(867) Mikor lesz már az a geddon?

Tibor bá’ online

 

Néhányan már a fejemhez vágták, hogy he-he, nem omlott össze a dollár, pedig megjósoltad a könyvedben, és a posztjaidban. He-he, még mindig van emberiség, sőt egyre inkább van, mert időközben sikeresen átléptünk a 7 milliárdon, a fenében is mikor pusztulunk ki? He-he, még mindig van elég élelmiszer…..

Valójában én soha nem mondtam azt, hogy 2012. szeptember 23-án itt a világ vége. Azt se mondtam, hogy 5 éven belül. Amikor direktben rákérdeztek, akkor hebegtem-habogtam, nem én vagyok béna, hanem ti kértek tőlem lehetetlent. Vannak dolgok, amik egyértelműen be fognak következni, de lehetetlenség megmondani, hogy mikor. Ige, az idén télen is lesz hó, de ne kérdezd melyik napon kezd el havazni, mert lehetetlen megmondani. Igen, ez a ház már életveszélyes, ki kell belőle költözni, mert bármely pillanatban összeomolhat, de ne kérdezd meg mikor, mert lehetetlenség megmondani. Persze ennek ellenére szeretnéd tudni, hogy MIKOR?

Értem én ezt. Vannak elkerülhetetlen kellemetlenségek, amikkel a legtöbb ember úgy van, hogy „legyünk már túl rajta”. Nem tudom, hogy a geddonnal is így van-e, csak azt tudom, hogy a hangulat az idő múlásával változik. Változik, mert egyre inkább úgy tűnik, hogy nem jön el olyan gyorsan, mint azt sokan sejtettük. Ez azonban nem jelenti azt, hogy alig várjuk az érkezését. De akkor mi van pontosan?

Van, akinek olyan szar az egyéni helyzete, hogy egy geddontól várja annak javulását. Úgy gondolja, hogy egy geddon után mindenki „tiszta lappal” kezdheti az életet, és akkor neki jobb esélye lehet vesztésből nyerő pozícióba kerülni. Vannak azonban olyanok – és ráadásul döntéshozó pozícióban – akik meg abban érdekeltem, hogy a jelenlegi gazdasági rendszer minél tovább fennmaradjon.

Az Ember krónikusan hibázik akkor, amikor stratégiát dolgoz ki. Ugyanis nem kellő súllyal gondolja végig, hogy az ellenoldal reagálni fog a lépéseinkre úgy, hogy azoknak hatását minimum csökkentsék, esetleg teljesen meg is szüntessék. Nem az fog történni, amit én betervezek, hanem az én törekvésemnek és az ellenoldal törekvésének az eredője. „Papírforma szerint” a világgazdaságnak már össze kellett volna roppannia. Voltak is ilyen előrejelzések bővel. Ennek ellenére a rendszer bukdácsol tovább. Ma már egészen komoly szakemberek, akik a múltban sose tévedtek, ez év végére jósolják a tűzijátékot. Egyáltalán nem lepődnék meg, ha ez se jönne be. Különböző helyekről különböző számok láttak napvilágot, egyben azonban azonosak, a világban fedezet nélkül bolyongó pénz mennyisége csillagászati, nem tartható fenn, sőt az összes ország, valamennyi költségvetése évről-évre hiánnyal zár. Az Emberiség össztartozása évről évre tovább nő. Hét milliárd ember él hitelből, és mégis… Senki se menekül a kötvényeitől, a kézpénzétől, a részvényeitől – igaz, nem is lenne hova – hanem úgy játszik tovább, mintha mi se történne, vagyis pánikról szó sincs. De ne feledkezz meg a lényegről, az összeomlás sípszava a hirtelen fellépő pánik lesz, ha ezt nem szagolod ki fél nappal korábban, akkor te is hatalmasat fogsz bukni, hacsak nem vagy olyan szegény, mint a templom egere.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

 

204 gondolat erről: „(867) Mikor lesz már az a geddon?

  1. Ha négy évvel ezelőtt 2008 augusztusa ,amikor
    – Lehmann Brothers jelzálog ellehetetlenülés – kipattant a válság, nem dőlt össze, akkor a közeljövőben miért dőlne össze a világgazdaság ?
    Nem povokálás a célom, tényleg igazán érdekel.

  2. 1:
    Mert a világon minden kormány többet költ, mint amennyi adót beszed. Szerinted ezt meddig lehet csinálni? Az idők végezetéig?

  3. Diamond is azzal zárja a könyvét, hogy ugyebár minden eddigi nagyobb emberi civilizáció – vagy életközösség – összeomlott – kivéve néhény elszigetelt kisebb szigeten lévőt. Megjegyzi a szerző, hogy az eddigiekhez képest van egy iszonyú nagy előnyünk: mégpedig a globalitás, illetve a globális információáramlás, ami egyik előző korban sem volt meg, emiatt nem tudja biztosra mondani hogy valóban lesz-e összeomlás vagy elkerülhető – esetleg erősen tompítható. Igazából mindig akkor omlik össze egy rendszer ha kiapadnak az azt tápláló energiaforrások: szárazság – időjárás – miatt nincs étel, kivágnak minden fát, el van szigetelve egy közösség, nincsenek források a fenntartásra. A jelenlegi civilizációnk az energiára épül, az olajra. Ez az alapja az egésznek, tehát logikus hogy akkor lesz nagy baj ha kifogyunk naz energiából., olajból, földgázból. Addig is lehetnek problémák, de közel sem egy civilizációs megsemmisülés. Mostanában egyre több alternatív energiaforrást, olajlelőhelyet fedeznek fel, használnak, ez véleményem szerint ki fogja tolni a „geddont”, pár 10 esetleg 100 évvel. Hála istennek, a jelenlegi válság csak bizalmi jellegű (megrendült a bizalom a fizetőeszközökben, annak értékében, stb.) ez nem fog egy totális összeomlást hozni, esetleg válságokat igen de totális geddont egyelőre nem.

  4. Kétségem sincs afelől, hogy lesz geddon és nincs már nemhogy 10, de csak pár évünk. Az, hogy vannak még új olaj lelőhelyek itt-ott az nem jelent semmit, a nagyobb gond, hogy van egy bagázs, akik mindet magukévá szeretnék tenni. Nem (csak)energiahiány-alapú összeomlás várható szerintem, hanem valami sokkal durvább, pusztítóbb.
    Egyenlőre annak örülök, hogy a sokfelé beharangozott olimpiás balhéból nem lett semmi, bár még a para hátravan, sajnos a legjobb barátom hivatalos oda éppen..
    Drábik és okos pajtásai szerint az euro jövő májusban megadja magát, plusz-mínusz fél év, akár ez is lehet egy kiindulási alap.
    Lelkük rajta, szerintem ez év végén már baj lesz..

  5. Tényleg azt tapasztaltam, /egy geddontalálkozón nagyon ‘megütött’/ hogy a „szar az egyéni helyzete” miatt, sokak várják a geddont,
    idézek: ahol a világ majd újrabútol, MEGTISZTUL, és onnatol a rendes emberek fognak majd továbbélni.
    El kell keserítsem ezeket a geddontársakat.

    mert aki a jelenlegi,VISZONYLAG KONSZOLIDÁLT, KÖNNYEN ÉLHETŐ VISZONYOK KÖZÖTT IS KÉPES VOLT ELBASZNI AZ ÉLETÉT, AZ MIT VÁR EGY SOKKAL KEMÉNYEBB ÉS MOCSKOSABB SZABÁLYOK ALAPJÁN MŰKÖDŐ KÖRNYEZETTŐL?

    Hogy ez a geddon mikor lesz? Lesz-e egyáltalán? Nem tök mindegy? Csak az számít, hogy MINDIG CSUPÁN EGY LÉPÉSSÉL JÁRJ A NEGATIV FOLYMATOK HATÁSAI ELŐTT.

    És ha ez esetleg nem sikerül, akkor szel á ví’. Nem kell az állandó gyomorideg! Élj úgy most, hogy a szar pillanatban elégedetten mosolyogva emlékezz korábbi életedre!

    Most élj úgy,

  6. Talán ott van a hiba, hogy a geddont egy hirtelen, adott pillanatban bekövetkező eseménynek gondolják. Szerintem ez egy folyamatos leépülés, lasabban vagy gyorsabban. Már benne vagyunk.

  7. 1: Azok a jegybanki fegyverek, amiket akkor használtak kimerültek.
    Vagy újabb jegybanki technikákat vetnek be vagy ko.

    Adva van egy magas munkanélküliség és egy világszerte tapasztalható gazdasági lassulás. A jegybanki stimulusok nem a gazdaságot élénkítik, hanem különféle kamatozó instrumentumokban landoltak, még akár negatív kamatra is.

    Ha az állam élénkíteni a gazdaságot, azt csak hitelből tehetné, ami növelné az adósságot.

    Az egyik megoldás, a régóta esedékes adósságelengedés lenne.
    Ugye-ugye már megint letértünk a „könyvek általi helyes útról” (7 évente adósságelengedés) és lám mi lett az eredménye… 🙂

  8. A zsidók bő kétezer éve várják a messiást, a keresztények szerint meg a Jézus által ígért utolsó ítélet van már nagyon közel (szintén kb. 2000 éve)…
    Szinte minden évtizedre jutott eddig legalább egy világvége jóslat, 2000-re is be volt ígérve, meg is énekelte Lovasi:

    „Tekerd meg a volumét, attól vad,
    És azt mondják, hogy jön a vég, és kell a nagy
    Hangerő, hogy meghallják a többiek,
    Eljönnek és mindenki ölre megy,

    Tekerd meg a volumét, attól vad,
    Azt mondják, hogy jön a vég, és kell a nagy
    Hangerő.

    Tekerd meg a volumét,
    Azt mondják, hogy ezredvég lesz, és az
    Lesz a világ vége is, hát lehet,
    de nevetnék, ha bejönne, emberek!
    Inkább 2001, vagy 2002 lenne jobb
    Tekerd meg a volumét,
    Hadd legyen nagyobb
    Hangerő!

    Hát tekerd meg a volumét, azt a kis gombot,
    Mindenki majd látja, hogy te komolyan nyomod
    Ezt a dolgot.”
    http://www.youtube.com/watch?v=QIXdEhSEsVs

    Nyomták is komolyan, akik hittek benne, de még csak a számítógépek se bolondultak bele az Y2K bugba, pedig azt is nagyon megígérték… Aztán 2001 és 2002 is elmúlt szépen, még a 9/11-től se dőlt össze a világ, csak a WTC.
    Most az aktuális hype az azték naptár, de majd jövőre biztos találnak valami újabb tutifix előrejelzést, hogy mikor lesz vége mindennek.

    Nápolyt bármikor elpusztíthatja egy vulkánkitörés, mégse hagyják el az emberek a várost, amíg tényleg ki nem tör a vulkán. Pedig nyilvánvaló, hogy akkor már késő lesz menekülni, mert az utak áteresztő képessége kevés lesz az evakuáláshoz. Aki elöl szalad majd, az megússza, csak a háza és vagyona veszik oda, aki lassabb, annak az élete is. Ellátogathatnak Pompeji és Herculaneum helyszíneire, megnézni, hogy mire számíthatnak…
    Pedig most még nyugodtan eladhatnák a Nápolyi ingatlant és átköltözhetnének mondjuk 100 km-rel odébb, ahol biztonságos. És mégse teszik. Ki érti ezt?

  9. 6.A folyamatos leépülést egy pánik a pénzügyi piacon felgyorsíthatja. Már az US bankárok is félnek az ősztől. A 29.-es október könnyen megismétlődhet.
    9. Egy pénzügyi geddon sokak számára egyenlő az életük értelmének megszűntével 🙂 , ezért talán nem is baj, hogy megtörténik. Talán akkor felébrednek.

  10. Én úgy gondolom, hogy évről-évre egyre nagyobb kockázata van, hogy a válság újabb mélységeket érjen el. Ez a kockázat a téli időszakban jóval nagyobb, mert elfogyhat az élelmiszer, a tüzelő, főleg ha néhányan betáraznak komoly mennyiséget. (francia forradalom) Tavasszal könnyebben lecsillapodnak a kedélyek, mert nem kell fűteni, teremnek a földek.

    Egy új szintet hozhat az is, amikor a nincstelenektől védeni kell az értékeket. Mint Borsodban, sokan már nem is vetnek, mert úgyis ellopják még éretlenül a termést. A rendfenntartó erőket jól kell majd ellátni, hogy hajlandóak legyenek lepuffantani a fát gyűjtő öregasszonyokat.

    Ha nem jön össze egy globális gazdasági összeomlás, akkor egyesével fűzik le az országokat (görögök) a civilizált világ testéről, az erőforrásokat még jobban koncentrálják azokra az országokra, amik mindig is a legnagyobb jólétben éltek (németek), technológiailag a legfejlettebbek, a legnagyobb eséllyel termelnek hasznot a befektetett energiából. Persze meg is kell védeni a magterületeket a peremterületekről betörő barbároktól, menekültektől.

    A változást sokan spirituálisan értelmezik, belemenekülnek új, szebb korszak reményébe. Ez a bízzál benne, hogy Isten megsegít modern verziója. Valamilyen szinten igazuk van, nem lesz TV, meg néhány káros vonatkozása az ipari civilizációnak, de a „Love, flowers, happiness” idejéig még sok fájdalmon kell keresztülmenni. Az ilyen new age-es emberek reményt is jelentenek, mert ideológiai alapon kevesebbet fogyasztanak, természetközeli életre törekednek. Kockázati tényezők is egyben, mert nem fognak foggal-körömmel ragaszkodni a rend fenntartásához, bukjon csak a romlott rendszer alapon. Pedig ez a romlott rendszer bukdácsolása biztosíthatja a felkészülési időt a szemfülesebbeknek.

    Ilyen kiélezett helyzetben, mint a mostani, már az is kockázati tényező, ha sokan hisznek egy dátumhoz kötött jóslatnak, nehezebb kezelni egy pánikot, mint 2000-ben, akkor még komolyabb tartalékok voltak. Ha az idei rossz termést követően beindul a felvásárlás a tömegek részéről, akkor durva hiány léphet fel. Ez a maja dátum egy karácsonyi bevásárlással kombinálva veszélyes.

    És nem fejtegettem azt, ha fentről indítanak egy összeomlást. Ha már úgyis bukunk, akkor ők akarják irányítani a folyamatokat. Nehogy már Rockefellert váratlanul érje a sokk.

  11. 2

    ” Mert a világon minden kormány többet költ, mint amennyi adót beszed. Szerinted ezt meddig lehet csinálni? Az idők végezetéig? ”

    Négy évig, hogy lehet ezt csinálni?

  12. 14. Amíg valaki hajlandó hitelezni. Mért nem hitelez az állam saját magának? Ha már úgysincs mögötte se arany, se semmi? Mért nem alapíttatnak strómanokkal egy bankot, ami megveszi az összes államkötvényt egy elektronikus folyószámlán fiktíven létrehozott pénzből, aztán, mikor kiderül, hogy az a pénz nem is volt, akkor szépen becsukják a bankok, elbújtatják a strómant, a számla meg ki van fizetve. Mért csak Rotschildék tudnak a semmiből pénzt csinálni, a Magyar Állam mért nem?

  13. Az egész eddigi rendszer olyan paramétereken és hatalmi erőviszonyok kompromisszumán nyugszik
    – munkabérek, adók, árak állami monopóliumok, jogok, törvények ,tilalmak ,hatósági jogosítványok –
    amiknek majd esetleg radikálisan meg kell változniuk, a túlélés érdekében.
    Lehet ez a megváltozás nem tudja majd nélkülözni a polgárháborúk forradalmak, fegyveres konfliktusok eszközeit.
    Ha nem adja a jólétét szép szóra alább, akkor azt az életével együtt veszik el.
    Háborúban ,járvány, katasztrófa idején, más szabályok előnyösek.
    Vehetjük úgy, hogy Afrika és Ázsia sok sok régiója, már ma a geddoni víziók megvalósulásának terepe.

  14. 15. Ábel
    Mert a jegybank csak az államtól független. A forint nem dollár, nem tartalékvaluta, nincs mögötte világelső hadsereg, tehát hamar hiperinfláció lenne.

  15. 14

    Akkor meg mi a gond ?
    Frankón egy szót sem értek.

  16. Hogyan függ össze az USA erős hadserege a dollár világpénz funkciójával ?

    Ha nem gond, hogy ebben (is) kispályás vagyok ?

  17. 19. LR

    Mondjuk, ha valaki kigondolja, hogy az olaját ezentúl nem dollárért adja hanem jüanért, vagy rubelért, akkor ráfogom, hogy atombombával fenyegeti a világot, és elővigyázatosságból lerohanom.

  18. 19. Lorand Rudolf
    Kadhafi aranyfedezetű dínárt tervezett bevezetni, Szaddám se akarta elfogadni a dollárt az olajért.

    14. Lorand Rudolf
    Nem lesz hajlandó hitelezni senki, ha úgy látják, hogy nem kapják vissza a pénzüket. Ezt sok dolog árnyalja persze.

  19. 19. Az USA hadserege nem az USA-érdekek mentén működik. Az amerikai nép a hódításokból semmi hasznot nem lát, csak fizeti a költségeket.
    1929 október 24.-én az erőviszonyok az USA-ban alaposan átrendeződtek.
    A global-elit nem patrióta, kicsi lett a világ, és a Fekete péntek” megismétlésével csak egyértelműsítik: nem USA-pólusú világban gondolkoznak. Az „oszd meg és uralkodj” ősrégi elvét tartják szem előtt. Legatyásították az USa pénzügyét, kirabolták a lakosságát.

    20. Ejtették Kadhafit mert már nem volt rá szükség. Az USA-ban ugyanígy lesz. A FEMA-táborok már készen állnak.

  20. Avatar, és többi kételkedők.

    Nagyon egyszerű. A történelem során mindig, amikor egy adott energiaforrást kimerítettünk, mindig sikerült előre menekülnünk, egy új, jobb energiaforráshoz. Épp most merítjük ki az olajat. A geddon elkerülésének, vagyis a jelenlegi idióta, a valóságtól elrugaszkodott életmódunk folytatásának egyetlen módja, ha találunk egy az olajnál sűrűbb (energetikailag) energiahordozót.

    A pénz csak a javak elosztását szabályozza, nem valós, bármikor átalakíthatók a szabályai, ami szerint működik. A túlszervezett társadalmunk és saját magunk fenntartásához szükséges energia pedig egyszer csak elfogy. Ezért biztos a geddon.

  21. @19 Az olajon, és egyéb nyersanyagokon keresztül. Klaszzikus ‘bullying’, terror, nem bonyolult.

    @21 Az amerikai nép az olcsó energiát (olajat) kapja a hadseregétől. Lehet, hogy dollárban veszteséges egy-egy háború, de kiloJoule-ban nyereséges. Dollárt tudsz nyomtatni, kJ-t meg nem.

    (Tetszik az új komment editor!)

  22. Főleg az 1. hozzászóláshoz itt egy link…
    Szóval a 2008 as válság nudli volt ahhoz ami mindenkire vár
    Érdemes átrágni a számokat mekkora piramis játék részese a föld bolygó…
    A piramisjátékok pedig mindig megbuknak valamikor…
    Tisztán virtuális többezermilliárdok keringenek az egész rendszerben aminek ha egy birtokköve bedől mert valaki eltüsszenti magát,hát akkor óriási lavinát indít el…
    http://www.antidogma.hu/node/2624

  23. 15!
    Mert Rotchildék év tizedek alatt olyan pénzügyi banki hálózatot alakítottak ki a világon,hogy úgy nem tudod csinálni a dolgaidat,hogy teljesen kikerüld őket..
    Kedves Loránd erre írhatna egy algoritmust..(hogyan lehet kikerülni Rotchildék kezei közül).. 🙂

    Róna Péter azt mondta,hogy a klasszikus közgazdaságtan csődöt mondott..

    De csak azért,mert az emberek kapzsik,és semmi nem úgy működött,és nem úgy működtették,ahogyan az meg volt írva..Mindenki csalt..Mondom erre én..

  24. Már régen mondogatom Tiborbának, hogy kellene egy jósda poszt, ahol a jövőbelátás képességével megáldottak tesztelhetnék magukat.
    Szerintem a mai világ kifejezetten alkalmas erre.

    Aztán visszakereshető szavazásokat is jó lenne kreálni.

    Igy nemcsak a jósok, hanem a „fogadók” is esélyt kaphatnának.

    Milyen jó lenne visszakeresni, hogy ki mit saccolt egy választásra, hogy mikor omlik össze az USA, vagy lép ki az első ország az EU-ból…

    Ami azt illeti, az USA bedőlését én is benéztem… Évekkel ezelőtt tutira vettem bármely pillanatban.
    Bár… lehet, hogy már bedőlt, csak az RTL Klub még nem mondta be… Végülis EZ az USA már nem AZ az USA.

  25. Szerintem nem a geddon léte a kérdés, hanem az életé. Hogyan tudsz úgy élni, hogy ne a pénzügyi, politikai, bulvár, olimpia stb. hírek határozzák meg az életedet, hanem a működő emberi kapcsolataid. A működő kapcsolatokban felfedezheted az élet csodáját, míg a többinél a mai napot is elveszted, nemhogy a jövőt! 🙂

  26. Mert az ENSZ-féle 50-50-50-t sem lehet másként elérni.Többek közt ezért is lesz egy kis pik-puk.Tehát a képlet egyszerű ultra gazdag írja a játék szabályt ultra szegény meg elköveti.Ha a pénzügyi-gazdasági részét nézzük.A természeti erőforrást pedig az ultra szegénynek nem kell fogyasztani.Így a likviditással élve még elodázható a rendszer összeomlása időben.A 7 milliárd redukálása igen egyszerűen történik folyik napjainkban vedd el az alapvető élelmet és pánikszerűen redukálódik a szám.A menekült táborokban meg általában kitör egy-két járvány,nyavalya.A védőoltással pedig egyszerűen gyártják a meddőséget ha a megfelelő vakcinát adják.A fejlettebb réteget etesd szeméttel ettől beteg lesz,a gyógyszerek árát tedd magasba az ellátással együtt.Már is kész a redukálás.Akár császárrá is kiálthatod magad ha az egészet te agyaltad ki.Vitted végbe.A maradéknak már semmije sem lesz.

  27. 26

    Nevezheted te Rotchildnak vagy JudeoBankárnak ,de én csak egyszerűen gazdag embernek hívom és a szegény emberek vérét mindig is szívta a gazdag ember ha zsidó, ha árja, ha hottentotta.

  28. „Úgy gondolja, hogy egy geddon után mindenki „tiszta lappal” kezdheti az életet, és akkor neki jobb esélye lehet vesztésből nyerő pozícióba kerülni. Vannak azonban olyanok – és ráadásul döntéshozó pozícióban – akik meg abban érdekeltem, hogy a jelenlegi gazdasági rendszer minél tovább fennmaradjon.”

    Egy fontos harmadik típus: olyan döntéshozó, aki abban érdekelt, hogy geddon legyen, mert akkor a mostani, demokratikusan választott vezető pozícióját felcserélheti örökletes királyságra, ahol a fél ország a magánbirtoka, a másik fele a vazallusaié, a lakosság zöme meg a jobbágyuk, vagy rabszolgájuk.
    Lásd OV!

  29. 32: érteni kell a lényeges különbséget az átlagos gazdag szarházi között, aki azért zsákmányol ki, hogy gazdag legyen és habzsolhasson, meg a kabbalai sátánista elit között, amelynek a gazdagság is csak eszköz, hogy rombolhasson vele. Az első típusú gazdag őszintén átkozta a kommunista forradalmakat, a második típusú meg pénzelte.

  30. 29:
    Neked üldözési mániád van. Nem teszlek karanrténba bármit írsz, mert őskövületnek számítasz. 😛

    34: Napok óta hiányérzetem volt. Most jöttem rá, hogy a kabalistákat hiányoltam. Most már egész jól érzem magam. 😀

  31. Haha, ez kurvajó humor volt. De mi van, ha akadnak olyanok is, akiknek mond valamit a megállapításom és felfogják, hogy igaz?

    Csak egy példa, hogy nemcsak mi, náci konteó-őrültek gyanúsítjuk ilyesmivel pl. Köves Slomó bandáját, hanem a tagok is büszkélkednek vele, hogy mifélék ők. Egy megtért tékozló fiú kapcsán írta egy olyan szektatag, akinek csodarabbi és nácizmusért felakasztott jobboldali államtitkár is van az ősei között (érdekes, nem náci ősei útjára lépett, hanem a rabbikéra, hihetetlen…) :

    nol.hu/lap/forum/20120813-slomo_es_csanad

    ” Most Szegedi Csanád az egyetlen jó lépést tette: ha meg akarja tudni, mit jelent az ősei hagyománya, ezt a leghitelesebben a kabbalista neoplatonista fundamentalista „szektában”, a lubavicsieknél tudhatja meg.”

  32. 35 Tiborbá…

    Akkor miért van az üzenet, hogy moderációra várok?

  33. 32!
    Azt sem tudod miről beszélek…

    De úgy látom Arma megjött… 🙂

  34. 33 Arma

    Nem tudom… Általában jók a meglátásaid, de szerintem túlértékeled Orbánt.
    Lehet, hogy a szsbadságharchoz hasonlóan komolyan veszi saját királyságát, de valójában egy harmadrendű IMF hivatalnok szemöldökráncolásának több hatása van az országra mint neki.

    Egyábként főleg Neked: a napokban látogattam el a tours-i szabadkőműves múzeumba. Nagyon tanulságos.)

  35. 32 Loránd Rudolf

    Azért vérszívók között is van különbség…
    A bolha és a cecelégy esetleg a maláriaszúnyog között szerintem te is is tudnál választani, ugyanúgy mint a pióca vagy a dél-amerikai vérszívó denevér között…

    Tradícionálisan olyan vérszívók jutottak az emberiségre, amelyek többnyire hagyták élni… de ezek az újabbak már azzal se törődnek, ha a saját életük is veszélybe kerül a túlzott vérszívás által.

  36. 40: még mindig nagyon kötődsz érzelmileg OV-hoz. Jó hatása tényleg nincs az országra, de az IMF-nek se sok. Az egész oligarcha-elit készül a Geddonra, földbirtokot épít, stb. Ha OV ügyes, ő lesz a királyuk, ha nem vigyáz, valaki más.

  37. 41: épp ezt mondom,de az éretlenek csak gúnyolódnak. ( 🙂 )
    Ha a vérszívó csak szivogatni akart, de megdöglesztette a gazaállatot, akkor nagy tévedésben volt. Ha azonban a parazita célja épp a gazdaállat és ezzel maga kinyírása, akkor nincs tévedésben, amikor mindenkit kinyír… 🙁

  38. 41 & 44:

    Ti ezt nem értitek. A biológiai történelem összes parazítája addig szívta a gazda vérét, amig az meg nem doglött és ezzel a parazitának is vége lett. Az oligarchák versenyben szívják a vért. Hiába állna ki egy közülük, a többi még többet szívna. Tehát nincs megoldás. Mindenki szív, aki tud. Dialektika, hogy ide el kellett jutnunk. Éppen ez cáfolja az összeesküvést, mert ha lenne, akkor megegyeznének maguk között, hogy csak mérsékelt szívás, és akkor még száz évekig mehetne, de nincs összebeszélés(esküvés), tehát fejetlenül megyünk a leveseb. Ők is 🙂

  39. 43!
    Én inkább azt vettem észre,hogy mostanában nagyon sok a nagy értékű ingatlan,földbirtok eladás.Vagyis el adni akarás..Elég sokfelé az országban…Mintha menekülnének..

  40. 43. Arma

    Ne viccelj már… Mi az hogy az IMF-nek nincs hatása az országra?

    Mióta Fekete János felvette az első millárd dollárt, azóta az egyik legmeghatározóbb elem a politikában.

    Ami meg Orbánhoz való érzelmi kötődésemet illeti… Ez inkább arra a retorikára vonatkozik amelyik szembe próbál állni a jakobinus-marxista-globalista áramlattal, amelyet mindig a baloldal képviselt. Az hogy a mostani kormány számításból vagy hülyeségből nem követi ezt a (saját) retorikát az még sok vita tárgya lehet, igaz, ezen a blogon elég mélyek a beásott lövészárkok.

  41. Orbánnak jól jön az idióta diktátor image-e, felmentést ad neki, miért nem az ország érdekeit képviseli. Szerintem ő egy okos ember, aki tudja, hogy igazi mozgástere nincs.

    Örülök, hogy Arma újra körünkben van, színesebb így a beszélgetés. 🙂

  42. 48. Arma

    A hazafias politikával egyetértek. Azzal nem hogy nincs megvalósítva…

    De azért maszatolni a hazafias politikát mert Orbán is fújja nem tartom jó dolognak.

  43. 50. Attila
    Szerintem nem hazafias politika az, ha Matolcsyt pozícióba rakja valaki. Az sem, hogy szabadságharcról handabandázik, elijeszti a tőkét. Az oligarchák, jómódúak támogatása sem hazafias, ha a határok nyitottak és simán kivihetik a pénzt, ha az jobban megéri.

    Valóban hazafias politika kellene, de Orbánék inkább csődbe viszik és szétlopják az országot fénysebességgel.

  44. 38

    ” Mert Rotchildék évtizedek alatt olyan pénzügyi banki hálózatot alakítottak ki a világon,hogy úgy nem tudod csinálni a dolgaidat,hogy teljesen kikerüld őket.. ”

    Mit ne lehetne ezen érteni?
    Ha pénz az általános egyenértékes, akkor a pénzt nem kerülheted ki.
    A banktól se régen, se ma nem voltkötelező kölcsönkérni.
    Ezt nem a Rotschildok, hanem a gazdasági rendszerek természetes szükségletei és fejlődése alakította ki.
    Persze, hogy vannak haszonélvezői.

  45. 50:

    Attila! Minél tovább tartaszt ki Orbán mdellett, annál szarabb lesz az ébredésed.

  46. 50: ha nem hiszed, itt egy konkrét példa:

    jobbik.hu/rovatok/orsz%C3%A1gos_h%C3%ADrek/k%C3%BClf%C3%B6ldi_buszokkal_fojtj%C3%A1k_meg_a_magyar_ipart

    Az illető a Jobbik egyik józan, garantáltan felkészült szakpolitikusa, tudja mit beszél, véletlenül ismerem személyesen. Orbán jártatja a pofáját, de nem intézkedik, hogy a létező hazai buszgyártók labdába rúghassanak a BKV busztenderén, ezért magyar munkahelyek százai fognak megszűnni. Ezer területen van hasonló példa.

  47. ej má’

    Kéne valami dátum, mert ha ma veszem meg a konzervet az 2015-re lejár, és megenni nem akarom csak ha nem lesz más…

    Szóval iparkodjatok má’ valami jó időpontot összecsiholni minimum éves tűréssel.
    Aztán ha nem jön be akkor per, mert a készletet hiába rakom össze az kár, ugye…

    Szóval addig nyomjátok a rizsát amíg nem hozzák az esti bogyóimat, mert utána aludni kell…

    Edit:
    Én is kérek törzsgárdatagságot, mert ezt a korlátozást akkor sem szerettem, amikor fordítva adták rám a kabátot a mosolygós fehér ruhás haverok…

  48. 55:

    Azért barátom meg kell szenvedni! 😛

  49. A konzervek addig jók, míg meg nem sérül a borítás. Nedvességre érzékenyek, ha sokáig nem figyel oda az ember, áteheti a rozsda a doboz falát. A tényleges fogyaszthatóság és a minőségmegőrzési idő egymástól igen távol állnak az élelmiszerek esetében. El van puhulva a lakosság. Ez tovább nehezíti a túlélést.

  50. A Geddon már elkezdődött. De a bedurvulás, az SHTF szerintem
    úgy 4 hónap időtávtól kezdve, egészen maximum 10 év távolságra lehet. Én úgy érzem hogy kb. 1-3 nyugalmasabb év van még.
    Viszont napról napra romlik a világgazdasági helyzet, és rosszabbodnak a kilátások.
    Bármikor bármi megtörténhet, ami szétterjedhet nagyon gyorsan!
    A globalizációnak „hála” a világ olyan mint egy pókháló. Bármelyik szálhoz érsz hozzá, a rezgés berezgeti az egész hálót.
    Másrészt a mai társadalom sokkal érzékenyebb, mint a száz évvel ezelőtti. Az akkori vidéki ember felett úgy ment volna át az összeomlás, hogy észre sem vette volna! Mivel nem volt áram, gáz, vízszolgáltatás, csatorna, internet, TV. Nem lett volna miről lemondania, nem függött tőlük. A boltok kiürülése sem érdekelte volna, mert teljesen önellátó volt!
    A városi rokonokat, akiket már azért érintett volna egy kicsit a geddon, azokat is el tudta volna látni élelemmel, fedéllel, biztonsággal!
    Ezzel szemben a mai földműves, akarom mondani „mezőgazdasági vállalkozó”, nem élelmet termel, hanem csupán élelmiszer ipari alapanyagot gyárt. És ő is a „TECSÓBA” jár vásárolni.
    Az önellátástól pedig ne is beszéljünk.
    Szóval, csak arra akartam utalni, hogy ezer szállal kötődünk a gazdasági, ipari és szociális újraelosztó rendszerekhez. Amik rendkívül sérülékenyek. Mert rendkívül összetett, kifinomult társadalom lettünk.
    A látszat ellenére, nagyon labilis a rendszer. De ezt csak akkor érzékeljük ha megbillen a bili. De akkor már késő.
    Elég tanulság lehet a nagy New Yorki áram szünet:
    http://riotmagazin.blog.hu/2010/02/26/amikor_kialszik_a_feny
    Az áram szolgáltatás megszűnése után néhány perc elteltével már egyesek fosztogattak! El lehet gondolni mi történhet egy ilyen helyzetben Budapesten? Ugyan ez.
    Hogy lesz e geddon? Lesz. És igen hirtelen közénk vágódhat….

  51. De ha már ilyen háborús a helyzet (Irán vs. Israel)
    A geddon másképp is reánk köszönhet mint ahogy számítanánk rá.
    Pl.: Nagyon hatásos megelőző csapást lehet mérni az aktuális ellenség civil lakósságára, és hátországára egy magas légköri (80-400km. magasan) történő atombomba robbantással! Ilyenkor csak elenyésző hő és radioaktív sugárzás éri a felszínt.
    A robbanás energiájának jelentős része légüres térben nem tud másképp távozni csak elektromágneses impulzus formájában!
    Ami végérvényesen tönkretesz minden olyan elektromos készüléket amiben akár egyetlen félvezető is van! Egy darab 10megatonnás atomtöltet több ezer kilométer átmérőjű területet visszaküld a középkorba! Egy pillanat alatt!
    De nem hal meg senki, nincsenek károk, csak nincsen többé technikai civilizáció az adott területen. Na ez volna az igazi SHTF. Egyet villanna a TV, számítógép, lámpák, stb.. az után középkor.
    Az ötvenes években az Amerikaiak végeztek ilyen kísérleteket.
    Az eredmény minden várakozást felülmúlt!
    Pedig akkor még nem is volt annyi és ilyen érzékeny elektromos berendezés, és hálózat mint mostanában.
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Starfish_Prime

  52. 59:
    Két napja közölte a kiszolgálom, hogy tárhelyem több mint 90 százalékát már igénybe vettem…. lehet, hogy én is megszünök egyik pillanatról a msikra? 🙁

    61:
    Én ezt a ‘1-3 nyugalmasabb év’-et idéző jelbe tettem volna 🙂 , a becsült periódussal egyet lehet érteni, bár a 10 év inkább csak wishful thinking.

  53. 63. Tibor bá’
    Remélem, gyakran készítesz biztonsági mentést. Az sem mindegy, hogy 91% vagy 99,6%. 🙂

  54. Azért uraim az elgondolkodtató ,hogy e blogon kívűl
    – aminek tulajdonosa némi jövedelemre is szert tesz ebből –
    Más helyeken nemigen esik sok szó geddonról.
    Minden hatásnak van ellenhatása, tehát fékek is lesznek egy esetleges
    kedvezőtlen világfolyamat esetében.
    Ne tévessze meg önöket az hogy itt összeverődött egy kis társaság akik egyhúron pendülnek és egymás tévhiteit erősítgetik!

  55. 65. Lorand Rudolf
    Kedves vagy. 🙂 Szerintem kicsit szelektíven nézed a netet, máshol is szó van ilyesmiről.

    Kifejtenéd, hogy milyen jövedelemre tesz szert Tibor bá’ a blogból? Persze elad néhány könyvet (szinte önköltségi áron), de ezek nagyja nem geddon témájú, hanem egyéb ismeretterjesztő, nem is akármilyen.

  56. 66

    Elnézést, hogy nem először vetem fel.
    Vajon ésszerű racionális -e készülődni egy baromi kellemetlen életre ami teljesen bizonytalan módon és időben fog bekövetkezni ha egyáltalán bekövetkezik, miután ebben messze nem egységesek a vélemények ?

    Vajon nem azok bölcsebbek -e ,akik nem foglalkoznak ezzel, miután a felelősségük geddon bekövetkezése szempontjából úgyis nulla.

    Az olaj készletek fogyása egyre lassuló ütemű lesz, mert az ára majd a csillagos égig emelkedik majd a fogyással korrelálva.

    Megjegyzem már most érthetetlen, miért nem csökkennek az autóméretek dacolva az olajválsággal, továbbá miért nem jelenik meg aló mint olcsóbb közlekedési eszköz.

  57. 67. Lorand Rudolf
    Újra kérlek, fejtsd ki, hogy Tibor bá’-nak milyen jövedelme származik a blogból, mert egy súlyos kijelentést tettél.

    Persze, egyre lassuló ütemű lesz az olajkitermelés, de hirtelen dönthetnek úgy országok, hogy nem exportálnak, mert kell a saját lakosságnak, gyerekeiknek, vagy államközi egyezményekben folyik tovább a kereskedelme.

    Már csökken az autóméret. Lóból elenyésző töredéke van most az országban, mint 100 éve, nem is túl gyorsan szaporodik, érteni kell a tenyésztéséhez, infrastruktúra, törődés szükséges.

    Akinek jó állása van, az inkább abból szed össze még pénzt felkészülni. Akinek nincs munkája, a kényszer hatására ugrik ki a mókuskerékből, annak a ló csak a huszadik lépés a felkészülésben, mert először ingatlan kell, azt leszigetelni, energiaellátását biztosítani, szakértelmet, eszközöket szerezni…

  58. 68

    A Tibor bá’ által terjesztett túlélési anyagok ingyenesek vajon ?

    Nagyon nehéz azt felfogni ,hogy valaki nem spájzol a visszatérő kökorszakra ?

    Mert még rá gondolni is kellemetlen nemhogy élni benne.

    Ahogyan a néhány év múlva igen nagy valószínűséggel bekövetkező -családi geneologia – rákra sem készül senki.

  59. 69. Lorand Rudolf
    Szinte ingyenesek, főleg a befektetett munkát tekintetbe véve. Napi sok óra munkája van a bloggal, néhányan magánlevelekkel is terheljük. Tibor bá’, hányan fizettek elő ezekre az anyagokra? (én még nem, könyvet is még csak ajándékba kaptam tőle, bár tervezem majd előfizetni)

    Nem nehéz felfogni, hogy emberek nem készülnek rá, mert inkább nem is gondolnak erre. Nem kell kőkorszakba süllyedni, meg kell menteni a tudást, az energiahiányban is működtethető technológiákat.

  60. 67.

    Én személyesen találkoztam Tibor bátyámmal. Sok mindent lehet rá mondani, de hogy profitorientáltan csinálná az ismeretterjesztést, azt biztosan nem.

    neki ez a meggyőződése(mármint a geddon közeljövőbeni ténye), mint ahogy itt sokunknak. miért olyan nehéz ezt elhinni?

  61. 69. Lorand Rudolf
    Csúnya egy kotorászás ez „irható felület adó” gazdád zsebében.

    Amúgy se fikázd a hobbynkat. Mi szellemi katasztrófatúristák vagyunk!

  62. 69: nem igazán értem hogy jön ide Tibor bá jövedelme a blogból, viszont azt még inkább nem értem, hogy miért jobb a struccpolitika? Ha csak abból indulok ki, hogy a túlélési ösztöne mi mindenre készteti az embert, akkor köszönöm, én inkább feltöltve szeretem látni a spájzomat, nem szeretném megenni a kutyáimat.
    Még hogy ez lenne az egyetlen blog ahol geddonnal foglalkoznak? vicc..Dunát lehetne rekeszteni velük..

  63. 59; 56 #

    Visszajött a ffek.
    Ha simán beírjuk a böngésző fejlécébe: www_pont_ffek_pont_hu, akkor azonnal bejön. Kereső programmal illetve a kedvencekből indítva üres lapot jelenít meg, de a frissítésra kapcsolva behozza az oldalt. (Legalábbis nálam)

  64. 74:
    De ennek mi az oka, hogy csak így jön be?
    Hát nekem beírva, frissítve, üres lap jön be.

  65. A lap forrása meg ez:
    „!DOCTYPE html PUBLIC „-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN” „http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd”>

    „Page cached by Boost @ 2012-08-11 02:02:43, expires @ 2012-08-18 02:02:43”

    A fenne vinné el az olyan editorokat, amelyek, lenyelnek bizonyos karaktereket, ahelyett, hogy megjelenítenék.
    A html kódban is feltalálták a text beágyazást.

  66. Linux alatt operából bejött ( nem nagyon használom), firefox és chrome alól nem, pedig a cache-t is letöröltem.

  67. 73

    Ahogyan szaporodnak az éveim, úgy egyre kevésbé féltem a szaros kis életemet.
    Szaporodó testi panaszok és fogyatkozó testi örömök ….
    Egyszer vége kell legyen ennek az édesbús komédiának…

  68. 78: azt hiszem értem, megértem..azt elfelejtettem hozzátenni a mondandómhoz, hogy az éléskamra állandó feltöltöttsége nem az én hitvány életemet hivatott minél hosszabbra nyújtani a geddon beköszöntével. Vannak szeretteim, akik jelen pillanatban nem úgy vélekednek a világról mint jómagam, ők nem hisznek az összeomlásban, éppen ezért én készülök helyettük is.
    Jelen állás szerint nem féltem az életemet, hiszen ahová én készülök oda csak a halálon keresztül vezet az út, bár még én sem tudhatom, hogy mit fog kihozni belőlem az ösztön. Igen, a komédia egyszer véget ér de ezt mindenki másképp fogja megélni.

  69. Az évei mindenkinek szaporodnak, de aki előre látja, hogy baj lesz, az felkészül rá, ahogy tud. Azt nem hiszem, hogy vége lenne az emberiségnek, mert ahogy az emberiség személyiségfejlődését elnézem, valahol a kamaszkornál tartunk. Még jönnie kell egy érett, munkás felnőttkornak, majd öregkornak is az igazi végítélet előtt. Én arra számítok, hogy lesz nekünk egy jó nagy pofáncsapás, hogy észrevegyük, hogy mindent mégsem lehet, hogy érezzük át, hogy a tetteknek következményei vannak, hogy józanodjunk ki és tanuljunk önmérsékletet. De utána, úgy hiszem, lesz még folytatás, és érdemes készülni rá.

  70. A gedonn-ra nincs jó megoldás, sőt, megoldás sincs. szeretnék kiábrándítani mindenkit, a túlélést illetően. Hiába készülsz fel, akár kicsit akár nagyon, csak az agonizálást húzod el, többé, kevésbé. Csak bele kell gondolni. Előnybe lenne az aki önellátó. De ki védi őt meg? A városokból kitóduló tömegek felfalnának mindent mint a sáskák. Támadnának mindent ami él és mozog. Majd kannibalizmus. A földön csak egy pár millió élhené túl, ha nem lennének atombombák. De vannak és végső elkeseredésükben be is vetnék. Akkor ki lehet tenni a táblát, „Az utolsó kapcsolja le a villanyt”! De akkor már az sem lesz.
    Remélhetőleg az emberiségnek ennyire nem megy el az esze.
    Amúgy egy pénzügyi gedonn-t én is támogatnék és ha van az emberiségnek egy csöpnyi esze, visszakerülne a pénz oda, ahová való, ahová kitalálták.
    Csereeszköznek!
    A világ hihetetlen probléma halmazt megoldana vele.

  71. 81
    Igen, mialatt a bankok pókhálója fokozatosan és egyre erősebben beszőtt minden földlakót, azzal sokáig új és új erőforrás keletkezett,de most hogy már nincsen kit vagy mit beszőni,és a hálót sem lehet erősíteni újabb összekötésekkel ,a világgazdasági válság tömeg katsztrófáját is ugyanez banki szoros világháló okozza majd, ha a „a sok kis luk a hálón egy nagy lyukká egyesül”

  72. 81. Ciki
    Van realitása egy atomos forgatókönyvnek, amire tényleg nem lehet felkészülni. Atom nélkül viszont szerintem lényegesen javíthatod a túlélési esélyeidet. Az önellátás önmagában nem elég. A védelemre több lehetséges mód is van. Lehet olyan környezetbe költözni, vagy azt kialakítani, ahol az ismeretlen ember nem boldogul, észre sem veszi, hogy figyelemreméltó dolog lehet a bozót mögött. Molnár Géza írt ilyenről. Én faluba költöztem, inkább a közösség erejére támaszkodnék. Egy tanyán néhány ember kiszolgáltatott a fosztogató hordáknak.

    74. Molnár Géza
    Nekem így sem jön be az FFEK. Próbáltam firefox-szal, explorer-rel egyaránt.

  73. 81

    Önkényes,ad hoc,álcázott premisszák vannak a geddon elméletbe kódolva.
    Pont olyan gyorsnak és pont olyan lassúnak képzelik el a technikai civilizáció krízisét ,hogy az ezer évvel megzuhanó civilizáció még éppen mégis élhetőnek legyen fantáziálható.

    Holott éppen a lebomlás, a pusztulás sebessége perdöntő, az érdemes e élni még egyáltalán és lehet -e kérdésekre való komolyabb válaszhoz.

    Sőt a felkészülés módja lehetségessége is éppen ettől függ.

  74. 78. Hány éves vagy királyfi ?

    Katonaságnál már több mint 10 éves konzervet is ettem -:)

  75. 83: népesebb település, nagyobb önvédelmi erejű közösség? Budapestre kell költözni, ha már New Yorkba nem lehet! 🙂

  76. 83. Jani!
    Falusi gyerek vagyok, hidd el, nem lehet elbújni, legfeljebb ideig-óráig. Az életnek szaga van. Ételillat, füst, stb, stb..
    De ha sikerül is, meddig fog kitartani a tartalékod. Félév, egy év? Utána csak elő kell bújnod élelmiszert szerezni.

    Még az sem járható út ma már, hogy kijelentjük, visszalépünk egyet és önellátásra rendezkedünk be, mivel ennyi embernek, mint jelenleg a földön él, egyszerűen nincs elegendő élettér!

    Csak előremenet van. Megfelelő társadalom szemlélettel és energia politikával még nagyok a lehetőségeink!

  77. 83. Operával operálok, azzal most megy minden korlátozás nélkül

  78. Nem értem azokat akik a felkészülés értelmetlenségét szajkózzák. Túl sok élelmiszert valóban nem érdemes tartalékolni mert célponttá tesz, de tartósítószereket, önmagukban fogyaszthatatlan alapanyagokat igenis érdemes. Tudást arról, mi az ami ehető, meg kiváltképp. A városi éhező nem fogja lelegelni az erdei bogyókat, mert nem tudja melyiktől dobja fel a talpát, melyiktől nem. Esetleg kínai százéves tojást sem botorság tárolni, aki azt elveszi tőled az meg is érdemli. Ha van saját kutad, lehet iszik belőle más is, de elvinni nem tudja. A szélkerekedet, napcelládat sem fogják vállon elvinni. Ha elég gyorsan fel tudsz mutatni valami értékes tudást, talán még a torkodat sem vágják el. Ami meg a kannibalizmust illeti : Tessék tanulmányozni az emberi anatómiát! Mikor tanyára költöztem, egy év kellett mire egy csirkét tisztességesen szét tudtam bontani 🙂

  79. 86. Arma
    Egy 800 fős bakonyi faluba költöztem, ahol van közösségi érzés. Az itteniekkel jó ideje ki van baszva, amióta bányák, TSZ-ek nincsenek. Úgy gondolom, ennyi ember még össze tud fogni, őrhálózatot kialakítani. Ha egy hadúr komoly sereget állít fel, annak is szüksége van hátországra, legfeljebb nekik adózunk. Ha meg jön a tatár, akkor egy rövid időre kell elbújni, amíg azok mindent felperzselnek, aztán mehet az újjáépítés.

    87. Ciki
    Én nem bújkálással tervezem tölteni az egész időt. (persze, ha muszály, elbújok) 800 fő önellátó lehet, kisebb csapatok ellen védekezni is tud. Itt lovas polgárőrség van, rendőrség nincs. Jópár vadász, ex-bányász él itt, a többiek is főleg a két kezük munkájából élnek, meg is akarják majd azt védeni. Hallottam egy sztorit, hogy 10-15 éve valaki fosztogatta a présházakat. Egy idő után valakik agyonverték, a demizson szilánkjai jó mélyen a hátában. A tettes nem lett meg, nem is igazán keresték. Lopás gyakorlatilag nincs a faluban, zsákfalu, megnézik az idegen kocsit, leadják a drótot, ha valami gyanús.

    Megpróbálok többet érni élve, mint holtan.

    Lehetnek váratlan fordulatok, de próbálok minél több lehetőségre felkészülni.

  80. 88. Molnár Géza
    Ha sokáig elhúzódik a probléma, felteszem az operát, de jó lenne megoldani a hibát.

    89. Technomuzsik
    Nem száznapos tojásra gondoltál? A százévest elkészíteni nem lesz elég a felkészülési idő. 🙂 Kellően barbár emberek szétverhetik a napcellát, tönkretehetik a kutat.

  81. 91. A fiamnak ment firefoxxal is, nálam az explorer nem működik.

    A honlapra csak írok, nem tudom megoldani a problémát, csak jelezni a rendszergazdának, ami megtörtént.

  82. 91. Jani
    „Nem száznapos tojásra gondoltál?” De arra, csak valami miatt ezt gyakran százévesnek, ezerévesnek nevezik. Ez valami kínai legenda lehet. Egyébként a száz nap az egy jól tárolt sima tojásnál is összejöhet. Lezsírozva, selyempapírban, hűvös helyen simán.

  83. Egyébként : Amikor a tyúk elülni készül akkor 20-30 napig egy helyre tojik a nyári melegben, mielőtt ráül a fészekre. Következésképpen a 21-25 napos tojás minden hókuszpókusz nélkül keltetésre alkalmas. Amiből egy kiscsirke képes kifejlődni az valszeg még ehető is.

  84. 93. Technomuzsik
    Kiskoromban a Húsvétkor összegyűjtött tojásokat sok hónapig megőriztem. Ha éjszaka megéheztem, megettem egyet-kettőt, pedig festékpöttyök voltak belül is. Nem érzékeltem minőségromlást, bajom sem lett tőle. Persze főtt tojásokról van szó.

  85. 96. Arma
    Van jópár eladó olcsó ingatlan a faluban, ha haza akarnál költözni, és a lehetőségeid megengedik.

    Ez a többieknek is szól. Jól jön még néhány geddontudatos, elszánt ember.

  86. 97: lengyel faluba költöznék inkább, ahol a szomszédok zöme aktív földműves időtlen generációk óta és nem kizárólag élelmiszeripari nyersanyagot termel.

  87. Lorand Rudolf!

    Sajnos létezik magyar söpredék, és te ennek kiérdemelt tagja vagy. Idepofátlankodtál. Követelőztél, álalázatos kérdéseket tettél fel, ismereteket gyüjtöttél természetesen INGYEN. Ez rendben is van, non profit vagyunk. De „fizetésként” elvártuk volna, hogy például ne baszogass minket a geddonnal kapcsolatos elképzeléseinkért. Én pedig elvártam volna, hogy ne vádaskodj JÖVEDELEMMEL, ami csak arra alkalmas, hogy bogarat tegyél egyesek fülébe. De te vagy a megtestesült söpredék, és mindenkitől mindent sajnálsz, te vagy, aki örül ha valakit feljelenthet, mert nem tudja elviselni, hogy valamiben sikereds.

    A többiek informálására: Az „előfizetés” története a következő. Közel egy éve kaptam néhány amerikai anyagot, amit hasznosnak találtam, de nem volt szabad fordítási kapacitásom, mert meg is kell élnem valamiből. Ingyen több időt a honlapra fordítani nem tudok. Írtam egy felhívást, amennyiben legalább 10 jelentkező fejenként 3000 forintot összedob, akkor lefordítom őket. Meg volt a 10 jelentkező, lefordítottam. Csakhogy folyamatosan jóval többen jelentkeztek, vagyis a fordítási munkámért több jött össze, mint ami tisztességesnek mondható. Ezért további anyagokat is lefordírtottam, és az előfizetőknek elküldtem olyan anyagokat, amik nem voltak megigérve, vagyis önként túlteljesítettem, mert többen fizettek elő. Látva, hogy van rá igény, folytattam további fordításokkal. A kutya se ellenörzi, mert lehetetelen, de az összedeobott fordítási díjért iparkodok tisztességes szolgáltatást nyújtani. Minél több az előfizető, annál többet tudok ezzel foglalkozni, és ezért mindenki annál jobban jár.
    Ami pedig a honlapot illeti, nincs hirdetés csak rezsi, és rengeteg idő ráfordítás, plusz számtalan INGYENES szívesség tétel. Vagyis kész ráfizetés „jövedelem” helyett.

  88. 99: mik voltak Rudolf korábbi nickjei? Csak kjváncsiságból, a stílusból rémlik, hogy nem újonc, de kevés nicket jegyzek meg.

  89. 100:
    Már egy tucat nickje volt, nagy részét nem engedtem át. Valójában Bódi Gáborról van szó, csak próbálja elrejteni magát.

  90. hehe.. pont épp most akartam megkérdezni a másik poszt alatt, hogy milyen viszonyban van a feminizmus a mosógépekkel..
    🙁

  91. a ” SÖPREDÉK ” válasza :

    Akkor most elmondom, hogy végtelenül tisztességtelennek tartom a geddonozást, mert egy szektára emlékeztet, akik haszontan ‘bogarat tesznek az emberek fülébe’

    Két kézzel szórjátok boldog, perverz, fölényes kielégüléssel a rettegést.
    De ha legalább csak egy topikban virágozna e penészvirág ,de nem itt valaki nap mint nap mesél nekünk a holnapi megállíthatatlanul bekövetkező szörnyűségekről.
    Amikor majd kénytelen, eltemethetjük kiskorú gyermekeinket, feleségünket meg meggyilkolása előtt majd megerőszakolják a kannibál bandák.
    Felelősnek álcázott súlyosan kártékony perverz téveszmék.

    Az emberiség tetszik vagy sem egy közösség összes vívmányával és korlátaival.

    A bekövetkező (vagy nem) újkőkorszak pedig nem a normális emberek fantáziájának tárgya.

    Tibor bá’: Ezt értem, mindenkinek más a felfogása, de akkor mi a fenét keresel itt, minek szólsz hozzá, miért nem tűnsz el a feleséged otvaras bús kubai picsájába?

  92. 57: má’ szenvedek egy ideje 🙂 , de elleszek még valameddig…

    Konzerv téren akkor most már lehet speizolni?
    Mostmá’ télleg komolyan kérdezem 🙂 (hehe)

    A sok kaja célpontá tesz dolgot nem értem, honnan tudja az egyszeri fosztogató hogy melyik kihalt (nak tűnő) kisvárosi házban van kajaraktár? Ja és mindezt úgy hogy nem tud napokig figyelni mert éhenhal közben. Akinek meg van kajája az tud figyelni mert ő nem hal éhen. (mellesleg a konzervnyitásnak sok szaga nincs, nem feltétlen kell főzni éles szituációban)

    97: valami infó érdekelne hogy merre esik ez a falu, mert jó lehet viszont amíg van működő társadalom addig kénytelen vagyok a helyemen maradni mert sok veszteséggel jár ha nem teszem.

  93. 103:

    Nézz körül egy kicsit a világban, sajnos már most is csak a szép fényes felszínt látod a világból.

    A média szeme elől elzárt részeken már most virágzik a nyomor.
    Amíg nem indulnak meg az emberek innen hogy még pár napig élhessenek valahogy, addig ezt nem is fogod látni.
    Amikor meg megindulnak akkor meg már hiába látod majd.

  94. A posztban felmerült témára azért is nehéz válaszolni, mert nagyjából mindenkinek mást jelent a „geddon”. Tibor bá rendszeres olvasói nagyjából tudják, hogy mit takar ez a „szállóige” itt, de ha az utca emberének mondaná az ember, akkor nagyra kerekedne a szeme.

    Aztán ahogy írtam, még a rendszeres olvasók közt is változhat a geddon szó alatt értett eseménysorozatokról alkotott elképzelések.

    Ha kiesik az áramszolgáltatás az már geddon?
    Ha jön még néhány száraz évszak az már geddon?
    Ha egymásnak esik cigány-magyar, amire egyre nagyobb az esély, az geddon?

    A kérdések hosszan folytathatóak lennének, de azt gondolom egyéneknek már rég itt a geddon, Magyarországon is.

    A fő problémát én nem az erőforrásokban vagy azok hiányában látom, hanem az emberi fejekben.

    Egy hasonlattal élve a mai globális világ olyan, mint egy tutaj, ami a folyón halad a vízesés irányába. Egyesek árral szemben eveznek, mert tudják mi lesz a vég, míg mások rásegítenek az árra, és a vízesés felé lapátolnak.

    Mint a folyó sodrásiránya, úgy az emberiség sodrásiránya sem változtatható már meg. Kérdés már csak az, hogy többséggbe tud e kerülni azok száma akik az árral szemben eveznek, és nem csak az ellenevezőket, de a folyó sodrását is le tudják győzni?

    Véleményem szerint nem. Bár egyre növekszik az árral szemben evezők aránya, az még mindig nem elegendő. Valaminek történnie kell, hogy az árral egyirányba evezők is megforduljanak. Az pedig a vízesés megpillantása lesz.

    Ez a hasonlat persze csak akkor él, ha feltételezzük, hogy ez a világrend a „hagyományos” úton halad tovább, és nem történik egy globális megrázkódtatást előidéző esemény, legyen az természeti, vagy emberi.

    Az emberiség nagyon súlyos erkölcsi és értékrenbeli problémákkal küzd, hogy csak a legfontosabbakat emeljem ki, mert iszonyat sok van még.

    A posztben felmerült kérdésre pedig tényleg nem lehet helyes vagy pontos választ adni. Többször megbeszéltük, hogy nagy a valószínűsége egy lassú, de gyorsuló globális leépülő folyamatnak. Magyarra fordítva a jelen életszínvonalunkat egyre nagyobb áldozatok árán tudjuk majd csak tartani, később le kell mondani a „luxus” dolgokról, majd veszélybe kerülhetnek az alapvető és életben maradáshoz szükséges dolgok is.

    A háborút Irán ellen folyton napirenden tartják, de én már ebben sem vagyok biztos, hogy valóban lesz e egy ilyen háború. Ez számomra egyre inkább manőver.

    Ma már nincs szükség fegyveres háborúkra, hogy leigázzanak egy országot, atombombára pedig pláne nincs.

    Ettől függetlenül minden benne van a pakliban…

  95. 103. Lorand Rudolf
    „Két kézzel szórjátok boldog, perverz, fölényes kielégüléssel a rettegést.”
    Ezt te látod bele. Most már leesett. Furcsa volt, milyen jól ismered az itteni helyzetet, bennfentesként írogattál az új nicked mögött. Nagyon is sajátunkként tekintünk a világra, sajnáljuk, hogy züllik lefelé. Ennek ellenére elfogadtuk, hogy a megítélésünk szerint ez történik, sokat globálisan nem tehetünk érte egyénként. Egészséges ember nem dugja a homokba a fejét, hanem jó arcot vág a dologhoz, próbál konstruktívan hozzáállni. Te rettegsz, perverziót látsz ebben. Mások nem. Megint a saját érzelmeidet vetíted ki ránk. Ha eddig nem tudtál volna róla, elárulom, hogy objektivitásra törekvés is van a világon, nem csak perverz rettegés.

    „Az emberiség tetszik vagy sem egy közösség összes vívmányával és korlátaival.”
    Szerintem te nem ismered a közösség szó jelentését.

    104. elfmage999
    A nevemre kattintva megtudhatod. 🙂 SHTF esetén lehet, hogy elkésel kicsit. Írj magánban, találkozzunk, látogasd meg a falut még békeidőben, hadd szokják az arcod. Ha nem is akarod beáldozni a jó fizetést, vehetsz itt egy telket/romot/házat, megfizethetsz helyieket, hogy rendbetegyék/fenntartsák/megműveljék. Be is kell illeszkedni, nem elég megjelenni, amikor már mindenki ide akar jönni. 🙂

  96. 103-ra:

    A hiba az Ön készülékében van.

    „végtelenül tisztességtelennek tartom a geddonozást, mert egy szektára emlékeztet”
    Rossz emlékeid vannak, ez a Te gondod.

    „Két kézzel szórjátok boldog, perverz, fölényes kielégüléssel a rettegést.”
    Ez már több mint gond, segítségre van szükséged!

    A történelem tanítása szerint az összeomlás elkerülhetetlen.
    Sok társadalomról tanultunk, amelyek létrejöttek, virágoztak, majd elbuktak. Elbukik a mienk is. Ezt a tényt tudomásul venni normális!
    A társadalmi rendszerek összeomolhatnak, de az egyén még életben maradhat, és új rendszert hozhat létre.
    Mi szeretnénk túlélni az összeomlást, Ez is természetes!

    „..Amikor majd kénytelen, eltemethetjük kiskorú gyermekeinket, feleségünket meg meggyilkolása előtt majd megerőszakolják…”
    A csecsemőhalandóság, gyerekhalál már a korábbi időben is volt, többek közt ez tartotta szinten az emberiség létszámát. Ezután is így lesz!
    Köztörvényes bűnözés is volt. Minden társadalom elitéli ezt, de sohasem szűnt meg. Ezután sem fog!
    Ilyen a világ, megváltoztatni nem tudjuk, csak elfogadni. Aki pedig nem fogadja el, belebetegedik.
    Remélem tudtam segíteni.

  97. 103: Kannibalizmus volt,van,lesz!Csak olvass utána nyugodtan.Becsukod és nem látsz semmi attól még 3 dimenziós minden,és ez adja a játszóteret.Csak nem mindegy mész a levesbe vagy sem.

  98. A „geddon” egy folyamat, amely eltart akár évtizedekig is, lényege a 7ből csak 1 maradhat! Ennyi, a többinek nincs létjogosultsága. Az elmúlt 60évnyi mesterséges „szénhidrogén alapú” békének és jólétnek vége, mert egyre kevesebb van belőle (szűkül a keresztmetszet, egyre gyakrabban ütődnek az elemek)és a helyettesítésére ilyen primitív, emberi szinten pedig remény sincs.

  99. Ez akár mottó is lehetne:
    Ami nem öl meg az erősebbé tesz.
    – Friedrich Nietzsche
    A táblán a figurákat már felrakták, lépéskényszer van és nyitni kell!

  100. Tibor bá szeretné ha mindennek vége lenne még mielőtt ő meghal. De fenéket csak erről van szó! Annyian megmondták, hogy itt a vég lassan, hogy ezek a geddonos szarok nem csak amiatt vannak, hogy nem akar meghalni úgy, hogy tudja, a többi ember boldogan (már aki) él tovább. 1968-ban megjósolta egy iró hogy 2000-re éhezni fog egész Nagy Britannia. Nem kalkulálta bele a tudomány fejlődését. Részinformációkra hagyatkozunk, olyan rendszerekkel riogatunk melyek működését magunk sem értjük, gyönge, instabil, apró változásoktól összeomlónak állitjuk be a Földet. Szép, ahogy minden konfliktus helyzetből, minden bajból geddonizálsz Tibor bá’, ha háború van, júj harmadik világháború, ha pénzügy, júj kőkorszak, ha influenza, júj pestis jön, ha felmelegedés, júj a Föld egyensúlya oda, ha génmanipuláció júj igy meg úgy. Ez az egész blog arról szól, hogy hogyan ér véget társadalom (méghozzá remélhetőleg életedben) , hogyan pusztul el az emberi faj, a saját hülyeségeitől stb. stb. stb. Tibor bá’ sajnos hiába vársz, megfogsz halni hamarabb, és a tudatod hogy úgyis nemsoká itt vége mindennek talán vigasztal majd. Az idea, hogy nincs emberiség nélküled. Hasonló ez a blogg egy vallási szekta blogghoz, A NORMÁLIS EMBER EL KELL HOGY HATÁROLÓDJON ETTŐL, EZ A NEM GONDOLKOZÁS OLDALA lol lol. VAgyis ugyanazt teszed mint 1 szekta vezető, csak éppen geddonisztikus nyilatkozatokat raksz ki, ráharapva mindenre, illetve felhasználod a pillanatnyi tudományos eredmények egy részét öncélúan, minduntalan bizonygatva az álláspontod. Jaj bocsánat, tévedtem, most igaz nem is téged hanem Nobel dijas tudósokat próbáltam megcáfolni? ha ha . A műanyag evő baktériumok az óceánban arról árulkodnak hogy a Föld sokkal dinamikusabb , erősebb, nagyobb változásokat elviselni képesebb. Carl Sagan forog a sirjában, mert alaptalan támadta a republikánusokat a Milliárdok és Milliárdokban.

  101. 113-ra:
    Ismét itt egy antigeddonista. 🙂
    Többször leírtam én is, hogy NEM VÁRJUK a végét!
    Látjuk a rossz irányba mozduló dolgokat és extrapolálunk, ha ez így megy tovább, akkor hova jutunk.
    Én használok regressziót is, de elegendő a józan parasztész a jövő megsejtéséhez!
    Tapasztalható, hogy a termés minden évben egy kicsivel roszabb, energia drágább, a tudásszint alacsonyabb, stb. Nem kell ide Nóbel díjas tudósnak lenni!
    Te hihetsz abban amiben akarsz, én pedig felkészülök. Ha nem jön a geddon, az nagyon kellemes lesz nekem. Ha jön az is!
    Ha jól értem, Te már most boldog vagy.

  102. 113. Ricsipop
    Me fossál Popi! Mi nem az a „szekta” vagyunk aki be fog csengetni Hozzád, hogy aggyál pénzt a világvégénkhez. Miért baj az Neked, ha két wellnesses vörösborozgatás közt kicsit elgeddonozgatunk itt a honlapon?
    Tibor Bá sohase fog meghalni: Él és élni fog! 🙂

  103. Az ffek oldala jelenleg csak így jön be bármilyen böngészőből:

    ffek.hu/index.php

  104. 113: Van az a mondás, hogy ‘Nincs az a sok, ami egyszer el ne fogyna.’ Na, ebből egyenesen következik a geddon. 🙂

  105. Ha már így aggódtatok az elérhetőségen, felmentem a ffek oldalra. Találtam egy nagyon jó mondatot. Utánaszámolni még nem volt kedvem, de nagyon tetszik ezért megosztom veletek.

    ” Ha Krisztus születésekor József betett volna egy fillért a bankba 5 % kamatra, akkor 1990-ben, a német újraegyesítés évében – az akkor érvényes aranyár mellett – 134 darab, a Föld tömegének megfelelő aranygolyót vásárolhatott volna. Ez azt mutatja, hogy a tartós kamatszedés matematikai-logikai lehetetlenség”.

  106. Csak nekiugrottam !

    Sem kimondani, sem értelmezni nem tudom, de az az egy fillér ennyit ért volna 1990-ben :

    14 679 293 339 829 100 000 000 000 000 000 000 000 000 Ft.

  107. 120: azt számold még ki, hogy mekkora lenne egy „igazságos”-nak elfogadható kamat mértéke. Eleve féket kellene a kamatmechanizmusba építeni, pl. hogy hány ciklusig mehet el a kamat hozzácsapása a tőkéhez. Vagy eleve megtiltani a kamat tőkésítését, illetve előre korlátozni, hogy mi a fedezet és azon túl semmit nem lehet elvinni. Vagy tiltanni kellene egy adósság másik hitellel való refinanszírozását, stb. A fenti példázat minden átlagembert meggyőzhet róla, mekkora átverés a kamatos pénzügyi rendszer, mégis így működik a világ régóta. Ebbe megy tönkre.

  108. 121:
    Nekem jobb ötletem van. 5 évig terjedő börtönnel büntetni azt, aki kölcsönt kér.

    Vagy: Aki nem adja meg a kölcsönt az 1 éves évfordulóra, azt az adósok börtönébe kell zárni.

    A te ötleteid azért nem jók, mert ha a feltétel nem kedvező, akkor senki se ad kölcsön.

  109. 122: pedig vedd észre, hogy már az ókor óta küszködnek a törvényhozók, népmozgalmak és politikusok a problémával. A Bibliában is szerepel az írott malaszt-szintű vallási törvények között, hogy az adósság csak hét évig tarthat, Athénban Szólón engedte el az adósságokat és szabadította fel az adósrabszolgákat. Érezték ők jól, hogy a kamatoskamat örök halmozódását meg kéne akasztani adminisztratív korláttal, mert a folyamat szétzülleszti a társadalmat. Csak az uzsorások mindig meg tudják vásárolni a politikusokat ahhhoz, hogy a szép törvények papíron maradjanak.
    Tudod, hogy nem önkéntes az eladósodás, gondolj a magyar államadósság történetére.

  110. 123: Nehezen értitek meg, hogy akinek ‘felesleges’ pénze van, nem fogja ‘csak úgy’ kölcsönadni, a két szép szemetekért.
    Ha nincs kamat, nincs hitel sem.
    Nem az a hibás, akinek pénze van, és kölcsön adja, hanem az, aki olyanra kér kölcsönt, ami nem ‘hozza meg’ a kamatot és a tőkét – mint pl. a hawaii nyaralás – hitelből…
    Ha egy taxis vesz autót hitelre, jó esetben kitaxizza a kamatot is, meg a tőkét is. Ha én veszek, akkor hülye vagyok… 🙂

  111. 124: eleve ott kezdődik az átverés, hogy mitől is van valakinek felesleges, felhalmozott pénze? Mi az a pénz? Ha földműves, terményei megromlanak egy idő után. A pénz miért nem romlik meg? Miért tekintjük úgy, hogy a kormányunknak 40 éve kölcsönadott hitel még mindig „nem romlott meg”, miközben nemzeti vagyonunk zöme már ráment a törlesztésre és az adósság egyre nagyobb lett? Ha ugyanazt a kis kezdeti hitelt a tőzsdén fekteti be a hitelező, ennek a töredékét nnem kereshette volna, ha meg termelő beruházásra fordítja, még a tőzsdei nyereség töredékét sem. Nem érezzük a csalást a pénz természetében?

  112. 125:
    gedeon! Maradj te csak meg a „szakmádnál”. Abban jó vagy, ebben nagyon rossz.
    Nekem például abból van „feleslegem” hogy 30 éven keresztül napi 16 órát dolgoztam. Te most ezért meg akarsz engem büntetni?
    Azért mert az élelmiszer megromlik, miért kellene a pénznek is megromlani? Ebbe szerinted van logika? Azért mert az üveg törékeny, nem kötelező minden anyagnak törékenynek lenni.

    Ez nem csak demagóg, de egy nagyon b uta mondat: „Miért tekintjük úgy, hogy a kormányunknak 40 éve kölcsönadott hitel még mindig “nem romlott meg”, miközben nemzeti vagyonunk zöme már ráment a törlesztésre és az adósság egyre nagyobb lett?” Tudod a helyzet az, hogy 40 éven át állandóan költségvetési hiány volt. Az összes lejárt adósságot újabb hitelből fizettük vissza, a tartózás kamatait is hitelből fedeztük, és ráadásul minden évben újabb kölcsönt kellett felvenni a költségvetési hiány betömésére. Hát naná, hogy egyre nagyobb a tartozásunk. Ha ezt nem látod át akkor…… szóval nem vagy egy Bolyai János.

  113. 126: Most te kerültél messzire a kaptafádtól. A divatosodó helyi pénzek rendszerébe be van építve egy „romlási” mechanizmus, nem érdemes halmozni, érdemes költeni, forgatni. Mit gondolsz, miért?

  114. 127:
    Ne akarj számvitelből politikát csinálni, mert az nem megy. Nem erről volt szó, hanem arról, hogy egyre többel tartozunk, pedig fizetgetünk. Igen, fizetgetünk, de nem megtakarításból fizetünk, hanem újabb felvett hitelből. Na ezt kapd ki! 😀

  115. 127: A ‘rendes’ pénzbe is. Úgy hívják, hogy infláció 🙂

    Pont ezért rakod a pénzedet olyan helyre, ahol legalább az inflációnak megfelelő mértékű hozamot ér el (hogy ne ‘romoljon’) … de ha lehet, még többet hozzon, mert sokkal kényelmesebb, ha a pénzed dolgozik, és nem te… 😉

  116. 126: mi a fene az a pénz? HA lakatlan szigetre vetődsz egy zsák pénzzel, mi hasznát veszed? A nem lakatlan társadalmunkban is csak akkor veszed hasznát, ha ott van kellő számú aktívan dolgozó, termelő tagja a társadalomnak, aki elfogadja munkája terményeiért cserébe ezt a pénzt. Tehát a pénz működési mechanizmusának figyelembe kellene vennie, hogy ne legyenek a ténylegesen dolgozók kizsákmányolva általa. Ma nagyon is ki vannak. Pl. a mai pénz elfogadása törvényileg KÖTELEZŐ. Pedig egy átverés.

  117. 128: a tanpélda mutatta Szent József fiillérjénak kamatairól, hogy az általában alkalmazott kamatszint jóval meghaladja a földi gazdaság tényleges bővülési ütemét, tehát törvényszerűen vezet munka nélkül szerzett vagyonkoncentrációhoz.

  118. 128: nem kizárólag újabb hitelekből fizetgetünk, hanem közben sorra odaadják politikusaink a tényleges nemzeti vagyonunk elemeit, plusz mostanában keletkezett megtakarításainkat is. Utóbbira példa az OV által államosított magánynugdíjpénztári vagyon adósságcsökkentésre fordítása. Ezt kapd ki!!!

  119. Egyébként visszatérve a poszt alap témájára, szigorú értelemben véve a geddon már itt van. Csak azon a bizonyos hat fokozatú skálán mindenki más-más ponton áll.

    A probléma a következő: a modern ipari társadalom fenntartásához szükséges egy logisztikai-kereskedelmi hálózat, aminek a fenntartásához számos esszenciális elem kell (ilyen pl. egy 1:10-nél (de minimum 1:3-nál) jobb EROI arányú energiaforrás ill. az ún. „light sweet” kőolaj). Ezek nélkül a rendszer összeomlik. Ha bármelyik esszenciális elem nem lesz elérhető a rendszer számára, akkor MINDEN társadalom kurva gyorsan a hatodik fokozatban találja magát (depopuláció).

    A kérdés nyilván az: képes lesz-e a rendszer arra, hogy a világ országait fokozatosan engedje le a hat fokozaton, míg végül maguk a centrum országai is elindulnak a lejtőn, vagy valamelyik esszenciális komponens eltűnésével bekövetkezik a „cascading collapse”. Mindkét forgatókönyvre reális az esély. Az biztos, hogy a nyugati országok mindent elkövetnek, hogy elkerüljék a cascading collapse-et. Többek között erőszakosan szétvernek fejlődő országokat, hogy ezzel is csökkentsék a rendszer összfogyasztását (demand destruction).

    Magyarországnak az lenne a dolga, hogy minél inkább a centrumhoz tartozzunk, vagyis azok közé az országok közé, akik még relatíve sokáig bírják. A helyzet az, hogy – nem kis részben az Orbán-kormány „áldásos” tevékenységének köszönhetően – pont az ellenkező történik, egyre inkább perifériává válunk. A perifériát pedig a centrum habozás nélkül be fogja áldozni, ha már nem tartható tovább. Ez számunkra mindkét forgatókönyv esetében a lehető legrosszabb taktika.

  120. 133:
    Lényegében azt mondod, hogy az emberiségnek annyi. A szegények most dögleneke meg, a gazdagok csak 50 év múlva. Valóban ez prognosztizálható.

    Mi pedig úgy gomndoljuk (illetve én ezt hirdetem), hogy gazdagság helyett (hiszen szegények vagyunk, mint a tenplom egere) tartalékolással, kézműipari besegítéssel (ezen ismeretek kihalásának a megakadályozásával) húzzuk ki az 50 évet, amikor is könnyebben fogunk tudni átállni a primitív, emberi energiára épülő életvitelre vagyis az ipari forradalom előtti szintre. {Már aki élni akar} 🙂

  121. 133: nem vagyok Orbán-rajongó, de nem látom, be, mivel váltunk perifériábbá, minta görögök, a spanyolok, vagy az USA.
    Azt jól látod, hogy pl. Szíria bedöntése mögött ilyen megfontolások is állnak.

  122. 133. Az a baj ezzel a „gazdag centrummal”, hogy majd minden éhező oda akar menni a perifériáról, amit nehezen lehet megakadályozni. Európa már most is nehezen birkózik a bevándorlási hullámmal.

  123. A görögöknél vagy a spanyoloknál perifériábbá nem kell válni, ők már ott vannak.

    Az USA azért nem periféria, mert még mindig neki van a legerősebb hadserege. Amúgy azért a gazdasága sem kicsi.

  124. 137: aki ott elvesztette a házát, az periférián él, függetlenül attól, hogy országának még erős a hadserege.

  125. 136: Hát majd puskával várják a bevándorlókat, nem szociális segéllyel. Egyszerű. Vége lesz a demokrácia, meg a multikulti jajdejó típusú játékoknak.

    135: Azért a jóindulat nem árt. Nem mindegy, hogy akarnak segíteni, eltűrnek dolgokat, vagy belénk rúgnak ahol lehet. OV szorgos tevékenységével kiharcolta az utóbbi opciót…

  126. 139: OV-t pszichopatának tartom, de az utóbbi időben a belénkrúgások főleg retorikai füstök, mjg tartalmi téren Európa-szerte inkébb utánozzák pár húzását. Szerintem univerzális modell, hogy a jóléti társadalom elitjének okos része új feudalizmus építésébe kezd, látják, hogy ez a jövő. OV e téren egyfajta etalon. AZ őrültsége is sikerre esélyesítő tényező. Akkor nem periféria vagyunk, hanem az új trend centruma… 🙂

  127. Ha már megint államadósság, csak egy észrevétel:

    „Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk
    érvénytelenségét.”

    Ez az új alaptörvény bevezető részében található.

    Kérdem én, nem vet fel jogi aggályokat az, hogy a „zsarnoki uralom” alatt felvett hiteleket kvázi jogutódként mégis fizetjük a mai napig? Most akkor jogutód a köztársaság a népköztársaságnak, vagy nem? Negatív téren jogutód, pozitív (van ilyen?) téren pedig nem?

    Tibor bá, ezt meg már annyiszor megfutottuk, hogy adósságként létrejövő pénznek, CSAK ez lehet a vége, amit ma megtapasztalunk. A te megtakarításod is valakinél kamatozó kötelezettségként jelentkezik. Hiába mondod, hogy az a tiéd, és megdolgoztál érte. Igen, így van, mégis a te pénzed másnak egyben az adóssága is. Aki ezt nem érti, az nem érti az egész rendszer működését.

  128. 140: „Akkor nem periféria vagyunk, hanem az új trend centruma…”
    OV szó szerint ezt mondja.

    141: „A te megtakarításod is valakinél kamatozó kötelezettségként jelentkezik.”
    Nem feltétlenül, csak amióta a semmiből lehet pénzt teremteni.

  129. 142:

    „Nem feltétlenül, csak amióta a semmiből lehet pénzt teremteni.”

    Attól tartok már csak ilyen pénz van forgalomban. Sőt, az úgynevezett „nyugati világban” egészen biztos.

  130. 143: Ezért kellene az államnak visszavenni a pénzkibocsájtás jogát (a bankoktól), ahogy ez évszázadokon keresztül működött is.
    Nekem úgy tűnik, kisebb gebaszt okoz az államok esetenkénti fedezetlen pénzkibocsátása (kicsit megugrik az infláció és vissza áll az egyensúly), mint a bankok semmiből történő pénzteremtése, ami eladósította az egész világot.

  131. 124, 126:
    „Nekem például abból van “feleslegem” hogy 30 éven keresztül napi 16 órát dolgoztam. Te most ezért meg akarsz engem büntetni?”

    Azért gondolom azt senki se vitatja, hogy annak a bizonyos 1 %-nak, aki(k) a vagyon jelentős részét birtokolják, nem csak munkából származik a jövedelme.
    Gondolom a társadalomban nem csak 1% dolgozik rendesen, hanem még jó pár % és még sincsenek benne abba a bizonyos 1 %-ban.

    Itt bizony szerepet játszik még az ügyeskedés, törvénytelen módszerek, örökség és bizony-bizony markánsa a kamatjövedelem!

    A kamatjövedelemmel meg első fokozatban korlátozni kell.
    Pl. uzsorakamat tiltása.
    Tehát nem azt kell elérni, hogy ne legyen kamat, hanem megfelelően alacsony legyen.
    Mint a nyugati világban lévő történések is mutatják, akinek van, az alacsony kamat mellett is kölcsön adja, mert a semminél a kicsi is több.
    Sőt negatív kamatra is (amikor ő fizet), mivel így biztonságba tudja a pénzét pl. Svájcban vagy Németországban.

    És bizony-bizony a 7 éves adósság eltörlés se ördögtől való, mivel ha van kamat, akkor ez a probléma a rendszerbe van kódolva.
    Az alacsonyabb kamat csak késlelteti a végkifejletet..

    „Ha nincs kamat, nincs hitel sem.”
    Megfelelő kicsi kamat mellett van hitel.

    Nem az a hibás, akinek pénze van, és kölcsön adja, hanem az, aki olyanra kér kölcsönt, ami nem ‘hozza meg’ a kamatot és a tőkét – mint pl. a hawaii nyaralás – hitelből…”

    Ez kissé egyoldalú nézőpont.

    Ez kétoldalú szerződés. tehát a kölcsönadó legalább annyira van felelőssége a kihelyezésért, mint a felvevően a hitelfelvételéét.
    Ha a kölcsönadó bukja a hitelét, akkor nem az állambácsinál kuncsorogjon kárpótlásárt, hanem nyelje be a veszteségét és legközelebb fogja vissza a mohóságát a kölcsön adásnál, és jó nézze meg kinek add kölcsönt (annak, akinél jó esély van a visszafizetésre)

  132. 142
    Ha aláírok egy fizetési elismervényt, kötelezettséget, akkor máris a semmiből teremtettem pénzt.
    Ugyanis az elismervénnyel esetleg, szerencsés esetben fizetni lehet.
    Tehát pénz.
    A szabad és szabályozatlan magatartású indivídumokból álló sokaság sohasem lehet biztos abban hogy egy pánik vagy más tömeghisztéria hatású esemény ne okozhatna katasztrófát.

  133. 146: „Ez kissé egyoldalú nézőpont.”
    Én inkább leegyszerűsítettnek mondanám. Nem szeretek sokat írni. 🙂

    „a kölcsönadó legalább annyira van felelőssége a kihelyezésért, mint a felvevően a hitelfelvételéét.”

    Miért lenne bármiféle felelőssége a kölcsönadónak (banknak)? Még csak nem is a betétesei pénzét adja kölcsön, hogy felelősnek kellene lennie – legalább nekik.
    (Nem akarok szemináriumot tartani, rengetegen leírták már, hogy a bank hogyan teremt pénzt.)
    A bank arra törekszik, hogy egy-egy terméke összességében profitot hozzon (a tulajdonosoknak), egy-egy adós fizetőképtelensége nem érdekli, amíg a fizetőképesekre tudja hárítani a kieső haszonrészt. Ezt játszották a devizahiteleseknél is. (Pa-pa-pa-pa- Raiffeisen 🙂 , ha még emlékszel. )

    Ha az állam meg olyan hülye, hogy pénzt ad a banknak (‘kisegíti’), akkor a bank hülye lenne ezt nem kihasználni.(Magánosítsd a nyereséget, terítsd szét a veszteséget.)
    Sőt, előre is megy, esetenként olyan politikust ültet hatalomba, aki a bank érdekeit előtérbe helyezi (pl. GyF – devizahitelek elterjedése ellen nem tett semmit – vajon miért nem?).

  134. 148: „Ha aláírok egy fizetési elismervényt, kötelezettséget, akkor máris a semmiből teremtettem pénzt.” Csak szeretnéd… 🙂

  135. Szóval fiúk!

    Rossz volt ezt végigolvasni. Observer kivételével az egészet nem értitek, csak izlés szerint felcsipegettetek a kedvetekre való rész információt. Néhány slágvort:
    1) Ha nincs kamat akkor nincs kölcsön.
    2) a kamat mértékét a kereslet-kinálat szabja meg.
    3) a hitelezőnek nincs semmi kötelezettsége azon kívül, hogy a törvényes keretek között maradjon.
    4) Uzsora ellen létezik törvény, nehéz helyzet kihasználása ellen létezik törvény. Nyitott kapúkat döngettek.
    .
    .
    .
    .

  136. 149:
    „Miért lenne bármiféle felelőssége a kölcsönadónak (banknak)? ”

    Ez azért egy eléggé merész kérdés.

    Egy elbukott hitel, az a nyereség rovására megy részleges vagy teljesen a behajthatóságtól függően.
    Sok behajthatatlan hitel már a betétesek és a részvényesek pénzére is megy.

    Azt nem lehet szabályozni, hogy egy-egy hitelt bebukok, de összességében nyereséges vagyok.
    Ha a hitel kihelyezési feltételek lazák, a bukás kódolva van.

    ” amíg a fizetőképesekre tudja hárítani a kieső haszonrészt. Ezt játszották a devizahiteleseknél is.”
    Na ez egy magyar specialitás, szerinted ez a normális és általánosan elfogadott banki gyakorlat?
    Nem ez a kivétel?

    „Ha az állam meg olyan hülye, hogy pénzt ad a banknak (‘kisegíti’), akkor a bank hülye lenne ezt nem kihasználni.(Magánosítsd a nyereséget, terítsd szét a veszteséget.)”

    Ez így működik sajnos, de ez normális szerinted?
    De mi is a garancia rá, hogy az állam kisegíti.
    A Lehmant pl hagyták bedőlni.

    Ha egy bank azért hitelez felelőtlenül, mert arra számít, hogy az állam kisegíti, azt moral hazardnak hívják és ezzel kockáztatja a betétesek és a banki részvényesek pénzét, ergo felelőtlen!!!

    Esetleg a banki, hitelezői felelősségről meg kéne azokat a kis banki részvényeseket kérdezni, akik nem segítettek ki állami mentőövekkel, hanem hagyták bebukni pl. az USA-ban?

    Itt se volt a hitel kihelyezőnek felelőssége???
    Ez a normális általános kapitalista üzemi gyakorlat, az állami segítség a kivétel.

    Itt azt hiszem eléggé egyértelmű a hitelkihelyező bank felelőssége.

  137. 151: Szép ez a felsorolás, akkor tovább folytatnám:

    A kamatot a kereslet-kínálat szabja meg, ha az nem ütközik egyéb törvényes feltételekbe.

    Miért harminc százalék pl. jelenleg az uzsorakamat felső határa?
    Miért nem korlátozza jobban a törvény a felelőtlen hitelkihelyezést?

    „a hitelezőnek nincs semmi kötelezettsége azon kívül, hogy a törvényes keretek között maradjon”
    A rossz hitelkihelyezésnek, ami pl. egy bank csődjét eredményezi, jelenleg is számon kérhető a csődbejuttató bank vezetőségén.
    A szabályozást szigorítani kéne.

    Hangsúlyozom, a vita onnan indult, hogy hogyan lehetne a ezen adósság keletkezési folyamatot lelassítani, elimininálni.

    A helyzet egyértelmű: A jelenlegi rendszer rossz, mert ilyen adósságok kialakulását lehetővé teszi. A kérdés az, hogy hogyan és mit kéne változtatni, hogy ezek a hibák elkerülhetővé váljanak.

  138. 154:
    Én ezt a vitát számviteli keretek között hagyom, nem megyek át politikaiba.
    Felesleges feszegetni a bank fdelelőségét, mert NINCS. aját érdekében jelzálogra ad kölcsönt, tehát nem tud bukni. Uli-buli bankok adnak jelzálog nélkül is, de akkor a THM még 250 % is lehet. Na abba belefér egy csomó bebukás.
    Én csak azlrt szólok közbe, mert megy egy csomó demagóg hülyeség is.

    153:
    Ha nem tudod mi a pénz, akkor nézd meg a keresőben. 🙂 Én a pénzt azért fogadom el általános fizető eszköznek, mert tőlem is elfogadják. Ezek olyan egyszerű dolgok, csak összekeveritek a számvitelt a politikával. Szajkozzátok, hogy kamatos-kamat, meg exponenciális egyenlet, de egyikkel se vagytok tisztában. 😉 Már néhányszor leírtam, nem fogom ismételgetni.

  139. 155:
    „Felesleges feszegetni a bank fdelelőségét, mert NINCS. aját érdekében jelzálogra ad kölcsönt, tehát nem tud bukni.”

    Hát ezt azért a helyedben még egyszer átgondolnám.

    Hogy-hogy nem tud bukni a jelzálogon a bank?
    Szerinted miért mennek tönkre az USA bankok?
    Számvitelileg?
    Amikor a jelzáloggal megterhelt ingatlan jelenlegi értéke nem fedezi a rá felvett hitel értékét?

    Nem csak a magyar, világ viszonylatban párját ritkító gyakorlat létezik.

    Mellesleg a témafelvetés NEM a magyar helyzetről, nem a magyar bankokról szólt. Válaszuk le ezt a vitát a magyar devizahiteles témáról!

    És mi az hogy nincs felelőssége?
    Tán én adtam kölcsön, aztán Ő bukott bele?
    Saját tettei után nincs felelőssége?
    Furcsa felelősség fogalmaid vannak.
    Egy cégvezető csődbe viszi a bankját és nincs felelőssége?
    Nem tartózik felelősséggel a bank részvényeseinek és a betéteseknek?

    A betéteseket se 100%-ig kártalanítják, hanem csak egy bizonyos összeghatárig.

  140. 156: „Hogy-hogy nem tud bukni a jelzálogon a bank?
    Szerinted miért mennek tönkre az USA bankok?”

    Az ingatlan lufi kipukkadása a rendkívüli helyzet. Mindenki a folyamatos áremelkedésre játszott és az ment is évtizedekig.

  141. 157

    ” Az ingatlan lufi kipukkadása a rendkívüli helyzet. Mindenki a folyamatos áremelkedésre játszott és az ment is évtizedekig ”

    ….és addig minden résztvevőnek baromira megérte.
    az egész világ haszonélvezője volt a prosperitásnak …
    nagyobb kockázat nagyobb prosperitás, nagyobb bukta…
    Az emberi életet nem a halál minősíti.

  142. 156:
    Át szoktam gondolni, de még mielőtt leírom, felszólításra általában nem!
    A jelzálogot azért találták ki, hogy legyen fedezete a hitelnek. próbáld ki. Az OTP (például) egy 10 milliós ingatlanra legfeljebb 6 milliót ad kölcsön. De adj be a zálogházba egy nyakláncot. 100.000 forintos becsült értékre adnak 30.000 forint kölcsönt. Te az amerikai 2008-as bukfencre hivatkozol. Ott a dereguláció miatt (bármelyik) bank a teljes vételárat kikölcsönözte. Vagyis tudtál venni ingatlant nulla deposit lefizetéssel, mert az ügynökök fel akarták marni a jutalékot, és ezt a bankok hagyták, mert az összegyüjtött követeléseiket 1 % költség mellett bebiztosították, majd eladták as gyanútlan befektetőknek, akik sok esetben európai bankok voltak. Ez egy hatalmas csalás volt, ahol a részvevők pontosan tudták, hogy bukta lesz a vége. Ezt ne hozd fel egy általános számviteli vitában. IGEN, (normál esetben) a bank nem vállal rizikót, erre való a jelzálog jog bejegyzése.

  143. 157: „Az ingatlan lufi kipukkadása a rendkívüli helyzet.”

    Az ingatlan lufit nem most fedezték fel, nem kéne így rácsodálkozni.
    Ennek következtében az óvatosság indokolt kellett volna, hogy legyen.

    Sőt a részvény lufit sem.

    Az jelzi legbiztosabban egy eszközár lufi végét, amikor az újságok egy új korról, paradigmaváltásról beszélnek, hogy de most aztán másképpen lesz, mint eddig volt…

  144. Haha, ingatlanlufi, csak porszem a sivatagban. Jelenleg minden túl van értékelve, minden részvény fel van fújva, még az arany is. Az ingatlannál kiborult a bili, ezt még úgy ahogy tudták kezelni, de mi lesz majd a többinél ? Az irdatlan nagy pénzmennyiség miatt van ez a túlértékelt állapot, de ez egy pillanat alatt semmivé lehet. Szegény bolygónk kilóra megvéve, be van árazva, de ez a legnagyobb illúzió, és erre hamarosan rájövünk.

  145. 151:

    Tibor bá ezt most a végletekig leegyszerűsítetted, de a pénzrendszer nem így működik.
    A kamatot a kereslet kínálat határozza meg? Hát ezen azért gondolkodj el… főleg az iránymutató kamat esetén. Egyébként még mindig nem értem miért véded a bankokat, mert a reakciódból nagyjából ez jön le.

  146. 162: „még mindig nem értem miért véded a bankokat, mert a reakciódból nagyjából ez jön le”
    Tele van a spájza OTP részvénnyel, és jutalékot is kap minden meggyőzött kommentelő után 🙂

    Egyszerűen nem értitek meg, hogy a bankok mindent kihasználnak a profit maximalizálás érdekében, amit a törvények számukra megengednek és a kapitalizmusban ez bizony normális.
    Először a törvényhozókat, meg a bankok felügyeleti szerveit kell tökön rúgni, akik a mostani helyzetet lehetővé tették.

  147. 159:
    Egy korábbi ingatlan lufi kipukkanása utáni bankcsődöket felhozhatok példaképpen,avagy azt se szabad?
    Mert ilyen , mint írtam jó pár volt a történelemben, a 2008-as ingatlan válság NEM EGYEDI ESET.
    Eléggé lyukas lesz ennek az „általános számviteli vita”-nak az azt megalapozó gazdaságtörténeti része, ha minden ilyen esetet kihagyunk a vizsgálatból.

    Szóval megy fel az ingatlanár egy jó ideje, de a felelősen hitelező bank tovább hitelez, a múltat nem tanulmányozza a nagy felelősségében.
    Mert úgy véli ez az általános üzletmenet része, és ez így is fog menni továbbra is.

    Na most már csak azt kéne megmagyarázni, ” és ezt a bankok hagyták, mert az összegyüjtött követeléseiket 1 % költség mellett bebiztosították, majd eladták as gyanútlan befektetőknek, akik sok esetben európai bankok voltak.”, hogy akkor az USA kis bankok miért mentek csődbe?

    Nem hiszem, hogy mind CDO-t vásárolt, mivel a válság utáni új szabályozás szerint a CDO-kat nem kell piaci értéken nyilván tartani.
    A CDO kibocsátást tipikusan a nagy bankok csinálták, akiknek állam bácsi a hóna alá nyúlt, annak ellenére, hogy a CDO-k nagy részét tovább passzolták.

    Egyébként meg a banknak nem kéne a kockázatkezelésében a rendkívüli esetekre is felkészülnie?
    Vagy csak az általánosra, és amikor a „Black Swan” színre lép akkor rácsodálkozik, hogy jé ilyen is van?

  148. 163:

    „Tele van a spájza OTP részvénnyel, és jutalékot is kap minden meggyőzött kommentelő után”

    Oké, így már minden világos 😀

  149. 163:
    „Egyszerűen nem értitek meg, hogy a bankok mindent kihasználnak a profit maximalizálás érdekében, amit a törvények számukra megengednek és a kapitalizmusban ez bizony normális.”

    Ebben egyet is érthetünk, de a vita kiindulása nem erről szólt.

  150. 166 és a többiek:
    A vita kiindulás, menete és vége arrtól szól, hogy még mindig nem tudtok kapitalistán gondolkodni és még mindig keresitek a szocialista igazságot. Könyörgök, az egész világon fiat money van minimum 1971 óta. Az USA 1913 óta a bankárok állama. Ez a valóság, kár siránkozni. de semmi sincs veszve, ha észnél vagy és nem 8 milla felmarása után jut eszedbe, hogy szemetek a bankok.

  151. 167!
    Pontosan ezt mondta a férj uram is,mikor elolvasott itt mindent..Hogy még mindig szocialistán gondolkodnak…

    Valamelyik nap néztem a jó öreg San Francisco utcáint,és abban az utolsó mondat az volt,hogy
    A saját mohóságodból soha nem fogsz meggazdagodni,(megélni) csak a másik mohóságából..

    Szoktam most ezeket a régi krimi sorozatokat nézni,amiben eddig csak a krimit láttuk,(szocialistán) most már a lényeget is látom benne…

  152. Újra kell idéznem egy Rotschild elhíresült mondását, ami már Tibor bá oldalán sokszor megjelent:

    „Adjátok a kezembe egy ország pénzkibocsátásának jogát, és engem nem érdekel, hogy kik hozzák a törvényeket!”

    Ebben minden benne van, tömören, röviden, lényegretörően.
    Ezek után milyen szocialista, meg kapitalista maszlagokat hoztok példának? Az állami törvénykezés pedig kit érdekel? A bankokat nem, amíg nem érintik őket hátrányosan…
    Ha igen, akkor erőt demonstrálnak egy kis árfolyamingadozással, leminősítéssel stb…

    Szocialistán gondolkodni, meg szocialista igazságok… úr Isten, hogy jön ez ide???
    A fiat pénz a szocializmusban nem ugyanazt a pusztítást okozza?

  153. 167:
    Nem egészen.
    A vita mint írtam, a lehetséges változtatás módjairól való agyalásról indult.A jelenlegi kamat és adósságrendszer fenntarthatatlanságáról.

    Ami közben elhangzott pár vitatható állítás és annak cáfolata.

    Ha ezt szocialista igazságkeresésnek titulálod, az a Te véleményed.

    Én inkább úgy látom, hogy két gondolkodásmód tűnt fel a vitában:

    Egy statikus, bár a hibákat látó, de változtatni nem akaró, arról lemondó, beletörődő, „fiat money van minimum 1971 óta. Az USA 1913 óta a bankárok állama. ” , amely legnagyobb célja az alkalmazkodás

    és egy másik, amelyet valami változtatási szándék vezérel.
    A világot látva nem vagyunk ezzel a szándékkal egyedül.

    Lehet azon fanyalogni, hogy ez a változtatási szándék/agyalás se ér semmit, mert a világ úgy se változik, meg kevesek vagyunk hozzá, de ezzel a felfogással még mindig a barlangokban laknánk.

  154. 170:
    Ezzel látod egyetértek, ha mindenképpen madártávlatból akarod szemlélni az emeberiséget, de a mondatod egy nagyon fontos kiegészítésre szorúl. Igen, igen, a radikálisan cselekedők jobbították meg a világot, de nem a maguk számára, mert ők rendszerint belehaltak a jobbitásba, hanem a sunyit szemlélőkét. Ez az oka annak, hogy sose a 80-asok a forradalmárok. Ugyanis mi szeretünk élni. Akarod tudni, hogy miért? Mert mi már tudjuk, hogyan érdemes. 😉
    Kiért is küzdesz, kockáztatsz és esetleg elvérzel? Várd ki, hogy mit fogsz kapni érte cserébde!

  155. 171: „Igen, igen, a radikálisan cselekedők jobbították meg a világot,” Hozz egy konkrét példát!

  156. 172:
    Bocsánat én csak átvettem Pzuj-tól. Hittem neki! Tessék tőle kérni. 😛

  157. 171:
    Egyrészt az nem igaz, hogy minden forradalmár belehal a forradalomba és másnak kaparja ki a gesztenyét. Van amikor nagyon tudatosan magának. Az más kérdés, hogy a szélesebb néptömegeknek egy rövidtávú fellélegzés után mennyire változik a helyzete.

    Ha az a gondolkodásmód, amit Te is korodból fogva képviselsz álltalánossá válik, az változásra alkalmatlanná teszi a társadalmat. Ezt gerontokráciának hívják, amire van esélyünk az általános elöregedést figyelembe véve.
    Ezt ellensúlyozandó kéne valami automatikus mechanizmus, ami a változást elősegíti.

  158. 173;
    A megfogalmazás a Te érdemed, nem akarom elvitatni Tőled! 🙂

  159. 172: Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a radikálisan cselekvők szükségesek a világ radikális megváltoztatásához.

    Az meg vita tárgya lehet, hogy a jelenlegi helyzetben szükséges-e a radikális változtatás.

  160. 117:
    „Az ffek oldala jelenleg csak így jön be bármilyen böngészőből:

    ffek.hu/index.php”

    Ez azt hiszem web szerver konfigurációs hiba. Legalább is apache web szervernél.

  161. 176. A világ radikális megváltoztatásának elindítására ember nem ,csak egy „bomba” képes. Tudjuk, hogy ez a láthatatlan „bomba” ki van biztosítva, és tudjuk, hogy elindult a visszaszámlálás.
    Gerald Celente, Max Keiser megmondták, hogy „Banks are dead!” . Max,a Wall Street-i bróker még polgáháborút is vizionál 2013 tavasza előtt az USA-ban. hogy Európát magával rántja, az majdnem biztos. http://www.youtube.com/watch?v=NQMAf5jTFc8&feature=player_embedded#!
    A bennfentesek mind tudják, hogy a pénz korlátlan előállítása nem megy a végtelenségig, tehát már készülnek a nagy durranásra. A hatóság is csendben készülődik, az emberiség 99 %-a pedig mit sem sejt.

  162. 180!
    Ige,ezt már valaki egyszer be linkelte..

  163. 180!
    Ez nagyon jó! Kötelező mindenkinek! 😀 18.40 -nél a ruha és bicajlopás jelenettől kezdve már ríva néztem 😀

  164. Melike, Te vagy a nyuszi, én vagyok a sün, Attila az akire ráesett az oroszlán, Technomuzsik meg aki a tehénnel vontatja a piros ladát. Ábel a kisvakond, Tibor bá a piroskapucnis ember aki etette a kisállatokat, míg meg nem jelent a medve, aki nem tudom ki 😀 talán Observer 🙂
    Hochstein mondjuk az oroszlán, aki beleült a rugósfotelbe : )

  165. 183!
    Parádés a szereposztás Dorka,mondhatnám Hollywoodi.. 🙂
    Most már a hupikék törpis verziót is fel vázolhatnád,ha így benne vagy..
    Az egy egész valódi kibuc falu,és mindenkinek jut benne szerep tőlünk.. Mert így azért sokan ki maradtak,nehogy meg sértődjenek… 😀

  166. 180:
    A mese 1984-ben készült. Valahogy így kéne kinézni egy mesének.

  167. 187:vagy még inkább úgy, hogy apuci anyuci mondja fejből vagy könyvből.
    Érdekes, kiskoromban ezeket a szöveg nélküli”nembeszélős” meséket nem szerettem.(kisvakondot is csak felnőtt fejjel élvezem:)
    Utáltam a Lolkabolkát, a Varázsceruzát, a Pimpát, és bizony a kisvakondot is,a barbapapától rettegtem. PONT ezek voltak a férjem kedvencei:D Én imádtam a varjúdombi meséket, a Mazsola és manócskát, a vizipókot, a magyar népmeséket, és a Pom pom-ot. Ő meg ezeket utálta.

    Melike, az nem jó (hupikék) mert csak egy lány van benne, annak is idétlen a cipője…

    Tudom tudom, befejeztem a hülyéskedést.. (elkomolyodik)

  168. 188!
    Már hogy lenne csak egy lány, ott van Törpiri is meg Törpboszi..
    Had ne linkeljek,mert Tibor bá lezavar a térképről. 😀

  169. Melike Melike gyanús vagy te nekem..
    Törpikéék előrehajtva hordják a frígiai sapkájukat.. szabadkőművesek 🙂

  170. Franciaországban, a rádió (az RTL Klub megfelelője) kimondta, hogy valódi változást csak forradalom csikarhat ki. Ez egy hosszú pénzügyi problémákkal foglalkozó műsor volt „szakértőkkel”.

    Én azt szűrtem le belőle, hogy a hatalom már fel van készülve, várják, esetleg ők maguk fognak kirobbantani egy „kontrollált” forradalmat.

    Úgy tűnik, a visszaszámlálás már elkezdődött.

  171. 191:
    Forradalom. Kit érdekel, amikor a csajok hupikék törpikéznek! 🙁

  172. Forradalom.. ha jön, jön..Nem akarom én elrontani mindenféle mesékkel. Elnézést, kissé lehet hogy betéptem,a lumbágómra kaptam egy antidolor nevű 80 mm átmárőjű tablettát, és most 6 hete először nem fáj a derekam. Csodás érzés, de ez az antidolor nem lesz megoldás…szerintem van benne valami ami túl laza.. de ezt a hatást kihasználva most megkérdezem Attila: Mit jelent az hogy (PV)?

  173. 191!
    Ennek a beírásnak az örömére,elolvastam a cion bölcsek jegyzőkönyvét,hát nem valami biztató.. 🙁

  174. 193. Dorka

    A PV az Pozitív Visszacsatolás… ha ráklikkelsz belenézhetsz, bár már jó régen nem nyúltam bele.

  175. 194:
    13 éves koromban apám egyik kálvinista barátja a kezembe nyomta Cion bölcseinek a jegyzőkönyvét, és már az akkori zsenge elmém is azt sugta, hogy ez nem lehet igaz. Büntetésből Pista bá nem is hozott nekem több könyvet.

  176. 196. Tiborbá

    Valóban, bizonyítottan egy hamisítvány… (de hol lehet az eredeti?)

    Így, több mint 100 év távlatából igen hátborzongazóan megvalósult programnak látszik.

  177. (de hol az eredeti)
    csak neked árulom el Attus,Válassz:
    1-soha nem létezett „eredeti’.
    2- Bruckmayer Nellike néni zongorája alatt van, a hangszer 1962 április elseje óta hiányzó harmadik lábát pótolja. (Kakukk utca 4, „B” lépcsőház, az ajtófélfán kék színű mezüze,)A papagájjal vigyázz, be van tanítva,ha háromszor elhangzik előtte „mesugah”,– Támad.

    🙂

  178. 196!
    Ez Attila 191-es forradalmi felvetéséből jutott eszembe,mivel úgy emlékszem a cbj-ben olvastam hogy egyszerre minden európai országban a munkások egész seregeit fogjuk az utcára dobni..

  179. 198. Dorka

    (de hol az eredeti)

    Sose érted a fanyar zsengéimet…. Mindegy … a „hamisítvány” időnként feltételez egy „eredeti” művet… különösen ha úgy néz ki mint egy bevásárlólista a tele bevásárlókosár mellett… De majd mekkérdezem Bruckmayer Nellikét… addig biztosan szivesen tartja majd a zongorát, amíg átlapzom.

  180. 199. Melike

    Egész Európát nem tudom, de a franciák nagyon meg lesznek lepődve amikor hazatérnek a szabadságról az Azúrpart mellől vagy Portugáliából…
    Most már nyíltan mondogatják, hogy Hollande nem szoci hanem libsi…
    És már olyanok is vannak, akik kamaszos mosollyal a szájuk szögletében bólogatnak, hogy ők azt is tudták, hogy a kettő ugyanaz…

  181. 203!
    Én újabban nem olvasom ezt az oldalt,mert olyan hergelős oldal ,hogy ha olvasom,mindegy ha beugrom a hídról a Bodrogba.. 🙁
    Bár tudom hogy egyszer bekövetkezik.. Mármint az összeomlás..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük