(2383) Felláció a csodagyógyszer

Tibor bá’ online

 

A „legújabb tanulmány” eredménye ugyan 15 éve ismert, de én csak most jutottam hozzá, amiért elnézést kérek a női olvasóktól. A bejelentés  http://www.murdzplace.com/CNN.htm  elolvasása után első gondolatom az volt, hogy ez a Dr. A.J.Kramer imádja, ha leszopják, pláne, ha hetente háromszor, amiért cserébe a leszopó sose fog emlőrákot kapni. Akkor most álljunk meg egy pillanatra. Az USA-ban az emlőrák hatalmas divat, egészen biztos az, mert minden második hollywoodi termékben a hősnő attól megy át a másvilágra, ha a forgatókönyv szerint nem élheti meg a film végét. Éppen ezért a nők úgy rettegnek tőle, hogy „bármire” képesek csakhogy elkerüljék.

A fentiek fényében nézzük meg, hogy Dr.A.J.Kramer és csapata mivel traktálja a nagyvilágot. Először is találtak több mint 15 ezer nőt, akik szabályos gyakorisággal nem csak leszopták partnereiket, de az így kinyert ondót le is nyelték, ami ezek szerint egy másik amerikai divat. Ebből én arra következtetek, hogy Dr.A.J.Kramer nem csak szereti ezt a praktikát, de a dolog úgy néz ki, hogy némiképpen aberrált is. Ugyanis azt még csak elfogadom, hogy hímvesszejének stimulálását orális úton preferálja, de hogy a termék lenyelését is szorgalmazza az már nekem egy picit sok. De menjünk tovább.

Ez a több mint 15 ezer darab hölgy kedvenc kedvtelését nem csak hetente háromszor gyakorolta, de legalább tíz éven át. És láss csodát, jutalmul nem kaptak emlőrákot.

De azért legyünk őszinték, Dr.A.J.Kramer nem annyira kegyetlen, mint első olvasásra tűnik, mert megállapításai szerint, azok a nők, akik nem éltek ezzel az óriási lehetőséggel, az emlőrákot nem kapták meg nagyobb valószínűséggel, mint az átlag. Vagyis, „anyukám, ha nem szopsz, azért nem jár bünti, csak nem üti a markod jutalom.”.

A slussz poén: „A felláció ténylegesen egy gyógyászati megelőzés” – állítja a már többször név szerint említett doktor. De nincs egyedül, mert egy másik tekintélyes orvos úgy nyilatkozott, hogy a nőknek komolyan meg kellene fontolni, hogy élnek-e a tanulmány tárgyát képező lehetőséggel. Persze azzal a kutya se törődik, hogy mi lesz azokkal a férfiakkal, akik saját farkuk számára egy másik női nyílást preferálnak?

Ha akad olyan közöttetek, akit a téma komolyan érdekel, akkor csintalan kedvem félretéve, pontosítok egy kicsit. A jelentés szerint a lenyelőknek csak 1,9 százaléka kapott emlőrákot 10 éven belül, míg a le nem nyelőknek 10,4 százaléka. Ha ez valós, akkor valóban meg kellene vizsgálni, hogy az ondó melyik komponensének lehet ilyen kedvező hatása, de őszintén, az egészet nem hiszem el, úgy ahogy van. Ugyanis el se tudok képzelni semmiféle mechanizmust, ami ezt az eredményt tudná produkálni.

Ha a vége jó, minden jó. Rászántam magam egy kísérletre, hogy én is írhassak egy jó kis tanulmányt. Azt szeretném kihozni, hogy azok a férfiak nem kapnak prosztatarákot, az életük végéig, akik partnereiket tíz éven át, hetente háromszor kunilingálják. 😀

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

9 gondolat erről: „(2383) Felláció a csodagyógyszer

  1. Az ondónyeléstől mellrákot ……apropos

    Már legalább 10 éve javítottam a Budapesten a mosógépeket , hetente cirka 15 – 25 darabot , eredményesen, mert kifizették és ritkán kellett garanciába visszamennem ,amikor megfogalmaztam azt, hogy ha belegebedek akkor sem leszek képes mindig minden esetet tudományos igényességgel megmagyarázni.
    Ez a viszonylag egyszerű szerkezet is képes igen furcsa dolgokat produkálni.
    Eszembe jut az a kis japán hímhal amelyik mandalát készít többnapos munkával a tengerfenék homokjába imponálandó a nősténynek.
    Ha nem láttam volna róla videót ,nem hittem volna el.
    – Welcome to the real world ! – mondja az angol, remélem jól írtam.

  2. A dolgot komolyan kell venni, mert az anyatejhez hasonlo mechanizmus van a háttérben. Annak is csodás immun-dopping hatása van.
    Azért sem mondom el hogy érintett vagyok-e a dologban..
    Hatalmas segitség lenne a rák elleni harcban ha a tudosok komolyan vennék ezt a kutatást.
    Tibor bá is.
    Az az asszony ,aki undorodik eme praktikátol az tablettában kell majd hogy bevegye.

  3. félmázsás félisten,

    És hol marad a férfi, a férj? Most gondolj bele, 10-20 vagy akárhány évi kapcsolatban, ahol megszokta és igényelné továbbra is a normál szexet, ezután – mivel a párja, felesége elolvasta ennek a Kramernak vagy kicsodának a teóriáját, esetleg bizonyos (kamu) kutatások is efelé mutatnának, hogy ebben van valami – szokjon hozzá, hogy ezután (gyógy)cumiztatás van?

    Hibbant egy világ ez és hiszem, hogy az előttünk álló kataklizmának erős fertőtlenítő hatása is lesz.

  4. A háttérben egy poliamint, spermidin nevezetü monoaminopropylputrescin cimü vegyületet sejtenek. Ez a sejtöregedést gátolja azáltal, hogy a sejtek anyagcseréjét lassitja.

    Az in-vivo termelése a kor elörehaladásával csökken.

    Tehát a spermidin nem fiatalit – de lassitja az „öregedést”. S a tumoros elváltozások „öreg” szervezetekben gyakrabban lépnek fel, mint kevésbé öregekben.

    Ha valaki a fentebb emlitett fellációs megközelitésen kivül egyéb forrást keresne, elöfordulása halmozottan:

    egyes sajtokban,
    japán gombák egyes fajaiban /pl. Shitake/
    borsóban,
    csirkemájban
    stb.

    Elönyös hatása ennek a vegyületcsaládnak az is, hogy az agyi funkciókat is javitja. Demencia, Alzheimer-kór megelözésére/kézbentartására irányuló vizsgálódások erre utalnak.

    Irodalom:
    pl.
    Swati Mandal, Ajeet Mandal, Hans E. Johansson, Arturo V. Orjalo, Myung Hee Park: Depletion of cellular polyamines, spermidine and spermine, causes a total arrest in translation and growth in mammalian cells. In: PNAS. Band 110, Nr. 6, 2013, S. 2169–2174

  5. Hát lehet hogy emlőrákot kevésbé fog kapni, de száj meg torokrákot annál inkább, ugyanis:
    „akik rendszeresen hódolnak az orális szex örömeinek, lényegesen nagyobb eséllyel kapnak torok- és gégerákot.”
    Néhány éve erre még legyintettem volna, ám egy 35 éves faszimádó kolléganőmet úgy vitte el a torokrák fél év alatt, h mire felfoghattuk már temettük is. Sajnos manapság már egy jót szopatni/szopni sem lehet.

  6. 5. Thunder

    A szomszéd úriember sohasem szopott farkakat. Hatvan egynéhány éves korára mégis gégerákot kapott. (Igaz, erős dohányos volt) 🙂

  7. Elhiszem :-), ez sajnos a dohányzás csúnya velejárója lehet. Ellenben a kolléganőm soha nem dohányzott és a mindenki elé térdeléstől fggetlenül egy tüchtig csaj volt.

  8. 07 – Thunder:
    Hahó! A zsidó nők ritkábban kapnak méhnyakszáj rákot, mert a zsidó férfiak metéltek. A metélt fasz akkor is tisztább, mint a fitymával ellátott, ha nem tisztítják meg, mert az alsógatya ledörzsöli a „túrót”. Nem elég kedvelni az ondót, a pasinak meg kell mondani, hogy szopás előtt szíveskedjen megmosni a farkát.

  9. Az embert óriási mértékben formálja a környezete.
    Ha a felláció úgy tűnik fel – valahol – mint a természtes heteroszexualitás elengedhetetlen része,akkor akik ebben szocializálódtak azok, ezt ki fogják próbálni.
    Nem tehetnek mást,erre vannak ítélve.
    Lehetetlen kihagyniuk.
    A természetes és mesterségesen felkeltett vágyak az emberi személyiség esetében nem válogathatóak szét.
    A vágy az vágy és az kielégülésre tör, akárhogyan is keletkezett.
    A szex, ami lehet két személy legintimebb ,ünnepi fényű csúcsélménye,
    a bulvár és a pornó és az igénytelen idióták által,közönségessé, silány eldobható áruvá válik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük