(823) Tántorog a világgazdaság

Tibor bá’ online

 

Tántorog a világgazdaság, készül összeesni, senki se tudja, hogy miért. No, akkor én megmondom. Azért, mert a közgazdászok csak a százalékszámításig tanulták a matekot. Nem tudják, hogy a végtelennel se szorozni, se osztani nem lehet, sőt azzal sincsenek tisztában, hogy mi az a végtelen. Már vagy kétszáz éve közgazdász körökben az járja, hogy növekedés-növekedés. Még ma is abban mesterkednek, hogy a gazdaságot „növekedési pályára állítsák”. A politikusok pedig hisznek nekik, még az olyan eszes politikus is, mint Orbán, olyan silány közgazdásznak, mint Matolcsy. Kell ennél több?

A sok buktató körül az egyik legkatasztrofálisabb, hogy ma már mindenhez van szakember, és mindenki a szakemberekben bízik. Nincs józanész, van szakember. A közgazdászok pedig képtelenek szabadulni attól a paradigmától, amiben felnőttek: „Növekedés a végtelenségig”. Ezen az alapon csinálnak a politikusok évi 3 százalékos hiányt, amit az évi 3 százalékos növekedés ki tud nőni. Ő nem adósítja el az országot, vallja ártatlan képpel, mindössze a jövő évi növekedést költi el már az idén.

Micsoda csodálatos szakemberek: Chikán Attila, Lengyel László, Bod Péter Ákos, Varga Mihály, Csaba László, Kupa Mihály, Róna Péter, jaj ki ne hagyjak valakit, Veres János, Surányi György, Járai Zsigmond az infláció bajnok, Bokros Lajos csomag , Békesi László a csodálatos, aki lenyűgöző rögtönzött előadásokat tud tartani Kálmán Olgánál. Mind kitűnő koponya, de képtelen elszakadni a mesék világától. NINCS ÖRÖKKÉ TARTÓ NÖVEKEDÉS. Ezt miért nem lehet megérteni, fel nem tudom fogni. „Az idén még recesszió, de jövőre már 1,6 %-os növekedés.” Mondat bármelyik kormány oldali szájból elhangozhat. Matolcsy pedig egyenesen bravúros sikerről beszél. A valóság? A fizetések reálértékének csökkenése, a megszorítások növelése, további elbocsátások (jövőre 11 közszférás nyugdíjazása), kisvállalkozások bezárása. Ezeken pedig az új növekedés fog gyökeresen változtatni. Milyen növekedés? A nem létező.

Ez azonban nem elég, a közgazdásztudomány állandóan előre jelez, majd az előrejelzéseket folyamatosan korrigálja. Ez egy elfogadott eljárás, bár önmagában ez még nem túl nagy hiba. A meteorológusok is állandóan tévednek, mégse áll le az élet. Ami valóban katasztrófális, hogy az előrejelzéseknek nincs alapja. Ami trükk létezik azt már mind bevetették. Már olyan ötlettel is előálltak, hogy a német állam adjon minden német családnak 1000 Euró értékben kupont, amit dél Európában váltanának be kizárólag üdüléssel kapcsolatos kiadásoknál. Ezzel akarván növelni a fogyasztást, de minden ilyen ötlet valójában pénzhígítás, ami inflációt okoz, de nem oldja meg az eredeti problémát, ami pedig az, hogy a világban kint keringő fiat pénz mennyisége meghaladja a teljes Föld 10 évre szóló GDP-jét. Mindez a várható növekedés reményében. Tehát a rendszert a szereplők növekedésre ítélték. A gazdaságnak növekedni kell tűzön-vízen át. Miközben azt a gyerek is tudja, hogy a fák nem nőnek az égig.    

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

147 gondolat erről: „(823) Tántorog a világgazdaság

  1. “NINCS ÖRÖKKÉ TARTÓ NÖVEKEDÉS. Ezt miért nem lehet megérteni, fel nem tudom fogni.”

    Pedig eccerű mint a szög:
    Ez egy pszichológiai játék.
    Aki hamarabb feladja a növekedésre való játékot, rövidtávon lemarad.
    MOST kell annyit nőlni, hogy “helyzetbe” kerüljön, vagy maradjon az ember
    Teljesen ugyanaz a logika mint a pánikvásárlás.
    Ha elterjed, hogy nem lesz kaja, akkor mindenki tízszer annyit spájzol be mint a szokásos… Nyilván így a többieknek kevesebb jut, de ez őt nem érdekli, és az sem, hogy így tulajdonképpem növeli a problémát.

  2. “Pedig eccerű mint a szög”: /by Attila PV/ 🙂
    “Papírgyártók” helyett technokratákat kell képezni minél többet, hogy gyarmatosítani lehessen a környező bolygókat és az Univerzumot.
    A Marson tuti van kőolaj meg urán. Ha azt kitermeljük, lehet növekedni, szó szerint az égig.
    Azért van ez a hasmenés, mert nagyon “földhözragadtak” vagytok! 🙂

  3. A megoldás a Mátrix. Vannak, akik már most abban élnek, pl. Matolcsy. 🙂

  4. “Ezzel akarván növelni a fogyasztást, de minden ilyen ötlet valójában pénzhígítás, ami inflációt okoz, de nem oldja meg az eredeti problémát, ami pedig az, hogy a világban kint keringő fiat pénz mennyisége meghaladja a teljes Föld 10 évre szóló GDP-jét.”

    Fél éve vagy egy éve olvastam, hogy azon merengtek a eu parlamentben, hogy valójában nem tudnak olyan pénzügyi tervvel előállni, ami kihúzná a szarból az EU-t. Bármiféle válságkezelés valójában még jobban elmélyíti a válságot, mert végső soron vagy minden uniós polgár ráfizet vagy ha nem mind, akkor egyik helyen nagyon, a másik helyen meg kevésbé.
    Nomeg az én vesszőparipám a “semmi sem tart örökké”. Ahogy a Római Birodalom vagy a Szovjetunió is megbukott-feloszlott, az EU-ra is ugyanezen sors vár 🙂 És ugyanúgy igaz a növekedésre is. Ha valami bukik, akkor valószínűleg nem növekedett, tehát a szörnyű igazság a növekedést követő recesszió, ami esetünkben már rég zajlik.
    Visszatérve az EU széthullására, kísértetiesen hasonló a hiba mint bármelyik nagy birodalom esetében. Ész nélkül növelik a méretét, egyre gyorsabban és nagyobbra hízik ami a fenntarthatóság tetemes rovására megy. Nem is értem miért nem tudnak tanulni a történelemből a vezetők. Az átlagemberek maximum csak tudogatnak valamit, de nem értik.

  5. Véleményem szerint a dolog valójában bosszantóan egyszerű, középiskolai matematikai ismeretekkel rendelkező átlagember által is belátható. Az alábbi két linken elérhető egy hosszabb beszélgetés kivonata, de a kattintás előtt álljon itt egy figyelmeztetés (azok számára, akik nem tudják, hogy ezt a párbeszédet itt is lefolytattam már Tibor bával, hasonló eredménnyel):

    “Az a baj, hogy te mindent a saját logikád szerint értelmezel. Azt mondod, hogy megnézed Al Gore filmjét is, meg a Global warming svindlit is, és sejtetni engeded, hogy ennek alapján próbálsz objektív lenni. Valójában a legrosszabb fajta gondolkodó vagy, akinek mindegy mit mondanak, mit mutatnak, mindenből csak egyvalamire tud következtetni, a saját elmélete helyességére. Mondhatunk neked itt bármit, hogy az elméleted hol sántít, mennyiben nem igazolja vissza a gyakorlatot, mutathatunk forrásokat, cikkeket, hivatkozásokat, te csak fújod ugyanazt és grafomán módon oldalakon keresztül bizonygatod az igazadat. Kiosztod bankvezért, pandavat, valaki76-t, engem, valamint még sokakat (gondolom más fórumokon is), mindenkit, aki ellenérveket hoz fel. Annyira rákattantál már a saját elméletedre, hogy értelmetlen veled diskurzust folytatni, ezért aztán én abba is hagyom. Minden jót, Mr. Exponenciális!”

    Aki ezek után is kíváncsi arra, szerintem mitől döglik a légy, tessék:

    http://hajnalvilag.blogspot.hu/2012/06/hatvanyok-es-evszazadok.html

    http://hajnalvilag.blogspot.hu/2012/06/penz-es-exponencialis-gorbek.html

  6. 4:
    A világ nem statikus, hanem dinamikus, nem is lehet más. Ebből következik, hogy ami/aki létezni akar, annak “kötelező” a növekedés. Amint nem képes tovább novekedni, azonnal bekövetkezik az összeomlás. Ezért hódítanak megállás nélkül a birodalmak. Ezért adja el az okos tulajdonos a diszkó klubját, amikor fel van kapva és ömlik a zsozsó. Megveszi a balfácán (a hülye újgazdag, aki csak lopni tudott) és bukik egy csomót, mert vett magának egy jegyet a lejtmenethez.

  7. Bod Péter Ákos neve kicsit el van írva 🙂

    A tulipánhagyma őrületből lehet tudni hogy mi várható, viszont nem mindegy hogy mikor történik ami történik.
    A pénz csereeszköz szerepe az ami miatt ez nagyon durva történet, mivel a kincsképző szerepe a pénznek egyre kérdőjelesebb.
    Egyre gyorsulni fog a pénz forgása, amihez társul hogy mindenhol öntik befelé a pénzt a gazdaságba a jegybankok (a FED mindenképpen). Párhuzamosan nincs ami felszívja a pénzt (a jövőbeli kötelezettségekre gyűjtések mostanában omlanak össze pl ld nyugdíjrendszerek, pedig a szerepük fontos mert kiszívták a pénzt és finanszírozták az adósságokat belőlük).

    A nagyon okosok már tudják hogy reáliákban kell a pénzt tartani (Soros pl földet vásárol, Kína Afrikában vesz meg fél országnyi területeket, fidesznyikek is földeket vesznek nagy tételben).
    Van rá esély hogy nem lesznek képesek megvédeni a rájuk zuhanó tömegtől, de a lehetséges történések egy részében megoldja a vagyon átmentésének problémáját a pénz (infláció) utáni korszakba.

  8. Azért nem minden közgazdász vallja ezt a végtelen növekedés elméletet. Ott van például Bogár László. Én is meglepődtem, amikor a múltkor a Kossuth-rádióban hallottam nyilatkozni. Egyre többet szerepeltetik a mainstream médiában.

    “ezért hódítanak megállás nélkül a birodalmak. Ezért adja el az okos tulajdonos a diszkó klubját, amikor fel van kapva és ömlik a zsozsó. ”
    Ezért vitte Zuckerberg is a facebook-lufit a tőzsdére. Hogy aktuális példát mondjak.

  9. 9. K

    Bogár László túl unortodox a mostani gazdasági környezetnek.
    Pedig szerintem még mindig túl óvatos is.
    Az ortodox megoldások pedig nemhogy nem működnek, hanem egyenesen a válság okozói.
    A liberális berögződéseket nehéz lesz kigyomlálni, hogy a józan ész teret kaphasson.

    A fő kérdés : Where is the money ? azaz hova megy a pénz ?
    Azt kellene megnézni hogy hol és miért koncentrálódik, és hogy hogyan lehetne visszajuttatni a gazdaságokba.
    De sem az ortodox módszerek, sem a politikailag korrekt hozzáállás ezt nem teszi lehetővé.

    Az meg hogy a proli túl sok laposTV-t vesz ez a válság oka, már érvényét veszti, mert lassan élelemre se tellik neki…

  10. Ha Magyarországon a GNI lenne a használat mutató, akkor ha csak egy hangyafasszal is, de előrébb lennénk. Ami azért még így is több lenne, mint az elmúlt minimum 20 év gazdaságpolitikájának az összessége. Egyébként pedig szerintem jól vizsgálható például az élelemtermelés állapota, természeti környezetünk kivéreztetése, az ország önellátósága, az egészségügyi szolgáltatás színvonala, a közbiztonság, az anyagi egyenlőtlenség stb. Ezeket a területeket kéne szerintem mérni és fejleszteni, itt kéne megoldásokat találni, itt kéne őszinte szakmai vitát kiharcolni. Ha a hamis mutatókat lecserélnénk, ha úgy tetszik a hamis beszédet, akkor a politikát máris más szintre emelnénk, anélkül, hogy lecserélnék a jelenlegi politikusokat. Csak ez úgy nem fog menni, ahogyan Bogár L. gondolja és szeretné, hogy 10millió embernek kéne szellemi forradalmon keresztülmennie.

  11. 9.

    Bogár egyébként szépen betartja a játékszabályokat, ezért is pofázhat annyit a tévében, rádióban. Míg 10-20 évvel ezelőtt azt mondtam volna, hogy felvilágosító tevékenységet végez, ma már egy Róna Péter nagyobb tabudöntögetőnek számít.

  12. Azt nem érem, hogy a földvásárlást miért tartják biztosabbnak, mint más, inmateriális javakat?
    Hiszen ha relatíve sok pénzem van, sok földet veszek, nem tudok rajta ülni egyszerre mindenhol, és az a papír, ami bizonyítja, hogy – modernül – ettől és ettől a szélességi-hosszúsági foktól ez a föld az én tulajdonom, mennyivel ér többet, mint minden más papír, aminek a tulajdonlásától intenek, mondván csak a föld és az arany?
    Ráadásul emlékezem én a kötelező beszolgáltatásra is meg az államosításra is. Földbe mentettem át az anyagi megtakarításaimat? És ha két év múlva közlik, hogy egy embernek nem lehet a tulajdonában több, mint mondjuk négy hektár? Vagy egy hektár?

  13. 13:

    Minden lehet, de aki sokszáz hektárt vásárol az azért tud (megfizet rá embereket)tenni valamit a földje védelmében is, illetve tud rajta ülni is (megfizet rá embereket, vagy csak eteti őket).

    Ami biztos hogy a pénz az ténylegesen egy bit vagy egy darab papír lesz valamikor. A föld lehet hogy nem lesz az, és a földalapú támogatások addig is járnak rá (mo-on pl).

    Ha államosítás lesz akkor semmi sincs biztonságban.

  14. 13:
    Azért, mert ha marad valamifajta kapitalista rendszer, akkor a föld a legjobb értéktartó. Ha nem marad, akkor csak az arany, de azt is lehet kötelezően beszolgáltatottá tenni. Abszolut biztos tehát a halál. 😀

  15. 10. Attila PV

    “Az ortodox megoldások pedig nemhogy nem működnek, hanem egyenesen a válság okozói.”

    Akkor azt mondod, hogy: Hajrá Matolcsy, csak így tovább, b@szd el még jobban az országot !? 😮
    ___________________

    15. Tibor bá’

    “..akkor csak az arany, de azt is lehet kötelezően beszolgáltatottá tenni..”

    Az aranyat sokkal könnyebb eldugni, elrejteni mint a földet. 🙂

  16. Szerintem semmi baj nincs a világgazdaság növekedéstervezésével. Amivel baj van, hogy mindig minden kormány mindenhol deficites költségvetést tervez. Ki kéne mondani, hogy nembazmeg, ameddig a költségvetés nincs 0-ban addig semmiféle segélyt/nyugdíjat/akármilyen támogatást nem adunk. Csákó bákó el lehet menni gyurcsány után szlovákiába és az éhséglázadásokat elitcigánykommandókkal verjük le.
    Meg kell szüntetni a nyugdíjat és a nyugdíjjárulékokat is. Ugyanakkor kötelezni kell, hogy minden havi jövedelmednek 5-10%-át saját bankszámlán kamatoztatva megspóroljuk.
    5%-os ÁFA de 3%-os IPA és 2%-os költségadó. Az Áfát csak akkor lehet “leírni” ha kifizeted.

  17. Két dolgot megemlítenék, ami miatt a növekedési várakozások megvalósíthatóvá válhatnak:

    1. A növekedés kiértékelését valamilyen devizanemben fejezik ki. Ha az érték nagyobb az előzőnél, akkor megvan a vágyott növekedés. Csakhogy ez a modell elhanyagolja a pénz elértéktelenedését, azaz hogy vásárlóerő-paritáson van-e egyáltalán növekedés. Tehát egy szép 5% körüli inflációval nem is olyan jó egy 1-2%-os növekedés.

    2. Soha senkinek nem volt célja, hogy mindenki növekedjen. A cél, hogy egy ország, vagy maximum egy nagyobb régió növekedjen. Azaz lehet növekedni másik régiók rovására is, miközben a játék végösszege akár negatív is lehet.

  18. Azért annyit had tegyek hozzá,hogy észrevettem hogy ezek a nagy szaktekintélyű közgazdászok,teljesen mást mondanak mint magánember,(más a véleményük)és teljesem mást,mikor “dolgoznak”..És a két vélemény,teljesen homlok egyenest mást mutat..Mikor élesbe vannak bevetve,akkor mintha egy mókuskerékbe lennének behajtva mondják a magukét,kikerülve onnan,meg homlokegyenest teljesen mást mondanak..Arról nem beszélve ,mikor ellenzékbe vannak,akkor is mást mondanak,és mikor ők a hatalom szakértői ,akkor is mást mondanak.. Mintha tudnák ők hogy mi újság van,csak nem szabad beszélniük..Azért gondolom hogy ez az egész egy színjáték..
    😮

  19. 16. Bruce2000

    “Akkor azt mondod, hogy: Hajrá Matolcsy, csak így tovább, b@szd el még jobban az országot !? ”

    Hááát… Alternatívaként mondhatjuk, hogy hajrá IMF… Ők mindig csak a javunkat akarták… Az ingót és az ingatlant…

    Egyébként az országot nem Matolcsi b@ssza el… amekkora mozgástere van, azzal csak a “trendet” lehet követni. A portugáloknak, íreknek, olaszoknak, görögöknek, spanyoloknak (PIIGS) nincs Matolcsijuk, mégis kiszemelték őket mészárlásra… A görögök, is olaszok is kaptak hiperortodox szakértőket, oszt mégis fenik rájuk a kést.
    Az IMF b@sztatja a görögöket, hogy fizessék be az adókat…
    A külföldi bankok meg közben megtagadják a legnagyobb adócsalók adataiba való betekintést az adóhatóság számára… Ez k.rvára ortodox, mi?

    Egyébként Matolcsi önuralmát becsültem, hogy nem vágta a riporter képébe hogy az ortodox módszerekkel, akkora bankópréssel, az olajdollárokkal, meg a világvalutával, meg a világ 140 országában állomásozó érdekvédelmi hadsereggel együtt is nagyobb hiányt kalapátak össze mint bárki más a történelemben….

  20. 20. Melike.

    “ezek a nagy szaktekintélyű közgazdászok,teljesen mást mondanak mint magánember,”

    A Kennedy effektusra sokan emlékeznek még.
    És most komolyabb mint valaha.
    Hivatalosan senki nem meri felvállalni, hogy az egyetlen megoldás a bankok államosítása lenne. Ezért másodrendű kis pártok képviselőivel, meg “futottak még” kategóriás közgazdászokkal mondatják ki, akiket nevetségessé lehet tenni, ha szorul a hurok.

  21. 22:
    Tudjuk, hogy mire gondolsz, de azt nem effektusnak nevezik, hanem esetleg szindrómának.

    Ami pedig a Matolcsy védőbeszédedet illeti. Mindenkinek tudni kell, hogy ő, a saját körülményei között, mit engedehet meg magának. Az USA adósságot, a Japán adósságot nem lehet összehasonlítani a magyarral, két egészen különbötő ok miatt (amit nem fejtek ki).

  22. 22!
    Sovány vigasz..És ráadásul nem is válasz igazán a kérdésemre..
    Az hogy nevetségessé lehet tenni,az egy dolog..De az emberek isszák meg a levét természetesen…

    “Egyébként Matolcsi önuralmát becsültem, hogy nem vágta a riporter képébe hogy az ortodox módszerekkel, akkora bankópréssel, az olajdollárokkal, meg a világvalutával, meg a világ 140 országában állomásozó érdekvédelmi hadsereggel együtt is nagyobb hiányt kalapátak össze mint bárki más a történelemben….”

    Húhh ha ezt bárki is egy kamera képébe vágná..Huhú..De egyébként úgyse menne be az adásba.. 🙂

  23. Tiborbá és kedves olvasok!

    Tegnap hallottam a következő sztorit.
    4 emeletes Társasház egyedi gázmérő órákkal
    (nem a megbuherált plombás sztori)

    Az egész épületben valamit szereltek… levették a gázórákat elzárták lepecsételték.
    Másnap jött az alvállalkozó, valamit szereltek …
    Következő fázis, – újra jönnek a gázosok szerelik vissza az órákat:
    Nézik miből vannak a nyílászárók… ha hagyományos – régi – fa akkor oké óra visszaszerel.
    ha új műanyag akkor No.

    merthogy balesetveszélyes (ez érthető nincs is ezzel gond)
    (de akkor mi a f-sz ért engedték beszerelni a műa. nyílászárókat anno … a kérdés persze csak költői….

    mondja a tulaj, hogy akkkor vág egy rést az ajtón a dekopirral és kész csak adják vissza a gázt!!!

    No.

    Először valamilyen szakértővel kell légterheléses vizsgálatot csinálni
    (vagy hasonlót, nem emlékszem …) a lényeg, hogy 80 ezer 🙂

    majd ő megmondja, hogy mekkora rést kell nyitni, (de gondolom nem a dekopirral….)

    és majd utána jön az óra…

  24. Attila(PV): Olyan jól ki tudsz magyarázni mindent, ezért még kérdeznék, ha nem bánod. Bencsik és Ángyán munkájának ellehetetlenítése, és végső soron lemondásra kényszerítése, valamint a földpályázatok oligarchák kezére játszása mi célt szolgál szerinted? Ha a fityesz munkája arra irányul, hogy a külső erőknek ellenálljon, akkor miért lehetetlenítik el a magyar piacokat, magyar gazdákat? Mit akarnak ezzel a “földosztás” sajátos értelmezésével elérni a te értelmezésedben? Miért kezdték Ángyánt ilyen brutálisan támadni lemondása után? Szerinted Budai kinek az érdekét képviseli?

  25. 23:

    “Az USA adósságot, a Japán adósságot nem lehet összehasonlítani a magyarral, két egészen különbötő ok miatt (amit nem fejtek ki).”

    Pedig kifejthetnéd, kíváncsi vagyok rá. Japánt hagyjuk, ott az állam leginkább a lakosság irányában van eladosódva, de USA nem. Szóval mi a nagy különbség az USA adósság, és a magyar adósság között?

    Amúgy a kérdés költői a tyúk volt előbb vagy a tojás?

    A pénzrendszer hajtotta a gazdasági növekedést, vagy a gazdasági növekedés szülte ezt a pénzrendszert?

    Tibor bá, csak azok mantráznak állandó fejlődésről, akik kizárólag ebben a pénzrendszerben tudnak gondolkodni.
    (most hagyjuk a kőolajat, meg az erőforrásokat, fontos, de nem csak ez a probléma)

    Ez a pénzrendszer tett tönkre mindent, ez az oka a közeljövőben következő (mert ez még nem az) nyomorúságnak is, ami Görögországot már a jövő héten elérheti, minket pedig némi fáziskéséssel, persze csak ha közben meg nem támadják Iránt, vagy egyéb fals flag művelettel ki nem robbantanak egy nagyobb, akár világméretű háborút.
    Rotschildok és Rockefellerek már nem férnek a bőrükbe… 🙂

    Amúgy meg igen. Csak a halál biztos.

  26. 23. Tiborbá

    “Az USA adósságot, a Japán adósságot nem lehet összehasonlítani a magyarral, két egészen különbötő ok miatt (amit nem fejtek ki).”

    Majd én kifejtem:

    Az USA magának csinálta az adósságot.
    Nekünk meg az USA…

    Mi itt a nagy különbség?

    Ugyanaz a globális pénzügyi mafia aki gyarmatának tekinti a világot, az USA-ból is ugy szippantja a pénzt, ahogy tudja, meg tőlünk is.
    A módszerek és a retorika némileg más, de a végeredmény ugyanaz: generációkra eladósodott országok.

    Talán sokaknak nem világos, de két USA van. A nemzetállam, és az azon élősködő globális társaság…
    Az “amerikai” IMF-ből, Világbankból, a multinacionális társaságokból az átlag usák prolinak ugyanúgy kevés haszna van, mint a magyarországi Coca-Cola palackozóból a magyarnak.

    Korrupt politikusaink által felvett kölcsönök kamatai is a “globál” USA-ba mennek. D hogy ott hová, az rejtély mert a gazdaságban nem jelenik meg. Igaz, sejtések vannak.

  27. 28:

    Ó, olyan tök egyszerű kijelenti, hogy mindig és CSAKIS a másik a hibás. Nem, a nemzetek egyáltalán nem hibások önnön sorsukért? Tudom, lehet azt mondani, hogy a belső ellenség. De hát ki hagyta őket érvényesülni?
    nem az előző kettő generáció hitt abban, hogy világproletárság meg munkáshatalom? Mert olyan jó lesz majd a gaz kapitalisták anyagi javait ellopni amikor győzünk? vagy nem az előző – és részben a mostani – generáció dőlt be Coca-Cola-val fémjelzett szabadságképnek?
    Az hogy lehet, hogy engem soha nem tudtak a biztosítósok és a bankok behálózni, hogy eladósítsam magam?
    A könnyen megszerezhető anyagi javak és az előző érában szocializálódott emberek lustasága és hite, hogy majd az állam eltartja őket és ezért semmit, vagy csak nagyon keveset kell tenni. És hát ezt a látszólagos jólétet most vastagon meg kell fizetni, de persze valóban nem elfeledve a gonosz usákok erőfölénnyel való visszaélését.
    Ki mint vet, úgy arat.

  28. én megírtam annak idején hasonló témában a gondolataimat, Tibor bá meg kirakta: ?p=3952 (masold az oldal cime moge)

    fél éve csak olyan hírek jönnek amik egybevágnak ezzel

    32x szerepel eddig ezen az oldalon a növekedés szó de az, hogy töblet egyszer sem. Pedig ez az ami szamít itt a töblet. Mert töblet nélkül nincs növekedés, a felesleget lehet “fialtalni”. És, hogy hogy fialtatjuk a felesleget az nagyon nem mindegy mert a NÖVEKEDÉS és a JÓLÉT is ebből jön de marhára nem egyeznek meg egymással.
    Mondok egy példát, Pista napi 2000 kalóriából elvan mint a befőtt, de jön egy váltás az életében és átáll napi 2200 kalóriára. Namost ez a 200 TÖBLET kalória vagy elég arra neki, hogy felszedjen egy kicsit vagy eljárjon kocogni, hogy formába lendüljön, de csak az egyikre. Ha otthon ül akkor NÖVEKSZIK, ha eljár futni akkor PROSPERÁL. vagy ez vagy az nincs elég töblet mind2re.
    És a fő kérdés, hogy mire használjuk a töbletünket, növekedünk tovább mert máshogy nem képes működni a rendszer? De akkor nincs jólét tovább. És asszem ezt érezzük is.

  29. 26. Gloucester

    “Bencsik és Ángyán munkájának ellehetetlenítése,”

    A kérdés jó… de én is csak saccolok.
    Bencsik ugyanazt a “szabadságharcot” akarta folytatni, amit a kormányon már levert a globális bankmafia…
    Ángyánról többet lehet sejteni, ha megnézzük, hogy most kikkel barátkozik… LMP, 168 óra, Népszabadság, Klubrádió, ATV… Gyakorlatilag az SZDSZ-es holdudvat. Ha most hirtelen azok karolták fel őt, akik eleinte az “ős-ellenségek” voltak, akkor lehet valami a háttérben. Ha az SZDSZ-klón LMP-vel annyira azonos platformon vannak, akkor lehet hogy inkább “ideológiai” problémák lehettek vele a Fidesznél. Ennek tükrében illik Ángyán vádjait is szemlélni.
    A kormánnyal meg vagy az a baj, hogy van rajta szsbadságharcos sapka vagy nincs…
    A helyzet az, hogy “lendületből” rengetegen kérnek földet akik inkább csak az agrár támogatásra hajtanak, de eszük ágában sincs termelni… ezek most kígyót-békát kiabálnak. A zsebszerződések tulajdonosai is szép pénzektől esnek el, ezek is szivesen látnák a mostani rendszer bukását.

  30. Tibor bá

    Egyébként nem paradoxon valahol hogy a “fiat pénzt” mint problémát problémát említed, miközben a kamat rendszerét, működését meg elfogadod?

    Ez meredeken üti egymást.

    Jól elmentetek Loránd linkjei mellett is, pedig ott egy táblázatban (kár, hogy csak 2005-ig) jól nyomon lehet követni a reálgazdaság és a pénzmennyiség növekedését.

    Mára eljutottunk odáig, hogy a kígyó a farkába harap. Ez a hatalmas pénzeszköz állomány már csak a reál gazdaság rovására, és nem vele együtt képes növekedni.

    Azt hiszem erre mondják, hogy szar került a ventilátorba.

    Mire tippeltek mi lesz előbb:

    Gazadsági összeomlás, vagy világháború?

    Mert az egyik a kettő közül már nagyon kopogtat az ajtón…

  31. 32:
    Mind a kettő kopogtat. hatodik érzékszervem azt súgja, hogy háborúval akarják elkerülni az összeomlást. Tehát az lesz előbb.

    Az én kamattal kapcsolatos álláspontomat alaposan félreértitek. Már tudhatnátok, hogy nem vagyok dogmatikus. A fedezet nélküli pénz nem megfelelő elrendezés. Kamatok nélkül nincs kölcsönzés. Értékálló pénznél (nulla infláció) 3 %-os éves kamat megfelelő gazdaasági körülményeket biztosít igen hosszú távon. De akkor jön az erőforrások kimerülése. nem tudok felfesteni egy ideális modellt, de az állandó nyávogás mindenre nem elfogadható. Ha valaki 200-al lesodródik az utról, és bewleha, nem lehet szidni az autógyárakat. Ha egy ország állandóan deficites, nem lehet szidni a kötvényeket felvásárlókat. Illetve lehet, de nem reális.

  32. 17: samu
    Mit akarsz te az én segélyemmel(22800,-Ft)?? Az én leendő majdani nyugdíjammal, amit ’76 óta szednek el tőlem??

  33. 29. Pisztoly Peti

    “Nem, a nemzetek egyáltalán nem hibások önnön sorsukért?”

    Hát azok, amelyek elvesztették önrendelkezésüket, azok sorsáért nagyban mások felelősek.
    Például a magyarok többségének gőze se volt arról, hogy Fekete János felvette az első IMF kölcsönt, amivel belelökte az országot az adósságspirálba.

  34. 33. Tiborbá

    “nem tudok felfesteni egy ideális modellt, de az állandó nyávogás mindenre nem elfogadható.”

    Pedig itt van az orrunk előtt, csak a jelen beszédrendszerben nem szalonképes.

    A bankok államosítása az egyetlen megoldás.
    Ha a pénz (kamat) kizárólag privát célokat szolgál, akkor a maihoz hasonló helyzet áll elő.
    EZÉRT tiltotta MINDEN kultúra a kamatszedést.
    Az állam (király) az ország érdekében bocsáthat ki pénzt, papírokat, és számon is lehet kérni rajtuk.
    Nyilván az sem ideális, de legalább maga a rendszer nem AUTOMATIKUSAN pörgeti ki a pénzt a gazdaságból, hanem csak korrupció által.
    A privát kamat egyszerűen a korrupció legalizálása.

    Szerinte ahhoz, hogy a kapitalizmus megfelelően működjöm, az alap szolgáltatások állami kézben kell hogy legyenek: Pénz, rendfenntartás, honvédelem, oktatás és egészségügy.
    He ezeket is a privát haszon szabályozza, akkor káosz alakul ki, elsősorban a kevésbé profitabilis területeken.

  35. 36:

    Ez igaz, de a most fennálló tartozásunk döntően nagy része a jóléti – szavazatszerzési – kiadásokra megy el.
    Állítom – olvastam – hogy a költségvetés legalább 40 %-a ma a nyugdíjakra, a nyugdíjszerű ellátásokra és a hozzájuk kapcsolódó egyéb kiadásokra megy el.

    Öngondoskodás=0

    (Konkrétan a konkrét kérdésedre: nem látok egyetlen tróger sem felakasztva – fekete – másrészt meg a fekete pénzét azért jó volt az állami támogatásos távfűtésre meg izére elbaszarintani…)

  36. 37:

    Aha, nincs kamat, de akkor ki fog neked a két szép szemedért kölcsönadni? Másrészt meg nem kell kölcsönt felvenni baromságra, csakis termelő munkának a feltételeinek a megteremtésére. Nyuggernek ingyenutazásra talán nem jó biznisz. Esetleg napelemre családi házhoz igen.

  37. “Nyuggernek ingyenutazásra talán nem jó biznisz.”
    Kedves BAROM!
    Az általad nevezett nyuggerekről:Mikor gyerek voltam szintén ingyen utaztam.Képtelen voltam ellátni magam.A szülők a nagyszülők támogattak,neveltek gondoskodtak rólam.Most mikor már ők szorulnak rá erre a tisztségre akkor nekem kutya kötelességem őket eltartani,ellátni.Ha normális gondolat világban nevelkednél vagy nevelkedtél volna fel ez a kérdés fel sem merült volna a fejben!
    BAJ VAN A FEJBEN!

  38. 38. Pisztoly peti.

    “Ez igaz, de a most fennálló tartozásunk döntően nagy része a jóléti – szavazatszerzési – kiadásokra megy el.”

    Inkább kamatra…

    Sajnos amikor megalkották a PIIGS kifejezést, ami disznót jelent, abba az is benne volt, hogy le lesznek vágva.
    És amit olvatál, ugyaabból a forrásból ered, mint az ötlet, hogy az EU perifériát IMF gyámság alá helyezik,, és a szociális rendszer felszámolásából adódó nyereséget zsebreteszik.
    Az igaz, hogy a göröknél nem minden negy simán, de ez inkább kifogás mint valós ok.
    Ez most egy háború, amit pénzügyi eszközökkell vívnak, és először a leggyengébbek hullanak el…

  39. 39. Pisztoly Peti

    “Aha, nincs kamat, de akkor ki fog neked a két szép szemedért kölcsönadni? ”

    Az állam.
    Neki a gazdaság fenntartása a feladata, ezért úgy határozza meg a kamatot, hogy NE AZ ABBÓL BEJÖVŐ PÉNZ LEGYEN A LEGTÖBB, hanem a pénzzel serkentett termelés, és szolgáltatás.

    Ugyanis akinek sok pénze van, annak a spekuláció sokkal jobban megéri, mint a termelésbe való befektetés. Ezért nem szabad ellenőrzés nélkül hagyni a privát banokat.

  40. 40:

    Én ugyan gondoltam, hogy a véleményem sokaknak nem tetszik, na de azért…
    Sajnos az, hogy NINCS, ezek szerint kínaiul hangzott el. vagyis mindenre és ugyanolyan mértékben, mint eddig úgy már NINCS.
    Lehet utazni, csak nem örökkön-örökké és állandóan. Menjél szépen heti egy alkalommal (persze tudom, van akinek néhanapján kétszer is kell, ne ezen akadj majd ki) a hozzád legközelebb eső orvoshoz ingyen busszal és annyi. Én fizessem a te fővárosi utazásodat a múzeumba? Ugye nem gondolod komolyan???
    (Múzeumban/közművelődésben dolgozom 18 éve, tudom miről beszélek)
    Vagy mint a kedves szomszéd nagymama, aki ingyen felmegy a fővárosba – persze az ingyen kifejezés értelmezése egyeseknek nehézséget okoz – a kosárnyi virágjával, mert ott csokronként 100 forinttal többért tudja eladni? Igaz, hogy ez a társadalomnak a retúrral számolva olyan 9000 forintba kerül…
    Ingyen, olyan nincs, tanuld meg te is végre.
    NINCS INGYEN.
    Most fizetitek ennek az árát, mert még most sem értitek.
    ..
    Eltartás??? Helyes tartsd el. De ne a társadalom által fizetett “ingyenből”, fizesd ki TE!
    Én meg az én anyámét, oké?

  41. 41:

    Nem inkább, hanem ezen felül. Én – most lusta vagyok megkeresni – de látatlanban azt mondom, hogy szerintem 5-10% közötti a GDP arányos kamatfizetésünk. Tehát ha jó az emlékem, akkor a megtermelt javak fele elmegy nyugdíjasokra (szociális kiadás) és a kamatra.
    Ez így nem járható út, hogy nem termelő kiadásunk a fele az egésznek.
    ..
    De azért kicsit félreolvastad, ezért erre is válaszolok, én eredetileg úgy gondoltam azt, amit idéztél is, hogy amit felvettünk kölcsönt az évek folyamán, annak nagy része butaságokra – szavazatvásárlás – ment el, és nem gyárakra vagy a közlekedésre.

  42. 42:

    És miből ad az állam?
    A konkrétan mai magyar állam miből adna, amikor kórházakat zárnak be? Ilyenkor lehet azt mondani, hogy azért adjon, hogy majd az abból megtermelt értékből nem kell bezárni a kórházat, csak addig páran feldobják a pacskert.

  43. 45. Pisztoly Peti

    “És miből ad az állam?”

    Amiből a bankok.
    Ha az államnak van pénzkibocsátási joga, akkor ad.
    Ha nincs pénzkibocsátási joga, akkor – az általánam külföldi – bankoktól kell kölcsönkérnie, akik a kamat mellett politikai feltételeket is szabnak, általában néhány preferált ország érdekében.
    A banoknak is csak virtuális pénze van, az meg elvileg bárkinek lehet.

    Tehár egyszerűen arról van szó, hogy a pénzkibocsátónak mik az érdekei.
    Nyilván egészen mások egy privát bank érdekei, mint egy választott politikusokból álló kormánynak, akik számonkérhetők.

    A mai politikusok korrupciója is ELSŐSORBAN a külföldi bankoknak való szolgálatot jelenti a nemzeti érdekekkel szemban.

  44. Pisztoly Peti, Nem tudom honnan szalajsztottak ide, de nagy barma vagy az isten állatkertjének. Hogy tanulj néhány dolgot.
    Én nem utazom ingyen, mert saját gépkocsimmal járok. Havonta 60 liter benzint veszek, aminek az árából az Állam leemel 15.000 forintot. A havi bevásárlásom ÁFÁ-ja 50.000 forint. Én tehát átnyújtok az államnak 65.000 forintot, miközben a nyugdíjam 52.000. tehát nem én kapok az államtól, hanem én adok az államnak 13.000 forintot, hogy a hülyén felvett kölcsönöd lerendezésébe be tudjon segíteni. Ki tudja neked fizetni a családi pótlékot, iskolában a gyereked után a normatívát, stb. verd ki a fejedből, hogy te tartasz el engem, amikor én segítek be a te költségeidbe. De ez nem minden. Autó utakon utazol, hidakon átmész, ingyen használod az ország infrastruktúráját, amit nem te építettél, és nem te fizetted ki, hanem az elődaid, az élő és már meghalt nyuggerek. A háború után a fővárost szétverték. Rom eltakarításnál én is hordtam a téglákat. Te már felépített Budapestet kaptál. Zsebpénzemből én is adakoztam 20 forintot (kaptam érte egy jelvényt) hogy a Lánc-hídat fel tudják építeni, például neked. Szóval nyald ki a seggem, mert ennyivel tartozol nekem.

  45. Attila
    A rendszerváltás előtt az OTP állami volt. Elképesztő korrupcióval. Konkrét eseteket tudok. A mi házunbkat a Sváb-hegyen kisajátították, mert az OTP szállodát akart oda építeni. Sose épült fel, de a kisajátított telkekért egy vagyont fizettek ki. A 8 telekből egy volt a miénk a másik 7 tulajdonosai benfentesek voltak, akik hugyért-szarért vették meg a telkeket. Lakás felújjításra adtak kölcsönt. Az állampollgár vett rajta egy gépkocsit, az OTP ellenőrnek pedig fizetet, aki “látta” a lakás tatarozását. Nem kell a bankokat államosítani, hanem az államnak szabályozni kell a banki tevékenyéget. Az állam rossz tulajdonos, de jó törvény alkotó.
    A kamatot-kamat pedig régi mániád, márf észrde se veszem. Másnak is eszébe jutott a logikus kérdés, mi a afenének adjak kölcsön kamat nélkül. Ha ezt az állam teszi adó pépnzből, akkor lesz ám csak hatgalmas korrupció. Ki dönti el, hogy ki kapja a kamat mentes pénzt, és aki kapja miért sietne a visszafizetéssel, a mikor a pénzt ingyen használja. Ez barátom téboly, csak nem veszed észre.

  46. 47:

    Tehát nyomtat pénzt az állam. Igaz, ilyenkor kissé fedezetlen pénz keletkezik, amit ESETLEG a belőle megtermelt értékkel lehet ellensúlyozni, de pl. hosszú távú befektetéseknél ez nem 8igazán) járható út.
    Vagy kölcsönkér? Akkor máris ott vagyunk, ahol most.

  47. 48. Tiborbá

    “Nem kell a bankokat államosítani, hanem az államnak szabályozni kell a banki tevékenyéget. Az állam rossz tulajdonos, de jó törvény alkotó.”

    Én így is benne vagyok.
    Bár az “államosítást” úgy értem, hogy ne a bank mondja meg az államnak, hogy hoyg működjön, hanem fordítva.
    A lényeg, hogy a pénzügyi szabályozók az állam érdekeit tükrözzék, ne a privát haszonét. Ott, ahol a kettő között van jó komprommiszum, kellemes fejlődés alakulhat ki.

    Az állam nem azért ad kölcsön, hogy abból gazdagodjon, hanem hogy a termelést élénkítse. Ha az ipart kell fejleszteni, akkor oda,, ha a kisvállalkozásokat, akkor oda. Végülis a kormány dolga a különböző szektorok közötti egyensúly fenntartása. Valódi demokráciában ez elképzelhető, de ott, ahol a bankok, multik vesztegetik az állami alkalmazottakat, ott nem.
    Nyilván benne van a korrupció, de az így is benne van a privát bankokkal is. Az állami bankok esetében legalább az a hatalmas kamatteher nem kerülne ki az országból. Egyikből se…
    Mert vegyük észre, MINDENÜTT a kamatok teszik tönkre a gazdaságot.

    Azért ördögtől való a kamat, mert automatikusan káoszhoz vezet legalábbis a többség részére.
    Centralizálja az erőforrásokat, és abszolút figyelmen kívül hagyja a humán érdekeket.
    Az állami felügyelet legalább lehetőséget ad valamilyen szabályozásra.

    Feltetted már magadnak a kérdést, hogy hova lesz az a rengeteg pénz, amit az adósok tulajdonképpen fizetnek?
    Mert a többség azért fizet. Mi is, a csehek is, a lengyelek, franciák, egyelőre a spanyolok és olaszok is,… a svájci frank hitelesek is, a kisemberek Európaszerte… szóval hova lesz ez a pénz?
    Nincsennek új beruházások, minden takarékon pislákol a “modern” világban… Where is the money? Látod… annak nem jut akinek szüksége van rá.

  48. 49. Pisztoly Peti

    “Tehát nyomtat pénzt az állam. Igaz, ilyenkor kissé fedezetlen pénz keletkezik, ”

    Igy van.
    De amikor a bank ad kölcsön, a visszafizetés pontosan olyan kockázattal jár, mint az állam papírjai.
    Viszont az állampaír esetében nincsennek politikai feltételek, és a kamat benn marad az országban.

    Magyarországon PONTOSAN azért kell a jegybank függetlenségét garantálni, hogy a külföldi hitelfelvétel akadálytalan legyen.
    Ez nem nekünk jó, hanem egy ránk erőltetett diktátum.
    Nem véletlenül része az IMF feltételeknek az, hogy a Jegybank elnöke NE tehessen esküt az alkotmányra.

    Ha az állam hazai bankoktól kér kölcsön, az is jobb megoldás, mert a kamatok szintén benn maradnak.

    Tudtad, hogy a kamatok nagyjából az egészségügyi költségvetéssel egyenrangúak? és ez CSAK a kamat.
    Képzeld el, hog yha ez a pénz itthon dolgozna…

    De másnak dolgozik… és ezt nem önként választotta az ország, mert jó, hanem korrupt politikusok akik mások érdekeit képviseli, alakították így.

  49. 47:

    Nem kell felkapni a vizet, nem rólad van szó. Ahogy egy fecske sem csinál nyarat, úgy a te dicséretes életformád sem változtat a magyar nyugdíjasok általi Magyarország terhein.
    Ez egy.
    Aztán.
    Ugyebár te csak azt hiszed, hogy nem kapsz semmit. Már eleve az, hogy ha nem is jársz orvoshoz meg utazni, de az állam a területi ellátási kötelezettségének eleget téve mégiscsak fenntart egy helyet a kórházban vagy az elfekvőben és azt üzemelteti, már az egyfajta költség, ha te annak hasznát még nem élvezed. te sem örülnél ha a rád eső kórházi szegletet akkor kezdenék építeni, amikor a betegfelvételen elkezdi a számítógépbe a nővér bepötyögni a nevedet. Sőt, ez van a buszmegállók számánál, gyógyszertárnál, rendelőknél, meg mindenhol. Erről beszélek amikor azt írom, hogy a nyugdíjas ellátáshoz kapcsolódó egyéb kiadások.
    Az én gyerekeim után meg biztosan nem te fizetsz, ha legis-legsarkosabban fogalmazok, akkor is legfeljebb megelőlegezed magadnak az én gyerekeimnek a majdani adójának a terhéről. De hát ez így működik, ezzel semmi baj nincs, baj a mértékből van.
    Azt meg ne emlegesd, hogy én mennyi pénzt kapok a te üzemanyagod jövedékijéből, mert habár ez nem lehetséges, de akarnál versenyezni abban, hogy inkább te tartasz el engem, vagy én téged?

    Sajnos, az a folyamatosan visszatérő verbális terror – kíváncsi vagyok, hogy ellenvéleményemet képes leszel-e úriember módjára a helyén tartani a topikban – hogy a barna eső által lerombolt Budapest felépítését meddig és hányszor akarjátok visszakövetelni? Nem akarom.
    A te társadalmi szegleted, hogy kb a 8-10-szerese a rokik száma a hasonló népességgel rendelkező szlovákokénak, és az, hogy az én és a gyerekeim jövőjét, de még az unokáimét is elzálogosítottátok, úgy érzem, hogy a számla kamatostól ki van egyenlítve.
    Nem, én nem hordtam a téglát Budapest felépítéséhez, de viszont a szociális hálóhoz – és miatta – elvonja, kénytelen elvonni az állam a hasznom 72-74%-át.
    Nem a bevétel, hanem a hasznom. Befektetek egymilliót, csinálok belőle 1,2 milliót, a 200 ezer-ből meg marad kb. 60 ezer forint, amit éppen elvásárolhatok kenyérre, miután abból még fizetek áfát.
    A számla rendezve. Amit pláne nem is én csináltam.
    De hát… végre látszik már a vége.

  50. 50:

    A visszafizetés kockázattal jár? Hát pl. ez az egyik ok, amiért kamatra ad kölcsön. vagy fedezetre, esetleg mindkettőre.
    Az állampapír igen, csak azért meg nem biztos, hogy adnak valamit is külföldön, ha éppen ott szottyan kedvem elkölteni. és ha öszegürizek valamit itthon és mondjuk hajókázni szeretnék az Adrián csak éppen kinevetnek a magyar állampapírral fizetéskor, akkor kissé elmegy a kedvem, hogy legközelebb hagyjam azt, hogy abban fizessenek ki.

    Látod, nem olyan könnyű ám új világot felépíteni.

  51. 50. Attila

    Ha jól értem akkor azt szeretnéd, hogy az állam a jelenlegi gyakorlat szerint hitelezzen?
    Ha az emberek a pénzüket mondjuk inkább likvid formában tartják, mint hogy hosszabb távra befektessék – mondjuk az alacsony kamat miatt -, akkor hogyan szabályozzák a pénzkínálatot? Ha a pénzkínálatot nem tudják szabályozni, akkor az inflációt hogyan szabályozzák? Ha pedig infláció van, akkor azt ki fizeti meg? Ki fizeti meg a hitelezésből eredő kockázati részt? Miből finanszírozza az állam a bankszektor?

    Bennem ezek a kérdések merülnek fel, mert nem látom a lényegi különbséget. A jövedelem részben folyik csak a bankszektoron keresztül ki az országból, itt vannak például az élelmiszerláncok, vagy az egyéb szolgáltatócégek. A bankszektor csak egy rész. Akkor ilyen alapon minden más multik által uralt területet belakhatná az állam, vagy nem?

  52. 30:
    “32x szerepel eddig ezen az oldalon a növekedés szó de az, hogy töblet egyszer sem.”

    6x szerepel a kommentedben a töblet szó, de az, hogy többlet egyszer sem. 😉

    31:
    “A helyzet az, hogy “lendületből” rengetegen kérnek földet akik inkább csak az agrár támogatásra hajtanak, de eszük ágában sincs termelni… ezek most kígyót-békát kiabálnak.”

    Nem! Akik inkább csak az agrár támogatásra hajtanak, de eszük ágában sincs termelni, azok most sok-sok földet kapnak. A földbérletek elbírálásánál az elsődleges szempont, hogy jó hátszele legyen az igénylőnek, már rég nincs életben a “ne mi nyerjük a legtöbbet” elv se…

    37:
    “Az állam (király) az ország érdekében bocsáthat ki pénzt, papírokat, és számon is lehet kérni rajtuk.”
    Ezt melyik mesében olvastad? Ha az állam _tetszőlegesen_ bocsáthat ki pénzt, akkor előbb-utóbb bizony meg is teszi (hisz sokkal egyszerűbb így pénzhez jutnia, mint mondjuk adó beszedéssel), és gyönyörű inflációs spirált indít el vele. Épp ennek elkerülését szolgálja a fiskális és a monetáris politika elkülönítése, azaz a jegybank kormánytól való függetlensége.

    42:
    “Ezért nem szabad ellenőrzés nélkül hagyni a privát banokat.”

    A bankszektornál jobban ellenőrzött privát gazdasági terület szerintem nincs. A működési kereteiket alaposan körbebástyázták törvényekkel, rendeletekkel, és napi szinten küldik a jelentéseket az MNB-nek, PSZÁF-nak, akik persze emellett rendszeresen folytatnak egy-egy részterületre vonatkozó ellenőrzéseket náluk.

    50:
    “Viszont az állampaír esetében nincsennek politikai feltételek, és a kamat benn marad az országban.”

    Politikai feltételek (a visszafizetés biztosítékai) helyett van viszont magasabb elvárt hozam, különben nem jegyzik le az állampapírt. A hozam meg ugyanúgy kimegy az orszából, ha a papírokat külföldiek vették meg.

    “Magyarországon PONTOSAN azért kell a jegybank függetlenségét garantálni, hogy a külföldi hitelfelvétel akadálytalan legyen.”

    A jegybank függetlensége továbbra is az infláció féken tartásához szükséges. Persze lehet olyat is játszani, hogy kicsit elengedjük az inflációt, és elinfláljuk az adósságokat, csak ezzel elilnfláljuk a megtakarításokat is, azaz azokkal is kicseszünk, akik felelősen próbáltak félretenni. És az infláció hamar beépül a várakozásokba, így a kamat és hozamelvárásokba is, tehát a hitelezők csak jóval magasabb áron adnak majd kölcsön.

    “Tudtad, hogy a kamatok nagyjából az egészségügyi költségvetéssel egyenrangúak? és ez CSAK a kamat.
    Képzeld el, hog yha ez a pénz itthon dolgozna…”

    A kamatot olyan pénzek után fizetjük, amit az állam kölcsönkért, és legjobb tudása szerint elköltött. Arról nem a kölcsönadó tehet, hogy ez a legjobb tudású kezelés nem volt képes úgy befektetni, hogy nagyobb hozamot termeljen mit az elvárt kamat, hanem inkább szétszórta a jólét érzetének növelésére.
    Nekem is könnyebb lenne az életem, ha nem kéne a lakáshitelem kamatát fizetni, de hitel nélkül nem is lakhatnék a mostani lakásomban, így akkor meg a lakhatási körülményeim lennének rosszabbak.

  53. 52:

    Peti, milyen kockázat az, ha a kereskedelmi bank élve a tartalékrendszer és a pénzteremtés adta lehetőséggel, kvázi a semmiből ad kölcsön neked? Jelen pillanatban nagyon lesarkosítva ez történik hitelezés címszó alatt.

    Ezerszer leírtam, még utoljára leírom: amint megjelent a mai értelemben vett pénzrendszerünkben a lehetőség, hogy pénzből (értékteremtés, hozzáadott munka nélkül) még több pénzt lehet csinálni (hívják ezt kamatnak, tőzsdének, CDS-nek tökmindegy) úgy bele is építették a rendszerbe annak összeomlását.
    A mostani nagyon nagyot fog szólni, mert ahogy a bevezetőben is benn van a globális GDP összegének (ami már hamis muatatószám, de ebbe most ne menjünk bele) szóval ennek a 10-szerese kering ma számítógépek merevlemezein, és egyéb értékpapír formájában, mert ez papírpénz formában nem létezik, csak töredéke.

    Az 52-esért meg remélem kapsz Tibor bától, úgy, ahogy azt a 47-esben is (nagyon helyesen) megkaptad.
    Eszméletlen badarságokat írsz, én nem is kívánok rá reagálni.

  54. 55:

    “A bankszektornál jobban ellenőrzött privát gazdasági terület szerintem nincs. A működési kereteiket alaposan körbebástyázták törvényekkel, rendeletekkel, és napi szinten küldik a jelentéseket az MNB-nek, PSZÁF-nak, akik persze emellett rendszeresen folytatnak egy-egy részterületre vonatkozó ellenőrzéseket náluk.”

    Hát azért úgy tűnik, hogy a mostanában azért mégiscsak találnak visszásságokat a pénzintézeteknél a hitelezéssel kapcsolatban.
    És bizony olyanokat, ami ALAPJAIBAN történő lopásokat tár fel a pénzintézetek részéről.

  55. 56:

    Ezzel nekem kettős érzésem van. Egyrészt nem tudod, hogy az a pénz, amit te kaptál kölcsön, az éppen tényleg virtuális-e, mert valamennyi valódi érték azért van a rendszerben, másrészt meg amíg szaladt a szekér, addig senkit nem érdekelt, hogy milyen pénzt költ el baromságra, csak amikor a visszafizetés megnehezedett.
    Tehát lehet mondani kifogásokat a bankok gyakorlatáról – pénzteremtés – mert van is, na de azért nem ilyen gyermeteg kifogással kell élni.
    A másik az, hogy felvételkor aláírtál valamit, elolvastad, tudomásul vetted. A visszamenőleges, az egyoldalú szerződésmódosítás nyilván kivétel, ez hivatalból üldözendő cselekménynek kéne, hogy legyen.
    Kár sírni, ha nem is te, hogy magyar árút kell venni, meg külföldi bankok fúj, és külföldi finánctőke, de akkor meg eleve forinthitelt kellett volna felvenni.
    ..
    Kapok az 52-ért? Hát, pedig csak egy vélemény. Nem hazudtam, nem anyáztam, így egy normális országban, normális topikban nincs félnivalóm.
    Majd most kiderül.
    (Amúgy tök mindegy, hogy osztod-e a véleményem, leteszed a billentyűzetedet és kilépsz az utcára, máris jön majd az arcodba az, amiről beszéltem. mert hát a tények és a számok csalhatatlanok, rájuk annyira nem tudsz hatni. Én sem, senki sem.)

  56. 39 ‘Aha, nincs kamat, de akkor ki fog neked a két szép szemedért kölcsönadni?’

    A kamat költsége lehet például lineáris pénzösszegben és időben, mint egy szőnyegtisztító gépnek (ami ráadásul amortizálódik), senki nem mondta / vezette le adekvátan, hogy törvényszerűen exponenciálisnak kell lennie.

    Ha mondjuk 1 millió forint éves ‘bérleti díja’ százezer, én szeretnék 1 millió forintot 5 évre, akkor a havi törlesztőrészletem 1 500 000 / 60 forint.

    Például. De alternatíva lehet még a tervgazdálkodás és a barter.

  57. 57:

    Bocko, dehogyisnem “amortizálódik” a tőkém, amit kölcsönadok. Pontosan az inflációval.
    A másik meg az, hogy valóban nem szükségszerű – de érvek vannak mellette – az exponenciális kamat, de hát viszont nekem van, én ilyen feltétellel adom ha kell. Ha nem kell, mert találsz helyettem olcsóbbat, oda kell menni.
    Ez a magyarázat a tőkés kapitalista burzsuj disznó magyarázata, de ettől függetlenül még igaz, de azért igaz, mert semmi nem bizonyítja az ellenkezőjét.

  58. 56:

    Eltűnt valamiért a válaszom…
    Szóval körbeírom, hátha csak a biztosítékot csapta ki.
    Te kölcsönt vettél kényszertől mentesen, ne azzal foglalkozzál, hogy a kölcsönadó miből adta, és pláne, amikor felvetted azért, hogy LCD tévét vegyél, akkor ugyanez a probléma nem zavart, hogy kvázi semmiből teremtett és kölcsönzött pénzzel szúrod ki a tévéboltos szemét….
    Ez nem jó taktika, igaz, te vagy kb. háromszázadik, aki ezzel próbálkozik.

  59. 55.

    “A kamatot olyan pénzek után fizetjük, amit az állam kölcsönkért, és legjobb tudása szerint elköltött. Arról nem a kölcsönadó tehet, hogy ez a legjobb tudású kezelés nem volt képes úgy befektetni, hogy nagyobb hozamot termeljen mit az elvárt kamat, hanem inkább szétszórta a jólét érzetének növelésére.”

    Azért ez kicsit régebbi történet, amit legalább a 70-es évekig vissza kéne vezetni. Hogyan is keveredett Magyarország adósságspirálba? Azért mert túlköltekeztünk, esetleg rosszul fektettük be a felvett hitelt? Ha így gondolod, akkor azt nehéz lesz bizonyítani, de kíváncsian várom.

    Ami hitelt felvettünk, azok többnyire a korábbi kamatokra mentek, ami értelemszerűen nem jó befektetés. A túlköltekezés kapcsán érdemes megvizsgálni, hogy az ország elsődleges – azaz adósságszolgálat nélküli – költségvetési egyenlege hányszor volt pozitív mondjuk az elmúlt 20 évben.

  60. 52:
    Csak hiszed, hogy igazad van. A korosztályom és a társadalmi rétegemen belül a nagyszülők nem a nyugdíjból élnek, hanem a megtakarításaikból. A nyugdíj megy az unokáknak, vagy a felnőtt gyerekeknek. Amikor az én generációm középkorú volt, tiszteletet adtunk a “nyuggereknek”, olyan hangot, mint amit te megengedsz magadnak, el se lehetett képzelni. Mi még tudtuk mi az élet rendje. Nálatok már vannak ilyen kakukktojások. Mire te nyugdíjas leszel, fel fognak kergetni a Tajgetoszra, és tudod mit, meg is érdemlitek. Egy társadalom civilizáltságát azon lehet lemérni, hogyan bánik az idősekkel. De nem csak a civilizáltságát, hanem az értelmi szintjét is, mert hacsak nem csavarodik fel autóstól egy fára, előbb vagy utóbb mindenki nyugdíjas lesz.

  61. 56. Curix

    “Peti, milyen kockázat az, ha a kereskedelmi bank élve a tartalékrendszer és a pénzteremtés adta lehetőséggel, kvázi a semmiből ad kölcsön neked?”

    A ker. bankok a betétesek pénzét adják kölcsön, tudtommal. Hogy a számlapénznek csak bizonyos százalékban van jegybankpénz fedezete, még nem bizonyíték arra, hogy új pénz jön létre, ami ráadásul a bankhoz folyik be végül.

    A hitelteremtéssel párhuzamosan keletkezik elvileg ugyanakkora betét, a visszafizetéssel pedig mindkettő megszűnik, ráadásul a kamat miatt tovább csökken a pénzmennyiség. Ez deflációs hatással van a gazdaságra, tudtommal, tehát pont ellenkező az eredmény, mint amit elvileg a korlátlan pénzteremtés okozna, azaz inflációt.

    De nincs rálátásom, fogalmam sincs, hogy gyakorlatban mi történik.

  62. Azokkal, akik állandóan sírnak a kamattal kapcsolatban nekem az a bajom, hogy miért a kölcsön felnyalása után jut ez eszükbe, miért nem előtte, és akkor nincs probléma. Ez természetesen a költségvetésre és a politikusokra is érvényes.

    Ha rákérdezel, hogy én mit tartanék helyesnek, akkor azt válaszolnám, hogy szigorúan arany fedezetes pénz kibocsátást, és a törvényes kamatszíntet 2,5 százalékban maximnálnám. Ez felett minden uzsora. A kamatmentes kölcsön egy gazdasági hülyeség. Az infláció mindent elszar és tervezehetetlenné tesz. A kamatos-kamat mumos egy technikalitás. Ha egy éven belül megadod a tartozásodat, akkor elkerülted. Ha kölcsönt kell felvenned, hogy törleszd a tartozásodat, akkor ne csodálkozz, hogy kialakult az adósság spirál. Mert úgy kértél kölcsönt, hogy fogalmad se volt miként adod vissza. A felelőltlen magatartásodért nem a TŐKE a felelős. Attila: Kimélj meg a hülye magyarázatoddal, hogy az emberek rá voltak kényszeritve, meg hasonlók.

  63. 54. Tücsöktávlat

    “Akkor ilyen alapon minden más multik által uralt területet belakhatná az állam, vagy nem?”

    Tulajdonképpen az lenne a dolga.
    Az USA-ban el lehetett érni, hogy a japán autógyárak az USA-ban költsék el a megtermelt profit komolyabb részét.

    Magyarországon 2008-ban a megtermelt nyereség 92%-a multiknál, külföldieknél realizálódott, és röhögve talicskázták kifelé mindet… Ehhez képest az afriaki gyarmatrendszer kifejezetten barátságos volt.
    Ilyen arányok közel sem alakultak ki Európában sehol. Ez csak egy hazaáruló réteg segítségével lehetséges meg kifejezetten aggresszív és gátlástalan “üzleti partnerekkel”. Sehol nem tudtak 5 éves adókedvezményt kiharcolni a multik, csak nálunk… 2008-ban Magyarországon a külföldi bankok 2x-3x nagyobb hasznot raktak zsebre, mint a hasonló helyzetben levő többi kelet-európai kirendeltség.
    SEHOL máshol nincs ekkora “kezelési költség” meg hasonlók…
    Ezt csak nálunk lehetett elérni…
    Ha olyan a kormány, hogy SEMMILYEN féket nem tesz a “szabad vállalkozás” liberalista ámokfutására, akkor nem véletlen találjuk magunkat Európában sereghajtóként.

    És az sem véletlen, hogy Hollande is arra építetta választási kampányát, hogy a bankokat akarja megregulázni… Az más kérdés, hogy nem fogja, de ez már mutatja, hogy egyre nagyobb kritikával figyeli az egész világ a bankok ámokfutását…
    Mert valljuk be… vagy nem akarnak, vagy nem tudnak véget vetni a válságnak…
    Ennél azért a 10 évvel ezelőtti rendszer is jobb volt, ahol az államoknak még volt valami beleszólása a bankügyekbe.

  64. 63. Tiborbá

    “Egy társadalom civilizáltságát azon lehet lemérni, hogyan bánik az idősekkel.”

    Ez viszont nagyban függ attól, hogy mit kapott az előző generációtól…
    Ki mint vet úgy arat.
    Ha egy generáció nem képes átadni a saját szellemi örökségét, ami a tartását adta, akkor ne csodálkozzon.
    Persze… a “mai fiatalok” némi joggal vághatják az idősebbek képébe, hogy MILYEN VILÁGOT HAGYTATOK RÁNK ?… és még békés öregkort vártok cserébe? Nektek még van nyugdíjatok, nekünk már munkánk se nagyon…

    Ne érts félre, ez nem az én álláspontom, de el tudom képzelni, hogy bőven van ilyen. Tehát az időseknek kijáró tisztelet függvénye lehet a fiatalabbak által elérhető életszínvonalnak.

  65. 65. Tiborbá

    “Attila: Kimélj meg a hülye magyarázatoddal, hogy az emberek rá voltak kényszeritve, meg hasonlók.”

    Sajnálom, de az tényleg igaz, hogy egy egész szektor állt rá a gazdaságilag alulinformáltak lenyúlására. Akár állami szinten, akár a magán szektorban.
    2008-ban a bankok abból szakítotak a legnagyobbat, hogy azoknak adtak, akikről TUDTÁK hogy nem fognak tudni fizetni.
    Így éveken keresztül a kamat sokszorosát szedik be rajtuk.
    Ha csak néhány eset lenne, akkor aláírnám, hogy néhány idióta megérdemli… De ez egy összehangolt és cinikusan eltervezett akció volt. Nem csak Magyarországon, de mindenütt. Sajnos Magyarországon annyi védelmet se kapott az átlag proli mint másutt.

  66. 67:
    Nem itt van elásva a kutya. Régen az idősek tapasztalataira szükség volt, és viszonylag kevés idős ember volt. Ma van bőven belálük, és a tapasztgalataikra nincs szükség, mert 10 évente minden megváltozik, és csak kevés idősebb ember képes (legalább a) szakmáján belül lépést tartani a változásokkal. Például a radikálisan új technológiát alkalmazó műtéteket az idős orvsok nem tudják elvégezni, átengedik a fiataloknak. Hogy legyen ezek után tekintélye? Ez a “világot hagytak ránk” egy hülyeség. Egyetlen egy társadalom se felel a vezetök döntéseiért. Mit tehetek én, ha nem tetszik, amit Gyurcsány, Orbán, vagy Horn Gyula csinált?

  67. 63:

    Igen, én csak hiszem, hogy igazam van, pont úgy, ahogy te is azt hiszed, hogy neked van igazad.
    ..
    Bocsi, hogy eddig nem írtam, de közben lehangosítottam egy táncházat itt, a múzeum előtt.
    ..
    A tiszteletet én is megadom, de nem úgy, hogy
    -mindenben igazat adok,
    -hagyom, hogy holmi múltbéli történésekre hivatkozván követelőzzön közülük bárki is.
    Azon kívül, hogy mi is nyugdíjasok leszünk, és ezért most engedjünk a követeléseknek, mert majd annak idején mi is ezt fogjuk tenni – követelőzni – hát… nem tetszik. A nyugdíj annak idején, amikor kitalálták, tulajdonképpen egy célt szolgált, az éhenhalás elkerülését. Most?
    De persze le lehet engem hurrogni, le lehet nyomni, ki lehet törölni, de megint le kell írnom azt, hogy akárhogyan is, de hónapról-hónapra az fog történni, amit megírtam, vagyis annak a következményét, hogy nincs pénz. Vártok éveket a csípőprotézisre, többet fizettek – más is, én például – a gyógyszerért. De nem azért, mert én gonosz vagyok, mert nem vagyok az. ha csak nem az a gonoszság, hogy nem adom el az autómat, hogy az árát szétosszam, mert egyszer, még egyszer fel lett építve a dúlás után a főváros. Tudom, egyszerű valakire ráfogni a problémát, de hát az a pénz, amit tartozás címén elvisznek, az már el lett költve előre. És nem rám.
    A nyugdíjasokkal való bánásmódon mérik a társadalom fejlettségét? Érdekes, hallottam én ezt már a börtönökkel kapcsolatban is, meg a menekültekkel kapcsolatban is.
    És én, akitől ezt követelitek? Én mikor jövök? majd amikor itt marad a sok cigány, az öreg meg a panelproli aki önmagát sem tudja eltartani, akkor az jó lesz?

  68. 71:
    Valami elkerülte a figyelmed. Te hiszel, én nem hiszek, én tudok néhány olyan dolgot is, amiről neked fogalmad sincs. És ezt a különbséget te soha a büdös életben nem fogod behozni. Te beszoptad a demagógiát és terjeszted tovább. Én nem. Na ezt kapd ki! Úgy különben, én befejeztem veled.

  69. 71!
    Senki nem kérte hogy osszál szét valamidet is..
    Kérd attól számon a dolgokat aki eladta az országot,Tibor bá meg a generációja csak felépítette..Nem őt kell rugdosni..ÉS ha itt az országban nem tetszik valami ,el lehet menni..A politika nem fogja megoldani a problémáidat ,hiába is vársz arra..Attila is elment,nem várt arra hogy majd valaki megoldja a problémáját..mások is elmentek innen.Mit követelsz itt?Viszlát!

  70. A te tudásod egy olyan világból származik, ami nincs már, és nem is lesz. Vagy írhatnám azt, hogy azok az igazságok nem alkalmazhatóak erre a világra.
    Vagy legalábbis nem maradéktalanul. De megnyugtatlak, az enyém sem biztos, hogy működni fog a gyerekeim világában.
    Bizonyos alapvető igazságok mindegyikben megtalálhatóak, ezek közül az első ami témába vág:
    Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér. A kölcsön ebbe az alapvető igazságba már nem illeszthető be semmilyen módon.

    74:
    Nem is értem, miből jött le neked az, hogy én bárkit is rugdosok…
    Bizonyos tényekkel szembesülni kétségtelenül feszélyezi az embert. Ez alól én sem vagyok kivétel. Sajnálom, hogy senkinek nem jön le az, hogy múltbéli dolgokért és azok jelen időbeli következményeiért kár, erkölcstelen és felesleges is a jelen generációját számon kérni.
    Az előző generáció keresztje az lesz, vagyis az ami, hogy őszerintük nem értékelik az ország újjáépítését, az enyém meg az, hogy hiába fizettem a nyugdíjas éveimért, valszleg nem lesz belőle semmi, mert a jelen feléli az én jövőmet.
    ..
    Érdekes módon viszont senki nem bogozta tovább azt a szálat, amikor én egy ici-pici számtanpéldával megmutattam azt, hogy miért nem tetszik a mai munkavállalóknak az, hogy velünk akarják kifizettetni a szociális hálót. Tudod, arról van szó, amikor bemutattam azt, hogy mennyi is marad meg nekem…
    Vagy ez így természetes?

    73:
    Nem is értem, miből jött le neked az, hogy én bárkit is rugdosok…
    Bizonyos tényekkel szembesülni kétségtelenül feszélyezi az embert. Ez alól én sem vagyok kivétel. Sajnálom, hogy senkinek nem jön le az, hogy múltbéli dolgokért és azok jelen időbeli következményeiért kár, erkölcstelen és felesleges is a jelen generációját számon kérni.
    Az előző generáció keresztje az lesz, vagyis az ami, hogy őszerintük nem értékelik az ország újjáépítését, az enyém meg az, hogy hiába fizettem a nyugdíjas éveimért, valszleg nem lesz belőle semmi, mert a jelen feléli az én jövőmet.
    ..
    Érdekes módon viszont senki nem bogozta tovább azt a szálat, amikor én egy ici-pici számtanpéldával megmutattam azt, hogy miért nem tetszik a mai munkavállalóknak az, hogy velünk akarják kifizettetni a szociális hálót. Tudod, arról van szó, amikor bemutattam azt, hogy mennyi is marad meg nekem…
    Vagy ez így természetes?

  71. 73:
    melike!
    Az önmagát sikeresnek érző ember meggyőzhetetlen, kár rá időt pazarolni. A tudatlanság arroganciájával nem lehet szót érteni, mert fel se fogja azt, amit írsz, annyira biztos magában.
    Szerencsés politikai fordulat következtében az apám dúsgazdag lett 1942-ben. Meg volt győződve róla, hogy ő egy zseni. Aztán 1948-ban olyan szegény lett, mint a templom egere. El kellett mennie 3 műszakban vasat kalapálni. Persze, hogy szidta a “kommunistákat”, és elfelejtette azokat a figyelmeztetéseket, a miket 46-ban, 47-ben kapott.

  72. Pisztoly megoldása :Tehát az összes nyugger és diák, gyerek, csecsemő húzzon el.Mert ugye ők is csak fogyasztók.A barmot kijavítanám a hülyék klinikai esetére.

  73. 75:

    Súlyosan tévedsz. Az én anyám pl. állami gondozott volt, úgyhogy onnét pl. semmit nem kaptam, mert amikor anyám kilépett az önálló életben, akkor semmije nem volt.

    Engem hiába akarsz meggyőzni, magadat, magatokat nem tudjátok meggyőzni, hogy az eddigi rendszer nem működik. Eddig is csak azért, mert közben lett 120 milliárd dollárnyi adósságunk.
    Tibor bá’,

    én tanulókoromban elmentem cigányok közé dolgozni építkezésre, mostam nagynyomásúval palatetőt, hoztam be autókat, szereltem antennát, medencét építettem és mindezt a főállásom és a három (persze az elején még nem volt) gyerekem mellett. És nem publikusokat le sem írtam. Úgy gondolod, hogy én együtt vagyok említhető az apukáddal, aki a saját bevallásod szerint egy politikai fordulatnak köszönhetően lett sikeres? Én túl sokat dolgoztam már az életemben ahhoz (de biztos van aki még ennél is többet), hogy a maradék időmet, erőmet és pénzemet a rossz, pazarló rendszer fenntartására fordítsam. Elmenni nem fogok, mert belülről szeretném nézni a történéseket, a zavarosban talán könnyebben fogok halászni, ha esetleg úgy adódik. Persze, szigorúan csak a törvény adta keretek között.

    76:

    Ha akar elhúzhat, de nem kell. Te azon a tipikusan korlátolt emberek közé tartozol, akivel már vagy 10-12 éve vívom a csatát a fórumokat olvasók nagy-nagy örömére, mert te vagy a eklatáns példája annak, aki amikor valaki nagyot és nagyon mély értelműt, ütőset akar írni, akkor mindig előjön a beteg gyerekkel, csecsemővel és a többi magatehetetlen emberrel, hogy őket mér’ akarja bárki is elküldeni.

  74. Ennyi ostobaságot, butaságot amit Attila PV és Pisztoly Peti összehordanak, nem semmi. Attilától már megszoktam, nem is igen reagálok rá, amiket itt összeírogat, általában át is ugrom a hozzászólásait, mert hülyeségeket ír.
    De most Pisztoly Peti személyében/hozzászólásaival rájön az ember, hogy Attila PV nem egyedülálló jelenség, a butaságot lehet még fokozni. 😛

  75. 78:

    És melyik hozzászólásom nem tetszik? De konkrétan?

  76. 79:

    Az összes, úgy ahogy van. Az egész világfelfogásod, nézetrendszered hibás, torz, úgyhogy nem is mennék bele konkrétumokba/részletekbe.

  77. …ja, hogy nem mész bele a részletekbe. Értem.
    Ennyi.

  78. Nyugi, koncenntráljunk a gazdaságra, az igazság pedig odaát van. 🙂

  79. 80:
    Teljes mértékben egyetértek veled. Egyik se fogja megérteni és sose fog rádöbbeni arra, amire rámutattál, hogy a világfelfogásukkal van a baj
    A másim témánál Attila éppen most keveredett egy hatalmas ellentmondásba. Miért? Attila “vallás párti”, miközben ostorozza (ez egy finom kifejezés) a kisemeberek kizsigerelőit. Igen ám, de a keresztény vallások (is) piszkosul kihasználták és kihasználják az embereket. Ráadásul a zsidó is egy vallás, de erre Attila megkülönböztetett szeretete nem vonatkozik, mert azok piszok bankár módra nyúzzák az embereket, de az r.k. anyaszentegyház viszpont nem. Ilyen káosz lesz az emeber fejében, ha valaki alapállásban szubjektív.

  80. Egy utolsó ebben a meddő vitában:
    -a világnézetemmel van BAJ, vagy csak nem tetszik?

    (Mert a nem tetsziknek van egy másodlagos jelentése, jelesül az, hogy nem tetszik, mert ez VAN.)

  81. Na várjunk várjunk Pisztoly Peti..Szóval azt akarod mondani hogy az a bajod,hogy Te éveken át befizetsz magad után minden járulékot,és majd anno ,nem fogsz nyugdíjat kapni,valószínű a gyerekednek vagy gyerekeidnek kell eltartani..
    És ezért írsz 6 tömött gépelt oldalt tele hülyeséggel ide.
    Tehát Tibor bá és a generációja felépítette az országot,amit a cica elvitt.A Te befizetett járulékaidat elköltik a mának,és Te majd nézhetsz jól szét ,mert nem lesz nyugdíjad..Nos igen..Senki nem mondta hogy az élet igazságos.. 😮
    De ettől még nem fog megváltozni semmi..Komolyan gondoltad hogy az életed hátralévő részét végig dohogod?És másokat is bele rángatsz a dohogásodba?Próbáld már ki hogy egyszer azt nézed hogy a pohár félig tele van,nem pedig hogy félig üres..

  82. Nem. Ilyent írtam volna?
    Nem a cica vitte el. Felélték. Többet költöttek, mint amennyit megtermeltek – és ezen az sem segít, hogy felépítették az országot, de már az őrülettel határos az, hogy egy 60-70évvel ezelőtti eseményre hivatkozva követelőznek – és szerencsére, ez már NEMCSAK a jövő korosztályát érinti.
    Tehát nem igazságos? Ha-ha-ha!
    Erről beszéltem, és ezért vagyok itt lehülyézve meg hasonló, mert azt írtam, amit te, hogy a kutyát sem érdekli már ki mit épített fel, nincs, elfogyott.
    Érted? Azt írtam amit te, hogy az ÉLET NEM IGAZSÁGOS.
    Végre, hogy te is kimondtad, bár nem állt szándékodban, de hát akinek előbb jár a billentyűzete…
    Nem dohogom. Gyűjtöm a bangót, amikor itt vagyok, akkor is, mert a gépen dolgozom, és hát a videoeditálás néha holtidővel van tele.
    ..
    de azért leírok MÉG egy matekot, a szent tehenekről, a taburól.
    Amikor a nyugger bejön a múzeumba, akkor nemhogy nem vesz jegyet, hanem ingyé’ bejön – 700 HUF – de mivel természetbeni juttatásnak minősül, ezért a jegy áfatartamát én befizetem a költségvetésbe.
    700*27%=189 HUF. Egy éveben a látogatók száma a vidéki kiállítóhelyekkel együtt olyan 20 ezer, a valamilyen kedvezményre jogosító látogatók kb. az összes látogató 60-65%-át teszi ki, nyugger, kísérő, roki, stb.
    12 ezer ember*189 HUF = 2 és negyed misi, és ez csak EGY megye. Plusz a vonat, vagy busz, levéltár, könyvtár.
    A többiről most ne is beszéljünk.
    Miről beszélünk, testvérem?
    A pohár nem félig üres, hanem TELE van.

  83. 86:
    Ha mindenki azért a kormányért felelős, amelyiknek regnálása egybeesik az ő aktív éveivel, akkor ti lesztek minden idők legbűnösebb korosztálya Orbán és bandájának nemzetromboló ámokfutása miatt.

  84. 86!
    TE miről beszélsz?
    És ne keverd a Te véleményedet az enyémmel,mert teljesen nem ugyanaz..
    Nem vagyok a testvéred..
    Te a Dunába lövetnéd az összes nyuggert,én viszont szeretem őket,és a tenyeremen hordom mindet…Inkább tanulhatnál Te is tőlük..
    Ha ez neked nem tetszik,sorry ,további jó matekot..

  85. Ahhoz, hogy valami növekedhessen, energia kell. Mégpedig egyenes arányban. Az energiatermelés 2.felvonásának végén (platóvégen) van. Szeptembertől belendülünk a 3. fázisba: folyamatos monoton csökkenés, mely a 2015ös évtől szinte szabadesésbe csap át, azaz irányíthatatlanná válik.
    Jelenleg nincs más, csak a fogyasztás radikális visszafogása, bármilyen hazugság árán!
    Következmény: anarchia, éhínség és véget nem érő háborúk.
    Én azt gondolom, hogy aki csak tud pihenjen sokat ezen az utolsó “normális” nyáron.

  86. 87:

    Én nem, mert nem erre a kormányra szavaztam.
    Ja, hogy te az aktív éveket emlegeted? Egyelőre úgy tűnik, hogy a mostani kormánynál – bármilyen hibákat is követ el – még mindig bűnösebb az összes előző.
    Ha csak a topik fő témájánál maradva, a hitelezést szemlélve, akkor meg pláne.

    88:

    De bizony keverem. Te írtad, mindenki láthatja: az élet nem igazságos. Ebből nem tudsz már kibújni, gondolkodtál volna előbb.

  87. Kicsit hosszú lesz, de asszem megéri elolvasni. A cikk 2009-es, némely dolog benne elavult – magánnyugdíjpénztár – de alapjaiban áll. Vagy inkább rosszabb.
    _____________________________________________________________
    A járulékfizetők lázadása előtt pár órával
    2009. szeptember 16. | 09:30

    Mi garantálja, hogy a mostani fiatal aktív népesség az előttünk álló évtizedekben rezzenéstelen arccal nézi végig egy fenntarthatatlan rendszer szétesését? Valójában semmi, miközben a mostani járulékfizető réteget semmi nem támogatja abban, hogy a társadalmi reprodukció útján igyekezzen fenntarthatóvá tenni a nyugdíjrendszert, pedig az egyetlen járható út a gyermekszámot is figyelembe vevő nyugdíjmeghatározás lenne – véli Dr. Simon Péter. A szerző írását az alábbiakban változatlan formában tesszük közzé.

    A Portfolio.hu Nyugdíjvitájához továbbra is várjuk a szakértői hozzászólásokat a portfolio@portfolio.hu címre.

    A nyugdíjvita során mindenképpen szükség van a legtöbb, eddigi hozzászóló által elfogadott tétel megkérdőjelezésére. Ezek a következőek: A nyugdíjrendszer jelenleg fenntartható, a távoli jövőben keletkező problémák megelőzése érdekében kell beavatkozni. A mostani nyugdíjasok szerzett jogai sérthetetlenek, jogbiztonságra hivatkozva reformok során hosszú átmenetet kell biztosítani, ami a fiataloknak aránytalanul kedvezőtlen. A mostani nyugdíjasok megérdemlik a részükre juttatott ellátásokat még hitelből is, hiszen rengeteg járulékot fizettek, végigdolgozták az életüket, felnevelték a mai járulékfizetőket, és fiatalon ők is nagyvonalúan gondoskodtak az öregekről.

    Nézzük mi a valóság: A nyugdíjak jelenlegi szintje már most sem tartható fenn. Ha megvizsgáljuk az elmúlt évek költségvetési törvényeit, látjuk, hogy gyorsuló ütemben folyik a források átcsoportosítása a nyugdíjkasszába minden más területről. A leglátványosabb az egyészségbiztosítási kasszából történő átszivattyúzás, a járulékbefizetések arányainak megváltoztatásával és a GYED-re jutó nyugdíjjárulék átemelésével a nyugdíjkasszába. Ebben a helyzetben nem lehetséges olyan reformot végrehajtani, mely érintetlenül hagyja a jelenlegi nyugdíjakat, kizárólag a jövő nyugdíjasait hozza kedvezőtlenebb helyzetbe. Már csak azért sem, mert a sokat hangoztatott érdemek sem adnak erre okot.

    Szembe kell nézni nyugdíjasokra költött valódi kiadásokkal

    A nyugdíjasokra fordított kiadások alatt nem csupán a nyugdíjasok havi juttatását értjük. Ez jelenleg kb. 2.850 milliárd forint. Ide kell számolni az egészségbiztosítási kasza háromnegyedét, a különböző utazási kedvezményeket, energia-ártámogatásokat, idősotthonok fenntartási költségeit. Fontos tudatosítani, hogy a nyugdíjasok ingyen kapják az alapvető közszolgáltatásokat. Összességében a költségvetés nagyjából 40-a megy el a nyugdíjasokhoz egyértelműen köthető kiadásokra.

    Kik azok a nyugdíjasok valójában?

    A nyugdíjasok száma 3 millió felett van. Ebből kb. 780 ezer az úgynevezett rokkantnyugdíjas és 225 ezer megváltozott munkaképességű, egyéb rokkant. Ezeknek kb. a negyven százaléka már elérte a nyugdíjkorhatárt. Érdemes összevetni a feleakkora lakosú Szlovákiában néhány évvel ezelőtt 27 ezer volt a rokkantak száma. A szlovák számokból kiindulva megállapíthatjuk, hogy ma Magyarországon maximum ötvenezer rokkant lehetne, tehát a többi rokkant igazából álrokkant, vagyis csaló. További döbbenetes adatokat is találunk, ha megnézzük az ONYF állománystatisztikai adatait. A mai 3 millió nyugdíjasból jelenleg kevesebb, mint 1,5 millió a korbetöltött öregségi nyugdíjas a többiek más címeken jogosultak nyugdíjra. Jelenleg 760 ezer nyugdíjas 60 év alatti. Széles körben elterjedt, hogy a nyugdíjasok sokat dolgoztak, azonban alig 490 ezernek van 40 évnél hosszabb szolgálati ideje, ami a 3 millió nyugdíjasnak kevesebb, mint egy hatoda. A szolgálati időről tudni kell, hogy nem a teljes munkával és adófizetéssel töltött éveket jelenti, hanem a mai nyugdíjasoknál beleszámít ebbe a tanulás egy részének az ideje, sorkatonai szolgálat, a munkanélküliséggel eltöltött idő. A magyar nők 1957 óta nem szülnek elég gyermeket, a termékenységi ráta 2,1 alatt van. A nyugdíjasok tehát összességében nem gondoskodtak elég adófizetőről, akik öreg napjaikban fizetik a nyugdíjakat és működtetik az országot.

    A nyugdíjasok annak idején gondoskodtak az idősekről, tehát a mai fiatalok is kötelesek magas színvonalú ellátást nyújtani, akár hitelből is?

    1970-ben a nyugdíjasokra a nemzeti össztermék töredékét költötték, mint ma. Az akkori idős emberek szó szerint nyomorogtak, rendkívül szerényen éltek, az idősek jelentős része nem kapott járadékot. Még 1990-ben is a nyugdíjba vonuló 60 éves ember az átlagkeresetének a 60%-át kapta nyugdíjként, míg 2008-ban már 103%-os helyettesítési ráta is előfordult.

    A nyugdíjreformerek egyéb tévedései

    A nyugdíjrendszerről író szerzők többsége abból indul ki, hogy a társadalmi környezet változik ugyan több évtizedes távlatban, azonban a változás nem fogja érinteni a társadalmi berendezkedés alapjait. A demográfiai folyamatok hatása nem lesz túl jelentős, kicsit több lesz az idős, kevesebb a fiatal, romlik az aktív-inaktív arány, valamennyivel növekedni fognak az egészségügyi közkiadások, de alapvetően a társadalom nem fog megváltozni. A tőkefedezeti magánnyugdíj-pénztári rendszert még kevésbé fogja érinteni az elöregedés, mert a befektetési portfólió változtatásával kiküszöbölhetőek a negatív folyamatok káros hatásai, a fiatalabb korfával rendelkező országokban eszközölt befektetések biztos öregkort biztosítanak majd a “felkopaszodó” korfával rendelkező országok idős lakóinak.

    Abban is egyetértés van, hogy a fiatal korosztályok tagjainak bizalma mindvégig töretlen marad mind az állami nyugdíjrendszerekben, mind a magán-nyugdíjrendszerekben. Nem fog olyan előfordulni, hogy a csökkenő számú aktívak politikai pártot alapítanak, nyilvánosan megkérdőjelezik az időseknek juttatott források mértékének jogosságát, nem fognak látványosan fellázadni a csökkenő mértékű és idejű egyre bizonytalanabb nyugdíjígérvényekért cserébe fizetendő emelkedő járulékösszeg, illetőleg biztosítási díjak ellen, nem fogják követelni a gyermeknevelés mint hosszú távú befektetés elismerését. A begettósodott kistérségek és a teljes etnikumcserén átesett települések számának növekedése sem okoz majd kezelhetetlen problémákat. A csökkenő oktatási ráfordítások ellenére is javulni fog a társadalmi mobilitás, drasztikusan javulni fog a halmozottan hátrányos környezetben élő gyerekek csúcsadófizetővé válásának esélye. A termelékenység folyamatos növekedése évtizedekig fennmarad.

    Mielőtt részletekbe menő vitába kezdünk a magyar magán-nyugdíjpénztárak gazdálkodásra vonatkozó részletszabályokról, rendkívül hasznos megvizsgálni a tágabb környezetet, különös tekintettel a várható kockázatokra. Több elemzésben feltűnik a 2050-es év mint valami nagyon távoli időpont, amit a ma élők többsége amúgy sem fog megérni. Fontos megemlékezni arról, hogy az idei 23 éves diplomás pályakezdő 2050-ben 64 éves lesz, tehát még a ma ismert szabályok szerint sem lesz nyugdíjas, sőt mivel bizonyosra vehető a további korhatáremelések sorozata, 70, 72 éves öregségi nyugdíjkorhatárral számolhat, amennyiben konzervatív becsléssel tervezi meg tankönyvi módon előrelátóan életpályáját. Tegyük fel a kérdést, mit is ígérünk ma, mit ígér a társadalom a mai pályakezdők számára, rendkívül magas adó és járulékbefizetésekért cserébe?

    Óriási a feszültség a jelenlegi ellátás szintje és a mai magas járulékért ígért jövőbeni ellátás között.

    Az ígéret úgy szól, hogy legyél szíves kedves pályakezdő adózni, járulékot és magán-nyugdíjpénztári tagdíjat fizetni. Mivel a mai nyugdíjasok nem voltak olyan szerencsések, mint te és fontos a társadalmi szolidaritás, adódból szíveskedj pótolni a magán-nyugdíjpénztári befizetéseid miatt az I. pillérből kieső bevételeket. Biztosíts a korhatár alatt se nem öregen, se nem munkaképtelenül nyugdíjba vonult millióknak a gyermeket nevelő adózók életszínvonalánál magasabb életszínvonalat biztosító nyugdíjat és az általános elégedetlenség ellenére magas színvonalú ingyenes egészségügyi ellátást. Cserébe megígérjük, hogy valamikor, 65 életéved betöltése után, kapsz valamekkora nyugdíjat az I. pillérből és ma még ismeretlen szabályok szerint ad majd neked járadékot a magán-nyugdíjpénztár, melynek fizetheted működési költségét és viselheted a befektetési kockázatot. Ez bizony erősen piramis-játéknak hangzik! Ha esetleg úgy gondolod, jobban bízol gyermekeidben, mint az intézményesített nyugdíjban, nevelhetsz sok gyereket, de a gyereknevelési költségeket az adórendszerben nem kívánjuk érdemben elismerni, családtámogatásokra szánt összegeket ütemesen csökkentjük évről évre és a gyermekneveléshez szükséges árukat a legmagasabb áfa körben tartjuk.

    Hogyan is fog kinézni 2050-ben a magyarországi társadalom? Hányan leszünk? Mekkora lesz a 65 év felettiek aránya? Ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt egy évben 100 ezerrel csökkent a járulékfizetők száma és máris hangosan recseg-ropog a nyugdíjrendszer, hihető, hogy a mainál rosszabb korszerkezetnél működni fog a nyugdíjrendszer? A jelentősen megváltozott etnikai összetételű aktívak el fogják ismerni a ma fontosnak tartott értékeket?

    Mennyire hihető, hogy a magán-nyugdíjpénztárak értékelhető ellátást fognak nyújtani? Az első 10 év tapasztalatai nem túl bíztatóak, a tavalyi év eredményei kifejezetten lesújtóak. 10 év azért már egy aktív életpálya negyede. Mekkora a valószínűsége annak, hogy a jövőben jobb hozamok lesznek? A vén Európa öregjeit ki fogja eltartani? Aktív kínaiak abból az országból, ahol a 1980-ben kezdődött a hivatalos egyke-politika és 2020 után több százmillió dolgozó kerül ki a munkaerőpiacról, úgy hogy nem lép helyükre senki és nincs állami nyugdíj? A gyorsuló ütemben öregedő indiai társadalom aktív polgárai? A muzulmán kultúrkör aktív tagjai? Vagy az az Afrika, ahol az aktív korúakat megállíthatatlanul tizedeli az AIDS?

    Ma Magyarországon vihar előtti csend van. Az aktív korosztályok tagjai körében elterjedt a mi már úgysem fogunk értékelhető állami nyugdíjat kapni vélekedés, de azt a következtetést tömegesen és nyilvánosan még nem vonták le a mai járulékfizetők, hogy akkor miért is kéne eltartani a mai nyugdíjasokat ezen a szinten, magas járulékokból és hitelből? A magán-nyugdíjpénztári tagok úgy gondolták, hogy ők már biztonságban vannak, öregkori ellátásuk biztosított, évente megkapott nyugdíjpénztári egyenlegeiket nem nagyon olvasgatták eddig. Tavasszal változott a helyzet, egyre többen olvasták rémülten, hogy pénzük jelentős része elúszott. Elkezdtek gyanakodni, habár a pénztárak szorgalmasan bizonygatják, hogy ezek még virtuális veszteségek, majd visszajön a pénz, hosszútávon minden a legnagyobb rendben lesz, pont rosszkor vezették be a választható portfóliós rendszert. Hamarosan a mai pályakezdők, és harmincasok is meg fogják kérdezni, hogy akkor mi is várható? A mai átlag pénztártag átlagos jövedelem utáni befizetésből mekkora nagyságrendű járadékra is számíthat a legideálisabb esetben, ha nem lesz több olyan év, amikor csökken a GDP, ha mindig alacsony lesz az infláció és minden évben lesz valamekkora növekedés. A kapott választ követően, miszerint pár tízezer mai forintnak megfelelő vásárlóértékű járadék várható, fel fogják tenni a kérdést, hogy ezért fizessünk évtizedekig? Ezért tegyük a pénzünket a pénztárakba, amikor ezt a pénzt családépítésre is fordíthatnánk, nevelhetnénk belőle még egy gyermeket.

    Mi a teendő?

    A politikai szereplőknek tudomásul kell venniük, hogy új helyzet van, az inaktívaknak való ígérgetés és szavazataik adóemelésből és hitelből történő megvásárlásának korszaka véget ért. Új verseny kezd kialakulni az országok között, verseny az európai kultúrkörbe tartozó, európai kultúrát tovább adó, tehát gyerekeket nevelő dolgozni képes, motivált, integrációs problémákat és költségeket nem generáló 20-40 év közötti aktívakért. Ha nem változtatunk azonnal, más országok ki fogják szippantani ebből a térségből a legjobban képzet, legjobban motivált aktívakat.

    A nyugdíjrendszerről szóló vitákban komolyan kell venni a demográfiai összeomlás veszélyeit, ajánlatos a pesszimista előreszámításoknál pesszimistább számokból kiindulni. Tudomásul kell venni, hogy azonnali beavatkozás szükséges, hamisak azok az állítások, melyek szerint évek vannak hátra a paradigmatikus reform megszerkesztésére és további évtizedek állnak rendelkezésre a hosszú átmeneti idővel történő végrehajtásra. Számolni kell azzal, hogy a befizető korosztályok felmondják a jelenlegi alkukat rövid időn belül. Nem lehet még egyszer eljátszani azt bizonyos nem túl szerencsés korosztályokkal, hogy átmeneti rendszer címén évtizedekig dupla járulék fizetését várjuk tőlük.

    Meg kell szüntetni a nyugdíjrendszer legönpusztítóbb vonását, azt hogy a nyugdíjmérték meghatározásánál a szolgálati időt és a befizetett járulék mértékét veszi figyelembe, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a biztosított milyen mértékben járult hozzá a következő járulékfizető generáció előállításához, azaz hány gyereket nevelt. Jelenleg aki nem nevel gyerekeket, hosszabb szolgálati idővel rendelkezik, magasabb életpálya keresményt ér el és magasabb nyugdíjat kap a mások által felnevelt járulékfizetőktől. Teljesen abszurd, hogy a nyugdíjrendszer azokat jutalmazza magasabb nyugdíjjal, akik semmit sem tesznek a rendszer hosszú távú fenntarthatósága érdekében. Ezért be kell szüntetni a svájci indexálás, inflációkövető indexálás vitát és be kell vezetni a gyerekszám szerinti indexálást. A gyermeket nevelő járulékfizetőknek nem csak adókedvezményt, hanem járulékkedvezményt kell adni, a munkáltatói járulékból is.

    A magán-nyugdíjpénztárak nem beszélhetnek sokáig mellé, sokáig nem játszhatják el, hogy mínusz 36% hozamot értünk el, de cserébe pontgyűjtőprogramra regisztrálhatsz kedves pénztártag a neten és 40 doboz legót nyerhetsz. Ha nem mutatnak fel a pénztárak érdemi cselekvést és valódi eredményeket, az aktívak és a kormány alkut fog kötni. A kormány lehetővé fogja tenni az 52 év alattiak visszatérését az I. pillérbe, kikapcsolja a II. pillér pénztárait, melyek az I. pillér tekintetében hiánygenerátorként működnek, az aktívaknak meg ad járulékkedvezményt. Az aktívak meg ha már úgyis elbukják vagy így vagy úgy befizetéseiket, legalább a jelenben kapnak járulékkedvezményt. A pénztáraknak meg marad a manyu hívők kemény magja, csak az a kérdés, hogy ez a mag elég nagy-e továbbéléshez.

    A szerző 32 éves adórabszolga, családapa

    dr. Simon Péter

  88. 90!
    Nem is akarok kikeveredni..Az élet nem igazságos..De azt hol írtam hogy nem szeretem a nyugdíjasokat,és ők a hibásak,feléltek mindent,ezért nekem most nincs semmim,ezért nem szeretem őket,és a Dunába velük..
    Szerintem neked még 5 osztályod sincs..Neked elmentek otthonról..
    De eszed sincs…

  89. 92:

    Kis nyugalom.

    Senki sem hibáztat senkit, pláne nem a nyugdíjasokat, csecsemőket, magatehetetleneket, stb.

    Nyugdíjasok végigdolgoztak egy életet, befizettek, felépítettek dolgokat (ország, közintézmények, épületek, stb).
    DE!
    Többet fogyasztottak mint amit termeltek, nem tehetnek róla mert engedték nekik. Mi is többet fogyasztottunk volna a helyükben. Ettől még tény a tény, hogy eladósodtunk.

    A mostani járulékfizető rétegtől az alábbiakat várja el a politikai elit (hogy ne törjék ki a nyakukat):
    1., fizesd a járulékokat, hogy legyen nyugdíja a jelen nyugdíjasainak.
    2., Csinálj gyereket hogy legyen járulék fizető 18 év múlva is
    3., Öngondoskodj, mert a te befizetésed után te már nem kapsz nyugdíjat.
    4., Fizesd az adódból a múlt elbaszásának kamatait is

    Ezek alapján kijelenthetjük, hogy nemhogy többet nem tud fogyasztani a jelen aktív népesség, hanem jóval kevesebbet fog mint amit megtermel.
    Nem véletlen hogy aki tud az menekül innen, egy emberről kvázi 4 bőrt húznak le (próbálnak).

    Ezek után tényleg nem érdekel senki jelen aktívat, hogy ki mit épített. Mivel ezzel a demagóg frázissal nem tudja eltakarni senki hogy valójában a jelen nyugdíjasai jól éltek (a kor adottságaihoz képest), szemben a mostanival (és akkor a geddonról még nem is beszéltünk).

    Éppen elég ha mondjuk a jelen lakáshoz jutás és a 40 évvel ezelőtti lehetőségeket nézzük.

  90. 93:

    Igen, milyen érdekes csapda. Fogyasztói társadalom, de nem tudok fogyasztani az elvonások miatt.
    -Persze lehetne mondani, hogy minek a fogyasztás, ha legalább így kerek-perec elveszik tőlem, nem kell a vásárlással bajlódni, csak hát a fogyasztás az valahol mégiscsak értékteremtő, még ha egynémely esetben felesleges holmikat is,
    – de persze amire elvonják, nyugdíjasok és a szociális háló meg NEM értékteremtő.
    Tudom, a nyugdíjasok szerint az ő luxus tartásuk az érték, mert ugyebár tudjuk, hogy a legfőbb érték maga az ember, de hát ők ebben szocializálódtak, ezt elhagyni… lehetetlen abban a korban. No meg kényelmetlen is lenne.

  91. 91, Pisztoly Peti:
    az általad felvetett témákat már 2 évvel ezelőtt részletesen kibeszéltük, keresgélj a blogon.
    Lesz ez még így se, el kell fogadni a tényállást, nem masszírozni a levegőt.

  92. 94:
    Ahogy Te érzed a dolgokat a nyugdíjasokkal, ugyanígy vagyok a köztisztviselőkkel és közalkalmazottakkal…nem értékteremtő a munkájuk, csak a tiszta meleg helyeken nyomogatják a billentyűzetet például. Ennek ellenére a nyugdíjasokkal semmi bajom.

  93. 95:

    Ne haragudj, eszemben sincs. Nem fogok MINDEN válasz előtt – bármilyen témában – keresgélni több száz topik hozzászólása között, hogy volt-e már hasonlóról szó.
    Lesz egy még így sem, ez az igazság, én is így gondolom. Vagy a pénz fogy el, vagy a türelem, de valami biztosan.

    94:

    Helyes, remélem a tűzoltókkal, egészségügyi jómunkásemberekkel, rendőrökkel is így érzel, vagyis hát így kérsz tőlük majd segítséget.
    Igazságod neked is vagyon, van köztük egy jó csomó tróger, tagadhatatlan, mint ahogy a nyugdíjasok között is találni pár rendeset.
    ..
    De látok némi zavart, én nem kívánom senkinek semmi rosszat, csak amit vetett, azt arassa is le. Ha gondoskodott az öregségéről és nem csak a ház előtt üldögélt ráérő idejében, akkor menjen kirándulni, éljen 120 éves koráig egészségben, legyen 25 unokája, nagy háza, medencéje.
    Ha esetleg valaki olyant olvasott volna, hogy én bárkinek is kifejezetten kívántam volna, pláne rosszat, kérem idézze már ide.

  94. 96!
    Végre János megjöttél,mielőtt ezek kinyírnák az összes nyugdíjast..
    93!
    Kapitalizmus van,vagyis annak akar látszani kedves makula!Menjél,építs magadnak házat ha lakni akarsz..

    94!
    Azért nyúznak le itt 6 bőrt rólad Te nagy tudor mester,hogy Amerikába a néger benszülött a segélyből meg tudja venni a benzint átszámolva 20 forintért!!!

  95. 98:

    Senki nem nyírna ki itt senkit. Mindenki a saját szerencséjének a kovácsa.
    De jó olvasni, hogy elfogyott az érv, és szokás szerint hazugsággal próbálsz operálni…
    ..
    Persze, megint a gonosz imperialisták. A sok álroki, meg az átlag 33 év szolgálati viszonnyal rendelkező nyugdíjas az smafu.
    Ugye?
    Tisztelet a kivételnek.
    Amúgy majd’ négy dodo a benzin az usában, itt is hazudsz.
    http://nepszava.com/2012/03/amerika/az-atlag-benzinar-3-dollar-93-centen.html

  96. 96 & 98:
    1948-at követően minden termelőezköz állami tulajdonba került (nagyon kevés kivétellel: pl. maszekok). Az állam a fizetéseket nem úgy határozta meg, hogy az adott munkás mennyi értéket hoz létre, hanem “mennyire van szüksége”. Ezt az alúlfizetést az állam úgy kompenzálta (és magyarázta) hogy a “dolgozó” helyett mindenről gondoskodik: kutúra, egészség, oktatás, rekreáció, közlekedés, lakhatás, idősellátás. És valóban ingyenes volt az oktatás és az egészségügyi ellátás. Nagyon olcsó vagy ingyenes volt a kultúra (könyv, szinház, mozi, hangverseny, képzőművészet, múzeumok). Igen olcsó volt az üdülés, a lakbérek, a tömegközlekedés. Ellentétben a Horthy rendszerrel, mindenkinek járt nyugdíj, aminek kiszámítása a letöltött munkásévek számától és a fizetés mértékétől függöt. Viszont kötelező volt munkahellyel rendelkezni. Vagyis minden magyar állampolgárt az állam végül is “kizsákmányolt”, amit a felsorolt “gondoskodásokkal” kompdenzált, illetve magyarázott. Az 1990 után nyugdíjba menők nem fizettek járulékot, adót, semmit. Egyszerűen azért, mert a fizetésüket az állam úgy állapította meg. Ezek után jön egy ilyen faszfej és közli velünk, hogy nem hajlandó minket eltartani. Ez egy totálisan ferde magyarázat, amit az talált ki, aki össze akarja ugratni a társadalmat. Jogfojtonosság követketében a jelenlegi kormánynak kötelessége gondoskodni a nyugdíjasokról, mert a jogelőd alaposan lenyúzta őket, és kötelezettséget vállalt rá. A “járulék fizetés” pedig csak egy kifejezés. Az államnak pénzre van szüksége ahhoz, hogy kötelezettségeit fizetni tudja, hogy milyen jogcimeket szedi be a szükséges pénzt, az totálisan irreleváns.

  97. 100!
    ” Egyszerűen azért, mert a fizetésüket az állam úgy állapította meg. ”
    Vagyis ,azért (is) volt olyan kevés a fizetés..

  98. Már megbocsáss – gondolom a faszfej az én vagyok – de hogy a társadalom egyik rétegével hogy bánt a kormányok egyike – akár pozitívan is diszkriminálva – az egy dolog. Nem hinném, hogy ezt másnak, pl. nekem kéne megfizetnem.
    Pláne, hogy ugyanezt az elbánást én már jól előre tudhatóan NEM KAPOM meg, tehát még alapja sincs ennek az elvárásnak.
    ..
    de tök mindegy, te ebben vagy érdekelt és meg abban, viszont ott a matek, az meg nincs senkire tekintettel.
    ha nem jut, mert nem jut, akkor hiába a szép szólam…
    Jövőre pl. a gyógyszerkassza. Többek között.
    Az állam tök minde4gy, hogyan de beszedi? Hát egyre kevesebbet. Munkahelyek száma csökken, a magyar GDP legnagyobb részét a külföldi cégek termelik akik már talicskázzák ki, ami maradt.
    Tudod milyen ez? Amikor téged köteleznek, hogy a környezeted érdekében vegyél Toyota Prius-t, mert az nagyon kímélő ebből a szempontból. és hiába mondod, hogy neked nincs erre 8 misid, de kell akkor is.
    mit csinálsz? Megveszed? Nem, mert nincs.
    Most sem lesz az eddigi… vagyis már nincs is, ezért csökken az ellátás minősége.
    Lehet a nekem nem tetsző véleményezőt faszfejezni, de amikor holnap (mondjuk éppen 2013 január 1. lenne) bemész a gyógyszertárba, és eddig fizettél mondjuk 10 ezret de holnap meg 13 ezret, akkor is faszfej leszek, de a 13 ezer is 13 ezer.
    ..
    A történelmet meg kár meghamisítani, mert lehet merengeni, hogy a megtermelt értéket hogyan osztották fel az azt megtermelő és az állam között, de kár elhallgatni, hogy a megtermelt érték nem volt elegendő, mert különben nem lett volna adósság. Ja, hogy a fekete felvette, mert gonosz zsidó logika szerint adósságspirálba akartak kergetni? Lehet, de azért elfogyott az a pénz…

  99. 99!
    Jelképesen mondtam Te közgazdászok gyöngye!
    Most meg álrokizol,meg álnyugdíjazol.Az előbb még az összes nyugdíjassal bajod volt..
    Sorold hozzá a fehér galléros bűnözőket is..És mit gondolsz a forint rángatásával mennyi pénz vándorol ki innen?Az álroki meg álnyugdíjas csak fillérek hozzá..Majdhogynem semmi..

  100. 93, makula:
    Már erről is volt szó sok hónappal ezelőtt, hogy a saját tulajdonú lakás nem szükségszerű, lehet bérlemény is, mint ahogy nyugaton rengeteg példát látni erre.
    Mindenki addig rugdalózzon amíg a takarója ér, az irreális vágyak fenntarthatatlanok és elérhetetlenek.
    Miért lenne ma nehezebb lakáshoz jutni, mint régebben…tele vannak a települések eladhatatlan ingatlanokkal…ja, hogy (kész)pénz kéne hozzá…!

  101. 98, 99:
    A vita érdemi részébe nem folynék bele. Valóban a 20 Ft-os benzinár inkább Iránban fordul elő, viszont a 4 USD is megtévesztő, mert illik megemlíteni, hogy ez gallonra vonatkozik, ami (az USA-ban) 3,79 liter, tehát még mindig jóval olcsóbb, mint itthon.

  102. 105!
    Tudom jani,és köszönöm..Én jelképesen mondtam,illetve írtam..
    A lényeget tekintve ugyanazt akartam mondani,amit Te is írsz..Jóval olcsóbb..

  103. 103:

    Ja, jelképesen írtad. Akkor azokat, amin te felháborodtál, azokat akkor én is.
    A fehérgalléros bűnözőket is szívesen megtárgyalom egy ilyen témájú topikban veled. nem akarnám most elterelni a szót.

    104:
    Hát most kiszámoltam, az én lakásom, ha most kéne felépítenem és a bejelentett állásomat alapul véve szinte tizedpontosan kétszer annyi hónapnyiba kerülne, mint amikor 1992-1993-ban megépült.

    105:
    Igazad is van! Sajnos az angolszász mértékegységről megfeledkeztem. Bocsi mindenkitől.

  104. 108:
    melike00, neked írom, nem a faszfejnek, azért, hogy képben legyél, ha összefutsz egy hasonló kötözni való barommal.
    1) Az állampolgár semmit se tehet (forradalmon kivül) a mindenkori kormány tetteivel szemben.
    2)A Kádár-rendszer alatt az akkori termelőréteg nem fogyasztott többet, moint amennyit megtermelt. Félgyarmati elnyomás alatt volt az ország. Szovjet parancsra ellenszolgáltatás nélkül kelle részt vennünk a “nemzetközi szolidarításban” azaz magyar termékeket kellett küldeni (buszok, transzformátor házak, stb.) Kubába, Vietnámba, Kongóba, stb.)
    3) Kádár alatt az állam fizetés szabályozáson keresztűl “lerabolta” a dolgozókat, és a pénzt úgy osztotta el, ahogy neki tetszett. Most az állam a szuper adóztatással rabolja le a dolgozókat, és a pénzt úgy osztja el, ahogy neki tetszik. Van azért különbség. Mi nem mehettünk el, a határok le voltak zárva. Ma, akinek nem tetszik elemehet, de ha marad akkor adóznia kell. Ez van, ezt kell szeretni. Az ilyen faszfejnek, ha nem tetstzik neki a rendszer nem a nyuggereket kell cikiznie, hanem csináljon forradalmat, mi csináltunk.

  105. Ó, egyfajta hasbara terminust vélek látni…?
    😉

    1-2-3:

    Ez igaz is lenne, ha ugyanekkor nem látnám a pozitív példákat a volt szocialista blokkból. Mondjuk Lengyelországot, a cseheket és kissé erőltetett módon a szlovénokat.
    Ott is fel kellett építeni az országot “újra”, ott is támogatták a nemzetközi munkásmozgalmat, stb.
    Tehát Tibor bá’ a következtetésed nem áll meg.
    ..
    A forradalom meg zajlik, csak másfajta fegyverekkel.

  106. http://velemenyvezer.blog.hu/2012/06/18/2013_a_nyugdijasok_koltsegvetese?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2012_06_18&utm_campaign=index

    “”Nem gondolnak a holnaputánra

    Természetesen mi is tudjuk, hogy az átlag magyar nyugdíjast nem veti fel a pénz, de ettől még igaz az, hogy az ország a jelenlegi állapotában még ennyit sem tud finanszírozni. Aki nem csupán a holnapra, hanem a holnaputánra is gondol, az felismeri, hogy az aktívak támogatása nélkül még a jelenlegi nyugdíjak szintjét sem fogjuk tudni fenntartani. Egy bölcsebb vezetés pedig ezen logika mentén alakítaná ki a költségvetés prioritásait.””

  107. 107: “105:
    Igazad is van! Sajnos az angolszász mértékegységről megfeledkeztem. Bocsi mindenkitől.”

    Nem volt annyira elrugaszkodott dolog, amikor melike00 20 forintos benzin bődlijére reagáltál. Tény hogy ott “csak” kb. 220 forint egy liter benzin, de nálunk azért 400 feletti, mert kb. 60% adóval terhelt. Ja, hogy az USA esetleg nem tesz rá ennyi adót, mint az EU-ban szokás, az persze más lapra tartozik. De mindössze ennyi az árkülönbség oka, és nem te voltál nagyságrendi tévedésben, hanem a melike00 által terjesztett négeres propagandaszöveg.

  108. 112:

    Helyes, hasogassuk a szört! A magyar benzin nem 60 % adóval terhelt, hanem a benzinár adótartalma 60 százalék. A benzin kb. 120 % adóval van terhelve. Micsoda különbség! 😀

  109. Igen, igazad van, a mondanivalóval meg ne is törődjél!
    A lényeg ugyanis, hogy nem dotált az USA-ban a benzin, és a 20 forintosra demagógiára a kb. 220-as beszólás jogos volt.

  110. 114:
    mellike évek móta kommentál, kissé indulatosan. Ezért ismerni kell őt, a 20 forint alatt természetesen nem konkrétan 20 forintot értett, hanem azt, hogy sokkal ocsóbb. Ezért ráugrani a 20 forintra egyszerűen túlkapás.

  111. Az Usában azért létkérdés a benzin árának alacsonyan tartása, mert sokkal nagyobbak a távolságok, ahová a népek melózni járnak. Ebben a picsa Magyarországban meg gyalog is el lehet menni a “lepkefonóba” dolgozni, igaz-e Tibor Bá’? 🙂

  112. 111!
    Ha csupasz hátsóra vetkőztetnék az összes nyugdíjast,elvennének tőlük mindent,világgá zavarnák őket,akkor sem lenne elég a pénz,most mondom neked..És az hogy 5 ezer forintot jóváírnak az adóba azzal elmehetsz a fenébe..
    112!
    Ha nem teszik a propaganda szövegem,olvasd a gyugdíjasokat a kukába propaganda szöveget..Igazad van,sokkal jobban hangzik..

  113. 117:

    Azért a költségvetés harmada-negyede azért baromira sok.

    Gondolj bele hogy az áfa amit mindenki fizet 21,6% mértékben minden fogyasztásán azaz majdhogynem az átlagjövedelmet nézve 30eFt/fő beleértve csecsemőtől a nyugdíjasig.

    Majdhogynem egy aktív az állami szférát is figyelembe véve, 3-4 embert tart el. 300-ból megkap 150-et amiből 50 adóra megy el (jövedékik, áfa, egyéb illetékek), közben még fizetnek az őt foglalkoztató cégben tao-t, iparűzésit, meg egyéb vackokat.

    Ugye kiszámolták már az okosok, hogy 100Ft bevétel után 105Ft adót fizet a magyar ha mindent összeszámolunk, szerencsére van hitel mert a hétvégi zárva tartásból nem lehet ilyen hosszan megélni.

  114. 115:

    “”mellike évek móta kommentál, kissé indulatosan. Ezért ismerni kell őt, …”

    Látod, ezért piszkos viselkedés tőle, hogy nekem tulajdonította (vizionálta) a nyugdíjasok Dunába lövését.
    Ismerem már a fajtáját 10+ éve a neten.

    117:

    A véleményedet vettem, kérlek az eredeti helyre az eredeti szerzőnek címezd. Köszönöm.
    De az, hogy elvennénk a nyugdíjasok mindenét… tirádát végiggondolom, elég lenne, ha egyszer, de csak egyszer ne kapják meg a szavazatvásárlásra felhasznált nyugdíjemelést. Az olyan sok százmilliárd forint lenne, hogy lehet, hogy a tervezett nyugdíjkassza változás pozitívba menne át nekik.

    118:

    A zárva tartásos viccet meséld el nekik, mert nem fogják megérteni így.

  115. Tiborbá

    “Igen ám, de a keresztény vallások (is) piszkosul kihasználták és kihasználják az embereket. Ráadásul a zsidó is egy vallás, de erre Attila megkülönböztetett szeretete nem vonatkozik, mert azok piszok bankár módra nyúzzák az embereket, de az r.k. anyaszentegyház viszpont nem. Ilyen káosz lesz az emeber fejében, ha valaki alapállásban szubjektív.”

    Ezt most jól összekeverted!

    A “vallás” nem használ ki senkit.
    Emberek használják ki egymást.
    És MINDEN, amiben az emberek hisznek, príma lehetőség a kihasználásukra.
    A vallás mellett szinte minden ideológiának megvannak a kútmérgezői…
    A liberalizmustól a kommunizmuson keresztül a demokráciáig, mindennel szivatták már azokat, akik hittek ezekben…
    De a tudomány is bőven szedte már áldozatait (trust me, I’m a doctor).

    A zsidó vallással csupán az a bajom, hogy a zsidók azt hiszik, hogy Isten nekik adta a világot hogy uralkodjanak rajta és a többieken.
    Ráadásul az írások szerint ez szigorúan genetikai alapon áll, tehát akkor se járnék sokkal jobban ha elhinném a zsidó szemléletet.
    Mivel nem vagyok zsidó, én ezt a hitet nem osztom.
    Az én vallásom szerint Isten MINDENKINEK adta a világot, nem csak egy kis csoportnak.

  116. 120-ra:
    “…az írások szerint ez szigorúan genetikai alapon áll…”
    Kérlek válaszolj egyértelműen nekem! Zsidónak lenni genetikai kérdés vagy ideológiai?
    A génekben van leírva ez a információ vagy az agysejtekben ismeretként?

  117. 121.
    Már néhányszor leszögeztem, hogy zsidónak lenni egy “elmeállapot”. Az egy napos zsidó csecsemőt amennyiben nem zsidó szülők nevelnek fel, egy kicsit se lesz zsidó. ha Attila kimenne Ameriklába és zsidóként viselkedne, egyenértékü tagja lenne a zsidó diaszpórának.

  118. 122:
    Igen Tibor bá’! Ez így van!
    Ez eszmei dolog, és aki ezt “keveri” mással az ámít, vagy “más elmeállapotú”. 🙂

  119. 121. RJ

    A zsidók szerint a zsidóság öröklődik, mégpedig anyai ágon.

    Nem véletlenül tér ki az Ószövetség olyan részletesen a családfákra.
    Persze nyilván mindenkinek megvan a szabadsága hogy úgy definiálja őket ahogy akarja, de én inkább elfogadomm az ő definíciójukat magukról.

    A dolgot tovább árnyalja a kazár kérdés, a házasság vagy más ok miatt “betértek” esete.

    Tiborbának is igaza van, hogy a zsidóság egy “elmeállapot”-ként is leírható.
    Egyfajta kiválasztottság, ami a nemzsidókban is olyan ideológiával párosul, hogy őrájuk nem vonatkoznak azok a törvények, amelyek a tömegekre…

    A különbség főleg az, hogy a kiválasztottsághoz a zsidók a Kabbalától a Tóráig igen bonyolult rendszert dolgoztak ki, míg a “wannabe” zsidók önmagukat nevezik ki intelligencia, vagyon, politikai pozíció vagy hasonlók alapján mentesnek a tömeges törvények alól, és sűrűn adják mendenféle jelét annak, hogy ők “mások”.

  120. 124:
    Ez a kiválasztottság érthetően sokakat irritál, de van az éremnek egy másik oldala is. Minden nemzetnek van mitosza, ami őt különbbé teszi a többítől. Az USA állampolgár meg van róla győződve, hogy ők állnak a világ tetején. Mi magyarok is úgy gondoljuk, hogy a Kárpát-medence a miénk, és minden más itteni nemzetiség nem ér annyit, mint mi. A románokról nem is beszélve.
    A zsidó vallásnak ez az isteni frigye segítette őket a fennmaradásban. Tehát saját szempontjukból pozitív volt. Az ortodox túlkapások miatt a zsidók jobban és többet szenvednek, mint más népek.

  121. 122. Tiborbá

    “ha Attila kimenne Ameriklába és zsidóként viselkedne, egyenértékü tagja lenne a zsidó diaszpórának.”

    Lehet… Ha nem kell nudista strandra járnom…
    De Izraelben igen trükkös lenne például földet vásárolnom, akármilyen szépen tudom kunkorítani a pajeszomat… Mert valójában ott számít hogy ki vagyok…

  122. 125. Tiborbá

    “Az ortodox túlkapások miatt a zsidók jobban és többet szenvednek, mint más népek.”

    Azt hiszem, ez így prímán összefoglalja a dolgot, tömörebben már talán nem is lehet.

    Nem muszáj azért összemaszatolni az önazonosságot a kiválasztottsággal.
    Minden nép szeret büszke lenni magára, múltjára és kultúrájára, amely megkülönbözteti a többi néptől. Némelyik aggresszívebb mint a másik.
    De a zsidókon kívül talán egyedül Hitler jutott el a “világ ura” túlkapásig… Hát… a világ nem díjjazta őt se…
    Még az amerikaiak is különböző szemfényvesztéseket használnak (demokrácia, szabadság, fejlődés etc) hogy igazolják aggresszivitásukat, de ott szó sincs a “népről”…
    A magyarok a Kárpát medencéhez való – nem kizárólagos – jogukat hangsúlyozzák, de néhány túlfűtött alakot kivéve nem sok kiválasztottságról van szó.

  123. 124-re:

    “A zsidók szerint a zsidóság öröklődik, mégpedig anyai ágon.”
    Ez most kavarás! Ismét a KONKRÉT kérdés, zsidónak lenni genetikai kérdés?
    Az ismeretek átadhatóak tanulással, neveléssel, ebből lesz a világnézet. De a génekben lévő információ is információ, ez másképp adódik át.
    KÉRLEK fogalmazz egyértelműen! Hogyan adja át az anya a zsidóságot?

    Igazából nem kell válaszolnod, nekem világos ez a dolog.

  124. 128. RJ

    “Hogyan adja át az anya a zsidóságot?”

    Úgy ahogy a néger anya a négerséget, az arab anya az arabságot, az kínai anya a kínaiságot.

    A zsídók definiálták magukat “Ábrahám magjából” valónak…
    Nyilván én is megtanulhatok kínaiul, pálcikával enni, satöbbi, lebarnulhatok és vadászhatok gazellákra, de csak külsőleg és tanultan lehetek más.
    A zsidók által vallott filozófiának is vannak értékelői, és különböző szintű követői.

    Mondom, “kívülről” talán sok jelentősége nincs, hogy valaki genetikai örökségére hivatkozva próbál hatalomra jutni, vagy “csak úgy”…
    Ebből a szempontból neked is, és Tiborbának is igaza van.
    De ha a zsidók véleményét is meghallgatjuk, akkor nem lehet elvetni a genetikai hátteret sem.

    Tudom, tudom, léteznek kivételek minden irányban, meg a “van olyan” effektus, de “statisztikailag” és a közbeszédben azért világosan körvonalazódik a definíció.

  125. 130:
    “…Úgy ahogy a néger anya a négerséget, az arab anya az arabságot…”
    “anyából van az anyám, apából van az apám, én meg gyerekből vagyok”

    🙂 🙂 Nem mondtál semmit!

  126. RJ

    Ja persze … ha nem tudsz vitázni akkor adod a gyoygót…
    Értem én…

    De szerintem te is tudod, hogy egy közegben beleszületni azt jelenti, hogy az egyed tovább viszi a genetikus jellemzők mellett a kultúrális és a spirituális alapokat. A néger/arab/stb anya nem csak “színt” ad a gyereknek, hanem “gyökereket” is.
    EZÉRT léteznek nemzeti sajátosságok, és ezért alakulnak ki sztereotípiák, amelyek sokszor túlzóak, de precízen mutatják a lényeget.

    Ezt vitathatod, de sok értelme nincs.

  127. 122:

    Nem igaz Tibor bá. A viselkedés bizonyítottan genetika függvénye is. Németországban nagy port kavart Thilo Sarrazin egyenesen “zsidó génekről” beszélt.
    Lehet, hogy ez már a ló túloldala, (de az is lehet, hogy nem) de az állításod akkor sem igaz, hogy ez csak egy “elmeállapot”.

    Ha az lenne mivel magyarázod, hogy pont a zsidók lettek a világ pénzügyi és gazdasági vezetői? Ez csak elmeállapot? Mivel magyarázod azt a szólásunkat is, hogy “a génjeiben van”?
    Neeeeeeem, nem (csak) elmeállapot….

  128. Curix – Tiborbá

    Tessék, békepipa, kompromisszum:

    Ha egy elmeállapot, egy hozzáállás, hosszú genereációkon keresztül ivódik egy közösség tagjaiba, és ez nekik “jó”, akkor ez készség, ösztön, majd biológiai mutáció alakjában is “materializálódhat”.
    Ugyanúgy, ahogy az az állat “evoluál” amelyik mondjuk hamarabb veszi észre a zsákmányt… ez előbb utóbb biológiai, fizikai vonalon is kimutatható.
    Nem tudom, hogy miért ne lehetne ez érvényes olyan egyedekre, akik hamarabb veszik észre a kínálkozó üzleti alkalmat…

  129. 133, 134:
    “…majd biológiai mutáció alakjában is “materializálódhat”…”
    Persze, néhány milió év alatt.
    Igen, Tibor bá’nak igaza van, de ami még ennél is “rosszabb”, Ő is tanulta.

    Sikeresek akartok lenni? Ezt Te (Ti) is megvalósíthatjátok.
    Pl. önszuggesztió. Mondogasd magadnak, amit el akarsz érni, sokszor.
    Ettől más elmeállapotba kerülhetsz, és akár sikerülhet is amit mondogatsz magadnak.
    Vagy legyen talizmánod mint Jumurdzsáknak gyűrűje, csak el ne veszítsd!

  130. 135. RJ

    “Persze, néhány milió év alatt.”

    Akkor, ha már ennyire tudod az evilúciót, az alatt a néhány millió év alatt mikor van az a pillanat, amikor mondjuk a fakasból pincsikutya lesz?
    Mert például a kutya esetében párezer év elég volt a specializálódásra a házörző-, vadász-, juhász-, mentő-, és öleb kitenyésztéséhez…
    Azaz… ha a változás lassú is, VAN OLYAN időtartam, amelyiknek két végén a változás megfigyelhető.
    Tehát az ember esetében is feltehető hogy pár ezer év alatt a különböző készségek “beépülnek” a génekbe.

    Ami pedug a sikereket illeti… Hogy is mondta Sándor György?

    “Egyenlő pályák, egyenlő esélyek !
    Én biciklivel megyek !”

    🙂

  131. 134:

    Attila:

    Tibor bá sem fogad el kompromisszumokat. 🙂
    Nem vonom kétségbe, hogy a nevelés nagyon sokat jelent, de alapvető viselkedésünket hozzuk magunkkal “kódolva”, sőt, hogy borzoljam Tibor bá kedélyeit, felhozhatnánk példának az egypetéjű ikrek esetét. Genetikailag azonosak, mégis viselkedésben különbségeket mutatnak ugyanabban a közegben, akár kicsi kortól.
    Ezt mivel magyarázza a tudomány?

  132. Hát Attila, megmondom őszintén, örülök neki, hogy itt ez alatt a poszt alatt találtál egy jó kis csócsáznivalót, és partnereket is hozzá. Ha ittmaradsz és kivesézed az egészet, a többi poszt hsz mezeje nem Attilázódik össze 🙂

  133. 133 & 134:

    Ugyan! Ez pont olyan, mint a “cigány életvitel”. Van “zsidó életvitel” is, amit én szubkultúrának neveztem. ebben nő fel a gyerek. De a körülményeket is meg kell teremteni. Pl. A zsidó fiú kap zsebpénzt, tud seftelni az iskolábaban. Én nem kaptam zsebpénzt. – – – A “zsidó gén” nagy valószínűséggel hülyeség. Lehetnek olyan gének, amik jellemzőek a zsidó népcsoportra, hiszen majd 6000 éve belterjedek, de ezek a gének nem okozhatják a zsidó mentalitást, csak mondjuk a görbe orrt.

    137:
    Tudományos gondolkodásban nincs kompromisszum. Valami vagy fehér vagy nem fehér. Máshol van. Te 20 millát kérsz a házért, én 18-at kinálok. Kompromisszum 19.

    Hogy mivel? Azzal, hogy gyermekkorban az őket ért hatások nem pontosan egyformák. Például az egyik elesett, eltörött a lába, korházban feküdt 2 hetet, mert elgennyesedett. A korházban esténként imádkoztak, és a gyerek úgy gondolta, hogy ez segített neki a gyógyulásban. 😉

  134. 48: Tibor bá, furcsa önellentmondás a felfogásodban, hogy elítéled a végtelen növekedésben hjvő hülye közgazdászokat, de ugyanakkor marhaságnak tartod a kamatoskamat bírálatát. Csakhogy a kamatoskamat elve maga a végtelen gazdasági növekedés!

  135. 140:
    Ne kedz már megint. A kmatos kamat egy számszaki kifejezés, egy számolás technika arra az esetre, ha valaki nem fizeti vissza a kölcsönt egy év után. Csak a tudatlan emberek ragaszkodnak szlógenekhez, mert ott nem kell gondolkodni. Te nem vagy tudatalan, Próbáld megérteni, hogy csak indokolt esetben szabad felvenni kölcsönt (termelőeszközre). Ha felvettél kölcsönt, akkor egy év múlva add meg, ha nem adod meg a tartozásodat, akkor számolnod kell azzal, hogy a kamatot hozzá fogják csapni a tőkéhez. Ha előre eldöntötted (mert egy barom vagy) hogy húsz évig nem adod vissza a kölcsönt, akkor kell megtanulnod a kamatoskamat számítást. DE MÉG JOBB, ha előbb tanulod meg, elrettensz, és nem veszel fel kölcsönt. 🙄

  136. 139. Tiborbá

    “de ezek a gének nem okozhatják a zsidó mentalitást, csak mondjuk a görbe orrt.”

    MIÉRT ????

  137. 142:
    Nem engem kérdeztél, de szerintem egyértelmű.
    A gének tekervényeibe nincs belefoglalva a tóra, a héber biblia.

    Térjünk el a konkrét vallástól, mert ez kb. minden más vallásnál és hitnél így van. ( azt hiszem !? )

  138. 142:
    Ezt nevezem. Ez az első alkalom, hogy kérdezel, kinyilatkoztatás helyett. Nos, mi sok-sok generáción át magyarul beszélünk, ennek ellenére minden magyar gyereknek meg kell tanulni az anyanyelvét, mert annak tudása nem örökíthető. Szakmabeliek ezt úgy mondják, hogy a szerzett tulajdonságok nem örökíthetők (ami nem 100 % igaz, de ez már tényleg nagyon szakmai). Ha az anyanyelv ismerete nem örökíthető, akkor a seftelési kézség miért lenne az?

  139. 144. Tiborbá

    Szerintem egy nyelv, amit 5-6 évig kell tanulni, és még felnőttkorban is okoz fejtörést, tényleg nem örökíthető, mert rengeteg absztrakciót igényel.

    A nyelvkészség már inkább… Gondolom, az agy megfelelő területei “fejlettebbek”.
    De bizonyos készségek, mint például az intelligencia, az igen.
    Innen pedig már csak egy huszárköpés a “helyzetfelismerés”…
    Ez ugyanúgy evolúciós kritérium, mint a veszély azonosítása…
    Pillanatokig tart, és a reakció is viszonylag egyszerű, tehát könnyebben örökíthető.

  140. 144. Tiborbá

    “Ha az anyanyelv ismerete nem örökíthető, akkor a seftelési kézség miért lenne az?”

    Szerintem a seftelés az nem feltétlenül készség, hanem a többségre vonatkozó törvények mellőzése. Ez pedig egy borzasztóan egyszerű operáció, mondhatni reflex.
    Tulajdonképpen “bonyolultabb” folyamatok szükségesek a kínálkozó alkalmak “elszalasztásához”, mint megragadásához.

  141. Tapsvihar.
    Én speciel idén sem akarok többet dolgozni mint tavaly tettem.
    Öregszem (50) nekem már a tavalyi is sok volt. Évente 50-100? ezren
    az országból el. Kevesebben válnak aktív korúvá, mint ahányan kihullanak. A szerkezeti? összetételről nem beszélve. Amennyiben mindenki annyit dolgozik mint tavaly, akkor kb. a 2-3%-os
    GDP csökkenés a reális.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük