(948) Levél Új-Zélandból

Tibor bá’ online

 

Tisztelt Antalffy úr, Elkezdtem olvasni a könyveit, és az Irány Ausztráliába! cíművel kezdtem. Én öt éve élek Új-Zélandon a háromfős családommal, és még mindig úgy érzem, el sem kezdődött az igazi kulturális  sokk. Sokszor érzem magam elveszve, idegenül, pedig egyébként objektíven nagyon kedvesen befogadtak, szakmailag megbecsülnek. Olvasva a könyvét, hirtelen könnyebbnek érzem az egész életet. Tudni, hogy nem vagyok ezzel egyedül, hogy nem én vagyok a hibás az érzéseimért, hogy ez a helyzet normális – nagy megkönnyebbülés. Sok tanulságot is levontam, ezután másképp fogom szervezni az életemet, kapcsolataimat. Köszönöm a jó tanácsokat. Az alábbiakban átmásolok a naplómból, ahol az érzelmeimet egy kicsit részletesebben megfogalmazom.
2012/11/14. Olvastam az Irány Ausztráliába c. könyvet.  Ha nem utált volna, és utálna még mindig minden szerettem (haha) azért, mert idejöttünk, lehet, hogy hamarabb is a kezembe került volna a könyv. Egy kicsit lejjebb süllyed a felismerés, hogy mennyire meggyűlöltek érte. Én nem láttam ezt akkor, mert nem akartam. Lassan, évek alatt kezdem elhinni, hogy a szeretet és gyűlölet másoknál egy
tőről fakad. Ilyenkor kezdődik az, hogy nem bírunk egymás szemébe nézni, nem hisszük el, amit a másik mond, és egy mosolygós beszélgetés lezárását követően összehúzzuk a szemünket, és mérgesen
felkiáltunk: „Bazmeg, ez hallotta, amit mondott?!”
Most olvastam el a könyvet, de bár hamarabb tettem volna! Néhány húsbavágóan fontos élményről és tanácsot is olvastam. Például amikor azt ecsetelgeti, hogy manapság (2005-ben) sokan gondolkodnak, hogy új hazát keresnek, zárójelben felsóhajt, hogy mintha azt lehetne! Nem lehet? Nem lehet?! Akkor az azt jelenti, hogy nem is kell?! Akkor az azt jelenti, hogy nekem nem KELL azonosulnom előbb utóbb, de inkább előbb – ahogy terveztem – egy nagyrakás elfogadhatatlan faszsággal!
Hogy nem kell megtipornom, felszámolnom, megtagadnom, elfelejtenem, megerőszakolnom számomra jelenleg fontos dolgokat. Hát akkor, azt lehet, hogy én magyar maradjak, Magyarország legyen a hazám, csak az életem hátralévő  részét itt töltsem, mint egy jókedvű, megbecsült, elfogadott nem-helyi?! Dédelgethetem és csöndben az ereim fala között egy másik világ rég elmúlt szilánkját? Ó, köszönöm.  Vagy amikor arról van szó, hogyha mindenki háromszög alakú, mentás-rántottás, felhőkenyér-szendvicset ebédel, akkor bazmeg te is háromszög alakú, mentás-rántottás, felhőkenyér-szendvicset ebédeljél, ne paprikás-krumplit. Nem bűn – mond valami ilyesmit ő, nem tartóztat le a rendőr, csak a munkatársaid fognak kiközösíteni. Ne gondolkozz, ne kritizálj, és főképp ne ítélkezz! Drága munkatársaim – a vízi hullának nevezett lány, például, vagy az ostoba óriás! Köszönöm, hogy megbocsátottátok a gombócot és a paprikás-krumplit. Mennyi iszonyatos, véres sebekkel fizetett botlást követtem el az elmúlt öt évben!
Meg az angol. Miért nem mondta el nekem egy angoltanár se, sose, egy angol anyanyelvű  se, sose, senki, akinek fizettem érte, miért egy e-könyvből kell először hallanom a kulcsot: az angol nyelv
rugalmatlan, szigorúan szabványosított, közhelyszerű szavak, és mondatok egymásutánisága. Ennek az az oka és célja, hogy így valahogy az a sok nyelvjárás is részben elboldoguljon. Az érthetetlen szavak könnyen behelyettesíthetőek, a kalibrálás gyorsan megtörténik. Úgyhogy azt a fajta nyelvi igényességet, amit az én agyam olyan kétségbeesetten követel, most a kedves, ősz-hajú, tapasztalt magyar bácsi határozott bölcsességére támaszkodva végre a helyére tehetem. Igen, magyarul
nevetséges elmondani kétszer ugyanazt a szót, mondatot, tágabb értelmű szót használni a pontosabb helyett, bizalmaskodni stb. Angolul kell beszélni, és angolul az a lényeg, hogy ismerd a standard mondatot (nincs olyan sok), és hogy jól hangsúlyozz. A szép kiejtésre és a bő szókincsre való törekedés cél téveszt és káros. Ez nem az a nyelv.
És író úr, köszönöm, hogy segít megtalálni, hogy a lelkemben az angolnak és a magyarnak is megvan a helye. Hálás lehetek ezeknek az embereknek a szép életemért, hálás lehetek a magyarnak a szép emlékeimért. Jól megférnek, elég hely van a szívemben minden életemnek. Nekem nem kell
gyűlölnöm a helyieket, mert szeretteim gyűlölnek érte, hogy eljöttem. Nekem nem kell gyűlölnöm az emlékeimet, csak mert az ismerőseim nem kíváncsiak rá és nem értik. Ez az én lelkem, az lakhat benne, ami nekem fontos.  Aztán, aki érti, aki megérti, mert magyar-ausztrál-kiköltözés-senkise támogat, ő azt is tudja, hogy van az, hogy az otthon élők megsértődnek, a kinti meg boldogtalanságában csak bizonygat. Persze én csak magamat érzem: akkora baj, hogy meg akarom osztani? Csak úgy tudok neki örülni, ha ti is örültök velem, drágáim, eddig minden örömömnek a részesei voltatok! De most, hogy már tudom, hogy valaki megérti, most feltárul előttem a sorozatos elhagyások és erőszakoskodások végtelen tornya, amit felváltva építgetünk. A bizonygatások és a nem telefonálások, a meg nem hallgatások és a csomagok, a hitetlenkedés és a sírógörcsök… A tornyot lassan, óvatosan kell szétszedni, talán most már menni fog, hogy látom a tetejét. Öt éve épül. Csak ne dőljön a fejünkre. Nem a régi, biztonságos fegyverem használ majd, az őszinteség. Egy új, fájdalmasabb, hatékonyabb, veszélyesebb fegyvert kell használnom, a megbékélést.
Elfogadom. Az én Magyarországom éppúgy a múltba veszett, mint az ’56-os menekültek Magyarországa. Az elmúlt tizenöt évben kimenekült talán épp annyi család – legalábbis ebbe az országba -, mint ’56-ban. Talán mi is úgy dédelgetjük majd a szappanbuborékunkat, mint ők. Csak tudjam, hogy ez nem tartozik senkire. Az én hazám, az én kis szögleteim eltűntek az idő egyik hullámvölgyében, csak én látom a tetejüket egy különleges szögből.  Ma hallottam, hogy Magyarországon már senki sem „megy”, mint öt évvel ezelőtt. Meglepett. Nem tudtam. Ez már biztos, hogy egy másik hely. Ez, nem az. Mert magyar vagyok, itteni magyar. – Zsuzsa.

­­­­­­­­­­­­

A hivatalos becslések szerint jelenleg 210 ezer magyar él, és dolgozik külföldön, azaz (még) nem települt át, de egy részük ott ragad, egy részük visszajön, akik helyett mások fognak elmenni. Ez körülbelül akkora vesztesség, mint amekkora 56 után volt. A potenciális elmenők számára ez a tömeges áttelepülés egy mágnesként vonzó tény, a taszító ellenpólusról (lásd a fenti levél) nem tudnak, vagy kellő súllyal  nem mérik fel, avagy feltételezik, hogy az emigráció lélekölő hatásával szemben ők immunisak. Nem azok, és a hatás visszavonhatatlanul tragikus, még ha vissza is jön néhány év után, régi énjét sohase kapja vissza. „Elpattan egy húr”  …….  „s egyszer minden elfakul”. Egyszer minden elfakul de a lelki sérülést életünk végéig magunkban hordozzuk, ha tudunk róla, ha nem. De ne ,menjünk el a jelenség mellett a kiváltó okok feltárása nélkül.

Mind az 56-os, mind pedig a jelenlegi elvándorlásért a politika felelős, amely rákényszeríti a népet a kiút keresésére. Az egészségügyi dolgozóknak – ha szakmájukat folytatni kívánják – jelentkezniük kell az EEKH-nál (Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal), ezért innen pontos számokat lehet kapni. Ezek szerint 2011-ben 1700 egészségügyi dolgozó hagyta el az országot, de a folyamat fokozódik. 2012 első 6 hónapjában a 542 orvos, és 246 ápoló hagyta el az országot, de a harmadik negyedben már 370 orvos és 142 ápoló, ami 37 százalékos növekedést jelent az orvosok esetében.

Ha a trend folytatódik, akkor 2012-ben az orvos vesztesség 1420 fő lesz. A nemzetromboló, népirtó, orbáni politika miatt 1420 orvost veszítünk el egyetlen egy év alatt. Ennyivel lett szegényebb az ország, és ennyi magyar orvost tett a politika földönfutóvá, és ez még akkor is igaz, ha a média csupa boldog és sikeres külföldre szakadt hazánk fiairól számol be.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

39 gondolat erről: „(948) Levél Új-Zélandból

  1. Elgondolkodtató poszt, köszönöm Tibor bá’ Magam is játszadoztam a gondolattal, hogy Ausztriában kellene valamit dolgozni, de egyre több kudarcról olvasni, illetve most hálás vagyok, hogy a „húr elpattanásáról” olvashattam… Eddig kétszer 1-1 hónapot dolgoztam még anno az NDK-ban, de mindkétszer alig vártam, hogy újra itthon legyek…. Most kormányunk lehetőséget nyújt Eu-s forrásokból felnőttek -különösen 45 év felettiek, munkanélküliek ….stb.-számára 90.000.- értékben nyelvtanfolyam elvégzésére. Aki tanult már idegen nyelvet, az biztos tudja, hogy az összeg nem sok tudás megszerzésére elegendő, de az is lehet, hogy így támogatják a további emigrációt…:( Szebb napot!

  2. Hja, nem egyszerű. Több barátom is szenved kint, van aki gyerekekkel. Kint jobb az élet, jobb a kereset, nyugisabb és kiszámíthatóbb minden. De nincs otthona az emberfiának, ezt mondják, ezt látom. Ezt az angol tőmondatokban beszélést és írást rohadt nehéz megszokni, mindig elkövetem a hibát és összett mondatokat használok és nem értik vagy hangsúlyozottan rövid tőmondatopkkal válaszolnak hogy észrevegyem magam hisz magyarban mindig törekszek a választékos beszédre és szókincsre.

  3. Az emberek folyton abba a hibaba esnek, hogy ha szarul erzik magukat, akkor elkezdenek mast hibaztatni. Hogy ez a fasz Orban, meg Gyurcsany meg a fasz tudja ki. Szepen kivandorolnak, es par ev utan ugyanolyan kutyaul erzik magukat mint elotte.
    A harmoniat mindenki magaban keresse, illetve teremtse meg. Ha ez sikerul, akkor barhol a vilagban boldog tud lenni.
    Penzert kivandorolni eleg nagy zsakutca.
    Nem tetszik az angol nyelv? Akkor ne menj oda baszki! Maradj otthon! Az nem zavar, hogy ez a primitiv angol nyelv adja meg a lehetoseget, hogy kommunikalj a masik 7milliarddal? 700 az 1 hez, ha a magyarhoz viszonyitjuk. Nincs semmi bajom azokkal akik bevallottan nem kepesek elhagyni a hazajukat, mert nem tudnanak elszakadni a gyokereiktol. Azokkal van a bajom akik elmennek, es utana meg sirnak hogy milyen szar ez az egesz, primitiv a nyelv, primitivek az emberek stb. Mindig konnyebb mast hibaztatni.

  4. Már másodszor vagyunk Ausztráliában (asszony+én+3 ggyerök).
    Első fordulónk 3 évig tatott és bizony a honvágy nagyon kifogott rajtam.
    Megléptem tehát azt, amiről sokan beszélnek, de nem merik megtenni : 2009-ben hazaköltöztünk Vajdaságba. Nagyon jó munkahelyet szereztem (otthoni viszonylatban), házat vettünk – nem is akármilyet – de másfél év után meg otthon lett tele a bili.
    Két választás között vergődtem – otthon, a barátok között, de kilátástalanságban, korrupcióval megfertőzött társadalomban élni (ahol már kezdtem otthonosan mozogni, kapcsolatokat kiépíteni), vagy pedig felvállalni a viszonylagos egyedüllétet, ahol jószerivel csak magamra és a családomra számíthatok és IDEGEN kultúrában (igen, az angol számunkra IDEGEN), idegen nyelven, de sokkal stresszmentesebben, BECSÜLETESEBBEN, kiszámíthatóbb világban élni, ahol (még) vannak lehetőségek.

    A fene a kalandvágyó eszembe, 2011-ben megen kiköltöztünk, és bár már persze voltam újból honvágyas hullámvölgyben 2012 Húsvétjakor, állíthatom, hogy jó döntés volt visszajönni!
    Ja, az igazsághoz hozzátartozik, hogy 10 hónap után hazalátogattunk 3 hétre. Jövőre ezt megint tervezzük.

    Pénzkidobás lenne évente 10000+ dollárt csak a hazaútra költeni? Van persze, aki ezt mondja. Szerintem meg egyszer élünk …

    Ne értsetek félre, sok dolgot nem vesz be itt a gyomrom, nem fog föl az eszem. Ez így is marad, hisz én nem itt születtem, nevelkedtem. De itt az Britishek jobban megbecsülnek, mint otthon a szerb honfitársaim (tisztelet a vajdasági kivételnek). A helyzetet meg kell tudni tanulni kezelni, nem pedig hőbörögni és ellenkezni. Asszem ez a kulcs.

  5. 3. Guzzi:
    A hsz-ed minden szavaval egyetertek. Sot!!! Meg a mondat vegen a ponttal is.

    „A harmoniat mindenki magaban keresse, illetve teremtse meg. Ha ez sikerul, akkor barhol a vilagban boldog tud lenni. Penzert kivandorolni eleg nagy zsakutca.”

    Kb 30 perce vakarom a fejem, hogy b@mmegolas nelkul hogyan tudnek erdemben hozzaszolni. Igy mostmar nem kell tovabb agyalnom 😀

    A felesleges nyavajgastol es folyamatos haritastol pedig nekem is emelyeg a gyomrom.

  6. ” A nemzetromboló, népirtó, orbáni politika miatt 1420 orvost veszítünk el egyetlen egy év alatt. ”

    Ez így kicsit csúsztatás.
    Ugyanis az előző kormány zárta be a kórházakat, hogy eladja az épületeket, és privatizálta az egészségügyet olyan brutálisan, hogy kórházak folyosóin haldoklottak az emberek.
    Továbbá azok miatt a kölcsönök miatt kell most megszorítani a népet, amit akkor herdáltak el.

    Ezt fontosnak tartom megjegyezni, mert az Orbán kormány nyilvánvaló hibái ellenére a legtöbb problémát örökölte, és nem kreálta. A „szabadságharcot” lehetett volna ésszerűbben csinálni, de a lényegmindenképpen az, hogy a kifosztó hatalmak annyi pénzt nyúlnak le amennyi van. Az a kormány meg egyszerűen jobb PR-t kap, amelyik ebben együttműködik, az amelyik meg akadékoskodik annak meg Cohn Bendit ordítását kell hallgatnia.

    A témához szólva, igaz, nem könnyű az élet külföldön, de bele lehet jönni. Szerintem elsősorban alkati kérdés. Itt derül ki, a pénz nem minden. Nagyon sok „sikeres” emberrel találkoztam, akik szenvednek az otthoni megszokott ízek és kultúra hiányától. De olyanok is vannak akiket az lelkesít, hogy nagyobb energiával ápolják a magyar hagyományokat, mint a többség otthon.
    A nyelv szerintem nem a legfontosabb.
    Sokan, szerintem a nyelvtudás tökéletlenségére fogják a beilleszkedési problémáikat, de szerintem nem így van.
    12 évig éltem Londonban és büszkén őriztem erős akcentusomat, és megmaradt néhány nyelvtani hiba is ami gyorsan elárulta, hogy nem vagyok echte angol… de szinte soha nem éreztem hogy emiatt háttérbe szorultam volna.
    Most Franciaországban szintén ez a helyzet, ráadásul franciául még hibásabban beszélek. Sőt ! Talán pont ezért, a fiam iskolájába meghívtak, hogy tartsak egy órát a magyar nyelvről, rovásírásról, rovásszámokról, történelemről. Azóta abból az osztályból a gyerekek és szüleik már messziről köszönnek az utcán…

    Persze vannak problémák, amik abból adódnak, hogy az ember nem tős-gyökeres ott, ahova felnőtt fejjel megy, és nincsennek gyerekkori barátai, kapcsolatrendszere.
    Ezt le kell nyelni, és próbálni kompenzálni… Például több másik külföldivel, erősebb otthoni kapcsolattartással, az érkező magyaroknak való segítséggel, satöbbi.

  7. 4:
    Nagy Pista!
    Tudod te ezt nagyon jól, mert már többször megírtam. Az emigrációnak van egy 22-es csapdája. Néhány év után megfertőz az a kultúra, amiben nem születtél bele, és sose fogod teljesen átvenni. Ha visszajössz, akkor elkezd az hiányozni. Két szék közül a pad alá esel. Marad az ide-oda utazgatás, vagy sok hetes „nyaralás”. Te már ebbe a kategóriába tartozol, sikerült konzerválnod az állandó elégedetlenséget. Az igazi fekete leves még hátra van. Majd amikor kiderül, hogy a saját gyerekeddel sincs közös neveződ.

    6:
    Attila, te született „eretnek” típus vagy. Régebben máglyára raktak volna, a közelmúltban pedig koncentrációs táborba. Mindent megváltoztatsz a szájad íze szerint. A magyar orvosok nem az egészségügy „helyzete” miatt vándorolnak ki. A magyar egészségügy az orvosoknak 50 éve nagyon is megfelelt. A kamara elnöke tegnap egyértelműen kimondta. Az orvosok nem akarnak nyugati fizetéseket. Nyugati arányokat akarnak. Ha megkapnák az magyar átlag kereset háromszorosát (mint Nyugaton), akkor maradnának.

  8. „A nemzetromboló, népirtó, orbáni politika miatt 1420 orvost veszítünk el egyetlen egy év alatt. ”
    Kedves Tibor bá, én csak egyet kérdezek: – Miből fizetnél havi 1 millió forintos fizetést az orvosoknak?

  9. 7. Tiborbá

    Jaaaa… pénzzel könnyű mindent megoldani.
    De amíg az IMF a szociális rendszer lebontását „díjjazza” addig nehéz lesz nyugati arányú fizetéseket adni az orvosoknak.

    Az ismeretségi körömből 5 olyan orvos van aki alól kiszervezték, eladták a kórházat, és azért kellett kivándorolnia…

    De ez beletartozik egy sokkal durvább rendszerbe.
    A csatlakozás idején Brüsszel előírta hogy hány egyetemistának kell lennie. A kormány vakon teljesítette, és felduzzasztotta az egyetemi hallgatók számát. Aztán a többi követelés teljesítése során kiderült, hogy az EU diktálta gazdasági modellben egyszerűen nincs hely annyi diplomásnak…
    A kivándorlás kódolva volt.
    Így nyugat olcsón jutott jól képzett emberekhez, ráadásul tömegével.

    A nyugati elit a saját érdekeit nézi és ennek áldozza be a perifériát, ezzel tisztában kell lenni. Ezt szem előtt kell tartani akkor (főleg) amikor megmondják, hogy mit és hogyan kell csinálni.

  10. 7. Tiborbá

    „Attila, te született “eretnek” típus vagy. Régebben máglyára raktak volna…”

    Ja… tudom…
    Nem tehetek róla, Vízöntő vagyok… a csillagok hibája.
    De a legtöbb elégetetett eretneknek igaza volt, mint utóbb kiderült.

  11. 9: Attila(PV):

    „Az ismeretségi körömből 5 olyan orvos van aki alól kiszervezték, eladták a kórházat, és azért kellett kivándorolnia…”

    Akkor most már hat van, én is így jártam.

    „A csatlakozás idején Brüsszel előírta hogy hány egyetemistának kell lennie. A kormány vakon teljesítette, és felduzzasztotta az egyetemi hallgatók számát.”

    Először is, Brüsszel nem határozott meg semmit se.

    Másodszor a gond nem csak azzal volt, hogy évi 93.000 élveszületésre volt 125.000 felsőoktatási hely évente (a rekordév, ha jól emlékszem, 2007 volt), hanem azzal is, hogy a felsőoktatási képzések jó része nem adott megbízható szakmát. Ha mondjuk nem 125.000, de 60.000 mérnököt, fizikust, matematikust, biológust, orvost és ami még fontosabb: SZAKMUNKÁST (merthogy diplomás szakmunkásképzés is egy lehetőség lett volna ám) képzünk a jogászok, közgazdászok és BTK-sok helyett, akkor most jóval jobban állnánk. A magyar gazdaság egyik legnagyobb problémája ugyanis, hogy nem áll rendelkezésre elegendő jól képzett szakmunkás ill. reálvégzettségű diplomás.

    Orvosként egyébként nem igaz, amit írsz, Magyarországon VALAHOL biztosan lesz munkád. Tény, hogy ez azért is van, mert a végzetteknek egyre kisebb hányada helyezkedik el a szakorvosképzésben, ill. a betegellátásban. Egy jó részük elmegy külföldre, másik részük elmegy gyógyszercéghez vagy kutatni, pHD-znek tudományos intézetekben, de még olyan is van, akinek az lesz a munkája, hogy orvosi cikkeket olvasson, és különböző szakmai közösségeknek ajánlásokat fogalmazzon meg ezek alapján (igaz, ez otthon jóval ritkább, mint pl. itt a németeknél, mivel nincsenek egyértelműen meghatározott ajánlások).

    8: ….:

    „Kedves Tibor bá, én csak egyet kérdezek: – Miből fizetnél havi 1 millió forintos fizetést az orvosoknak?”

    Szó sincs egymillióról. Kb. havi 400 nettó már teljesen jó lenne szakorvosi szinten. A rezidenseknek elég lenne havi 150 nettó, annyiból már megél, amíg le nem teszi a szakvizsgát. Magyarországon most, ha jól tudom, van 28.000 szakorvos és kb. 7000 háziorvos. Legyen összesen mondjuk 40.000 orvos (és akkor kicsit fejlesztettük a létszámot is). Kerüljön egy szakorvos évente 5.000.000-ba (ügyeletekkel minden kutyafülével). Az akkor ugye évente 200.000.000.000, azaz kétszázmilliárd forint. Sok? Hát, ha azt vesszük, a gyógyító-megelőző kassza most kb. 890 milliárd, ha még 200 milliárdot elköltünk a többi egészségügyi dolgozóra (ápolók, nővérek, stb.), akkor is a kassza 50%-ánál tartunk. Összehasonlításképpen Angliában ugyanennek a kasszának kb. a 67%-a bérköltség.

    Még valami ide: ugye a nettó bér nem a teljes bérköltség, mert ugye van kb. 50%-os adóék is. Igen ám, de ennek közalkalmazottak esetében semmi értelme, mivel a közalkalmazott minden adóját a központi költségvetésbe fizeti, és onnan kapja a fizetését is. Tehát amit a kormány ténylegesen fizetne, az ez a 400 milliárd lenne, nem több. A többit csak egyik zsebéből pakolgatja a másikba.

  12. 11. Jancsika

    „Először is, Brüsszel nem határozott meg semmit se. ”

    Brüsszel egyebet se tesz, mint feltételeket szab.
    Sőt, már a csatlakozás előtt is.
    Azóta meg attól, hogy mit lehet adni a disznónak enni a csirkeketrec méretéig szinte mindent.
    Bizonyos dolgokat „sugall”, másokat meg előír.

    Az egyetemi quótát be kellett tartani, és nem volt idő kiképezni azokat az oktatókat, akik célzottabb képzést adhattak volna. De azokban au időkben a Brüsszelnek való vak megfelelés volt a politikai előrelépés útja, ezért senkit nem érdekelt, hogy lesz-e munkája a diplomásoknak.

    Az orvosok meg gyógyítani szeretnének, és akik alól kihúzták a kórházat, nem biztos hogy tudnak váltani.
    A legtöbben úgy mentek el, hogy a válság pár éven belül elmúlik, és akkor nyelvtudással és szélesebb látókörrel visszatérnek. De ez még húzódik.

  13. 11. Jancsika:
    Most akkor tőled kérdezek egyet :
    Ha csak 400 milliárdra lenne szükség, miért nem volt akkor, amikor Gyurcsány Ferenc az államadósságot csinálta?
    Ugyan miért lenne most amikor még az adósságot is vissza kell fizetni?

  14. 3!
    Guzzival egyetértek.Ha elmentél nem kell nyávogni..
    Az itthon maradottaknak sem könnyű..Nem csak az orvosoknak nehéz..
    11!
    Jancsika, nem sok az a bér amit leírtál,egyetértek veled.Csak hogy nincs aki betermelje..
    „A magyar gazdaság egyik legnagyobb problémája ugyanis, hogy nem áll rendelkezésre elegendő jól képzett szakmunkás ill. reálvégzettségű diplomás.”
    Azért ezzel vitatkoznék Jancsika.Vannak..De nagyon sokan közülük is elmennek,mert külföldön megfelelnek…Így csak a gyengébbek maradnak..

    12!
    Attila ,aki egyszer elment ,nem fog haza jönni 100 ezerért dolgozni..

  15. 14.

    „Jancsika, nem sok az a bér amit leírtál,egyetértek veled.Csak hogy nincs aki betermelje..”

    Megintcsak ez a fránya egykulcsos adó. Mennyi esett ki miatta? 500-600 milliárd? De 400 biztosan. Mennyivel jobb lett volna az orvosoknak, ápolóknak stb… adni, mennyi mennyi pozitív hatása lett volna.

  16. 14. Melike

    De hazajön…
    Ismerek többet is, aki jóval kevesebbért hazament.
    De benne van a pakliban az is, hogy aki most érkezik frissen nyugatról pár év gyakorlattal, versenyképesebb azoknál akik otthon maradtak, és így könnyebben talál munkát, ráadásul valamivel nagyobb fizetésért.

    De azt hiszem, hogy rövidesen sűrűbb lesz a hazatérés, mert nyugaton is szűkülnek a lehetőségek.
    A nagyvállalatoknál létszámstop van, gyárak zárnak be, szóval gyűrűzik a válság. Talán a németeknél marad még a vidám világ egy darabig…

  17. 15!
    Ha valóban annyi esett ki,(én nem tudom).De ha valóban így van,gondolod oda adta volna,vagy odaadná mind az orvosoknak ápolóknak?(amit én egyáltalán nem sajnálnék ha odaadná)..Na én nem hinném.. 🙁
    16!
    „De azt hiszem, hogy rövidesen sűrűbb lesz a hazatérés, mert nyugaton is szűkülnek a lehetőségek.”

    Ez most valóban így van..

  18. Engem az ütött meg a legjobban, ahogyan a levélíró az angol nyelvhasználatot leírta. habár azt már én is megállapítottam a nyelvtanulás során, hogy az angolból mintha hiányozna a magyar nyelvnek az a fantasztikus sokszínűsége, ahogy finom árnyalatokat tud adni a dolgoknak.
    Még a regények olvasása közben is úgy éreztem, hogy az angol író nyelvi eszközei túl egyszerűek (hogy ne együgyűt mondjak), ahogy a rokonértelmű szavakat, amiket a magyar egy kis szómódosítással összetéveszthetetlenül megkülönböztet egymástól, az angol nagyon favágó módon pontosan ugyanazzal a szóval jelöl, a jelentésbeli különbséget meg majd találd ki a szövegösszefüggésből.
    Gyakran láttam, hogy a magyar műfordító olyan gyönyörű magyarra tette át az eredetileg számomra igen szegényesnek tűnő fogalmazást, hogy azt mondtam, ez már kész hamisítás. 🙂
    Aki szeret lubickolni a nyelv adta lehetőségek tengerében, annak nagy megkínzatás lehet egy ilyen igénytelen közegben létezni. A lét örömei között számomra nagyon fontos az a szabad kommunikáció, az érzések és gondolatok cseréje a hozzám hasonló igényű emberekkel.
    Brr, erről lemondani szörnyű lehet…

  19. 19: Azért itthon is ritka az a közeg, ahol az ékes magyar nyelvet gyakorolhatod.
    A futár meg bárhova kiviszi a könyveket.

  20. 15. Fantomas

    „Megintcsak ez a fránya egykulcsos adó. Mennyi esett ki miatta? 500-600 milliárd?”

    Az IMF and CO tuti lenyúlta volna…

  21. 19. hubab

    Ha belenézel a magyar gyökrendszerbe, akkor rájössz, hogy mitõl olyan kifejezõ a magyar nyelv…

  22. „A legtöbben úgy mentek el, hogy a válság pár éven belül elmúlik, és akkor nyelvtudással és szélesebb látókörrel visszatérnek. De ez még húzódik.”

    Kimásoltam, beillesztettem ide és most nem találom, hogy ezt ki írta. De baromira igaza van, legalábbis az én esetemben pontosan erről van szó. Egyre inkább azt látom hogy nem a „hova”, hanem a „miért” a probléma a hazamenetellel.

  23. 8:
    A magyar átlagfizetés 200.000 körül van. Az orvosok tehát nem 1 milliót kérnek, hanem „csak” 600.000-et. Hogy ezt miből izzadhatná ki az Orbán kormány? Mondjuk a stadionok építéséből, a miniszteri 12 milliós autók beszerzéséből, a kormányőrség újabb és újabb egyenruha költségből, a „Gyurcsány-Bajnai egyszer már tönkere tették az országot” hirdetési költségből, a progresszív adóból, a piacról drágán felvett kölcsönök megszüntetéséből, a MOL részvény vásárlás vesztességéből……. unalmas folytatni. 😉 de miért kérdezted. Ezeket neked is tudni kellene.

    9:
    És????

  24. 21.

    Ugyan már Attila. Csak saját magad csapod be ezzel, mert próbálsz olyan indokot találni erre a „gazemberségre” (Bogár prof. után szabadon), amely felmenti a jelenleg regnálókat.

    Nem veszed észre, hogy Orbán hűbéres réteget épít, a kisembert pedig szenvedni, pusztulni hagyja.(Ez alól még valamennyire a nyugdíjasok kivételek, amíg szüksége van rájuk).

    Ha igaz lenne, amit írsz, akkor be kéne bizonyítani, hogy az elkulcsos adó bevezetése óta többszáz milliárd forinttal kevesebb törlesztést fizetünk a külföldi hitelezőknek. Márpedig ezt nehéz lesz…

    Tudom, hogy ez Téged nem fog meggyőzni, de hátha valaki még nem olvasta ezt az oldalt:

    Lerántjuk a leplet a valós államadósságról,
    avagy Orbán adósság hazugsága!

    http://szabadeuropa.shp.hu/hpc/web.php?a=szabadeuropa&o=heti_tema_2012_10_02__EVr5

  25. 19: hubab:

    „Még a regények olvasása közben is úgy éreztem, hogy az angol író nyelvi eszközei túl egyszerűek”

    Tegyük hozzá: a MAI angol író nyelvé. Ízlelgesd pl. ezt az egy, gyönyörűen és mesterien összetett mondatot (az egyik kedvenc Shakespeare-idézetem):

    Therefore, to be obsessed with double pomp,
    To hold a title that was rich before
    To gild refined gold, to paint the lily,
    To throw a perfume on the violet,
    To smooth the ice, or add another hue
    Unto the rainbow, or with taper-light
    To seek the beauteous eye of heaven to garnish,
    Is wasteful and ridiculous excess.

    Vesd össze mondjuk ezzel a mai angol nyelvből:

    Kill the fucking enemy
    Kill the fucking enemy
    Burn, burn, burn the mother fucker down
    Kill the fucking enemy
    Kill the fucking enemy
    Burn, burn, burn the mother fucker to the ground

    Szóval volt honnan visszafejlődni. De azért ha megnézel egy-két Fejős Éva regényt, na, azok se igazán emelkednek mondjuk Arany János nyelvi magasságaiba.

    Egyébként a mai angol nyelvvel is az a helyzet, hogy találni rendkívül választékosan és jól fogalmazó embereket, akiknek szinte minden mondatán percekig lehet gondolkodni, mert annyira mély értelműek (megint Chris Martenson jut eszembe, bocs).

  26. 14: Mellike:

    „Jancsika, nem sok az a bér amit leírtál,egyetértek veled.Csak hogy nincs aki betermelje…”

    Az egészségügy helyzete érdekes. Ugyanis elsősorban az idősebb rétegek veszik igénybe, az ő gyógyításukba pénzt fektetni a kormány szempontjából pedig elsősorban politikai érdek, nem gazdasági. Így valahol érthető, ha a szűkülő gazdasági lehetőségek mellett inkább kifelé vonják a zsetont az egészségügyből.

    Ami nekem a szememet szúrja, az az, hogy a legdrágább külföldi gyógyszereket meg eszközöket még mindig van pénz megvenni, de a gyógyító-megelőző kassza 50%-át se tudjuk bérekre költeni. Pedig meg lehetne oldani. Ez szerintem megint csak a politikai tőkekovácsolás miatt van így.

  27. 27!
    Nos igen.A politikában arra van pénz,amire akarják hogy legyen. Amire nem akarják,arra nincs..
    Egyszer írtad azt hiszem egyik hozzászólásban,hogy a maradék pénzen van, vagy a maradék pénz fölött van a huzakodás..Valami ilyesmit..
    Én azt is észre vettem,hogy most óvatosak ezekkel a dolgokkal valamennyire,mert most a nép külön rétegekre bomlott.Vannak az orvosok ápolók,a tanárok,a nyugdíjasok,a közalkalmazottak,a munkások stb..És ha az egyiknek rétegnek adnak,engednek,akkor a másik is követelőzni fog,meg egymásnak feszülnek.Olyat is hallottam hogy valaki azt mondta vegyék el az özvegyi nyugdíjat,mert aki meghalt az már nem eszik.Szóval egyre komolyabb harc lesz azt látom..

  28. 8:
    Az minisztériumok környékén több léhűtőnek fizetnek egymillió környéki pénzt, mint ahány orvos van az országban. (segítség: egy informatikus előtt kár titkolózni a fizetéssel, mert a GIRO sorok nem tudnak hazudni. Az is csak egy file…)

  29. 25. Fantomas

    „Nem veszed észre, hogy Orbán hűbéres réteget épít, a kisembert pedig szenvedni, pusztulni hagyja.”

    Dehogynem veszem észre.
    Hűbéres réteg nélkül nem tudna sokáig megélni. De ha nem épít ki egy hazai hűbéres réteget, akkor Brüsszel hűbéresei fogják kézbevenni a dolgokat.
    Akkor hagyná pusztulni a kisembert, ha hagyná, hogy a brüsszeli hűbéresek az EU-s elit érdekeit képviselve helytartóként vezessék az országot. Mert ugye nagyjából abban az időszakban nőtt a munkanélküliség 5.5%-ról 10-re… Meg az adóssaágállomány, meg lett a 700 milliárdos élelmiszer exportból ugyanakkora import, meg hasonlók.

  30. 29: Nomore:

    En valamelyik evben (talan 2010-ben, ha nem tevedek) vegigböngesztem az azevi központi költsegvetest, es kiszamoltam, hogy ugy kb. mennyi lehet a közalkalmazottak teljes berköltsege. Olyan 3000 milliard körüli összegnel kötöttem ki. Ugyhogy a 35-40.000 darab, egymillio körüli fizut egyaltalan nem tartom elkepzelhetetlennek.

    Csak egy kerdes: ez az egy milla egyebkent netto vagy brutto? Mert ha brutto, akkor az allamnak ugye kevesebbe van, hiszen vissza kell belöle adozni (igaz, most mar nincs többkulcsos ado – viszont eltöröltek a TB-jarulekplafont).

    30: Attila(PV):

    Summa summarum: jobb a fehér terror, mint a vörös.

    Ertjük, Attila.

  31. 31:
    Azt se hagyd ki, hogy a népeket legtöbbször projektalapon finanszírozzák, így a projekt költségvetésében jelenik meg a pénze. Plusz eszméletlen tömegek lógnak az állami cicin mindenféle KHT, Alapítvány, kvázipiaci cég (rendes cég, de megrendelője 99.99%-ban az állam) formában.

    Netto/brutto:
    A GIRO sor az átutalandó összegeket tartalmazza (utasításlista a bankok részére), tehát nettó. 🙂

  32. 31. Jancsika

    „Summa summarum: jobb a fehér terror, mint a vörös.”

    Hát ha ragaszkodsz ehhez a terminológiához, akkor mondjuk így.
    Sokak számára a vörös terror a jakobinus mozgalommal, kommunizmussal és a globalizmussal azonosítható áramlat.
    A fehér terror pedig az, amelyik ennek próbál ellenállni.
    Mióta megszűnt a kommunista (vörös terror) monopólium a történelem értelmezésén, azóta a fehér terrort is kicsit más fényben lehet látni, és egyre többek számára világosodnak meg eddig homályban tartott nézőpontok.

    Lehet hogy az ancien regime nem volt minden szempontból ideális, de az azt felváltó új elit sokkal brutálisabb világot erőltetett a világra, és mesterségesen felosztotta a népeket jobb és bal oldalra, amit aztán elnevezett demokráciának.

  33. Nekem egyis terror sem tetszik, de a fehér szín valahogy nyugtatóbb a szememnek 🙂

  34. Jancsika 31. …központi költsegvetest….

    Magyarország gazdasági válságainak vitájában a poszton, hol Brüsszel, hol az egyik, hol a másik kormány a ludas. Diktatórikusak, nem jól gazdálkodnak!! Ok. A vitákban azonban a dolgozók munkájukhoz való viszonyáról egy szó se esik. Egy példával ecsetelem, hogy mire gondolok. Tegyük fel, hogy Magyarországon van 3 millio dolgozó. Ha az a 3m dolgozó naponta átlag csak 1000-st (ez egy minimális összeg) sinkófál el, egy évben ez egy egész szép summa. Mi van ebben az 1000s-ben? Kávézások, pletykázások, privát telefonhívások, napi bevásárlások, cigaretta idő, WC-ben a pornók,Internet, politika, X-faktor, hiábavaló gyűlések vacosrákkal, hiányzások ok, vagy ok nékül, plusz a hibás munka rectifikálása, átdolgozása, amiért a dolgozók másodszor is fizetve van és + a selejt, nasgzon drága időben és pénzben. Egyszóval ki-ki a maga módján feji a tehenet. Mindezt összeadva, a veszteség napi 100-K-re is rúghat. Azt nemis említem, amit a dolgozó a véletlen megszokásból visz magának haza is, otthoni használatra. Hangsúlíozom, ez a ’wastage’ nemcsak Magyarországon történik meg, de ez a sablon szerte a világon A proibléma otthon az, hogy az ország ’can ill afford it’.

  35. hubab 19.

    Az angol nyelv egyszerűsége folytán lett lingua franca a világon.
    300 szó birtokában az idegen olvashatja a Mireror újság 2. oldalát
    Sőt!, az alant verset mindenki megérti a királyi családtól le ‘down- under aboriginal’-ig.
    Philip Larkin – This Be The Verse
    They fuck you up, your mum and dad. They may not mean to, but they do. They fill you with the faults they had And add some extra, just for you.
    But they were fucked up in their turn By fools in old-style hats and coats, Who half the time were soppy-stern And half at one another’s throats.
    Man hands on misery to man. It deepens like a coastal shelf. Get out as early as you can, And don’t have any kids yourself.

  36. 36: Levi:

    „Hangsúlíozom, ez a ’wastage’ nemcsak Magyarországon történik meg, de ez a sablon szerte a világon A proibléma otthon az, hogy az ország ’can ill afford it’.”

    Na, ebben most teljesen egyetértünk. Ezt próbálom én is hangsúlyozni, mikor mindig elmondom: fifty-fifty.

    És igen, az angolok, amerikaiak meg a németek is ugyanúgy pazarolnak, de ők megtehetik, mert van miből. Az angolok kipakolták a fél világot a 18-19. században, az USA egy egész kontinensnyi embert irtott ki és vette el mindenüket, a németeket meg voltaképpen Amerika nyomta tele pénzzel 45 után, hogy bizonyítson a Szovjetuniónak. Nekünk csak olcsó orosz kőolaj jutott, amit értelmetlen marhaságokra tüzel(t)ünk el, mára meg már azt is csak pénzért kapnánk, ami nincs. Ez van, ilyen a történelem.

  37. 37:
    Erősen kétlem, hogy a 300 szavas, angolul „tudó” tud mit kezdeni a „soppy-stern” vagy a „coastal shelf” szavakkal. Ez utóbbi fogalomról a többség még magyarul se hallott.

    Világnyelv pedig nem az egyszerűsége miatt lett, hanem az amerikai szuper dominancia miatt.

    38:
    Az „ill afford”-ban nem értek egyet, mert Németország röhögve megengedhet magának gyakorlatilag bármit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük