(862) Fogyókúra

Tibor bá’ online

 

Ha könyvet írsz, és el is akarod adni, akkor írj egy új szakácskönyvet. Függetlenül attól, hogy pillanatnyilag 853 szakácskönyv van a piacon, a nyolcszázötvennegyediket meg fogják venni. Ez egy ilyen ország! Lehet, hogy ebből következik, ha a megírt cikkedért pénzt is akarsz kapni, akkor írj a fogyókúráról, garantáltan kapkodni fognak utána.

A helyzet az, hogy akaratomtól teljesen függetlenül az elmúlt 12 hónapban fogytam 10 kilót, ami egyáltalán „nem fért rám”. 78-ról lementem 68-ra és öregedtem hozzá 5 évet. Minek után Éva célzásokat tett a válókereset beadására, kénytelen voltam utánanézni a dolognak. Mások odaadnák fele királyságukat 10 kilóért, én meg küszködök a súlyvesztés ellen. Számoltam a kalóriákat, 10 deka vajakat ettem kenyér nélkül, hatalmas húsokat vágtam be, a kedvező hatás legkisebb jele nélkül. Persze jöttek a jó tanácsok, hogy valahol rejtegetek magamban egy rákot, mert mi másért fogynék. Hülyeség, rákra immunis vagyok. Mindegy, kénytelen voltam belevetni maga a témába, amit most előadok visszafelé, mert gondolom senkise hízni, mindenki fogyni akar.

Az első igazság, hogy a kalória az kalória. Ha fogyni akarsz, akkor számolni kell a kalóriákat, de ez nem minden. A hízás-fogyás egy irgalmatlanul bonyolult folyamat. Ha sallangok nélkül csak a végeredmény érdekel, ne is olvasd tovább. A tanács pofon egyszerű: A szénhidrát fogyasztásodat vidd le a minimumra, úgy értem a minimumra. Nem könnyű, mert majd mindenben van, de abszolút hatásos. És akkor innentől jön az „elmélet”, ha esetleg az is érdekelne.

Kezdjük azzal, hogy az élelmiszerek három főcsoportba oszthatók: szénhidrátok, zsírok és fehérjék. A szervezetet működéséhez (vegyi)energia kell, amit glükóz (szőlőcukor) formájában kéri, ha másképp kapja, nem emel ellene kifogást, hanem a máj menten átalakítja glükózzá. Ha jó sokat eszel, amit nem használsz fel azonnal, nem kering körbe-körbe a véredben, hanem a szervezet elraktározza, de nem glükóz formában, hanem előbb átalakítja zsiradékká, amit lepakol a bőr alá, majd a belek körül, végül mindenhová, ahol van erre hely, ha nincs hely, akkor csinál. Vagyis azért hízol, mert több kalóriát fogyasztasz el, mint amennyire szükséged van.

Koplalás esetén az élet fenntartásához szükséges glükózt a máj ebből az elraktározott zsírból állítja elő. Ha minden zsír elfogyott és tovább koplalsz, akkor a szervezet hozzányúl az izmokhoz, tehát elkezdi felélni a fehérjéket, de ez már a végstádium, pláne, hogy a fehérjék energia tartalma kevesebb, mint a zsiradék energia tartalmának a fele.  

Van azonban a szervezetnek egy másik opciója is, zsír lerakodás helyett a felesleges energiát egyszerűen nem dolgozza fel. Ezek azok a szerencsés emberek, akik zabálhatnak éjjel-nappal, egyszerűen nem híznak meg. Kedvező az anyagcseréjük, állapítják meg a szakértők. Ez az a tényező, ami miatt annyi baj van a fogyókúrák körül. Akinek olyan az anyagcseréje, hogy a legutolsó kalóriát is felhasználja, amit elfogyaszt, az „a levegőtől is hízik”, ami ugyan szó szerint nem igaz, de tény, hogy alig-alig eszik, és mégis hízik, vagy legalább is képtelen lefogyni. Ennek az oka nagyon egyszerű. Egészen picike vegyi energia is irgalmatlan sok mechanikai munkával egyenlő. Egyetlen szelet zsíros kenyérrel meg lehet mászni a Kékes Tetőt.

Gondolom, nem fogsz meglepődni, ha elárulom, hogy a szervezeten belül ezeket a folyamatokat hormonok (katalizátorok) irányítják. Az emberi hormonháztartás pedig egy finoman kiegyensúlyozott rendszer, piszkosul függnek egymástól. Ha felborul a hormon egyensúly, akkor minden borul. És különben is, senki se szeret feleslegesen melózni, a májunk se. Ezért a szervezet inkább megvárja, hogy egyél valamit – amit éhség érzettel erőszakol ki – mintsem, hogy a zsírtartalékhoz nyúlna. Csak akkor hajlandó a máj az elraktározott zsírból glükózt gyártani, ha már végkép semmi glükóz nincs a vérben, és ha bekapsz egy darabka csokit, máris van szénhidrát, és a májad szarik lebontani zsírt.

Mit is mondtam, minimum szénhidrát és lefogysz. Miért? Menjünk vissza az alapokhoz. Nagyon sok szénhidrát van, azon belül cukrok, de az izmoknak csak glükóz kell. A máj az összes egyéb szénhidrátot átalakítja, de átalakítja a zsírokat is (amiből szintén nagyon sok van) és a fehérjéket is, de csak mintha a fogát húznák. És kell még a képbe az, hogy a szervezet nem tud elraktározni mindenféle zsírsavat, kizárólag azt, amit a máj állít elő. Nézzük, mi történik a gyakorlatban. (hagyjuk ki a megbeszélésből, hogy a szervezetnek szüksége van lebontott fehérjékre is a sejtek pótlásához): vegyes étrendedből a máj először a szénhidrátokat alakítja át glükózra, mert ez neki a legkönnyebb, és pont erre van szükséged. Ha a szükségesnél több szénhidrátot eszel, akkor a feleslegből a máj olyan zsírsavat gyárt, ami egyből lerakódhat. De mi van akkor, ha a vegyes étrendedben nincs annyi szénhidrát, amennyire szükség lenne. Nos, ebben az esetben a máj zsírsavakból csinál glükózt, amire van választéka, vagy a testhez tartozó zsiradékhoz nyúl, vagy ahhoz, amit éppen ettél. De a máj szívesebben ügyködik a „saját” zsírjával, mint a szedett-vedett zsírsavakkal, amit voltál oly kedves és elfogyasztottál. Hogy ezekkel mi lesz? Mindegy, a lényeg, hogy a kevés szénhidrát fogyasztással arra erőszakoltad a májat, hogy bontsa le a különböző helyeken lerakodott zsírpárnáidat. Nem ezt akarod? De igen. Tehát ehetsz, de nem szénhidrátot. Mik ezek: cukor, finom búzaliszt, rizs, száraztészta, burgonya. Tehát zsírok IGEN, szénhidrátok NEM. Hát ennyi.      

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

44 gondolat erről: „(862) Fogyókúra

  1. Sziasztok!
    Most már értem miért állt le a fogyás nálam. Én az utóbbi 4 hónapban fogytam 30 kg-ot, de az utóbbi 1-2 hétben nem akar lemenni 1 kg sem. Ezek szerint az lehet az oka, hogy mostanában a koplalás mellett ettem csokit és nasikat is.
    Köszi Tibor bá’, ismét hasznos cikket hoztál össze!

  2. Én is ezzel a módszerrel fogytam az utóbbi három hónap alatt 10 kilót. Én mondjuk direkt. 🙂

  3. Nagyon jó összefoglalás, ritka jó a máshol olvasható béna férfi-nőimagazinos cikkek tengerében.
    Annyi kiegészítés, hogy az izmokban lévő proteinhez valóban a végszükségben nyúl a test, de az izmokban eltárolt szénhidrát raktárakat a zsírbontás előtt-mellett használja fel a test.
    Ezért csinálnak a body builderek a fogyasztó időszakban olyat, hogy 4-5 nap totál szénhidrát megvonás – ezalatt kiürülnek az izmok szénhidrát raktárai ÉS már bőven megy a zsírégetés. Ezután tartanak 1-2 nap szénhidrát töltést “bűntelenül” tömve a szénhidrátot, amely az izmokba töltődik vissza, nem okoz zsírosodást, de nem veszítik el az izomtömeg szénhidrát részét. Persze ehhez nagy izmok-raktárak szükségesek, de az elv ugyanez kicsiben is.

  4. Amit írsz, teljesen egybevág a tapasztalataimmal.
    6-8 éve lányaim elhatározták, hogy szénhidrátmentes fogyókúrába kezdenek, és mivel én is már kissé túlsúlyos voltam rávettek, hogy tartsak velük.
    A kezdet nekem egy rémálom volt, mivel egyébként a kenyeret is kenyérrel ettem, egész kis húshoz is meg tudtam enni körítéshegyeket, mert a jóllakottság érzését csak a tele bendő biztosította.
    Aztán lassan kiderült, hogy ez csak egy rossz beidegződés, mert néhány hónapi szenvedés után beletörődött a szervezetem, hogy nincsenek nagy mennyiségek. Persze, mivel a szakirodalom azt írta, hogy húsfélékből, zöldségből lehet bőségesen fogyasztani, az elején ezek kissé kóros túlerőltetésével próbáltam a mennyiséget is biztosítani, ami viszont nem volt olcsó mulatság. (ezért nem biztos, hogy egy alacsony jövedelemszinten tengődő személynek ez igen praktikusan megvalósítható)
    Még nejem is szóvátette időnként, hogy ennyi felvágottat azért nem kellene együltő helyemben megenni.
    De a dolog kétségtelenül működött a kellő türelmi idő után. Mert mondanom sem kell, az első hónapban semmi változást nem mutatott a mérleg.
    Aztán szép lassan, hónapról hónapra egy-két kilók leugrottak, és mire ősz derekán jártunk kerek tizennégy kilóval voltam könnyebb, mint év elején.
    Éa ami csodálatos volt, néhány hónap után az éhségérzet is csillapodott, ami az elején pokoli volt, minden étkezés után korgó gyomorral lestem az órát, hogy mikor lesz a következő.
    A végén viszont már a nejem volt az, aki csodálkozva kérdezgette egy sovány kis étkezés után, hogy “És tényleg nem vagy éhes ezután a pár falat után?”. És nem voltam. Irigykedve és hitetlenkedve nézte, mert ő nem bírta ezt az önfegyelmet, ami a dologhoz nélkülözhetetlen volt, főleg az indulásnál.
    De sajnos a kísértés mindig megmaradt, mert aki fél életén át szerette a bőséges hagyományos táplálkozást, ami a szülői háztól kezdve természetes volt, annak mindig lesz egy hiányérzete, vágyakozni fog azok az ételek, ízek után, amiket a diéta miatt nélkülöznie kell. És azt a tudatot nehéz elviselni, hogy többé olyant nem ehetsz.
    Igy lassan becsúsztak a kivételes alkalmak, ünnepek stb, amik esetében felmentettem magam, aztán ezek elkezdtek szaporodni, míg a végén bebukott az ügy és egy-két év alatt vissza is jöttek a kilók. 🙁

  5. 1-spiler
    Négy hónap alatt 30 kg! Ez valami embertelen kínzás lehet…

  6. Tibor bá! Mit jelent pontosan az a régi mondás, hogy a “zsírok a szénhidrátok tüzében égnek el”?

  7. 1 & 5:
    120 nap alatt nem lehet lefogyni 30.000 grammot, mert ennyi zsírnak a kalória értéke 270.000 kcaloria. Naponta 2000 kcal-t számolva az 135 nap. És akkor nem ehetsz semmit csak vitaminokat és vizet. A maximum heti 1 kg tényleges fogyás (nem vizvesztesség).

  8. wow Tibor bá! köszönöm, felnyitottad a szemem. 20kg feleslegem van asszem ideje lenne kevesebb szénhidrátot enni.

  9. 1-5:
    Tibor bá’ lehet, hogy ebben a súlyvesztésben víz is volt, mert a fogyás előtt rengeteget is ittam (vizet, sört, teát). Azóta nem is iszok annyit.
    Kell hozzá akaraterő és kitartás, no meg kellő motiváció 🙂
    Főleg az elején volt nehéz, aztán úgy-ahogy megszokja az ember.

  10. Nem fogyókúrázni kell, hanem normálisan táplálkozni. Az ételek minősége legalább annyira fontos, mint a mennyisége (vagy hiánya). A folyamatos fogyókúra, és a vissza-visszahízás nagyon megterheli a szervezetet, előbb utóbb nyomelemhiányos lesz, ami táptalaja a degeneratív betegségeknek. Néhány szabályt betartva, hosszú távon normalizálódik a testsúly, és nem kell folyton a mérleget lesni.

    A saját tapasztalatom alapján néhány szempont, amire érdemes figyelni:

    1. Kora délutánig többé-kevésbe nyugodt szívvel lehet fajsúlyosabb dolgokat is enni. A nap második felében, pláne este, pedig már nem.
    2. Nem mindegy, hogy milyen ételeket fogyasztunk együtt. Túlsúly szempontjából a legveszélyesebb finomított szénhidrátokat és cukrokat zsírral párosítva fogyasztani (olajban sütött, cukrozott fánk, pommes frites pl.)
    3. Célszerű betartani azt a szabályt, hogy gyümölcsöt reggel, szénhidrátot délben, zöldséget este eszünk.
    Figyelem! A paradicsom gyümölcs, a sárgadinnye, görögdinnye pedig zöldség.
    4. Reggeli gyümölcsfogyasztás UTÁN (vagy helyett) állati fehérje is fogyasztható. Pl. tojás, ami az egyik legfontosabb nyomelemforrás.
    5. Helyben termett idénynek megfelelő zöldséget, gyümölcsöt fogyasszunk! Nincs szükségünk például télen dél-afrikai eperre stb.
    6. Finomított cukrot, ‘barna’ cukrot, édességet NE! együnk, helyette bio nádcukrot, vagy nyírfacukrot, vagy leginkább termelői mézet.
    7. Aki fogyni szeretne, az SOK folyadékot, ásványvizetvizet igyon. De sose szénsavasat!
    8. Aki fogyni akar, az rendszeresen mozogjon (kardiózzon). Heti 1-2 alkalommal 1 órás tempós séta tökéletes.
    9. És végül, aki fogyni akar, az NE KOPLALJON!, mert bele fog betegedni.

  11. 1971-ig kellett volna ezt megírni, Tibor bá’!
    Mielőtt még megjelenik és bestseller lesz “Dr. Atkins táplálkozási forradalma”, 1972-ben.
    Meglett volna a nagy lóvé…:-)

    Üdv.

  12. Tibor Bá’!
    Te azért fogysz mert gilisztás vagy.
    Bizonyíték erre, hogy viszket a segged és nem tudsz megülni a fotelben bámulva a TV-t – mint a rendes emberek. Ehelyett izegsz-mozogsz az íróasztali széken, gyártva a posztokat.
    Egyél meg minden nap egy marék fokhagymát. A giliszta világgá szalad, Te pedig akkorára dagadsz karácsonyra, mint a Lagzi Lajcsi. 🙂

  13. 11:
    Igen, ha angolul írom meg, de azt ki forgalmazta volna nekem. Különben “mással” voltam elfoglalva. 😀

  14. 10-re Mvm9: a sárgadinnye és a görögdinnye nem zöldség, ez nagy tévedés. Gyümölcs az bizony, nagy víz és cukortartalommal. Méghozzá olyan gyümölcs, amit érdemes kizárólag önmagában enni (bár nagyszüleim nagyon régen néha ettek hozzá kenyeret).

    A zöldség nagyon jó együtt a fehérjékkel, de a gyümölcsöket magában, üres gyomorra érdemes enni, ellenkező esetben alkoholos erjedés indulhat meg a gyomorban, ami árt.

    A mozgás nagyon jó, de fogyni diétával lehet.

    A finomított olajak ártanak, ártalmas dolog olajjal sütni, főzni. Érdemes visszakeresgélni Tibor bá’ táplálkozással foglalkozó posztjait, bár lehet, hogy azóta néhány dolgot ő is másképp gondol. Főzni, sütni telített zsírokkal érdemes, ha már muszáj. Ahogy a hőkezelt, finomított olajak, a margarin is ártalmas transzzsírokat tartalmaz, felejtős.

    Semmilyen cukor nem jó, a nádcukor sem. Hirtelen emelik meg a vércukorszintet. A mesterséges édesítők is ártanak.

    NINCS szükség sok folyadékra, ez óriási tévedés. Akkor kell folyadékot inni, amikor szomjasak vagyunk. Ha elég sok lédús ételt eszünk – gyümölcs, zöldség – lecsökken a folyadékigényünk is.

    Koplalni butaság. Drasztikusan lecsökkenteni a bevitt kalóriát szintén butaság. A szervezetünk megijed, azonnal raktározó üzemmódra vált, lelassul az anyagcsere, és ha ismét picit többet enne a fogyózó, akkor azonnal hízni kezd (jojó effektus).

    Nyugodtan lehet vacsorázni este hatkor. Viszont nem árt tudni, hogy a részleges böjt nagyon hasznos. Pihen a szervezet, a hasnyálmirigy. Elég kétszer enni egy nap, ebédet és vacsorát.

    Reggel még a méregtelenítés állapotában van a szervezetünk, felesleges enni bármit is. Az étel megemésztése sok energiát emészt fel, felesleges ezzel terhelni a szervezetünket, mikor más dolga van. Ha jól belakik az ember, inkább aludni szeretne, nem dolgozni bármit is. Viszont ez nem vonatkozik mindenkire. Aki fizikai munkát végez, annak szüksége van energiára, leginkább szénhidrátra. Nyilván nem fog zsírként raktározódni, mert felhasználja a szervezet.

    Van még ezernyi okosság, de nagyjából így gondolom:)

  15. 11: Schobert Norbi is nagyjából ugyanezt írta le a saját könyvében, kb 30 évvel később, aztán mégis milliókat tud kaszálni rajta.
    Jól kell csinálni a bizniszt, frencsájzot kiépíteni a fehérjelisztes szarságok forgalmazására és dől a lé…
    Béres Alexandra és Katus Attila is szorgosan építgeti a maga brendjét nagyjából ugyanerre alapozva.

    Szerintem Müller Péter Sziámi mondta meg a tutifrankót:
    “Minden kúrás fogyókúrás”
    🙂

  16. 7:
    A zsír kb a maga súlyával egyező súlyú vizet köt meg. Ezért a 30 kg fogyás inkább 15kg zsír és 15 kg víz, amit kötött magával. Ezzel már kicsit kisebb a szám. A látványos eredményt nem kisebbíti, mert a vizet sem kell tovább cipelni, a derékbőség is szépen megy le.

    De amúgy én is így szoktam számolni, azaz 1kg fogyás az kb 500g zsír, vagyis 4500kcal. Azt napi -1000kcal-al 4,5nap.

    Amúgy a teve púpja is hasonló, az ott tárolt zsír ballagás közben elég, felszabadít vizet, amit a teve hatékonyan ki is használ. Ezt mi emberek kevésbé tudjuk, mert inkább kiizzadjuk a plusz fizikai aktivitáskor.

  17. 14.

    “.. a sárgadinnye és a görögdinnye nem zöldség, ez nagy tévedés. Gyümölcs az bizony, nagy víz és cukortartalommal.”

    Tara,

    Nem a víz és cukortartalmától függ; ilyen alapon a sütőtök vagy a sárgarépa is gyümölcs lenne. Azért nevezik sokan gyümölcsnek, mert megszokták, hogy a zöldségek általában sósak, vagy csípősek.

    A Wikipedia szerint pl. “a dinnye… növényi része botanikailag gyümölcs, de egyébként zöldség”.
    Értsd: ha dinnyét eszel, akkor a zöldség gyümölcsét eszed. 🙂

  18. Én ezekkel a fogyókúrákkal, amiket itt leírtatok, úgy vagyok, hogy bármit találok, úgyis megtalálom az ellenkezőjét is.
    Persze, értem én, amit írtál, Tibor bá’, apám is valami ilyesmit mondott anno, csak még egyszerűbben. A súlyod a bevitt és felhasznált energia függvénye. Ha fogyni akarsz, vigyél be kevesebbet, vagy használj el többet. És pont. Ha az ember elkezd odafigyelni arra, hogy mit is eszik, rádöbben, mennyi titkos kalória csúszik le a torkán nap, mint nap. Egy-két szál ropi, a cukor a kávéban, Egy szelet dinnye stb.
    Szerintem egyetlen fontos szempont van csupán. Hogy figyeljünk oda, milyen minőséget eszünk. Lehet az kenyér is, de igazi kenyér legyen. A bolti felfújt, utánízesített vacakból játszva lemegy 3 szelet, míg egy igazi parasztkenyérből jó, ha egy. És ugyanígy a többi. Az élelmiszeripar olyan ízfokozókat használ, amitől sokkal többet megeszünk, mint kéne. Nekik ez az érdekük.
    Ha az ember elhagyja az étrendjéből az összes mesterséges élelmet, egy idő után undorítónak érzi az ízüket. Hihetetlen, de számomra egy sajtos-tejfölös csipsz ehetetlen. Túl sós, túl ízesített, érzem rajta a műanyag-ízt. De ugyanígy vagyok az előregyártott mártásokkal, a levesporokkal, a felvágottakkal, stb. Hiába mondod, hogy csak egy tál salátát ettem egész nap, ha azt nyakon öntötted ezersziget mártással, amit agyoncukroznak, hogy megszeresd.
    Szerintem az a jó, ha eszünk mindenfélét (de nem egyszerre 🙂 ), és ha lehet, minél kevésbé feldolgozva. Úgy jut a legtöbbféle tápanyaghoz a szervezet.

    Erről jut eszembe, Tibor bá’, az egyik B vitamin felelős az étvágyért, talán a 12, nem lehet, hogy hiányod van belőle?

  19. 18:
    Kedves bebek, ha B-12 hiányom lenne, akkor vérszegény lennék. Az éhségérzet ennél bonyolultabb. Például akkor is éhes vagy, ha a vércukrod leesik, függetlenül attól, hogy bvan-e a gyomrodban valami vagy sem.

  20. 12:
    Ha én gilisztás vagyok, akkor te bogaras vagy! 😀
    Dehogy izgek-mozgok a székben. Örülök, hogy lyuk van a seggemen.

  21. Az az igazság hogy én 14 évesen már 86 kiló voltam,pedig leigazolt sportoló is voltam asztaliteniszben,rengeteget futottam úsztam,mozogtam..
    Aztán már 95 kiló voltam 16 évesen,amit sokáig tartottam,majd 88 kilo..Ez nekem a normális súlyom,amivel tulajdonképpen ki vagyok békülve..Aztán egyszer 35 évesen elszaladt a ló,és már a 106 kilónál jártam..Mikor kipróbáltam Norbi 3 kódját..Azóta azt használom..Visszamentem 90 kilora,néha ha elszalad a ló,akkor 95 visszajön,de akkor észbe kapok..Ez annyit jelent hogy napi 20 perc torna,és délig lehet szénhidrátot enni ,de csak keveset..Vannak élelmiszerek,amiket pedig délután 3-ig lehet csak enni..ÉS van olyan amit éjjel nappal..1200 kalóriát kell beosztani egész napra..Délután 3 után általában nem eszem..
    Lehetnék még kevesebb,de akkor egy nap csak egyszer lehetne ennem,amit már próbáltam,de délutántól már csak bubikáztam az éhségtől,azt meg már nem csinálom…
    Szerintem mindenkinek magának kell megtalálni a saját útját ez ügyben..

  22. A cikket köszönöm, épp aktuális! Fel fogom használni a leírtakat.
    ———————————————————
    És most a hsz spontán asszociációs agymenés része következik 12-re sakkmatyi: XD 😀 😛
    Azon csodálkozom, hogy eddig még senkinek nem jutott eszébe a gilisztásság ezen hatásmechanizmusát felhasználni, és guszta kis kapszulákban gilisztapetét árulni a neten, mint tökéletesen természetes, BIO fogyasztószert. Hármas kiszerelésben. Egy petéket tartalmazó világoskék, egy gilisztairtó mondjuk rózsaszínben, amit a kellő súly elérése után kell bevenni, majd a harmadik egy bélflóra viszaállító pasztilla.Esetleg egy negyedik, a mellékhatások miatt, valami viszketésgátló… A fejem teszem rá, hogy lenne rá kereslet, ugyanis az emberek nagy része az egyél kevesebbet mozogj többet elve helyett BÁRMI mást választana inkább.
    A cucc neve lehetne mondjuk wormy’s secret slim 3000…A dobozán egy karcú fitt emberkével, aki egy fát ölel, szimbolizálva, hogy ez menyire természetes módszer.
    ***********************
    Elbizonytalanítottatok a dinnyével.. Mindenki azt mondta eddig, hogy nem hizlal, hiába édes, mert fokozza ametabolikát, és több a hasznos hatása, mint amennyire hizlal.. Egész nyáron dinnyén lecsón eléldegélnék, most is vár egy fél hideg piros a hűtöben.. Pontosan tudom hogy tele van cukorral, hisz majd’ összeragad a szám tőle. Kérlek mondjátok hogy mégsem hizlal…

    Bocs.

  23. 22:
    A gilisztának lennének “mellékhatásai” és úgy mellesleg törvénybe ütközik. nem lehet egy ember szándékosan megfertőzni. De fantáziád az van. 😉
    Számításaim szerint 1 kg szintiszta görögdinnye 400 kcal, tehát ha mást nem eszel akkor egy nap 5 kiló görög dinnye csúszhat le a torkodon. De egy kilót nyugodtan megehetsz. Végül is ez matematika. Semmi se hizlal ha keveset fogyasztasz belőle. Nem a minőség, hanem a caloria számít.

  24. A lassú fogyás híve vagyok. Én egy év alatt fogytam 30 kilót, anélkül hogy bármilyen nehézségbe ütközött volna. A recept borzasztóan egyszerű. Kenyeret nem ettem semmihez, pld a felvágottakat is magában ettem. Ebédre a húshoz ettem köretet is, csak fele-egyharmad annyit. Főleg cukormentes főzelékeket ettem, pld. spenót, bab, lencse, tök stb. de feltét volt hozzá, pld bélszínroló, tükörtojás, sültkolbász. Cola helyett szénsavas ásványvizet, illetve szódavizet ittam, és a kávét fele cukor, fele édesítőtablettával (2-2) ittam. Nem sportoltam hozzá.
    Csak ennyivel is leballagott rólam egy év alatt 30 kiló.

  25. 25:
    Ez az, sokkal kevesebb szénhidrátot ettél. Pont erről beszélek.

  26. Tibor bá’! Akkor most ezek alapján beindult nálad a krumplit is kenyérrel?

  27. Megérkezik majd az új élelmiszer ár,fogytok majd ti magatoktól is rendesen.

  28. Jó fogyókúra egy másfél hónapos fosás Nepál-Indiában. 🙂 Az első túrámon történt, se a helyi, se az itthonról vitt gyógyszerek nem használtak. Végül nyugisabb időszakban antibiotikummal kezeltem ki Kasmírban. A hegyi túrázásunk második napján jött ki rajtam, így kellett felmenni 5400 méterre, néha egész nap lépcsőzés fölfelé. A diétázásról hamar letettem, mert kellett az energia. Bármit megettem, amit kívántam, mert feltételeztem, hogy ez jó jelzés, mire van szükségem. Azóta találtam gyógyszert, ami minden gyomorbajra jó volt.

    Permanens módszernek a rossz fogak is hatékony fogyókúra lehet.

  29. Én is elkezdtem fogyókúrázni másfél hónapja.

    A doki által is reklámozott fogyókúraprogramjával,amit mások is használnak ismert program, az insulinmennyiség korlátozódása köré épül (az is benne van a nevében is)

    Másfél hónap alatt 10 kiló zsírt adtam le.

    A programnak annyi a lényege hogy mivel a fogyáshoz zsírégetés kell
    és a zsírégetés folyamatához szénhidrát és az égetendő zsír kell, ezért
    sok szénhidrátot kell ennem (na jó attól függ milyet: vagy 120 gramm rizs VAGY
    400 gramm krumpli naponta) és kevés húst (3 szál virsli napi adagom, ez kevés, gyakran megtoldom eggyel)

    Ha nem viszek be zsírt a szervezetembe, akkor azt a szervezetem a saját zsíromat lebontva oldja meg, ekkor fogyok

    És szintén szükséges sok folyadék fogyasztása.

    Az orvos szerint azért “csak” 10 kiló mehetett le 1.5 hónap alatt, mert nem iszom
    elég vizet: minél többet iszol, annál többet fogyasz.

    Mostanra már elkezdtem a 6 évvel ezelőtti ruháimat hordani, ennek örülök.

  30. Tippelek, nem fog sagíteni a krumplit is kenyérrel, hisz nem azért fogytál mert változtattál az étkezési szokásodon.
    Mindig a fogyáshoz adtak nekem is jótanácsot, mikor az volt a kérdés, mért nem hízok miközben többezer kalóriát gyűrtem magamba, mindenki a hogy kell fogynit magyarázta és azt hitte, a hízás az annak az ellentettje, vagyis a nagy zabálás.
    Ez tévedés, nem tudom miért, de vannak akik képtelenek hízni, egyenek bármennyit, ezzel így voltam én is.
    Arról már írtam, hogy annó rászoktam arra a bűzös cigire csak azért, hogy leszokhassak róla és felszedjek pár kilót.
    Bevált.
    Amint megszünt a szervezet terhelése két hét alatt több mint tíz kiló ugrott föl és meg sem állt volna százig, ha nem vonom meg a szénhidrátot és nem kezdek futkorászni.
    Azt gyanítom, ha egy lefogyott szervezet a plusz kajátol sem képes hízni, akkor a megoldás, hogy értelmesen leterheli a szervezetét egy időre, nem úgy mint én, hanem kocogás, intenzívebb torna majd ezt abbahagyja, ill. lecsökkenti, de a bevitt étel mennyiségén nem változtat.

  31. 28!
    Én is azt mondom hogy a magyarországi minimálbér a legjobb fogyasztó szer..Az az igazi, valódi lopás meg kiegészítés nélküli minimálbér.. 🙂

  32. 30. Azért 3-4 virsli hús néven 1.5 hónapig, most már átállhatnál vmi normális húsra. Nézz utána mit eszel meg ha virslit eszel.

  33. 33: Rob természetesen akaratom ellenére tévesen adtam át az információt a fehérjékkel kapcsolatban. 110 gramm húst lenne a pontos ajánlás, amit például 3 szál virslivel meg lehet valósítani. vagy ugyanennyi baromfimellével.

    Tudom mit eszek meg, ha virslit eszek (ennek ellenére eszek azért virslit)

  34. Kedves Tibor’bá,Kedves mindenki!

    Amit Tibor bá’ leírt azzal teljesen egyetértek! Ezt a tényt kevesek régóta szajkózzák. Ajánlom mindenki figyelmébe Szendi Gábor “Paleolit táplálkozás” című könyvét. Nekem ez a fajta életmódváltás (min. szénhidrát!) negyon sok egészségügyi gondomat oldotta meg. Ez nem 1 vallás,nekem ez vált be semmi más.Természetesen a világon sokan hirdetik eme életforma előnyeit.
    CUKOR-Keserű Igazság
    Angol nyelvű link 1h29min
    Pl:http://www.youtube.com/watch?feature=youtu.be&v=dBnniua6-oM&gl=HU

    Üdv.

  35. Kedves Tibor bá’!
    Miért nem eszel tejbegrízt, hogy visszahízz és az “örök” Éva ne fontolgassa a válópert?

    “a halál előtt kár lemondani a könnyen emészthető és jóízű szánhidrátokat tartalmazó, megszokott ételek élvezetéről. Éljen a tejbegríz! Minden reggel azt eszem. ”
    egy két évvel ezelőtti posztodban ezt írtad (Szendi Gábor egy nehéz eset II.- tejbegríz) címmel. Azóta miért nem eszed? visszahíznál. Vagy áttértél a paleóra?
    Pedig volt egy másik posztod is:

    “Tibor bá blogja (361) Sok hús = korai halál
    Publikálva 2010.szept.19. ”
    Most meg hatalmas húsokat vágsz be? sietteted, ami úgyis eljön? Vagy mi ez a pálfordulás?
    (csak csipkelődöm ám, különben kedvellek Tibor bá’ 🙂 ).

    Mvm9: igen, a dinnye a kabakosokhoz tartozik, mint az uborka és a cukkini, tehát zöldség. Kár volt Tarának ennyire tutibiztosra kijelenteni, hogy “gyümölcs az bizony” még mielőtt utánanézett volna.

  36. 36:
    Kedvs Zsófi, aose voltam dogmatikus, változó körülmények változó következetetésekhez vezetnek. “Sok hús = korai halál” ma is áll, de nem számomra. Én már akkor se halok meg korán, ha holnap nem ébredek fel (amire alig van esély). Tény az, hogy a szervezetem rfészleges immunitást mutat az inzulinnal szemben, tehát többet kell termelnem. Ez ok, de egyfelöl a béta sejteim kimerülhetnek, másfelöl pedig étkezés után magas a vércukrom (apámnak is magas volt ebben a korban) aminek nagyon ronda szövödményei lehetnek. Semmi kedvem sde a megvakuláshoz, se a végtag amputációhoz. Szóval köszi szépen, meg vagyok tejbegríz nélkül is.

  37. 36-ra Zsófinak: a „zöldség” nem botanikai kifejezés, nincs ellentmondás abban, hogy egy növényi rész botanikailag gyümölcs, de egyébként zöldségnek tekintjük. Régi könyvekben is találkozhatunk olyan nézetekkel, amelyben a dinnyét zöldségként, a paradicsomot gyümölcsként említik meg.- írja a Wikipédia.

    Manapság általában úgy gondolják, hogy a dinnye is és a paradicsom is a zöldség gyümölcse. Vitatkozni persze lehet óraszám, különösen egy, a Szendi blogból idetévedt olvasónak, akinek már maga a Tara név is vörös posztó:).

  38. Pont azt gondoltam, hogy a dinnye és egyebek gyümülcsként kezelése egy tápélálkozással kapcs. témában táplálkozásélettani szempontból érdekes, a botanika az más tészta, peszre jó ha tudjuk. De a dinnye gyümölcsnek néz ki, piros és édes, úgyhogy nekem gyümölcs.

  39. “Sok hús = korai halál”?
    Basszus, változtatni kell az étrendemen… Én nem akarok hajnalban meghalni!

  40. Kedves Tibor bá’!

    A változó következtetésekhez való alkalmazkodás és fejlődés nagyon is tiszteletreméltó a szememben, akárhány éves az ember. Sohasem szégyen elismerni, hogy most már másként látom, mint akár 1-2 évvel ezelőtt, úgyhogy kalap emel 🙂 .
    Sok hús nem jó – ezt készséggel aláírom, én is pont így gondolom.
    Azt meg nagyon jól teszed, ha kihagyod a tejbegrízt, pláne ha van egy kis inzulinrezisztenciád.
    Jó egészséget és hízást kívánok! Egyél ősszel sok diót!

    Dorka: végül is tökmindegy, hogy mi, fő, hogy finom, most van dögivel, és igazad van, inkább ételként nézünk rá, mint botanikus szemmel.
    Amúgy Az élet kertje, a biokertészet kézikönyve c. gyönyörű könyvemben néztem meg, ami nem régi, 1990-es, ott a kabakosokhoz sorolják. De végül is tényleg mindegy.

    Tara:
    Azért a vörös posztó túlzás.
    Órákig vitatkozni: na, az nem az én stílusom.
    Te visszaolvasod, amit írsz és ahogy leírod? Érdemes lenne.

  41. 42-re zsófinak: ugye nem baj, ha a személyeskedő butaságaidra nem reagálok? Tibor bá’ blogjában vagyunk, nem az enyémben, ne térjünk el ennyire a témától.

  42. Fogyózóknak: Sok sok fogyókúra lett halálra ítélve már, mert minden fogyókúráknak van egy ősi kegyetlen ellensége. A nagymamák 🙂
    Mindig soványnak látnak, és mesterien tudnak sütni hatlapost csokikrémmel. csörögét is porcukorral. Hatalmukat nem félnek felhasználni.., Nem szégyenlősek, mindent bevetnek. És elégelégelég eléééég- után is szednek a tányérodba.. És te végül megeszed..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük