerikai adminisztrációt a szovjet atombomba felrobbantása váratlanul érte, ugyanis az amerikai tudósok véleménye szerint az oroszoknak legalább harminc évre volt szükségük a bomba kifejlesztésére.

1952.  október 31-én az Egyesült Államok felrobbantotta első hidrogén­bombáját, melynek ereje ezerszer múlta felül a hirosimai atombomba erejét. Kilenc hónappal később, 1953 augusztusában az oroszok felrobbantották saját hidrogénbombájukat. Egy hónappal később, a BULLETIN szeptemberi borítóján az óra nagymutatója mindössze 2 percre állt a 12-től. Ezt Rabinowitch így kommentálta: „Az ítéletnapjának óráján a nagymutató megint előrelépett egy percet. Még százhússzor leng az inga, és Moszkvától Chicagóig atomrobbanás fogja elütni az éjfél az emberi civilizáció felett.”

Az ötvenes években Amerikában kialakult a fogyasztói társadalom, de az ország határain túlról rossz hírek érkeztek. A szovjetek gyors ütemben építették egyik hidrogénbombájukat a másik után, és elkezdték gyártani az interkontinentális ballisztikus rakétáikat is. Ilyenekkel az USA ekkor még nem rendelkezett. Ez volt a híres „missile gap”.

Az ötvenes években lett volna néhány lehetőség az atombomba bevetésére, amelyek rendre elmaradtak, de csak éppen hogy. Ilyen volt az észak-koreai háború, a kelet-berlini felkelés, a Szabad Európa Rádió által fűtött 56-os magyar forradalom, a szuezi válság. Mindezek után, vagy ellenére, 1960 januárjában a BULLETIN úgy értékelte, hogy a kölcsönös félelem valahogy meg tudta őrizni a világbékét. A nagymutató visszatért 12 előtt 7 percre.

Az emberek általában úgy gondolták, hogy az óra nagymutatóját gyakran állítgatták előre-hátra. A valóság az, hogy 47 év alatt mindössze tizennégyszer mozdították el. A kubai rakéta krízis alatt, 1962-ben az események oly gyorsan peregtek, hogy erre alkalom se volt, de egy évvel később, a részleges robbantást betiltó egyezmény aláírása után a nagymutatót visszaállították eredeti helyére. A BULLETIN véleménye szerint a földalatti robbantások betiltása jelentős lépésnek számított, de az atomfegyverek teljes betiltásának érdekében további lépésekre lett volna szükség.

Sajnos 1964-ben Kína is felrobbantotta első atombombáját. De Gaulle Franciaországa pedig saját elrettentő célú atomfegyver arzenált készült felépíteni. India és Pakisztán között 1965-ben háború robbant ki, mely példát Izrael és az arab országok két évvel később, 1967-ben buzgón követték.

Az emberiség úgy ahogy megszokta a két nagyhatalom nukleáris konfron­tációját, de az atomfegyverek „horizontális” terjedését megakadályozhatónak vélte. Ennek a vélekedésnek a nemzetközi hatására született meg az NTP egyezmény az atomfegyverek szélesebb körű elterjedése ellen. Sajnos ezt olyan államok, mint Izrael, India, Pakisztán, Dél Afrikai Unió, Argentína és Brazília nem írták alá, amiből sejteni lehetett, hogy valamennyien dolgoznak az atombomba előállításán, vagy talán már el is készítették azt. Mindezek ellenére a nagyhatalmak léptek valamit, amit a BULLETIN a nagymutató visszaállításával honorált. Az emberiségnek kerek tíz perce volt éjfélig.

A hatvanas években mindkét nagyhatalom a rakétaelhárító rakéta­rendszereken dolgozott, mely törekvésben a szovjetek némileg előbbre jártak. Ennek oka Robert S. McNamara amerikai honvédelmi miniszter személyes meggyőződése volt, aki szerint az ABS rendszer kiépítése óriási veszélyt hordozott magában. McNamara eszmefuttatása szerint, amíg mind a két fél úgy véli, bármelyikük méri is az első csapást, az ellencsapás bízvást el fogja pusztítani őt magát is, a kölcsönös félelem biztosítja a békét. Azonban az ABS rendszer azt a hamis érzetet keltheti, hogy rendszerbeállítása után az ellencsapás kivédhető. Ez a téves illúzió valamelyik nagyhatalmat az első csapás beindítására ösztönözheti, hiszen a másik fél megsemmisítése – minimális vesztességgel – elérhetőnek tűnik. A másik fél ezért könnyen úgy gondolhatja, hogy az ellenfél ABS rendszerének teljes kiépítése előtt neki kellene megelőző csapást mérnie. Ezen logika alapján az USA úgy érezte, nincs más alternatívája, mint hadászati fegyvereinek számbeli növelése, ami biztosítaná, hogy az elszenvedett megelőző támadás után elégséges nukleáris fegyvere marad a megfelelő válaszcsapáshoz. Ennek volt eredménye a MIRV [Multiple Independently targetable Reentry Vehicle, azaz „többszörös, egymástól függet­lenül célba juttatható eszköz”. A parabola röppályáról visszatérő rakétacsoport, amelynek tagjai az előre beállított koordinátáknak megfelelően külön-külön más és más célpontra irányíthatók. Az eszköz hatalmas sebessége (20.000 km/ó felett) és az egyes rakéták pályájának kiszámíthatatlansága az elhárítását szinte lehetetlenné tette].

Ez megint új helyzetet teremtett. Elméletileg egyetlen MIRV az ellenség 8-10, még silóban lévő rakétáját tudja megsemmisíteni. Ebből az következik, hogy a támadás elindítójának hatalmas kezdeti előnye keletkezhet. Ezen okoskodás ismerete vezetett az egyre vadabb fegyverkezési versenyhez, ami a végén az eszméletvesztésig fokozódott. Ekkor a két nagyhatalom vezetői belátták, hogy ez tarthatatlan, és Helsinkiben, 1969-ben elkezdődtek a SALT tárgyalások [Strategic Arms Limitation Talk, azaz  stratégiai fegyverek számának korlátozása]. A tárgyalás lényege az volt, hogy a két szuperhatalom hagyjon fel szuperioritásra irányuló egyértelmű törekvésével, és elégedjenek meg, egy körülbelüli paritással. Az egyezményt 1972-ben írták alá. Ennek értelmében mindkét fél sebezhető maradt a másik rakétáival szemben. Ez lett a kölcsönös öngyilkosság helyett az elrettentés aranyszabálya. A nagymutató visszaállt éjfél előtt 12 percre. A viszonylag csendes öröm nem tartott sokáig, mert India felrobbantotta az első atombombáját. A nagymutató visszaállítása kissé elsietett volt. Ezt érzékelve, a BULLETIN újfent igazított, és éjfél előtt 9 percre állította a nagymutatót.

1980 januárjában a visszatekintés nem sok jót mutatott. A SALT II tárgyalások megakadtak, és semmi pozitív eredmény nem tűnt fel a horizonton. A nukleáris Armageddonba torkollás pont annyi valószínűséggel bírt, mint tíz évvel korábban, a tárgyalások kezdetén. Egyik fél sem akart engedni. Az USA technikai fölénye mögé bújva a darabszámot kívánta limitálni, a technikai fölényt mennyiséggel ellensúlyozni akaró Szovjetunió ehhez nem volt partner. A makacs egy helyben topogás nem volt kedvezőnek nevezhető. Félő volt, hogy a természeti kincsek csökkenő mennyisége előbb vagy utóbb nemzetközi konfliktushoz vezet. A konfliktusokat pedig egy nukleáris világban minden valószínűség szerint nukleáris fegyverekkel tudnák csak rendezni. Szükségben az emberek szívesen nyúlnak vissza középkori viselkedéshez. A nagymutató visszakerült eredeti helyére, 23 óra 53 percre.

A világ kilátásai hamarosan még sötétebbek lettek. 1979 decemberében a Szovjetunió bábkormányának megvédésére csapatokat küldött Afganisztánba. Erre Jimmy Carter amerikai elnök kérte a szenátust, hogy a SALT II ratifikálását függessze fel, és megtiltotta az amerikai sportolóknak, hogy részt vegyenek az 1980-as moszkvai olimpián. Ennél azonban Amerika nem állt meg, kijelentették, hogy egy limitált nukleáris háború elképzelhető.

1980 novemberében Amerika új elnököt kapott Ronald Reagen, volt hollywoodi cowboy személyében, aki kocsmai összetűzés szintjén képzelte el a nukleáris konfrontációt. Reagen véleménye az volt, hogy a hidegháború befejezésénél nincs egyszerűbb feladat, meg kell nyerni. Ezzel beindult az újabb fegyverkezési verseny. Az oroszok hadrendbe állították az SS-20 rakétájukat, az amerikaiak pedig az MX-et. A cél a könnyű mozgathatóság és jobb célzási biztonság volt. Magyarul, készülődés a megelőző csapásra. Mindkét oldal azzal hitegette magát, hogy egy nukleáris háborút szoros keretek között lehet tartani, sőt meg is lehet nyerni. Kelet és Nyugat egyaránt deklarálta: egy nukleáris háború „elképzelhető” – a nagymutató 4 perccel állt tizenkettő előtt volt. Ezek szerint antiballisztikus rakétákból ki lehet építeni egy Amerikát védő biztonsági ernyőt.

A BULLETIN 1984 januári számának vezércikke leszögezte: A fegyverkezési verseny felfutásával a nagyhatalmak közötti párbeszéd megszűnt. Befagyasztották a kommunikáció minden formáját. Elvágtak minden kapcsolatot. A fegyverkezési verseny kitárgyalása helyett mindkét fél csak a propagandára összpontosította figyelmét. Ilyen körülmények között a nagymutatónak fel kellett kúsznia 23 óra 57 percre.

Európa az atomkor kezdete óta mint potenciális csatatér szerepelt. Az amerikai stratégiai bombázók már az ötvenes évek eleje óta Angliában állomásoztak, és a taktikai atomfegyverekkel ellátott NATO csapatok megtalálhatók voltak Nyugat-Európa valamennyi zugában. Ez mind azt a célt szolgálta, hogy elvegye a szovjetek kedvét Bonn, Párizs, Róma vagy London bekebelezésétől. A nyugat-európai országok kellemesen prosperáltak az amerikai védelmi ernyő alatt. A közbeszéd szerint a nukleáris visszavágás elrettentő ereje az orosz medvét hibernálásra ítélte.

Csakhogy, amikor az oroszok nagy vonalakban utolérték az amerikaiakat, a helyzet némileg megváltozott. Ismét felvetődött a kérdés: ha egy esetleges orosz támadásra válaszul az amerikaiak bevetnék az atomfegyvert, erre most már Amerika megtámadása lenne a viszontválasz, ilyen körülmények között Amerika hozzá nyúlna-e elsőnek az atomhoz?

A nyolcvanas évek elején egyre több rakétát állítottak hadrendbe, amihez a két nagyhatalom egyre vészjóslóbb retorikája társult. Válaszul Európában tömegmozgalmak születtek, mert az emberek nagy részének az volt a véleménye, hogy az öt perc alatt célba érő Pershing rakéták felállítása az oroszokat csak még idegesebbé teszi, ami könnyen egy akaratlan nukleáris háborúba torkollhat. Végül valahogy győzött a józan ész. 1987 decemberében a két nagyhatalom megállapodott a Pershing II. és az SS-20 rakéták teljes leszerelésében. Ezt követve a nagymutatót visszaállították éjfél előtt 6 percre.

1989-ben a berlini fal leomlott, szimbolizálva a hidegháború végét. Gorbacsov rádöbbent, hogy a szovjetrendszer nem tartható fenn tovább. Ezzel egy időben a kelet-európai országok népei (Magyarország, Lengyelország, Csehszlovákia, Kelet-Németország és végül Románia) egyértelműen deklarálták, nem kérnek többé az orosz fennhatóságból. Winston Churchill [(1874-1965) angol politikus, Anglia miniszterelnöke a II. Világháború alatt. A háború után  ő hozta létre a „vasfüggöny” kifejezést.] A vasfüggönye 44 év után megszűnt, a monolitikus kommunizmus darabokra hullott szét. A nukleáris háború veszélye jelentősen csökkent. A nagymutató új helye 23:50 lett.

Hamarosan beindult az orosz átalakulás, ami a balti államok elvesztését és a birodalom széthullását jelentette. A kelet-nyugati fegyverkezési verseny 40 év után megszűnt, Oroszország mély gazdasági váltságba zuhant. Az ítéletnapjának órája 23:43-at mutatott, 17 perc hiányzott az éjfélhez. Borisz Jelcin hatalmának megszilárdulása, valamifajta orosz kapitalizmus megjelenése a BULLETIN-t arra késztette, hogy a nagymutatót letolja a lehetséges legtávolabbi pont, az éjfél előtti 17 perc alá. A Föld – egyelőre – megmenekült? Az elmúlt fél évszázad alatt az Emberiség sose volt ilyen „távol” a nukleáris megsemmisüléstől.

De az Emberiséghez tartozik egy elit is, akiknek az a perverzitásuk, hogy csak önmagukat tekintik embernek, ráadásul születéskor felvett szokásuk a hülyeség, amiből lehetetlenség kigyógyulni. Így aztán, amikor a külső körülmények – úgy értem az embertől független – külső körülmények lehetőséget adtak a fél évszázados veszélyes konfrontálás felszámolására, az alkalmat nem ragadták meg. Különböző indokokra hivatkozva folytatták az eszkalálódást. Így aztán az előkelő 23:43 időről azt a bizonyos órát előretolták 23:55-re. Sikerült 12 perccel közelebb kerülni a megsemmisüléshez. Konkrétan a „zsűri” úgy gondolja, a közel-keleti események nagyon könnyen nukleáris konfliktusba csaphatnak át. Ennek következtében az óra 3 percet mutatott éjfél előtt.

Erre jöttek rá a legújabb események. Észak Korea nem csak atom hatalom lett, de ráadásul ez Washingtonnak egyáltalán nem tetszik. Nekik lehet sok ezer atom töltetük, Kimnek egy darab se. Miért? Csak! Illetve, mert atommal meg tudják magukat védeni, amit a Föld legnagyobb imperialista hatalma nem tűr el. Ezért most az óra 2,5 percre van éjféltől.

Aki kíváncsi a teljes atom korszakra itt nézheti meg: www.thebulletin.org/multimedia/know-the-time

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________