(856) Megszólalt a vészcsengő

Tibor bá’ online

 

Már jó két éve, közvetlenül a választások után, a mikor nyilvánvalóvá vált a kétharmados győzelem, megírtam, hogy nem érdemes várakozni a 4 év múlva bekövetkező választásokra, mert ilyen nem lesz. Orbán 4 év alatt ki fogja építeni a maga kis diktatúráját. Azt is megírtam, hogy Orbán és Rákosi között az a különbség, hogy Rákosi írt egy kifogástalan alkotmányt, csak nem tartotta be. Ezzel szemben Orbán az utolsó betűig betartja az alkotmányát, ami előrevetíti egy diktatúra kialakítását. Most viszont megszólalt a vészcsengő azokban a fülekben, akik nem csak hallották ma Orbánt, de meg is értették: ”Remélem, hogy demokrácia helyett nem kell új politikai rendszert bevezetni” Nem mintha túl nagy hiba lenne, mert például nem bánnám, ha az 1867-1914 közötti királyságot vissza lehetne hozni, de Orbán nyilván nem erre gondolt, hanem (olyan sok minden más nincs) diktatúrára. A helyzet az, hogy diktatúrában már éltünk, van személyes tapasztalatunk, ki lehet bírni – bár az élet nem arról szól, hogy ki kell bírni, de diktátor és diktátor között volt már némi különbség. Egy infantilis, akaratos, eszement örült a lehető legrosszabb diktátor, az ország jövője szempontjából.

1848-ban a „hazafiaknak” sikerült az országot leszakítani az európai fejlődésről, amit az utolsó békeévig, 1938-ig nem tudtunk behozni. A lemaradást fokozták a népi demokratikus évek. Orbán által levezényelt további leszakadás már tényleg egyenlő egy örökké tartó gyarmati sorssal, amiről – szerény véleményem szerint – azaz a szörnyű jövőről Orbánnak is vannak fogalmai, amire a szájából elhangzó következő mondat utal: „Az ilyen félázsiai származékoknál, mint mi, csak így megy. Itt mindenki okos, mindenki tudja, mindenkinek van jobb ötlete.” – Na, ennyit az agyon kommunikált népi konzultációról, és ugye a „csak így megy” alatt erőt kell érteni, azt az erőt, ami belőle, na meg a kétharmadból sugárzik. 😀

Köszönjük miniszterelnök úr, nagyon jól tetszik minket szolgálni, mert ugye a „miniszter” kifejezést ezt jelenti?   

A jövő orbánisszimusza?

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

136 gondolat erről: „(856) Megszólalt a vészcsengő

  1. Orbán veszélyesebb, mint egy őrült, mert neki főleg csak az image-e az, nagyszerű kibúvó a reálpolitika elkerüléséhez. Kéne egy népszavazás, hogy csak területi képviselők alkossák a „tisztelt” házat. Ne kerüljön a parlamentbe olyan (pl. Gyurcsány), akit sehol nem választanának meg. Talán belemenne a Fidesz, mert rövid távon nekik kedvezne, mint legerősebbnek. Hosszú távon szerintem betenné a kaput az összes pártnak, egy képviselő csak a választóinak tartozna felelősséggel, egy területet kéne felvirágoztatnia.

  2. Én is felfigyeltem OV ezen mondatára, nagyon árulkodó és a Nyugat katasztrófába rohanásával indokolta. Világos, ha az EU összeomlik, senki nem fogja őt se akadályozni a nyílt diktátori hatalomátvételben, amihez hasonlók lesznek világszerte.
    De ezt sikerült eltévesztened:
    „1848-ban a „hazafiaknak” sikerült az országot leszakítani az európai fejlődésről, amit az utolsó békeévig, 1938-ig nem tudtunk behozni.”

    Először is a 48-as „hazafiaknak” (az idézőjel teljesen jogos) az országot sajnos bekapcsolnia sikerült az összeurópai „fejlődésbe”-fejlövésbe, hiszen egy összeurópai romboló forradalmi hullám részeként csináltak nálunk is esztelen vérfürdőt. Ami a gazdasági „fejlődést” illeti, 48 semmilyen téren nem akasztotta azt meg a statisztikák szerint és 1848-tól 1918-ig a birodalmon belül csökkent az osztrák fél és a magyar fél közötti fejlettségi különbség. Azt hiszem, 1918 és 38 között se húzott el Ausztria tőlünk, mindkét ország számára válságos volt az időszak, bár nálunk 38-ra szépen konszolidálódott. 45 után viszont más a helyzet, de ezt már mindenki tudja. Szóval a tényekkel is érdemes foglalkozni!

  3. Bammeg!!! „A kormányfő közölte: Magyarországon eddig az állam választói névjegyzéket állított össze és saját adatbázisából indult ki, ezt most megfordítják, így aki a választásokon részt akar venni, annak fel kell iratkoznia, és ha ezt megteszi, akkor a jelöltállítás első pillatanától kezdve minden információt, ajánlástevési lehetőséget megkap.

    A nagy vita inkább azon van, hogy azok esetében akik feliratkoztak, kötelezővé tegyék-e a részvételt – mondta.”

    A feliratkozás valami jó kis választási csalásra lehet majd jó, a kötelező részvétel Kim Ir Szenre és Csauseszkura emlékeztet, a következő lépcsőben pedig nyilván jön a nyílt szavazás, mert a magyar ember egyenes jellemétől idegen a titkolózás!!!

  4. 5: Így lehet a preferencia nélküli rétegeket eldobni, és elzárni a választástól. Kemény mag inkább a jobboldalon van, tudatos választó meg szinte alig.
    Ehhez jön a plusz eddig félmillió határon túli választó, aki reményei szerint majd rá fog szavazni. Remélem majd addig még emlékezni fognak arra a rombolásra a Felvidéken és Erdélyben amit a fidesz (és személyesen Kövér Lacika) tett a lakhelyük szerinti országuk választásaival – a magyar és magyarokkal együttműködő pártokkal.

    Sajnos a 2010-es választások előtti Debreczeni féle forgatókönyv (Arcmás) nem hogy bejön, hanem sikerült is túlszárnyalni – az író saját bevallása szerint is túl optimista volt, pedig könyvet olvasva ezt nem lehetett felfedezni.

    Megint azt érzem, hogy akiben van kurázsi és némi kalandvágy, az jobban teszi, ha elhúz innen. Ha nem is túl messze, de legalább Ausztriáig. Lassan már aki keletebbre megy, az is kifoghat jobb államot.

  5. 1. aki nem iratkozott fel, nem szavazhat.
    2. a fidesznek is régóta van adatbázisa a szavazók feltételezett pártpreferenciájáról.
    3. a fidesz-ellenesként nyilvántartottak feliratkozása adminisztratív hibák miatt elveszhet. Tömegesen… És aki „nem iratkozott fel” az sajnos nem szavazhat…

  6. Honnan veszitek azt, hogyha bedől minden, akkor az Orbán csapat fog hatalmon maradni? Meg ha marad is, átmegy diktatúrába? Ki fogja őket támogatni? Az elárult rendőrök, közszolgák, a leépített katonaság? Ha nincs EU meg külső szabályozó szerv, akkor nem csak ők tehetnek majd meg mindent, hanem más is, minket is beleértve. Szerintem itt nem lesz még egyszer diktatúra, az emberek nem fogják eltűrni (mert nem kell eltűrni), főleg nem a fiatalabb korosztály (0-40 évig).

  7. Ha OV nem gondolkozna manipulációban az új választási szabályok kapcsán (mindig abban gondolkozik!!!), akkor nem vernék ezt át, mert nem nekik kedvez. Ugyanis akik gyűlölik a jelen kormányt, azok motivációja erős a szavazásra. Akik viszont birka konformizmusból lennének hajlandóak a Fideszre szavazni (tehát nem az elkötelezett törzsszavazóikra gondolok, akik szintén motiváltak), azok jó része nem veszi a fáradságot hogy feliratkozzon, mert nem túl egyénieskedő, határozott a politikában. Tehát ha őszintén, demokratikus elvek alapján csinálnák, akkor nem csinálnák, mert nem nekik kedvez a változás. csak akkor, ha bele akarnak nyúlni a szavazásba és ehhez eszköz a feliratkozás.
    Semmi nem indokolja alkotmányosan, hogy a választás előtt kiszelektálja magát valaki a szavazók köréből azzal, hogy nem iratkozik fel. Ma elég a választás napján elballagni, a módosítás szűkíti a demokratikus jogokat. Nem mintha létezhetne „népuralom”.

  8. 8: Csatáry László és társai se nagyon ugráltak a parancs ellen, végrehajtották. Amikor összedőlés van és az állam még tud a szolgáinak fizetni, az emberek nem kockáztatják a betevőt. Csőcselékből, cigánybűnözőkből is toborozhat különítményeket a piszkos munkára, a lázongók elhalgattatására.

  9. 8. N: Dehogynem. Még mindig milliók tapsolnak OV-nek. Noha Lázárt figyelmen kívül hagyják. Érdemes a belső tisztogatási akcióit figyelemmel kísérni. Még az is lehet, hogy Lázár kinevezése lesz OV olyan döntése, amibe beletörik a bicskája és hatalma. Az ország szempontjából csak még rosszabb. Mindenesetre rohamsisakok és bakancsok megrendelve tonnaszám.

  10. Tibor bá, a pécsi pszichológuslány megöléséről nem írsz? Szerintem simán lehettek rendőrségi vezetők az elkövetők.

  11. 8: Ha megvan a betevő napi valóságshow, akkor a lakosság nagy része tűrni fog, mert birka. Mint írtam tudatos választó – aki tényleg gondolkodik – kevés van.

    A jobbos kemény mag még mindig stabilan nagyobb, erre próbálnak építeni.
    És emellett arra, hogy ameddig a Jobbik preferenciáival és programját végrehajtva kormányoznak, addig a Jobbikra sem lesz szüksége annyira a jobbos szavazók nagy részének. Így a Jobbikra csak a nagyon kemény mag fog szavazni.

    10: Csatáry persze ideológiai alapon is végrehajtott dolgokat, nem kellett mindig a parancs.
    És egyébként igazad van, hogy amíg nyújt kiugrási esélyt rendfenntartónak lenni, addig lesz rá ember – ha nem válogatósak nagyon.

  12. 13: az iraki háborúban az ami hadsereg szakított régi elvével, hogy büntetett előéletűeket nem vesznek fel katonának…

  13. 12: érdekes téma lenne az biztos, csak félek rövid időn belül elmaradnának a cikkek, Tíbor bá’t meg keresné mindenki égre-földre..láttam egy érdekes elemzést az üggyel kapcsolatban tartott rendőrségi sajtótájékoztatóról..beszédes

  14. 16. Nekem csak az szúrt szemet, hogy milyen gusztustalan politikai kabarét csináltak a temetéséből. Ha ilyen dolgokra használják fel (mert egy egészséges lelkületű kommunikációs csapatnak ilyen nem jut eszébe), akkor megalapozott lehet állításod.

  15. 17: maximálisan illik az 1984 (Orwell) leírása az orbáni kommunikációra. „Az Igazság: Hazugság!”

  16. Azt én is úgy gondolom, hogy OV szeretne egy olyan diktatúrát, ahol ő a főnök.
    De Magyarországon diktatúra külső támogatás nélkül nem sokáig marad fenn (Tanácsköztársaság-133 nap).
    Orbánnak diktatúrát csak úgy lehetne fenntartani, ha viszonylag komoly erőforrásokra támaszkodhatna, aminek a segítségével az elnyomó szervezetét, szerviliseit pénzelni tudná – ilyen meg nem áll rendelkezésre. Jelenleg ‘szabad’ pénzforrások az EU-ból érkeznek, ez a csap pedig hamar elzáródna, amit az első liberálist lecsuknák.
    Az orosz hadsereg jelenléte nélkül a padláslesöprések hagyományát nehéz lesz felújítani…
    Szándék lehet – de ‘helyzet’ nincs.
    Választási csalást viszont merném borítékolni.

  17. 19: Amíg az EU-val el tudja hitetni, hogy szabad választások voltak, addig simán fenntarthatja a maga kis álcázott diktatúráját.

    Maga a választási törvény eddig módosításai felérnek egy választási csalással. Csak hát ez előre legalizált csalás lesz, így az jogilag már nem lesz csalás.

  18. Szóval,beszélgethetünk ezekről a dolgokról,Orbán diktatúrájáról,de ennek semmi értelme..Addig amig nem tisztázzuk,vagy nem tisztázódik mit is akarunk itthon tulajdonképpen,milyen gazdaságot szeretnénk építeni,addig felesleges ilyen dolgokról beszélni,mert nincs értelme..Mármint Orbánról meg a politikájáról..Az utóbbi hónapokban napszámban olvastam közgazdászokat,elemzéseket,és hallgattam neves közgazdászokat a témában külön külön,és egymással is beszélgetve..És arra jutottam,hogy még egymásal sem tudnak megegyezni,hogy mit is kellene tulajdonképpen magyarországnak tennie,merre is kellene elindulni..Az egyik a kapitalista gazdaságokat preferálja az országban,a nyugati tőkét,míg a másik az állam kezébe összpontosítani a földeket és nagyobb szerepet rónn az államra,mert a multik csak elviszik a hasznukat ,és az állam még kedvezményeket is ad nekik ..Tehát ez egész gazdaságunkat alapjaiban kellene felépíteni valamerre..De ha ők nem tudják,tanácstalanok szinte,akkor mit mondjon az egyszerű ember?Na és Orbánékról ne is beszéljek..HA Orbán politikájával leszünk elfoglalva,semerre se jutunk végképp…

  19. Ütős..
    Nekem leginkább az ellentmondás a NEMZETI KONZULTÁCIÓ (számít hogy mit akarunk MI EGYÜTT) — és ennek az eszmények a folyamatos nyomatása lánglelkűen a szemedbe nézve(egyre kevésbé megy)
    Közben annyira elbízta magát hogy nyíltan kijelenti a fentieket. A vastagan kiemelteket, és az félázsiai szöveget..

    És az a durva hogy a nép ezt lenyeldesi bő nyállal és öklendezve bár.. Ugyanaz a nép, aki Gyurcsány hazudtunkos beszédére ilyenkor már a kukákat borogatta. pedig ez most tényleg egy folyamatos pofátlan szembehazudás, már a látszatra törekvést is mellőzve.

  20. 19: OV nem titkolja, hogy a Nyugat összeomlására számít. Tehát PC-kritika nem lesz. Aranytollú kulturális államtitkárának családi nagybirtokán máris államtól kikölcsönzött rabok szüretelnek, az Orbán-birtok amúgy szomszédos és terjeszkedik. Az új feudalizmusban rabszolgák fognak az orbánista elit birtokain dolgozni.

  21. Egy válságban levő, gazdaságilag/társadalmilag összeomlott országban nagy esélye van a diktatúra kialakulásának. Kérdés, hogy Orbán ezen az áron is diktatúrát akar-e azért, hogy haláláig hatalomban maradjon?
    (Fülemben hallom Tibor bá’ válaszát, hogy: Naná 🙂 )

  22. 23: „Az új feudalizmusban rabszolgák fognak az orbánista elit birtokain dolgozni.”
    Amíg nem jön ‘Dózsa Gedeon’. 🙂

  23. 26!
    Már semmilyen Dózsa Gedeon nem fog jönni,mert ha jönne is, lefizetik,vagy inkább elmennek az emberek az országból..

  24. 27: OK vettem, első lépés, határok lezárása, vasfüggönyépítés… majd a közgép megcsinálja. 🙂

  25. 25: hibás logikával tetted fel a kérdést a helyes megállapítás után. Helyesen OV gondolatmenete:

    1.diktatúra kialakulásának egy válságban levő, gazdaságilag/társadalmilag összeomlott országban van nagy esélye.

    2. Tehát ha halálomig hatalmon akarok maradni és a trónt gyermekeimnek örökül hagyni, akkor ez az ára, össze kell omlasztani a gazdaságot és társadalmat…

  26. 29: Az én őseim Dózsa oldalán álltak, ellentétben a tieiddel… 🙂
    „Vagy a húsomra fáj a fogad?” Hát, inkább abba harapjak, mint fűbe 🙂

  27. Nem értettétek, amit írtam. Diktatúrában van élet, akár vidám is. De a diktátort meg kellene válsztani, mert ez az őrült szétbassza a pénzt. Őtletel, és saját hülyeségéire semmi se drága. Ha majd kapálod a szölőjét hajnaltól késő estig, nem lesz mindegys, hogy a zabkásában lesz-e hús is, vagy csak döglött legyek. Mert ez a tét. 😀

  28. 33: „De a diktátort meg kellene választani”
    Meg fogjuk Tibor bá’ ne aggódj, a fidesz tesz róla 🙂 🙂

  29. 28… és ekkor már megszűnik a „disszidenseknek” az 5 év elévülési idő is, hogy hazatérjenek, maradsz ahol vagy, ha hazaszöksz, elkapnak, egyből tarkólövés árulásért. Na ne, ez elég sötét egy vízió…

  30. 28… és ekkor már megszűnik a „disszidenseknek” az 5 év elévülési idő is, hogy hazatérjenek, maradsz ahol vagy, ha hazaszöksz, elkapnak, egyből kivégzés árulásért. Na ne, ez elég sötét egy vízió…

  31. 33: A képen nagyon szarul néz ki húsz évet feltagadhatna.. Vizenyős a szeme körül -ami zavaros.. és püffedt mindenütt. nem csodálkoznék a pia + gyógyszerek is befigyelnének, bár lehet hogy tévedek, és csak a fáradtság vagy az őrület.. Nem értem mivel „hipnotizál”..

  32. Ha jó a forrásom, akkor ez így hangzott el (a félázsiai dolog):

    „Az összefogás nem szándék kérdése, hanem erő kérdése. Lehet hogy vannak országok, ahol ez nem így működik, például a skandinávoknál, de egy ilyen félázsiai népség, mint mi, akkor tud összefogni, ha erő van.”

    Az én értelmezésemben: ERŐ = DIKTATÚRA

    Különben ez a majom ocsmány vitéz beszél össze-vissza, sok más fura dolog elhagyta még a bölcs vezér ajkát az elmúlt napokban, pl:

    „A nyugati világ ma inkább egy hanyatló pályán látszik haladni, de Közép-Európának óriási felívelési esélyei vannak. A következő 10-15 évben az európai kontinensen belül a gazdasági súlypontok átrendeződnek, a tőkeerő át fog alakulni”
    😮

    A sort még lehetne folytatni, pl. amit az OCÖ rendezvényén mondott, stb., de gondolom ezeket (is) sokan hallottátok.

    Sajnos egy bolond, őrült, hatalommániás, valóságtól elrugaszkodott, öntörvényű (leendő) diktátorral van dolgunk OV személyében.

  33. 36: jogos felvetés, hogy vajon mivel hipnotizálják őt…
    Kinéz tudatmódosított monarch-slave-nek, talán ezt értelmezi úgy, hogy Monarcha akar lenni…
    Döblingben, vagy hol kezelték ki előző kormányzása után is, beletöltötték a következő 10 évre való tudatmódosító szert meg szoftvert az agyába.

  34. Melikének a 21-esben tökéletesen igaza van, de ezen úgy átsiklunk. Azt tudjuk, hogy mit nem akarunk, de azt, hogy mit akarunk…?

    Amúgy meg most is diktatúra van, 40 éve is diktatúra volt, meg ha nem szedjük össze magunkat, az is marad egy jó darabig.
    Tényleg kár elmebeteg hajráviktorunkra időt pocsékolni.

    16:

    Arma, kicsit rövidebben is összefoglalhatták volna, hogy Katát a titkosszolgálat tette vagy tetette el láb alól, hogy ne kelljen megint a szomszádba menni egy kis cigányozásért, meg zsidózásért, antiszemitázásért… Ez most lételeme „kell” legyen Magyarországnak…

    Sok váratlan dolog jön itt még…

    De ma kezdődik az Olimpia! Este megnyitó.
    Mire tippeltek, záró ünnepség is lesz? 😉

  35. 37: „Az én értelmezésemben: ERŐ = DIKTATÚRA” A fociban is van csapatkapitány, az dirigál. Mit csodálkoztok? Egy nagy csapat leszünk. 🙂

  36. 39!
    Igen Curix,köszönöm hogy elolvastál,de Tibor bá a 33-ba megírta hogy Orbán mit akar,innentől kezdve megint mindegy hogy Mi ,mit akarunk..
    40!
    Vicces kedvedben vagy.. 🙂

  37. 40: Observer

    „Egy nagy csapat leszünk.”

    És OV lesz a csapatkapitány, az lesz a f@sza nekünk.

    Ha a fentebb általam írt ERŐ = DIKTATÚRA dolgot behelyettesítjük:

    „Az összefogás nem szándék kérdése, hanem ERŐ kérdése.”

    „Az összefogás nem szándék kérdése, hanem DIKTATÚRA kérdése.”

    Így képzeli bölcs vezérünk: ocsmány vitéz. 😮 Szép új jövő. 😛

  38. 40: hogyne lenne záró ünnepség..az utolsó a történelemben

  39. Nagyon jó a téma, én is igen-igen rácsodálkoztam erre a nyilatkozatára Viktorunknak. Pár megjegyzés, ha megengeditek.

    Arra senki ne számítson, hogy az EU majd bármilyen valóban hathatós lépéseket tenne annak érdekében, hogy megőrizze a demokráciát Magyarországon. Nem tudom, észrevettétek-e, de az EU-nak jelen pillanatban megvan a maga baja. Görögország gyakorlatilag július 25-én csődbe ment, Spanyolország és Olaszország hamarosan követi. Az Európai Központi Bank épp most készül bevetni az „ultima ratio-t”, a legvégső eszközt, el fognak kezdeni pénzt nyomtatni, méghozzá úgy, hogy a központi bank fogja elkezdeni fölvásárolgatni az EU-tagállamok államkötvényeit. Az USA ezt már jó pár éve csinálja (az amerikai államkötvények legnagyobb vásárlója a FED, vagyis az USA központi bankja), csakhogy van egy bökkenő: a dollár tartalék valuta, fedezetéül áll a világ csaknem teljes olajkereskedelme, és az USA bármelyik országot képes és hajlandó szétbombázni, hogy ez így is maradjon. Emiatt a dollár nem veszít az értékéből már jó ideje. Az eurónak nem lesz ilyen szerencséje, ha elkezdik nagy tételben nyomtatni, nagyon rövid időn belül (kb. 12 hónap szerintem) hiperinfláció lesz Európában.

    Tehát az EU-t elfelejthetjük. Maximum arra számíthatunk, hogy kötnek Orbánnal valami hasonló alkut, mint amit Hruscsov csinált Kádárral 1956-ban: ha rendet tartotok Magyarországon, akkor azt csináltok, amit akartok, csak ne halljunk rosszat felőletek. Szerintem ez a legvalószínűbb forgatókönyv. Az IMF-et se izgatja különösképpen egy diktatúra lehetősége, őket az érdekli, hogy visszakapják a Magyarországba pumpált zsetonjukat méghozzá kamatostul. A demokráciát szintén leszarják.

    Tibor bá többször fölhozta már Julius Caesart példának. Jó az összehasonlítás, de ha már diktátorokról beszélünk, akkor említsünk egy pozitív példát is: Lucius Quinctius Cincinnatus-ra gondolok (i.e. 520-tól i.e. 430-ig élt). Cincinnatus csak akkor vállalta a diktátor szerepét, amikor Róma komoly bajban volt, és miután a veszély elhárult (visszaverték a Rómát fenyegető hódítókat), azonnal lemondott minden előjogáról és visszatért otthonába földet művelni. Innen jött a mondás: „elhozom Cincinnatust az eke szarvától” – ugyanis Cincinnatust szó szerint az eke mellől szólították a diktátori pozícióba. A megélhetési politikusok világában az ilyen diktátorokat elfelejthetjük. Valójában Julius Caesar már egy ilyen megélhetési politikus volt (bár korántsem az első). A teljes jelenlegi magyar politikai elitről elmondható, hogy életünkben nem csináltak semmi mást, csak politizáltak (na jó, Vona Gábor árult szoftvert egy boltban pár évig). Amíg Cincinnatushoz hasonló diktátorjelölteket nem látunk, ne számítsunk semmi jóra. Pedig az biztos, hogy most elkelne egy igazi tökös diktátor, aki kivezet minket a nehéz helyzetből, mert benne vagyunk nyakig.

    Említettétek a kérdést: milyen gazdaságot akarunk? Nos, ez megint egy óriási probléma. Arra ugyanis már Teng Hsziao Ping rájött, hogy a világ vagyonát nem lehet újraosztani, az emberek csak akkor fognak jobban élni, ha az elosztható javak mennyisége nő. Ezt pedig a Növekedés határainak kegyetlen évszázadában elfelejthetjük. Az átlagember érdekei tehát totálisan szemben állnak a fizikai valósággal, vagyis olyan gazdaságot akarunk, ami nem létezhet. Itt kezdődnek a problémáink. Amíg ezt be nem látjuk, addig hiteles politikusokra sem igazán számíthatunk. Hogy ez igazságtalan, mert sok a nyomorgó ember? Hja, kérem, az élet nem habostorta, Virág elvtárs is megmondta. A természet törvényei nem fognak másképp alakulni, csak mert az emberek erkölcsi érzéke ezt diktálja. Az pedig természeti törvényekre alapuló tény, hogy modern ipari életszínvonalon 1-1,5 milliárd embert lehetne hosszú távon eltartani ezen a bolygón, 7 milliárdot maximum nyomorgatni lehet. C’est la vie.

  40. Kedves öt és fél milliárd!

    Szíveskedjetek kollektív öngyilkosságot elkövetni. 🙄

  41. Esetleg Orbánt parkoló pályára állítani….nem egy nehéz dolog sokféle okos megoldást láttunk már a történelembe….esetleg egy szép téli napon beküldeni a parlamentbe pár rpg-t és máris jön a szép új világ…..ez elméletbe tök jó de Orbán helyett se lenne más aki jobb mert az egész fideszben nincsen normális ember…(Ángyánt már kigolyózták) szóval Rogán vagy Lázár úr se lenne jó semmire.Bár ha több adag rpg-t tárol be az ember akkor egész sokáig lehet válogatni,hogy tetszik/nem tetszik.
    No de csak óvatosan ezekkel a dolgokkal mert még a végén elvisznek a TEKes legények.

  42. 48. Húúú, Tibor bá! Ezt valakik nagyon komolyan veszik.
    euroastra.hu/node/248
    „Halj meg idõben, ne okozz másoknak gondot: A luganoi tanulmány”

  43. 50!
    Halj meg máskor!.. 🙂

    47!
    Az EU nem fogja Orbánnak azt mondani hogy csináljon azt amit akar,ugyanis betartatták a 3.8-as hiánycélt,most pedig a 2.9-est is be fogják.Tehát nadrágszíj húzás..Csak nem ott ahol kellene..
    Arra lesz pénz amire akarja Orbán..

    Tulajdonképpen én azért tartok,és azon csodálkozom,hogy neves közgazdászok sem tudnak megegyezni,és tulajdonképpen mindenki másképpen látja a dolgokat,és hogy mit is kellene csinálni..Az egészen biztos,hogy a Rotchildok pénzügyi hálózatát ma már kikerülni nem lehet..Most ez közhelyesnek hangzik,de ez így van..És Orbán hiába fog mindenfelé forogni pörögni,annál jobban begubancolódik a hálóba..Az is biztos hogy mindenki nem tud gazdálkodni,meg céget alapítani,és az is biztos hogy a multik csak bedolgozást hoznak ide,bérmunkát,amit olcsón tudnak dolgoztatni,az állam még segít is nekik mindenféle támogatással..komolyabb dolgokat cégeket itt nem csinálnak..Mért is hoznák el otthonról?
    Tehát mindenféleképpen teljesen alulról kellene kezdeni mindent..De ennek semmi jelét nem látom..
    A közmunka: Az szintén szerintem nem termelő munka,hiába is mondja Orbán,tehát értéket tulajdonképpen nem teremt,egyik zsebből pakolja a másikba a pénzeket..Szerinte ,itt kell kezdeni,aztán majd alakul,gondolja ő..Persze,mert ezek a dolgok csak úgy maguktól majd alakulnak..

  44. Felülről hiába várjuk, hogy az egyszerű embereket jobb helyzetbe hoznák. Rövidtávú profitban gondolkodnak, a meglévő tortából úgy kisebb szelet jutna nekik. Egy amúgy is fenntarthatatlan komplex rendszer megjavításában, reformjában már nem bízhatunk. Csak olyan fejlődés lehetséges, amit egyénenként, környezetünkkel összefogva létrehozunk.

  45. Kérdezgetjük egymást, mit és hogyan tehetnénk, hogy ne az a világ valósuljon meg, amit logikus folytatásként valószínűsítünk jópáran ezen a blogon a mult és jelen történéseiből.
    Hogy tudunk ezen a jövőn érdemben változtatni?
    Az emberektől elzárt politikai döntési rendszert, ahol jórészt ismeretlen erők vannak a háttérben, miként lehet feltörni és akaratunkat érvényesíteni?
    Tibor bá, meg lehet ezt a kérdést is a tudomány oldaláról vizsgálni?

    Mert eddig csak irracionális megoldásokat gondoltam ki, amivel senkit nem akarok untatni.
    Egy eretnek gondolatomat mégis elmondom.
    Talán eljött az a pillanat, hogy az okosnak és az erősnek össze kell fognia. Nem támadni egymást, mint oly sokszor, hanem szövetkezni kellene.

  46. Hát,

    az a „demokrácia”, ahol 6 tanulatlan alkoholista ingyenélő leszavazhat 5 egyetemi professzort, nekem nem tetszik, könnyemet sem hullajtom érte. Az a „demokrácia”, ami idáig vezette az országot, és most 2010-ig gondolom, az sem nagyon kell. Az a „demokrácia”, ahol a PC eszme mellett a belterjes, tanulatlan, ingyenélő, alkesz, komcsi szavazata is annyit ér, mint az enyém, de írhatnám a szomszédomat is aki nagyon jellemes ember, nos, azért sem hullajtok könnyet.

  47. „nagyon rövid időn belül (kb. 12 hónap szerintem) hiperinfláció lesz Európában. ”

    Tiborbá,

    Így világvége felé, rengeteg jóslat születik…
    Ha tudnál egy posztot szentelni jóslatoknak, lehetőleg szavazatos formában, érdekes lenne időnként visszakeresni, hogy „annakidején” ki volt a tuti tutimegmondó…

  48. 48. Tiborbá

    „Kedves öt és fél milliárd!
    Szíveskedjetek kollektív öngyilkosságot elkövetni. ”

    Az már inkább hat és félmilliárd… Legalábbis ez a szám (azaz az 500 millióban maximalizált emberiség) áll a georgiai tanuköveken, néhány más „jótanácssal”, és egyre többet láton felbukkanni azt az elgondolást, hogy „mások” vannak többen mint kellene.

  49. Jancsika,

    „Az pedig természeti törvényekre alapuló tény, hogy modern ipari életszínvonalon 1-1,5 milliárd embert lehetne hosszú távon eltartani ezen a bolygón, ”

    Erre azért szivesen látnék valami használható referenciát.

    Ugyanis az a természetellenes rendszer, ami a világot minden szinten válságba kergeti, nem alapulhat „természeti törvényekre”. Maximum 4x-5x hosszabb időt adna a „szerencsésebbekknek”. Maga az irány, a „modern ipar” a probléma: Minden újítás, a fejlődés minden lépése újabb valós és potenciális katasztrófával fenyeget.
    Minden olyan technológia és ideológia nagyon veszélyes, amelyik képtelen a VALÓDI ember számára és tulajdonságainak figyembevételével irányt mutatni.
    Annyian nyafogtak már, hogy ha az „emberek” okosabbak, jobbak, szebbek lennének, mennyivel könnyebben lehetne őket a boldogság felé vezetni.
    Pedig muszáj lesz a létező alapanyagokkal dolgozni, és nem a technikára bízni hogy „lecserélje” megbízhatatlan alkatrészeket.

  50. 47: Orbán épp Cincinnátus példáját igazítja korunk sajátosságaihoz: „Az eke le van szarva, maradok diktátor!” 🙂

  51. Én leszarnám,hogy diktatúrának neveznek egy rendszert,amiben rend van.Most is diktatúra van…

  52. 55, Attila

    Neveznék egy 2011. dec. 6.-i blog posztommal (amiben egy egy évvel korábbi(!) beszélgetésemet írom le), íme: http://hajnalvilag.blogspot.hu/2011/12/kell-egy-orszag.html

    53, Károly

    Mi legyen témában meg ezzel indulnék: http://hajnalvilag.blogspot.hu/p/globalis-agy.html

    —-

    A korábbi futamhoz csak annyit tennék hozzá:
    1: eredményes programozó vagyok („nem középiskolás fokon”) – ugyan jelentkezzen már az, aki szerint lehetséges ezt elérni logikus gondolkodás nélkül! Ismétlem, Arma, a PROBLÉMÁT nem tudnád felfogni, amire én megoldásokat adok – ez nem nyavalygás, és nem is lenézés. Egyszerűen nem kell mindenkinek olyan szintű rendszertervezőnek lenni, amilyen én vagyok. Én ebben vagyok jó, ebben élek, ezt csinálom minden egyes nap (de gyakran éjjel és hajnalban is, ágyban fekve vagy mosogatás közben). Mint a „kocsma hőse”, aki leugatja a karatést: akár meg is verhetsz egy utcai bunyóban, mert jobban kezeled a széklábat meg a sörösüveget – akkor sem játszunk egy ligában. Bocs.

    Pedig mekkora poén volt már ez tőled: „Le van az eke szarva, maradok diktátor” 😀 Olyan jó lenne minden felhang nélkül együtt röhögni ezen.

    2: ÉVEKET töltöttem azzal, hogy (SAJÁT NÉVEN és a lehetséges mértékig őszintén nyilatkozva – csak tessék megpróbálni) olyan beszélgetőpartnert találjak, akivel haladni is lehet, nem körbejárni ugyanazokat a kulcskérdéseket más-más címszó alatt. Nem a Mónikasó szintjén kerestem, hanem neves ökológus, politikus, politológus, kommunikációkutató, jövőért lelkesen aggódó csoportok, kulturális kreatívok, fórumok (mint ez) magyar és angol nyelven. Az eredmény NULLA, és ha csak a befektetett munkát nézitek, talán érthető: ÉN sajnálom a legjobban, és iszonyú nehéz volt elfogadnom a vereséget.

    Ennek nyilván két oka lehet:
    1: túl messzire szakadtam a „közgondolkodástól”, egy görög filozófussal vagy zen buddhista szerzetessel (akik ÉVEKIG TANULTÁK a vitatkozást, nem pedig „értenek hozzá, mert tudnak beszélni”… FELFOGJÁTOK TI EZT???) jobban megérteném magam, mint egy mai „intelligens” emberrel;
    2: én vagyok buggyant.

    Számomra nyilván az 1. szimpatikusabb, számotokra a 2. Ha demokratikus szavazásra bocsátom a kérdést, nyilván a 2. nyer – de nem teszem, az érveket éppen fölöttem lehet olvasni. Viszont érvelnem is értelmetlen, akármelyik változat a helyes.

    Az EGYETLEN számba vehető megoldás, hogy megpróbálom objektív módon, a saját szakterületemen bizonyítani a „felsőbbrendűségemet”. Ezt nektek is el kellene fogadni akkor is, ha egy kukkot nem értetek belőle (ismétlem: ez NEM minősítés! Olyan dolgokkal foglalkozom, amiket a saját kollégáimnak nem tudok elmagyarázni…) Ha nem sikerül, nyugodt lélekkel elfogadom a 2. lehetőséget, számomra az is elég, hogy megpróbáltam.

    Így elmúlt több, mint egy évet részben arra tettem fel, hogy eddig a pontig eljussak (magyarul: állástalan ingyenélő voltam napi tízórás munkaidővel). Szerintem sikerült, viszont nincs olyan egyetem vagy cég, amely komolyan vette volna, lehetőséget adott volna a folytatásra. Ezért most szépen elmegyek dolgozni, pénzt keresni, és a legjobb tudásom szerint segíteni egy gyár működését. És amennyiben kedvem és időm lesz, talán tovább „varázsolni”. Mert IGEN, szerintem is be fog dőlni a budi, és NEM, nincs kényelmesen fenntartható populáció, illetve nem fogunk tudni megállni azon a vonalon – de a jövő hónapi rezsit ki kell fizetni, ami nem megy „okos gyerek ez, csak nem tudok mit kezdeni vele” szintű megjegyzésekből (ilyeneket kaptam). Ha tényleg elég jó vagyok (azért az állásinterjúk adnak ám önbizalmat 😉 ), akkor nem csak ez lesz meg, hanem például a mozgási szabadság is (ugye nem kell magyaráznom?)

    Szóval ez a bizonyítós téma meg kicsit múlt idő, vagy feltételes mód – beszélni róla meg értelmetlen. Sakk, matt. Köszönöm a játékot.

    Csak a szórakozás kedvéért pipálom, ahogy bejönnek a feltételezéseim. Eddig egy komoly tévedésem volt: azt hittem, Orbán köztársasági elnök lesz, és onnan akar diktatúrát építeni. Nem vettem számításba, hogy neki is az a jó, ha hagyja összeomlani a demokratikus keretek és az emberek önértékelésének azt a részét, amit ő maga szétverni nem tud. Utána jöhet(ne) a REND…

  53. Höhö… Majd a moderálás után látható lesz az előző szövegem is (két link van benne), de ez nagyon fáj:

    Diktatórikus
    Nemzeti
    Együttműködés
    Rendszere

    Mi ez? REND, csak fordítva… 😀

  54. 60 & 61:
    Ne hidd, hogy nem értem, amit írsz, sőt nem érzem át. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó rendszertervező vagy. technikailag. Azonban egy rendszer mögött álló természetesen fellépő varriációk miatt nem biztos, hogy a leglogikusabb rendszer az optimum. – – – Sajét tapaszalataim azt mutatják, hogy mindíg akkor tévedek a legnagyobbat, amikor azt feltételezem, hogy az ellenoldal azt fogja lépni, amit én a leglogikusabbnak tartok az ő céljai érdekében. – – – A jó rendszertervezéshez kristálytiszta logikával kell rendelkezni, de ez önmagában nem elégséges, tisztában kell lenned azzal, hogy az általad megálmodott rendszer szereplői hogyan fognak reagálni. Ha ezt nem veszed figyelembe, akkor a munkád gyümölcse használhatatlan.

    Nézd Loránd, ezt meg fogfod érteni, de előrebocsátom csak az én véleményem és pont akkora az esélye annak, hogy helyes, mint, hogy nem. Én téged egy olyan rendkívül predcíz, tetszetős kivitelezésű scájci órához hasonlítanálak, amelyiknek egy kisördög két kapcsolódó fogaskerekét titokban felcserélt. Az óra tetszető és precíz kidolgozású maradt, ragyogóan működik, de a pontos időt naponta csak kétszer mutatja egy-egy pillanatra (az analógiák sose pontosak).

  55. 60 Kedves Loránd
    A másik topic-ban, ahol a minap hozzászóltál, írtam neked választ. Az itteni megnyilvánulásaid alapján a fő gondod az, hogy nem tudod megértetni az emberekkel a mondanivalódat. Szerintem nem csak az emberekben van a hiba. Nem elég a nagy ötlet, meg a kivitelezés lehetségességének meglátása. Ha a megtérülést elhanyagolod, hosszú/felfoghatatlan előadásokat tartasz, amiről te is úgy gondolod, hogy másoknak felfoghatatlan, akkor nem is lesz érdemi reakció. Ha fontos neked, hogy ez a project működjön, akkor tanuld meg közérthetően kifejezni magad, nem elaltatni a hallgatóságot (Arma). Azt teljesen jó módszernek tartom, hogy a saját blogodon fejtesz ki dolgokat, ide csak belinkeled. Viszont az itteni hozzászólásaid a két véglet között ingadoznak. Vagy összefoglaló nélkül ott a link, vagy novellát írsz.

  56. Tudjátok mit? Játsszunk egyet! 😀

    Ugye, annyira nagyra vagyok a gondolkodásommal. Most például az történt, hogy újraolvastam az előző poénomat, vakartam a fejem és azt mondtam: basszus, ez piszkosul nem vicc. Találós kérdés: vajon mi futott át azon a hibbant agyamon pár másodperc alatt?

    Akinek van kedve, forgassa meg a fejében, és írja le a saját változatát; pár nap múlva én is ideírom az enyémet (nekem öt bekezdés, 232 szó). Nem minősítés vagy egyéb a cél, hanem az, hogy „más, fura”, de talán így is logikus. Persze szabad szánalmas önfényezésnek is tekinteni most is, utólag is, mindegy. Akinek van kedve játszani, fel van festve a pálya.

  57. 64:
    Én elfogadom, hogy kurva jó rendszertervező vagy. Te fogad el, hogy én meg kurva jó ismeretterjesztő vagyok. Ha ebben egyetértünk, akkor folytatom. Az ismeretterjesztéshez is nagyon éles logikára van sükség, mert egy tételt lépésről-lépésre kell felépíteni egyszerű mondatokkal, bennük egyszerű fogalmakkal, amelyek kapcsolódnak egymáshoz úgy, hogy a befogadó agy nehézség nélkül rá tudjon kattanni.
    Írsz, futnak a gondolataid, sokkal gyorsbban, mint azt képes vagy leírni. Ezért ami megjelenik a papíron szerteágazó és csak nagyon áttételesen kapcsolódnak egymáshoz. Senki se olvassa végig, amikor látja, hogy még mennyi minden hátra van.

  58. 63, Jani; 65 Tibor bá

    Láthatjátok: éppen hogy teljes mértékben igazat adok nektek! Nem tudom magam érthetően kifejezni, és talán megbocsátható, hogy kicsit meguntam: évek során, jó pár igen hosszú személyes beszélgetés alatt megtanultam felismerni az első pontokat, ami után már érdektelen folytatni. Itt már azonnal hátralépek, vagy egyszer-egyszer megint próbálkozom a „magam értelmetlen módján”. Érted, tök mindegy, akár bennem, akár másokban van a hiba.

    Ha egyszerű hőbörgéssel meg bűnbak-kereséssel megoldható lenne a civilizációs problémánk, akkor már meg lenne oldva! Miért olyan furcsa, hogy esetleg bonyolult, hosszú, és személyes ellenkezést is kiváltó irányokban érdemes egyáltalán kutatni???
    ÉN legjobb tudásom szerint megvalósíthatónak és megvalósítandónak látom.
    Tibor bá romantikus álmodozásnak.
    A bizonyítás meg nem novella, hanem több lexikon, ami csurig van informatikai struktúrákkal (amik ráadásul az ottani „köztudattól” ugyanolyan idegenek, mint nektek az itteni eszmefuttatásaim).

    Lényegtelen, hogy mi a véleményetek róla, vagy rólam – az egyetlen kérdés, hogy amit csinálok, működik-e. Ha működik, akkor lesz néhány olyan ember, aki utánanéz annak, amit már (elfogadom, „udvariatlan, nem ismeretterjesztő” módon) nem kivonatolok éppen ide, éppen nektek, de számomra már századszor. Ha nem működik, akkor meg tök mindegy, nem?

    Szóval most csukok, a játék felhívás áll: írtam egy három szavas programot, adtam kis háttér információt – nektek hogyan futtatja le ezt az agyatok? 🙂

  59. 66. Kedves Loránd
    Ne az álláspontodat védd, építő jellegű kritikát szándékoztam írni. Én értem, hogy te nagyon tudatosan írsz, és mindennek megvan az oka, miért írtad oda. Szintet léphetnél, és megtanulhatnál vágni, tömöríteni, még ha nem is felelnek meg minden logikai kritériumnak a leírtak, mert emberekkel kommunikálsz.

  60. 66. Kedves Loránd
    Jártam öt félévet programozó matematikus képzésre (is). Programozni nagyon alapfokon tudok csak, viszont én is megláttam a távlatokat a témában. Én a magam részéről ezt elavuló tudásnak látom, félbehagytam azt a szakot. Úgy gondoltam, hogy még ha töretlen is a fejlődés, nekem mindig lépést kell tartanom az ifjú titánokkal, kétévente új programnyelvet tanulni. Különben leköröz egy számítógépfüggő tini, aki speciel ismer egy olyan szoftvert, ami a korábbi tevékenységem 90%-át feleslegessé teszi. Tehát programozni nem tudok, de lényegretörő kérdésekre szívesen agyalok. A háromsoros program felhívás viszont nem motivál, hogy gondolkozzak rajta.

  61. 67:
    Nem kell ezt cizellálni, mert alapvetően roppant egyszerű. Adva van az emberi psziché alaptulajdonsága, ami sok millió év fejlődésének az eredménye. Alapvetően megváltoztathatatlan. Ezeknek az egyedeknek a sokaságát kell befolyásolnod, hogy a célodat elérd. Ennek a mesterségnek Orbán Viktor a nagymestere. Nála jobban Magyarországon senki se tudja manipulálni a tömegesen jelenlévő egymberi agyakat. A téma a következő: Az előbb felvázolt adottságok mellett, mit hoz a magyar jövő. mert a maximum, amit tehetünk, hogy alkalmazkodunk ehhez. Ez az, amit az ítt öszeverődöttek meg szeretnének tudni. Közben persze „szórakozunk” is. Téged nyilvántartunk mint roppant értelmes, nagy álmodozót. Volt már ilyen a történelemben, ezek közül a leghíresebbet úgy hívták, hogy Názáreti Jézus, és nézd meg mi lett az álmából. Őszintén! Érdemes álmodozni?

  62. Kedves Loránd
    Fogalmazd meg, hogy milyen segítséget szeretnél a többiektől. Pl. kéne egy új monitor, kéne 2-3 kódoló kb. 2 hónapra, kéne valaki, akivel egy termosz tea mellett átdumáljuk az éjszakát, kéne egy hely, ahová elvonulhatok egy hétre átgondolni a mostani állást, szarul állok, kéne egy kis pénz a továbbmunkálkodásra, stb. Így lehet, hogy több segítséget kapnál, mintha egy beláthatatlan léptékű project-hez kérsz megfogalmazhatatlan támogatást.

  63. 68, Jani

    Oké, ez magas labda, és mint „majdnem-kolléga” beszélhetek veled szabadabban.

    Te tanultál két és fél évet prog mat szakon. Gratulálok! Én meg HÚSZ ÉVE dolgozom elég vad témákon. Hol a csudába érdekelne engem a véleményed arról, amit csinálok? Nulla tudással és tapasztalattal teljesen irreleváns, hogy miben látsz fantáziát és miben nem, érted?
    Elméletben tudhatsz vakbelet műteni, de ezért még nem kapsz szikét a kezedbe senkitől, és nem hívnak konzíliumra sem. A vicces, hogy oda nem is állsz sorba – hozzám miért? Tényleg ennyire lúzernek látszom? 🙂

    Téged zavar a nyelvek, keretek változékonysága. Én úgy váltok nyelvet, mint más gatyát. Három hónapja, hogy életemben először leültem Xcode elé (Objective C, Cocoa, iPad programozás, ha nem dereng semmi, akkor szólok, hogy egy Java/C++ fejlesztőnek ez elsőre felér egy tökön rúgással). Pár hete úgy mentem el egy profi iOS fejlesztő céghez első senior állásinterjúra, hogy a helyben kódoláshoz Xcode-ot választottam. Nem jelentett gondot a feladat megoldása, hiszen már másfél hónapja használtam a cuccot… Én döntöttem úgy, hogy mégsem hozzájuk megyek.

    Új keretek – Spring, GWT, OSGI, AOP, JSF, jQuery, … ? Csak röhögök rajtuk. Amit kellett, már lekódoltam akkor, amikor még nem is léteztek, és nem volt divat a tojáshéj lekaparása után azonnal überfrémvörköket csinálni és „konstans béta” állapotban terjeszteni… Amit érdemes és olyan minőségű, eddig hetek alatt betörtem, a többit meg bottal se piszkálnám meg, de a hőzöngőkkel ellentétben pontosan el tudom mondani, hogy miért. No az már más kérdés, hogy azt se hallgatja meg senki, és ezzel nyilván élből kizárom magam minden „menő helyről”. Ezért választottam végül egy gyárat munkahelynek.

    Na ennyi a tarzankodásból, de talán érted, hogy miért nem akarok túl sok időt eljátszani azzal, hogy lefordítsam neked a dolgaimat. Korábban megpróbáltam hozzád hasonlókkal, sőt, sokkal ígéretesebb alanyokkal is. Ettől persze LEHET rossz, amit csinálok, de NEM tőled, hanem az adott területen profi csókától kérdezem meg, miután láttuk egymás kódjait. Továbbá berághatsz és megértheted, mert NEM a „bölcsek köve” – csak minden egyes nyavalyás fogalmat végig kell gondolnod marha hosszú leírásokban, és tapasztalatok nélkül erre nincs sok esélyed.
    Bocsi, ez nem a Gábor Dénes…

    69, Tibor bá:

    Ismerem a véleményedet. Tudom, ezerszer mondom, TUDOM: szerinted álmodozom.
    És ahogy ezt profi ismeretterjesztőként másokra nézve deklarálod, ugyanúgy neked sincs motivációd végiggondolni azokat a struktúrákat, amik SZERINTEM ezt megkülönböztetik a tudástól, tervezéstől és cselekvéstől, amit valójában csinálok (és ami TARTALMAZZA mindazon vádak OKÁT, amit itt fel szoktál sorolni).

    SEMMI esélyem téged ebből kizökkenteni addig, amíg nem tudok olyat csinálni, ami szerinted „lehetetlen”. Azt hiába is ismétlem újra, fél órán belül elfelejted, hogy „vezető ideológus” voltam ma is működő országos spirituális csoportban. Ma is nagyon szeretem őket, kedves és jó szándékú emberek – csakhogy felmértem, milyen mértékben tudom befolyásolni a gondolataikat, amit saját élettapasztalat és felismert belső motivációk hiányában nem vállaltam.

    Az egyetlen elfogadható választás számomra a saját motivációim követése és egyéni példa, a SAJÁT életem felmutatása. Lényegtelen, hogy hány „vevő” van rá – azon „csak” mindannyiunk élete és jövője múlik, de NEM az én személyes felelősségem. Utóbbit pedig a hittel kapcsolatos posztodban már leírtam, idézet volt.

    Szóval igazad van. Álmodozni nem érdemes. De én nem álmodozom, hanem egy minimális esélyű megoldáson dolgozom, míg te a reménytelenséget hirdeted, és olyan végkifejletről mesélgetsz, ami viszont SZERINTEM álmodozás, pedig így is elképzelhetetlenül szánalmas életet jelent az utódainknak.

    És bár megtisztelő és vállalhatatlan az összehasonlítás, de amennyire én látom, Jézus veszettül NEM volt álmodozó. Könyörgöm, Tibor bá… szerinted valami földi paradicsomot kellett volna teremtenie, az éppen általad gyalázott emberi psziché ELLENÉRE???

    Frászt! A LEGTÖBBET tette: követhető emberi példát adott, személyes felelősséget ruházott minden, a nevében gondolkodó emberre – amit persze óriási nagy divat „félreérteni”. Az Ő szavai a legtisztább kódok, amiket valaha láttam (beleértve persze, hogy személyes kulturális beágyazottságom miatt ezeket érthetem a legjobban, ugyanakkor hiszem, hogy más vallások alapkövei ugyanilyen szintű struktúrák).

    Hát most mondjátok meg, volt értelme ennek a novellának? Ugyan…

    Játék!

  64. 71. Kedves Loránd
    Én értem, nekem is ment volna a váltogatás, ha ennek szentelem az időm, de nem vagyok meggyőződve, hogy hatvanévesen is ilyen könnyen menne a váltás, nem lennének-e szentimentális kötődéseim rég bevált gépekhez, szoftverekhez, amikkel egykor milyen sikereket értem el, nem szeretném-e inkább a családommal tölteni az időt, ahelyett, hogy húszévesekkel vetélkedem? Képességek, lehetőségek sok emberben ott vannak, de a motivációk mások, a döntéseink különböznek.

  65. 71. Kedves Loránd
    Egyébként ha ilyen hangnemmel szólod le a segítőkész embereket, akkor nem csoda, hogy senki nem segít utadon.

  66. 71:
    Minden „zsenialitásod” ellenére, hatalmas hibákat ejtesz, mert kritikátlanul mész a magad utján tovább.
    Jézus a legembertelenebb ideológiát hagyta maga után. Légy szegény, légy szolga, nyomorogj a totális kiszolgáltatottságban, cserében a nemlétező másvilágon ülhetsz az örök boldogságban. És, akik itt dőzsölnek a te verejtékes munkádból, majd megbűnhödnek érte egy képzeletbeli pokolban. És ez közel 2000 éve fenn van tartva. És ezt te kedvező eredménynek tekinted. Mellesleg, olyan érzésem támad, hogy nem értetted meg, amit írtam, mert egyszerűen nem vagy ilyen véleményekre ránhagolva.

  67. 71. Jó példája vagy az evolúciós túllövéseknek az agyi tevékenységet illetően. Ki fogsz halni (te is). Természeti törvényeket csak elfogadni lehet, megváltoztatni nem. (Egyébként egy harmadéves orvostanhallgató sokkal ügyesebben végez el bizonyos műtéteket, mint a remegő kezű, de hatalmas tapasztalattal rendelkező prof.)
    Még mindig nem tanultad meg, hogy „túlélő hangya nincs, csak túlélő hangyaboly.” Te boy. 🙂

  68. ” Brüsszelben erkölcsi fordulatra van szükség, a nyugatiak nem nézhetik le a keletieket, mert ennek még nagyobb válság lehet az eredménye.”

    Ezt Orbán mondta..Ez nem igaz szerintetek?

    „Óva intett a nyugattal való szakítás gondolatától. „Egy csónakban evezünk, csupán azt kell elfogadni, hogy nem ugyanazok a receptek érvényesek a két oldalon” – mondta. Orbán egy nagy kelet-európai összefogást sürgetett, mert szerinte a következő 20-25 év többek között átrajzolja majd Nyugat-Európa és az EU, valamint Oroszország kapcsolatrendszerét is, amelynek ezek az országok mindig kárvallottjai voltak.”

  69. 76-ra:
    „Brüsszelben erkölcsi fordulatra van szükség…”
    Minden bizonnyal az úniót iráyító apparátusra gondolt.
    Egy ilyen szervezetnek nincsenek érzelmei, csak egy gépezet, az erkölcs nem értelmezhető rá.
    Ez egy jó hatásvadász mondat. 🙂

  70. 71. Kedves Loránd
    Nem szoktam hozzá, hogy az értelmi képességeimet megkérdőjelezzék, ritkán ébresztek ilyen lesújtó véleményt, mint amit te itt megfogalmaztál. Épp ezért nem szokásom fényezni magamat, vagy „tarzankodni”, ahogy te szabatosan kifejezted magad. Az öt félév prog. mat.-ot azért hoztam fel, hogy érzrékeltessem, mennyire nem értek a programnyelvekhez. Viszont gyorsan tanulok, két évig jártam matek szakra, amit édesapám hozott létre a BME-n, hogy a csodagyerek kisfiának legyen méltó képzés. Más kérdés, hogy totálisan alulmotivált voltam, tehát amikor már nem ment tanulás nélkül, abbahagytam. Reméltem, hogy vannak olyan részfeladatok, kiegészítő szolgáltatások, amiben olyan ember is segíthet, aki nem koncentrálta az életét úgy a programozásra, mint te. Fentebb felsoroltam pár példát, de eddig erre nem reagáltál.
    http://www.szit.bme.hu/~gyorfi/
    Édesapám egyébként informatikusok generációit oktatta kódelméletre, sztochasztikus folyamatokra, stb. Akadémikus, kutató máshol is, nem is örülne, hogy itt „tarzankodok” a nevében. Gondoltam összehozhatnálak vele, a nyarat nagyrészt lent tölti Jásdon, egy workshopot is tart ott hat embernek, ez kb. a fele azoknak az embereknek a világban, akikkel hozzá tudnak tenni egymás munkájához.
    http://www.econ.upf.edu/~lugosi/jasd2012/jasd2012.html
    Unokabátyáim tevékenységét nem fejteném itt ki, egyikük olvassa a blogot, jelentkezik, ha érdeklődik a mániád iránt. Szívesen segítenék neked, ha tudok, de a hozzáállásodon változtatni kéne szerintem. Kevés olyan emberrel találkoztam, aki ilyen értelmesnek tartotta magát, és ennyire lenézte a többi embert.

  71. 78:
    Bizonyára hallottál már arról a megállapításról, hogy „kutató az, aki egyre többet tud, egyre szűkebb tudományos területről, a mérnök pedig az, aki egyre kevesebbet tud egyre szélesebb tudományos területről. Annak idején ez a mondás járta a Tungsram fejlesztést, és nagyon találónak tartottuk. A problépma akkor áll elő, amikor a kettő közül választanod kell. Loránd választott, saját elmondása szerint abszolut tudása van egy nagyon keskeny területről. Most már csak arra kellene valakinek felhívni a figyelmét, hogy más területeknél viszont közel analfabéta. Ebből az következik, hogy az emberiség megmentését hagyja olyanra, aki kevesebbet tud a program nyelvekről, de valamivel többet tud, például az emberi természetről (mondjuk egy etológus) mint ő. 😉

  72. Ehh! 2 éve még sokkal jobb volt a blog: nem volt ennyi személyeskedés viszont több volt a túlélőcucc meg agyalás, építő hozzászólás! Remélem vissza jönnek még azok a régi szép idők! Bár ahogy csorgunk lefele a lejtőn talán annál kevesebb idő meg kedv lesz egymás basztatására! 🙂

    Tiborbá: drukkolok Neked, hogy sikerüljön a témák szerinti csoportosítás, az nagyon hasznos lesz ilyen állandóan időszűkén levőknek mint jómagam. 🙂

  73. 80:
    Le fog ez csengeni, ha egyesek kifogynak a gőzből.

  74. 63: Egyetértek, mint korábban az Arma vitánál is kifejtettem.

  75. – Oké, Tibor bá tényleg két percig sem tartja fejben, amit az emberi oldalról írok (79), EZEN a lapon (71 – ami azt jelenti, hogy pontosan látom a szűrők működését, köszönöm a visszajelzést, talán mégse vagyok annyira analfabéta)…
    – Oké, nem megy át a műtétes hasonlatom. Miért jövök állandóan a rendszertervezős szöveggel? Mert a létező LEGBONYOLULTABB két rendszerről beszéltek: az emberi társadalomról (2. hely) és az emberről (1. hely), és HOGYAN, te jó ég…
    – Oké, nem érthető, hogy itt ÉN beszélek megoldásról, az ahhoz vezető útról, és EGYETLEN lehetőségként a felelősség és szakismeret alapján szervezett, tudatos közösségről (és általában direkt nem írom ide a legfontosabbat: „szeretet-alapú”, mert például Tibor bá számára ez vörös posztó, a fél gondolkodását ki kellene cserélnie ahhoz, hogy egyáltalán hajlandó legyen elgondolkozni rajta, lásd 74)
    – Oké, nem esik le, hogy NEM „személyeskedem” és „lenézek”, hanem egyszerűen van egy kör, akik véleménye segítene (segíthetett volna). A feltétel nem a szaktudás, hanem a nyílt, logikus, önkritikus(!) gondolkodás.

    Jani, megtiszteltetésnek veszem, ha édesapád vagy unokabátyád megnézi a http://dust-framework.org/ címet (GitHub, dokumentáció és források; most kaptam engedélyt a csődbe ment cégünktől, hogy a zárt forrásokból is feltehessek, mert már úgyis mindegy). Egy kis „beharangozó”: http://hajnalvilag.blogspot.hu/2012/06/java-oscar-registration.html – „csak” azt állítom, hogy Neumann János alapelveit felejtette el az ipar, és olyasmik, mint az objektum orientált programozási nyelvek vagy az operációs rendszerek ELAVULT, csak a pénzrendszer motivációi miatt fenntartott fogalmak, erre szerkesztettem a sufniban működő bizonyítékot.
    Nem kívánhatom viszont, hogy erre vesztegessék az idejüket, mert én nem fogok ráérni: augusztus elsejével lesz állásom is, nem csak munkám.

    Ha ti nem is játszotok velem, én ígértem valamit.
    A dolog ott kezdődik, hogy mindig újraolvasom a saját írásaimat úgy, mintha idegen írta volna, ez számomra fontos stílus és tartalom szempontjából egyaránt. Ugyanis amit leírok, árulkodik a nem-tudatos gondolkodásom működéséről IS (lásd pl „elszólás”, vagy érzelmi töltés), ami a tudatom számára fontos „bemenő információ”, segít jobban értékelnem önmagam egészét. Ezt biztos nem hiszitek el az előbbiek miatt, de így van: bocs Jani, TUDATOSAN cseszem föl az agyad, hátha az elég motivációt ad neked az odafigyelésre – sajnos nem, lásd: SZÓ NEM VOLT az értelmi képességeidről, amikről nyilván semmit nem tudok, csak a KONKRÉT (nem „ha/volna”, ezért volt a sebészes példa) programozási szaktudásodról és tapasztalataidról.

    No, amikor ezt a három szót („REND, csak fordítva”) visszaolvastam, belém állt az érzés, hogy itt még van valami, ami nem is tudatosult, csak „átment” rajtam, amit érdemes kibontanom. Óra indul, íme az ígért 232 szó, kivételesen „fésületlenül”, csak a minimális mértékben „olvashatóvá téve”:

    Újraolvasás… a tisztelet nemzetközi szava „respect”, a latin eredeti jelentése „vizsgáld meg újra!”. Vagyis eredetileg az, hogy „respektáljuk” a másik embert, nem azt jelenti, hogy elfogadjuk, hanem hogy többször átgondoljuk a szavait, mielőtt véleményt alkotunk róla.

    Jelentés rétegek: az egyiptomi vallási szövegekkel, de a Bibliával kapcsolatban is komoly állítás (amit a saját bőrömön is tapasztaltam), hogy több rétegűek: a köznapi értelmezés mögött van belső tartalom, ami csak az összefüggések ismeretében bomlik ki. Talán ilyet írtam volna?

    „REND” – egyensúly; „fordítva” – dinamikus és statikus egyensúly viszonya.

    A dinamikus egyensúly esetén a rendszer belső késztetései az egyensúlyi állapot ELLEN hatnak, a stabilitás folyamatos ellenőrzéssel és igazgatással tartható fenn, bármilyen eltérés egyre növekvő kibillenést eredményez. Példa: egy golyó egy oldalán fekvő bögre tetején: pont a tetején megmarad, de ha egy kicsit is oldalra kerül, legurul róla.

    Statikus egyensúly: a rendszer elemeinek motivációi a stabil állapot fennmaradása mentén hatnak, kitérés esetén „magától” visszaáll a stabil állapot. Példa: a golyó az oldalán fekvő bögrében: oldalra lököd, visszagurul középre. (A példa Arnie Gundersentől, a fukushimai „elértük a hideg leállás állapotát” bejelentéshez szolgált illusztrációként).

    Társadalmi rend: a szereplők motivációit figyelembe vevő, pozitív, „hogyan csináld” szabályokon alapuló statikus egyensúly, ahol a szereplők EGYÉNI felelősségtudata nem engedi a helytelen folyamatokat, azokat visszalöki a helyükre. Ezzel áll szemben a szereplők egyéni motivációival ELLENTÉTES, negatív szabályokon alapuló dinamikus egyensúly „tudom, hogy ez lenne jó neked, de nem engedem”. Iskolapélda: amerre az Orbán-kormány tart.

    „REND, csak fordítva.” HÁROM szó. Hadd ne mondjam, egy-egy hozzászólásotok ennél jóval többet mond nekem, és komoly TÖMÖRÍTÉS van a még így is értelmetlen (mert nektek hosszú) novellák mögött.

    De nyugi, a gőzből már régen kifogytam, a remény is oda van. Azért figyelek, hogy időben gratulálhassak, ha szerintem is értelmes tevékenység, ötlet nő ki ebből az ismeretterjesztésből, Tibor bá. Szerintem ÍGY nem lehet, de szurkolok, lepjetek meg!

  76. 83:
    Nézd Loránd, ha a tapintatos fogalmazást nem érted, akkor kénytelen vagyok szókimondóbb lenni. Meglátásom szerint fogalmad sincs, hogyan működik a társadalom, ezen belül az Ember. Ebből kifolyólag az összes tevékenységed felesleges erőlködés volt. Te egy „szakbarbár” vagy, fogsz kapni állást, amennyit akarsz, mert a kutya nem fél tőled, és amit rád bíznak, azt nagyon jól elvégzed. De ha lenne egy „normális” szakmád, vagy nem tartanának szakbarbárnak, akkor nem vennének fel, mert „túlképzett” vagy. Vezető székekben nem a legjobb koponyák ülnek, hanem a legembertelenebbek, akikkel te nem tudsz mit kezdeni. Egy 300 ezer forintos fizetéssel majd mindenkit meg lehet vásárolni, és esze ágában se lesz a főnöknek megmondani, hogy hülyeséget készül csinálni. Elolvastam a Kulacs projektedet. Azon kívül, hogy műszakilag rossz, mert figyelembe kellene venni a tartályok falvastagságát, ha modulszerűen össze akarod őket rakni. Valamint a műanyag vegyi összetételére is figyelni kell, mert nagyon nem mindegy, mit fogsz benne tárolni. A megvalósítás sok tucat érdeket sértene, akik harcolni fognak ellene. Ráadásul a civilizáció adta probléma hegynek ez csak egy apró molekulája, és erre már igazán nem lenne idő. Tehát egy álmodozás, amibe te jelentős munkát fektettél. A rendszertervezéssel különben is hatalmas bakok vannak. Az ember kiszámíthatatlan. Erre az építészek jöttek rá vagy fél évszázada, amikor lakóparkokat terveztek, amiken belül gyalogos ösvényeket helyeztek el. Aztán a gyakorlatban az emberek nem ezeket az ösvényeket kezdték használni, hanem vágtak csapásokat a fűben. Később már nem terveztek ösvényeket, hagyták, hogy az emberek megtalálják maguknak a megfelelőt.

  77. 84 Tibor bá:

    Hát ez az… 😀

    Te tényleg meg vagy győződve arról, hogy „tapintatosan” nevezel szó szerint elmebetegnek (hadd ne keressem vissza a szavaidat, remélem nem tagadod le), nézel hülyének (falvastagság kihagyása, vajon honnan szedted?). Érvelésed során úgy csinálsz, mintha nem tudnál olvasni… A felvetett kérdéseidre a leírásban: „Kérdéses lehet a tárolt folyadékok jellegének megfelelő belső védőbevonat kialakítása…” (ismert, megoldandó probléma!), „A projekt célja egy konkrét területen, ahol az üzleti érdekektől vezetett szereplők számára lehetetlen a helyes megoldás választása, hosszú távú jó választ találni.” (tehát a cél: PÉLDA felmutatása, hogy a hozzád hasonló, „lehetetlen, lehetetlen, lehetetlen” mantrát rágók mellett mások is kapjanak szót, és kicsit nehezebb legyen a „tudatlan álmodozó” kategóriába sorolni őket).
    Hibámként rovod fel, hogy „figyelmen kívül hagyom” az ember kiszámíthatatlanságát (SZÓ nincs erről!) – na de pont azután, ahol elmondod, hogy Orbán profi módon irányítja mégis a tömeget, és ez ellen érveléssel tehetetlen vagyok (69)??? Ez már szinte orbáni fordulat…

    És végig, végig úgy gondolod, egyetlen morzsa újdonság van számomra abban, amit mondasz (bocs, semmi), és vég nélkül figyelmen kívül hagyod, amikor ezt jelzem. Csak példa: a lakóparkos építészek nem olvasták Eidzsi Josikava Muszashi életéről szóló történetét, vagy annyi buddhista/taoista szöveget, mint én. Kár.
    Érted, NEKEM mérhetetlenül mindegy, hogy mi a véleményed rólam, TUDOM, hogy nem változtathatom meg, mert önmagadat definiálod általam feltevésnek, és szabadon választott lehetőségnek tartott, ráadásul katasztrofális mellékhatásokkal járó „axiómákkal”. Csak szóltam. De tényleg, igyekszem befogni végre…

    Ja, esetleg akit érdekel, erről beszélünk: http://hajnalvilag.hu/projects/KulacsProjekt.pdf

  78. 85:
    Na jó, szentelek rád még egy kis időt.

    A példában felhozott tartályok volumeni intervalumja 0,5 és 20 liter. Az egyszerűség kedvéért. Ha a 0,5 literes tartály fala 1 mm, akkor a literesé 2 mm, a 2 literesé 4 mm, a 4 literesé 8 mm, a 8 literesé 16 mm, a 16 literesé pedig 32 mm. Ez nyilván abszurd. Én erre gondoltam.

  79. Nagyon sok megoldás lenne, ami a közösség számára jótékony hatású,költségkímélő,előnyös lenne ,de partikuláris magánérdekek mentén zajlanak az események.
    Sok sok erős magánérdek (nem feltétlenül egy személyre hanem érdek csoportra kell itt gondolni)tökszembe megy a nagyobb közösség érdekeivel. Az utolsó ezzel ellentétes vérszegény eredmény,amiről tudok,hogy csereszabatos mobiltelefon töltők gyártását írták elő.

  80. 85: senkit nem érdekel..sőt, off topic..
    de ha már az, gondoltam megkérdezem:
    Lóránd, te hiszel Jézusban? (jó lesz dióhéjban is a válasz)

  81. 86.

    „a tartályok volumeni intervalumja 0,5 és 20 liter”

    Ez már fáj! 😀

  82. 89:
    Azt hiszem igazad van. Helyesbítek: A tartályok ürtartalma fél és 20 liter között változik. 😉

  83. 83. Kedves Loránd
    Matek érettségin a bizonyítandó tétel az volt, hogy egy háromszög magasságvonalai egy pontban metszik egymást. Én nem tanultam meg a tételeket előre, bíztam abban, hogy a helyszínen be tudom bizonyítani őket. Ehhez a bizonyításhoz pont kell egy ötlet, hogy kiegészítsük egy nagy háromszöggé, aminek így az oldalfelező merőlegeseit kapjuk. Fél óra alatt megvolt a többi feladat, ezzel két órát szenvedtem, mire összejött. Mivel nem jött az ötlet, izomból nekiestem minden irányból, akár kismillió változóval. Aztán végre leesett. Le is leshettem volna a kulcsinformációt másról. Egyetemen ez a probléma kevésbé zavart. Ha vizsgán a Newton-Leibniz tételt kellett bebizonyítani, aminek a neve nem mondott semmit, megkérdeztem a tanárt, hogy kb. mire vonatkozik, majd kitaláltam, és bebizonyítottam. Mindkét példában ott van, hogy egyszerű feladatok megoldásában sokat segíthet olyasvalaki, akinek pl. megvan a belőlem hiányzó információ, műveltség. A kreatív gondolatok leginkább egy másik emberi lénnyel való interakció során jönnek nekem. Találkozni egy másik gondolkodásmóddal. Még ha nem is találom jó modellnek, feltérképezni (térképész szakra hat évig jártam, onnan sincs diplomám, viszont sok értékes gondolattal gazdagodtam, ott legalább voltak témák, amik érdekeltek), meghatározni a kereteket, ahol használható, észrevenni előnyeit, hátrányait… Esetleg ezeket megvitatni az illetővel, ha nyitott erre. Még az is lehet, hogy a saját korábbi gondolkodásomban találok hibát. Főleg, ha látszólag paradoxon keletkezik, amit nem feltétlenül tudok azonnal feloldani. Van egy lényegtelennek tűnő taktikai módszer, amit általában alkalmazok: arról beszélgetek, ami a másik embert érdekli, nem arról, ami engem. Kevésbé látványos a különbözőségem és tágítom az érdeklődési köröm, ami fontos nekem, mert csak azt tudom megtanulni, ami érdekel. Ahogy távolodunk a szellemi kihívásoktól, a fő motiváció erre a többiek érdeklődése tud lenni.

    Újraolvasás tényleg hasznos, én is újraolvastam a múltkori népszerű poszt hozzászólásait. Magamnak kevés újdonságot mondtam, mert másokkal is meg szoktam beszélni érdekes dolgokat, korábban is olvastam vissza leírt szövegeimet. Ami nekem szokatlan, hogy így kiteregetem magamat az arctalan olvasóknak, profilalkotó titkosszolgáknak.

    A lenézés téma is megérne egy misét. Lehet, hogy te őszinteségnek, keserű tapasztalatnak éled meg. De akkor is fentről nézel le. Néhány agyi funkciót kinevezel prioritásnak, és az alapján hasonlítasz össze. Majdnem objektív skálán. Komplex számok közül melyik a nagyobb az i, vagy a –i? Armával nem egy ligában játszol tényleg, mert nem is ugyanaz a sportág. Tehetséges vagy, a szakmád csúcsára értél saját állításod szerint, gratulálok. Szót is kell érteni az emberekkel. Hiába raksz le valami komolyat az asztalra, ha meg sem értik, miről van szó. Esetleg az elit használja fel kis átdolgozással, hogy még rosszabb irányba vigyék a folyamatokat.

    Édesapámnak, unokábátyának megmutatom a linket, hátha érdekli őket, esetleg megmutatják tehetséges hallgatóknak,… Mit javasolsz, mennyit meséljek rólad apukámnak? Szerdán találkozunk. Mutassam meg neki ennek a posztnak a hozzászólásait? Tibor bá’-t veri racionalitásban, nem hisz a globális felmelegedésben, az erőforrásválságot nem véli olyan közelinek, aggasztónak, mint én. Persze ő is lát problémákat, csak nem ugyanúgy súlyozza.

    Korábban említetted, hogy a pénzed elfogyott, ezért kell hanyagolnod elhivatott erőfeszítéseid, dolgozni kell a rezsiért. Ezért vetettem fel a kiegészítő szolgáltatás témakört. Ha újra abbahagynád a „normális” munkát, és újra nekiveselkednél, milyen költségeid lennének? Egy időre például szállást, internetet tudok biztosítani.

    Bocs, hogy novella. Gerenda mondja szálkának, hogy nagyfejű.

  84. 93. Tibor bá’
    Most hirtelen töröltem vagy tíz sort, mert rájöttem, hogy majdnem itt nyílt színen kielemeztem édesapám gondolkodásmódját. Idejében észbekaptam. 🙂

    Ha az alkalom úgy hozza, megmutatom a linket.

  85. 78: A Szialaci az apukád? 🙂
    Add át neki üdvözletem! 😉

    79: „Trust me, i’m an engineer!” 🙂

  86. 94:
    Az még csak hagyján, hogy indiszkrét, de mi van ha tévedsz?

  87. 95. Avatar
    Átadom, ha megmondod, ki vagy. 🙂

    96. Tibor bá’
    Ez is egy szempont volt abban, hogy visszafogjam magam.

  88. 88, lacko

    Dióhéjban: hiszek. De azt már nem garantálom, hogy ezen a szón ugyanazt értjük 😉

    91, Jani

    Köszönöm a hátteret.

    A lenézős témáról: nem tudom többször leírni, hogy igen helyesen nem vagyunk egyformák, csak szerintem, vagyis esetleg téves magánvéleményem szerint bizonyos témákhoz bizonyos felkészültség szükségeltetik. Ennyi.
    Ha pedig egy jó hosszú folyosó végén szükségem van konzultációra, hogy a szerintem helyes ajtó mások szerint is jó-e, akkor ott nem segít senki, akihez vissza kell sétálnom az egészen, és elmesélni, hogy mi van a túlvégen – mert már az, hogy én mesélem, szubjektívvá teszi a dolgot. De már ezt is túlragoztuk 🙂

    Javaslatom nincs… ott a Dust, a honlapom ( hajnalvilag.hu ), a blogom ( blog.hajnalvilag.hu , oda másolom a mindenféle fórumos hozzászólásaimat, ezeket is) – kinek mennyi ideje/kedve van rá.

    Őszintén köszönöm a felajánlott támogatást, de ezekkel nem tudok mit kezdeni (három gyerek, ház, stb).

    A tényt, hogy „befürödtem a világmegváltással” nem kezelem tragédiaként (egy ideje), inkább fontos tanulságként: lelki és anyagi szempontból egyaránt mostanra elavult, függő helyzetet alakítottam ki magamban ezzel kapcsolatban. Fontos volt, mert sokkal többet haladtam, mintha „háttérben” csináltam volna: a fogyó időtől való félelem hatékony serkentőszer, de nem lóghatok rajta tovább. Nekem is jót fog tenni, hogy a napi 8 úgy telik majd, mint egy „normális embernek”, és nyugodtan éldegélünk. Aztán, ha elkap a harci kedv, szabad időmben játszom tovább.

    Majdnem minden elérhető a neten, amit eddig csináltam (leírások, Java és C# kódok), lelkesedés függvényében majd felteszem a céges forrásokat (további Java és esetleg Objective C), amikben azt is lehet látni, hogy néz ki az elmélet konkrét feladatra alkalmazva.

  89. Loránd&;Jani, miért nem találkoztok valahol személyesen is?
    Biztos hogy van akkora dolog ebben, hogy megérje egy konzultáció nektek programozóagyú rendszerszekciósoknak? Mármint itt a blogon körvonalazható az így működő agyú kis társaság.. nem? Lehetne kooperálni, hogy hogy lehet ezt előadni, és kihozni belőle a maximumot, kiki adná bele amihez ért. Lehet hogy kell egy ember, aki lekódolja az egészet, és segít közérthetően előadni, meg aki menedzselni segít.Ennyire bízhatnátok egymásban…meg egymás agyában is.

  90. Második kérdőjel a 99-es-ben = pont.?=.Szóval biztos hogy megérné.

  91. 98
    Olyan fájdalmas és hosszú a vesszőfutása egy feltalálónak,hogy azt végigcsinálni teljesen megszállottnak kell lenni.
    Ha mégis végigcsinálja, a végén derül ki, hogy ő egy sikeres zseni
    ( ez a sokkal ritkábbik eset ) vagy csak egy bolond a sok közül aki szerelmes a saját képzelődéseibe.

  92. 97: Úgyse mondana neki semmit a nevem, egy voltam a millió tanítványa közül. Szóval inkább megőrzöm viszonylagos anonimitásom. 🙂

  93. 100. Dorka
    Persze, hogy megérné, minden értelmes beszélgetés megéri. A programozásban nem tudnék neki segíteni, az eladásban is kevésbé, mert én is méltánytalanul hanyagolom a megtérülést. A marketinget, mint a manipuláció egyik válfaját kerülöm. A közérthetőségben segíthetek esetleg. Én nem is annyira konzultációt, mint inkább egy kötetlen beszélgetést tartanék jó ötletnek, akár a következő blogtalálkozón.

    Tibor bá’
    Szeptembert említetted blogtalálkozónak, ugye?

    102. Avatar
    Megmondom neki, hogy egy, a neve elhallgatását kérő indiai isten megtestesülése üdvözli, akit tanított. Vagy te egy filmcsillag jellegű Avatar vagy?

  94. Bocs Jani, de jön a színes kép és nem bírom megállítani :-I
    Szóval megjelent előttem ahogy egy napsütéses októberi délutánon blogtalálkozó vagy ilyesmi alkalmával, némi méz, dió, sajt, és jóféle rozé mellett egy óriási diófa alatt egy farönk asztalnál éjszakába nyúló beszélgetés folyik. Arról a RENDSZERRŐL…Közben potyognak a sárga diófalevelek, és én az asztal egyik szélén meghúzódva ide oda forgatom a fejem, mint amikor a macska pingpongozást néz, és nagyon figyelek.. Később , amikor egy pohár bor és az idő feloldja a tudatlanságból adódó szorongást a nyelvemen, isssszonyat nagy baromságokat kérdezek,annyiszor ahányszor nem értek valamit.. Ettől mindketten lebólintjátok az asztalt, Tibor bá’ pedig szörnyülködve és hitetlenkedve néz..
    Ebből jól megtudnátok, hogy milyen szinten kell magyarázni a NÉP-nek, amibe benne foglaltatnak a jó marketingesek is…

    Aztán ha túléljük a középkorunkat, és megöregszünk, talán büszkén emlékszem majd, hogy akkor én ott voltam. Talán meg is írom..

  95. 103:

    Az időpont változatlan: szeptember 16. A „sorakozót” még nem fújtam meg, majd augusztus közepén. Dorka és te már bejelentkeztetek. Lorád is welcomed.

  96. Tibor bá’… *-*
    Vigyek egy kis tojáspástétomot? 🙂

  97. 103: Én sokkal régebb óta vagyok Avatar, mint a film…
    Az indiai-t húzd ki, nem csak ők járkálnak le a földre. 🙂
    Pl Zeusz hattyú és bika alakban alakban járt ide gyermeket nemzeni, Jehova meg galamb és ember formában jött le… 🙂

  98. 106:
    Csak akkor, ha a tojásokat én válogathatom ki. 😛

  99. 104. Dorka
    Ilyenkor nem gond a színes kép, nincs semmi komolyabb vita, amibe bezavarna.

    107. Avatar
    Nem tudtam, hogy ezekre az esetekre is alkalmazzák az avatár szót, bár kétségkívül kielégítik a kritériumokat. Te kinek (minek) a megtestesülése vagy?

  100. Jásdon lesz a találkozó? Oda én is szívesen elmennék, itt van a közelünkben:)

  101. 110. Tara
    Részemről nincs akadálya. Viszont Tibor bá’ említette, hogy mások is megrendeznék legközelebb.

  102. 105: Bocs fenti bejelentkezésem abban az értelemben történt hogy Tibor bá-ék szervezésében, PBJenőn lesz a tali, egyéb esetben így előre nem tudom megmondani.

  103. 101, Manolo:

    A „teljes megszállottság” részemről garantált, tőlem független baráti forrásból (is) megerősített tulajdonság; az esélyekkel kapcsolatban is egyet értek.

    Részemről MINDEN, amit eddig összehoztam (programozós, társadalomelméletes, spirituális oldalon, bár utóbbit itt az evidens félreértés miatt nem reklámozom) szabadon, bárki számára elérhető, saját néven terjesztett – talán állíthatom: bizalomban részemről nincs hiány.
    🙂

    Számomra két érdekes dolog van:
    – szakmai szempontból a rendszeremmel kapcsolatos külső vélemény. Erre egyre kevésbé szorulok rá, hála az elmúlt bő évnek.
    – konkrét alkalmazások megtervezése, amelyek közösségi kommunikációt, feladatmegoldást céloznak (erőforrás tervezés, tudásbázis, szakrendszerek: egészségügy, oktatás, szervezés, fenntartható élelem termelés, de ilyen a „kulacs” is).

    Utóbbinál nekem deklaráltan nincs szaktudásom, az másoknál van – én formalizálni lehetek képes a rendszer szerkezetét, és ha van egy jól definiált struktúra, azt megvalósítani. Ez egy darabig egyszemélyes, de annak egy részén már túl vagyok (szerintem a „nagyobbik”: nem látható, tervezős felén).

    Csak azzal nem tudok mit kezdeni, hogy „nem lehet”, „nem érdemes”. Egy ötletet „kiviteli tervvé” változtatni viszont baromi nagy munka, ahol minden egyes szónak pontosan a helyén kell lenni, mert futó rendszer lesz belőle. Ezt nem tudom megcsinálni, mert a tudás nem nálam van, de annak, aki segít, alkalmazkodnia kell ahhoz, hogy amit mond, „valósággá válik”, és jónak KELL lennie, különben kivágom az egészet és nem érdekel, mennyi időt csesztünk el rá. Ugyanígy járok el a saját dolgaimmal, és éppen ezért tartok ott, ahol tartok.

    Ha ilyen dologról lehet szó, szívesen megyek találkozóra, bár elég rázós időszakról van szó (már állásban, kölkök iskolakezdés), és a távolság se mindegy. Viszont ha van időpont és hely, akkor tudok válaszolni. Ugyanígy magánakciókban is benne vagyok, de a mozgásterem elég szűk – Jásd viszont nincs messze Balatonalmáditól…
    🙂

    Dorka, vigyázz azzal, amilyen képet festesz magadról! Ha igazam van, te is „programozol”, itt éppen a környezetet föléd emelve, te meg bocsánatkérőset játszol benne. Nem látod a magad által teremtett mintát, aminek a végén pofonba szaladsz? Ha ott leszel, ÉRTÉKES kérdéseket fogsz feltenni, és HELYESBÍTENI fogsz gondolatokat a saját szakterületedről hozott egyedi tudásoddal. Világos?
    😉

  104. 110-112:
    A találkozó Pilisborosjenőn lesz. Ez volt eredetileg is tervezve. A tavaszira szívesebben vennék egy keletebbre eső helységet, mert arra felé is laknak hozzászólók. Szóval szívesen vesszük a felajánlásokat. Csont! Dél is szóba jöhet. 🙂

    113:
    Mint már írtam, örömmel várunk sorainkba, de a fentiekben ecsetelteket otthon kell hagynod. Ha ragaszkodsz hozzá, akkor Jásdon keresd fel Janit személyesen. Bocs, de a „vesszőparipádra” Janin kívül senki se kiváncsi.

  105. 114, Tibor bá

    Köszönöm, tiszta beszéd, akkor maradnak az alternatívák.
    Barátkozni tudok helyben is, ami idő és erőforrás szempontjából sokkal hatékonyabb; a világvégés egyéni megoldásos „sorodba” meg tényleg nem kívánkozom.

    No, ezt gyorsan elintéztük 🙂

  106. Jézus a legembertelenebb ideológiát hagyta ránk.

    A vallásoknak is van evolúciója.
    Az a vallás marad fenn, amelyik a legéletképesebb.
    A vallás legfőbb funkciója nem a világ átalakítása, hanem a hívők lelki igényeinek kielégítése.

    „”” Isten szeret téged
    Fontos és értékes vagy.
    A világban rend és igazság van még akkor is, ha ezt te nem láthatod.
    Ha Isten parancsolatait követed örök életed lesz a túlvilágon. „””

  107. 116:
    Ez: „Az a vallás marad fenn, amelyik a legéletképesebb.” egy fikció, felejtsd el.

  108. 117

    Az evolúció arról szól, hogy a rátermetebb az alkalmasabb több utódot hagy maga után.(….arra rátermettebb és arra alkalmasabb,hogy több utódot hagyjon maga után …ehhez persze előszőr életben kell maradnia, ami már eleve nem minden egyednek sikerül )

    A vallásokra ez úgy értelmezhető ,hogy az vallás marad fenn, amelyik teljesen mindegy milyen eljárással, módszerrel minden nemzedékből több hívőt tud megtartani, illetve megtéríteni.
    Ezt a vallást nevezhetjük evolúciós értelemben alkalmasabbnak rátermettebbnek sikeresebbnek.
    Lehet tanulmányozni ,hogy ezt hogyan éri el.

  109. 98: Lóránd: ha hiszel, akkor miért fáradozol egy halálraítélt társadalom jobbá tételén? változtatni azon amin nem lehet, felesleges energiapazarlás. minden úgy lesz, ahogy lennie kell:)

  110. 109:
    Nem használták rá az avatar szót, mint ahogy a „deva” szót se használták az istenekre ahol más nyelven beszéltek. 🙂
    Egyébként meg „Vagyok, aki vagyok”. De igazából tök mindegy milyen néven ismernek, amíg önazonosságomat megtartom.
    Írjak még misztikus álbölcsességeket?

  111. 118:
    Az egyik kulcselem, hogy hangoztatja, hogy „ne ölj”, és ettől jobbnak tartja magát a többi vallásnál, de azért időnként tömegesen legyilkolászták a pogányokat, eretnekeket, zsidókat…
    Mindezt a szeretet nevében.

  112. 119, uncle lacko:

    Köszi. Holtbiztos, hogy nem azt értem hit alatt, amit te. És nyilván nem is azt, amit Tibor bá. Hála Istennek (ha van)!

    😀

  113. Hát talán ide illik leginkább…


    Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott a közelmúltban egy sajtótájékoztatón, hogy hitelből nem lehet bért emelni. Egészen pontosan úgy hangzott a kijelentés, hogy a kormány nyitott a bérek emelésére, de határozott álláspontja: hitelből nem lehet sem béreket emelni, sem szociális rendszert építeni. ”

    ” Ehhez képest az egy keresőre jutó reálbér most is a 34 évvel ezelőtti, 1978-as szinten van, és egyre nagyobb a valószínűsége, hogy 2018-ban sem fogja azt jelentősen meghaladni. Talán az is elárul egyet és mást, hogy 1978-ban a legfejlettebb nyugat-európai országok dolgozóihoz képest 48 százalékon állt egy magyar munkás teljesítménye, a bére azonban csak 36 százalékon. Mára a magyarok teljesítménye a nyugati szint 66 százalékára nőtt, a bérei azonban a nyugati szint 22 százalékára estek vissza! Azaz relatíve több mint kétszerese lett a kifosztottsága, hiszen akkor a teljesítmény és bérolló elnyílása 133 egység volt, ma pedig 300 egység!

    http://www.facebook.com/kulturalis.kreativok

    És hogy hová tűnik a Magyarostszágon a vagyon, a hitel?

    http://www.guardian.co.uk/business/2012/jul/21/offshore-wealth-global-economy-tax-havens

    http://static.guim.co.uk/sys-images/Observer/Pix/pictures/2012/07/22/gu_wealth-offshore-02crop.jpg

    http://www.guardian.co.uk/global-development/datablog/2012/jul/19/developing-world-offshore-wealth-external-debt

    Tehát 1982-2010 között 241 milliárd dollár!!!!! hagyta el az országot.

    http://pogi.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=175065

    http://pogi.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=159287&bejcim=Offshore&todo=/

    És hogy kik gazdagodnak meg belőle?

    „A kutatók a világ mintegy 43 000 multicége közti kapcsolatokat elemezve saját megdöbbenésükre kimutatták, hogy egy aránytalanul kicsi, 1318 vállalatból álló mag közvetlenül ellenőrzi a világgazdaság mintegy 20, az általa tulajdonolt további cégeken keresztül pedig további 60 százalékát. Tovább vizsgálva az adatokat fölismerték, hogy ezen a magon belül létezik egy csupán 147, egymással szoros összefonódásban álló cég alkotta „szuper-entitás” és végső soron itt összpontosul a világgazdaság fönt említett 80%-a fölötti ellenőrzés. Ezen cégek mintegy háromnegyede a pénzügyi szektorból kerül ki. Érdemes még megemlíteni, hogy a tudósok által a hálózatra gyakorolt befolyásuk mértéke alapján összeállított (a tanulmány 33. oldalán található) lista első helyén a LIBOR-ügyben már bizonyítottan vétkes Barclays Capital áll és általában is elmondható, hogy a kamatmanipulálási és a többi aktuális botrány által érintett cégek szinte egytől-egyig a lista előkelő helyein szerepelnek.”

    http://komlomedia.wordpress.com/2012/07/25/a-tortenelem-legnagyobb-bankbotranya/

    Nagyon érdekes az ábra kinyagyítva, ami az idézett tanulmányban is szerepel!

    http://komlomedia.wordpress.com/2011/10/22/tenyleg-a-goldman-sachs-a-vilag-ura/

    http://arxiv.org/PS_cache/arxiv/pdf/1107/1107.5728v2.pdf

  114. Szóval lehet összeesküvés elméletnek titulálni, hogy szűk elit vezeti a világot, meg hogy Magyarországon a lakossági túlzott fogyasztás az oka a jelenlegi helyzetünknek, de a fenti adatok másról árulkodnak.

    Az a 241 milliárd dollár nagyon sok.

    És a fent említett tanulmány ábrája kinagyítva magáért beszél!

  115. Még két érdekesség, amit mindenki érez, de mégis más és a mainstreamnek is hitelesebb (:-) Eustat statisztikákkal alátámasztva:

    http://pogi.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=145907&bejcim=Majdnem_nyugati_arak_KeletEuropaban&todo=/

    ” 2006 az utolsó év, amikorra az Eurostat a béreket összehasonlítható formában publikálja. Ez sajnálatos, jó lenne ennél frissebb számokat is látni. Nos ebben az évben a tipikus magyar munkavállaló körülbelül 7866 eurót vihetett volna haza, ha nem adóztatták volna meg a jövedelmét. Ugyanekkor a tipikus régi tagállambeli foglalkoztatott 36123 eurót keresett volna adó nélkül. Ez azt jelenti, hogy a magyar bérfelzárkózás körülbelül a nyugati bérek 22%-áig vitte fel a magyar béreket a rendszerváltás után tizenhat évvel. Azt gondolom, ez siralmas. Messze elmarad a 65% körüli egy főre eső GDP-s felzárkózási adattól (a teljes EU átlagának arányában), melyre oly előszeretettel hivatkozik az unió.

    Jelen blog szerzője szinte hallja a kedves olvasó ellenvetéseit. 🙂

    1. A béreket vásárlóerő paritáson kell értelmezni, azaz meg kell vizsgálni, hogy milyen árszínvonalon költik el a magyarok például béreiket. Nos, ahogy azt bemutattuk, a hazai árak már erősen megközelítik a nyugati árakat, ki-ki vásárlási szokásainak megfelelően már nagyjából egészében felzárkózott árakon vásárol.

    2. A másik tipikus ellenvetés, hogy a bérek nem zárkózhatnak fel gyorsabban a termekékenységnél. Ez valóban igaz, ám e tekinetben is erős kétségeink lehetnek. A keletiek termelékenységét vizsgálva az uniós átlaghoz képest azt találjuk, hogy 2006-ban az Eurostat magyar termelékenységi adata 75%-os volt az uniós átlaghoz képest.

    A rendkívül alacsony béradatok tehát továbbra is magyarázatot igényelnek.

    Ráadásul tegyük hozzá azt is, hogy ezek csak a bérjövedelmek. A kontinens nyugati felén összehasonlíthatatlanul több embernek van befektetése, tőkejövedelme is. Ez keleten csak egy nagyon szűk társadalmi rétegre jellemző. Azaz a valódi rendszeres jövedelmek még ennél is nagyobb különbséget mutatnak

    http://pogi.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=145903&
    bejcim=Brutalisan_alacsony_magyar_berek&todo=/

  116. 123-125. Pzuj: Ezeket az adatokat senki nem cáfolja. Csak annyit állítottunk, hogyha közülünk legtöbben hasonló helyzetbe kerülnénk, azaz lehetőségünk adódik offshore vállalatot működtetni, ugyanígy kipumpálnánk a pénzt. (Nem mindenki, de a legtöbben, mintahogy nem mindenki mentette ki vagyonkáját offshore vállalatba, de a legtöbben.) Ilyen az emberi természet. Hasonló ösztön munkálkodik abban a kis jövedelműben is, aki a vagyonkáján túl hitelből költekezik. Nem mindenki vett fel hitelt, de igen sokan. Tehát a vagyonskála mindkét oldalán szereplő legtöbb egyén zsugori, önző, pénzcentrikus, rövidlátó.

  117. Nekem sem tetszik, az erősen kialakulni látszó Orbanisztán !

    Ezért itt és most választópolgári tömegmozgalmat indítok!

    Aki nem akarja ,hogy Orbán és a Fidesz következő ciklusban is hatalomra kerüljön az egy NO vagy no = NEM ORBÁN illetve No=nem akarjuk tovább a jelenlegi kurzust, feliratot viseljen,
    kitűző ,jelvény ,tetoválás ,trikófelirat vagy egyéb észrevehető formában, nem a hivalkodás a feltűnősködés a lényeg, hanem a minél nagyobb tömeg megnyerése.Ha hetente egy embert győzöl meg, hogy csatlakozzon – nem mindenáron erősen előnyösen kerülendő az erőszakoskodás – és akit meggyőztél az is hetente csak egy embert meggyőz akkor 2014 áprilisig kettő a hetvenediken
    (kábé ennyi hét van még a választásokig ) ember fogja viselni a NO feliratot ez kicsit sokkal több mint 9 000 000 azt sejtem több mint a föld lakossága.Tehát ha a töredéke megvalósul, akkor is igen jelentős következménye lehet. Egyébként kettő tizennegyedik hatványa már nagyobb mint a magyar választójoggal rendelkező polgárok szám.

    Rajta Magyarok !
    Ugye te se szeretnél reinkarnálódott diktatúrában élni, még akkor sem ha parancsra azt demokráciának kell nevezni ?
    Jól emlékszem, hogy Rákosi rendszerét Népi Demokráciának nevezték?

  118. 128. Lorand Rudolf
    Jól sejted, 22-jegyű szám az eredmény. Kb. 150.000.000-szorosa a Föld lakosságának. Mindenki hozzon még egy embert.

    Az a legszebb, ha az országnévbe teszik be, hogy demokratikus. Az már garancia, hogy nincs igazi demokrácia, mint Kongó, NDK.

  119. 129

    Azt elfelejteem mondani, hogy mindez a számítás csak akkor igaz ha minden beszervezett egészen a 2014 választásokig tovább folytatja a hetente egy egyén beszervezését.
    Így pontos a matek.
    2
    4
    8
    16
    32
    64
    128
    256
    512
    1024
    2048
    4096
    8192
    16384
    32768
    65536
    131072
    262144
    524288
    1048576 innen az egyszerűség kedvéért csak milliókat számolom
    2 millió
    4 millió
    8 millió

    Eltévesztettem az előbb, valójában 23 hét kellene ahhoz, hogy az összes polgár be legyen vonva és még majdnem egy év maradna.

  120. 130.
    A maradék majdnem egy év alatt köbre emelnéd a bő 8 milliót.
    2^10=1024>1000 => 2^70=(2^10)^7=1024^7>1000^7=10^21

  121. 128: A ‘nem’ Orbán önmagában kevés. Mutass fel olyan alternatívát aki meg ‘igen’.
    Abból már kinőttem, hogy az ismert szarból átugorjak egy ismeretlenbe, hátha az kisebb szar lesz.

    A jelenlegi választék az mszp, ami elmúlt 8 év baromságaiból semmilyen tapasztalatot nem volt le, az szdsz utód lmp (miközben az mszp és az ország katasztrófáját az szdsz okozta) és a jobbik, amiről nem lehet tudni, hogy csak retorikájában közelít a ‘hungarizmus’-hoz, vagy hatalomra kerülve azzá válik.

    Az ‘alternatívok’ meg sehol sincsenek.

    Egyetértek azzal, hogy legyen vége az orbánizmusnak, de nem akarok helyette gyurcsányizmust, mesterházizmust, vonaizmus, az lmp-ről meg azt se tudni, hogy ki az erős embere (de zsidó lesz az 😉 ), szóval abból se kérek.

  122. 132: gondolkozz 1 kicsit és egyből tudni fogod a választ: Antalffy Tibort az ország első emberének!! 😀

  123. 132

    Igen, ez a gyászos szituáció kívánkozik megoldatni.
    Teljesen egyetértek.

  124. Minden választója kap egy ingyen könyvet az írásaiból. 🙂

    Ezért az olvasni tudó magyarok rá is szavaznak majd, mind a 100-an. 🙂

  125. 130:
    Ilyen példákkal szoktak nyomulni az MLM cégek is… Csak 2 embert beszervezel magad alá, akik szintén fejenként 2-2 embert maguk alá, blablablabla a hatodik szintig, és máris ömlenek a zsebedbe a milliók, anélkül, hogy megmozdítanád a kisujjad!
    És mindig van példaemberük is, aki elmondja, hogy neki sikerült.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük