(889) Az Euró alkonyának kezdete?

Tibor bá’ online

 

Az Európai Központi Bank Elnöke, Mario Draghi kedden bejelentette az Euró Zóna tagállamai által kibocsátott kötvények szükség szerinti korlátlan felvásárlását.

Vannak hatalmas trombitaszóval bejelentek aprócska hírek, és vannak felmérhetetlen következményekkel járó kimagasló hírek eldugva az újságok utolsó oldalán. Ez a korlátlan kötvény felvásárlás ezek közé tartozik. Az ECB lépését – amit természetszerűen az Euró megmentése érdekében tett – egyedül a Német Központi Bank elnöke, Jens Weidmann, ellenzett, jól ismert okok miatt. Ez a lépés ugyanis semmi más, mint a kibocsátott Euró felhígítása, ami törvényszerűen vonja maga után az értékvesztést, vagyis inflációt. Na, ez az, amitől a németek rettegnek. Különösen most, hogy a statisztikákból kiderült a válság utolérte Németországot is, rohamosan csökken az exportrendelés. Csak úgy közbeszúrva, ez nekünk se jó hír, mert kihat a mi exportunkra is.

De hadd időzzek egy kicsit az alaptémánál. Ez a bejelentés tulajdonképpen az Euró kvázi megszüntetését jelenti, mert a közös valuta alapja, hogy az euró zóna tagállamai nem bocsátanak ki pénzt. Tizenhat országnak egyetlen egy jegybankja van, az pedig az ECB. De ha az ECB bármelyik tagország kötvényét megvásárolja, akkor tulajdonképpen ezzel a tagországok „saját” pénzt bocsátanak ki az ECB közbejárásával.

Igaz, Jens Weidmann erőszakoskodása révén a kötvényfelvásárlásnak vannak feltételei, ami természetesen nem is lehet más, mint megszorító intézkedés, de szerintem ez csak egy apró kozmetikázás, mert a kötvények kézpénzre leszek válthatók. Az indoklás, a piacról beszerzett kölcsönök a magas kamatok miatt nem finanszírozhatók. Az ECB pedig akár kamat nélkül is felvásárolhat. Elvégre mindenki tudja, hogy azok a kötvények sose lesznek visszavásárolva.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

77 gondolat erről: „(889) Az Euró alkonyának kezdete?

  1. Ezután majd bevezetik a munka nélküli járandóságot? Dolgozni minek, a technológia megteszi a széles tömegek helyett. Élni mindenkinek mint Marci hevesen… Geddon helyett nem rossz kilátás :-). Persze ha mellé tesszük az emberismeretünket, akkor tudjuk nem a Kánaán jön, hanem előtte még egy kicsi lejtmenet.

  2. Marci hevesen él vagy Hevesen? Merthogy Marcitól nem tudom megkérdezni. 🙂

  3. Tegnap este az m1-en Szalay-Berzeviczy Attila azt mondta, az európai politikusoknak választaniuk kell ez Európai Egyesült Államok (közös fiskális politika, stb.) illetve egy létszámában lecsökkentett EU között (amiben cak a nagyok maradhatnak).

    Véleménye szerint ezt a politikusok tudják, de még nem merik meghozni a döntést. A „piac” (a személyes kedvencem) majd rájuk fogja kényszeríteni ennek a döntésnek a meghozatalát.

    Mivel jelen pillanatban még éretlenek a politikusok ehhez, illetve nem vágynak ilyen döntések meghozatalára: kaptak 3 év haladékot az ECB-től. Most egy kicsit lehet lazítani, aztán amikor újra gebasz van, már választani kell.

    Véleményem szerint akkorra már magasabbra fog érni a szar, azaz egyéb megoldások nem jöhetnek majd szóba, kizárólag az EEÁ (ha még lesz értelme).

  4. Alapvetően nem kötelező, hogy elszabaduljon az euró inflációja. A német márkához képest persze rosszabb lesz, de nem kezelhetetlen. Ha 5% alatt tudják tartani – erre azért van esély -, akkor még sokáig kitarthat az euró. Összességében ezzel nyernek a németek is.

    Amennyi ebből minket érint: tovább fog növekedni a leszakadásunk az eurozóna tagállamaitól, miután minket a piacról lehet csak finanszírozni (mert hogy az IMF-től éppen most véd meg bennünket sokadszorra I. Viktor generalisszimusz).

  5. „Zsolti” írta
    Geddon helyett nem rossz kilátás.

    A világgazdaság újabb, a 2008 őszi válsághoz képest egy nagyobb válságba kerül 2012 ősztől, ez nyílt titok.
    A cél a fogyasztás radikális csökkentése, mert ekkora tömeghez(több mint 7milliárd ember) nincs megfelelő mennyiségű energia, nyersanyag, élelmiszer.
    Aztán esetleg be lehet dobni utána még egy mindent elsöprőt, úgy 2014-15 tájékán és a globalizációnak vége, nyaralni max a szőlőhegyre.
    Utána pedig a geddon elkerülhetetlen, tehát nincs „helyett”.

    A beszűkült világ kiutat keres, zúg és kitör, utána csend. Joggal érezheti majd magát a maréknyi túlélő megváltottnak, a végtelen áldozat miatt.

  6. Egyáltalán nem gondolom, hogy ez az intézkedés az Euro végét jelentené, rövidtávon semmiképp. Sőt ellenkezőleg.
    Tisztában vannak vele, hogy az EU vezető gazdaságai nem tudják tovább finanszírozni a periféria országait, és ha ezt a lépést az EKB nem teszi meg, hamarabb vége lehetett volna az Eurónak, mint ebben az esetben.

    Nem beszélve a lépéshátrányról, az USA-val szemben, ahol a FED 2008 óta ezt sokadszor megtette.

    Közép, és hosszútávú hatásai egyértelműen katasztrofálisak, de ez eddig is elég nyilvánvaló volt, hogy az Euró napjai meg vannak számlálva.
    Ezzel a lépéssel azonban még hosszú évekig el lehet húzni az euróválságot. Bár azt hiszem nem az euróválság napjaink legégetőbb problémája.

    A német visszaeső exportnak pedig éppen kedvező lesz a gyenge euro. Nyilvánvaló, hogy Németország jajveszékel, mert nekik „ez” az Euró árfolyam a tökéletes, de hát valamit valamiért.

  7. 6:
    Egyet értek Curixxal, én ezt a hírt euró pozitívnak tartom.
    Nem el felejtve egy apró, de fontos kitételt amit a poszt nem említ meg.
    A ECB a Feddel ellentétben kinyilvánította, hogy az akció sterilizálva lesz!
    Ergo nem generál inflációt. Hogy hogyan, az még rejtély, de az előző húzásuk is ötletes volt.
    A fentiek tükrében, valamint az USA hiány megoldatlansága kapcsán jó esélyt látok egy USD gyengülési hullámra. Most az USA makro helyzet fog terítékre kerülni.

  8. 7:
    A sterilizált akció következtében az arany hosszú egy helyben topogás után felszökött 1700 dollárra. A „piac” inflációt szimatol.

  9. Elég nagy katyvasz van az egészben, és elég sok változó elem is, ami elég nagy bizonytalanságot szül. De azt is el tudom képzelni, hogy az ellentétek egy része mindössze látszólagos, és csak etetik a népet.

    Miért jó, kinek jó, és meddig tarthat?

    Jó a periféria országainak, hiszen lenyomják a kamatokat, stabilizálódhat a gazdaság, beindulhat egy kis növekedés. Jó a központi országoknak, hisz lesz, aki megvegye a cuccaikat, magasabb kamatokat zsebelhetnek be a pénzük után, és nem kell kimenteniük a saját bankrendszerüket, akik rengeteg pénzt fektettek be délre. Jó az eurózónának, hiszen beindulhat egy inflációs folyamat, javulhat a versenyképesség más térségekkel szemben. Pár évig el lehet ezzel játszadozni, és levegőhöz juthat mindenki, helyre állhat a bizalom.

    Miért rossz, kinek rossz…

    Rossz az adófizető állampolgároknak, és a központi államoknak, hiszen a bankok helyet nekik kell vállalniuk a nemfizetési kockázatot. Az infláció átcsaphat hiperinflációba is, ha a piac elveszíti ebben is a bizalmát, és kitör egy jó kis pánik. Hosszú távon nem oldódik meg a gazdasági egyensúlytalanság: nem szab határt az egyes tagállamok túlköltekezéseinek, tehát bármikor előfordulhat egy újabb adósságválság. A központ alacsonyabb kamatszintje, valamint tőkeellátottsága azzal jár, hogy nem lehet velük versenyezni.

    A németek oldaláról nézve:
    Az állampapírjaik szinte 0% kamattal kelnek el, rengeteg pénzt megspórolnak így. A Svájci Nemzeti bank pl. előszeretettel vásárolja a német állapapírokat. De viszont a német bankok rengeteg pénzt toltak délre, pl. ők fújták nagyra a spanyol ingatlanlufit. (Délen nagyobb nyereséget lehetett elérni, magasabb volt a kamat, bár ugyanaz a pénz volt ott is, így sikerült túlhevíteni a piacokat.) Ha a dél bedőlne, vagy kilépne az eurózónából, és gyengítené a saját valutáját, akkor a központnak ki kellene mentenie a saját bankszektorát, és fokozódna a verseny is.

    Gondolom a németeket nem az zavarja igazán, hogy az ECB már az elsődleges piacon is vásárolhat, hanem az, hogy ebből a pozícióból sokkal többet el lehetne érni: közös fiskális politikát, és privatizációt a déli államokban. (De a buliból jó lenne kihagyni Kínát:)

    És végül mindig vannak választások, bármikor jöhet egy újabb kormány valamelyik országban, aki kiborítja a bilit, és a feje tetejére állítja az épp aktuális törékeny egyezményt.

  10. 8.
    Helyesbítenék, a piac dollár gyengülést szimatol.

  11. Próbálják tolni a véget, de ez nem megy a végtelenségig.
    Teli a kamra? Ha nem, legyen, de hamar, mert jönnek a csúnya idők.

  12. @4 Szerinted milyen pozitív hozadéka van (lenne) az IMF megállapodásnak / kölcsönnek? Szerinted bármilyen kölcsön finanszírozási alternatívája lehet az exportnak? (Talán az itt leírt kamatmentes ECB ‘kölcsönön’ túl, ami szintén csak rövid távon jelenthet megoldást.)

  13. @13: egy esetleges IMF megallapodas mindenkeppen csokkenteni az allamkotvenyek kamatat. Ezt ne feledd. Itt nem csak arrol van szo hogy export vagy hitel, vannak egyeb hatasok is.

  14. 14:

    „egy esetleges IMF megallapodas mindenkeppen csokkenteni az allamkotvenyek kamatat.”

    Hogy sikerült erre a megállapításra jutnod? Csak mert a kettőnek semmi köze egymáshoz, legalább is direkt nincs.

  15. 15: nem en jutottam erre a megallapitasra, eleg csak visszanezni mi tortent idaig: minden egyes kozeledes az IMF-hez lejjeb nyomta a kotvenyhozamokat. Egy esetleges IMF megallapodas ugyanis stabilitast ad, lefele hajtja a kockazatokat: emiatt alacsonyabb hozamokkal is hajlandoak megvenni a befektetok a papirokat.

  16. 16:

    Most szépen leírtad azt, hogy miről is szól valójában az IMF hitel. Szin tiszta spekuláció.
    A gazdaság állapotától teljesen függetlenül oda mozgatják a kötvényhozamokat, ahová akarják.
    Az IMF hitel nem nekünk ad stabilitást, hanem magának a pénzügyi szektornak, azon belül a kifosztó szivattyú tökéletes működtetéséhez.

    Inkább jöjjön a krack, csak IMF hitelt ne. Remélem Orbán tovább tudja húzni csavarni.

  17. 17:
    Hogy az Orbán-féle süket szövege te beszopod az egy dolog, de hogy ezt itt teli szájjal hirdeted, az egy másik dolog. Nekem meg az a kötelességem, hogy a hülyeséget ne engedjem át szótlanul. És akkor figyelj, engem figyelj ne a HIR TV-t, vagy az ECHO-TV-t.

    Tagországoknak az IMF 5-6 fajta kölcsöntg folyósít a tagország kvotájának rendszerint az 500 sázalékát, hetenete változó kasmat mellett, ami 2-3 százalék körül mozog. Legrosszabb eseteben tehát az IMF kölcsön után 34 százalék kamatoit kell fizetni. Jelenleg a „piacon” magyar államkötvényt csak 7 százalék körüli kamat mellett lehet eladni. Tök mindegy kik vannak a háttérben, és hogy te mit találsz ki. Tény, hogy ha összeszarjuk magunkat, akkor se veszik meg a papírjainkat 7 %-os hozam alatt. Miközben az IMF-től 3 százalaékra kapnánk. Akkor miért kell őket elkerülni? Miért kell 100 milliárdokat kidobni az ablakon? Mert a fővezéred azt nyilatkozta a TV-ben, hogy „azt mnár nem”? Ez semmi más, mint verbális stratégia a tömegek átbaszására. Az IMF-nek követelései vannak de én Orbán Nagy Viktor megvédem az embereket, és ilyen (általam kitalált) hazugság feltételek mellett nem veszem fel. Majd a „feltételek” egy harmadát bevezeti és azt mondja, sajnálom csak így megy, mert a Nyugat folyamatosan támad minekt, de még mindíg jobb, mint amit az IMF akart. És ti ezt mind be fogjátok szopni.

    És ne gyere nekem azzal, hogy gyülölöm Orbánt, mert szarok rá. Nekem tök mindegy, hogyan hívják azt, aki ott fent hazudik. Én a hazugságra mutatok rá, függetlenül attól, hogy ki hazudik.

  18. Nagyszerű, végre elkezdik az eurót nyomtatni. A német exportnak olyan szüksége van erre, mint egy falat kenyérre. Még nekünk is jól jöhet, bár ha nem vigyázunk, hogy elég gyenge maradjon a pénzünk, még a végén hazaviszik tőlünk a termelést.

    Persze, az egész rohatdt rendszert továbbműködteti még egy kicsit. Késsen még az a Geddon kicsit.

    Amúgy számomra egyáltalán nem egyértelmű, hogy azok a közvényes sosem lesznek visszavásárolva. Amikor a kötvény lejár, vissza kell váltani. Ha máshogy nem, újabb kötvénnyel, amit megint el lehet adni az EKB-nak. Erre gondoltál?

  19. 19:
    Erre.
    Ha én tőled a hónap közepén kölcsön kérek 10 rongyot, amit elsején megadok a fizetésemből, de a hónap közuepén megint kölcsön kérek. Akkor gyakorlatilag az eredeti kölcsönt a büdös életben nem adom meg, mert egyszer csak a szívemhez kapok, és a tartozáspomat elviszm magammal a sírba.

  20. Szerintem nem véletlen egybeesés, hogy Orbánék akkor paterolják ki (már megint) az IMF-et, amikor az ECB keresztülviszi, hogy korlátlanul vehessen állampapírokat az elsődleges piacról is.

    Nem nagyon akarják aláírni az egyezményt, és még shortolni is szeretnek a forex-piacon. (Ha véletlenül nem a forint ellen, akkor az OTP ellen fogadtak.)

    Ha javul a helyzet Európában, akkor nem kell annyi biztonsági tartalék. Egy kisebb készenléti hitel a spájzban azért még elférne. Az tényleg siker lenne: kapnánk védőhálót, de nem kellene fizetni érte, és a kamatokat is lentebb húzná.

  21. Látszik, hogy nem lett végigolvasva a nyilatkozat!!!

    Nem lesz inflációgerjesztő hatása, mivel az erre fordított pénzt valahonnan máshonnal el fogják vonni, tehát a teljes pénzmennyiség az első lépésben nem változik!
    (De ez természetesen csak az első lépésre igaz, mert a modern pénzrendszer folyamatos hitelezési rendszere persze kummulálja a dolgot: http://www.youtube.com/watch?v=CvhD9rwaSqE)

    Az mondjuk még kérdés, hogy honnan, mert erről senki nem beszélt konkrétan… 🙂

  22. 22:
    Neveti fogsz, végigolvastam. De a kikötések csak átlászó kozmetika. A hozzám bejövő összes amerikai elemző pontosan úgy értelmezi, ahogy én. Jön a felgyorsuló inflálódás. „Olcsó” pénz, emelkedni fognak a részvények árai, aztán meg zuhanni. De logikailag kritsály tiszta. A fantasztikus eladósodást kizárólag inflációval lehet megszüntetni, azaz a teljes népesség „fizeti” vissza kp. vagyonának az értékvesztésével.

  23. 23: Nem a teljes népesség, csak az, akinek van KP vagyona. Akinek valós értékű tárgyakban, tudásban, munkában van a vagyona, az felértékelődik.

    Valaki mindenképp rosszul jár, ez még szerintem a legjobb forgatókönyv, amit látok.

  24. 9. Majszó

    „De azt is el tudom képzelni, hogy az ellentétek egy része mindössze látszólagos, és csak etetik a népet.”

    Igen, ez ugrik be reflexből, de szerintem ennél bonyolultabb. A pénzügyi elit sem egységes, és ott is nagyon élesek az érdekszférák.
    Úgy gondolom, hogy a dollár és az euró érdekkörök vérremenő harcot vívnak fennmaradásért, de vannak körök akik mindkettőt tudják befolyásolni. Befolyásolni, de nem irányítani. Ezért olyan lassú minden változás és ezért olyan áttekinthetetlen innen „alúlról”. Ezért nehéz látni a valódi érdekeket is. Végülis egy világban ahol a megtermelt nyereség nem eszköz hanem cél, ráadásul a legfőbb cél, egy olyan értékrendszert állít fel, ami „emberi” szempontokból teljesen érthetetlen.

    Most úgy tűnik, az euró kicsit lábra fog kapni… legalábbis rövidtávon.
    Hosszútávon pedig csak a dollártól való teljes függetlenség mentheti meg, mert így mindig csak másodhegedűs lehet.

  25. 18:

    Tibor bá a legutóbbi EU-IMF pénz sem államadósság törlesztésre lett költve, csak egy töredéke.

    Miből gondolod, hogy ez arra lenne?

    Tibor bá te a különbséget nem veszed figyelembe a piaci és IMF hitel között. Itt nem csak a kamatról van szó, az csak egy dolog.

    Ha még ebben a züllött rendszerben lehet bármit is ilyennek nevezni, még mindig „egészségesebb” dolog a piacról pénzt beszerezni drágábban, akik nem szólnak bele a belpolitikába, mint „olcsón” az IMF-től, akik utána rajtunk bábáskodnak, és követelni fogják a megszorításokat.

    Egyébként teljesen mindegy mit mond Orbán, ha akarják, Magyarországot semmi perc alatt belekergetik a „piacok” olyan helyzetbe, hogy azonnal rohanjunk az IMF-hez, akkor már mindegy milyen áron.

    Nekünk már így is úgy is meszeltek pénzügy tekintetében. Orbán helyében leszarnám az egészet. Úgysem hagynak minket csődbe menni, és mint mondtam a helyzetet már nem lehet megoldani, csak kitolni, mint most az Euro problémáját. Az mondjuk más jellegű probléma, de mindegy.

  26. 27:
    Ez csak általános puffogtatás. Miért egészségesebb a drágább kölcsön? Miért mindegy mit molnd Orbán? Lehet, hogy neked hazudhat, nekem ne hazudjon. Szöveged hamis, ezért elfogadhatatlan. Az IMF nem követel semmit. Az IMF csak akkor ad kölcsön, ha a visszafizetés biztosítva van. Ezt olyan nehéz megérteni? A kölcsönt kérő igér, az IMF nem követzel. A kölcsön folyósításnak vannak feltételei. Ezt elfogadni nem kötelező.
    Azt kellene megértened, hogy mind addig, amig van költségvetési hiány, a tartozásunk tovább növekszik.

  27. 22.
    Tibor bá!
    Pont az amerikai elemzőkben bízol, akik kormánya-jegybankja lassan lefoglalja az ország teljes fénymásológép állományát, hogy pénzt csináljon? 🙂

  28. 28:

    Roppant naiv vagy Tibor bá, de majd kinövöd. 😀

    „Miért egészségesebb a drágább kölcsön?”

    Már leírtam. Egyébként egyik sem egészséges, és csúfos vége lesz, de most nem ez a lényeg.

    Két nagyon alapvető és fontos különbség van az ország piaci finanszírozása és az IMF hitel között.

    – ha piacról finanszírozzuk magunkat, akkor a piaci befektetők kockázatot vállalnak, hogy viszont látják e a pénzüket, mert a visszafizetési garancia az állampolgárok adója. Egy államcsőd esetén a papírokba fektetett pénzt bukták.

    – ellenben az IMF nem vállal kockázatot (ezért is tud alacsonyabb kamatra pénzt adni) Ha valamiért mégsem tudnánk visszafizetni a pénzt, akkor az IMF újabb „segélycsomagot” ad részünkre. Ezt lehet húzni elég sokáig (lásd Görögország)
    Az IMF azonban bebiztosítja magát. Ha végképp nem fizetünk, neki ott van fedezetül Magyarország nemzeti vagyona.

    Szerinted Argentína miért fizette ki az IMF-et anno, mielőtt csődbe ment? Mert tudták hogy a legszemetebb piócák egyike ez az intézmény.

    2008-as IMF-el kapcsolatban:

    „A szerződés hármas számú mellékletében Draskovics Tibor igazságügy-miniszter úgy nyilatkozott: minden egyes állami vagyontárgyunk végrehajtható, ha nem teszünk eleget fizetési kötelezettségünknek”

    Erre jelent meg sok cikk akkoriban, hogy zaciba csaptuk a szent Koronát. Ha még emlékszik erre valaki…

    Most már látod a különbséget Tibor bá?

    De mint mondtam már semmi jelentősége. Nekünk így is, úgy is meszeltek… hurrá 🙂

  29. 30:
    Megnyugtatlak, hogy utoljára 50 éve voltam naiv. Ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor Orbán már rég beszüntette volna a lejárt kötvények kifizetését. A kedves piaci spekuláns törölje ki a seggét a magyar állampapírral. Azért írtunk rá 7 %-os kamatot mert kockázatos. Hát akkor tessék viselni a kockázatot.
    Drága barátom, a kockázat nem azt jelenti, hogy esetleg nem lesz kifizetve. A kockázat azt jelenti, hogy lejártakor nem tudják kifizetni és egy csomó huza-vona mire valahogy megkapják a pénzüket, például úgy, hogy ővék lesz a Balaton. Ha a piacokon értékesített kötvényeket fedezet hiányában nem kellene visszavenni lejáratkor, akkor mindenki így venné fel a kölcsönt és röhögés közepette, a kölcsönt nem fizetné vissza. Szóval ki is a naiv kettőnk közül? Úgy tudom nem én szoptam be Orbán legújabb dumáját. Sokan nem értik, hogy volt pofája előállni ezzel a hazugsággal. Hát úgy, hogy az ország teli van Curix-ekkel.

  30. 29:
    Nézd, ezek az elemzők ebből élnek. Ők adnak tanácsokat a befeketetőknek. Akinek kétszer nincs igaz, az éhen hal, mert többé nem hallgatnak rájuk. Ezeknek semmi közül az amerikai kormányhoz. A megjegyzéseddel csak azt árultad el, hogy fogalmad sincs hogy működik a pénzügyi világ. Van két-három magyar pénzügyi gurú, ezek videóin éltek, mást nem ismertek és ennyi. Amerika sokkal de sokkal bonyolultabb, mint gondolnátok. Csak „fúj Amerika”-ból nem lehet megélni. A fürdővízzel együtt kiöntöd a gyereket is.

  31. 31:

    „Ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor Orbán már rég beszüntette volna a lejárt kötvények kifizetését.”

    Azt meg államcsődnek hívják. Mindegy, elbeszélünk egymás mellett. Ha nem akarod megérteni, amit írok, akkor nem is fogod.
    Államcsőd esetén bizony buknak a befektetők, mert ilyenkor az államadósság (tárgyalási pozició kérdése) egy elég tetemes része leírásra kerül, a többi átütemezésre. Senki nem vinné a Balatont. Elvileg sem. Az IMF viszont ELVILEG igen.

    De én inkább akkor a Tiszát adnám, az már úgy is kiszáradt. 😀

  32. Egyébként azt jól látod Tibor bá, hogy megy a parasztvakítás minden szinten.
    Még a 2008-as IMF hitelt sem használtuk fel teljes egészében, akkor miről beszélünk? Az IMF-et nem kell visszahíni.
    Ki se ment…

  33. 29.
    Hát ezt most benézted Tibi bá! 🙂
    Pénzügyi szakember vagyok (gondolom magam)…

  34. 34:
    Ez a dicséret jól eset, most már nyugodtan megyek aludni.

    35:
    Én is annak gondolom magam 😀

  35. 28. Tiborbá

    „A kölcsönt kérő igér, az IMF nem követzel.”

    Ez sosincs így, még a bankban sem. A bank is megszabja a feltételeit.
    Akkor ad kölcsönt, ha van x fizetésed, y vagyonod biztosítéknak…

    De szerintem te is tudod, csak nem akarod beismerni, hogy az IMF inkább politikai szervezet mint gazdasági… csak pénzügyi eszközökkel operál.

  36. 2: Zsolti!
    Élni, mint Marci Hevesen. Zöld Márton betyár volt, az 1800-as években élt, és főként hevesi székhellyel működött. Pár hónapig nagyon jó sora volt, de aztán elkapták és felakasztották.
    A szólás eredeti jelentésében benne volt a csúfos vég is, tehát meglehet, akaratodon kívűl egy igencsak ideillő, találó mondást találtál. 🙂
    Épp a minap mesélte ezt el nekem a férjem. Mert ő mindent tud. 😛

  37. Nem hiszem. A zuram a legtöbbet tudó ember a világon. Beee. 😛

  38. 40:
    Meglehet, mert a wiki nem ember, hanem emberek. 🙂

  39. IMF kölcsön így meg úgy ez rendben is van nem is a kölcsön a legnagyobb probléma hanem,hogy marha rosszul használják fel nem megtakarítást célzó,értékteremtő,munkahely teremtésre hanem mindenféle lényegében nem elsődlegesen szükségszerű dologra van fordítva.Ha az állam egész gépjárműflottákat cserélne le egyben ezekből a borzasztó összegekből pl a bkv-nak meghagyni a hazai ikarusokat(piros 7) tartalékba meg használni amíg le nem cserélik a teljes flottát magyar gyártású esetleg állami tulajdonú cégek által termelt buszokra aminek az alkatrész gyártásához szükséges pénzt 15-20 évre előre lerakják fedezetbe az alkatrész gyártónak a széfjébe forintba vagy aranyba esetleg értékálló pl:gázolaj lerakatokat vesznek 20 évre előre kiszámolt alkatrészek árából tehát kinézhetne úgy egy ilyen bkv-s ellátó központ vagyoni helyzete csak a letétbe helyezett vagyoni eszközökről beszélek:pl 40 milliárd zárolásra kerül és ennek 20%forint/20%arany,platina,ritkaföldfémek,stb/20%gázolaj/20%termőföld a civil szférából visszavásárolva majd visszabéreltetve(kedvezményesen)/20%ténylegesen 2-3 évre elegendő alkatrész lezsírozva elraktározva.
    Az előre legyártott alkatrészek biztosítják,hogy legyen elég idő eladni az éppen aktuálisan jól menő ágazatot és a gázolaj készlet pedig egy plussz biztosíték a mükődéshez még hosszú évekre előre mivel ezt nem feltétlen kell eladni mert szükség van rá a gépparkban.Lehet,hogy van ennél jobb összeállítás sőt biztos is de ez egy olyan beruházás,ami jobb eséllyel térül meg mint az amit most a bkv-val tesznek.
    Az ország sokat nyerhetne ezen mivel új gépparkot kapna ami kevesebbet fogyaszt,korszerűbb,kényelmesebb?,kisebb szerviz igény….ez mind mind pénzt jelent mert ugye például van 600 bkv busz vagy 800 legyen 800 ezek mind mennek a példa kedvéért napi 100km-t az átlag fogyasztás legyen 40 liter a jelenlegi állapotban de ez elég szép álom no mind1 ez a 800 darab busznál naponta 12,8 millió forint…ami 250 munkanappal számolva(szerviz kiállás,pihentetést,ünnep ,stb) 3,2 milliárd forint ezen forma szerint a üzemanyag költség és 400 forintos gázolajjal számolva mert kedvezménnyel kapták no és vegyünk buszonként 3 literes csökkenést ez azt jelenti,hogy 250 nappal számolva 2,96 milliárd ez sacc per kb 240 millió forint különbség …5-8 teljesen új busznak az ára vagy 10 új szépsárga mentőautóé.Ez persze csak a jéghegy csúcsa mert más a szerviz költség is meg az egyéb előnyök: hazai munkahely,önállóságra való törekvés,a pénz itt marad és a tudás is.
    De ezek csak ilyen kósza ötletek megvalósulásra kevés az esély mert ezzel csak a népnek lenne jobb.

  40. 42: most elmorzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkában.

    Ki nem szarja le a népet? Hol lehet a legkönnyebben lopni? Az építőiparban. Térkövezzél tereket szerte az országban és máris vagyonokat tüntettél el, amit aztán pártfinanszírozásra, magánhadseregre, mifenére költheted. Ja pardon, a magánhadsereget az adófizetők finanszírozzák.
    A válságnak nincs vége, benne vagyunk, sőt még jó darabig benne leszünk. Amit ma ellophatsz ne halaszd holnapra, mert holnap lehet, hogy már összedől a rendszer, amiben ma még kiskirály vagy. Így is úgy is egymás torkának fogunk itt még esni, lesz itt világégés, akkor meg minek tervezzenek évekre előre? Az irány világos, te is tömjed a zsebed, amíg teheted.

  41. 43 Nem egyedül fogok túlélni és nem is azokkal akiket meglopok.

  42. Ha a zseb tömése neked a lopás a szinonimája, az a te bajod.

    „IMF kölcsön így meg úgy ez rendben is van nem is a kölcsön a legnagyobb probléma hanem,hogy marha rosszul használják fel nem megtakarítást célzó,értékteremtő,munkahely teremtésre hanem mindenféle lényegében nem elsődlegesen szükségszerű dologra van fordítva.”

    Azért a „túléléshez” ennél talán picit reálisabban kéne látnod a világot. Jó ez a gyermeki csodálat „megtakarítást célzó,értékteremtő,munkahely teremtő” de remélem te sem hiszed el, hogy ezek a célok ma a világban bárhol hangoztatva is nem csak a hívőknek szánt jelszavak, amit az uralkodó elit időhúzásként tuszkol be a köztudatba.

  43. 42:

    Te nagyon összekevered az IMF-et, a Magyar Fejlesztési Bankkal.

    2008-as IMF hitelről:

    „Az IMF-hitelt három célra használhatja fel Magyarország. Egyrészt védheti a szabad piacon a forintot, a magyar devizát, ezen kívül refinanszírozhatja a magyar adósságállományt, és támogathatja a saját bankrendszerét.

    Szóval miről beszélő?

  44. 45:
    Végre egy józan hang a sok álmodozó (Curix, Attila) között.

  45. 44-re:
    „Nem egyedül fogok túlélni és nem is azokkal akiket meglopok.”
    Nagyon biztos vagy a túlélésedben. Honnan ez a bizonyosság? 🙂

  46. 49:
    Az önbizalom fél siker. A másik felet hozzálopja. 😀

  47. 49 ez egy túlélős geddonra készülős honlap sokan leírták hol laknak,mit spájzoltak,hány kutyájuk van milyen kocsival járnak mekkora a kert, a munkájukat,életkort,van-e gyerek meg egyéb apró nyalánkságok…van pár cím amit lehet megjegyezni és összeállítani hova érdemes menni és mit kell vinni.Ha én csak egy pár ilyen címet elrakok és szerzek pár ehhez szükséges eszközt akkor szerintem elég jó lehetek:)
    Szerintem 5-6 fővel(erre a célra beszervezett) és korrekt fegyverekkel a geddon elején még kisebb falvakat egy éjszaka alatt fel lehet számolni és kifosztani de vannak elhagyottabb kieső házak,nyaralók,villák ezek is jók.A földhöz ragadt emberek képzelik csak azt,hogy nem lehet beszerezni automata fegyvereket meg nagy mennyiségű mérget az ivóvízekbe….mert nem muszáj pl:erdei falut rögtön lemészárolni ha túl nagy,lehet mérgezni a kutakat,patakot,rájuk gyújtani az erdőt és a menekülők között szemezgetni van mindenféle opció esetleg gazdagabb gyerekeket elrabolni majd váltságdíjra váltani és miután megegyezett az ember lemészárolni a családot mert ha nincs túlélő nincs bosszú.
    Persze sok másik út is van és nem pont a fenti a legjobb.Mert ugye a 90-95%-ra nincsen szükség és ezt nem én mondtam:)

  48. 51. ejha
    Ha jól értelmezem, 5-6 megbízható, katonaviselt embert felfogadsz (akik első alkalommal elvágják a nyakad, ha már megvan a zsákmány), beszerzel fegyvereket, mérget, hetekig helyismeretet szerzel, rejtőzöl, megfigyelsz, majd suttyomban kutakat, patakokat mérgezel, egyszercsak rajtaüttök egy falun és lemészároltok párszáz talán fegyvertelen embert.

    Biztos megéri a befektetett anyagiakat, energiát, kockázatot, hogy a túlélők elhozzanak fejenként 25-30 kg zsákmányt? (beleértve a felszerelésüket, fegyverzetüket) Elvinnétek a gyümölcstermés egy részét, néhány napelemet, szerszámot. Mehetne az agyalás, hogy sót, vagy cukrot vigyetek. 🙂

  49. Nos a történelem elég látványosan alátámasztja ezt a fosztogatósdit nemde? Vagy szerinted milyen lesz a forgatókönyv ezen része?
    Az már csak a hab a tortán,hogy a katonaviselt és erre felbérelhető ember így vagy úgy de elfogja vágni valakinek a torkát nekem vagy neked…amit majd a gép dob.A 90% nem fog csendben a szoba sarkában éhen halni…semmivel nem biztonságosabb egy tanyán az alföld közepén mint 5-6 fegyveressel fosztogatni.Gondolom nem úgy tervezed,hogy nézed a tévét és,hogy közbe ne legyen fennakadás kiírod az ajtóra,hogy :Ne zavarjon éppen túlélek köszi.
    Egyébként ez a nyakelvágás nem teljesen reális mert ugye ki ölné meg a gomba kereső kutyát miután talált fél kiló szarvasgombát ha ugye találhat még utána is.

  50. 53:
    Aztán felébredtél arra, hogy a bilibe lóg a kezed. — Én eléggé katonaviselt ember vagyok, mert 3 évet húztam le, de egyetlen embernek se kellett elvágnom a nyakát, ilyen kiképzés nincs, és állítom, hogy 36 hónap katonaskodásból nem adódik automatikusan a nyak elvágás. Az pedig totálisan életszerűtlen (de ez téged nem zavar) hogy egy Kecskeméten összeálló hat ember mi a fenének menne el egy komáromi címre, csak mert te feljegyezted 5 évvel korábban. Ha bandába verődsz sokkal nagyobb az esélyed, hogy egy másik banda kinyír portyázás közben, mint annak, aki a jól védhető házában dekkol.

  51. 53. ejha
    Leggyakrabban városokban fosztogattak inkább aranyat, ezüstöt, drága kelmét olyanok, akiknek volt teherhordó eszközük, legalább málhás szamár. Egy falu az nem ugyanaz a kategória, mint egy tanya. Jobban meg lehet szervezni a védelmét, őrzését, ráadásul nem sok könnyen elvihető érték van. Mondd, mit vinnél el? Főleg olyantól, aki mondjuk erdőkertben gondolkodik.

  52. OFF
    Egy olyan ember beszámolója, aki családostul Albániában próbál boldogulni. Meglepően vonzó képet fest. A geddon sem okoz majd náluk olyan súlyos traumákat, mint itt.
    http://bit.ly/QFEQoA

  53. 56:
    Hát…. ez egy kisebb átverés. U.i. a pasi esete nem utánozható. Talál egy magyarul beszélő albánt, akinek rengeteg a kapcsolata, és neki van tőjéje és gyakorlata az építőiparban. Magyarországon a top 5 %-ban volt és nem felelt meg neki!!! Szóval nekem meg van a véleményem a dologról. Én inkább itthon rohadok el. A sírom felett a búcsúbeszédet legalább magyarul fogják elmondani. A pasinak lesz egy albán gyereke és a pénzét arra fogja költeni, hogy állandóan haza fog járni nosztalgiázni. Ilyenből ismerek néhányat. A „magyarnak születtem, de a nagyvilág a hazám” egy hatalamas MARHASÁG. Ha amajd beüt a geddon, akkor fog kiderülni, hogy IDEGEN.

  54. 57. Tibor bá’
    Nyilván egyedi az életútja, a háttere. Én sem javaslom a külföldön élést, ennek ellenére sokan választják ezt. Ha mégis külföldre megy élni valaki, akkor inkább Albániába menjen, mint Londonba. Most már van beépített magyar, a következőknek lenne segítség. A srác beszámolója egybevág azzal, amit ott is utazgató ismerősöktől hallottam. Mindig is törekedtek az önellátásra, emberi kapcsolatok, hagyományok működnek. Annyira nem befolyásolja életüket egy pénzügyi összeomlás, mint Magyarországot.

    A vonzó képet nem az ő lehetőségeire értettem, hanem az ország lakosainak mentalitására.

  55. 56,Jani
    Nekem úgy tűnik, hogy az albániai fickó simán csak reklámozza a szolgáltatását, az albániai cégképviselettel.
    Van kis ellentmondás is. Mert ugye, Albániában minden a SAJÁT
    családnál kezdődik. Akkor konfliktushelyzetben miért ne pont ŐKET vadásznák le először, mondjuk éppen a MOSTANI legjobb barátja. Albániáról más hírek is szólnak: vérbosszú, emberrablás maffia…
    Az itteni albánok – tisztelet a kivételnek – megbízhatatlan vad – bűnözők.

    Más.
    Nagyon feldühödök, mikor eszmét cseréltek a 6 fős gonosz hordákról, akik majd jönnek és kibeleznek a konzervekért. Mert én pl. ha kicsit körülnézek a haverokkal meg a családtagokkal mingyárt’ egy 12 fős hordát tudok összeverbúválni.

  56. 59. sakkmatyi
    Egész más szabályok szerint játsszák az életet az albánok, mint az EU-ban. Ha oda mész, idomulni kell, kapcsolatokat építeni, valamiben nagyon hasznosnak kell lenni.

    Abban egyetértünk, hogy a csávó a pozitív dolgokat hangsúlyozta az országról. Több barátom is töltött már ott időt alacsony költségvetéssel, és hasonló infók jöttek le.

    Geddont azért említettem, mert ott érdeklődés hiányában elmaradhat, át lehet ott vészelni az erőforrásválság átmeneti káoszát, aztán hazajönni, és a túlélőkkel együtt küzdeni a klímaváltozás hatásai ellen. 🙂

    Más.
    Egyetértek. Én is a terv abszurditását próbáltam megmutatni. Ejha feltételezi, hogy álmában meglep 6 emberrel egy falut, ahol gyámoltalan emberek élnek, és csak a támadóknak van lőfegyvere.

  57. 60 Jani
    HA VAN PÉNZED BÁRHOL elélhetsz, és valóban igen kevés pénzből.

    Persze mindenféle fityfiritty országban. De hát az nem egy nagy waszisz’! Hehe. Ha szerencséd van, nem fosod ki teljesen a beled a fertőzött víztől, és nem esik le a farkad,vagy nem vágják le, ha 1 dollárért megprütykölsz egy helyi macát. 🙂 Pár forintból itt Magyarországon is kihúzhatod évekig valami retek kunyhóban.

    Na azt akarom e felvezetésből kihozni, hogy minek a Válság – nevezhetjük Geddonnak is – elől elszaladgálni össze-vissza külföldre?
    Az igazi Művész ül a seggén, és aránylag jól él,ha körülötte a Világ összeszakad is!

  58. 61!
    „Az igazi Művész ül a seggén, és aránylag jól él,ha körülötte a Világ összeszakad is!”

    Na végre ,egy magyar hang.. 🙂

  59. 61. sakkmatyi
    Nagyjából egyetértünk. Én is itthon tervezem megélni a megpróbáltatásokat. Azoknak egy lehetőség, akik valami furcsa okból külföldre akarnak menni.

  60. Tibor bá minek a jól védhető ház ha úgyse tartasz az ilyen 6 fős bandáktól ? A világ elég sokat változott mondjuk a török időkhöz képest amikor 3 felé szakadt az ország és elég sok helyen fosztogattak az akkori elérhető fegyverekkel,ma azért egy kicsit korszerűbb eszközök közül lehet válogatni a tömeg likvidáláshoz.
    Egyébként miért is kerestek értelmet a gyilkolásban ? A perverznek talán számít ?..esetleg a pedofil nem azért teszi mert élvezetét leli benne?
    Egyébként egy jól bevédett ház nem másnak tűnik mint egy finom csemegének ami szinte kínálja magát mert ugye miért véded ha nincsen ott semmi.Egy romos házban egy rejtett pincével többre mész szerintem.
    Egyébként aki listát készít lehet a szomszédod is és amikor beüt a gebbasz te megbízván benne beengeded amikor segítséget kér és már bent van a házban….sok minden lehetséges bár neked lényegesen kevesebb esélyed lesz geddonkodni mivel az életkorod miatt nem feltétlen veszel részt benne vagy már nem aktívan.
    Másik még a cigányság helyzete,majd pont tőlük leszel biztonságban évek múltán? Főleg egy falun ahol már most is félnek az emberek ha betelepült 1-2 család.A magyarok egyik része lelép külföldre ergo fogy a magyarság a mellett,hogy évente 30 ezer mínusz van a népességben de a cigányság pedig növekszik…egyre kevesebb fehér egyre több barna.
    Értem én ,hogy szeretnétek szépen békésen konzerveket majszolgatni de az nem megy és ha ezzel a feltevéssel tévednék legalább mindenki jól jár:)

  61. 64:
    Teli van a szöveged hamis feltételezésekkel. A te okoskodásod szerint mi a fenének kerítik be az emberek a kertjeiket, aki akar az úgyis át tud rajta jutni. –
    Akinek lesz lőfegyvere az nem fog rászorulni, hogy fosztogasson, mert eleve az elithez tartozik. –
    Nem a házat védik az emberek, hanem magukat, és az is védi a házát, akinek tök üres a kamrája. vagyis minden ház védve lesz. –
    Az összes szomszédom igen jómódú, 100 milló feletti házakat építettek a közelmúltban. –
    Javaslom te bújj el egy romos pincében, én maradok a házamban. –
    Sajnos, még a te kedvedért se hagyom ki a geddont. Szerencsés fickok lesznek azok, akik a környékemen élik át az „eseményeket”. Az én korosztályom 80 évesen is többet ér, mint a mai 30 évesek a maccsó tetoválásaik alatt, pirotechnikás filmeken felnőve. –
    Nálunk egyetlen egy cigány család sincs. Én a Lánc-híd budai hídfőtől 13 km-re lévő zsákfaluban élek, nem Borsodban. Mire ide érnének, megölik egymást a zsákmányok felett. Ez ismert banda szindróma. –
    Nem értesz semmit. Sose majszoltam békésen konzerveket. Ebben a pillanatban is építkezek, megvalósítom a terveimet, amik mindig vannak.

  62. Attól,hogy van fegyvered nem vagy még az elit része mert most is rengeteg embernek van feketén fegyvere amit nem azért szereztek be,hogy ne használják(és nem csak önvédelem miatt szerezték be)Az üres éléskamrás házak meg csak ideig óráig lesznek védve mert minek maradna ott valaki ha nincsen élelem.A geddon kihagyást meg csak abból gondoltam feltételezni,hogy mint írtad 2-3 év esetleg 1-2 évtized is lehet míg bekövetkezik.
    Örülök neki egyébként,hogy ilyen szerencsés környezeted van de ez még változhat az évek folyamán bár biztos kisebb az esélye de azért meg van a lehetőség.
    Az ami igazán érdekes ez a összehasonlítás mi az,hogy a mai 80-as többet ér mint a 30-as ? Vannak mostanság is igen kemény emberek a 30 évesek között is,akikből nem egy a szarból jött és letett annyit az asztalra mint bárki más.Régen is voltak gyengébb képességűek és most is vannak de szerintem semmivel se rosszabbak a dolgok mint a te idődben,más világ van máshoz kell alkalmazkodni.Lehet,hogy én nem értek semmit például azt sem,hogy a pesti cigányok nem fognak elmenni a faludba ami nincsen messze mint írtad 13 km az gyalog 3 óra.Ha nincsen kaja akkor óhatatlanul az erdőt fogják járni,kezdetben a vadak miatt aztán később a maradék ehető növényt szedik össze és közben ráakadnak a kánanrá a ti kis falutokra ahol látják,hogy nem éhezel így kérnek tőled már ha közel engeded aztán ha nem adsz neki akkor elmegy és szerezz egy kis lehetőséget arra,hogy megszerezze azt amit betároltál magadnak.Amit még szerintem érdemes átgondolna ha itt világszinten nagyjából egyszerre csuklik össze a rendszer pl:kelet európa akkor mi válassza majd el a szlovák bandát attól,hogy átlépje a határt vagy a szerb régióból származókat ?

  63. Egy jó kis válogatás Nigel Farage felszólalásaiból az európai parlamentben. Bírom a csávót. Emlékezetes, amikor felmosórongynak nevezte Herman van Rompuy-t, meg amikor Herczog Edit reagált egy felszólalására. (how red is his popo) Bár ez utóbbi inkább Lajter Jakab témakör. 🙂

  64. 66:
    Ez az „összehasonlítás, és többet ér” nem egyszerű téma. De talán a leírandó epizód eligazít: Ülök a TV előtt, mert a híradót megnézem, hogy mégis tudja, mi újság nálunk. A bemondó figyelmeztet „megrázó képek következnek” arra gondoltam, hogy ott fog feküdni a hulla, a koponyájába félig bevágta magát a láncfűtész a két szeme között, mindenfelé szétfröccsent fejér agyvelő és persze megfagyott vétócsa. De nem, a szőnyegen egy fekete papírral letakart (valószínűleg) emberi test. Vagyis semmit se látni, csak egy fekete borítású kuipacot, ami bármi lehet. Az én időmben ez nem volt „megrázó”. Ezen röhögni kell. Na jó, még egyet. Alapásás közben találnak egy 76 mm-es gyalogsági aknát. Felejtsük el, hogy gránátnak nevezi a bemondó, de a tűzszerészek 6 házat kilakoltatnak és azt állítják, hogy 100 méteres körzetben halálos is lehet. Vicc! Ha lehasalsz akár 5 méterre is robbanhat az akna, mert a repeszek tölcsérszerűen repülnek szét. A hasaló ember feje felett elrepülnek. Aztán feláll és hazamegy vacsorázni. Nekem egyérrtelmű ezekből, hgy a mai középgeneráció életképtelen puhány. Ezért vagy beszarva a pesti cigánytól.

  65. 68. Tibor’bá

    Megerősítem !

    Kb 20 éve amikor még Sülysápon laktam, nekiláttam a partfalból 3-4 m3 földet kitermelni, hogy építsek magamnak egy műhelyt. Találtam valami gépfegyver lövedéket. Volt vagy 25 cm hosszú és 4-5 cm átmérőjű. Mivel gyerek is volt a háznál nem mertem megtartani. Szóltam a KMB-nak. Kijött a Ladájával, megnézte, aztán megkérdezte : Ha 30 éve itt van békében, miért pont most robbanna fel ? ….Aztán szépen letette az anyósülésre és elhajtott. Szerintem azóta is őrzi a vitrinjében.

  66. 68:

    Erről nekem a Hofi örök érvényű mondása jut eszembe:
    Tudsz úszni? És ha megfizetem?

    A puhánynak gondolt emberek nagyon sok mindenre lesznek képesek majd ha a túlélés lesz a kérdés. Persze sok fog elpusztulni közülük, de a túlélőkkel még az elit korosztály tagjai is meg fognak szenvedni.

  67. 70. elfmage999

    Vitatkoznom kell veled !

    Aki nem tud tüzet gyújtani, húst füstölni, fegyvert készíteni és használni, kutat fúrni….stb…stb, az akkor sem tud ha kitör a gebasz és pánikba esik. Egy dolgot tud, ha mentálisan alkalmas rá, van kellő fizikai ereje, és vannak megfelelő eszközei, akkor elindul megszerezni azok vagyonát akik még tudják működtetni a világukat. Vagyis belőlük lesznek a jövő rablóhordái. Azt viszont jó tudni, hogy hiányos tudásuk miatt sebezhetőek lesznek. Az előny szerintem a felkészülteké, bár a szerencse sajnos hozhat más végeredményt.

  68. 69:
    Ha kb. 25 cm hosszú volt, akkor az gépágyú lövedék. Ennek lehet robbanó töltete, de nem feltétlenül, és lehet nyomjelzős, akkor viszont szép tűzijátékra képes. A gépágyú sorozatban lő hevederről, mint a géppuska, csak a kalibere nagyobb. Abban az időben repülők ellen használták és hogy lássa a tűzér hova lő, minden tizedik löveg nyomjezős volt.

  69. 72: Ha a bemondónak elnéztük, hogy gránátnak mondta az aknát, akkor neked is elnézzük, hogy nyomjelzős lövegről írsz. 🙂
    A löveg az, amiből a lövedéket kilövik, és persze nem a löveg, hanem a lövedék lehet nyomjelzős…

  70. 73-ra:
    „…akkor neked is elnézzük,…”
    Csak nem nézted el, csak szóvátetted. 🙂

  71. 73:
    Nagy a különbség a tudatlanság és a hibázás között.

    Felvetésed jogos (lenne), de mivel az előző mondatban lövedék szót haszsnáltam, nyilvánvalóan tudom, hgy mit beszélek. A második mondatban simán elcsúszott a gondolatom, mert a kilővő fegyverre gondoltam, érdemes-e a 40 mm-es Bofors-ot is megemlíteni, mert hogy az egy repülőgépek ellen használt gépágyú és ezért lőveg. De aztán gondolatban elvetettem.

    Egyébként megragadom az alkalmat, hogy kitérjek egy pimaszkodó jelenségre. Írásaim közben én a memóriámból veszek elóő ismereteket, amiket itt egyesek hatalmas előszeretettel gyorsan lecsekkelnek a Wikin, és nagy okosan, tudálékosan kijavítanak, „kiegészitenek”. A wikit bárki tudja használni, de hogy mit akarsz megtudni azt az indulásnál tudni kell. A pimaszkodó az én tudásomat használja fel, mert a feje kong az ürességtől és rajtam lovagolva akarják ezt az egyszerű tényt eltitkolni. Maradjunk annyiban, hogy főleg én nézem el a pimaszkodsokat.

  72. 75: Gyakran le szoktam ellenőrizni a dolgokat mielőtt kommentelek, de speciel a löveg és a lövedék közti különbséget magamtól is tudtam. Szóismétlés elkerülésére használhattad volna pl. a „lőszer”-t, vagy esetleg a „golyó”-t, bár az már pontatlanabb, hiszen a modern lövedékek nem gömbölyűek. Esetleg a „skúló” is elment volna… 🙂

    Ezek a mai fiatalok meg már csak ilyen pimaszok… 😉

  73. A témához: mára már megbánhatta az EKB, hogy televette magát Ciprus államkötvényivel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük