(902) Húshiány

Tibor bá’ online

 

Imre novellája után stílszerű, ha időzünk egy kicsit a témánál. Szerdán, szeptember 19-én az angol The Guardian állt elő a következő jelentéssel: Mass Slaughter of Farm Animals Set to Push Food Prices Up 14%. Vagyis azt állítják, hogy az élelmiszerek világpiaci ára jövő nyárra 14 százalékot fog emelkedni (átlagosan). Ezen belül a sertéshús ára máris 30 százalékkal megugrott, az átgyűrűzés miatt. A történet ott kezdődik, hogy ezen a nyáron az USA területén olyan tragikusan nagy szárazság volt, amire nem volt példa az 1930-as évek óta (máshol is, de volumenben ez a leginkább számottevő) . A hiány miatt a gabonák ára jelentősen megemelkedett, ezért a farmerek állatetetés helyett, csökkentik az állományt. Ennek következménye lesz jövőre a húshiány, ami csökkenő kínálatot, és növekvő keresletet jelent. Magyarul, további áremelkedést.

Számítások szerint a 2013-as élelmiszer árak reálértékben 175%-a lesz a 2000 évi áraknak. Miközben a fizetések világszerte (beleértve az USA-t is) nem tartanak lépést az inflációval. Minél szegényebb valaki, a fizetésének annál magasabb százalékát költi élelmiszerre. Magyarországon nagyon sok családnál ki van dekázva a költekezés. Éppen hogy kijönnek a fizetésekből. Ha ilyen körülmények között jelentős élelmiszerár emelkedés köszönt ránk, sokan vagy átlépnek az éhezők táborába (nem valószínű) vagy pedig el fognak maradni a közüzemi számlák kiegyenlítésével, ami természetesen nem megoldás. A közüzemi tartózás egyenlő a lejtőn való fokozódó lecsúszással.  Végeredményben azt jelenti, hogy a család bevétele nem fedezi a szükséges kiadásokat. Sokaknak a képlet – némi sarkítással – így szól: éhezés vagy megfagyás.

A húshiány és a húsáremelkedés első logikus hatása az embertömegek kényszerű áttérése a vegetáriánus étrendre. Azok viszont, akik már eddig is csak hírből ismerték a húsokat, már nem rendelkeznek tartalékokkal, számukra nem marad más, mint a segély vagy a koplalás. Az éhező ember pedig egyre elszántabbá válik, mígnem beindul egy társadalmi robbanás. Most már csak egyetlen egy kérdést kellene megválaszolni… mikorra várható?  

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

99 gondolat erről: „(902) Húshiány

  1. Szerintem ez akár pozitív is lehet.
    Ha az emberiség gazdagabb része „lemond” a húsevés 30-40%-áról, még mindig eszik eleget, de hatalmas mennyiségű gabona szabadul fel egészségesebb táplálkozás céljára.
    Meggyőződésem, hogy a fejlettnek számító világban legalább dupláját esszük meint amire valójában szükségünk van. Ráadásul ez egészségi problémákat is okoz, nem beszélve, hogy ugye megduplázza a szállításhoz és termeléshez felhasznált energiát.
    Akkor vegyük hozzá, hogy a megtermelt élelmiszernek a termeléstől a fogyasztásig 30%-a elpocsékolódik vagy a szemétben végzi.

    Ebből az látszik, hogy egészséges táplálkozás mellett hatalmas tartalékok vannak ezen a téren.

  2. El kell vetni az őszibúzát, oszt kész! Ne siránkozzatok már! Nem kell túl sok föld mert úgy is államosítják a fejenként „túl soknak ítélt részt”, de rá kell állni a növénytermesztésre.
    Szerintem
    Jó hely ez a Kárpát Medence 🙂 Jó nők, földrengés alig, finom borok, stb…

  3. 4: és baráti országok: szlovákia, roma-nia, stb.

  4. 4. Odüsszeusz: Ténymegállapítást tartalmaz a poszt, nem siránkozást. Államosítások előtt eladják a közvagyont: http://t7.hu/01af

    2. Attila: Én még olyan kövér embert nem láttam, aki azért evett volna kevesebbet, hogy a szegényeknek több kaja maradjon. Egyébként amit nem esznek meg, az a moslékba kerül, nem adakozásra.

  5. 6. Gloucester

    De majd fogsz sok olyan egészséges embet látni, aki most még kövér, de le kell mondaia a napi két dupla cheesburgerről tripla sültkrumplival egy liter kólával.
    Nyilván az önkéntességnek kevesebb szerep jut, de aki már most hozzászokik az ésszerű táplálkozáshoz (az időszakos böjtökkel együtt) azoknak kisebb megrázkódtatásokkal kell szembenéznie.
    Ha a szemét-kaja helyett az emberek tönkölybúzás kenyérre meg bio tojásra költenék a pénzt, még jobban is járnának.
    Húsból meg annyit kell enni ami a fizikai erőfeszítésekhez indokolt.
    Persze…
    Lemondani a jó preszókávéról, sósmogyiról, a sörről, csokiról, a sok „instant” katyvaszról komoly lelki tusa eredménye lehet, de hát a geddon az geddon.

  6. Éhezés vagy megfagyás? És hol marad a harmadik alternatíva, az összefogás és az ország tetejéről a szarkupac eltávolítása?

  7. Attila PV.
    Senki sem fog lemondani a húsevésről, hacsak nem kényszerítődik rá.

    A csimpánzhordákkban is azok a főnökök, akik tőbb húst esznek.
    Pl. a kínai kung-fu technikák is mutatják, merre esznek hust. Az északi, „husos” területek technikái kemények – nagyokat ütnek-rúgnak, művelői is nagyobb termetűek, erősebbek. A déli „növényevő”, gyengébb fizikumú rizsszeműek küzdésmódjai inkább „belső erő”-sek – védekező, elvezető, meditálós technikák.
    A küzdősportok is azért vannak a súlycsoportok, mert általában a nagyobb ember agyonverdesi a kisebbet.
    Hasonló környezetben – általában – a több állati fehérjét fogyasztók emberek nagyobbra nőnek, mint a vegábbak.

    Ergo: nem azon kell gondolkodni, hogyan álljunk át legelésre, hanem azon, hogyan NE kelljen csökkenteni az állati fehérjét.

  8. 10. Jani: nyilván nem itt fogom megvitatni, de Mo legerősebb magánhadserege kb. 1000 fő. Ezen kívül nem sok hadrafogható erőszakosa van az államnak, a bohóc rendőrök dekorációk.
    Vessük ezt össze a lassan semmit nem vesztő lakosság létszámával.
    Ahogy egy hős ős mondta, előttem mész és szolgám leszel a túlvilágon..

  9. Hmm..Igazad is lehetne Tibor bá,vagyis hogy igazad is van..
    Mindjárt írom hogy hogy látom a dolgokat..
    Szóval ,drága a hús,igen..(Mi nem drága?) de a jó minőségű tészta (gyermelyi)szintén drága,ami azt jelenti hogy egy fél kiló 400-500 forint,tehát vetekszik a hús árával..A tej- termékek sem olcsók,azok ára is vetekszik a húséval..
    A cigarettáról ne is beszéljek..A környezetemben is egyre látom a lejjebb csúszást..Egyre többen fűtenek CSAK fával,kevesebbet járnak boltba stb.

    De ,és itt jön a de,még az embereknek cigarettára van pénze,és inkább azt veszi meg ,nem a húst,addig annyira nem vagyok el keseredve,mert bizony egy doboz cigaretta is 800 forint meg 1000 forint körül van.
    És vannak emberek,itt is a környezetemben, ahogy elnézem, egész nap a kocsmában üldögélnek iszogatnak,úgy el vannak a maguk szintjén,nem igazán törődve semmivel senkivel,és várják hogy majd a sült galamb oda repül nekik…De az egyre ritkábban repül..És azért otthon aránylag mindenük meg van,ahogy elnézem,csak azt nem értem hogy csinálják..Ezt sosem fogom megérteni.A közgazdaságtant hamarabb megértem,mint azt hogy valaki nap mint nap a kocsmában üldögél,és mégis az ő szintjén mindene meg van,nem lakoltatták még ki,van vize villanya,stb..És ez neki már elég..Akkor mit akarok én tulajdonképpen?.. 😮
    Úgyhogy igazad van Tibor bá,de még van mit,és van miből füstölögni,addig nem vagyok nagyon megijedve..
    (Bár a lecsúszást azért látom,de azt vettem észre,hogy az emberek mindentől és mindenkitől várják a megoldást,csak maguktól nem.És nekem inkább ez okoz fejtörést,hogy miért?)

  10. 11 Sakkmatyi

    hááát… tudod…

    Ha mégis belekakil a cica a ventillátorba, akkor azok fognak jól járni, akik már megszokták a fehérjeszegény kaját, mert akiknek korogó gyomorral szédelegnek kevesebb eséllyel élik túl mint akiknek egy hét böjt időnként már rutin.
    Sajnos az ilyen életmódot késő akkor elkezdeni amikor már NINCS hús.
    Mert arra kell felkészülni, hogy az elérhető hús mennyisége drasztikusan fog csökkenni.

  11. Melike00:
    Bizony ahogy mondod, egyesek a asztalnál ülve iszogatva várják a csodát, mások a számítógépet olvasgatva várják a geddont…
    Valahogy a megoldást mindig kívülről várjuk, nemdebár ?!

  12. 13:
    A dohányos megdögleni is hajlandó a cigarettáért.

  13. 15-re:
    A geddont nem várja senki, vagy ha mégis az bolond!
    „Valahogy a megoldást mindig kívülről várjuk, nemdebár ?!”
    Nincs megoldás, nincs mit várni. 🙁

    Hiába fognánk összem hiába távolítanánk el pl. az un. elitet, a létszám csökkentését nem kerülhetjük el.
    A nap egyre melegebben süt, égeti a talajt, növényeket, bőrünket. Aszály, kevés termés, bőrrák, hőguta.
    Ezeket nem oldja meg semilyen összefogás.

    16-ra:
    Tibor bá’ ismét tutit mondott. Az lesz a túlélő, aki az ismereteket alkalmazni is tudja.
    Ha dohányzol, szokj le róla, akár most még segítséggel.
    Ha nem, legyen nálad cigaretta. Kapsz érte kenyeret a dohányosoktól. Megmentheti az életed!

  14. Nem egészen ide tartozik, hanem Tibor’bá valamelyik „aranyba/dollárba fektessük-e a pénzt?” posztjához, de én most ha lenne pénzem cigibe fektetnék. Fél éven belül az átlag cigaretta 1000 Ft körül lesz. Vannak még olyan barna nem cigarettának, hanem szivarkának minősülő termékek, amik az eltérő adózás miatt most 300 Ft. körül kaphatók. Nyilván ezt a kategóriát is meg fogják hamarosan szüntetni. Ha ebből bespejzolsz, és majd 1000 helyett 5-600 Ft-ért adod 300 Ft befektetéssel, fél év alatt kaszálhatsz 80-100% tiszta hasznot. Csak egy ládát kell kreálni amiben stabil a hőmérséklet és a páratartalom. Ebben tartva a dohányárú minősége nem romlik.

  15. 18. Technomuzsik: A zárjegyre van írva az ára. Szerintem ez a cigibespájzolós technika inkább a geddon időkben lehet csak hasznunkra. Ebben az esetben viszont jobban megéri megtermelni ezt is.

  16. 5, 12:

    ami szlovakiat illeti, ugy 50 kilometerig johettek eszaknak, baratokra leltek. Utkozben megalltok Gútán, a KolArms kft-nél állítólag 40000 SA 58-as (AK47 klón) áll raktáron bedobozolva. 🙂 Onnan ismered majd fel, hogy egy sugarhajtasu gep all az udvarban magasitott talapzaton.

  17. 18:
    Rengeteg láthatatlan csapda avan a világon. A te ötleted azért sülne el rosszul, mert a kormány a dohánytermékek értékesítésére monopóliumot fog bevezetni. Aki dohányterméket árul, az börtönben végzi. Gloucesternek igaza van. geddonban jó csereeszköz a dohány, de akkor az alkohol még jobb. (lásd: Boszniai tapasztalat)

  18. 19-21.

    Látszik, hogy Ti még a jó világban tengetitek napjaitokat. Nos ez a következőképpen működik : Cigifüggő szomszédasszony átbattyog hozzám és hoz egy doboz friss tanyasi tojást. Adok neki érte egy doboz cigit. Az állam a zárjegyével meg a monopóliumával pedig mehet a saját sóhivatalába. Ez már most is így működik, csak nem cigit adok, hanem fűkaszát javítok pl. Ez sem legális mert a tojás bevétel, a javítás meg illegálisan végzett adóköteles tevékenység. És…???

  19. 22. Technomuzsik: Ha annyi pénzed van, hogy annyi cigit akarsz bespájzolni, hogy mindegyik tojásért cigit tudj adni, akkor inkább tyúkot vegyél. És nem vagy rászorulva a szomszédasszony tojásaira. (Most azért is tudsz fűkaszát javítani, mert tudnak hozzá üzemanyagot venni.)

  20. 23 Gloucester

    Van tyúkom most is elég, de a tojást mégis mindig beszámolom, mert tarhonyává alakítva gyakorlatilag korlátlan ideig tudom tárolni. A fűkasza pedig csak egy példa volt. Íjat is tudok készíteni, kutat is tudok fúrni, forrasztani is tudok faszenes rézhegyű dromedár pákával, van agyagom és korongom, ha edény kellene …stb.stb. Erről szól az utóbbi 6-8 évem. Tanulok és olyan eszközöket készítek/veszek ami biztosítani fogja a megélhetésemet, majd ha a nyugdíjrendszer összeomlik. Azt gondolom, hogy ha a geddon el is marad, nekem akkor is önerőből kell majd életben maradnom 60 felett. Addig még van 5 évem, hogy itt a neten lógva megtanuljam a frankót, és mellékállásban felbasszam időnként az agyatokat a hülyeségeimmel.

  21. 18!
    A férjem is pontosan ugyanezt mondta..Egy rugóra jár az agyatok.. 😉
    24!
    Egyáltalán nem biztos hogy olyan hülyeségeket írsz..

  22. A dohány jövedéki termék, kereskedelmére állam bácsi jobban figyel, mint a kábítószerre. Szerintem még cserekereskedelemben is túl veszélyes üzlet.

  23. 27-re:
    „A dohány jövedéki termék, kereskedelmére állam bácsi jobban figyel, mint a kábítószerre.”
    A dohány (nikotin) kábítószer!

  24. Mire a dohánytermékek és az alkohol állami monopólium lesz addigra az élelmiszer is beszolgáltatandó cikk lesz.

    Kvótával a házad körülötti területre, és ha nem termeltél annyit akkor bizony bajban lesz a delikvens.
    Ha csak annyit termeltél akkor éhen halsz…

    Ahogy romlanak a feltételek egyre több lesz az önpusztító ember.
    Nőni fog az alkoholisták száma is, a pia olcsó vigasz (napi szinten, hosszú távon bazi drága). Sokan fognak elmenekülni azoktól a problémáktól amiket nem tudnak megoldani.

  25. Tibor bá

    Ennek az egésznek semmi köze az időjáráshoz, mint már mondtam, az árakat mesterségesen hajtják felfelé, és ha azt akarják, hogy pusztuljunk éhen, akkor így is lesz.
    Már bocsánat, de 100-ad rangú badarságokról beszéltek, mikor ide keveritek a dohányzást. Ennek ehhez semmi köze.

    Miért drága a búza és kukorica?

    – globális búza- és kukoricatermelés csökkent az elmúlt három évtizedben. (miért? kérdezhetném)
    – drágult az energia (de nem indokol ekkora áremelést)
    – tőzsdére vitték mindkét terméket, innentől fogva egyes befektetők spekulációs céllal jelentős áremelkedést idézhetnek elő, elég a mostani aszályra fogni

    És nem utolsó sorban, amit még senkitől nem hallottam a posztban. csak az USA-ban a kukoricatermés majdnem 50%-át, a FELÉT bioetanolnak használják fel.
    Az EU-ban a repce termés 60%-át dolgozzák fel bioüzemanyagnak.

    Magyarországon a helyzet szintén katasztrófális, pedig jelenleg „csak” 500 ezer tonnát használnak fel bioüzemanyagnak. Állami támogatással!

    2006-ban kb.8 000 000 tonna kukorica termett, de a leggyengébb években is (2003) 4 000 000 tonna felett volt. EU irányelvek szerint tovább kell emelni 2020-ig a bioüzemanyagok arányát, a CO2 csökkentés „nevében”.

    Egy őrület az egész. A „bioüzemanyag” kifejezés pont olyan parasztvakítás, mint a „fenntartható fejlődés”.

    Magyarország millió tonna számra exportál kukoricát, miközben a hazai sertésállomány egyre csökken.
    Nem akarom tovább fejtegetni a mezőgazdaságunkban rejlő abszurd anomáliákat, aki akarja, úgyis érti mről van szó.

    Ezek után még egyszer. Miért drága a hús?

    Pontosan azért mert azok, akik a georgiai kőoszlopokba bevésték a mantrájukat ezt akarják!

    22:

    Elég drágán veszed a tojást! 🙂

  26. Muzsik, erdekelne ez a tarhonyava valo alakitas. Hogy mukodik?
    kerlek kuldj egy emailt.

  27. 31. Curix: Tegyük fel, hogy nincs bioüzemanyag. Ez esetben lehetne-e fedezni az olajfogyasztást? Ha hiánycikk az olaj, akkor a szállítás, élelmiszerárak szintén nem mennének az egekbe? Arról nem is beszélve, hogy az aszály a bioüzemanyagot termelő területeket is érintette.

  28. 30!
    Pontosan így van ahogy írod.A problémáktól a piába menekülnek..
    Mikor megkapja a férjem a fizetést,és miután elköltöttük,kifizettük mindenfelé,akkor utána felém fordul ,és megkérdezi ,hogy még hol van a cigije,meg az itala?(vagyis hol lenne,mert nem iszik meg nem dohányzik)És akkor elkezdünk röhögni ,mint a rém rendesbe Al Bundyék… 🙂

    Komolyra fordítva a szót,én nem tudnám a problémámat úgy megoldani hogy akkor elkezdek dohányozni meg inni..
    szépen is néznénk ki..

    31!
    Az élet itt mindig drága.Azért forgat itt Bruce Willis is.. 🙂

  29. 2 Jelenleg azért fogy az állatállomány mert nincs elég takarmány és mert nincs elég így drága.Ha marad ez a kevésbé kiszámítható időjárás akkor később is kevesebb lehet a termés tehát a gabonából felesleg nem marad.Szép dolog lenne hinni abban,hogy a többség törődik másokkal is ha éppen feleslege van.Ha együtt érző emberek lennénk akkor menne de nem vagyunk mert nekem is van feleslegem jelenleg pl:pénzből nem sok éppen pár ezer de nem adom oda mégse senkinek(aki rá lenne szorulva)pedig túlélném azt a 5-10 ezret de vajon miért nem teszem? A miért ott van mindenkiben és ezt mindenki alátudja támasztani annak megfelelően,hogy éppen milyen nézetet vall.
    Írták már korábban is más kommentekben,hogy az emberiség egy hangyaboly csak éppen a hangyák nem gyártanak a saját kiírtásukra képes fegyvereket és tényleg feláldozzák magukat a bolyért,míg ugye van elég visszaemlékezés például a don kanyarban szolgáló katonák életére a hadtáp vonalon sokan loptak mindenfélét pedig ezzel a saját sírjukat ásták mert a harcoló alakulat lett gyengébb a kevesebb és ócskább ellátmánytól és a nem elégséges felszereléstől.Gondolom a hangyák nem vágják le harc előtt egymás lábát és nem szúrják ki társaik szemét:)

  30. 35:

    A hangyák nem, csak mi nem hangyák vagyunk hanem sáskák…

    A sáskák pedig kannibálok. A sáskaraj tagjai egymás elől is menekülnek, mert aki megáll azt megeszik a többiek.

  31. 32. Samu

    „Muzsik, erdekelne ez a tarhonyava valo alakitas. Hogy mukodik?
    kerlek kuldj egy emailt.”

    Inkább megosztom, hátha mást is érdekel.
    A hagyományos tarhonyakészítés igen macerás dolog, ezért én egyszerű kétkezi lustaként kidolgoztam egy viszonylag gyors módszert. Az hogy hány tojásos az attól függ mekkorák a tojások. általában 8-10 megy bele. Vizet egyebet nem használok. 1 Kg. liszt, három kávéskanál só (másnak ízlés szerint). A tojásokat egy edényben mixerrel felverem, és apránként annyit adok a liszthez, hogy éppen összeálljon tésztává. Ilyenkor összepréselve kézzel már gombóc marad, de még nem kenődő tészta. Ezt a cuccot húsdarálóba töltöm és áterőltetem. A kijövő kukacok akkor jók, ha egyben maradnak ugyan, de a felületük töredezett, és egymáshoz nem ragadnak hozzá. Kicsit a deszkára teszem száradni, és megszórom finoman liszttel. Mikor megszikkadt kissé, a tenyerem között elmorzsolgatva szép kis golyókká lehet törni. Amikor már érzed, hogy csak golyók vannak a tenyereid között akkor a nyomást növelve javítani lehet az állagát. Utána egy nagy asztalra kiterítve és függönnyel letakarva napon szárad egy napot. Télen ez a sparhelt kihűlőben levő lapján is megoldható kisebb mennyiségnél. Tárolni szellős helyen vászonzacsiban függesztve szoktuk. Max 2 Kg/zsák, hogy a közepe be ne fülledjen. Mikor arra járok át szoktam masszírozni a zsákokat. Kellemes foglalatosság mert egy ilyen csomag hasonló állagú mint egy szép méretes cici.

  32. Orbán motyogott valami olyasmit hogy élelmiszer árrobbanás lesz tavasszal..

    35!
    A fene tudja ejha hogy mitől olcsó ,és mitől drága,mitől van vagy nincs..Annak idején,anno 13-14 éve tartottunk malacokat,25 malacunk is volt..Akkor sem volt olcsó a takarmány,és a hús sem..Mikor eladásra kerültünk volna,mindig akkor volt valami baj,hogy nem vették éppen át valamiért..Nem csak tőlünk,úgy általában volt mindig valami cirkusz.Most sok a malac,most ilyen, meg olyan..Alig tudtuk őket leadni..Meg mindig tovább kellet tartani őket..Azért elég jól fizettek érte.De így végül is meguntuk a rizikózást,mindig volt valami cirkusz.Aztán elég sokan megunták ezt,nem csak mi..Befejezték.
    Nem igaz hogy nem lehetne rendet tenni ezen a téren is.Szerintem most is tartanának malacot többen,de a szaktárcánál meg a hivatalokban állandóan a cirkusszal vannak elfoglalva..Nem azzal amivel kellene..Agyon bonyolítanak mindent,agyon papíroznak mindent..Mindig van valami kifogás.Úgy látom,magát az államot sem érdekli a dolog annyira..A szlovákok meg nyomulnak a cuccaikkal,minden felöl..

    32!
    Nahát azt a mailt várhatod,én is várom a kút receptjét a mai napig.. 😀

  33. 38. Melike

    Bocsánatod kérem, de a kút az ennél bonyolultabb ügy. Az hogy én itt a többszáz méter mély alföldi homokon elbohóckodom, az nem jelenti azt, hogy máshol is tudnék kutat fúrni. Más talajon én is csak a fejemet vakargatnám.

  34. 39!
    Kezdésnek fej vakarás sem rossz,de egyébként nem haragszom,megértelek.. 😉

  35. 33:

    Az olaj nem hiánycikk. Majd lesz, de még nem az. Ne kenjünk mendent az olajra. Egyelőre még bőven van.

    Amíg az üzemanyag 2000 óta 70%-ot drágult, addig az élelmiszer több, mint 230%-al. (úgy látszik nekem más a forrásom, mint Tibor báé)

    Ezt nem lehet a kőolajjal magyarázni.

    A bioüzemanyag kifejezést meg felejtsd el. Én is csak azért említettem meg, hogy tudjuk miról van szó. Néhányan (nagyon helyesen) felvetették, hogy nevezzék át agrárüzemanyagnak, mert se nem bió, sen nem megújuló. Egy valódi barom volt, aki ezt kitalálta.
    Illetve nem, bocsánat, nem volt barom, mert iszonyat gazdag lett belőle, nagyobb károkat okozva vele, mint magával a kőolajjal.

    Nem tűnt fel nektek, hogy régen érdemes, és gazdaságos volt szinte mindennel foglalkozni, ma meg már semmivel sem?

    Emlékszem még az átkosban hetente jött az autó a faluba, és mindenki leadhatta a nyulait. Nyúlhús egészséges, nem igényel különösebb takarmányozást (háztájira gondolok).

    Majd szépen lassan egyre kevesebbet adtak érte, míg végül senki nem adta le, és leépült a nyúltartás is, mint sok más is.

    A hagyományos foszilis erőforrásokra hagyatkozva még évtizdekig biztosítható lenne a viszonylag egészséges élelmiszer megfizethető áron.

    Miért nincs így?

    A kérdés költői nem kell válaszolni.

  36. 41:
    A 40 ezer darab bedobozolt AK-47. Felteszem vevőkre várva.

  37. 24. Technomuzsik

    „Azt gondolom, hogy ha a geddon el is marad, nekem akkor is önerőből kell majd életben maradnom 60 felett. Addig még van 5 évem, hogy itt a neten lógva megtanuljam a frankót,”

    Figyu Technomuzsik, ha nem lesz EÜ ellátás, akkor nehéz lesz 60 felett ÖNERŐBŐL ÉLETBEN MARADNOD. Se orvosi ellátás, se gyógyszer.

    Persze az ősembernek se volt, mégis túlélték valahogy, de más immunrendszerrel, életmóddal.

  38. 44. Bruce

    Öt éve voltam utoljára az orvosomnál, akkor is szimuláltam. Ez persze nem garancia a jövőre nézve, de a leépülés időszakát nem is igen szeretném megérni.

  39. bruce2000!
    Az ősember nem élt 60 évig!
    Sőt még a középkorban is, egy 60 éves ember kuriózumnak számított. És ez most sem lesz másképp. Az élet olyan lesz mint
    akkor volt: nehéz, mocskos, és IGEN RÖVID!

  40. 43:

    nem officialis adat, de hajlamos vagyok elhinni annak aki a helyszinen ezt az infot kapta. A ceg fegyverekkel foglalkozik, nagyban veszik/vettek a HM felesleges hadianyagat, fegyvereket. Legutobb pld 12 euroert adta a hadugyminiszterium a felesleges sa58-asok darabjat. Mire a kiskereskedelembe kerulnek kb 230-250 euroba kerulnek. Ilyen vetelar mellett bizonyara megeri egy-egy adodo alkalommal nagyobb mennyiseget beraktarozni. A loszert toluk vasarolom, meg igy is kb fele annyiba kerul mint az uj gyartasu 7.62×39-s. Egy 1200 darabos lada 120 euro volt legutobb.

  41. 44:
    Az ősember túlélte, persze, 35 éves koráig. 🙁

    47:
    100 km-ert megér. Ezt kipróbálom!

  42. Lengyel ismerősömnek múltkor említettem az élelmiszer áremelést, de ő nem hallott róla, pedig tájékozott ember. Azt mondta náluk régóta nem volt ilyen jó termés, és az élelmiszerárakkal való riogatás sincs. Tudtommal Magyarországon sem volt rossz termés az aszály ellenére, bőven jut még így is exportra. Az igaz, hogy a nagykereskedő oda adja el az árut, ahol a legtöbbet adnak érte, a tőzsde pedig többszörösére verheti fel a valós értéket. Ésszerű gazdálkodással ennél nagyobb aszály ellenére is föl lehetne virágoztatni Magyarországon az élelmiszertermelést.

  43. 45: Technomuzsik
    46: Unicornis „Az ősember nem élt 60 évig!”
    48: Tibor bá’ „Az ősember túlélte, persze, 35 éves koráig.”

    Én csak arra akartam rávilágítani, hogy nem 40-60 év múlva lesz szar az EÜ, azt meg se érjük, hanem már most, meg jövőre, meg azután folyamatosan. Már most is több éves várólisták vannak.

    Tibor bá kivételével nem tudom, hogy hány évesek vagytok, de, mire arra kerül sor, hogy idősebb korotok miatt igénybe vennétek az egészségügy szolgáltatásait, mert a korral jár ez-az probléma, akkor azt NEM KAPJÁTOK MEG ALANYI JOGON, hanem valószínűleg (sok) pénzért, persze ha addigra nem omlik össze az EÜ ellátás totálisan. Mert a tendencia egyértelmű leépülést mutat.

    Ahogy írtátok a hozzászólásomra, az ősember nem élt addig (pl. 70-80 évig), mint ma, de akkor vegyük a középkort. Akinek szerencséje volt és az immunrendszere bírta, az elélt 60valahány évig, de sokan az akkor „nem lévő ÉÜ ellátás” hiányában (12.-17. század) elpatkoltak 30-40 évesen, vagy gyermekkorban.

    Épp ezt akartam elmondani a fentebb hozzászólásomban, hogyha MOST az EÜ „leamortizálódik” (aminek nagy az esélye, és a jelei már erősen mutatkoznak ! ) , akkor se egészségügyi ellátórendszer, se patika, se szakorvos, se semmi nem lesz, köszönhetően az orsós-eltolcsi-hoffmann intézkedéseknek, pénzelvonások az EÜ-ből, államosítás, stb.

    És a helyzet egyre rosszabb lesz, nincs pénz, lásd a kormány „qrva jó” gazdaságpolitikáját, orbán pávatáncát, eltolcsi tündérmeséjét.

  44. 51. bruce2000

    Az egészségügy leépülésére is lehet készülni bizonyos szinten. Sebfertőtlenítő szerekből, C vitaminból kilós nagyságrendben tárolok. Az immunrendszeremet hála istennek soha nem kényeztette senki agyon. Tanyán születtem, falun éltem, és most megint egy tanyán vagyok. Saját szedésű (termelésű) gyógynövényekből van vagy tíz féle szárítva üvegekben a kredenc tetején. Gyógyszerből eddig nagyjából az algopyrin volt a legerősebb amit szedtem, ezért vsz. az egyszerűbb még beszerezhető gyógyszerek is lehetnek hatással a szervezetemre. Nyilván egy rákkal, vagy végtagcsonkolással nem fogok tudni megbirkózni, de mivel a halál az egyik legtermészetesebb velejárója az életnek, sokat nem aggódom ezeken. Az igazán komoly bajokat szerintem az orvosok sem tudják többnyire megoldani. Választatsz : Az életbe halsz bele, vagy a kezelések mellékhatásaiba. Nem mindegy ?

  45. 50. Enyime

    Húha!

    Ezekért már érdemes volna felvennem a szlovák állampolgárságot 🙂

  46. 53:
    Ácsi! Úgy léphetsz be a raktárba, hogy lobogtatod a fegyverviselési engedélyedet. Másképp nem adnak el, mert ha lebuksz, megkérdezik honnan van, és ők még szeretnének egy darabig prosperálni.

    52:
    Így igaz. Sok mindent érdemes megtanulni az egészségüggyel kapcsolatban. Tapasztalataim szeri9nt alakósság eü. imerete gyakorlatilag nulla.
    Máskülönben éppen mai hír, hogy az áűllam megszünteti az egészségbiztosítási pénztárt. Vissza a középkoörba. Mindenki felelős a saját egészségéért.

  47. 52: Technomuzsik

    OK, leírtad, hogy TE hogy készülsz az egészségügy leépülésére, DE én nem egy személyre értettem a problémát, hanem országos, európai, világ szinten.

    De maradjunk most csak Magyarországnál, hisz mi itt élünk. Ha pl. 6-8-10 év múlva (nem tudom pontosan mikor (ki is tudná? 😮 )) annyira leépül az EÜ, hogy bárkinek egy sima szakorvosi vizsgálatra, ha időpontot kér, azt mondják, hogy 1-2 év múlva tudnak előjegyzést adni, akkor qrva sokan ebbe beledöglenek.

    Ők (főleg az idősebbek, nyugdíjasok) nem mondhatják azt, amit te mondasz, hogy:

    „Sebfertőtlenítő szerekből, C vitaminból kilós nagyságrendben tárolok. Az immunrendszeremet hála istennek soha nem kényeztette senki agyon. Tanyán születtem, falun éltem, és most megint egy tanyán vagyok. Saját szedésű (termelésű) gyógynövényekből van vagy tíz féle szárítva üvegekben a kredenc tetején.”

    És a lakosság nagy része sem mondhatja ezt.

    Részemről egyetértek veled, be kell(ene) raktározni. Én személy szerint ezt teszem, sokfajta vitaminom van nagyobb tételben, ma rendeltem újabb adagot 20 rugóért, van kb. 1 évre való konzervem, rízs, tészta, stb.

    De az átlag városlakóknak (akikből sok van) van-e legalább ennyi készletük? Hát erősen kétlem. Nekem is (ha beütne egy ’29-33′) csak ahogy írtam kb 1 évi tartalékom van, de törekszem arra, hogy legyen 1,5-2 évi tartalék alkalom adtán.

    De ahogy fentebb írtam, a legtöbb embernek nincs ilyen tartaléka, a lakosság nagy része HÓNAPRÓL-HÓNAPRA ÉL, és nem ‘spájzol’ semmit. E VAN. 😉

  48. 54:
    Azzal a különbséggel, hogy ott adnak fegyvertartási engedélyt.
    Egyszerű Szlovák állampolgár is legálisan vehet pl.:AK47 est!
    Persze „csak” a lebutított sorozatlövésre alkalmatlanra átalakított verziót. És a szlovák lakosság gyors ütemben fegyverkezik!
    http://tuleloblog.blogspot.hu/
    Nálunk pedig még a muzeális gumilövedékes fegyverek is be lesznek tiltva január 1 től!
    A Magyar elit iszonyúan retteg a fegyverrel rendelkező lakosságtól. Az elmúlt 22 év után nem is csodálom.

  49. 55.bruce2000

    „De az átlag városlakóknak (akikből sok van)” ….. Most még !

  50. Visszakanyarodva az eredeti témához:

    ne felejtsük el, hogy húst nem csak gabonából lehet előállítani. A kérődzők (külterjesen) gabona nélkül is tarthatók.
    Tiborbá is mindjárt visszaemlékezik, és elmeséli nektek, hogy Ausztráliában milyen területeken és éghajlaton tartják azt a sok birkát 😉
    A vegások érvelése is ezért sántít (legalábbis részben) amikor azt mondják, hogy állatok nélkül mekkora területen lehetne növényeket termeszteni. Bizonyos földek csak legelőnek alkalmasak (pl. szikesek, félsivatagos, kevés csapadékot kapó területek,stb.). Trágya nélkül a növénytermesztés sem működne megfelelő hatékonysággal, azt pedig műtrágya hiányában nem nagyon tudjuk állatok nélkül biztosítani.

  51. 54:

    Tibor bá ezt hol olvastad, hogy megszűnik az OEP ?

  52. 59:
    Búcsú a tb-rendszertől
    Intézményi szinten is keresztet vethetünk a szolidaritáselvű, nemzeti kockázatközösségen alapuló, egységes társadalombiztosításra – értékelte lapunknak Garai István Levente azt a kiszivárgott, s napok óta nem cáfolt kormányzati tervet, mely szerint megszüntetnék az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP).

    58:
    Megszólaltattam!
    Az én időmben Ausztráliában 220 millió birkát tartottak ridegen, bekerített területen. Semmi mást nem csináltak velük, mint évente egyszer megnyírták. És mindeneben (kolbász, virsli) birkahús tettek. Bűdös volt és undorító, mert az csak természetes, hogy a gyapjúért tartott állatokat a végelgyengülés küszöbén vágták le.
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=587341&referer_id=toplist

  53. 54,56:

    igy van, csak fegyvertartasi engedellyel lehet, viszont ez relative konnyen megszerezheto minden ertelmes ember szamara. Szerintem egesz jol megszerkeszkett szabalyrendszer biztositja a legalis fegyverhez jutast, es maximalisan logikusak az onvedelmi fegyverhasznalat szabalyai is. Atvetelre ajanlanam 1:1-ben 🙂

    Mindenki sir a magyar szabalyozason, de miert nincs a (wannabe)fegyvertulajdosoknak erdekkepviseletuk, lobbiszervezetuk? A politikusok mind pipogyak, neha kicsit ki kell menni tuntetgetni, ezt-azt bedobni a kozbeszedbe, medializalni… stb kulonben semmi valtozast nem varhattok. En ugy latom innen, hogy a tarsadalmi igeny megvolna ra, csak mindenki fasult, senki se veszi a faradtsagot, hogy valamit tegyen is az ugy erdekeben.

    53: sajna ide is kellene koltoznod, a magyar oldalon illegalisan tarthatnad csak, fegyvert atvinni a hataron csak engedellyel lehet (pld kulfoldi versenyeken valo reszvetel eseten)

  54. 60:

    Egyelőre nem kész tény az OEP megszűntetése, de ha már felmerült, akkor valószínűleg így is lesz.

    Az OEP megszűntetésének története 2008-ig megy vissza, az akkori Szdsz ámokfutásának köszönhetően. Akkor tényleg megszűnt volna a TB, mert magánnyugdíj pénztárakat akartak bevonni. Ez akkor nem sikerült.

    A fidesz elképzelése azonban még mindig nem jelenti a TB végét.
    Az OEP feladatait a GYEMSZI és az államkincstár venné át, erről a Népszava, meg az ATV elfelejtett szólni.

    A kórházak számláit már most is az államkincstár kezeli, a működtetést pedig a GYEMSZI.

    Félre értés ne essék, mint egészségügyi dolgozó kicsit nagyobb rálátásom van a témára az átlagnál, így nyugton mondthatom, hogy az EÜ már most is romokban fekszik, ez várhatóan tovább romlik OEP-el, meg anélkül is.

    Ez a helyzet azonban még mindig jobb, mint a magánpénztárak (kötelező) megjelenése.

    A két nagy szociális alap, a nyugdíjpénztár, és az egészségügyi pénztár mindig is az aktuális kormányok malacperselye volt, mert jelentős összegekkel rendelkeztek. A pénz kivonás mindkét területről folyamatos, és az ellátás (már ha ezt lehet annak nevezni) addig biztosított lesz, amíg tovább nem romlik az ország pénzügyi mérlege.
    Sajnos romlani fog…

    A Népszava cikk utolsó mondatán jót mosolyogtam. Ezt az MSZP nyilatkozta:

    ” pártja ugyanis 2014-ben azonnal helyreállítja a szolidaritáselvű társadalombiztosítást, s annak alkotmányos védelmét.”

    Komolyan. Nincs szavam.

    Egyébként meg egyszer még hálásak lesztek Orbánnak. Ő ebben az országban sokkal hamarabb geddonos állapotokat fog teremteni, mint ahogy ez a globális színtéren megtörténne, így mi rutinos túlélők leszünk 😀

  55. 62:
    Itt nálunk Magyarországon fegyverliberalizáció biztosan nem lesz. De még csak normális fegyvertörvény sem. Mert nálunk a végrehajtó szerv (igazgatásrendészet) írja a fegyveres jogszabályokat, illetve törvényt! A parlament pedig megszavazza.
    Készült egy fegyvertörvény tervezet, amit a fegyveres szakma ,illetve szövetségek és érdekképviseletek közösen készítettek a Fidesz felkérésére. De egy árva szót sem emeltek át belőle az új törvénybe a „honatyák”. Pedig jelentős szakmai lobbi tevékenység volt, csak erről a fővonalas médiában egy szó sem jelent meg. Úgyhogy csak a vadászoknak volt egy kis minimális könnyítés.
    A lakosság jelentős része el van hülyítve a neoliberális eszme által, és irtóznak mindentől ami egy kicsit is fegyverre hasonlít.
    Ebben pedig a média is cinkos. Mert pl. egy gázpisztolyból leadott figyelmeztető lövést is úgy tálalja, mintha sorozatgyilkos ámokfutó lövöldözött volna! 🙁
    A politikusoknak pedig ez teljesen jó mert azt csinálhatnak amihez csak kedvük szottyan!

  56. 64. De azért gondoljuk csak végig! Mi lenne ha kis országunkban ennek a sok agyamentnek még legális fegyvert is adnának a kezükbe!
    Még az engedéllyel rendelkezők felétől is vissza kellene vonni, mivel ön és közveszélyesek!
    Egyébként, aki fegyverviselési engedélyért folyamodik azt a mainál sokkal komolyabb pszichológiai vizsgálat alá kellene vetni, mivel ezeknél komoly személyiség torzulás valószínűsíthető. (Természetesen ez alól kivételek, akik foglalkozásuk miatt kell a fegyver.)
    Az meg hogy melyik a liberális álláspont, engedélyezés, vagy tiltás, azon lehetne vitatkozni.

  57. Szerintem a fegyvertémát nem itt kéne megbeszélni.

    A TEK most kapott 650 milliót az internet csekkolására. Tibor bá oldala benn van a TOP 10-ben 😀

  58. 66 ok. Rendben, de erre még reagálnom kell.
    65: Nézd, Ciki én pont erről beszélek, te is el vagy hülyítve,
    és fegyverfóbiád is van!
    Mi magyarok semmivel sem vagyunk hülyébbek vagy felelőtlenebbek mint a körülöttünk élő más népek. Ha ezt így gondolod, akkor most sértetted meg közel tízmillió honfitársadat, köztük engem is, kössz….
    Másrészt a szlovákok egy jelentős része magyar! És mégsem ömlik át a vér a határon. 🙂

  59. 66. Curix

    „A TEK most kapott 650 milliót az internet csekkolására.”

    Szevasztok…én leléptem ! 🙂

  60. Hahaha! Csekkolhat! 1500 poszt és 90.000 hozzászólás. Nem győzöm fizetni a tárhelyet.
    Különben, mit követtünk el, ami büntetendő. Éjjel-nappal siránkozunk, hogy nem kaphatunk fegyvertartási engedélyt. Azért már csak nem leszek szerelemféltés áldozata, mert minden vágyam a szomszéd feleségének a megdugása, aki mellesleg szarik a farkamra. 😀

  61. 65.
    Az agyatlanok nagy reszet kiszurik szerintem.

    Nagy vonalakban ezeket a felteteleket kell teljesiteni ha szlovakiaban legalis fegyvert akarsz:

    1. buntetlen eloelet, tiszta mult
    2. egeszseges vagy biologiai ertelemben (orvosi igazolas kell, van par kizaro diagnozis, fejbol nemtudom) + sose voltal kabszer, alkohol fuggo, 15-30 Eur az igazolas
    3. klinikai pszichologis megvizsgal, es rendben vagy (kb 80-100Eur)
    4. rendorsegi kerveny beadasa (2 fenykep + 16.50 Eur okmanybelyeg)

    (tobb kategoria van: fegyverviseles, fegyvertartas, fegyvergyujtes, sportloveszet. Ezeket nem reszletezem, gyakorlatilag a fegyverviseles a legnehezebben megszerezheto, de nem lehetetlen, nekem is sikerult. Csak meg kell indokolni. )

    30 napon belul visszaigazol a rendorseg mikor lesz a vizsgad. Kozben veletlenszeruen lecsekkolnak otthon – meglatogatnak es ha eppen reszegen nyitsz ajtot, akkor peched van. Megkerdezik a szomszedaid is, hogy mifele ember vagy, ha sok rad a panasz, vered a feleseged, dorbezolsz, stb akkor kizarnak. A szomszed ezutan kicsit udvariasabb lesz veled 🙂

    A vizsgara van egy vastag konyv, benne a vonatkozo torvenyek, es a vizsga kerdesek. Ezeket kell megtanulni. A kerdesek jok, es praktikusak, tehat pld lelőheted e a szomszedot aki bemaszott a telkedre egy vascsovel a kezeben, es azt kiabalja, hogy megöllek, megöllek ? (igen, lelőheted). De ha peldaul harman neked ugornak a sikatorban, jol megvernek, majd amikor tavoznak nem ranthatsz pisztolyt, es nem loheted le oket – mivel a tamadas mar abbamaradt, mar nem vagy veszelyben.
    A vizsga kb 50 euro. A vizsgaztato bizottsag tobbnyire 2 rendorbol, az ugyeszbol, es egy orvosbol all (elsosegellyel kapcsolatos kerdesek is vannak).

    Ha megvan, akkor 16.50 eur a fegyvertartasi igazolvany (10 evig ervenyes). Minden fegyver vasarlas ezenkivul kb 20 euro extra kiadas. Minden fegyver tranzakcionak kozponti nyilvantartasa van.
    Ezenkivul koteles vagy zarhato szekrenyben tartani a fegyvereid, 10 drb felett trezorban.

    Agyamentek mindenhol vannak, nem erzek semmilyen minosegi kulonseget e tekintetben szlovakia es Mo kozott. 🙂 Ha jol emlekszem Magyarorszagon az atlag IQ magasabb is picivel mint Szlovakiaban.

  62. Na, ilyen nem lesz egyhamar nálunk (hacsak Fico vissza nem állítja a Nagymorva birodalmat :))

  63. 17. RJ

    „Hiába fognánk összem hiába távolítanánk el pl. az un. elitet, a létszám csökkentését nem kerülhetjük el.”

    Tévedés.

    Ha a top 5% ésszerűen fogyasztana (háborúzna, termelne, logisztikázna) akkor a források 50%a felhasználható lenne a tömegek számára.

    Nem a hétmilliárd a sok, hanem az a pár százmillió, aki gigantikusan túlfogyaszt és pazarol !!!

  64. 73-ra:
    Szeretném, ha igazad lenne, de csak álmodozol! 🙁
    A föld eltartóképességét itt már kiveséztük.

  65. 74:

    Pedig igaza van Attilának, sőt talán keveset is mondott az 50%-al.

    Akkor sem lenne végtelen energiánk, de nem években meg évtizedekben kéne mérni a kőolaj elfogyását, hanem kitolódna egy távoli időpontra.

  66. 75. Pedig nincs igaza Attilának, mert az emberi természet nem így működik. Ha csak mindenkinek engedélyezünk 1, azaz egy darab autót, máris élhetetlenek a városok, máris kenhetjük a hajunkra a távoli időpontra tervezett összeomlást. Még amúgy is élhetetlenek a városok, hogy nincs mindenkinek autója. És akkor nagyon aláterveztük a felső elit életszínvonalát.

  67. Elméletben igaza lehet Attilának de sajnos az elit elit fogalma az emberiséggel egyidős így nem mondhatjuk azt,hogy :de ha nem lenne….én is szeretnék egy szép boldog világot de hát ez nem szokott nekünk menni.Régen több hely volt elköltözni ha nem tetszett a rendszer,mostanában pedig egyre zsúfoltabban vagyunk így marad a megszokás.
    A javak jobb felhasználásával esetleg átlehetne állni megújuló energiaforrásokra országos szinten is,ezt lényegében abból bátorkodtam kikövetkeztetni,hogy szlovákiában már 2011ben is több tucat hektáron láttam napelem telepeket amiket gondolom használnak is és nem csak dísznek van.Hogyha kicsit északabbra kb 1900-2000 órás napsütéses időszakkal rendelkező térségben megéri ezeket létrehozni akkor a 2100-2200-as szegedi térségben a rosszabb földeken miért nincsen pár száz hektár napelem ? arról nem beszélve hogy egy ilyen tábla birkalegelőnek is alkalmas mert kárt nem tesznek a cellákban és a fenntartás is egyszerűbb…aztán ezzel a birkaüggyel el is érkeztünk a húsügyhöz ami meg is oldódhatna tök egyszerűen….van rengeteg ráérő emberünk lásd közmunkás és a partoldal felesleges kaszálása helyett lehetne őket legeltetésre is használni és elég sok állat megterem nálunk viszonylag kevés szakértelemmel is pl:birka,kecske,nyúl de ez jelenleg nem egy fontos dolog a politikusoknak és ennek biztos megvan az oka is.

  68. 77-re:
    „…és elég sok állat megterem nálunk viszonylag kevés szakértelemmel is pl:birka,kecske,nyúl…”
    Borzalmas amit írsz! Itt pl. lehülyézed azt aki ennivalót ad neked. 🙁

  69. A mostani kukorica áremelkedés hátterében a szárazság mellett, a kukoricából előállított bioetanol is markánsan benne van.

    Egyre többen látják, hogy ez nem lehet megoldás.
    Főleg nem ilyen áron.
    A C02 és az energiamérleg is erősen vitatható.

  70. 78:
    Szerintem félreértetted a nem túl pontos fogalmzást.

  71. 76:

    Tudtommal a top 5-10%-nak most sincs korlátozva a gépkocsi vásárlás. Megveheti mindenki a világon, a lehetőség adott.
    Más kérdés, hogy nem tudja/akarja, de semmi nem tiltja. Talán kínában van valami szabályozás, mert ők is átülnek bicikliről autóba.

    Itt megint a pazarlást vedd figyelembe. Az üzemanyag jelentős része hülyeségre megy el, értelmetlen, megkerülhető autókázásra. Ismerek olyat, aki bemegy kocsival a közeli városba zsemléért, mert az jobb, mint amit a faluban lehet kapni. Ha csak az üzemanyagot számolom, a kocsi kopást nem, akkor 500 forintos zsemlét vesz.
    Az eset nem egyedi. Fiatal suttyók 50 szer mennek végig a város főutcáján letekert ablakkal, és feltekert mélynyomókkal.

    Aztán a másik durva eset, ami itt már többször le lett írva. A két paradicsomot szállító kamion ütközése. Egyik országból hordják a másikba.
    Sógorom tudna mesélni, mert kamionos, hogy mennyi logisztikai bukfenc van, és mennyi szemétség történik átcimkézés néven, és mennyi színtiszta „magyar termékünk” jön spanyolból meg innen onnan.

    Lásd be, hogy borzalmasan pazaroljuk az energiát. Nem kéne, és akkor is fenntartható lenne ez az életszínvonal, egy jó ideig, de semmi jelét nem látom, hogy bármi is változna.

    Illetve sok jel van, de az inkább elkeserít, mint reményt adna. 🙁

  72. 78 úgy talán jobban hangzik,hogy : a fentebb leírt haszonállatok megfelelő takarmányozását és tartását egy alacsonyabb iskolai végzettségű egyén is megtanulhatja viszonylag hamar és eredményesen képes élelmiszert előállítani.
    Egyébként láttál már ketreces tartású tyúkokat vagy sertés telepet? Ott nem szoktál esetleg panaszt tenni,hogy milyen csuda rossz dolguk van a többség számára élelmet biztosító haszonállatoknak?Mert én csak pontatlanul fogalmaztam…egyébként elmehetnénk abba az írányba is hogy vajon a kukorica nem lenne-e boldogabb a 70cm sortáv meg 20-as tőtáv helyett 30% nagyobb tenyészterülettel esetleg reggel 8-tól némi komolyzenét is sugározhatnánk a veteményesekbe és a helyi papok által felszentelt vízzel öntözhetnénk.

  73. “…és elég sok állat megterem nálunk viszonylag kevés szakértelemmel is pl:birka,kecske,nyúl…”
    RJ szerint ez lehülyézés, Tibor’bá szerint meg dolgok félreértése.

    Szerintem meg teljesen igaz. Én eredetileg villamosmérnök volnék, párom meg pedagógus. Szóval mi még azt sem tudtuk amikor idejöttünk a tanyára, hogy ..”Lehet-e a kecskével?”.. Ennek ellenére most van 7 kecskénk, 40 nyulunk (mert az szapora mint a nyúl), meg még vagy száz egyéb jószágunk. Valóban nem kell hozzá sok szakértelem. Kell egy elfogadható netkapcsolat, hogy utánaolvass, meg kell pár jóindulatú szomszéd aki segít az elindulásban. Na ez az utóbbi a nehezebb eset, de nekem szerencsém volt. Szóval ez is olyan mint a kőművesség…tudjátok : Egy kis cement, egy kis mész, kőművesnek nem kell ész!

  74. Igaz Gedeon mostanában hanyagol minket, de a kedvéért megjegyzem, előző mondatom, természetesen Szabadkőművesekre nem érvényes ! 🙂

  75. 83:

    És dolgoztok még a szakmátokban is, vagy teljesen átálltatok erre az életmódra?

  76. 83-ra:
    „Valóban nem kell hozzá sok szakértelem. Kell egy elfogadható netkapcsolat, hogy utánaolvass, meg kell pár jóindulatú szomszéd aki segít az elindulásban.”
    Vagyis kell értened a számítógéphez, az internethez, esetleg nyelvtudás, de ez még nem elég, kell a szomszédok segítsége az indulásnál.
    Mindezt meg kellett tanulni az eddigiek mellé.
    Amit nem írtál le: Még így is hibáztál és hibázol és hibázni fogsz. Az állat nem olyan egyszerű mint az 1×1. Tanulni fogsz tovább a hibáidból, de még a szomszédok is tanítanak tovább.
    És még itt sincs vége, még így is bukhatsz, de azért legyen szerencséd továbbra is. 🙂

  77. 83!
    Jajj régi szép idők .Voltak nekem is nyulak,meg ketrecek meg minden ilyesmi.Bakkecske kergette a járókelőket,meg a szomszéd jelentgetett mert nem volt a malacoknak zárt trágya tároló..25 malac röfögött az ólba,néma kacsák hápogtak hogy há há,tyúkok,csirkék..szőlőt préseltünk,bort érleltünk,pezsgőt készítettünk..És nem volt internetem..Ez 15 éve volt..
    Azóta nagysasasszony(nagyságos asszony) lettem.. 😀
    84!
    Gondolat olvasó vagy,tényleg nevettem,és a szabadkömüvesekre gondoltam én is.. 🙂

    De viccet félre téve..Nem boldogultál már villamosmérnökként?vagy mi történt?

  78. 85 Curix

    „És dolgoztok még a szakmátokban is, vagy teljesen átálltatok erre az életmódra?”

    Nehéz erre válaszolni ! Igen átálltunk, de azért egyéb tudásunk folytán egerészünk azért más területeken is. Párom megtanult rokkán dolgozni (én meg rokkát gyártani) és boltolgat egyedi kézi készítésű/festésű fonalaival. Én még kamaszkoromban szerettem volna valamit zenélni. Mivel botfülű vagyok 50 évesen beiratkoztam dobtanszakra egy zeneiskolába. Dobolni ugyan nem sikerült rendesen megtanulnom, de villamosmérnökségem folytán én lettem az elektromos dobok magyarországi legismertebb blogszakértője. Kereskedek is egy kicsit ebben a témában, meg fejlesztettem is pár dolgot amiből van némi bevétel. Aztán ha van rá keret akkor boltolgatok kínai barátainkkal, napcella, ledlámpa, elektromos kerékpár alkatrészek…meg ilyesmi. Ebay-n főleg németeknél, meg itthon a Vaterán. Nem egy nagy durranás, de valami kis pénzt ki lehet hozni ezekből. Alapvetően amit megeszünk az megterem helyben, és jut még a családnak is. Néha van tervezői, szakértői munkám amolyan távmunkásként. Ebből fedezzük a tanya rezsijét. Amit meg a neten keresünk az fedezi a „luxuskiadásokat” benzin, sör, csoki, bolti kaja, …ilyesmi.

  79. 88:

    Nem semmi. Gratulálok ahhoz, amit elértél, komolyan. Akkor ti már átfedésben éltek a modern mai kor és a „geddon” között ahogy kivettem.
    És szerencsés is vagy, hogy a feleséged is partner ebben az életmódban.
    És most már értem a nicknevedet is 🙂

  80. 88-ra:
    Gratula! De megállapítom, hogy nálad nem kevés a szakértelem!

    melike00! Te is diplomás vagy ha nem tévedek.

    Osztogatnak állatokat, növényket, magokat kevés szakértelemmel rendelkező embereknek, de valahogy nem akar sikeres lenni ez a segélyezés.
    Mutatja a tapasztalat, hogy ész nélkül nem megy.

  81. Kedves ejha!

    Nemsokára nálunk is láthatsz több hektáros napelemparkot. Úgy tudom, annak a befektetője is egy (több)szlovákiai magyar.
    A mostani árak mellt viszont nem tudom, mennyire megtérülő beruházás állami támogatás nélkül (ami viszont növeli a lakossági energia árát, ahogy teret kezd hódítani)
    Más:

    A nyúl, kecske, birka tartása valóban nem különösebben bonyolult, saját tapasztalat alapján mindhatom (bár birkám még nem volt)
    És senki ne jöjjön azzal, hogy felsőfokú végzettségem van, mert a profi kecskepásztoroknak leginkább nincs ilyen 🙂

  82. Most olvastam a Bépszavában Bihari Jánostól: „bár a kormány annyira „belemerevedett” az unortodoxiába, hogy a választásokig nem valószínű…” Szóval a kitalálmányomat, az unortodoxiát már átvették tőlem.

  83. Kedves hargi! Milyen állatot tartasz? Talán lenne közös témánk.
    „…mert a profi kecskepásztoroknak leginkább nincs ilyen”
    Pedig hasznos lenne kecskepásztor-egyetemet nyitni. 🙂

    Ez most azért alakult így, mert ejha a 77-ben felbosszantott.
    „…van rengeteg ráérő emberünk lásd közmunkás…”
    Ez a gondolkodás nekem olyan városi lenézősnek tűnik.

    Lássuk a tényket:
    A közmunkáért 47 eFt-ot kapnak, de ezt is csak papíron.
    Valójában egy kicsivel kevesebbet, de akinek tartozása van annak még vonnak is le belőle akár 50%-ot.
    Tudjuk, hogy 47 eFt-ból megélni nem lehet, pláne nem a feleannyiból. Ezek az emberek mégis megélnek, akkor ez csak úgy lehetséges, hogy összegyűjenek ezt-azt, innen-onnan a „fizetés” mellé.
    Ha gyüjtögetniük kell, akkor pedig biztosan nem érnek rá. Azt pedig elképzelhetetlennek tartom, hogy „ráérő” idejükben kecskét, birkát neveljenek mások számára.
    A közmunka csak a közbiztonságot segíti valamennyire. Kevesebbet kell összegyüjteni. 🙂
    Csak hallomásból tudom, (nem is emlékszem ki mondta,) hogy a gazda felgyujtotta a több hektáros, lábon álló kukoricaföldjét, mert sokat „gyüjtöttek” a kukoricsőből és nem érte meg géppel leszüretelni.
    Ilyet erős felindulásból tesz az ember, mert a kukoricaszár is takarmány, kár azt megsemmisíteni.

    Csak mondom, bármit akarunk, ész nélkül nem megy.
    Csak mondom, benne vagyunk az összeomlásban. 🙁

  84. Most semmit, de régebben csirkét, kacsát, kecskét, disznót, nyulat, de csak „kicsiben”
    Vidéken mostanában több sikeres próbálkozás van arra (legalábbis a falurádiós riport alapján annak tűnik), hogy a közmunkásokkal növényt termesszenek, amit aztán az iskola/óvoda konyháján használnak, az öregeknek széthordanak, stb. Pont ma reggel hallottam, hogy az egyik településen vesznek egy aprítót, és faaprítékkal fogják fűteni az önkormányzatot meg az óvodát. Olcsóbb, és két embernek ad értelmes munkát

  85. 94-re:
    Szépen vagyunk. 🙂 Egy kivételével olyanok érvelnek az állattartás mellett, akik nem tartanak állatot.
    Az egyetlen, Technomuzsik pedig nem ebből tartja el magát.
    Te pedig a sajtóból tájékozódsz. 🙁

  86. Azért, mert idén nincs, még tudom, hogy tavalyelőtt hogy tartottam. Annyira nem gyors az evolúció, hogy a csirke vagy a kecske megváltozott volna ennyi idő alatt 🙂
    Mostanában valószínűleg csak húsmarhából lehetne megélni (amíg a törökök veszik), régebben is csak saját fogyasztásra foglalkoztam vele

  87. 95 A családban nálunk is többen tartanak mindenféle állatott nekünk is van 250 tyúk,pulyka,kacsa,fürj meg pár nyúl persze ezek tartása nem igazán átütő siker ha nincsen hozzá részben ingyen takarmány mivel ilyenkor ősszel pár mázsa kukorica összejön a földekről…

  88. 31. Curix

    Így van, ahogy írod. Teljesen.

    ..

    Curix Says:
    2012.szeptember.24th. at 21:28
    Tibor bá

    Ennek az egésznek semmi köze az időjáráshoz, mint már mondtam, az árakat mesterségesen hajtják felfelé, és ha azt akarják, hogy pusztuljunk éhen, akkor így is lesz.
    Már bocsánat, de 100-ad rangú badarságokról beszéltek, mikor ide keveritek a dohányzást. Ennek ehhez semmi köze.

    Miért drága a búza és kukorica?

    – globális búza- és kukoricatermelés csökkent az elmúlt három évtizedben. (miért? kérdezhetném)
    – drágult az energia (de nem indokol ekkora áremelést)
    – tőzsdére vitték mindkét terméket, innentől fogva egyes befektetők spekulációs céllal jelentős áremelkedést idézhetnek elő, elég a mostani aszályra fogni

    És nem utolsó sorban, amit még senkitől nem hallottam a posztban. csak az USA-ban a kukoricatermés majdnem 50%-át, a FELÉT bioetanolnak használják fel.
    Az EU-ban a repce termés 60%-át dolgozzák fel bioüzemanyagnak.

    Magyarországon a helyzet szintén katasztrófális, pedig jelenleg “csak” 500 ezer tonnát használnak fel bioüzemanyagnak. Állami támogatással!

    2006-ban kb.8 000 000 tonna kukorica termett, de a leggyengébb években is (2003) 4 000 000 tonna felett volt. EU irányelvek szerint tovább kell emelni 2020-ig a bioüzemanyagok arányát, a CO2 csökkentés “nevében”.

    Egy őrület az egész. A “bioüzemanyag” kifejezés pont olyan parasztvakítás, mint a “fenntartható fejlődés”.

    Magyarország millió tonna számra exportál kukoricát, miközben a hazai sertésállomány egyre csökken.
    Nem akarom tovább fejtegetni a mezőgazdaságunkban rejlő abszurd anomáliákat, aki akarja, úgyis érti mről van szó.

    Ezek után még egyszer. Miért drága a hús?

    Pontosan azért mert azok, akik a georgiai kőoszlopokba bevésték a mantrájukat ezt akarják!”

    Hozzátenném, hogy az egésznek az alapvető oka a liberalizált piac, és számunkra még az EU.

    Tőlünk azért megy ki a kukorica, mert a termelő sem nem raktároz, sem nem vár a pénzére, most adja el, betakarítás után, vagy még jóval előtte. Biztos ami fix. Más termékekkel is ez van. Nekünk meg itthon almás.
    Jó kis beszélgetést olvastam valahol az alma árával kapcsolatban. Ny európában olcsóbb az alma, mint itthon. És még van néhány más élelmiszer is.
    Mert a magyar gazda eladja olcsón külföldre, de itthon azért már nem olyan olcsó.
    Viszont alapprobléma, hogy amíg valamikor voltak hűtőházak, hogy csak ezt említsem!, addig most nem tudom hány üzemelhet, mert csak a tárolási gondokról hallani, ha hallani, de azok bővítéséről semmit. Így nem is lesz élelmiszer, csak, ha megvesszük, visszavásároljuk külföldről.

    Az állam szerepe szinte semmi. Pedig szerintem csak és kizárólag az állam tudhatná egyéni érdek nélkül bonyolítani az élelmiszer ágazatot, ami nem kérdés, hogy a társadalom életében nélkülözhetetlen és elsődleges feladat kell legyen a mindenki számára történő biztonságos élelmiszerellátás. Ez nem alapvető emberi jog, pedig ez a legelemibb joga minden élőlénynek. Hogy ki vannak akadva, ha egy kutya éhezik, ha otthagynak állatokat élelem nélkül! És azonnal tesznek érte az állatvédők. Embervédők persze nincsenek, viszont van egy csomó ilyen olyan jogvédő, de a mai napig nem emberi jog az élelemhez való jutás. Jó, lehet erre mindent írni, de gondoljon bele valaki, hogy míg a szólásszabadságért, a szabad sajtóért milyen harc folyik, vagy majd az internet szabadságáért, ami még maradt, ezért, hogy emberek ne pusztuljanak el, mint a kutyák, ezért nincs. Mindenki nyugtázza, hogy …… ez van.

    Hát mi van?

    Az van, hogy a mezőgazdaságot mindenáron ipari termelésűvé, azaz magas termelékenységűvé akarják alakítani. Ezért a kisgazdaságokat a támogatások fokozatos csökkentésével és sok más aprósággal le akarják építeni, hogy centralizáltabb nagyobb birtokok jöhessenek létre. Ezzel ellent mondana, hogy Hegedűs Zsuzsa magokat, állatokat osztogat (havi 1 milla díjazás fejében), meg hogy az önfenntartást szorgalmazzák, de nem. Azok a földek, amik bevonhatók, csatolhatók egy nagyobb területté, azokat be is vonják abba. Biztos máshol is vannak már kész tervek a birtokrendszerekre, Fidesz ötlet-sőt az egésznek nagyon is hatékony kivitelezője, ami bedarálja a kis földrészleteket.
    Ezzel persze az éhínség ellen küzdenének, állítják, de amivel egyszer, s mindenkorra olyan rabszolgává tesznek mindenkit, hogy soha még egy szava se lehessen azon rendszer ellen, ami van, s ami várható. Teljes kiszolgáltatottság. Miközben élelmiszerből csinálnak üzemanyagot. Igen, támogatással, a mi, az adófizetők támogatásával.
    Az édesvizek is ide tartoznak, nem csupán az élelmiszer.
    …..

    A Föld minden emberé. Vagy mégsem?

    Van aki jogosan születik meg a Földön, van aki nem?

    Mire valók a jogszabályok? Hogy azt is kisajátítsák?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük