(2354) Egerek és Farmerek

Tibor bá’ online

Ebben a pillanatban sok millió mezei egér zabálja a búzát Türingiában és Szászországban, vagyis a Szövetségi Németország középső vidékén. Ennyi egér még sose volt, ami minden bizonnyal egy újabb következménye annak, hogy az Ember belepiszkál a természetbe. A panaszkodó farmerek szerint van olyan közöttük, akinél a termés felét már fel is zabálták. Irtanák a rágcsálókat, de az egyetlen igazán hatásos (különben patkányok ellen használt „Ratron”) méreg 2008 óta fenn van a tiltott listán – na most, kapaszkodjatok meg – olyan alapon, hogy nagyon sok védett hörcsög esett eddig áldozatul, vagyis egy másik rágcsáló, amelyik, az egerekhez hasonlóan, kifejezetten a kultúrnövények termésén él.

Az egér, ez a kb. 12 centis – különben cuki helyes kis állat – természetesen nem válogatós, felzabálja a kukoricát és az árpát is, ráadásul ragyogó hatásfokkal, mert rettenetesen szapora állat, persze csak akkor, ha van kajája. Az pedig akad. Lenne egérirtó is, amit az egérfészek mellé kellene letenni, de már olyan magas a gabona szára, hogy a lyukakat nem lehet megtalálni. A farmerek tehát kitaláltak valami egészen újat. [Figyelem! Lehet tőlük tanulni: hogy legyünk zöldek, miközben nem eszik meg a termést] Tehát kitalálták, hogy az egerek egyik természetes ellenségei a különböző baglyok. Telepítettek tehát bagolyfészeknek való odúkat a gabonatáblák közelébe és várták, hogy a baglyok felfedezzék őket. Na, ez meg is történt, és elkezdték zabálni az egereket. Nem volt nehéz dolguk, néhány nap alatt olyan kövérre híztak, hogy már repülni is alig tudtak, és egy idő után már rá se tudtak nézni az egérre.

A farmerek tehetetlenek, gyorsan újra engedélyezni kellene a Ratron alkalmazását, de a bürokrácia a németeknél is virágzik. Viszont akadnak olyanok, akik nem csak meg vannak elégedve a helyzettel, de kifejezetten örülnek neki. Ezek pedig az ornitológusok. Csapatokba érkeznek, figyelik és teleobjektívvel fényképezik a különben igen ritka bagoly fajtákat, sőt olyanra is rábukkantak, amelyikről már évek óta úgy tudták, hogy kihaltak. A poszt címét ezért aztán így utólag módosítani kellene: Egerek/Farmerek és Madarászokra.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Egy gondolat erről: „(2354) Egerek és Farmerek

  1. Németország egy nagyon érdekes terület. A sztori, hogy mivel műanyag ablakaim és ajtóim vannak, a külső beépített erkély mellett az ajtók mellett is megjelent télen a fekete csík – gomba. Vásároltunk is ennek megfelelő gombaölőt a német áruházban és fújtuk.
    Semmi.
    Megint fújtuk, mostuk és fújtuk – de semmi. Közben kisgyermekünk is született, égető szükség volt rá, hogy ne legyen a levegőben gombaspóra. Meg amúgy is, marha egészségtelen.

    Megoldás?
    Elmentünk Magyarországra gyermeket mutogatni, vásároltunk magyar gombairtót és egyszer (!) fújtunk vele. Az összes fekete eltűnt. Egyszerre. Feleségem gyorsan össze is hasonlította a két anyagot – hát igen, a magyarban olyan vegyszer is van, ami hatásos, de ezt kivonták a németből.
    Szóval Hans meg Jürgen csak fújdogál és tovább szívja a levegőben lévő spórákat. A Józsi meg egyszer spriccel és aztán rend van.

    Különbség.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük