(961) Stronach az új mumus

Tibor bá’ online

 

Az elmúlt nyár folyamán Frank Stronach, osztrák-kanadai milliárdos alapított egy új jobboldali pártot Ausztriában, akik „Stronach csapatnak” nevezik magukat. Más pártokat elhagyó öt képviselőnek köszönhetően parlamenti frakciót alkothattak a múlt hónapban. A Stronach Team a közvélemény kutatások szerint jelenleg 10-12 % szavazatra számíthatna.

Stornach tisztességesen megfizeti az embereit, talán mert van miből, de a „Team” kap állami támogatást is 1,4 millió Euró formában, ami akkora összeg a hazánkban szokásoshoz képest, hogy át se merem számolni.

Az új formáció természetesen a nagytőkét fogja szolgálni, amin belül Stronach nyugodtan hasonlítható az olasz Berlusconihoz. Mindkét oligarcha joggal nevezhető „praktikus politikusnak”. A párt programjában a legszigorúbb megszorítás található, kiegyensúlyozott költségvetés mellett. Sürgetik az egykulcsos adórendszert, ami együtt jár a jóléti állam fokozatos felszámolásával.

Az tehát elkönyvelhető, hogy teljesen függetlenül egy ország „kulturáltságától” a népesség kb. 15 százaléka esztelenül „jobbos”. Még azt se veszik észre, hogy szeretett pártjuk programja erősen sérti saját érdeküket. Na, de ezt honunkban ragyogóan megfigyelhetjük.

Ennek ellenére a jelenlegi hisztériát teljesen feleslegesnek tartom, mert a szélsőjobb sehol, sose fog többségbe kerülni.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

63 gondolat erről: „(961) Stronach az új mumus

  1. „Ennek ellenére a jelenlegi hisztériát teljesen feleslegesnek tartom, mert a szélsőjobb sehol, sose fog többségbe kerülni.”

    -Nem is úgy kerültek soha hatalomra, hogy demokratikus eszközökkel megszerezték volna a szavazatok többségét. Elég volt nekik a megfelelő számú szavazat, illetve a másik oldalon a hallgatás, közömbösség vagy akár kussolás, hogy biztosak lehessenek abban, hogy a bakancsosaikkal már nem fognak szívózni. Akkor jön „a pofádat befogod” rendszer. Nem kell ehhez többség Tiborbá. A náciknak sem kellett, a nyilasoknak sem kellett, és még sorohatnám hogy hány hasonló történelem gyöngyének nem volt szüksége a demokratikus eszközökre. Miért is lenne szüksége olyasmire amivel eleve köszönőviszonyban sincsenek a nézetei?

  2. A szélsőjobbot nem egy-két fasiszta hozza létre, hanem az elszabadult ultraliberalizmus.

    A politika is ugyanolyan elvekkel működik mint a fizika: Hatás-ellenhatás. A Jobbik se lenne sehol ha a liberális SZDSZ nem fut ámokot és privatizáltatja jóformán a teljes nemzeti vagyont.
    Hitlert se támogatta volna senki, ha az előző háború győztesei nem próbálták volna aktívan halálra éheztetni a németeket.

    Ami a Stronach Team-et illeti, Bill Clinton támogatásával nem lehet túlságosan szélső jobb… Sőt …régebben Clinton kampányát is támogatta.

    Mivel a gazdasági liberalizmus oldalfüggetlen, opportunista módon most egy jobboldali rést talált…

  3. 2. A szélsőjobbot valóban nem egy-két fasiszta hozza létre, de ahogy te is felsoroltál kapásból 2 példát ahol a második épp elentmond az elsőnek részemről maradjunk annyiban, hogy a szélsőjobb receptjéhez nem kell különösen sok minden: Tartósan szar kürölmények (életszínvonal csökkenés, kilátástalanság, munknélküliség, stb..) Meg egy jókora réteg akivel meg lehet etetni hogy minennek az oka egy valamilyen viszonylag könnyen beazonosítható és besorolható embercsoport vagy csoportok. Végeredményben mindegy hogy zsidó, cigány, buzi vagy nigger. A lényeg hogy valamilyen közös legyen bennük és eltérő a többséggel összehasonlítva. Hitlernek is könnyebb volt a dolga az egész szart a zsidók nyakába varrni, ahelyett, hogy körmeszakadtáig „harcolt volna” azért hogy tárgyalják újra a teljesíthetetlen és polgári lakosság életébe kerülő kizsigerelést. Persze ehhez tárgyalóképességre valódi kitartásra és észérvekkel való kitartó küzdelemre lett volna szükség. Csak hát az neki nem volt az erőssége ahogy egyetelen hasonló gondolkodású-beállítotságú ember sincs megáldva ezzel. Egyébként a Ruhr vidék elcsatolása már tényleg a pofátlanság teteje volt. Ahogy egyébként Trianont is ugyanilyen aljas és gyalázatos dolognak tartom. Annak ellenére hogy se nagymagyaroszágos matricám nincsen és nem köszöntgetek szebb jövővel. Ráadásul pont az ilyen barmok baszták el az utolsó esélyét is annak, hogy azokról a területekről valaha is szóba álljon velünk bárki is érdemben.

  4. 1. Európában a jobboldalnak nincs esélye a történelmi háttér, és a rögeszmés félelmek miatt. Ellenben a kommunizmusnak nincs olyan múltja Nyugat-Európában ami akadályozná eme ideológia emészthetőbb változatának a megjelenését.
    Itt van pl. ez a Slavoj Žizek filozófia professzor, aki szerint az arab forradalmak is azt mutatják, hgy eljött az ideje,hogy újragondoljuk az értékeinket, és itt az idő egy etikai forradalomra.Én úgy látom, hogy Zizek prófétikus meglátása megvalósulhat, nemcsak neoliberalizmus válsága miatt, de a jobboldali populizmus idejétmúltsága, a globalizmus kiteljesedése és a határok kényszerű eltűnése miatt is. Ugyanakkor az emberiség azon megvalósíthatatlan ámde zsigeri utópisztikus álma miatt is, amit még az elcseszett francia forradalom sem volt képes kiölni belőle.

  5. 3-4:
    Azt hagyjátok ki a számításból, hogy a legjobb hatásfokkal kapitalizmus működik. Lehet csinálni arab forradalmat (akik nem termelik meg szükséges élelmiszerüket), lehet csinálni nyugat európai forradalmat, vagy bárhol, de minden más negatív tényező (pl. klíma) mellett, ez IS termelés csökkenést jelent(ene). Miközben a Föld alig képes ellátni a 7+ milliárdot. Valóban itt lenne az ideje, hogy a hatalmas egyenlőtlenségeket felszámolják, de az ne történhetne meg jelentős létszám csökkenés nélkül.

  6. A Jobbik (sajnos) most veszít egy szavazatot. Felzárkóztam Tibor bá’-hoz. Ha az őrült Orbán megdöntéséhez a libatolvajra kell szavaznom, ám legyen. Ez a 10 ezres felvehető hallgatói létszám már az egzisztenciámat és a családom megélhetését veszélyezteti. Eddig még tűrtem a hülyeségeit (amúgy sem volt más lehetőség nagyon), de itt most ennek vége. Amögé állok, aki eséllyel elzavarja a jó k…. anyjába ezt a hülyét, a sleppjével együtt.
    Aztán lehet, hogy pofára esés lesz, de legalább próbálkoztam.

  7. Az nyilvánvaló, hogy a „szélsőség” sosem kerül hatalomra, mert az egy relatív fogalom. Ha nem katonai puccsról beszélünk, akkor mindig a többség szavazata által jut a hatalomra egy erő. Ha pedig „többség”, akkor már nem szélsőség.

    Lesz idő, amikor a baloldal (szociáldemokrácia) és a konzervatív jobboldal lesz a „szélsőség”. :)).

  8. 7.A szélsőség mindig marginalizálódik. Ezért a politikusok mindig törekszenek a „közép”-re hatalmuk, jóhírnevük megtartása végett. Próbálnak megfelelni a különféle elvárásoknak.
    Ezért van ennyi „közép”-szerű politikus. 🙂

  9. 8. László

    Arra próbáltam célozni, hogy a „szélsőség” dinamikus fogalom. Ha a közgondolkodás „shiftelődik” pl. egy korábban szélsőségesnek tartott ideológia irányába, akkor az többet már nem számít szélsőségnek, hanem éppen a korábbiak lesznek azok.

  10. 5. Tiborbá

    „Azt hagyjátok ki a számításból, hogy a legjobb hatásfokkal kapitalizmus működik.”

    A kapitalizmus rendkívül szar hatásfokkal működik.
    Naponta támasztod te is alá a klímás posztokban.
    Ugyanis a JÖVŐT éli fel, a meglévő források adtak egy 100 éves csillogást, aztán dől befelé az egész.

    Kölcsönből élni nem jó hatásfok… És azzal is tisztában vagyunk, hogy ezek a kölcsönök VISSZAFIZETHETETLENEK.

    Rablásból élni szintén nem jó hatásfok. A háborúkkal kicsikart olcsó nyersanyag, a gyarmati szintű olcsó munkaerő mind csak kíméletlen erőszakkal biztosítható.

    Őrült mennyiségű szemetet termelni, amivell a következő generációnak lesz baja, szintén nem hatásfok.

    Agyonvegyszerezni a környezetet néhány év kimagasló termésátlagért szintén nem jó hatásfok.

    Ellenberger, ha a jó hatásfok alatt az aggresszióval elérhető rövidtávú csillogást érted egy szűk réteg gazdagítása érdekében, akkor egyetértek.

  11. 6. Observer

    Akkor te úgy gondolod, hogy az adófizetők pénzén kellene kitermelni egy diplomás réteget, amelyiknek emberi számítás szerint semmi esélye hogy képesítése szerinti munkát kapjon? Ezért külföldön kamatoztatja tudását, és oda fizet adót?

    Mert nagyjából ez volt az elképzelés: Brüsszel „elvárta” hogy nyugati szintre emeljék a ez egyetemi hallgatók számarányát, amit a kormány hűségesen meg is tett…
    És az egyetemek ontották a munkanélkülieket, Nyugati szintű tudással de számukra elérhető munkákhoz szükséges gyakorlat nélkül lézengenek… Tehát vagy nyugatra mennek, vagy munkanélkülivé válnak.
    A kormány pedig lelkesen asszisztált egy olyan gazdaság kialakításához, amelyik maximum szakmunkásokat igényel a multik kiszolgálásához.
    És te ezt a kormányt szeretnéd vissza…

  12. 9. Értem mit akarsz mondani, és részben igazad is van.De a mai nyugati társadalmakban inkább tartózkodnak a politikusok minden ideológiai megnyilvánulástól.Megmaradnak a szokásos sablonoknál, szabadság-(jogok), demokratikus (vívmányok), stb.) Az ideológiák könnyen félreérthetőek, komoly érzelmi töltetük van. Amióta Francis Fukuyama a történelem végéről beszél, vagyis hogy a liberális (jóléti) demokráciával elértünk a csúcsra, jobb és bal oldalnak már nincs jelentősége, ez a színjáték része, vagyis cirkusz, amit már az ókorban is felismertek, hogy szükséges.Az a fajta közgondolkodás pedig, amiről beszélsz, nagyon nehezen dinamizálódik ide-oda, ugyanis archetipusos, vagyis eléggé be van betonozva, mert a történelmi tapasztalatok alakitották ki az emberekben. Nagyon nagy testi-lelki nyomornak kell ahhoz lennie, hogy egy komolyabb szélsőséget ne utasítson el az emberek többsége, de ha visszaáll a lelki egyensúly , megint a „közép”-é a főszerep.

  13. 11: Franckarikát szeretném vissza. Ahogy írtam is, ez nem világnézeti, hanem egzisztenciális kérdés.
    Amúgy meg ha az állam kivonul minden klasszikus állami feladatból, akkor miért tartjuk? Azért, hogy Orbán és sleppje jól érezze magát? Te csak asszisztálj ahhoz… de én nem akarok.
    Szerinted a szegény gyerek ne tanuljon, maradjon csak hülye. Amúgy téged ki taníttatott? Költségtérítéses voltál, vagy állami ‘ösztöndíjas’? Mert ha az utóbbi, akkor jobb, ha nem szólalsz meg ebben a témában.
    Annak, hogy az egyetemek ontják a munkanélkülieket, a legfőbb oka, hogy drága vezéred még azt is szétkúrta a gazdaságban, ami korábban működött és egyre kevesebb a munkahely. Ha meg azt hiszed, hogy egyre kevesebb pénzből egyre magasabb szintű /versenyképes???/ oktatást lehet csinálni, mint Orbán Géniusz is hiszi, akkor még Matolcsy szintjét sem éred el… Az egész magyar felsőoktatás költségvetése nem éri el a bécsi egyetemét, és még ezt csökkentik tovább…

    És magam részéről utálom a franciákat Trianon miatt, úgyhogy nincs kedvem odaköltözni jobb állás reményében. Inkább szeretném megtartani a jelenlegit.

  14. 5.
    Tibor bá, azt mondod hogy a „a legjobb hatásfokkal kapitalizmus működik.” Ezzel ott szálnék vitába, hogy lehet hogy a legnagyobb termelést a kapitalizmus teszi lehetővé, ugyanakkor a iszonyú pazarlás árán. És mindaz a szemét és felesleg ami keletkezik, nemhogy hasznosítható lenne, de egyenesen fogyasztható termék lehetne csakhogy akkor a magas áraknak, meg a gyorsan keletkező profitnak bizony annyi lenne. Mondok néhány példát. Ma már nincs olyan hogy első másod vagy harmadosztályú termék diszkont az persze van csakhát ez baromira nem arról szól, hogy a termelés során keletkezett esetleges minőségkülönbségeket nem bezúzzúk vagy kidobjuk hanem a megfelelő minőségi osztályba sorolva értékesítjük, felhasználjuk. Ha mondjuk otthon van gyümölcsfád, akkor a legszebbek az asztalra kerülnek, a közepes minőségüekből befőtt vagy később lekvár, míg a hulladék (szép magyar szó, nem szemetet jelent) ment a cefrébe. Ugyanez egy dizsnóvágás során. Nincs olyan része a sertésnek ami ne kerülne hasznosításra és végül az asztalra. Kivéve a belekben lévő szart, meg a csontot de ugye olyan mint „veszélyes hulladék” nem igen keletkezik. Had említsem meg az a zseniális EU-s törvényt ami alapján megtiltották hogy a sertéssel konyhai hulladékot etessen a paraszt. Tonnányi teljes értékű táplálék megy veszendőbe, és baromira nem veszi figyelembe senki, hogy a sertést évszázadok óta pontosan azért tatották az emberek, mert a kérődző állatokkal ellentéteben a konyhai hulladékot is elfogyasztotta, tehát semmilyen hulladék nem ment veszendőbe. Biztos vagyok benne, hogy számtalan hasonló példát lehetne még felhozni, szóval én azt mondom, hogy most ebben nem értek veled egyet. A kapitalizmus aminek a célja az állandó növekedést úgy biztosítani, hogy eközben észnélküli fogyasztást és pazarlást generál, annak ellenére, hogy ennek az ára az egyre nehezebben biztosítható és megfizethető életszínvonal, plusz a rengeteg okozott kár, amit egyébként valahol megintcsak meg kell fizetni – hát nem tudom én ezt egyáltalán nem nevezném még csak jó hatásfoknak sem. De szerintem te mást is értettél ezen.

  15. 13: Ezek szerint Te azt várod pl. a libatolvajtól, hogy majd ŐŐŐ visszaadja neked az ingyenes oktatást? Ne mondd már, hogy ilyen naív vagy. Az összes párt ugyanazt a gazdit szolgálja, csak nem mindegyik olyan szenvedélyesen. Márpedig Orbán kevésbé szenvedélyes, mint a libatolvaj.
    A realitás az lenne, hogy az állam minimális adókat szed, és minimális szolgáltatást nyújt. A minimális szolgáltatás már majdnem megvalósult, de a minimális adók úgy néz ki soha sem fognak. A pártok szavazatmaximalizásra törekszenek, és ez tönkreteszi, föléli a jövőt. Nem kedvelem Orbánt, de baloldalnak nincs most helye.

  16. A kapitalizmus egy dologban hatékony, a maximális hozam elérésében kevesek kezében. Semmi másban.

    Ahogy „csókacsalád” írja, óriási a pazarlás.
    Milyen „hatékony” világ az, ahol a „felesleges” tejet, amit nem lehet egy bizonyos ár felett eladni, inkább a kanálisba öntik, a búzát meg inkább elégetik, miközben a fél világ éhen hal. Ha egy földönkívüli idejönne megnézni, hogyan szervezzük az életünket, egyértelműen azt az hírt vinné haza, hogy ez az elmeroggyantak bolygója.

    Megspékelve ezt a „globalizmussal”, milyen hatékonyságot jelent az, hogy össze-vissza hurcolásszák az árukat az egész világon, amit helyben is meg lehetne termelni? Az hatékony, hogy Chiléből ideszállítják az almát, amit ott be kellett, gyűjteni, aztán kőolaj felhasználásával elszállítani a raktárba, ahol gázzal, bevonattal kezelik (hogy ne rohadjon meg) (szintén energia), aztán ki a kikötőbe (energia), aztán hajóra pakolás, elszállítás 20000km-re (energia), aztán ott kamionra pakolják és elviszik a nagybanira (energia), aztán onnan teherautóval kiszállítják a boltokba (energia) és a vásárló meg odamegy autóval (busszal, akármivel), aztán onnan hazaszállítja és megeszi. Ez legalább 10x-es felhasznált energiát jelent ahhoz képest, amennyi energiát az alma tartalmaz és hasznosul az emberben, annak ellenére, hogy az alma legfeljebb 10km-re is megtermelhető a felhasználótól. Hát noooorrrrmmmmáááális?

    Viszont szép profitot generál, a hatékonyság senkit nem érdekel, ha az nem termel profitot.

  17. Ezek szerint többen a feudalizmusra szavaznának. Hamar eljön a kívánt rendszer ismét. A földesurak már megkapták tartományaikat. Éljenek a kiskirályok, le a kövérekkel!

  18. 13. Observer

    Szerintem te is érzed, hogy nem fair Orbán nyakába varrni, hogy nem tudja tartani azt a költekezési nívót adósságvisszafizetési kötelezettségekkel, lerothadt forrásokkal, válságban, mint Gyurcsányék, kölcsönökből, még éppen eltűnőben de működő forrásokkal, egy európai minikonjuktúrában.

    Megértem, hogy existenciális kérdés, de neked is fel kell tenni a kérdést, hogy helyes-e azért képezni egy csomó, később elhelyezkedni képtelen fiatalt, hogy neked még legyen fizetésed.

    Ha az állam minimális részt vállal, akkor a profitorientáció átveszi a szerepet MINDENBEN… Márpedig a profithoz nem okos emberek kellenek, hanem rabszolgák.

    Ami a franciákat illeti, azzal, hogy utálod őket, nem oldódik meg sokminden.
    Én például bejárok a fiam iskolájába „magyart” tanítani…
    A tanárnőjük szerencsére nyitott a multikultira, és a gyerekek csillogószemekkel tanulnak a rovásszámokkal való számolásról, rovásíráról, hogy legnagyobb szentjük, Szent Márton, akitől a szőlőművelést tanulták, Magyarországról jött, hogy legnagyobb királyuk, Nagy Károly édesanyja egy magyar hercegnő, és a többi, és a többi… És mindezt FRANCIA forrásokra hivatkozva…
    Tőlem már több felnőtt francia kért bocsánatot Trianonért…
    Igyekszem az erősen lejtős itteni média mellé alternatív híreket adni, és VAN érdeklődés…
    Egy üzlettulajdonos, mikor megtudta, hogy magyar vagyok, mondta, hogy Európában csak a magyarok mertek szembeszállni a bankokkal… És hogy nagyon szurkol, hogy sikerüljön… Mert Hollande csak igérgette hogy megregulázza a bankokat, hogy megnyerje a választásokat, de semmit nem tesz…

    Szerintem egy ország akkor működik jól, ha demokratikusan választott vezetők döntenek a legfontosabb kérdésekről és nem profitorientált üzletemberek. Orbánt nem tartom ideálisnak, csupán az első lépésnek elfelé a hiperliberális gazdasági modelltől.

  19. 15: „baloldalnak nincs most helye” Mégis mitől lenne a libatolvaj baloldali? A milliárdjaitól? 🙂

    18: Örülök, hogy megtaláltad a helyedet a franciáknál. Viszont én nem akarok elmenni innen. Ha ehhez a libatolvaj kell, jöjjön csak. 🙂 Orbán már teljesen szembe megy a józan ésszel, csak a vak nem látja.

  20. 19. Observer: Attila vak, tutira nem látja.
    18. Attila: Neked fontos, hogy egy francia elnézést kérjen Trianonért? Miért is? Tehet ő róla? Netán ha egy Sarkozy kérne elnézést és fizetne is kárpótlást, na akkor azt mondanám, hogy ez már döfi. De így. Gondolom egy románnak meg azt mondják egy kiadós magyargyalázás után, hogy milyen jó, hogy Erdélyt sikerült megszerezniük. Szentimentális vagy.

  21. 19: Az összes párt programja elég zavaros. A jobbik is át van szőve baloldali elemekkel, a fidesz pláne. A libatolvaj baloldali programot hírdet, ami jórészt igaz – közben azért gondol a nagytőkére is. A fidesz ehhez képest valamivel többet törődik a középréteggel, és itt a hangsúly az „ehhez képest”-en van.

  22. 18: „nem tudja tartani azt a költekezési nívót adósságvisszafizetési kötelezettségekkel”

    Attila, olvass bele a szabadeurópa blogba, ott éppen az adósságról vannak az utolsó cikkek. A rendszerváltás óta kivétel nélkül minden kormány évi 1000 milliárd hitelt vett fel évente, kedvenc Orbánod is- már amikor először kormányon volt, akkor is. Rühellem Gyurcsányt, mert balfasz volt, de ne akarj már te is mindent az ‘eemútnyócév’-re kenni. Az ‘eemútkétév’ is kitett magáért.

    21: „fidesz … többet törődik a középréteggel” Ezzel az a baj, hogy jobbára ide már csak a fideszesek és holdudvaruk tartozik. A klasszikus középréteg gyorsuló tempóban csúszik lefelé.

  23. Rettenetesek vagytok (Observer kivételével). Van egy elképzelésetek és abból az istennek se engedtek egyetlen betűt se, függetlenül a látványos tényektől, és akkor jön a maszatolás. Írtam volt, hogy (sajnos) a kapitalizmus a leghatékonyabb. Ellenkeztek, és pocsékolás, éhezés, szennyezés, stb. az ellenvetés. IGAZ, de a leghatékonyabb. nem azt írtam, hogy emberséges, előrelátó, takarékos, stb. mert egyik se, de a leghatékonyabb. Miért? Mert a legjobban uralkodó emberi természetre épül fel, az önző kapzsiságra. Naná, hogy hatékony. Observer végre belátta, hogy Orbánnál bárki jobb, mert „Orbán szembe megy a józan észnek.” Ez pofon egyszerű, szörnyű, hogy még mindig kerestek és találtok indokokat a felmentésére. Na ez is benne van az emberi természetben. Amit egyszer az agyad befogad, az istennek se engedi el.

  24. 22: „Ezzel az a baj, hogy jobbára ide már csak a fideszesek és holdudvaruk tartozik. A klasszikus középréteg gyorsuló tempóban csúszik lefelé.” Ez majdnem igaz – de még így is többet törődik vele, mint a baloldal. Ugyanis a középréteg az ő klasszikus ellenségük.

  25. 24: „mint a baloldal. Ugyanis a középréteg az ő klasszikus ellenségük.”
    Basszus, te velem együtt tanultad a tudományos szocializmust! 🙂

    Nézz már körül, hogy kik vannak a a baloldalon! Ezeknek egy fikarcnyi közük sincs a prolikhoz. Gyurcsány, Kóka meg a többi milliárdos patkány, kiegészülve egy kupac agyament értelmiségivel (aminek jó része meg zsidó ráadásul), meg egy még nagyobb kupac konjunktúra lovaggal, mint pl. a libatolvaj.

  26. 26: Azért annyi közük mégis van a baloldalhoz, hogy ez a proli szavazóréteg juttatja őket hatalomra – és ezért meg is jutalmazzék őket. És ez a jutalom nem kamu, mert az ország jelentős része úgy meg tud élni, hogy közben semmilyen hasznos munkát nem végez.

  27. 18: Attila(PV):

    „A tanárnőjük szerencsére nyitott a multikultira, és a gyerekek csillogószemekkel tanulnak a rovásszámokkal való számolásról, rovásíráról, hogy legnagyobb szentjük, Szent Márton, akitől a szőlőművelést tanulták, Magyarországról jött, hogy legnagyobb királyuk, Nagy Károly édesanyja egy magyar hercegnő, és a többi, és a többi… És mindezt FRANCIA forrásokra hivatkozva…”

    Marmint hogy MICSODA??????

    Szent Marton Magyarorszagrol????

    Ugye tudod, hogy Szent Marton legendaja 1500 eves? Hogy a lopikulaban jött volna ö Magyarorszagrol, mikor Magyarorszagot 896-ban foglalta el a 7 honfoglalo magyar törzs???

    Nagy Karoly edesanyja magyar hercegnö?????

    Tudod, mikor elt Nagy Karoly? 742-814-ig, kedves Attila. Most tekintsünk el attol egy apro pillanatig, hogy 999 elött Magyarorszag nem volt kiralysag, tehat PER DEFINITIONEM nem volt kiralya, igy nem lehettek hercegnöi se.

    Tudod, kik voltak Nagy Karoly szülei?

    Az apja Kis Pippin volt, az anyja laoni Bertha. MINDKETTEN meroving nemesek. Az eg egy adta vilagon SEMMI közük nem volt a magyarokhoz. Arrol nem beszelve, hogy derek magyarjaink ekkor meg javaban Levediaban puhitottak a hust a nyereg alatt. Hogy a francban kerültek volna a Frank Birodalomba????

    Teged beengednek a francia iskolaba ilyen roka fogta csuka baromsagokat terjeszteni?

    Most mar nem csodalkozom, hogy mert olyan szar a francia oktatas… hat hallod, ezek utan…

  28. 27. jancsika: Zseniális vagy, le a kalappal. Szerintem Attila iszonyú honvágyban szenved. Minden fűszálban megkapaszkodik, csakhogy magyarságára büszke lehessen. Orbánt is azért dicséri, hogy elmondhassa mekkora magyar ő.

  29. 26: „a jutalom nem kamu, mert az ország jelentős része úgy meg tud élni, hogy közben semmilyen hasznos munkát nem végez” Ezt elismerem, ez tökéletesen így van – csak éppen Orbánék alatt is.

    27: „Hogy a lopikulaban jött volna ö Magyarorszagrol”
    A jelenlegi Magyarország területéről jött, de valójában az ókori Savaria mellett született. Ezt hívják csúsztatásnak 🙂

  30. 28: Gloucester:

    Egyebkent a teljes pontossag kedveert meg talan annyit Szt. Martin-hoz:

    A francia szölömüveles a tersegben görög hatasra indult el, Szent Martin (vagy Marton) a 4. szazadban elt püspök volt, aki sokat tett a szölömüveles terjeszteseert az egyhaz földbirtokain keresztül. ES TENY, hogy Pannoniabol vandorolt Galliaba.

    DE! Pannonia != Magyarorszag, mivel Magyarorszag 999 ota letezik. A Karpat-medence 896 ota a magyar honfoglalo törzsek hazaja. A 4. szazadban Pannonia meg romai gyarmat volt, akkor meg a hunok se voltak itt. Martonunk tehat valoszinüleg romainak vallhatta magat, es az akkoriban eppen frissen felvett romai allamvallas, a keresztenyseg felvetelet követöen ment Galliaba, missziot teljesiteni.

  31. 26. nippur: Hasznos munka? Mit értesz hasznos munkán? A Föld népességének 80-90%-a nem végez hasznos munkát.

  32. 27:
    *****
    😀 😀 😀 😀 😀

    Attila, Le lettél devalválva 2 %-ra.

  33. Az egyetemisták 45 %-a nem végez !

    A büfé-ruhatár diplomákat meg szórják ki.

    Ez mire jó ?

    Mindenki tanulhat. Ösztöndíjjal-diákhitellel.

    Így is sokan mennek külföldre.

    Kinek jó ez ?

  34. fradi44:

    „Mindenki tanulhat. Ösztöndíjjal-diákhitellel.”

    En pont ma gondolkodtam el ezen az egesz magyar felsöoktatason.

    Mit erdemes itt figyelembe venni?

    1. A fejlett ipari tarsadalmakban a munkakepes koru lakossag 40-45%-anak van valamilyen felsöoktatasi vegzettsege (lehet egyebkent szakmunkat is tanitani felsöoktatasi intezmenyekben).

    2. Magyarorszagon a 90-es evekben atlendültünk a lo tuloldalara, ugyanis pl. 2005-ben, amikor en vegeztem, 93.000 elveszületesre volt evente 105.000 felvett egyetemi elsöeves hallgato, arrol nem beszelve, hogy ezeknek – akkor meg – kb. a 90%-a allamilag finanszirozott volt. Ez ilyen demografiai szamok mellett nyilvanvaloan tul sok volt.

    3. Mara viszont az lett a helyzet, hogy a Fidesz most eppen a 40.000 allamilag finanszirozott helyet akarja ledöngölni 10.000-re. Ez rettentöen keves.

    4. Teny, hogy a felsöoktatas szerkezetet is meg kellene valtoztatni. Kevesebb BTK/büfe-ruhataros szak, több termeszettudomany, mernökkepzes, szakmunkaskepzes (CNC-esztergat kezelni KÖKEMENYEN diplomas feladat am!!!), stb. stb. Ez iranyban törtentek mar lepesek, a Fidesz is ezt latszik proponalni.

    Szoval summa summarum, szerintem az lenne a jo, ha megmaradna a 2011-es kb. 40.000 allamilag finanszirozott hely, es ahelyett, hogy ezt tovabb faragjuk lefele, megprobalhatnank inkabb az oktatas minöseget javitani. A lakossagnak nem lesz penze tanittatni az ifjakat, ez teny. 10.000 allamilag finanszirozott hely nem eleg kutyafülere se. Igy azt fogjuk elerni, hogy Magyarorszagra semmilyen magas hozzaadott ertekü gazdasagi agazat nem fog települni, mert hianyozni fognak a kimüvelt emberfök, akik a munkaeröt adjak. Maradnak majd az alacsony hozzaadott ertekü, szarul fizetett agazatok, amit 8 altalanossal meg esetleg erettsegivel is lehet csinalni.

    A tandij Magyarorszagon a mai kezdö fizetesek mellett nem eletkepes ötlet. Arrol nem beszelve, hogy a Fidesz hatalmas penzügyi idözitett bombat rejtett el a rendszerben, ugyanis jelentös kamattamogatast fizetnenek a tandij utan (igy garantalva, hogy annak csak 1,5% lesz a kamata), ennek a költsegei azonban több szazmilliard forintra fognak rugni nehany even belül. Ez nyilvanvaloan fenntarthatatlan lepes.

  35. Részemről meg teljesen mindegy hogy Orbán, Bajnai, Gyurcsány. Hozhatjátok magát Mózest is (Ja csak azértis hogy a jobbikosok pukkadjanak meg) ő is maximum a választás megnyeréséig csapkodna a botjával. Senki sem fog tudni helyesen kormányozni egy olyan rendszert ami alapvetően rosszul működik. És nem, nem kommunista vagyok, nem Kádárt akarom vissza meg az elcseszett 40 évet. De ahogy az a rendszer sem tudott működni és összeomlott (és ezt ugyanúgy lehetett érezni ahogy most) úgy ezen a rendszeren is lehet érezni, hogy a végét járja. Attól, hogy még másnap kilépünk az ajtón és a dolgok még látszólag működnek még egyáltalán nem jelenti azt hogy ez így is fog maradni. Egyébként látható, hogy nem is marad így. Pontosan ennek vagyunk a tanúi, Lassan tíz éve beszélünk átmeneti válságról, 2003-ban még recessziónak, öt évvel később pénzügyi válságnak, Jelenleg a tököm se tudja már hányféle és miféle válságnak nevezzük de a lényeg az egyetlen és tömör mondattal megfogalmazható, Tíz éve már folyamatosan a szarban tapicskálunk. Nem csak Magyarország. És az, hogy még vannak kivételek (már az is egyre kevesebb) az baromira nem fogja megoldani azt a problémát ami mára globálissá vált.

    Egyébként igazad van Tibor bá’ hatékonyság és hatásfok valóban nem azonos fogalom. Ezt sajnos nagyon benéztem. A hatékonyság alapvetően egy pozitív jelentésű szó, míg a hatásfok tulajdonképpen bármit jelenthet.

    Legjobb hatásfokkal palackos gázzal lehet disznót bontani, száján keresztül bevezetve majd szikrát nyomva az orrához. De a legjobb hatékonyság érdekében még mindíg a kést és a bárdot ajánlanám mindenkinek.

  36. 34: jancsika, most minden végzett egyetemista 50-80% eséllyel kivándorló lesz azonnal vagy néhány éven belül. Azaz ha erősíted (szinten tartod) a felsőoktatást, azzal a kivándorlást erősíted. Elmegy a dolgozó fehér középosztály maradék utánpótlása is, aztán adhatjuk oda az országot izraeli barátaidnak. Viktor próbálja lassítani a folyamatot – egyfelől. (Másfelől meg vannak dolgai melyek épp a kivándorlást erősítik fel, de talán kevesebb és közvetettebb)

    Olyan gazdaságot csináltak szdsz-ék, amiben nincs szükség magyar szellemi erőforrásokra. Kell egy minimális kiszolgáló személyzet a minimális rendfenntartáshoz, adminisztrációhoz mindezt a multik vagyonának gyarapítása és az adósságszolgálat fenntartása érdekében. Ide eladók, biztonsági őrök kellenek a teszkóba, sofőrök a kamionok volánjai mögé amik behozzák az importot, karbantartók az infrastruktúrához – semmi szüksége a gazdaságnak diplomás fiatalokra. Ha mégis lesznek olyanok, azonnal húznak ki nyugatra.

    Köszönd az szdsznek ezt a gazdaságstruktúrát, kell legalább 20 év amíg felszámoljuk a rombolásuk következményeit. Ha változik a hangnem a világban és mindenhol rálépnek az szdsz képződmények farkára, akkor persze kevesebb lehet az időigény. Addig túlélés van, valamiképp benn kell próbálni tartani az országban a fiatal fehér magyarokat – vagy legalább lassítani az elvándorlást. Különben majd nézhetünk ki a fejünkből, hogy Magyarország három részre szakadt újra, ezúttal oláh, rác és tót fennhatósággal. Vagy új zsidó állam leszünk. Esetleg egy cgánypusztulat Európa közepén. Nekem nem hiányzik egyik sem.

  37. Egyébként durva, hogy néhányan magát a döghalált, a bubópestises leprát, bajnaigordont látnátok szívesebben Viktor helyén. Meghalunk ha ezek visszajönnek:
    – a devizahiteleseket kiteszik a hóra
    – a gázt a háromszorosára, minden más közművet a duplájára emelnek
    – bevezetik az ingatlanadót az utolsó panelra is
    – magánbiztosítós lesz az egészségügy, járhatsz bíróságra amikor a biztosító bejelenti, hogy nem fizeti a dialízised/végtagtörésed/akármilyen bajod költségeit
    – közvetlen a lakosságra nyomják a bankadó, szektoradó és egyéb általuk megszüntetendő adók összegét sima szja-ban
    – magyar vállalkozások mindegyikét leellenőrzik adó, pénzforgalom, munkavédelem, szerzői jogok, meglévő engedélyek/jogosultságok szempontjából, be is csukhat mind, 2.5m munkahely lehúzva a budin

  38. Olvassatok amcsi fórumokat. Ezrével, tízezrével írnak a szerencsétlenek, akiknek a biztosító megkérdőjelezi az orvosi ellátását és nem fizet egy centet sem. Utána persze megy a per, legjobb esetben is hónapokig, de inkább évekig. Külön számontartott és a legkomolyabb profitelem amikor a „biztosított” a pereskedés közben belehal a bajába és a biztosító megtakarította a kezeléséhez, jó esetben gyógyításához szükséges összeget.

    A gyerekedhez hozzá nem nyúlnak addig, amíg a biztosító vissza nem igazolta, hogy megvizsgálhatjátok, de gyógyszert csak ötvenéves utángyártottat kaphat, azt is csak a tevától ami az utángyártásra szakosodott izraeli cég. Ez jár bajnaigordonnal. Kötelező tartozék a gyilkos tetű mellé.

  39. Jancsika

    Te körömszakadtáig ragaszkodsz a gyarmati történelemszemlélethez.

    Lehet hogy neked szűrték, de a magyarok több hullámban jöttek a Kárpát medencébe, amelyikből Árpádék voltak a harmadik.
    Igaz, utánuk még jöttek csoportok. Előttük pedig az avarok, akikről a korabeli leírások mindíg úgy emlékeztek meg, hogy az avarok, akik magyarok is voltak.
    Nem véletlenül, a krónikák „Hazatérésnek” nevezik a dolgot, a honfoglalás megint egy Habsburg találmány. Az itt élők többsége ugyanazt a nyelvet beszélte mint Árpádék… ezért nem is voltak harcok.

    A tatárlakai korongok mutatják, hogy a Kárpát medencében többezer éves írásbeliség van ráadásul a magyar rovásjelekhez hasonló.

    A franciák úgy emlegetik Szent Mártont, hogy a magyar Szent Márton… Nem én találtam ki.

    Ami meg Nagy Károly anyját illeti, az egy régi francia – vagy inkább kelta legenda… De a nép így adta szájról szájra évszázadokon át, és ez volt az alapja a Hófehérke történetének is…
    Ha találkozol egy franciával, kérdezz rá hogy ki volt a Nagylábú Berta, és rá fogja vágni, hogy Pippin felesége, a magyar király lánya. Nagy Károly idejében pedig valóban avarok éltek az ország területén, akiket aztán le is győzött, és 16 társzekérnyi aranyat rabolt ki az országból.
    És jobb ha belegondolsz: Történelmet lehet hamisítani, de legendát soha. És a legenda sokkal mélyebben él a nép szivében, mint a folyton változó a mindenkori politikának megfelelő kincstári történelem. És erre kell építeni, mert ezt érzik az emberek igaznak.

    Azt a sok okosságot, amivel ügyesen felmondtad a gimnáziumi történelemleckét az fiam történelemtanára is „tudta”, mert ő is így tanulta. Viszont ismerte ezeket a legendákat és kifejezezetten örült, hogy a gyerekek szélesebb tartományban értelmezhetik a történelmet. Abban egyetértettünk, hogy a történelem több mint bemagolandó évszámok listája.
    A korok legendáinak, népművészetének ismerete nélkül a történelem csak üres csontváz, amiből PONT a lényeget nem lehet megtudni.

    Franciák generációi nőttek fel ezeken a legendákon.
    De TE jobban tudod. A … izé … mit is? Hogy hogyan kell kialakult kapcsokat széttörni ? Hogy a száraz tények jobban helyettesítik a népek közötti kapcsolatokat, mint a „közös” történelmi események érzése? És még okosnak is érzed magad hozzá ?

    E legendák lényege, hogy a népek tudnak egymásról, és pozitívan itélik meg egymást.
    Ugyanez a helyzet Attilával.
    A hivatalos szemlélet szerint barbár tömeggyilkos.
    A német Nibelungring legenda szerint pedig egy kifejezetten jó, nagylelkű és erkölcsös király.
    Ha valóban barbár lett volna, akkor a nép szemében mi változtatta meg a megitélését?

    „De hisz a kérdésnek épp a legendabeli része foglalkoztat a valótényeknél jobban. A léleknek az a különös szomja, mely még legendát is fakaszt, hogy kielégüljön. Mi ez a szomj, ez érdekel… „
    Illyés Gyula

  40. 36: Zolcsi:

    Van egy kis gond. Hogy akarsz te itt magas hozzaadott ertekü gazdasagot epiteni ertelmiseg nelkül? Vagyis ugye azt mondod, hogy ne kepezzünk diplomasokat, mert azok elmennek. Kepezzünk szakmunkast, mert az nem megy el. No, elöször is, van egy rossz hirem: a szakmunkas, föleg ha tud es szeret jol es hatekonyan dolgozni, szinten el fog menni. Masodszor ha az altalad az SZDSZ-nek tulajdonitott gazdasagi szarbol ki akarsz maszni, azt a 21. szazadban csak jol kepzett diplomas ertelmisegiekkel fogod tudni megcsinalni. Hogy akarsz kimaszni a biztonsagi ör – Tesco penztaros – kamionsoför ördögi körböl, ha eleve nem kepezel embereket, akik ennel többre kepesek?

    Tudod, mi kene itt, hogy a fiatalok itthon maradjanak? Elöször is perspektiva. Az, hogy itt van a hazad, az eletszinvonalban legalabb a harmadara, negyedere esest is kompenzal. Vagyis nem kell nekünk rögtön nyugati joletet csinalni itt, hogy a fiatalok itthon maradjanak. Eleg lenne az is, ha egy kiszamithato eletpalyat, vagy legalabbis nemileg kiszamithato gazdasagi környezetet tudnank teremteni, a joletet majd megteremtik a jol kepzett ertelmisegi fiatalok, csak meg kell nekik adni az eselyt.

    De kurva nehez perspektivat talalni egy olyan orszagban, ahol egy tollvonassal lenyulhatjak a nyugdijadat, ahol egyetlen huszarvagassal fizetösse teszik a felsöoktatast, ahol magasabb az adoek, mint Europaban barhol. Ja, es mindeközben persze zavartalanul folynak el az ezer- meg ezermilliardok a meg nem szolgalt nyugdijakra, az aranytalanul magas szocialis kiadasokra, a rossz fogyasztasi szokasokra (lakashitel, autohitel), no meg persze a közgepes es mol-reszveny vasarlasos bulikra (igaz, ezek joval kisebb tetelt jelentenek, mint a lakossag rossz fogyasztasi szokasaival kapcsolatos kiadasok).

    Ezek utan csodalkozol, ha senki nem akar itt maradni? Ha nem adsz szakmat a kezebe, azzal nem tartod itt. Majd kimegy valahova, ahol munka mellett is tud tanulni, es kitanulja a szakmat ott. Igy nem fogjuk tudni megallitani a vandorlast.

  41. 39: Attila:

    Hat, Attila, ha te meseknek jobban hiszel, mint asatasok utjan a mai napig ellenörizhetö regeszeti tenyeknek, akkor nem igazan van tovabb miröl beszelnünk. De ezt azt hiszem, parszor mar leszögeztük.

    De csak EGY kerdes: megint ehhez a Szent Martonhoz.

    Ugye azt mondod, hogy magyar Szent Marton.

    TEGYÜK FEL, hogy oke a szkita-hun-avar-magyar kontinuitas. Szerintem ezer sebböl verzö törtenet, de egyelöre tegyük fel, hogy oke.

    Tours-i Szent Martin 316-tol 397-ig elt. A hunok a 370-töl kezdödöen jöttek be Pannoniaba. Vagyis Martinunk születesehez kepest több, mint 50 evvel kesöbb. A szkitak sose jartak itt. Az avarok valamikor 8-9. szazad.

    Tehat akkor hogy a picsaban jön össze Martonunk a szkita-hun-avar-magyar törtenettel? Idöben nem passzolnak össze. Martonunk 50 evvel azelött született, hogy a szkita-hun-avar-magyar „kontinuumbol” egyaltalan BARMELYIK nep is betette volna a labat Europaba. Akkor ö hogy a francban lenne magyar?

    Ja, de tudom, hogy most mi jön. Most jön a hamisitott törtenelem. Nem is ugy van az, mert a „tudjukhogykik” meghamisitottak az evszamokat, valojaban mindennek ugy kene kijönni, ahogy Attila agyaban van, es az ott ugy van, hogy mi magyarok mindenhol ott voltunk, egeszen a neandervölgyi ösemberektöl kezdve. Es ez biztosan igaz, hiszen a legendak is ezt mondjak, azok meg nem tevedhetnek.

  42. Szent Márton Pannónia születésű, ennyi. Pannónia pedig nem Magyarország. Szent Márton a magyarok közül legfeljebb Bajnai Gordonhoz áll a legközelebb. Csak míg Szent Márton a libák árulták el a gágogásukkal, addig Bajnai a libásokat verte át és gazdagodott meg rajtuk tönkretéve ezzel több száz családot. De azért csak szavazzatok rá, megbízható ember.

  43. Attila, Jancsika!
    Csak egy egy dologról feledkeztetek meg a nagy vita hevében, hogy az a diploma milyen!
    Pl. ha az orvos ápolónő, mérnök; gépész építész, építő, számítástechnikus, aki SZAKEMBER, akkor jó eséllyel talál munkát külföldön. (Egyébként ők itthon is találhatnak munkát, ha a tudásuk valós és nem csak papírjuk van róla!)
    De a jogot és egyéb humán diplomát szerzettek gyakorlatilag a hajukra kenhetik a diplomájukat külföldön.
    A Jancsika által felhozott 10 ezer főnél már meg is lehet húzni a határt. 🙂

  44. 36: „minden végzett egyetemista 50-80% eséllyel kivándorló lesz azonnal vagy néhány éven belül. Azaz ha erősíted (szinten tartod) a felsőoktatást, azzal a kivándorlást erősíted”

    Szerintem nem tudod, miről beszélsz. Nem a felsőoktatás bűne a kivándorlás, hanem a regnáló kormányok szar gazdaságpolitikájáé.
    A fideszeseknek meg azt üzenem, – a kivándorlás az Orbán kormány alatt nőtt meg hihetetlenül, nem a csótány-libatolvaj duó idején.

    Eszerint nincs szükség középiskolai és általános iskolai oktatásra sem. Végülis egyik dédapám még írni sem tudott, oszt’ mégis szép kort ért meg.
    Vagyis hülyeség az oktatásra az adóforintokat elbaszni, költse inkább Orbán stadionokra, meg mindenáron hiteltörlesztésre. Kac-kac.

    Ja, és legyen kedves összetépni mindenki a diplomáját, aki állampénzen tanult, mert az nem is járt volna neki. Kezdje pl. Orbán, Semjén, Áder meg a többi hasonszőrű.

  45. 37: Neked Bajnai elmondta, hogy mit szeretne, ha hatalomra kerül? 🙂
    Egyébként drága Orbánod multiadóit simán továbbhárították a szolgáltatók. Vagy neked pl. nem tűnt fel, hogy 10 percenként kaptál sms-t az ASZF változásról, meg a bankból érkező papírokat sem láttad – és még sorolhatnám.
    Egyébként nem értelek – az ingyenes felsőoktatást fizetőssé tennéd – miközben be vagy tojva, hogy az eü. ellátás fizetős lehet?
    Most akkor miért fizessen a polgár és miért nem? El kéne már dönteni végre … 🙂

  46. 36:
    Örülök, hogy a szocik nyocévéből most már 20 év kell a kilábaláshoz (csak előbb lemegyünk a béka segge alá). Csak akkor azt mond meg, hogy Orbán miért ígért egy millió új munkahelyet, amit azután módosított évi 100 ezerre, amiből lett 40 ezer közmunkás 47.000 forintos névleges fizetéssel (jó ha ténylegesen kap 30-at)? Ha nem tudta, hogy 20 év kell, akkor minek lépett kormányra? Ha ennyire kilátástalan a helyzet, miért nem mond le? És végül miért hiszel el neki minden baromságot?

  47. 39:
    A legendák hatalmas részének keletkezésével kapcsolatban szíveskedj konzultálni Thali Kálmánnal. 🙂

  48. Jancsika

    „Hat, Attila, ha te meseknek jobban hiszel, mint asatasok utjan a mai napig ellenörizhetö regeszeti tenyeknek,”

    Az ásatásokat könnyebb manipulálni.

    Egész várakat tüntettek el, még a térképról is, például a királyi várat, amit aztán kőbányaként jelöltek.
    A törökök útleírásából kiderül, hogy hol volt.
    A koronán is kicserélték a zománcképeket, a Képes Krónikába is belerondítottak, a koronázási palástot átszőtték, ( a neveket benne ), a múzeumok tele vannak honfoglaláskori mellkeresztekkel, de az nem illik bele a pogány magyarok brossúrába, tehát kihagyták.
    A sor nagyon hoszú a Reichstag felgyújtásától a Tonkin öblön keresztül WTC lerombolásáig.

    Egyébként „normális” történész, nem az aki a mindenkori hatalomtól kapja a fizetését, és azt igyekszik megszolgálni, szóval ők azok akik elkezdenek gyanakodni ott ahol a legenda és az írott történelem nem fedi egymást.

    Az ásatásokat maroknyi ember végzi…
    Néhány marok „korabeli érmét bárhova oda lehet vinni, és a „főnök” dönti el, hogy mi hiteles.

    Akik várakat, városokat tüntettek el, azoknak valóban fontos lehet, ezért MUSZÁLY fenttartással kezelni minden munkájukat.

  49. 41. Jancsika

    „Jézus feltámadása után szólítja meg András apostolt és kéri meg, hogy menjen Szkítiába tériteni. András visszakérdez: Na de melyikbe? Jézus válaszol: A mieinkbe. András apostol nem kérdez vissza, elmegy és átlépve a Dunát a Kárpát medencébe megy téríteni.”

    Az apokrif írások se egészen véletlenek…

    A helyzet az, hogy az „alternatív” történelem darabjai szinte hézagmentesen összeállnak, és kezdenek komoly kihívást jelenteni a kincstári nézőpontnak.

    Ami szent Mártont illeti: NEM én találtam ki. A franciák tudják így. Tőlük hallottam, sok forrásból.
    Lehet, hogy a régi franciák (inkább kelták, vagy gallok) esetleg apokrif írásokon nőttek fel?
    Olyan legendakincsük van… amibe illeszkedik?
    Berta legendájában benne van a „másik” hercegnő is, aki megpróbálta kitúrni…

    Szerintem valóban különbséget kell tenni az érdekrelt történelemírás és az érdek nélküli között. Ez valószínűleg igaz minden befolyást gyakorló írásra.
    Minden kornak megvoltak a felűlről vezérelt politikai korrektség kódexei…
    Aki nem akarja észrevenni, az magát csapja be, vagy másokat akar félrevezetni.

  50. Különben a fasz ki van ezzel a rengeteg diplomással, akik csak azért tanultak, hogy legyen egy papírjuk. A fiatalok nagy részének fogalma sincs, hogy milyen szakma mellett tartanának ki hóttig ! Hun ezt csinálják, hun azt csinálják…
    Mivel a diplomás, már úrnak képzeli magát, ezért elvárja, hogy ződfülűként 200 ezer nettóval induljon és a 6. hónapban már saját kocsival járjon !
    A gaz mocskok, hívogatják az egyetemekre a fiatalokat, hogy az államtól a kvótapénz kijárjon nekik.
    Egyébként egy szakmunkás szakember -idegen nyelvet nyögdécselve beszélő – hamarabb talál állást, mint egy diplomás senki, aki fasza gyereknek érzi magát Londonban tányérmosogatóként. 6-8 éves gyakorlattal rendelkező szakmunkás, ideiglenesen megy ki, hogy keressen egy kis pénzt a házfelújításra, kocsivásárlásra, tartalékképzésre, Ő biztosan hazajön a hazájába. De aki csak kikerül a padból és minden kellene neki, az köpködve keres magának új hazát, ahonnan majd csak akkor jön haza, amikor fellángol a nemzetszocializmus. Orbánt, Bajnait, Gyucsányt lehet köpködni, de az a büdüs helyzet, hogy az országot a helyi nagyurak közreműködésével vágták taccsra – újgazdagék szindróma, mint ahogy lehetett látni sokfelé !

  51. 48:
    Engem már rég az érdekel, hogy az igen alaposan összeszedett „cáfolataidat” te magad elhiszed-e? Szerintem olyan vagy mint Göbbels, kitalálod, nem hiszed, de a globális hitedet megerősíti.

    Abban természetesen igazad van, hogy (különösen a történelemben) rengeteg csalást kíséreltek meg. Csakhogy az egyetemes tudomány úgy működik, hogy nyilvános, és mindent bizonyítani kell. Az ember pedig olyan, hogy szeret kiemelkedni a tömegekből. Namármost, egy csalás leleplezése igen nagy sikernek számít és jelentős hírnévre lehet így szert tenni. Ezért aztán, amiben a tudósok túlnyomó többsége egyetért, az többnyire a mindenkori ismeretek abszolút valósága. Akinek a csalását leleplezik (ha még él) annak számára a leleplezés igen nagy leégésnek számít. Ezért állok Jancsika mellé és nem melléd (ebben a témában).

  52. Nem lehet kizárni,hogy van olyan akinek érdeke manipulálni a történelmet….hiszen a mecdonáldsz reklámoknak is van céljuk mégpedig,hogy náluk egyél attól függetlenül,hogy egészséges-e vagy sem.Ha a jelenlegi kormánynak érdekében állna akkor átírhatnák a történelemkönyveket és aki ezekből a történelem könyvekből fog tanulni 20 éven keresztül az nehezen fogja belátni,hogy esetleg amit ő tanult az mégsem úgy van.Egyébként a fantasztikus múltunkkal ráérünk foglalkozni esetleg szélesebb körben ha stabilabb lett az ország,mert szerintem jelenleg az nem egy nagy probléma,hogy Márton magyar volt-e vagy sem.
    Jelenleg inkább bitófát kéne ácsolni a parlament előtt kb 386 darabot és kéne egy király vezető gárda.Amennyi balfaszkodást lát az ember….szóval hát akár még én is benne lehetnék a vezetőségben,meg a blogról(lefety-lefety) is páran mivel képességeik már most is bőven túlszárnyalják a jelenlegi vezetőket XD

  53. 18: „Nagy Károly édesanyja egy magyar hercegnő, és a többi, és a többi… És mindezt FRANCIA forrásokra hivatkozva…”

    Na ez a forrás érdekelne, ugyanis tudtommal Nagy Károly Kis Pipin fia volt Laoni Bertradától, született 742-ben, bő egy évszázaddal korábban, mint hogy a magyarokról először említést tesznek a nyugati források.

  54. 49: Attila(PV):

    Ismet atlepve az ilyenkor szokasos flame hadjaraton, alljunk most at a masik oldalra, es közelitsük a problemat a mondakon keresztül. Nezzük csak meg, mit is tud nekünk a mondavilag tanitani a szkita-hun-avar-magyar kontinuitas mesejeböl.

    Szvatopluk mondakör megvan?

    Ugye miröl is van itt szo? Jönnek honfoglalo magyarjaink, de bizony nem egy rokon nepet talalnak am itt, hanem egy morva (vagyis szlav) fejedelemseget, elen ezzel a Szvatopluk nevü fickoval. Eleink itt vegrehajtanak egy jo kis trükköt a feher loval, a földdel meg a vizzel, es gyakorlatilag deklaraljak, hogy ez a föld akkor innentöl kezdve kerem szepen az övek.

    Hol van itt akkor kontinuitas? Hol van itt hazateres a rokon nephez? Marpedig ha deklaraljuk, hogy a törtenelmet lehet hamisitani, de a legendakat nem, akkor ezt kenytelenek leszünk autoriter forraskent elfogadni.

    Vagy ha jobban megvizsgaljuk a dolgot, akkor arra jutunk, hogy bizony-bizony a legendak, mondak sok helyen totalisan ellentmondanak egymasnak. Emlitetted pl. az apokrif iratokat. Szerinted mert kellett a Bibliabol az apokrif iratok java reszet (pl. legalabb harom evangeliumot) kizarni? Mert ellentmondtak volna annak a kepnek, amit az Ujszövetseggel a katolikus egyhaz ki akart alakitani. Aztan jöttek mas szektak, ök mas apokrif iratokat vettek be a sajat Bibliajukba, mert az altaluk kialakitando kep mas összetevöket kivant meg.

    Tehat sajnos a legendak korantsem ellentmondasmentesek. De persze egy lepessel elötted jarok, maris tudom, hogy most mi jön: az alatalad proponalt kepbe illeszkedö legendak bizony a gyarmatositok müve. Vagyis a rendelkezesünkre allo, sokszor egymasnak ellentmondo informaciokbol ismet valogassuk ki azokat, amik az elözetesen kialakitott kepünknek megfelelnek, es vessük el azokat, amik nem. Pszichozis. Nem a szemleletedet alakitod a valosaghoz, hanem a valosagra probalod mindenaron raeröltetni a szemleletedet.

    Ha viszont egy kicsit megprobalsz objektivan es partatlanul gondolkodni, mellözve a koros pszichologiai tüneteket, akkor elöször is megnezed a jelenleg is ellenörizhetö TENYEKET.

    Ha igy akarsz tenni, akkor a legjobb, ha a manapsag folyo genetikai vizsgalatok eredmenyeit veszed figyelembe, ezek ugyanis megismetelhetöek es ellenörizhetöek. Pl. itt van mindjart Rasko Istvan a szegedi biologus. Mit is talalt ö a honfoglalaskori sirok elemzesekor?

    Nos, azt kerlek szepen, hogy itt a 10. szazadban genetikailag KETTÖ nep elt együtt. Volt egy kb. 90%-os letszamban jelen levö öshonos lakossag, szereny eletmodra jellemzö sirokkal es europai genekkel. Es volt egy masik, gazdagabb, lovas eletmodra utalo sirokkal rendelkezö AZSIAI nep, ök tettek ki a nepesseg kb. 10%-at.

    Tehat honfoglalo magyarjaink TOTALISAN mas nep volt, mint az akkor itt öshonos. Genetikailag, kulturalisan, eletmodban, vagyonilag, minden szempontbol. Raadasul eleg kevesen is voltak, boritekolhato volt, hogy be fognak olvadni az öshonos europai lakossagba 100-150 even belül – pont ugy, ahogy a hunok es az avarok is beolvadtak a korabbi evszazdok soran.

    Tehat mi törtent itt? Az, hogy a honfoglalas nem genetikai, hanem kulturalis ertelemben törtent. A honfoglalo törzsek bar letszamban messze alulmaradtak az itt elökhöz kepest, kulturalis ertekeikkel meg tudtak hatarozni a regiot, mivel sokkal aggresszivabb es militansabb nepseg volt, mint azok, akik akkor itt eltek. De ez meg nem lett volna eleg, hiszen mindezt a hunok es avarok is el tudtak mondani magukrol par szaz evvel korabbrol – kellett meg valami.

    Ez a valami pedig a korszak legjobb szervezö es megfelemlitö ereje volt, a törtnelem legeröszakosabb „szeretetvallasa”, a keresztenyseg. Maris megertjük, Vajknak mert volt olyan sietös orszagabol kereszteny orszagot, magabol pedig Szent Istvant csinalni. Azt is megertjük, mire föl voltak itt poganylazadasok. Az öshonos lakossagnak nem tetszett a lovas nomad hoditok altal rajuk eröszakolt „nyugati franchise”, a kor McDonald’s-a, a kereszteny vallas. De a törtenelemben mindig az gyöz, aki nagyobbat tud ütni, ez esetünkben pedig a honfoglalo (es akkor mar nemet lovagokkal is megerösitett) het törzs altal alapitott Arpad-dinasztia volt.

    A dolog kisertetiesen hasonlit az angol hoditasokra Indiaban. Mi is törtent ott?

    Adott egy több ezer eves kultura, ami egeszen jol megvolt magaban az Indus meg a Gangesz völgyeben, sajat kulturaval, gazdasaggal, irassal, mindennel. Erre jön egy masik kultura, jo messziröl. Ez a masik kultura meröben mas. Viszont rettentöen militans, agressziv, harcmodoranak köszönhetöen minden jelentös ütközetet megnyer, a katonai ellenallast gond nelkül letöri. Annak ellenere, hogy letszamban szinte csak nyomokban van jelen az indiai szubkontinensen (az angolok a teljes indiai nepesseg 1%-at sem tettek ki soha a gyarmatositas alatt), azt latod, hogy 200 evvel kesöbb Indiaban:
    – Az oktatas nyugati, föleg angol mintara törtenik
    – A fö hivatalos nyelv az angol
    – Megjelent, es meglehetösen szeles körben elterjedt a nyugati vallas, a keresztenyseg (igaz, Indiaban az evezredek ota fennallo hinduizmus es buddhizmus, no meg az iszlam miatt korantsem volt olyan mertekü az elterjedes, egyszerüen nem volt egy vallasi ür, amit be tudott volna tölteni a nyugati vallas)
    – A termeles, gazdasag föleg nyugati mintara atvett technologiaval törtenik
    – A kereskedelmi partnerek java resze nyugati

    Es bar India mara független Angliatol, ezeket a kulturalis-technikai jegyeket mar nem fogjak visszacsinalni. Az angol kultura es befolyas vegervenyesen megvaltoztatta az indiai tarsadalmat, annak ellenere, hogy alig volt angol nepesseg a regioban.

    Na, EZ törtent a Karpat-medenceben a 10. szazadban. Gyarmatositotta egy keleti nep.

    Latod, ha objektivan atgondolod, lehet itt logikus következtetesre jutni. Csak ahhoz nem art nyitott szemmel jarkalni, es nem a tenyeket ugy valogatni, hogy megfeleljenek az elkepzeleseidnek, hanem inkabb a tenyek alapjan alakitani a sajat szemleletedet.

  55. 51. Tiborbá

    De ha a csalásokat generációkon keresztül követték el, és a felelős pozíciók exisztenciája függ a csalás fenntartásától, addig azokat próbálják nevetség tárgyává tenni, akik a leleplezéssel próbálkoznak.
    Addig amíg a hatalomnak fontos egy csalás fenntartása, addig jól fizeti azokat, akik segítenek neki ebben.
    Sokan rájöttek ezekre, és az MTA mellett más akadémiákat szerveznek, ahol más szemlélet erősödik.

    Mivel – főleg manapság – a tudomány egyre pénzigényesebb, és a tudós is „ember” és meg akar élni, annak kutat, aki megfizeti.
    Nem véletlen, hogy a magyar őstörténet kutatása elsősorban a külföldre szakadt tahtősebb magyarok által volt finanszírozva, mert az átkosban ez majdnem hogy tabu volt.

    És mivel a Tudományos Akadémiáig nem nagyon jutott el a rendszerváltás, igen lassan reagálnak azok az új fejleményekre, akik hazugságokra alapozták pozícióikat.

    Sajnos pontosan azért nem tanulnak a modern népek a történelemből, mert bemagolandó évszámok halmazává tették.
    Ha a legendákat kidobjuk, mert nem értjük, hogy hogyan kell öket értelmezni, pont a legfontosabbat veszítjük el: Hogyan dolgozott fel egy nép egy történelmi periódust. Mert a legendák, mitoszok egyszerűen a világ történéseinek vetülete az egyszerű nép síkján. Aki ezt nem érti, az azt sem fogja érteni, hogy a mai történések hogy hatnak. Azért próbálják a tömegeket inkább manipulálni mert nem tudják őket megérteni.
    De mivel ezek a manipulációk nem épülnek évezredes kipróbált módszerekre, még igen sok meglepetést fog okozni.

  56. 54: Én csak azt nem értem, hogy szerinted 10%-nyi magyar be tudta olvasztani/elmagyarosítani a Kárpát-medence ‘őslakosságát’ (szlávokat (?)), – miközben a kutya nem kényszerítette erre az ‘alárendelt’ népeket, később viszont cca. 50%-nyi magyar (ekkor már kulturális, nem genetikai értelemben 😉 ) miért nem tudta beolvasztani/elmagyarosítani az arányaiban kisebb tót, oláh, rác és egyéb nemzetiségeket? Erre mi a magyarázatod?

  57. 56: Observer:

    „A kutya nem kenyszeritette öket erre” – hat, azert ha megnezed a poganylazadasokat, az Arpad-hazon belül zajlo veres haborukat (Koppany es a felnegyeles esete pl.), akkor nem ugy tünik, hogy az allamalapitasunk olyan nagyon eröszakmentes tevekenyseg lett volna…

    Hogy mert nem tudtuk ugyanezt megtenni a többi etnikummal kesöbb? Nos, valoszinüleg azert nem, mert addigra mar hasonloan jol szervezett tarsadalmi rendszerekkel kellett szembehelyezkednünk, nem egy etnikumnak raadasul sajat allama is volt, ami jelentös hattertamogatast jelentett nekik. A honfoglalo magyarok minden szempontbol egy jelentös hatalmi ürbe erkeztek meg a Karpat-medenceben, mind katonai, mind tarsadalmi, mind vallasi ertelemben. A harcmodoruk biztositotta szamukra a haboritatlan katonai hegemoniat majdnem egy evszazadig, a kesöbbiekben a romai katolicizmus atvetele pedig az erös tarsadalomszervezest a kesöbbiekben. Jokor voltak jo helyen. A törtenelemhez neha szerencse is kell.

  58. 54. Jancsika

    „Hol van itt akkor kontinuitas? Hol van itt hazateres a rokon nephez? ”

    Igen… nehéz a berögzött dolgokat kilazítani, de próbáljuk meg.
    A Morva Birodalom mint neve is mutatja, hódítással növelte területeit, miközebn maga is a Frank birodalom gyarmata volt, és évi adót fizetett. Mivel Nagy Morávia összesen 70 évig létezett, nyilván gyarmatosította Pannónia népeit.
    Úgy tűnik, a magyarok érkezése inkább az egyensúlyt állította fel, mert arra sehol nincs adat, hogy a kárpát medence népei adót fizettek volna Árpádnak. Tehát a magyarok bejövetelét inkább tekinthetjük felszabadításnak a morva és/vagy frank gyarmati sorból.

    Ami a Bibliát illeti, valóban nagy herce-hurca volt abból, hogy mi kerüljön bele. Viszont a 4 evangélium teljesen alkalmas az Újszövetség üzenetének közvetítésére.
    Bonyolultabb teológiai vitákhoz úgyis könyvtárakra van szükség, sokszor az sem elég.

    A genetikát a hajadra kenheted.
    Már a vérszerződés idején sem volt teljesen egységes a magyarság, EZÉRT volt szükség a vérszerződésre. Mindjárt ott vannak a kabarok, akik még pluszban jöttek…
    Persze kiváncsi lennék a részletekre.
    Mert ha komolyan vesszük amit Raskó István mond, hogy 10 szer annyi őslakos volt itt, mint bevándorló magyar, akkor furcsa, hogy miért a bevándorlók nyelve marat fenn, és miért nem az olvadt bele az őslakosokéba.
    Párhuzamnak itt a latin. Majd 800 évig ez volt a hivatalos nyelv, és a magyar – a bevándorlók nyelve – még ezzel is megküzdött ? Ráadásul semmi torzsalkodás az őslakosokkal?
    A morvákkal való afféron kívül szinte semmi nyoma…
    Ilyen gyorsan összebarátkoztak, anélkül hogy se genetikai, se nyelvi rokonság nem volt kötük?
    Szóval a genetika nem állja ki a józan ész próbáját, csak egy kincstári elmélet igazolására próbálják ráhúzni… hiába.

    Szent István nem akart a hunok és avarok módjára felszívódni.
    Feladta a szkítakeresztény áramlatot a zsidókeresztény formációért, cserében pedig a pápa egyenrangú partnere lett.
    Később ezt tisztázták az Apostoli jelzővel, ami pápaválasztáskor vétójoggal járt. Így Európa meghatározó hatalmává tette Magyarországot 500 évre.

    Az indiai hasonlat sánta, mert a magyarok bejövetele során nyomokban sem találsz olyan brutalitást mint a britek vittek végbe. Ráadásul a logika ott csuklik meg, hogy a feltételezett őslakosok inkább ismerhették a „helyi” azaz a római kereszténységet, és a térítésük kisebb ellenállásba ütközött, mint a „pogány” magyarok erőszakos keresztényesítése. A Morva birodalom már keresztény volt. Tehát nem őket kellett betörni, hanem a saját fajtát… Hát nem igazán életszerű…
    Egyre több jel mutat arra, hogy a pogánylázadások mértéke legalábbis túlzó a kincstári történelemszemléletben.

    Az indiai hasonlat a másik lábára is sántít, mert a magyarok bejövetele után gyakorlatilag lehetetlen megkülömböztetni a gyarmati népet a gyarmatosítótól… A többség csodálatos módon évtizedek alatt beolvadt a kissebbségbe, megtanulta nyelvét, szokásait.

  59. 58: Attila(PV):

    „Úgy tűnik, a magyarok érkezése inkább az egyensúlyt állította fel, mert arra sehol nincs adat, hogy a kárpát medence népei adót fizettek volna Árpádnak.”

    Egyhazi tized? Földesuri huszad? Az szerinted mi, ha nem ado?

    Ja, es az egyhazi funkcionariusok ill. földesurak szerinted honnan jöttek, kik voltak? Vagy szerinted a magyar nemesseg mert vezetgette vissza a vervonalat meg a 19. szazadban is Arpadig meg a het vezerig?

    Fizetett itt adot a nep a magyar gyarmatositoknak szorgalmasan.

    „Viszont a 4 evangélium teljesen alkalmas az Újszövetség üzenetének közvetítésére.”

    Igy van, hiszen az Ujszövetseg üzenete, hogy hodolj be a katolikus egyhaznak, es meg csak ne is gondolj arra, hogy a vilag mashogyan müködhet, mint ahogy a romai katolikusok gondoljak. Pontosan ezert kellett az apokrif iratok nagy reszet kizarni: egymasnak ellentmondo tezisek eseten kilogott volna a lolab.

    „Mert ha komolyan vesszük amit Raskó István mond, hogy 10 szer annyi őslakos volt itt, mint bevándorló magyar, akkor furcsa, hogy miért a bevándorlók nyelve marat fenn, és miért nem az olvadt bele az őslakosokéba.”

    Egyreszt ugyanaz törtent, mint a britek eseteben: a dominansabb kultura hatarozta meg a fontosabb kulturalis-etnikai ertekeket.

    Masreszt, amit ma magyar nyelvnek hivsz, az MINDEN környezö nyelvböl vett at elemeket. Hogy mi volt az „alap” (egyaltalan beszelhetünk BARMELY nyelv eseten alaprol?), az egy jo kerdes.

    De engem pl. mindig elgondolkodtatott a török jövevenyszavaink kerdese. Ugyebar volt itt egy török hodoltsag, ekkor a nyelvnek volt alkalma atvenni szavakat a törököktöl. Viszont ha jobban belegondol az ember, a törökök az orszag 1/3-at tartottak ellenörzesük alatt, es azt se allandoan – a török sereg a Ramadant mar minden evben Anatoliaban töltötte. Raadasul a jövevenyszavakat az orszag teljes területen megtalaljuk, nem csak azon az 1/3-on, ahol törökök voltak. Mi több, a magyar nyelv nem szakadt szet nyelvjarasokra attol függöen, hogy hol volt török behatas, hol nem.

    Olyba tünik tehat, hogy a török jövevenyszavak mar itt voltak, mikor a török hoditas elerte Magyarorszagot.

    De HONNAN? Nos, azonnal megertjük, ha figyelembe vesszük, hogy a honfoglalo törzsek szamos forras es genetikai vizsgalat szerint TÜRK, vagyis török törzsek voltak.

    Maris itt a valasz a kerdesedre: a ket nyelv ÖSSZEOLVADT. Meg persze jöttek-mentek meg itt nyelvek az elmult 1000 evben. Szlav jövevenyszavak, latin jövevenyszavak, a nemet nyelvböl nemcsak szavak, de egy egesz nyelvi logika (gyakorlatilag a teljes nyelvujitasunk nemet kifejezesek tükörforditasaval törtent, a magyar nyelv a mai kifejezökeszseget szinte egy az egyben a nemetböl vette, ennek köszönhetjük, hogy a nyelvünk modern europai nyelv, es kepes a modern kifejezesek atvetelere, hasznalatara).

    „Párhuzamnak itt a latin. Majd 800 évig ez volt a hivatalos nyelv, és a magyar – a bevándorlók nyelve – még ezzel is megküzdött ? Ráadásul semmi torzsalkodás az őslakosokkal?”

    A latin KERESZTÜL-KASUL athatja a magyar nyelvet, nemcsak szavaink jönnek belöle, de a nyelvtanunk nagy resze is. Tehat latszik azert az a 800 ev kökemenyen. Pont, mint a szlav, a török, a nemet es ujabban az angol eseteben. A nyelv nem tünik el, hanem fejlödik.

    „Szent István nem akart a hunok és avarok módjára felszívódni.”

    PONTOSAN!!! Belatta, hogy a keresztenyseg szervezö ereje nelkül a hodito törzsei beolvadasa nemcsak genetikai, hanem etnikai-kulturalis szempontbol is vegbemenne, pont ugy, mint a hunoknal es az avaroknal. Ezert döntött ugy, hogy atveszi a keresztenyseget, kereszteny diktaturat (dinasztiat) epit ki, ezzel biztositva, hogy a neve es igy az etnikai dominanciaja is fennmaradjon.

    „Feladta a szkítakeresztény áramlatot a zsidókeresztény formációért, cserében pedig a pápa egyenrangú partnere lett.”

    Valoban volt keresztenyseg a regioban korabban is, de nem szervezett formaban, illetve a szervezett resze valoszinüleg inkabb Bizanchoz kötödött, nem pedig Romahoz. Az apatsagok, püspöksegek alapitasa (ami kivetel nelkül Istvanunk nevehez füzödik) arra utal, hogy a keresztenysegnek nem volt itt jol kiepitett, megszervezett es kezben tartott hatalmi bazisa. Voltak keresztenyek, de nem voltak templomok, ha ugy tetszik. Hogy is van az a bizonyos (egyebkent Jezusnak tulajdonitott) mondas? „Szivekböl es lelkekböl epitsetek az en egyhazamat, de köböl es fabol” (elnezest, biztos, hogy pontatlanul ideztem). A lakossag egy resze biztosan kereszteny volt mar akkoriban. A köepitmenyek azonban meg nem voltak meg. Vagyis amit Istvan csinalt, azt ma ugy hivnank, hogy SZERVEZETT egyhaz (organized religion).

    Kicsit olyasmi ez, mint a kabitoszer-kereskedelem meg a maffia. Az emberek kereskednek ezzel-azzal, de kell hozza egy vezeralak, aki „megszervezi a piacot”, hogy felalljon egy bizonyos tipusu rend. Na, Istvan volt a „keresztapa”, ha ugy tetszik.

    „Szkita” keresztenyseg nem letezik. A szkita, hun, avar es honfoglalo magyar nepek közül egyik se volt kereszteny. A honfoglalo magyar törzsek pl. samanistak voltak, a hunok valoszinüleg szinten.

    „Később ezt tisztázták az Apostoli jelzővel, ami pápaválasztáskor vétójoggal járt.”

    Erdekes, hogy erröl a mindenkori papa sose tudott… legalabbis en nem sok olyan papavalasztasrol tudok, ahol azert kellett a fekete füstnek fölszallni a feher helyett, mert az akkori magyar kiraly elt volna a vetojogaval…

    „Az indiai hasonlat sánta, mert a magyarok bejövetele során nyomokban sem találsz olyan brutalitást mint a britek vittek végbe.”

    Khm… Koppany (SAJAT csaladtagja!!!) felnegyelese? Lazadasok leverese? Rokon törzsi vezetök (pl. Tonuzoba) elve eltemettetese? Eröszakos vallasi terites? Kökemeny, vaskezü törvenyek (kezlevagas lopasert, stb. stb.)?

    Innen nezve a britek kezdök voltak Istvanunkhoz kepest.

    „Egyre több jel mutat arra, hogy a pogánylázadások mértéke legalábbis túlzó a kincstári történelemszemléletben.”

    Mely jelek is egeszen pontosan?

    „Az indiai hasonlat a másik lábára is sántít, mert a magyarok bejövetele után gyakorlatilag lehetetlen megkülömböztetni a gyarmati népet a gyarmatosítótól… A többség csodálatos módon évtizedek alatt beolvadt a kissebbségbe, megtanulta nyelvét, szokásait.”

    Többseg nem olvadhat bele kisebbsegbe, csak a forditott irany lehetseges. Viszont kisebbseg kepes meghatarozni a többseget, kepes dominans ertekeket közvetiteni. A ket nep pedig abban az idöben teljesen különbözött, ezt a genetikai kutatasok tökeletesen megerösitik. De vegyünk egy masik vonulatot: a magyarok hadi sikereiket a 10. szazadban annak köszönhettek, hogy olyan harcmodort gyakoroltak (lovas ijaszat), ami a regioban TOTALISAN ismeretlen volt. Kb. 80 evbe telt, mire Europanak a környezö resze kiismerte ezt a taktikat, ezutan persze mar nem voltunk kepesek a korabbi sikerekre.

    Ha itt rokon nepek eltek, akkor mert volt ez a fajta katonaskodas ENNYIRE ismeretlen? Ha egy nep több ezer eve itt el a szkita-hun-avar-magyar etnikai ertekekkel, akkor a szomszedai csak kiismerik a harcmodorat, modszereit, nem?

  60. 11-15!
    Attilával meg Nippurral most egyetértek Observer..Pedig nagy haverom vagy..A 22-essel egyetértek veled..

    Szóval azon a véleményem vagyok,hogy nem hablaty szakra kell menni..Bármilyen mérnök vagy reálos végzettségű diplomát kell végezni..Azokat még fizeti az állam,de könnyebb hablatyolni természetesen mint számolni,és felelősséget vállalni a munkáért..De azt is elmondom,ha elmész államilag finanszírozottra,és ne adj Isten valami közbe jön, nem tudod elvégezni,ki kell fizetned egy összegben,amit az állam kiszámláz akkor per pillanat neked,a hasára ütve,az addigi elvégzett időért….Ez is az éven jött be..Persze majd Bajnai ingyenessé teszi megint a felső oktatást na persze..Én mindenesetre ki fogom fizetni ,ha tudom ha nem,(pedig nekem mérnökire megy),és azért mert mindenképpen függetlenedni akarok az államtól..Se röghöz ne kössön,se tandíj nem kell,se utólag fizetni..Az enyémet is kifizettem,elég húzós volt ahogy visszaemlékszem 10 évre..
    Lehet itt ugrálni,de szerintem ez nem lesz jobb..Senki nem mondta hogy könnyű lesz..Bizony egzisztenciálisan eléggé veszélyes dolog..De nem nagyon van más választás..

  61. Jancsika az a 2 bejövetel sőt inkább a 3 volt! Ugyanis Atilla is az ősei főldjére tért vissza isz 300 körül és azelőtt is magyar avar rokonnépek lakták a kárpátmedencét kisszivem!
    na ez a baj a politikánál is nem ismerjük a gyökereinket és igy ha amnéziásak vagyunk a múlttal kapcsolatban akkor nem tudunk a holnap problémáira felkészülni.
    napóleon adta a tanácsot a hasburgoknak „vedd el a múltját a magyarnak és nem lesz jövöje”

    „Hitlernek is könnyebb volt a dolga az egész szart a zsidók nyakába varrni, ahelyett, hogy körmeszakadtáig “harcolt volna” azért hogy tárgyalják újra a teljesíthetetlen és polgári lakosság életébe kerülő kizsigerelést.”

    Hitlert is a gazdag zsidók irányitották! Ahogy ma a világot, mert a globalisták is azok….mitől kéne hogy szeressük őket?

  62. Ma ugyan ez megy a hitelekkel egyéniben államiban egyaránt..eladósitani adósrabszolgává tenni a többségi társadalmat kivéve????

  63. 62:
    Hát igen. Három zsidó rabbi is csőre töltött pisztolyt tartott a fejemhez, hogy vegyek fel 4 milkót és vegyem meg azt a szép fényes Honda Civiket. Mond meg őszintén, most hagyjam magam fejbe lövetni? nem kassább padlógázzal lemenni az Adriára egy vadiúj Civikkel? Nehogy már a szomszéd füve zöldebb legyen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük