(843) Az asztrológia csapdájában

Tibor bá’ online

 

Az ember sok mindenben különbözik az állatoktól, ezek egyike a jövőkép. Ellentétben az állatokkal az ember tud arról, hogy van jövő, számít rá, tervez, döntéseinél figyelembe veszi. Ha van jövő, akkor arra fel kell készülni, de felkészülni csak úgy lehet igazán jól, ha tudjuk, hogy mire számíthatunk, mik lesznek a körülmények (kedvező, kedvezőtlen?). De tudhatjuk? Nem, de jó lenne tudni. Akik azt állítják magukról, hogy ismerik a jövőt (jósok), azoknak általában hisznek az emberek. Még a hitetlenkedő cinikusok is kötélnek állnak – a semminél a jóslat is jobb – alapon.

Az egy általános szabály, ha valamire van emberi igény, akkor az előbb vagy utóbb megjelenik a „piacon”. Jósok már az ó-korban is voltak, és nem is végeztek rossz munkát. Gondolj bele! Támadás előtt az illetékes (jó pénzért) megjósolta, hogy a sereg fényes győzelmet fog aratni. És a jóslat többnyire be is jött. Szeretnéd tudni, hogy miért? Ha az erőviszonyok erősen kedvezőtlenek voltak, akkor a jósnak volt annyi esze, hogy nem jósolt győzelmet, mert az elvesztett csata a fejébe kerülhetett. Ha viszont győzelmet jósolt, a csapat ettől fellelkesedett, ami nagymértékben növelte a győzelmi esélyt. Hát így. A jósok, varázslók, sámánok, stb. hamarosan rájöttek, hogy ha csapnak egy kis hókusz-pókuszt, akkor balsiker esetét a hókusz-pókuszta lehet kenni a felelősséget. Erre kitűnő lehetőséget a csillagok állása adott. Mert ugye konstelláció, deklináció, inklináció, konjunkció nem az asztrológustól függ, hanem a csillagoktól és a bolygóktól. Tessék ott reklamálni! Ráadásul a játszótér félelmetesen nagy, és a csillagokat láthatóvá tevő sötétség se kutya. Van itt misztikum elég, már csak egy jó svádájú asztrológus kell, aki van is. A tévében, az újságokban, mindenütt, és vevő van rá bőségesen.

Ugyanis kevés olyan területe van az életnek, vagy talán nincs is, ahol annyi sok hiedelem, képzelet szülte történet és persze hibás összefüggés, következtetés született volna, mint a csillagokkal kapcsolatban. Ennek nagy része ma is él és virul. A mai háziasszony pont olyan odaadással hisz a csillagok állásából kiolvasott jövőben, mint a négyezer évvel ezelőtt élt, nagyhatalmú fáraó. A tudomány előrehaladása, a természet fokozatos megismerése mit se változtatott a tényeken. Pedig az asztrológia[1] pontosan annyit ér, mint amennyit hajdan az alkímia ért, vagyis semmit. Az, hogy mégis sokan hisznek benne, annak oka a „valami van benne” téves megtapasztalása. Mi is ez a valami van benne?

A csillagok állásától az égvilágon semmi se függ! A bolygók adott konstellációja (együttállása) semmire nem hat ki, nem is hathat. Semmilyen mechanizmus nem létezik, aminek segítségével az űrben, fantasztikus távolságokra létező égitestek befolyásolhatnák az egyedek sorsát. Megtévesztő viszont az, hogy bizonyos zodiákus jelek alatt születőknek létezik érezhető közös tulajdonságuk. Például a kimagasló tehetségű emberek jóval több mint 8,33 százaléka „vízöntő”, pedig csak ennyi lenne a statisztikai átlag minden ráhatás nélkül. Ez viszont megmagyarázható, de nem a csillagok állásával van összefüggésben, hanem az évszakok változásával. Ha valaki mondjuk „vízöntő”, akkor január végén, február elején született, és ez meghatározza, hogy korábban az anyaméhben hány hónapos volt a magzat, amikor az anya ki volt téve, teszem azt, az augusztusi kánikulának. Nyilvánvaló, hogy más születési dátum mellett, azonos magzati korban, az anyára más időjárási körülmények hatnak. Valószínűleg nem mindegy, hogy az anyának napi nyolc vagy tizenhat óra napsütésben van része, amikor magzata bizonyos korban van, stb. stb. Az tehát elképzelhető, sőt sokak szerint tény, hogy bizonyos csillagképek alatt születők mutatnak bizonyos hasonlatosságot emberi tulajdonságaikban. Ez pedig kézzelfogható. Ez az azonos tulajdonság az asztrológia csapdája, amit az asztrológusok arra használnak fel, hogy elhitessék az emberekkel, az asztrológiai előrejelzések, ráhatások valódiságát. 



[1] * Az asztronómia a csillagok tudománya, amivel a csillagászok foglalkoznak. Az asztrológia a csillagállások áltudománya, amivel a sarlatánok foglalkoznak. Követve a divatot, ez utóbbiakat nevezhetnénk „megélhetési csillagászoknak” is, mert jókat lehet vele kaszálni. Kepler is kénytelen volt asztrológiai előrejelzéseket fabrikálni, bár nem hitt bennük, mert különben felkopott volna az álla. Különben is jó, ha a fejünkbe véssük, hogy a tudósok rendszerint nincsenek kellően megfizetve. Ezzel szemben az áltudósok igen!

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

152 gondolat erről: „(843) Az asztrológia csapdájában

  1. Le tudnád nekem vezetni, hogy milyen tudományos összegfüggés van a várandós nőt érő napsütés időtartama, és a születendő gyerek értelmiségi szintje között? Nagyon kiváncsi lennék. Szerintem ez tudományos szemszögből alaptalan, hisz a fénytől még senki sem lett okosabb. A megvilágosodással pedig te nem foglalkozhatsz, hisz áltudományos téma. 😀
    Sokadszor mondomm, hogy azért, mert te nem vagy tisztában egy adott működési mechaizmussal, az még nem jelenti azt, hogy az nem is létezik. Elvakultság forevör!

  2. Tibor bá’, bizonyára nem hallottál arról a nagyon érdekes kutatásról, amit a svájci statisztikai hivatal 1875 óta akkurátusan vezetett adatain végeztek.
    Az eredmény legalábbis elgondolkodtató. Ez egy link lesz, majd idővel átengeded 🙂
    http://books.google.hu/books?id=FB-8GXf5qg4C&pg=PA53&lpg=PA53&dq=asztrol%C3%B3gia+sv%C3%A1jc+statisztika&source=bl&ots=UNwUrZHHjy&sig=C_e7YTjwInfq9f0flPh5BUHDNpo&hl=hu&sa=X&ei=0mD-T_XBN6Ph4QSEvvHRBg&ved=0CFMQ6AEwAw#v=onepage&q=asztrol%C3%B3gia%20sv%C3%A1jc%20statisztika&f=false
    Persze ennek ellenére nem bújom a bulvárlapok asztro-rovatait.

  3. Na végre! Lájk 🙂 Már hiányzott ez a levezetés, a számból vetted ki a szót, hasonló gondolatokat szoktam megfogalmazni az asztrológiában hívő, főleg nőnemű ismerőseim felé is, de csak legyintenek hogy hulye vagyok, pedig ha tudnák meggora hülyerség az ez agész, ááááá szinte fáj. Köszönöm Tibor bá.

  4. Húha:)
    Előrevetem Tibor bá’ hogy nem nagyon foglalkozom a horoszkópokkal meg ilyesmivel, mert olyan érzésem lesz tőle, hogy előre meg akarják határozni hogy milyen vagyok.. A szabadságomra és a döntési felelősségemre meg kényes vagyok.
    Ettől függetlenül persze hogy van benne „valami” kár is tagadni..
    Amit az évszakokról mondtál az szerintem most nem olyan nagyon logikus, hisz a 12 öv ugyanúgy és ugyanolyan formában (bár kultúrafüggően- megjelenik más és más földrajzi területen, függetlenül attól hogy hogy sütötte meg az anyját a nap.. Egy eszkimó bébi, egy ajaknéger bébi, egy trópusi jaki -jaki benszülött, vagy akár ha Ausztráliát vesszük , ott is tök másképp vannak az évszakok, és ez az állatövi jegyeket nem befolyásolja. Pedig van akit folyamatosan süt a nap, van aki meg d vitamint kell szedjen, hogy a magzata ne legyen angolkóros.
    A másik dolog, hogy a tojással szaporodás kétségtelen előnyeit félretéve a testen belüli gesztációs kor tökéletesen kivédi a külső környezeti hatásokat, nagyon nagyon szélsőséges körülményeknek kell ahhoz lennie, hogy abból a magzatra bármi is hasson. Legyen kánikula vagy fagy, ő szép állandó hőmérsékleten elvan magának odabent.
    Idejön még, hogy az én legnagyobbik fiacskám prcíz „szűz” jegyűként szüetett egy kissé bohém, és rendetlen családba, ikrek (2) vízöntők,(2) mellé, skorpió anyukával megterhelve..
    Namost bár emlékszem, hogy 1994 nyara dög meleg volt végig, sőt, végig dolgoztam, és még a nap is sütött rám jó sokat.. de azt nem hiszem hogy ő most azért tartja a szobáját patikaszerű rendszerekben és az elektroncsöveit tipikus szűzként évszám, gyártási szám,stb szerint katalogizálva, mert túlmelegedett volna a rendszer… Sőt a napsütés dolgot megtorpedózza, hogy egyetlen nap eltérés is számít, szóval nem mindegy hogy 22. vagy 23. a dátum amikor születtél. Egy nap eltéréssel lehetsz szűz, és lehetsz oroszlán,(akikkel nem szoktam kijönni hosszú távon, főleg ha nők) Tűz és víz. Egy nap napsütésen nem múlhatik.

    Vagy itt vagyok én. Okt 26-skorpió, de a magzati fejlődésem szempontjából a napsütés-dolog mégsem stimmol, mert jóval hamarabb születtem, mint kellett volna. Tehát ugyanakkor érte anyámat a kánikula (ami akkor nem volt azért ilyen durva)mint az időre született bak társaimat. Mégis a jellemzőim alapján egy dög skorpió lettem:)

  5. Szerintem nincsenek áltudósok. A „tudós” szó olyan embert jelöl, aki tud valamit, tud valamiről. Ezzel szemben nem az „áltudós” kifejezés áll, hanem a tudatlan, aki viszont nem tud.

    Itt a fórumon rendere összekeveredik a tudás és a tudomány. Mindkettő a tudni igéből jön, mindenkettő igei eredmény, csak az egyik egy folyamatos és folyamatosan bővülő eredmény, még a másik csupán ennek intézményesült formája. A tudomány mindig intézményi kertek között létezik, és az esetek nagy többségében nem a tudást, hanem az intézményi keretek által megkövetelt módon szerzett tudást. Áltudomány, áltudományos ember van, áltudós azonban nincs.

  6. A belinkelt könyvnek csak az első 54 oldalát tudom elolvasni, hoy lehet a további oldalakhoz is hozzáférni?

    T

  7. Persze az egész csak egy játék, nem szabad neki több jelentőséget tulajdonítani, mint kis egyéb kis megfejtetlen érdekességeknek.!!!

  8. 4:
    Tudod Dorka az a hír járja, hogy aki nekem ellent mer mondani, azt kegyetlenül letörlöm a térképről (mint Izraelt az irániak 😀 )
    Első hiba: A „nyugati” társadalom túlnyomó többsége az északi féltekén született a 30 és 50 szélességi fok között. Ausztrália, Új Zéland és Dél Afrika csak apró hányadot adott.
    Második hiba: Az egymásra következő hónapok nem csak hőmérsékletben különböznek, de a nappalok és éjszakák hosszában is. A hatás áttételes. Egy ködős – borongós október negatívan hat az anya hangulatára, míg a csicsergős májusban szinte röpköd, mint egy pillangó. Kizárt, hogy például ez ne hasson ki a magzatra.
    Persze szabad a pálya. A vízöntőknél tény, hogy gyakoribb a zseni, mint máshoz. Találj rá te egy ésszerű magyarázatot. Csak légy óvatos az ötleteddel, mert én is vízöntő vagyok. 😛

  9. A legtipikusabb Tibor bá-fle vulgármarxista propaganda. Mint a szocializmusban a párttag tanerő, aki győzködött minket, hogy csak a tökbunkók járnak templomba, stb.
    Természetesen szélhámosoknak tartom a TV- és sajtóhoroszkópok gyártóit, meg minden hasonlót. De azt állítani, hogy a távoli égitestek semmilyen hatással nincsenek az egyénre, még a saját empíria-mániádnak is (meg a Géza által említett és általam jó cikkben leírt tudományvallás empíria-dogmatizmusának is) ellentmond. Hiszen sajtóhír,hogy fokozott naptevékenység elektronikus berendezéseket tehet tönkre, pont az emberi szervezetre ne hatna?

  10. 9: Hitsorsosok millióinak az élete van a kezdeben, Dorka! 🙂
    Vagy rosszul értettem, Tibor bá nem Izraelt törli el egy rossz válaszért?

  11. Pedig van egy pár modellem, meg az anya hangulatára egy csomó más évszakfüggetlen dolog is hat, ( pl kaszálok egy zsák pénzt októberben, vagy új lakásba költözöm ahol minden érdekes és szép és repkedek a ködben mint a pillangó.– Vagy kilakoltatnak májusban,megver a férjem és bekurvázik- és nem röpkedek annyira, sőt belegondolok mit csinálok ezzel a gyerekkel aki jobb volna ha nem is volna../ nem saját példa.. szoc munka..

  12. 10: viszont nem hiszem, hogy lenne ember, akinek van olyan tudása, hogy konkrétan meg tudná mondani, melyik emberre hogy hatnak az égitestek, stb.

  13. 5. Géza: Hasznos pontosítás, ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy ki mit ért a mondatain. Ha az áltudós alatt az áltudományos embert értjük, ugyanúgy értelmezhető a mondat. Valami olyasmi, minthogy „médiák” szó sincs, de lehet használni, mert érti mindenki, hogy miről van szó. („Don’t ask for the meaning, ask for the use. Mondja Wittgenstein. Ne a jelentés, hanem a használat érdekeljen!” Természetesen ettől még igaz, amit írtál.

  14. 10:
    Hogy te mekkora holyag vagy. Persze, hogy hat, de (1) uniform módon, mindenkire egyformán. És (2) nem periódikusan (mint a zodiák) hanem randomizáltan. Mind a 7 milliárdan együtt sírunk és nevetünk.

    12 – Dorka:
    Lásd fenn, detto gedeon/2.

  15. 15. Tibor bá: Egyformán hat? Mint a frontok? Valakinek fáj a feje, valaki meg se érzi. Ha vihar van, valaki a föld alá menekül, de ha kint hajózol a tengeren és felülsz az árbócrúdra, garantáltan elönt az adrenalin. Egyformán hat?

    Tibor bá’: Miért mint a frontok? Mint a tarkólövések. Nem hat egyformán?

  16. 15: Komolyan az 50-es évek ideológusait követed. Mi az, hogy randomizáltan? Te írtad, hogy a radioaktív anyag felezési idejében nem randomizáltan dől el, melyik atomnak mikor kell hasadni, hanem előre meg van nekik mondva… HA egyszer periodikusan eltérő az égitestek helyzete, ennek valami következménye nyilván van. Csak az a szélhámosság, ha valakik azt álljtják, hogy ők pontosan tuudják, kire mi az a hatás.

    Tibor bá’: A naptevékenység következményei valóban kihatnak az emberekre, de egysélgesen mindenkire, amin belül az egyéni érzékenységnek megfeleleően érzékelhető. Ezek alapvető dolgok, mi a fenét kekeckedtek? A ráhatás egyforma, de az egyén belső tulajdonságai miatt az eredmény nem azonos. Amit tapasztalsz, azt helyesen kell értelmezni. Gondolkodj, és csak utána kekeckedj!

  17. 15: Kéremszépen, egy igazi skorpió nem veszi fel ha lehólyagozzák(sőt-dettó – Gedeonozzák), Hanem táplálkozik belőle 😀

  18. Aki ezen a témán képes és vérremenőleg összevész, azt így előre lehülyézem 😀
    Mennem kell, este visszanéz..

  19. 14 Gloucester: Ez is igaz. Ezzel együtt az áltudós használata csúsztatás, ugyanakkor nyelvrontás is. Bár persze itt inkább arról van szó, hogy nem kellően átgondolt és szabatos a fogalmazás.

    Az asztológiáról annyit, hogy megvannak az alapjai. Csak ahhoz érteni kellene azt a modellt, amit használ, illetve amiből kiszakadt. Tudni kellene, mit jelent(ett) az állat, mert hogy itt állatövről van szó. Ebben az esetben az ember kap a kérdéshez egy sor komoly fogódzót. Ha mindez megvan, akkor a helyén tudja kezelni az újságok asztrológia rovatait is (szemétkosár 🙂 ).

    Az asztrológiának egyébként ugyanaz a csapdája mint a tudománynak. Nem véletelnül szeretnék a művelői tudományként elismertetni. Mindkettő akkor és abban téved, amikor az általa használat modell elszakad a modellezett valóságtól, és csak magán a modellen belül ellenőrzi az összefüggéseket. Ez nem szükségszerű, mondhatni attól függ, hogy az adott személy tudós-e, avagy inkább tudományos ember.

    Egyébként a tudomány, mint intézmény szerkezetében megnyilvánuló irányítást egészen pontosan szemlélteti a Sötét anyag c. film. Egyszer érdemes megnézni.

    Tibor bá’: Háááátz! A szűz, vízöntő, ikrek is állatok?

  20. Egyszer egy fogadáson odamentek az emberiség történelmének egyik legnagyobb tudosához az angol Newtonhoz s kérdezték töle hogy—ön az legnagyob lángelme,legnagyobb tudásu ember de nem érthetjük hogy ön hogy hihet az asztrologiába–erre Newton azt válaszolta hogy én tanulmányoztan az asztrologiát mig önök nem s ezzel otthagyta öket.Tanulság-nem érdemes olyanrol véleményt mondani amit nem ismerünk.Az asztrologia alaptudomány arra nézve hogy megismerhetjük univerzumot s benne önmagunkat-természetesen az asztrologiának semmi köze az josláshoz s szo sincs rola hogy azt állitaná hogy az bolygok hatnak az emberre-például nem az szaturnusz mint bolygo hat hanem az a erö melyhez az égitesteket nézve az szaturnusz bolygo tartozik s mivel az égitestek láthatohak s pontosan kiszámolhatoak multra s jövöre is nézve igy kézenfekvö hogy asztrologusok ezt használják hogy egy adot helyen adott erök mit jeleznek egy embernek—sajnos mai modern elkorcsosult mérhetetlenül lebutult ember márcsak analogiásan tud gondolkodni képtelen az függöleges gondolgodásra ahogy fent ugy lent s ahogy belül ugy kivül

    Tibor bá’: Ezek a gondolkodásog egy kicsit össze vannak kúszálódva. de sebej. Fő, hogy te helyesen gyakorlod. 😛

  21. Druszám!
    Ha a vízöntőknek az időjárás befolyásolta a fejlődését akkor ez csak az északi féltekére igaz? A délin mi a helyzet, ott a júniusiak a tutik? 🙂

    Tibor bá’: Őszintén….fingom sincs. 😛

  22. én magam is meglepődöm a témán, de a mostani párom komolyan foglakozott asztrológiával. és bizony elég jó útmutatásokat tud adni! a tanára ezek szerint hoz komoly döntéseket 🙂 a médiában szereplő „jósok” valóban xart sem érnek! pénzcsinálás a cél…

    22: figyelembe veszik a születési helyet is, már ha valaki komolyan elkészít egy asztrológiai útmutatást.

  23. Az asztrológia megfigyelésen alapuló „tudomány”. Előbb volt mint a csillagászat, sőt a csillagászat belőle „fejlődött” ki. Ne feledjétek azt sem, hogy geocentrikus világkép, mivel innen figyelték a földről. Megfigyelték hogy ha ez meg ez a bolygó itt van akkor ilyen meg ilyen tulajdonságú emberek születnek ha úgy tetszik statisztika, de több annál, szimbolizmus. Évezredek során nagyon sok megfigyelés született így igen komplex „tudománnyá fejlődött. Az alexandriai könyvtár leégésével ez a tudás jórészt elveszett, a mai asztrológia a töredék információkból összerakott valami csak. Kínában bő irodalma van és a történelem folyamán sok asztrológia rendszer volt a köztudatban. Rejtett „tudomány”, mindig is voltak titkos rendszerek, csak beavatottak álltal ismert kifejtési módszerek, pont amiatt, mert hatásos fegyver is volt/lehetett az ellenség kezében.

    Tibor bá’: Abban a reményben, hogy kapok tőled egy köcsög ingyen viagrát, most kivételesen elnézem neked ezt az enyhe hülyeséget. 😀

  24. Szegény Bándy Katának vajon mit jósoltak a csillagok? 🙁

  25. A csillagjegyek működhetnek afféle önbeteljesítő jóslatként. Az ember akarva-akaratlanul is gyakran beleütközik a rá vonatkozó információkba és szép lassan felveszi a rá vonatkozó tulajdonságokat, egy idő után azonosul velük.

  26. 5.
    Nagyon jó felvetés.(tudás – tudomány)
    Hasonló ehhez a hit és az egyház viszonya.
    A közös bennük, hogy az intézmény hibáit nem lehet számon kérni az a hiten vagy a tudáson.

    Az más kérdés, hogy mivel a tudás megszerzéséhez sok esetben pénz is kell, a pénzt adó meghatározhatja a kutatás irányát, ami ezáltal nem mindig egyezhet meg a társadalmi optimummal.
    Pl. lehet, hogy több pénz kéne a fenntarthatóság kutatására, mint a fegyverkezésre.
    Az előbbi jobban szolgálna a tágabban értelmezett társadalmi érdekeket.

  27. Bocs, nem asztrológia, de tudományosnak látszó igazolás és csalás témakörben:

    MLM rendszerben ránksóztak egy vizes porszívót. Működik, persze párszor annyiba került, mint a boltban egy hasonló, de most vissazkérjük a pénzt másokhoz hasonlóan. Az ügynök annak idején azt álljtotta, hogy a készülék többek között kiszűri a lakás levegőjéből a baktériumokat és egyes vírusokat, közte a madárinfluenzáét is… Most ennek az állításnak a fogyasztó megtévesztését megvalósító tényálladékára és fennforgására hivatkozva reklamálunk. Az érdekes, hogy a cég válaszul küldött egy TÜV-CERT igazolást, ami szerint ez a készülék tényleg kiszűri a madárinfluenza-vírust. Csakhogy a TÜV globális weboldalán van kereshető adatbázisa az összes kiadott igazolásuknak és abban ez nincs. A kínai gyártzónak van egy igazolása nedves porszívóra még 95-ből, de az nem az.
    Kérdésem tőlem tudósabbakhoz: jól sejtem-e, hogy egy vizes porszjvó ilyen vírust nem szűrhet ki, tehát elvileg a pénzt visszakapni van esélyünk?

    (amúgy nem hittük el eredetileg se, csak most kéne a pénz)

  28. Szomorúan látom, hogy Tibor bá’ harcba szállt a legtájékozatlanabb frankónmegmondó cimért.

    Az asztrológia nem az a horoszkóp, amit a blikkben lehet olvasni. Aki azt hiszi, az meg is érdemli azt a „bölcsességet”.
    Természetesen az asztrológiában is lehet rengeteg szélhámosság, mint oly sok minden másban – de ettől nem az eredeti asztrológiai tudás sérül és degradálódik, egyszerűen csak itt is előtérbe kerül az emberi hülyeség.
    Az is igaz, hogy a materialista gőg mellett az asztrológiának talán a legtöbbet azok a zsebasztrológusok ártanak, akik elolvasnak egy könyvet és egyből tévedhetetlen jósnak és világbölcsének képzelik magukat.

    Ezzel szemben a helyzet a következő.
    Az asztrológia az ókor egyik legjelentősebb emberismeret tudománya volt. A tanítása – már ha valaki veszi a fáradtságot és ténylegesen utánanéz – cseppet sem szélhámosság, nagyon is logikus és alapos emberismereti tudásanyagon alapul.
    De ne keverjük össze a doglokat! Azt, hogy honnan származtatja ezeket a dolgokat (bolygóállások hatásai) és hogy ennek mennyi értelme van, lehet vitatni – de azt, hogy amit leszármaztat belőle, pl. az emberi lélek kapcsán igenis létező, helytálló lelki működési minták (axiómák), nem. Aki ez utóbbit kétségbe vonja, az nem tudom, melyik bolygón él.

    Amiért ez az egész sokak számára nem egyértelmű, az az, hogy nem tudják helyesen értelmezni ezeket a tanításokat. Ennek pedig az az oka, hogy a mai analitikus elme a maga analitikus logikájával általában képtelen a helyén kezelni az ókori analógiás logika ANALÓGIÁIT. Pedig pofonegyszerű, csak meg kellene érteni egy másféle, nem analitikus nézőpontot.

    Azzal például az illeti saját magáról állít ki szegénységi bizonyítványt, ha azt hiszi, hogy az asztrológia=egy állatjegy, ami ilyen és ilyen. Ez csak a mai, analitikus elme hazugsága. Ilyen az igazi, eredeti asztrológiában nincs (eleve ott is egy nap jegy és egy hold jegy szerepel, elsődleges és másodlagos énkép, születési jegy és aszcendens – de a teljes kép ennél jóval összetettebb).

    Aztán az asztrológia tudásanyagát érdemes különválasztani az emberi, lelki tényezőkre és az egyéb dolgokra (pl. jóslás, jövőkép). Ez az, amit a mai ember szintén cseszik megérteni, hogy a mai logika számára elsősorban a lelki tényezők kapcsán jelenthet segítséget a tanítások (mert azt az anyagot analitikus elmével is lehet hasznosítani), minden másban sokkal kevésbé (avagy szinte egyáltalán nem – analógiás logika nélkül eleve a helyes értelemzés sem működik).

    De ami az egész legfontosabb vezérgondolata: amit az asztrológia megmutat nekünk, az egy LEHETŐSÉG. Egy lehetőség arra, hogy jobban megismerhessük a bennünk lévő ÖSZTÖNÖS KÉSZTETÉSEKET ÉS MŰKÖDÉSI MINTÁKAT.

    Ez a legfélreértettebb dolog az asztrológia kapcsán: hogy itt sok esetben NEM ELEVE ELRENDELÉSRŐL VAN SZÓ, hanem ideális, zavartalan fejlődés esetén bekövetkező legvalószínűbb lehetőségről. Mivel azonban egy ember életét ezer dolog befolyásolhatja (pl. szülői behatások, életszínvonal, társadalmi behatások, stb.), értelemszerűen mindig megvan a logikus magyarázat arra, hogy az adott személyiség az eredeti lehetőségeihez képest mivé változott.

    Ha valaki az asztrológia hasznát akarja megvizsgálni, onnan érdemes megközelítenie a kérdést, hogy egyáltalán kiknek lehet szükségük efféle ismeretekre.
    A mai átlagember oly mértékben háttérbe szorította a lelki dolgokat (pláne az egyéniség természetes és értelmes kiteljesedésének lehetőségeit), hogy az ő esetükben az asztrológiai tanítások jelentős része már semmit sem ér. Akiből a mai fogyasztói világ átlag kozmopolitátm nevelt, abban már csak halvány árnyéka van meg annak, hogy egy ideális világban a lelki dolgaiban mi mindenné válhatott volna.
    Tehát első menetben, akiknek érdemes az asztrológiával foglalkozni, azok az efféle álomból ébredők. Akik nem fogadják el a fogyasztózombi létet, akik szeretnének jobban tisztába jönni önmagukkal, és jobb/teljesebb emberré válni.
    Azt most nem kezdem el fejtegetni, hogy ezen emberek egy jelentős része lelkileg sajnos elképesztően gyenge, és minden próbálkozásuk kimerül abban, hogy csak „szeretnének jobbak lenni”, de persze ezért kizárólag egy dolgot hajlandók tenni, könnyen megszerezhető önigazolásokat keresnek és gyártanak maguknak. Itt valójában az a cél, hogy jobban érezzék magukat, hogy elaltassák azt a belső, lelkiismereti hangot, ami eleve az ébredésre sarkallta őket.
    Na az ilyen emberek szokták az asztrológiát a legjobban lejáratni.
    Aztán van egy szintén ébredező, de ténylegesen is tevő, az előzőnél jóval szűkebb réteg – számukra az asztrológia remek lehetőség lehet arra, hogy a kellő irányelveket megkapva kiteljesíthessék a bennük rejlő lehetőségeket. A mai viágban ez ugyanis sokszor a lelki anomáliák felismeréséről, a megrekedt lelki fejlődési pálya helyrebillentéséről szól. Ebben az asztrológia rengeteg támpontot nyújthat – sokszor legalább annyit, mint a pszichológia.
    Aki innen ismeri az asztrológiát, azt elég nehéz lenne meggyőzni a tudásanyag értelmetlenségéről – lévén hogy a saját bőrén tapasztalta meg azt, amiről mások csak össze-vissza hadoválnak.

    Aztán van még egy réteg, akik a mai fogyasztói világban is sikeresen kiemelkedtek a szürke tömegből, és (mindegy milyen módszerrel) részben vayg egészben teljes emberekké, a lehetőségeiket jól kihasználó egyéniségekké váltak. Mivel az ilyen embereknek semmi szükségük nincs az asztrológia tanításaira, általában nagy kedvvel osztják az észt, hogy az asztrológia mekkora hülyeségl. A morbid az, hogy ha asztrológiai szempontok szerint is megvizsgálnánk a személyiségüket, bizony egy nagyon jelentős többségnél az jönne ki, hogy az asztrológiai tudásanyag meggyőző többsége igaz lehet rájuk (minél markánsabb, minél kevésbé deformálódott személyiségekről van szó, annél inkább). No persze nem a blikkes horoszkópról beszélek, hanem egy komplex személyiség működési mintáról.
    Persze efféle elemzésekre ritkán kerül sor, mert a materialista gőg sokszor győzedelmeskedik. Érdekes módon, viszont ha sor kerül, akkor az értelmes, nyitott emberek rácsodálkoznak, hogy „jééé, ez nem is akkora hülyeség, csak ókori logika és más, mint a ma megszokott”, és onnantól jobban a helyén kezelik ezt a dolgot.

    Másképp megfogalmazva: itt már megint a materialista gőg kizárólagosságra törekvő hozzáállásáról beszélhetünk. Ha csak az ember lelki dolgait nézzük, az asztrológia soha sehol nem állította, hogy egyetlen és kizárólagos tudomány lenne – az ókorban ez volt, és kész. Ma már van MELLETTE a pszichológia, amelynél egyébként az egyik iskola egy az egyben asztrológiai tudásanyagon alapul (ez a materialista érveknek elég nagy cummantás, nem is győzik agyonhallgatni a dolgot).

    Egy normális világban egy tudomány sem akarná eldönteni helyettünk, hogy ő tudja a tutit és mindenki más bicikli, már csak a fair play szelleme miatt sem.
    Meg lehetne ismerni ezt is, azt is, és ki-ki eldönthené, hogy melyiket tartja jobbnak.

    Viszont ha már objektivitási törekvés: nem az a gond az efféle cikkekkel, mint amit Tibor bá’ is megírt, hogy nem értenek egyet az asztrológia tanaival. Ez egyéni szabadság, egyéni ízlés, amit én maximálisan tiszteletben tartok.
    A gond az, hogy ezzel az érvrendszerrel és színvonallal hozzáértésében és alaposságban sajnos semmiben nem különbözik azoktól az asztrológiai szélhámosoktól, akiket ő nagy lendülettel ostoroz. Ugyanaz a messziről ordító tájékozatlanság, csak a körítés más…

    Tibor bá’: Ha egy hozzászólás/vélemény terjedelme nyolcszoosa az eredeti posztnak, akkor fennáll a veszélye, hogy többnyire felesleges zagyvaság. Írj egy ellenposztot az „igazi” aszrtorlógiáról, rividen érthetően. Díjazni fogom.

  29. Tibor bá’:
    Az előző cikkednél rámutattam az általam vélt logikai hiányosságaidra. Ott azért nem folytattam a dolgot, mert egyrészt sokadjára sem válaszoltál a teljesen normálisan feltett kérdéseimre, másrészt a látszat ellenem szólt, és gyanítom, te simán egybemostál az ottani hívőkkel, pedig én alapetően másféle álláspontot képviselek.
    Meg azt is egyre inkább látni vélem, hogy a te extra analizáló logikág csak a konkrétumokkal tud mit kezdeni, elméleti vitát nem lehet lefolytatni veled, mert ebből te egyből hitvitát generálsz (értsd: a te hited materialista hit).

    De íme, itt akkor konkrétumokat írtam, nem csak elméleti levezetést.

    És ha a hosszú verzióra ezúttal sem érkezik érdemi válasz, íme egy rövidebb felvetés: a tudomány mint mond, miért gyakorol sok esetben olyan egyértelmű hatást a holdciklusok változása a nők tisztulására?

    Tibor bá’: Az első bajom, hogy „tisztulásról” írsz. Miért, piszkosak? Az elfáradt bél belhártya is leválik és naponta távozik a széklettel. Ez is „tisztulás”? A második bajom, még nem hallottam nőtől, hogy összefüggés lenne a Hold fázisok és a menstruáció között. Persze lehet, hogy van, aki bebeszéli magának. Úgy érzem, hogy az egyforma 28/29 nap a megtévesztő.

  30. Azaz majd csak ha átmegy a szűrőn. A hossza, vagy az a három nagybetűs kiemelés a gond?

  31. Kedves Tiborbá!

    Persze hogy állatok. Csak érteni kell (ó)magyarul. Az állat nem véletlenül jelöli az élővilág egy adott csoportját. A szó eredeti jelentése az állni igéből érthető meg. Ennek befejezzett eredményét egy „t” képzővel képezzük. Ez az állat. A szó ezen jelentését a nyelvújítás korától az állapot vette át, amit az állapodni igéből képeztek ugyanazzal a képzővel. Az állatövet ma állapotövnek neveznék. Az adott esetben az egyes állatövi jegyek nem a szó zoológiai értelmében vett állatokat, hanem a természet adott állapotát jelölték. A jelek olyan folyamatábrák, melyek az adott időszakra jellemző természeti folyamatokat jelölik. Ahol volt olyan állat, amely viselkedésénél fogva alkalmas volt arra, hogy meghjelenítse e folyamatokat. pl a kos, a bika, vagy akár a skorpió, akkor ott ez lett az adott állat/állapot jelölője, ahol nem, ott természetesen más.

    Na és ha valaki nem érti, miért lett állat az állat, az sétáljon el hozzánk, és mondja meg hány évesek a lovaink. 🙂

    Tibor bá’: A fene egyen meg engem, meg az örökös racionális gondolkodásomat. 😛

  32. Szerintem jó irányba kapirgálhat Tibor bá’, amikor a magzat (és a csecsemő) fejlődésének környezeti hatásait hozza fel. A nappalok hosszából fakadó hangulati eltérések mellett én inkább olyan földhözragadtabb dolgokat emlegetnék, mint pl. az egyes évszakok során jellemző táplálékok összetétele, vitamintartalma. (De vitamin szempontból közvetlenül is érdekes a napsütés, hiszen a szervezet D vitamin termelésére közvetlen hatással van.) Egy hagyományos társadalomban a szezonális termékek fogyasztása sokkal jellemzőbb, mint manapság, amikor tartósítás és kereskedelem révén kitolódott az egyes zöldségek, gyümölcsök fogyasztásának időszaka. Az anya a placentán és az anyatejen keresztül tehát az év eltérő időszakaiban eltérő tápanyagokat juttat az utód szervezetébe, ami az egyes növekedési fázisokban nem feltétlenül hat egyformán. Ez épp olyan éves ciklusban változik, mint ahogy a csillagképek követik egymást, így valóban elképzelhető, hogy az egyes csillagjegyekben születettek között ez kimutatható eltéréseket eredményez.
    Megfogalmaztak tehát valamilyen összefüggést, majd a következő lépésben már a pszichológia is besegít, ha ugyanis valakinek elmondják, hogy a horoszkópja alapján milyen személyiségjegyei vannak, akkor – ha egy kicsit is hisz benne – jobban fel fog figyelni ezen személyiségjegyeinek megnyilvánulásaira, mint a többire. Esetleg még kifogásnak is felhasználhatja, pl. „a csillagok tehetnek róla, hogy én ilyen önző vagyok”. Így már olyan eltérések is igazolást kaphatnak, amik nem is valósak, az egy nap eltéréssel születettekben más személyiségjegyeket ismerünk fel, mert eleve más személyiségjegyeket keresünk bennük…
    Szóval a véleményem, hogy lehet az alapja valamiféle valós korreláció a nap égen bejárt pályája és az emberek tulajdonságai között, de erre ráépül rengeteg légből kapott állítás is, valójában nem a csillagok és a bolygók együttállásai hatnak ránk. A korreláció nem feltétlenül jelent ok-okozati kapcsolatot. Augusztusban sem azért van nálunk meleg, mert a nap az oroszlán csillagképben jár, hanem azért, mert meredekebb szögben érik a napsugarak a földfelszínt.

  33. Már mindent tudunk a világról -:)
    Vajon a gravitációt mi továbbítja ?
    Éter ?

    Tibor bá’:Nem. Bizonyos felfogás szerint a fény és a gravitáció is az „éterben” terjed A gravitációt a graviton továbbítja, ahogy az elektromágneses kölcsönhatást a foton. Viszont az éter egy érdekes dolog. Tulajdonképpen a fizikusok kinjukban találták ki, mert egy hullámnak kell közeg, amiben terjed. Aztán kiderült, hogy nem kell, főleg, mert a fény nem csak hullám, de részecske is. aztán megint kellet az éter, aztán megint nem. De az éter nem más, mint a vákuum (a semmi) egy másik neve. mert úgye a semmi az semmi. Az éter egészen más (sokkala tudományosabban hangzik). 😀

  34. 36:
    Köszönöm Avatar a hozzászólásodat. Nem azért mert engem igazol, hanem az alapossága, a stílusa miatt. Ilyeneket szeretnék minél többet olvasni.

  35. 17.

    Nagyon jó Tibor bá’ a fején találtad a szöget, annyira, hogy az általad leírtakat fel is használtam:

    Az égitestek helyzete – energetikai hatásai – valóban kihatnak az emberekre, de egységesen mindenkire, belül az egyéni érzékenységnek megfeleleően érzékelhető. Ezek alapvető dolgok, mi a fenét kekeckedtek? A ráhatás egyforma, de az egyén belső tulajdonságai miatt az eredmény nem azonos. Amit tapasztalsz, azt helyesen kell értelmezni. Gondolkodj, és csak utána kekeckedj!

    A stílusért elnézést, de így van csattanója.

    Tibor bá’: Hmmm, nem kellett volna ezt idézőjelbe tenni?

  36. Egyébiránt az állat eredeti jelentésén érdemes elgondolkodni. Az egykor pl. a Károli bibliában használt asszonyi állat kifejezésben sincs pl. semmi lealacsonyító. Az adott esetben olyan helyzetet jelölt, amit ma is ugyanúgy fejezünk ki, csak az aktualizált szóval. Ma ugyanazt úgy mondjuk, hogy áldott állapotban van, vagy állapotos.

    De ha ez is kevés, el lehet gondolkodni az alábbi szópárokon: él-élet, kövül-kövület, látszik-látszat, emel-emelet, épül-épület, von-vonat főz-főzet, ütközik-ütközet, pirkad-pirkadat, szeret-szeretet, fúr-furat, kímél-kímélet, emlékezik-emlékezet, karcol-karcolat, tud-tudat stb. Érdekes az is, mikor használjuk és mikor nem használjuk ezt a képzőt. a futhoz pl. teljesen elképzelhetetlen. Egész egyszerűen ennek az igének nincs ilyen eredménye.

    Össze lehet vetni mindezt más hasonló eredményképzőkkel és el lehet gondolkodni azon miben különbözik az állat, az állvány, az állás, vagy az élet az élés és az élmény, az intézet az intézmény és az intézés. Aztán ha idáig eljutottunk miért nincs látat, van viszont látvány és látás? És persze tovább: miért nincs látszás, látszmány?

    És ha már itt tartunk miért befejezett eredményt képez a t és folyamatos eredményt az s? A kérdés magában hordja a választ, csak meg kell kísérelni folyamatosan, hosszan elnyúlva kiejteni a t-t és az s-t. Rögtön látszik a különbség.

    Úgy vélem, sokkal többet tudnánk a világról, hanem csak beszélnénk, de értenénk is az anyanyelvünket. 😆

  37. Tiborb bá’:
    Bár olyan egyyszerű lenne, hogy egy mondatot egy mondattal lehetne cáfolni. Tényleg hosszú lett, amit írtam, de ennek a másik oldala meg az, hogy két oldalba próbáltam belesűríteni vagy tucatnyi pár száz oldalas könyvet, meg húsz év tapasztalatot. 🙂

    Ezzel együtt köszönöm a felajánlást, ha hétvégén lesz egy kis időm, nekiugrok és meglátjuk.

    36-37:
    > Szóval a véleményem, hogy lehet az alapja valamiféle valós korreláció a nap égen bejárt pályája és az emberek tulajdonságai között, de erre ráépül rengeteg légből kapott állítás is, valójában nem a csillagok és a bolygók együttállásai hatnak ránk. A korreláció nem feltétlenül jelent ok-okozati kapcsolatot.

    De hát az emberi lelki vonatkozásokban voltaképpen én is ezt írtam. Idézek magamtól:
    „Azt, hogy honnan származtatja ezeket a dolgokat (bolygóállások hatásai) és hogy ennek mennyi értelme van, lehet vitatni – de azt, hogy amit leszármaztat belőle, pl. az emberi lélek kapcsán igenis létező, helytálló lelki működési minták (axiómák), nem. ”

    36:
    Érdekes a vezérgondolatod. Eltűnődtél a csapdáján is? Mert akkor minden működhet ilyen önigazoló alapon. Úgy értem, mi a különbség, ha az asztrológiában olvassa, vagy a gyermekpszichológus mondja, a tanár, az edző, a nagyszülők?
    Ha arról beszélünk, hogy a kapott információ a hittel párosulva nagyobb eséllyel válik valósággá, akkor az mindenhol (!) ugyanaz a működési minta, nem?

    > Esetleg még kifogásnak is felhasználhatja, pl. “a csillagok tehetnek róla, hogy én ilyen önző vagyok”.

    Bocs, de ezt nem bírtam kihagyni: ilyen az asztrológiában nincs. Ezn klasszikus téves értelemzés, önbecsapással és önigazolással párosulva. Olvasd el, amit 32-ban írtam, szerintem ott megvan a válasz erre is.

  38. 39: nézzük:
    van fut-futam, ahogy áll-állam is (mindkettőt nyelvújításkori szónak vélem, de nem a rossz fajtából)

    lát: van látszat.

    De az igazi kérdés ez: inka-inkább-leginkább. Hogy jön ide az inka? 🙂

    Aztán: hova tűnt a len létige? Szabályosan ugyanis:
    lett-len-lesz
    volt-van-vasz

    Lehet lenni és lehet vanni. De az időalakjaikat összekeverték.
    Kellett lennie ‘len’-nek, hisz van levő és lét, létezés, de a ‘van” léte ellenére nincs vanó és vanat, vanás, vanozás.
    Kazinczyék sikkasztották el?

  39. Wow, micsoda működési minták!

    39: tökéletes példái az analógiás logikának, amely alapvetően az egyezések keresésére irányul.

    42: tökéletes példái az analitikus logikának, amely a különbségek beazonosítására épít.

    Mindkettőben van igazság, de egyik sem tökéletes. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál… egyszerűen másféle nézőpont.

  40. Az ember, a személyiség jellemét,temperamentumát ,szokásait, lelki munkamódját ,érzelmi rutinját, alapesetben a szüleitől örökölt genetikai adottságok és az éltében őt ért környezeti hatások alakítják ki.
    Ezeket az összefüggéseket a pszichológia a fejlődéslélektan kutatja.
    A táplálkozás szélsőségei,a megélt különlegesen erős izgalmak,nélkülözések,érzékenyebb korszakokban és máskor megélt élmények, formálják a tapasztalható, mérhető, vizsgálható végeredményt.Sorsmeghatározó kulcsélmények valóban léteznek.
    Ilyen alapokra vezetném vissza a homoszexualitás kialakulását is.
    Sok mindent fel lehetne itt sorolni ,de hogy a csillagok aktuális állása a fogantatás és a születés időpontja lenne aktív és markáns sorsmeghatározó, azt az égvilágon semmi nem támasztja alá.
    Az asztrológia egy tudományos köntösbe öltöztetett ősi nagy multu babona,amire minden jel szerint tömeges igény mutatkozik.
    Kevésbé az számít,valóságosan létezik e valami, az az ami igazán számt számít hisznek e benne tömegek.

  41. 44:
    Olvasd el Avatar hozzászólását. A dolog nagyon logikus. Az embrió fejlődésének különböző szakaszaiban különböző szervei alakulnak ki. Ezekhez különböző enzimekre, nyomelemekre, vitaminokra van szükség, amiknek hiánya vagy bőséges jelenléte az adott rész fejlődését előnyösen vagy hátrányosan befolyásolják. Az anya testében ezek az enzimek, nyomelemek, vitaminok a külső hatások függvényében lehetnek jelen. Ezeket a hatásokat nagymértékben a környezet alakítja ki, a mindenkori környezet pedig függ az évszakok változásától. Ezt könnyű belátni konkrétumok nélkül.

  42. Egy 3 000 Ft-ért megvásárolható mobiltelefonnal, előfizetés és sim kártya nélkül is hívható a 112 -es segélyhívó, ahonnan kérésre kapcsolják a rendőrséget, a mentőket, vagy a tűzoltókat.
    Egy perccel ezelőtt ki is próbáltam.
    Két nyugdíjasnak ezt nélkülözni, nem mondható értelmes választásnak.

  43. 45

    Tegyünk már különbséget a létező és a meghatározó összefüggések között.

  44. Tovvábbá tegyünk különbséget, a létező és az elképzelhető ,logikusnak látszó közé is!

  45. Sokkal nagyobb táplálék összetétel- és mennyiségbeli különbségeket találhatunk
    társadalmi hovatartozás – gazdag ,szegény – és földrajzi helyzet függvényében, mint amit esetleg az évszakok váltakozása generál.

  46. 50: igen, de sajnos nem! 🙂
    Úgyanis az a len, amit én keresek, jelenidejű. Van, len.
    A ‘lőn’ egyértelműen a len őzős változata, tehát alakilag elcsíptük, de ha jól értem, befejezett múlt alakként ismerjük pl. a Károli Bibliából.
    Persze a lett-el is csaltam kicsit, hiszen nem azonos a volt-tal, mert szintén befejezett múlt, míg a volt egyszerű múlt. Valami megkavarta itt a dolgokat, de még tudunk maradványokból rekonstrukciót megkísérelni.

  47. 37:
    „Viszont az éter egy érdekes dolog. … De az éter nem más, mint a vákuum (a semmi) egy másik neve. mert úgye a semmi az semmi. Az éter egészen más (sokkala tudományosabban hangzik).”

    Na de akkor most létezik-e az éter? Vagyis van-e a semmi?

    Hogy egy kortárs bölcset idézzek a kérdésről:
    „Na mi van? Semmi? Szóval azt mondják metakommunikatíve, hogy semmi… az van? Szóval a semmi van? Nooormális? Hát a semmi az nem van, hanem nincs! Há mer’ hogyha semmi van… az pont hogy nincs semmi. Na de ha meg semmi nincs… az meg már valami. Az meg már nem semmi!”
    http://www.youtube.com/watch?v=uqh_kWyj_iM

    Leontioni Gorgiász (Kr.e. 483-375) a semmi helyett a nemlétező fogalmát használva így okoskodott:
    „A nemlétező nem létezik. Ha ugyanis létezik a nemlétező, akkor egyidejűleg fog is létezni, meg nem is. Abból a szempontból ugyanis, hogy nemlétezőnek gondoljuk el, nem létezik, de abból a szempontból, hogy ő (van) a nemlétező, létezik. Ám teljességgel lehetetlen, hogy valami egyidejűleg létezzék is, meg nem is. A nemlétező tehát nem létezik.”
    Igaz, ő rögtön utána bebizonyította azt is, hogy a létező se létezik, tehát semmi nem létezik, sőt ha létezik is valami, akkor az megismerhetetlen, és még ha megismerhető is, akkor az ismeret közölhetetlen.

    🙂

  48. 52: azok az emberek, akiknek csak egy ilyen logikátlan kommunikációs eszköz, a nyelv áll rendelkezésére, vaJon esélyesek-e a világ megismerésére? mÉGHOZZÁ EMPIRIKUS ÚTON, AMI A MODERN TUDOMÁNY KIZÁRÓLAGOS ESZKÖZE?

  49. 48:
    Vezessük be a plauzibilitás fogalmát?
    http://schrodingersdawg.blog.hu/2012/06/28/plauzibilitas

    49:
    Az asztrológiamúltja legalább a bronzkorig nyúlik vissza. Akkoriban nem nagyon volt lehetősége a gazdagnak se arra, hogy olyan ételeket egyen, aminek épp nincs szezonja. Ráadásul ha a „gazdag” mondjuk a társadalom 1-2%-át teszi ki, akkor nem befolyásolja érdemben a jelenséget, ha ők kilógnak.

    50:
    A volt-ot se ugyanúgy képezzük a van-ból, mint a lett-et származtatod a len-ből. Akkor volt helyett vatt kéne legyen. És kihagytad a régies vala alakot is, ennek mi felel meg? Lela?

  50. „Bedevere – Várjatok. Mondjátok meg, hogy mi úszik még a vizen!
    Mind – Kenyér?…nem, nem…almák…kis kavicsok?
    Arthur – A kacsa.

    Bedevere – Ki vagy te, aki ilyen tájékozott vagy a tudományokban?
    Arthur – Arthur vagyok, a brittek királya.”

    A tudomány szó mögött itt mindenki mást ért. Elnézést, hogy a nevetekben nyilvánulok meg, javítsatok ki, ha tévedek.
    Arma Gedeon: A mainstream által közvetített, és a multik által pénzelt, részben titkos kutatások, amik persze arra irányulnak, hogy nekünk ártsanak, még hatékonyabban kizsákmányolhassanak. Ebbe beletartozik minden, aminek volt képe a tudomány nevet felvenni a nevébe. Például a bölcsészet- és társadalomtudományok is.
    Tibor bá’: Nagyjából a természettudományok, azok, amelyekről igazából a tudományfilozófia szól. Amik tudományos módszerekkel dolgoznak.

    Szerintem Arma főleg a bölcsész-, és társadalomtudományokat vádolhatja jogosan, ott honos a tudatos manipuláció, és a hazugságok. Meg a többek által említett analógiás logika, ami gondolatébresztőnek, példabeszédnek jó, csak bizonyításra nem, viszont nagyszerűen lehet manipulálni a tudatlan embereket. Én a természettudományt védem, még csak nem is egyes természettudósokat, hanem a kincset, amit eddig felhalmoztak, és bárki hozzájuthak, hozzáadhat.

    Én azt javaslom, hogy alakítsunk ki egy terminológiát. Általában a tudományt támadni, mert vannak tudománynak nevezett dolgok, amit manipulálnak, a technológia rossz kezekbe kerül, gonosz tudósok vannak, ez így nem helyes. Viszont Tibor bá’ is jelezhetné, hogy amikor tudományt említ, akkor csak a tudományfilozófia által tárgyalt témákat veszi bele. Az asztrológiának nem kell szégyenkeznie, hogy Tibor bá’-nak nem tudomány, hiszen a történelem sem az. 🙂

    Tibor bá’: A tegnapi napig nekem teljesen természetes volt, hogy tudomány alatt kizárólag a tudományokat értem, azaz a természettudományokat, azaz az ekzakt tudományokat. Belátom felületes voltam, kiment a fejelmből, hogy van itt egy csomó öntelt „bölcsész” akik hozzászoktak a tények forgatásához, és biztosak benne, hogy a természettudosok ugyanezt teszik. Nem kedveskéim, Heller Ágnesekből sose lett volna fizikus, pláne matematikus.

  51. 55. Jani: A bölcsészek sosem fognak GM babyket előállítani. 😉

    Tibor bá’: Ez igaz, de plazma tévét se. Internetről már ne is beszéljünk, ahová beírkálsz. mehetnál helyette szavaló versenyekre. 😛

  52. 56 Gloucester
    Akkor megint nem a tudományról, hanem annak a felhasználóiról beszélünk.

  53. 57. Jani: a tudomány művelői a tudósok, azaz az emberek. Lehet, hogy tudósok, lehet, hogy sarlatánok. Tehát a tudomány egy szent dolog (és ha szent dolog, akkor templom is dukál neki, mint az atomerőművek), ami csak eszköz lehet, amit jóra és rosszra is lehet alkalmazni. (Atomerőműveket akkor csak jóra lehet használni? Tehát atomenergia pártiak vagyunk?) A tudomány, mint fogalom, nem lehet rossz, de nem lehet jó sem. Az ember viszont természetéből fakadóan csak rosszra fogja használni.

  54. 39.

    Azért nem használtam idézőjelet, mert nem pontosan idéztem, hanem a lényeget megváltoztatandó a mondat tárgyát. Ha gondolod, akkor tedd ki az idézőjelet, de emeld ki a változtatást benne, így talán egyértelmű lesz teljesen.

    Tibor bá’: Te is tudod, hogy ez egy tchnikalitás mögé bújt kifogás. Lényegében az én tollammal ékeskedsz, de nem javítok bele. Nem vagyok kicsinyes, örülök, ha valamiben egyetértenek velem.

  55. „Ellentétben az állatokkal az ember tud arról, hogy van jövő, számít rá, tervez, döntéseinél figyelembe veszi.”

    A fene tudja…
    A mókus, a hangyák, a kutya, amelyik elássa a csontot… Ezek mind a jövőre készülnek… a fészekrakó madár és a hálóját szövő pók is legalább sejti, hogy tevékenységének inkább a jövőben lesz haszna… Az ezer kilométereket megtevő halaknak is lehet elképzelése arról, hogy mit csinálnak MAJD ha odaérnek.

    Tibor bá’: Ezt már vártam. Nem, az evolúció ezekeben kifejlesztette az „előrelátást” mert így életlépesebbek. Ez nem tudatos jövőképből fakad.

  56. 53-ra:
    „…vaJon esélyesek-e a világ megismerésére?
    Nem, soha! A világmindenségben található összes információ messze meghaladja egy ember agyának a befogadóképességet, sőt az emberiség egészének befogadóképeségét.
    Egyszerű, a nagy nem fér bele a kicsibe.

  57. 53: A világ teljessége nem megismerhető, de bizonyos részeit megismerhetjük, aztán ha újabb részeket is megfigyelünk, akkor az új bizonyítékok alapján módosíthatjuk ismereteinket. A tudásunk nem lesz tökéletes, de nincs jobb módszerünk ennél, így „konvergálhatunk” az igazsághoz.
    A másik út az, hogy az elméleteinkhez akkor is ragaszkodunk (pl. mert isteni sugalmazásúnak tartjuk), ha a tapasztalatok ellentmondanak neki.

    És akkor még fel vetettük azt a problémát, hogy a világ változik, így az ismereteink egy részét időnként felül kell vizsgálni, hogy még mindig igaz-e, és ha nem akkor kuka… Aztán lehet, hogy a következő felülvizsgálatkor megint igaz lesz…
    Pl. az X antibiotikum gyógyítja a bakteriális eredetű Y betegséget, de ha túl sokat alkalmazzuk a módszert, akkor a rezisztens baktériumok szelekciós előnye miatt hatástalanná válhat. Ha felhagyunk az X használatával, akkor a szelekciós előny megszűnik, ismét megjelenhetnek az X-re érzékeny baktérium változatok, és akkor az Y-ra megint jó lesz az X.

    Az első megismerési modell képes kezelni a világ változását, a második nem.

    Érdekesség (ha már a plauzibilitást felvetettük):
    „Pár éve John Ioannidis kutató publikált pár tanulmányt, amelyek egyrészt azt állapították meg, hogy a legtöbb orvostudománnyal kapcsolatos publikációról az derül ki, hogy azok hamisak; másrészt pedig azt, hogy még ha igazak is, a hatékonyságuk akkor is túl van becsülve. Ezen tanulmányok megírásának célja az volt, hogy rámutasson a tudomány alapú orvoslás hibáira és hogy tökéletesítse azt.”
    http://schrodingersdawg.blog.hu/2012/07/09/ioannidis_a_tudomanyos_kutatasok_nagy_resze_teved

  58. 54: nem lela, leve. Levék, levél, leve, levénk, levétek, levének.
    Valék, valál, vala, valánk, valátok, valának.

  59. A van felszólítómódja miért a (hiányzó) len-ből van: legyen?
    MIért nem vagyon? Vanjon?

    HA a van egyes szám első szeméjű jelenideje vagyok, nem vanok, azt magyarázhatja, hogy a van, talán vagyon volt (írva vagyon, stb.) Vagy fordítva.
    De akkor a lenből is azért nem lenjen lett, hanem legyen, mert volt ilyen gy a lenben? De akkor a vagyon mintájára az maga lenne a legyen és akkor a legyek nem felszóljtó mód, csak a vagyok jelenidejű megfelelője… 🙂

  60. Valahol már találkoztam azza, hogy a rádióaktivitás sem „létezett” addig ameddig nem tudták mérni. Hasonlóképpena mágneses és elektromágneses mezők.
    T: Ortobéd magyarázat. ha semmi se lenne, amiről nem tudok, akkor nagyon kicsi lenne a világ.
    Talán kicsit arrogáns dolog úgy beállítani a modern tudományt, hogy mindent tudunk…
    A Higgs bozonról is csak sejtették, hogy van, aztán lett…
    T: Ne kezd előlről. A tudósok mindíg azt mondják, a rtankonyvekben azh van b eírva, hogy a jelenlegi ismereteink szerint….. Nem vagyuink arogánsak, de hülyék se. És mivel a tudás vagy megtanulandó dolgok száma végtelen, sose fogunk a végére érni, ezért sose szólalhatnánk meg – szerinted.

    A Földet gigantikus mennyiségű csillag és egyéb űrbéli objektum veszi körül, amelyek folyamatosan sugároznak. Azt kategorikusan kijelenteni, hogy ezeknek a sugárzásoknak nincs élettani hatása, túlságosan bátor dolog, hisz magát az elektromosságot is csak nagyon kevés ideje ismerjük.
    T: Mivel fogalmad sincs mik „sugároznak” és mi az a „sugárzás”, a részedről tulságosan bátor dolog ez a kritika.

    Egy másik megközelítés, hogy az asztrológia az utóbbi párszáz év tudományos igyekezete ellenére még tartja magát.

    T: Igaz, de ahogy te is kitgérsz rá, hülyék mindig voltak és lesznek.
    Annak ellenére, hogy eredeti finomságához képest a végletekig le van butítva, mégis tartja magát, sőt úgy tűnik, újra teret nyer.
    Persze a szőnyeg alá lehet seperni azzal, hogy csak a buta emberek foglalkoznak vele.

  61. Tibor bá’! Hogy különíted el az evolúció által kifejlesztett előrelátást a tudatos jövőképtől? Az ember tudatos jövőképpel készít házat, a madár meg csak azért csinál fészket, mert mi mást csinálhatna?
    Lehet, hogy ha képesek lennénk közös nyelven kommunikálni velük, akkor egész máshogy látnánk őket…
    Kutatások kimutatták, hogy a pingvinek ugyanolyan eredményt érnek el az angol IQ teszteken, mint az angolul nem beszélő emberek! 😉

  62. A materialista álláspontnak sikerült mindazt megcáfolnia, amit az asztrológia sohasem állított.
    Téves az a nézet, hogy az asztrológia szerint az égitestek valamiféle
    „sugárzása” hatna ránk, bár – természetesen – ilyen hatás létezik
    (főleg a Nap és a Hold részéről), de ezek a hatások fizikai,- fiziológiai jellegűek, és a konvencionális természettudományok hatáskörébe tartoznak, az asztrológia elsősorban nem ezekkel foglalkozik.
    Az asztrológia egy szimbólumrendszer, amely a – Raon által is említett – analógiás logika mentén működik, és azon alapul, hogy az „univerzumban” meglévő mindenkori állapotok, viszonyok és változások annak minden részletében is megnyilvánulnak, tehát az égi objektumokon éppúgy, mint az emberi lélekben. Az egyik helyzetéből tehát következtéseket lehet levonni a másik állapotára. Univerzum alatt persze nem csak a fizikailag észlelhető világot kell érteni, hanem azt a – pontosan megnevezhetetlen – másikat, vagy „másikakat” is.
    Ha mindazt a zagyvaságot támadjuk, amit az asztrológia égisze alatt összehordanak (bulvár-sajtó és környéke), akkor egy táborban vagyunk, ha magát az asztrológiát, akkor ez világnézeti kérdéssé válik, és a meddő
    „materializmus-idealizmus” vitává alakulhat.

  63. 67: „Az asztrológia egy szimbólumrendszer, amely a – Raon által is említett – analógiás logika mentén működik, és azon alapul, hogy az „univerzumban” meglévő mindenkori állapotok, viszonyok és változások annak minden részletében is megnyilvánulnak, tehát az égi objektumokon éppúgy, mint az emberi lélekben. Az egyik helyzetéből tehát következtéseket lehet levonni a másik állapotára.”

    És ugyanerre az elvre épül a kártyából, kávézaccból, madárbelekből és egyéb izgalmas dolgokból való jóslás is. Hiszen a kártya, zacc, bél se véletlenül olyan, amilyen, hanem az univerzum jelenlegi állapota tükröződik benne. Minden összefügg mindennel, nekünk már csak az a dolgunk, hogy helyesen kiolvassuk a jeleket.
    Az asztrológia nagyjából ezekkel tartozik egy kategóriába…

    A tudomány viszont megpróbálja azonosítani az egyes jelenségekkel kapcsolatos releváns tényezőket, és azok alapján tesz jóslatokat. Pl. a diszkoszvetés esetén a dobás kezdősebessége, a dobás szöge, és a szélviszonyok alapján elég pontosan becsülhető a dobás távolsága, viszont a dobó által elfogyasztott utolsó kávé zaccának mintázatai valójában nem adnak releváns információt.

  64. Az Asztrológia egy vallás, papjai pedig azok, akik az ostobáktól pénzt kapnak a „megmondásaikért”.
    E papoknak a személyiségjegyeket belekeverni üres okoskodásukba különösen hálás feladat, mert így a személy gyenge pontjához /”KI VAGYOK ÉN?!/ kapnak egy nyomógombot, amit megbirizgálva beindíthatják a pénzesőt.

    Haszna mindössze annyi, hogy a hülye picsák az irodákban párjuk fikázása helyett, erről beszélgetnek az „update” menü zabálása közben. 🙂

  65. 69-re:

    Igen, igen.

    MADÁCH IMRE : AZ EMBER TRAGÉDIÁJA

    „RUDOLF
    Állítsd fel, Kepler, horoszkópomat,
    Rosz álmam volt az éjjel, rettegek,”

  66. Tibor bá’: a „New Age”-ről, a jövő világvallásáról, is írhatnál egy posztot. Azzal is felbolygatnád kicsit az olvasókat 😉
    Legalább annyira érzékenyen érinti bármilyen vélemény a hívőit, mint Jézus lebuzizása az egyházak követőit.

  67. 72. JR69

    A New Age sosem volt komoly… a New World Order ideológiai próbálkozása volt, de néhány hippyn kívül nem hozott lázba túl sokakakt.

    A legtöbb, a tradíciókat és a „múltat végképp eltörölni” kívánó mozgalom mesterséges, és nehezen talál kitartó követőket. Végülis, a világ népszerű ideológiáiból össegyúrt, de szisztematitusan kiherélt komponensek tényleg csak a felszines érdeklődőknek adnak ideig óráig elfoglaltságot.

  68. 59.

    Nem, nem tudom. Nem is ez volt a szándékom. Amúgy az eredeti forrást megjelöltem, vagy talán nem úgy tűnt ebből:
    „Nagyon jó Tibor bá’ a fején találtad a szöget, annyira, hogy az általad leírtakat fel is használtam:” ???

    Egyébként te is nagyon jól tudod, hogy az idézőjel csak akkor használható, ha szó szerint idézel valamit.
    Amúgy, ha idézőjelet teszek, akkor simán elsiklik az olvasó szeme a kommentem lényegén. Te mit tettél volna a helyemben?

    T: A „fel is használtam” helyett „most fel is használOM” utalást írtam volna. és ne kezdj el vitázni, csürni-csavarni, mert hidd el, tudok magyarul.

  69. 72. Csak hiszed, h kevés a követője 😉
    Az Ezo-élet nagyon divatos, és az életüket is feláldoznák, hogy megvédjék vallásukat 😀

  70. Avatar

    „Az asztrológia múltja legalább a bronzkorig nyúlik vissza. Akkoriban nem nagyon volt lehetősége a gazdagnak se arra, hogy olyan ételeket egyen, aminek épp nincs szezonja. Ráadásul ha a “gazdag” mondjuk a társadalom 1-2%-át teszi ki, akkor nem befolyásolja érdemben a jelenséget, ha ők kilógnak”

    A kuruzslás is az őskorig nyúlik vissza.
    El lehet képzelni, hogy a napfény és a vitaminok szervezetbe való jutása ilyen olyan évszakos, havi, napi, ingadozásokat mutat.
    El lehet képzelni ,hogy ezek ilyen-olyan kedvező-kedvezőtlen hatást gyakorolnak az áldott állapotban lévő nőre méhben fejlődő magzatra.
    El lehet képzelni ,hogy ettől némelyek erősebbek, ellenállóbbak, némelyek gyengébbek, esendőbbek ,betegesebbek lesznek.
    Nem tartom azonban valószínűnek ,hogy ezen hatások valakit bűnöző hajlamúvá, kitartóvá, szélhámossá,kreatívvá vagy szegényesebb fantáziájúvá ,szabálykövetővé,vagy nonkonformistává ,csapodárrá vagy hűségessé, kockázatvállalóbbá, illetve biztonságra törekvőbbé tesznek,tehát hatással lennének arra,amit karakternek, jellemnek, temperamentumnak nevezünk.

  71. 75:
    Én a példámban azt mondtam, hogy a vizöntők általában tehetségesebbek az átlagnál. Ez nagyon is elképzelhető, mert amikor az embriónak a központi idegrendszere alakul ki, fontos lehet, hogy az anyag bizonyos dolgokat megkapjon, az pedig évszak függő lehet.
    A hajlam, természetesen már a nevelés alatt alakul.

  72. 76
    Nem áll módomban ellenőrizni.
    Te, ezt állítod.

  73. A játék kedvéért tök jó lenne egy statit csinálni ki micsoda lenne (szigorúan játékiból, hisz az egész egy komolytalanság. De kiderülhetne hogy tök különböző emberkék ugyanabban az időszakban fogantak. Vagy az ellenkezője, hogy pl a tudományellenes különítmény mondjuk mind halak:)

  74. 78

    „Kéne egy statisztikát csinálni,hogy milyen színű autójuk volt a kiemelkedően tehetséges személyek apjának fogamzáskor ?
    -továbbá hány év korkülönbség van a később bűnözővé váló emberek szülei között?”

    Javasolom a további statisztikai vizsgálatok elvégzését is!
    – hányadiknak születtek a családjukban ?
    – hány nővére és húga volt az anyjuknak ?
    – milyen sűrű nemi életet élt az apjuk ?
    – Volt e szerencsejátékos a felmenők között és pontosan hány ?
    – Hány éves volt az anyjuk, amikor elveszítette a szűzességét ?
    – szerelmesek voltak e a szülők vagy csak rendszeresen dugtak ?

  75. Szaisztok! ÖÖőőőő én vízöntő vagyok és nem vagyok valami okos. Sört is szoktam önteni. Gondoltam jobb ha tudjátok, nehogy megtévesszen valakit ha öntés közben lát.

  76. 75: „Nem tartom azonban valószínűnek ,hogy ezen hatások … hatással lennének arra,amit karakternek, jellemnek, temperamentumnak nevezünk.”

    De azt valószínűnek tartod, hogy ha születése pillanatában a Merkúr együtt állt a Szaturnusszal (jelentsen is ez bármit), annak lehet a jellemre hatása? Nekem ez még valószínűtlenebbnek tűnik.
    Érdekes, hogy a kínaiak is 12 állatövi jegyet különítenek el az ő asztrológiájukban, de náluk nem hónaponként követik egymást, hanem évente. Idén speciel a Sárkány éve van, a Sárkányhoz olyan tulajdonságokat sorolna, mint a mezopotámiai eredetű horoszkópban az Oroszlánhoz. Ha idén született valaki Halak jegyben (ez eléggé eltér az Oroszlántól), az akkor most a kínai, vagy a babiloni asztrológia szerinti jellemű lesz? Alkalmas lesz-e pl. vezetőnek az asztrológia szerint?

  77. 81. Most hogy ezt mondod, gondolok bele, hogy van aki ezt tényleg komnolyan veszi..:-O 🙁 és mondjuk vezető pozícióban van. Volt már olyan főnököm aki ha meghirdettünk egy állást és bejött húsz álláspályázat, lecsekkolta a jelentkező születési dátumát.. Szóval nem játékiból nézte, hanem komolyan.. Ezen akkor kiakadtam.

  78. 76. Tiborbá

    Az intelligenciára találtál magyarátatot.
    De a többi, a vezetési hajlam, az alkalmazkodóképesség, vagy adakozókedv, stb, ami hasonlóan megfigyelhető csillagjegyek szerint, arra milyen magarázat lehet?

  79. 83:
    Ha jól emlékszem azt írtam, hogy az asztrológia marhaság, de van olyan állítása, ami bejön például a vizöntöknél, de erre lehet magyarázat, ami miatt sokan hisznek benne. A többi tulajdonságot kérd számon azoktól, akik hisznek benne.

  80. 45. Tiborbá

    „Az embrió fejlődésének különböző szakaszaiban különböző szervei alakulnak ki. ”

    Ez akár logikus is lehetne…
    De akkor mit kezdünk azzal, hogy a sarkkörhöz közelebb 6 hónapig szinte csak konzervet lehet enni, a mediterrán éghajlaton meg szinte egész évben elérhető a táplálékok túlnyomó része a húsoktól a vitamindús növényekig.
    Olyan statisztikát azonban nem láttam (bár lehet hogy van) hogy a szezonális éghajlatú országokban jobban kimutatható az asztrológiai felosztás, mint attól északra vagy délre.

    És mivel a mai világban szinte könnyebb 1000 kilométerekről való élelmiszert vásárolni mint helyit, valamilyen módon ennek le kellne csapódnia az asztrológia világában, valahogy úgy, hogy pár generáció óta összekeveredtek a csillagjegyek és a a személyi tulajdonságok, tehát a „van benne valami” sem találna támpontot. De erre sincs példa.

    Én úgy látom, az évszakok/táplálkozás szerinti személyiségkialakulás szórása sokkal nagyobb annál, hogy tendenciát lehessen rá alapozni.
    És még nem beszéltünk az anyagi helyzetből adódó szórásról, ami még tovább bővíti a táplálkozási lehetőségeket.

  81. 85:
    A szezonalitás nem csak táplálék szelekciót jelent, de egyéb hataások ingadozását is: napsütötte órák száma, nappalok hossza, külső hőmérséklet, ezekből adódó hangulati változások, ezekből adódóan a társadalmi kölcsönhatás, stb. Valamint, a zsenialitás kiderüléséhez kell 40-50 év. A mai viszonyok hatása még nem érzékelhető. Ezeket tudom felhozni az asztrológia pozitív találatai mellé logikus okoknak. De öszintén, én semmi mást nem látok bizonyítottnak, mint hogy a január-februárban születettek között aránytalanúl több a zseni. De nézzük meg mi a helyzet közöttünk!

  82. 86. Rendben, válasszunk ki egy életterületet mondjuk a zsenialitást vagy lehet majdnem bármi és aki vállalkozik rá az írja be a születési idejét perc pontosan és a születési helyet. Összeállítom kiről mit gondolok a közösen választott életterülettel kapcsolatban, indoklással. Javaslom legyen valami személyes életterület mondjuk otthoni körülmények, vagy házasság-üzleti partner amit nem lehet a fórumról kibányászni.
    Aztán összevetjük a valósággal.
    Hétfő, kedd magasságában meglesz az eredmény.
    Tiborbá adatai már megvannak!

  83. 88.
    Köszönöm.

    87:
    Kecskemét, 1952. január 21. 00:30h MEM FOGOK CSALNI.
    Az enyémet küld el.

  84. ööö… nem nagyon értem mit hova kell küldeni.

  85. 86.
    „…semmi mást nem látok bizonyítottnak, mint hogy a január-februárban születettek között aránytalanúl több a zseni”

    Kik, hol és mikor végeztek ilyen vizsgálatot?
    Hol olvasható el erről hiteles forrás ?
    Mekkora az eltérés a normál eloszláshoz képest ?

  86. 91:
    Valaki világositsa fel ezt az új fiút, hogy itt a honlapon végeztük el.

    92:
    Ha bejön, hogy szenvedek. 😉

  87. 85: A nálunk közismert asztrológia valamikor a bronzkorban, Mezopotámia területén állt össze. Nem nagyon foglalkoztatta az akkori asztrológusokat, hogy vajon az eszkimókra is érvényesek-e a megállapításaik, és konzervet se nagyon ettek akkoriban. Örültek, ha a saját környékükre érvényes ciklikusságot sikerült felismerniük. Pl: (tegyük fel, hogy igaz volt) a vízöntő jegyben születettek általában okos gyerekek voltak (pl. mert a szőlő pont jókor érett ahhoz, hogy magzatként sok tápanyagot kapjanak belőle). Egy másik hónapban született gyerekekről meg mondjuk felismerték, hogy izmosabbak az átlagnál.
    Felismertek még 3-4 ilyen ciklikusan visszatérő tulajdonság változatot, és megalkották az elméletüket, hogy minden testi, szellemi, és lelki tulajdonság éves ciklikussággal változik. Amikor az uralkodó rákérdezett, hogy na és az ő születési időpontjára mi a jellemző, akkor némi tanakodás után azt mondták, hogy az akkor születettek azok kiváló szervezők, vezetőnek születtek, dicsőségesek, nagylelkűek, büszkék, igazságosak (stb); azóta minden oroszlán jegyben születettről ezt tartják… 😉
    A pszichológiai második lépcsőről már írtam, mint ahogy anyagi helyzetbeli eltérésről is.

    Szóval simán lehet, hogy voltak olyan tulajdonság jegyek, amik ott és akkor valóban ilyen ciklikusságot mutattak, de senki nem ellenőrizte, hogy ez más területeken, más táplálkozási szokások mellett is érvényes-e, sőt lehet, hogy most már ott se igaz, ahol valaha az volt…

  88. 95. Avatár

    „Nem nagyon foglalkoztatta az akkori asztrológusokat, hogy vajon az eszkimókra is érvényesek-e a megállapításaik…”

    De érdekes módon, érvényesek egész más éghajlati, kulturális és táplálkozási szokások között is. ETTŐL lett egészen a legutóbbi időkig szinte az összes kultúra alapja. A ciklikusság felismerése megéri a piros pontot, de csupán napfényre és táplálkozásra visszavezetni nem túl logikus, mert vannak területek, ahol az a nyári napfény inkább sok és inkább káros, mint másutt, és az anyagi helyzet is keményen bezevar.

    A bronzkori asztrológusoknak is sokkal egyszerűbb lett volna a táplálkozáshoz és/vagy a napfényhez kötni a személyiségbeli különbségeket, mint bonyolult égi jelekhez kötni őket… Az eredti természetgyógyászok tudták és alkalmazták ezt a tudást, tehát rendelkezésre állt.

  89. 87. Engem inkább a kor megoszlás érdekelne a blogot olvasók és írók között. Kíváncsi lennék,ki a legfiatalabb,aki már foglalkozik az őt körülvevő világgal, s nem csak a saját korosztálya körében teszi ezt. Persze arra is kíváncsi lennék, hogy mennyire igaz, „hanyas vagy, mi fél szavakból is megértjük egymást”? Az itt körvonalazódó hasonló álláspontok, jellemzőek-e egy-egy korosztályra, vagy inkább társadalmi helyzettől függ inkább.

    Budapest 1962. április 11. reggel 7 és 8 között. (nem gondolta édesanyám, hogy valaha jelentősége lesz a percnek 🙂

  90. A pillanatnyi szavazat állás meglepett. Az egy darab 20 alattinak viszont nagyon örülök.

  91. Nálunk se a húszu alatti, se a negyven feletti nem tud szavazni, mert ugyanarról az IP-ről vagyunk.

  92. 100:
    Az szavaz, aki a legtöbbet használja.

  93. 100:
    Dorka kérd meg Somát, hogy törülje a sütit, és akkor lehet újra szavazni. De ezt másoknak nem mond el, mert akkor csalni fognak. 😀

  94. 87:
    Ha még lehet nevezni: 1977.10.24. hajnali 2:35 Székesfehérvár.

  95. 104-97-89 Közületek csak Tiborbá nem vette komolyan az ajánlatot, kettőtökét is megcsinálom de kéne választani egy közös életterületet amit össze lehet hasonlítani. Sajnos nem komoly minta két időpont de többre nem is vállalkozok mert komolytalan a közönség.
    Tisztázzuk mi a szempont, mit vizsgáljak? Marad a zsenialitás?

  96. Ja és mit küldjek hova?? Itt gondoltam a fórumon néhány szóban az elemzést akkor látja mindenki hogy nem humbug akár mekkora az ellenszél. Tiborbára jellemző hogy ha komolyra fordul a dolog akkor mindjárt bagatelizál meg poénkodik, végül ignorál.

  97. Budapest, 1974. 10.26. Este 8-9 közt.Sajnos a pontos percet már nincsen kitől megkérdezni./úgy látom más is idetette, ideteszem én is.

  98. Hé-hé-hé, ne dobálózzatok az időpontokkal ennyi elég, és közös nevezőre kell jutni mit vizsgáljak! A cél, hogy kimutassuk az asztrológia működik de olyan életterület kell ami nem kereshető ki a hozzászólásokból mert akkor talán még a legszkeptikusabbak is legalább elgondolkodnak kicsit.

  99. Vajon pár évszázaddal ezelőtt honnan tudták, hány óra hány perckor született a gyerek?
    Szerintem kb a „kakasszó után bő fertályórával”, vagy „A nap már igen magasan járt, a déli harangozáson és az ebéden is túl voltunk” szintjénél pontosabban nem tudták megadni az időpontot, és manapság se feltétlen percre pontosak az emberek órái, így ha 1-2 perc eltérés jelentős különbséget eredményez a horoszkóp kiszámításakor, akkor nem is érdemes neki kezdeni, mert a percet úgyse tudja senki pontosan, akinek nem a Greenwich-i atomórához szinkronizált órán nézték az időpontot.

  100. Az asztrológia oda-vissza működik, életeseményekből vissza lehet következtetni a pontos időpontra. Fontos is ez egy komoly kérdésben mert a születés nem mindig az első lélegzetvétellel történik, lehetnek eltérések, „siet” valaki vagy éppen „késik”.

  101. Csak azért a kérdőjel, mert nem tudom hogy édesapám születési ideje is kellene e ehhez.. Ö 1932. 10. 27.

  102. 115. Nem kell, ez jó lessz, könnyen elemezhető kérdés. Apa-lánya kapcsolat marad! Ha valaki apa-fia kapcsolatot igényel, magyarul faszi, az jelezze!

  103. Királyfi, te még mindig hiszel a mesékben? Mondta a vén banya. 🙂

  104. Ma éjjel átment a hold a Jupiter előtt…
    Ennek mi az asztrológiai jelentése, mire kell ez alapján számítani idelenn?

  105. 120. Ez nem ilyen receptszerű, attól függ hogy a születési horoszkópodban a Jupiter milyen életterületre van determinálva, és a Holdal szintén ez a helyzet.

  106. Én már izgatottan várom. És kösz az ingyen lehetőséget. Veszíteni nem veszíthetünk semmit, mert vagy az derül ki hogy nem stimmel egyáltalán semmi, és akkor mi van.. semmi.
    Vagy az, hogy személyreszabottan passzol, és akkor megerősítem a szavazásom-(megelőlegeztem, hogy van benne valami, csak nem tudom mi.)Esetleg tovább agyalok rajta.
    Vagy olyan elemzés jön ki, ami nagyjából mindenkire ráhúzható, és akkor nem foglalkozom a kérdéssel többet.
    De nem is akarok előre spekulálni, csak várom hogy mi lesz, megpróbálom előítéletmentesen szemlélni a tapasztalatot.
    És előre is kösz.

  107. 119.Tara te rendesen szemben tudsz állni apáddal, rendszerető sőt követelő, heves ember elvileg ami téged borzasztóan érzékenyen érint, de édesanyád kiegyensúlyozza a nézeteltérést. A konfliktus szerintem leginkább abból fakad, hogy apád reál témát próbál kommunkiálni, te viszont szerinte elálmodozod a dolgokat és nem lépsz.
    Leginkább érzelmileg álltok szemben, de a férfi ideálod mégis egy ilyen stabil de energikus férfi. Idősebb nálad a férjed is biztos a szokásosnál idősebb, mondjuk 10 évvel legalább.
    Lehet hogy földbirtokosok vagytok vagy édesanyád pap meg ilyenek ugranak be.
    Segíts kicsit, édesanyád ágán örököltetek birtokot, vagy édesanyád lelkész, vagy jogász, bár ez utóbbit nehezen képzelem el, egy Halak Jupitertől többet várok. Ha megvan, hogy a X. ház vagy a IV. ház az apa háza akkor okosabbak vagyunk.
    Jó helyen tapogatózok?

  108. Dorka képlete a legfurább, 5 bolygó áll szoros együttállásban a játék, szerelem területen.
    Nálad apád az úr otthon, anyukád inkább a világi ember, érzékenyebb.
    Nehéz ember lehet az öreged, de szerintem nincs komoly konfliktus köztetek. Nem látok jelentős „parádét”.

  109. Buza időpontja szerint, az apára a X.ház utal, Szaturnusz kvadrát Vénusz, Hold-Nap szintén kvadrát, biztosan feszült a viszonya az „öreggel”. Sőt a szülők is sokat veszekedtek. Nagy a feszültség.

  110. Raon már közelebb áll a „zsenihez”csak kérdés milyen területen zseni?
    Nála nem tiszta a helyzet már hogy melyik az apa háza, Ikrek lehet a fater, akkor belefér pár pofon mert a Merkúr a jelzője és az meg a Skorpióban van Mars támadás alatt. Ha anyád olyan érzékeny mint gondolom akkor behatárolja a pofozógépet, esetleg jogilag is megakadályozza hogy bánthasson.

    Egyenlőre ez van első látásra mindenkinél.
    Az időeltérések bőven átrendezhetik a viszonyokat, jelezzétek hogy mi nem stimmel és tudok korrigálni. Ha már minden rendben akkor elmagyarázom miért gondolom mindezt.
    Mielőtt valaki felhördül, igen ez nem recept, tudni kell az egyéni érzékenységeket pl. valakinek lehet, hogy agresszív az apja de neki ez mindig természetes volt és ezért nem valja annak.

  111. Hehe..témafelvetéskor majdnem azt vetettem fel, hogy ‘szerelem’-csak meggondoltam magam. Hogy érted hogy fura együttállásaim vannak? Katasztrofális??:-O (lényeg hogy eddig sikerült elkerülni hogy bármiféle bolygók összekuszálják az életemet-remélem eztán is menni fog)

    Apu tényleg nagyon nehéz ember.. (volt) mert sajnos meghalt balesetben már húsz éve. És élet halál ura.De nem agresszív, soha soha nem bántott se engem, de anyut — Egyszerűen az volt amit akart. De el lehetett fogadni tőle, karizmatikus volt, és szinte szuggesztív, és nagyon tudott szeretni.Szinte egyformán gondolkodtunk, és megérezte a gondolataimat. Az volt az érzésem, belelát az agyamba:)Soha nem csaphattam be, nem füllenthettem, nem is próbálkoztam vele. Minden egyes nap eszembe jut, de annyira hogy szinte érzem a jelenlétét, de rohadtul hiányzik.Tudom hogy milyen fantasztikus nagyapa lenne.
    Van egy hangszalagom amin megvan a hangja, két vagy három éves lehettem, és felvette tekercses magnóra nekem az egész Weöres Sándor kötetet, mert imádtam. És meséket.. saját meséket. Ő mondja, mondja türelemmel, halál komolyan véve engem, és mindig kivárva a kis hülye belekotyogásaim végét,és válaszol.. Anyu hangja is rajta van, ő a didergő királyt mondta. Meg hallatszik, ahogy csendben szöszmötöl a konyhában, hoz be csokit,ad egy ceruzát..
    Harmincvalahány éven át állt egy dobozban, de nem volt min lejátszani. Nemrég a legidősebb gyerekem szerzett és felújított egy Terta szalagos magnót, és lejátszottuk az egészet, most digitalizáltatni akarom, hogy ne sérüljön tovább. De lényeg, hogy az apu hangját és meséit szinte úgy hallhatta az egész család–a két hebrencs kicsi is, hogy szinte levegőt se vettek.
    A világ legigazságtalanabb dolga hogy nem lehetett jelen a gyerekek életében.

  112. 127. Nem katasztrófális csak 5 bolygó áll szorosan egy helyen, ilyenkor összeolvad a hatásuk. Nem irányítanak a bolygók, csak mutatják a valót.
    Pl. kigyullad a piroslámpa ha fogytán az üzemanyag, jeleznek. Számodra fontos életterület ez a csoportosulás. Nyilván megéltél egy-két dolgot.
    Nem untatlak a kifejtéssel de ha észnél vagy jóra jön, ezt üzeni. Ez a szerelem, játék, kreativitás területe is, ha nehéz helyzetben vagy kiválthatod a mondjuk szerelmi helyzetet egy kreatív tevékenységgel.
    Olyan az 5. házad mintha a király, a tudós, a szépségkirálynő, a hadvezér, és egy bolond, össze lennének zárva egy bálteremben a terroristával aki a gombon tartja a kezét. 🙂 Még árnyalhatom, hogy a szépségkirálynőbe szerelmes a hadvezér,a hadvezérbe meg a meleg tudós aki már kiszámolta hogy nem menekülhetnek, de a bolond felfedezett egy rejtekajtót és a király tartja a lelket az egész bandában. Ha a király ad elég méltóságot, akkor meggyőzi a tudóst, hogy a pici esély nagyra nőhet ha nem esnek pánikba , és a szépségkirálynő eltereli a terrorista figyelmét, a hadvezér és a bolond meg ártalmatlanítja a terroristát akkor meg is menekülhetnek.
    Nagyjából ez a helyzet a szerelemmel, de azzal is amit a két kezeddel készítesz, gyerekkel is.

  113. 125. Ingyen Viagra
    Édesapám meghalt, mikor 22 éves voltam. Nem volt köztünk feszült a viszony sosem, nagyon szerettem. Sok kora este ültem a fotelja előtt a földön, s hallgattam a történelmi, filozófiai gondolatait,vagy csak símán a visszaemlékezéseit a fiatalabb korára, a családjára, mikor azokról szerettem volna hallani.Az utolsó délután amikor beszéltem vele, ő mondta egyedül, hogy fiam fog születni, ne hallgassak semmi vénasszonyos hablatyra 🙂 és örül, hogy sikerült az államvizsgám, nagyon büszke rám, s meg fogom állni a helyem az életben.
    A szüleim közt hangos veszekedés sosem volt. Mivel 14 éves koromtól kollégiumban éltem,s utána sem költöztem már vissza a szülői házba, csak az, az előtti élményeimre hagyatkozhatok,amikor is éreztem feszültséget, de ez az ő szüleik, s eltérő családi hátterük miatt volt, gondoltam én, s talán gondolom most is. Aztán középiskolás korom végére ez az érzés megszünt, úgy éreztem teljes összhang van köztük.

  114. 129: Pedig a feszült viszony az apával olyan jó kis általánosság, akár be is jöhetett volna… Biztos azért lőtt mellé, mert a Hold kitakarta a Jupitert, amikor a számolást végezte… 😉

  115. 123. Ingyen Viagra: apám 48 évesen meghalt, anyám 70 évesen 2000-ben. Apám jellemzése majdnem tökéletes. Katonatiszt volt évekig (1956-ig) rendszerető, rengeteget követelt tőlünk, a három lányától. Mindig is szemben álltam vele, de különösen 13 éves korom óta, amikoris megpróbált megerőszakolni, de csak majdnem sikerült (részeg volt, ami egyébként nem fordult elő gyakran, esküvőn voltunk vidéken), kisebb koromban rendszeresen elvert nadrágszíjjal. Közgazdász volt, értelmes, művelt ember, sajnos ilyen tulajdonságokkal. Már régen megbocsátottam neki.

    Az első férjem 2 évvel volt idősebb nálam, a jelenlegi férjem egyidős velem. Sosem volt jóval idősebb pasim, míg elvált voltam, nálam lényegesen fiatalabb pasikkal volt – komoly – kapcsolatom. Nem egyszerre természetesen, 22 évig éltem egyedül, belefért pár kapcsolat:)

    Nem voltak birtokaink, anyám is, apám is szegény munkáscsaládból származott, mérlegképes könyvelő lett, de politikai vonalon dolgozott, a SZOT-ban. Munkatársként az elnök mellett. Anyámnak is megbocsátottam azt, hogy engem szeretett a legkevésbé a három lánya közül. Nagyjából úgy nőttem fel, mint a vadvirág. A nagypapámat szerettem a legjobban, ő volt a stabil támasz az életemben. Csak az apám halála után tudta meg, mit művelt velem.

  116. A férjem egyébként hosszú évek óta komolyan foglalkozik asztrológiával, ő kommentelt „s” nick alatt itt korábban.

  117. Avatar! A szülők feszült viszonyának egyik jelölője a szülött Napja és Holdja közti viszony, ez nálad egy közeledő kvadrát ami még nem exakt de az idő múlásával az lett,(ezt érezted) majd megszűnt mivel a Hold idővel túlhaladt az orbison.
    7-8 közti időpontot adtál meg, ezt sikerült kihozni belőle, további életesemények kellenének a pontosításhoz de szerintem hagyjuk…
    Annyi látható, hogy mivel jelentős planéták vannak uralmi pozícióban, így a Nap elevált a Kosban, a Vénusz domicil a Bikában, Jupiter szintén a Halakban, Szaturnusz a Vízöntőben és még a Hold is a Rákban, helyén tudod kezelni a dolgokat. Önbizalmad nagy, és a Szaturnusz az MC közelében azt súgja valami reál pályán vagy, mondjuk mérnök vagy magasépítő mérnök és mindenképpen vezető beosztású személy lehetsz. Vagyis oda tettek téged talán, de csak találgatok. Benned van, hogy magad is elérhetted a pozíciót.
    A legnagyobb gondod mindenesetre a kötelesség-érzelmek-beosztottak terén van, talán sok zavaros embert kell irányítanod vagy kirugdosnod a cégből. Meg lehetne fejteni még jobban de ennyi elég egy pontatlan horoszkópból.

  118. Róla is beszéltem, nem tudom miért téged szólítottalak meg, bocs.

  119. 137. Avatar
    Nekem is logikusnak tűnik azzal együtt, amit már a méhben töltött idő anyai táplálkozással is összeköthetünk. Akik október, november december hónapokban születnek, azoknak az édesanyja a terhesség alatt a tavaszi, nyári friss zöldségekből, a napfényből is többet kap. Az első anyatej nélküli étkezést az ötödik hónaptól kezdtük annak idején, most nem tudom mi a módi a sok tápszer miatt. Az pedig ugye megint tavaszra esett.Mire kúszik mászik a gyerek, megint a szabadban lehetett hagyni, hol volt megtiltva a napozás…, nekem mind a három gyermekem kint volt a kertben reggeltől estig, míg olyan helyen laktunk.

  120. 138 A trendi módi úgy tűnik az, hogy nem adunk más kaját a gyereknek (van aki egy éves koráig semmit).. trend ide vagy oda, mi van ha egy öt hónapos egyfogú(bal alsó kismetsző) hevesen rámozdul a csirkecombra..(?) vagy a fagyira.. konkrétan rábukik.(!)
    Mindenből adok egy két csipetet.. őszibarackkal kezdtük, kanalanként, de nem ízlett. Répa, szintúgy nem. Sütőtök csirkével az már igen..(Viszont azt nem ajánlja a védőnő.. ) nagy nyelvnyújtogatások meg prüszkölések közepette minden ízlik, amiben van hús..De sokat nem adok, mert kicsípi a seggét..

  121. 134. Viagra

    Mozgássérült gyerekek és felnőttek életébe próbálok némi segítséget vinni a tanácsaimmal, foglalkozásaimmal. Az igaz, hogy eddigi munkahelyeimen a vezető beosztás elérése után mentem új helyre, ahol megint felépítettem valamit. Most is ezen vagyok épp. 🙂

  122. 140: Az majdnem mérnök. 🙂
    A megoldás az lesz, hogy nem akkor születtél, mint amikor születtél. A csillagok nem tévednek, tehát te tudod rosszul. 😉

  123. Semmi. Teljesen normális gyerek, nekem a legkisebb július eleji, decemberben hurka volt a kedvence törtkrumlival:-)Viszont mind a három kilenc hónapos koráig szopott, középső egy évet betöltötte, már totyogott, mire le tudtam teljesen szoktatni. Nincs sok emlélük az orvosi rendelőből.
    A sütőtök nálunk is kedvenc volt, azt vettem egyedül bébiételben,amúgy egyfélét főztem, s villával törtem össze, vagy amíg kellett turmix, de az olyan szarszínre jött ki mindig, így maradt a villa, legalább látták mit esznek, s az nem tér el a többiekétől. Ha mi ettünk, a legkisebb is mindig az asztalnál ült, nem külön etetőszékben. Volt az az asztalra akasztható nagyon praktikus „ülőke”, mindenhova vittem magammal.
    A húst ha jól emlékszem hathónaposan kezdtem????Pl a májat is bírták a húsleves zöldséggel összetörve. De a tökkel mi a gond? Pl. én paradicsommal kezdtem, a héjja alatti vastag édes részével, a magos leves részét először nem adtam, aztán a magost is. Ez akkoriban nem tetszett a védőnőnek, de mindhárom gyerekem imádta a paradicsomot már nagyon fiatalon, a zöldbabot nem szerették. Az alam répa nagyon ment, meg a gyümölcsök is. Én sosem szerettem a nyers krumplit, mikor már nagyobbak voltak, azt is kértek mindig. Szóval én nem tudok sosem tanácsot adni, mert nekem sosem volt gondom az evéssel, mindig éhesek voltak, s mindig megettek mindent. 🙂

  124. 139!142!
    Nekem 2 hetesen már megivott egy ültő helyébe 3 deci teát egyszerre..Azt mondta a védőnő,ilyet még nem látott,ne adjak neki ennyit inni,mert alkoholista lesz..
    Manapság(18 éves) és 3 liter teát iszik naponta,de néha többet is..A twinings tea gyár belőlem él.. 🙂

  125. Buza. Nekem stimmel, a Szaturnusz jelzi az MC-n hogy hivatás körében magas pozíció elérése majd „bukás”. Pl. Fenyő Vico birodalom majd bukás.
    Neki volt Szat. az MC-n. Többi is stimmel, nem vagyok gyakorlott kifejtő ez nem hétköznapi logika.

  126. Látjátok? A hülyeségnek mekkora keletje van. A valóság keveseket érdekel. 🙁

  127. 126:
    Köszönöm, hogy megnézted, de ez ebben a formában szerintem „zsebhoroszkópizmus”, már elnézést. Pont az ilyesféléről írtam 32-ben, hogy ez szerintem laikus számára többet árt, mint használ. Nem nekem, mert én a háttér ismeretében külön tudom választani, és megfelelően kezelni ezeket a dolgokat. De külső szemlélők, pláne a materialista hitűek ebből csak azt látják, hogy vaktában találgatsz. És ráadásul még többségében mellé is lősz.
    Nem akartam előre okoskodni, hátha tudsz olyat, amit én nem – de így utólag azt mondom, az egész eleve kudarcra volt ítélve. Az én tudásom szerint a teljes képlet (!) ismeretében, a megfelelő kapcsolódási pontokat megkeresve, egyeztetve ki lehet ebből hozni jó dolgokat (amelyek még mindig csak lehetőségek), de így nehezen. Szóval szerintem a szándékod jó volt, de ez ide nem elég.

    146:
    Ha világéletedben csak efféle dolgokat láttál az asztrológiából, őszintén nem csodálkozom azon, hogy erre a következtetésre jutsz.

  128. Már az elején rájöttem, hogy kár a gőzért de ha már kimondtam akkor betartottam, de alapvetően a függőleges gondolkodást nem értik. Csak laposan mint a föld, a vertikális tengellyel nincsenek tisztában és nem is szeretnének róla többet tudni. Nem szeretnék felhasználni a mítoszokat, a ránk örökített tudást mellőzve nem is alakulhat ki szinbólikus gondolkodás. Számítógépet meg hiába tanítasz verselni…
    Csak egyet nem értek, a mai fizika elért egy szintet ami már összeilleszthető az elődök felfogásával, miért nem illesztik össze?
    (kvantumfizika, higgs bozon is több van mint gondolták stb.)
    Ebben az értelemben viszont a számítógép is hibásan működik…
    Sem ártani sem használni nem lehet az alvó értelemnek, ha megszűnik a nyitottság akkor csak saját rendszeren belül keresik a megoldást pedig éppen Einstein mondta, hogy egy rendszer problémáját képtelenség megérteni a rendszeren belüli gondolkodással. Fölé kell emelkedni.

    T: Ennyi okoskodást nehéz elfogadni olyantól, aki egy másfél méteres URL-t belinkel, és láthatóan fogalma sincs, hogyan lehetne azt elfogadható méretre lerövidíteni. Szállj le a kvantummechanikáról, és tanúlj meg közlekedni a blogok világában.

  129. 148:
    Nekem ez a „tudtam én, de ha már megígértem, megcsináltam” dolog ebben a formában közepesen béna csúsztatásnak tűnik – még akkor is, ha tényleg így történt. Ha tudtad, pláne nem értem, miért nem csináltad nagyobb felelősséggel ezt az egészet.
    De félreértesz. Velem nem kell játszmáznod, én ezt nem azért írtam, hogy „nekem legyen igazam”. Ha te másképp látod, én elogadom, és maradhatunk is ennyiben.

    Viszont remélem elfogadsz egy tényleg barátinak szánt tanácsot. Ha ugyanis számodra ezeknek a dolgoknak a tanulmányozása olyan benyomásokkal töltött el, hogy mondjuk a Tiborbá féle extra logikus emberek „alvó értelmek”, akkor még nagyon sokat kell tanulnod ezen az oldalon, mert épp a lényeget nem értetted meg.
    Az analógiás és az analitikus logika ugyanis nem jobb vagy rosszabb a másiknál – egyszerűen más gondolkozási rendszert jelentenek. Vannak területek, amelyikben az egyik a jobb, de más területeken meg egyértelműen a másikkal lehet hatékonyabban érdemi tudáshoz jutni. Ha valaki nagyon igazságos akar lenni, ki lehetne méricskélni, hogy ennek az összevetésnek akkor mi a végső konklúziója, de ennek igazából semmi értelme sincsen. Akit ugyanis a tényleges tudás, tanulás érdekel, azok számára evidens, hogy a leghatékonyabb eljárás, ha az ember mindkét logikai megközelítést el tudja sajátítani.

    Ha valaki bármiben is többnek éri magát a materialista beállítottságú embereknél, akkor az szerintem pont az mutatja, hogy bár rengeteg ismeretet halmozott fel, de éredmi tudásig nem nagyon jutott vele.

  130. 149: Az analógiás gondolkodást egyáltalán nem zárja ki a tudomány sem. Pl. a földön érvényes fizikai egyenleteket, törvényeket alkalmazva az égitestek mozgását is meg tudjuk jósolni. Vagy állatkísérleteket alkalmazva jutunk következtetésekre, hogy egy szer hogyan hatna az embereken. Csakhogy az analógiás gondolkodás során téves analógiát is levonhatunk, illetve tovább vihetjük az analógiát, mint ameddig az valójában fennáll. Vannak például olyan szerek, amelyek a kísérleti egereken semmilyen, vagy épp pozitív hatásokat mutattak, míg az embereknek súlyos károsodásokat okoznak.
    Az asztrológia is alapulhat valós felismert következtetéseken, de aztán túl sok analógiát szőttek bele az elképzelésbe, hogy a csillagok születéskori állása befolyásolja a gyerek tulajdonságait, és a néhány tulajdonságra érvényes korreláció helyett a minden tulajdonságra érvényes determinációig jutottak a feltételezéssel.

    Szóval szép dolog ez az analógia, de meg kell vizsgálni, hogy valóban fennáll-e és milyen mértékben, milyen korlátok között, azaz szükség van az analizálására is.

  131. 150:
    Ácsi! „A Földön érvényes…..” A fdizika és a matematika, sőt a kémiai egyetemes. Az egész világmindenségre érevényesek. nem függenek a lokalitástól. – csak úgy megjegyeztem. Amúgy a többivel se értek egyet.

  132. 1. Az igazi asztrológus sohasem mondja, és nem is gondolja, hogy a csillagok állása bármit is meghatároz!
    2. A média napi-heti stb. „horoszkópjai” nem tévesztendők össze a valódi asztrológiával!
    3. Voltak egypáran a történelem során, akik komolyan vették tudományos világnezetük alapvető követelményeit, és elkezdték tanulmányozni az asztrológiát, hogy tudományosan bebizonyítsák annak tarthatatlanságát. Az eredmény: többé egyikük sem mondta, hogy az asztrológia badarság.
    4. Szép, ha valaki késztetést érez, hogy a világhálón keresztül tanítson, de, Tibor bá’, Te csak a hitedet osztottad meg velünk (elismerve azt, hogy tettél egy kísérletet, hogy a napsugarak kapcsán valamit meg is magyarázz).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük