Tibor bá’ online
Remélem, nem találod sértőnek a „birkanép” kifejezést? Ugyan már! Írhattam volna azt is, hogy „birka népség” és még ez is kevés lenne. Két év kellett ahhoz, hogy a Fidesz népszerűtlensége utolérje a szocik szintjét. Két teljes év. Több száz törvény futószalagon történő megszavazása, több ezer módosítás, számtalan kiigazítás nem volt elég ok arra, hogy 1 millió 400 ezer ember elgondolkozzon a dolgok felett. A Fideszes kétharmad úgy szórja szanaszét a törvényeket, ahogy a kóbor kutya hugyozza össze-vissza az útjába kerülő oszlopokat, fákat. A törvények tartalma pedig kifejezetten népellenes. Mereven a szemünkbe nézve hazudnak pofátlanul, de még maga a hazugság is vérlázító, csak éppen nemzetiszínű papírba csomagolja a – most már egyértelműen – elmebajos vezér, aki adócsökkentést ígért, majd meglepő leleményességgel találja ki az egyik adót a másik után. Persze, a szocik nyolc éve, az európai gazdaság recessziója, az előre nem látható nehézségek és a nemzetközi tőke Magyarország elleni támadása. Még véletlenül se egy infantilis, álmodozó vezér rögeszmés képzelgése egy olyan diszciplínában, amihez annyit se ért, mint hajdú a haragöntéshez. Egy olyan öntelt, makacs, álomvilágban élő vezetőé, aki képtelen kilépni saját árnyékából, és inkább a gazdasági halálba viszi az egész népét, mintsem beismerné, hogy hatalmasat tévedett. Ám mindezt megteheti, mert a nép java birka, és még béget is hozzá.
Ha pedig azon a véleményen vagy, hogy elvetettem a súlykot, akkor hallgasd meg a vezér mai beszédét. Ha ez az ember épeszű, akkor heréljetek ki! A világba kürtöli, hogyan kell szerinte taktikázni az EU-val. Pávatánccal, amit a mikrofon előtt igen plasztikusan be is mutat. Van egy 7 pontos javaslat – mesél Orbán – amit megkapunk az Uniótól. Bennünk természetesen fel se merül, hogy ezeket elfogadjuk. A kormány azonnal megváltoztatja a táncrendet [megjegyzem „kormány” és „bennünk” alatt őt magát kell érteni] Az elutasítást úgy kell előadni, mintha barátkozni szeretnénk. Ezek a politika művészetéhez tartozó mozdulatok. Hét EU javaslatból kettőt-hármat már megcsináltunk (ez megint ő maga), csak ők nem vették észre. Ezekre rábólintunk (ez megint csak ő). A maradék kettőt pedig úgy utasítjuk el, hogy ne vegyék észre az elutasítást (a hiányzó három Orbán matematikai készségét dicséri). Ha ezt egy színész adja elő, akkor azt mondják rá, hogy pojáca. De, ha egy miniszterelnök? Ez az igazi turáni átok!
A nép pedig, az istenverte nép lenyelte a mára már rég elpancsolt 3.000.000.000.000 (így néz ki a háromezer milliárd) elkonfiskált nyugdíjpénztári vagyont. A nép, az istenverte nép lenyelte, hogy majd csak azt nézhet és hallgathat, amit a vezér megenged nekik. A nép, az istenverte nép lenyelte, hogy a munkaadója azt tehet vele, amit csak akar. A nép, a többszörösen istenverte rokkant része megbocsájtotta, hogy kétségbe vonják rokkantságát, és lefaragják járandóságát, hogy a vezérnek legyen mit tovább pancsolni. A nép, az istenverte nép korkedvezménnyel nyugdíjba ment része megbocsájtotta, hogy visszakergetik munkahely nélküli munkavilágába. A hatalomba kétharmaddal beszavazó középosztály az egykulcsos adórendszerért cserébe elnézi, hogy Orbán kiherélte a bírói kart és hűbérurakat faragott az ügyészségből. Aztán majd megnézem milyen pofákat vágnak, a mikor a közalkalmazottakat tizedeli meg, hiszen lesz még neki annyi jó ötlete, csak a libák ne dögöljenek meg mind.
Hogy vészhelyzetben a demokrácia nem működik, régi felismerés. Éppen ezért szokás kihirdetni a hadiállapotokat, amikor is a szabadságjogok fel vannak függesztve IDEIGLENESEN. Igen, nagy baj esetén jól jön egy diktátor, de a bajok elmúltával a diktátor sajnos marad, mert van rá gondja, hogy ha egyszer megkaparintja a hatalmat, azt soha többé ne engedje el. Ez az oka annak, hogy bármennyire kecsegtető egy diktatúra, küzdeni kell a bevezetése ellen, mert nem lesz kivezetés. Éppen ezért megjósolom nektek, Orbán nem lesz leváltva 2014-ben. Mindent úgy rendez, hogy ne lehessen leváltani demokratikusan, de ha ennek ellenére a birkák milliói felébrednének, Orbán puccsal fogja megtartani a hatalmát, és nemzetiszínű zászlók sorfala előtt elevenen fog megnyúzni közel 10 millió birkát.
____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________
A népre nem sértő, hanem szánalmas! Csak a birkára sértő.
És mi kellett ahhoz, hogy beérje a fidesz az mszpt? Percenkénti 2 ft-os telefonadó! Ez is egy vicc. A nép akkora infantilis hülye birka, hogy amikor -például- az egykulcsos adó miatt több tízezer forinttal kapott kevesebbet, az nem volt baj, azt észre sem vette. De jajj annak, aki 2 forinttal meg meri adóztatni a telefont. Na ez a lépés nagyon nem érte meg a Fidesznek. Azért merték megtenni, mert azt hitték, hogy a nép tud számolni, és két forint az mégiscsak két forint, ha felszorzom, hogy mennyi telefonadót fizetek én egy hónapban akkor kijön olyan 2-300 forint körüli összeg. Ez az egykulcsos adó következtében történt fizetéscsökkenéshez képest teljesen elenyésző. De nem, a nép segghülye, számolni természetesen nem tud, hogy gondolkozni tud-e arról meg már végképp nem is érdemes beszélni.
Így vesztettek az elmúlt hónapban tizenvalahány százalékos népszerűséget. 😀
Tavaly egyébként még politológiai elemzésekben volt róla szó,hogy a fidesz frakciónak elege lesz a kormány, és a miniszterelnök balfaszságából, és majd valamikor – ha betelt a pohár – együtt felállnak Orbánékkal szemben, és megvonják töretlen támogatásukat. Ma már tisztán látszik, hogy ilyen a büdös életben nem lesz, azoknak a fideszes frakciótagoknak ennyi gerincük sincsen, és fontosabb számukra a saját pozíciójuk, mint az ország sorsa…
Ez a szomorú. Mert hogy van egy őrült miniszterelnökünk? Oké, előfordul. De itt mindenki bedilizett!!!
próbálom magam minél távolabb tartani a magyar politikától de amik itt mennek azok már nálam is kiverik a biztosítékot. Nézzünk csak egy nagyon szűk keresztmetszetét a kormány munkásságának, a fiatalok VS idősek, jövő VS jelen szempontokat.
30 ezerrel kevesebben jelentkeztek idén főiskolára és még ennél is többen fognak kimaradni az államilag támogatott helyekről, viszont a nyugdíjakhoz nem mer nyúlni.
Szó van a pártok állami támogatásának megszüntetéséről amit én biztosra veszek, hogy be lesz vezetve mert 2014ben rengeteg kis párt lehetne a parlamentben egy böhöm 2/3ad helyett, ezzel szemben Kódexmásoló Pál nyugdíját sarkalatos törvényben rögzítik.
A most elköltött nyugdíjak nem az én zsebemből fognak hiányozni hanem a következő generáció gyerekszobájából, tanítatásából.
És lehetne hosszasan sorolni, csökkentett kezdőminimálbér VS 16% szja. 27% áfa és 16% adó a tőkejövedelmeken. Kinek van tőkejövedelme ebben az országban kérdem én? A fiatalok a diákhitelt nyögik ami pénz megint csak nem fog keresletként megjelenni a következő 10-15 évben.
Tibor bá’, a MANYUP elég nagyvonalúan bánt a befolyt összegekkel, bár ez szerintem mindenki sara, kellő szabályozás hiánya. Ennek a történetnek végére tett a Fidesz egy fekete pontot.
4.) Ez így igaz, de a nem „nyugdíjtőzsdéző” állam simán megvette a MOL pakettet IMF hitelből (és bukott is rajta egy jót közpénzből) valamint a az MANYUP vagyon értékesítésénél is kb. 60 milliárdot.
Szóval ők se fene szuper vagyonkezelők.
Azt azért tegyük hozzá a történethez, hogy szóban ugyan garanciát vállalt a kormány a MANYUP-tól átvettek nyugdíjára, de gyakorlatban az alaptörvény más sugall.
Én semmi garanciát nem látok arra (ismerve a kormány szavahihetőségét), hogy a MANYUP-tól elvett pénzt a a tagok majdani nyugdíjukként viszont fogják látni.
Igazából nem értem mi a mondani valója a topicnak, a pénzt szivattyúzza a nyugat ki magának, az a 3eMilliárd ha nem a nyugdijvagyonból akkor máshonnan lett volna kiszivattyúzva.
Gyarmatok vagyunk sajnos tudomásul kell venni.
Belógatták nekünk az eu csatlakozást hogy majd itt is német meg britt életszinvonal lesz, de valójában csak a piacunk megnyitása kellett.
A hazai ipart letarolták, szinte mindent meg is vettek korrupción keresztül és be is zártak mindent amit lehetett.
Orbán meg megy a maga útján, ha tudja akkor miért ne tenné meg azt amit szeretne. Ki fogja ebben megakadályozni? Erre válaszoljon valaki!
A diákhitel, devizahitel, autóhitel, stb mind mind elôrehozott fogyasztás ami azért kellett hogy a konjunktúra mûködjön. Ez visszacsap, mert nem lesz mibôl fogyasztani, ami gazdasági visszaesésben jelentkezik, ergo nem lesz sokaknak munka, emberek sorban bedôlnek. Nem lesz az álamnak sem bevétele, mert nincs fogyasztás azaz nincs áfa, és sorra bedôlnek a cégek akik a fogyasztókat kiszolgálják.
A negativ spirál beindult és egyre gyorsuló ütemben süllyedünk.
Miért!?A közalkalmazottakat nem lehet megtizedelni?.. 😮
Azt gondolták rájuk nem kerül sor?
A magánnyugdíjpénztárba pontosan ezért nem léptünk be anno 1997-ben,akkor dolgoztunk a biztosítónál,(még akkor lehetett választani) a férjem már akkor mondta,hogyha össze gyűlik majd a pénz,akkor valaki le lép vele..Na csak így legyen lottó ötösöm.. 🙂
Hát most ez Orbán volt,le előzve az amerikai bandát,mert szerintem valaki más megtette volna esetleg később..
Ez már kitalálásakor nem volt kóser dolog..
Mindentől függetlenül,rohamos vagyok Orbántól..
7:
Miért ne lehetne.
Most nincs a világon olyan ember akit ne lehetne valahogy megszívatni. Hofi mondása még mindíg érvényes: Ne vigyorogj sovány, mert mire én fogyni kezdek addigra te emlékmű leszel!
Igyekezni kell az önellátásra, közművek, élelem tekintetében a legfontosabb. Persze hosszabb távon a többi is fontos, de ezek a legfontosabbak.
Közművekre: napelem, napkollektor, vegyeskazán
Élelemre: tyúkok, kecskék, kiskert, gyümölcsös, takarmányt lehet szerezni a határból idő rááldozással (fű, gaz, faágak). (tojás, hús, tej, zöldségek, krumpli, gyümölcsök megoldva)
Lehet járni az erdőt és gombászni, és vadon termő gyümölcsöket szedni (szeder, kökény, som, mogyoró, stb).
Jöjjenek vissza csótányék?
Viktor legalább próbál valamit. 1990 óta ez a legkevésbé szervilis kormányunk. Én sem vagyok velük elégedett, szerintem sokmindenben puhák, a magyar érdek még mindig tizedrangú – de legalább már felírják a listára a magyar érdeket is. Hibáznak, veszítenek, de ezzel együtt is csökkentik a jövedelemkiáramlást, jóhogy fúj rájuk a nemzetközi nagytőke minden létező irányból: imf, eu, vasingtónpószt, nyújork és fájnensöltájmsz, szarközi személyesen is…
Nyilván a nyugat vállalatainak jobb lenne egy közvetlen 40%-s szja, ingatlanadó, nyugdíjcsökkentés a mostani bankadó, biztosítási-, áruházláncokra kivetett, telkom-különadó, stb helyett. Viktor beleköpött a levesükbe, nem tudják adómentesen hazautalni a TELJES lóvét amit itt összeharácsolnak. Most azt mondja a nyugat ezt az euban nem lehet, erre kivetnek olyan adót ami a nagy nyugati cégek fogyasztói piacából csapol. Ez egy fokkal rosszabb, de annyit azért lássunk be, hogy ők vannak a célkeresztben és nem mi. /Mert kétharmaddal nem kerülne semmibe kivetni ránk közvetlen adókat, ahogy azt az imf-ecb-worldbank triumvirátus javasolta is, hogy dögölne meg mind ott ahol van/
Próbál lavírozni, ez a dolga. Sajnos nem a Jobbik kapott kétharmadot, a Fidesz mögött ezerféle érdek áll, az ezerből nincs mögöttük stabilan csak mondjuk a harmada, a többivel mind-mind alkudozni kell. Konkrétan a rokkantakat sajnálom, nem rajtuk kéne spórolni, hanem annyival visszavágni a feketék támogatását, bőrszín alapján – dehát egyelőre nem az a világ van, hátha változik lassan ez is.
Ha – mondjuk – az én nézeteimet valló csoportosulás jutna hatalomra, nem lenne különösebb lavírozás, egyszerűen bejelentenénk a dolgokat és azt is, hogy az esetleges szankciókra mi lesz a válaszunk. Garantáltan nem érné meg a külföldnek beleszólni a magyar belügyekbe. De egyelőre sok érdeket maga mögött tudó kormányunk van, nem magyar fundamentalisták kormányoznak. (De nem is hazaáruló bérenc csicskák árulják Magyarországot)
Egy dolgot nem tanult meg a magyar!
Összefogás,amig ez nem lesz, addig mindegy kinek van hatalom a kezében, a népet igy vagy úgy irtani fogja.
Ami tökéletesen megfelel a gyarmat és a rabszolgatartás követelményeinek.
Mert Magyarorszàgon EZ VAN és úgy tünik ez is marad!
Kedves Tibor bá!
Hidd el, értem a dühödet, én is érzem – mégis, van egy komoly különbség köztünk.
Te eleve hullajelöltnek, kiselejtezendő és rövidesen „törvényszerűen” el is pusztuló daráléknak tekinted az emberek 90 százalékát, erre készülsz, ezt hirdeted.
Ugye nem kell ide linkeket tennem a saját írásaidhoz?
Én is dühös vagyok, de azért, mert meggyőződésem, hogy a feladat még mindig – sőt, éppen most, és csak most, csak a mai körülmények között(!) megoldható. Értem azokat a MOTIVÁCIÓKAT, amelyek fenntartják a jelen zsibbadtságot, amelyek miatt tehetetlenül bámuljuk, ahogy káoszba fordulunk. A reménytelenség NEM objektív módon fakad a helyzetből, vagy a külső körülményekből – csak a világról és önmagunkról jelenleg alkotott KÉP az, amelyben nem létezik megoldás, és ha ezt a képet nem tudjuk megváltoztatni, valóban belepusztulunk (csak nálam nem áll meg 90%-nál a számláló, mert több generációban gondolkodom).
Ide meg feleslegesen tennék linkeket, azokat ugyanúgy „félreértenéd” mint bármikor bármilyen írásomat eddig.
Én nem az istenADTA(!) népre haragszom, hanem a hozzád hasonlókra, akik elég intelligensek ahhoz, hogy lássák a problémát, de nem elég bölcsek hozzá, hogy a végére járjanak, akik egy ponton konzekvensen félreértik a következtetési láncokat, és minden erejükkel TERJESZTIK éppen azt az elforduló, közösség és jövő iránti felelősségtől szabaduló gondolkodást, amely ellen hitük szerint síkra szállnak. És éppen EZZEL, éppen ŐK teszik megoldhatatlanná a problémát.
Nyitott vagyok arra, hogy akár csak a fenti állításaimat pontról pontra megvitassuk, de ez az a kérdés, amit először önmagaddal kellene tisztáznod, addig igazából vitáznunk felesleges, mert már számtalanszor lefutottuk ezt a kört. A kérdés ennyi:
„Ugyan, miért izgat téged ez ennyire? Hiszen előre megmondtad, nem?”
„Isten addig verd a magyart, amíg az össze nem fog!”
Aki vallásos annál maradhat Isten, aki nem, cserélje le Orbánra.
Jó poszt Tibor bá, hiába no, ha jót írsz azt is elismerem. 🙂
Egyébként, hogy Orbán meddig marad, az tényleg jó kérdés. Előrevetítve a 2014-es választásokra, hasonló helyzet alakulhat ki, mint a görögöknél. A két nagy párt megszűnik (megszűntek) és megjelennek a kicsik. Végül egyik misung sem kormányzóképes.
2 év alatt azonban még nagyon nagyon sok víz lefolyik a Dunán.
Nekem nagyon pozitív, hogy már több, mint 50%-a a magyaroknak minden politikai pártot elutasít. Szerintem ez jó jel.
11. Kedves Loránd! Nagyon örülök a hozzászólásodnak, mert én is így látom a helyzetünket, mint amit Te leírtál. Sajnos, én nem tudok jól fogalmazni (nem jó a kommunikációs képességem), de ha tudnék, akkor én is ilyen röviden írnám le a lényeget.
11:
Ellentétben veled én nem haragszom rád. Sajnállak, mert csalódásra vagy ítélve, csak még nem jött el ennek az ideje. Persze, volt már egy-két vitánk, aminek az alapja nem változott, de állítom, hogy nem értesz engem. Ezt ebből az egyyetlen, engem jellemezendő szavadból vontam le: „kiselejtezendő”. Sose állítottam, hogy a népesség 90 %-a kiselejtezendő. Azt állítottam és most is állítom, hogy ki lesz selejtezve. Ebből az következki, hogy a te munkád -bármennyire tiszteletreméltó – kidobott reőfeszítés. Az enyém pedig hasznos, sajnos csak a maximum 10 százalék számára. Azt szeretném, hogy a magyar társadalom elérje az optimális 10 százalékot.
9:
Amíg az egyik oldalt csotánynak, a másikat becsületes, de kissé ügyetlen hazafinak tartod, ne osztogasd az észt, mert nagyon messze vagy a helyzet objektív értékelésétől.
Az pedig tárgyi tévedés, hogy Orbán tevékenységéből kifolyólag a nyugati oligarchák kevesebb pénzt tudnak kiszivattyúzni az országból. Orbán minden egyes hülye ötletét törvényszerűen egyre több lakóssági megszorítás követ, ami végsősoron mind az oligarchák zsesbébe landol. A multiknak kivetett összes extra adót mi dobjuk össze. És ez a balfácán minél tovább marad hatalmon, annál több pénzt csoportosít át az ő zsebükbe.
9: Zolcsi
„Sajnos nem a Jobbik kapott kétharmadot,……….Ha – mondjuk – az én nézeteimet valló csoportosulás jutna hatalomra,……stb.”
Ember, tényleg komolyan gondolod azokat, amiket ide leírtál??
Isten óvja Magyarországot, hogy a te nézeteidet valló csoportosulás jusson hatalomra. Akkor tényleg eláshatjuk magunkat a béka segge alá 100 kilométerre. 😮
„az imf-ecb-worldbank triumvirátus …… hogy dögölne meg mind ott ahol van”
Hát ehhez a hozzáálláshoz is csak „gratulálni” tudok (negatív értelemben). Különben megsúgom, hogy akkor is totálisan összedől/bedől az ország, ha nem lesz IMF megállapodás, és viktorka erre próbál játszani, játssza a hülye szabadságharcát a barom állatja, de ennek az árát mindnyájan nyögjük.
És sajnos az előjelek arra utalnak, hogy 2014-ben ez a koszos, mocskos, szemét fidesz banda fogja folytatni tovább.
Szegény Magyarország, megyünk Balkán felé….
16:
Nyugaton már van, aki drukkol Orbánnak, hasznos kísérleti parkánynak tartják. Kiváncsian várják, mit és mekkorát fog bukni, hogy tanuljanak belőle (persze a kísérlet költségeit mi fizetjük)
17:
Csak az a baj Tibor bá’, hogy ha bukni fog (márpedig így hosszú távon nem csinálhatja ez a bolond), akkor vele bukik az ország és a lakosság is.
Épp te írtad: „de ha ennek ellenére a birkák milliói felébrednének, Orbán puccsal fogja megtartani a hatalmát, és nemzetiszínű zászlók sorfala előtt elevenen fog megnyúzni közel 10 millió birkát.”
Hát onnan nyugatról kibicnek lenni könnyű, viszont a kísérleti patkány a legtöbbször megszívja, rosszul jön ki a kísérletből, sokszor beledöglik abba.
Viktor meg tovább táncolja a pávatáncát, teljesen elrugaszkodva a valóságtól, a konkrét gazdasági helyzettől. Neki semmi se drága, bár szerintem nem is látja világosan, hogy mi a helyzet. Álomvilágban, buborékban, a valóságtól totál elszakadva hozza a butábbnál butább döntéseit az országgal, lakosságával kapcsolatban, és nem tűr ellenvetést a bolondja.
Utálom ezt a szemét, koszos bandát.
Orbán viktor levele ..
„Tisztelt Barroso úr! A magyar állam vezetőjeként és a magyar nép nevében azzal fordulok Önhöz, hogy az Ön ellen folytatott szabadságharcomat támogatni és finanszírozni szíveskedjék…
Érdemes meghallgatni az egész levelet, sajnálatosan besírósan jó.
Nem linkelek, hogy ne akadjak fel, Hajós András fiktív levele, youtube 🙂 🙁
Egyébként az addig oké,hogy 9 millió minusszal számolunk vagy 8-7-6 ez mindegy de amikor ezt elértük,hogy már csak a maradék 10-20-30% van akkor utánna mire számítunk? Mitől lesz jobb? Hiszen több élettér jut egy főre de ez nem old meg semmit mert a személyiség,mentalitás marad….most átlag 0.5 hektár termőföld jut ránk ez mondjuk lesz 4hektár/fő de ez nem fog a nagy többségnek semmit jelenteni mert ez a 8szoros szorzó nem a megmaradt 1-2 milliónak a 90%-hoz fog kerülni hanem ahhoz akit Ángyán József is emlegetett például a Felcsúti polgármester aki kapott 20 évre 600 hektárt nos mivel neki ebből nagy eséllyel lesz párszáz milliós bevétele(esetleg a saját hektárjait is meg lehetne nézni) nos tegyük fel neki van 1000hektárja van elég sok pénze itt-ott külföldön,kapcsolatok ezt a jelenlegi 10négyzetkilométer termőföldet szerintem amint lehetősége lesz felbővíteni mondjuk 30-60 négyzetkilométerre akkor meg is fogja tenni mert nincsenek gátló tényezői mert alapból adott egy hatalmas háttér amiből ez nem túl nehéz.De a geddonos 90százalék majd örül ha lesz kecske meg némi zöldség a kertben esetleg az utolsó erőbedobással megszerzett 10-30 hektáron valami gazdálkodást is feltud majd mutatni egész addig amíg valaki akinek van 4000-5000 hektárja nem gondolja úgy,hogy neki az a 30hektár is kell mert éktelenkedik szálkaként a birtokja közepén,és ugye miért is ne szerezné meg azt a pár hektárt hiszen ha nem lenne kapzsi vagy mohó akkor megállt volna ő is mondjuk 100 hektárnál ….de miért is állt volna meg hiszen akitől megakarná szerezni a 30 hektárt az az illető is csak kényszerűségből állt meg 30nál teljesen logikusan azért mert nem volt több pénze.Lehet írni,hogy nem vágyik mindenki összefüggő megyényi területekre van önkontroll meg világbéke de ez mind lényegtelen mert elég csak 1 ember aki vágyik a világ legnagyobb birodalmára és ez az 1 meg is tesz mindent és az álltal ha nincsen konkurencia csupán annyit jelent,hogy gyorsabban megy a dolog ha van konkurencia….márpedig erre a pozícióra mindig jut valaki akkor már ügyeskedni kell,összefogni,tárgyalni,felosztani a területet. Szóval jó lesz ez a geddon dolog csak megint nem old meg semmit mert nincsenek egyenlő feltételek így ugyanaz lesz a végkifejlet csupán a darabszám csökken .Mert az senki nem gondolja komolyan,hogy a kecske/öthektár/öko életmód vs 5000hektár/aw129 helikopter hőkamerával,automata fegyverekkel ugyanazt a végeredményt fogja hozni.Jelenleg talán annyi az egyetlen dolog a kettőben,hogy akinek félmegyéje vagy 45 milliárdja van azt is meg lehet ölni…mondjuk a likvidálás kivitelezhetősége között már megint megmutatkoznak a különbségek.Néha azért jól jön a porhüvely,főleg,hogy könnyű benne kárt tenni:)
20: Minden bajnak forrása a magántulajdon. 😉
„Ha ez az ember épeszű, akkor heréljetek ki!”
Teljesen egyetértek. Szerintem minden otthoni kinyilatkoztatása másnap reggel már Merkel íróasztalán fekszik lefordítva.
8!
Egyetértek..
9!
Ettől a dumától kapok rohamot!
Csökkentik a jövedelem kiáramlást?!!!!
Ne röhögtess már!!
Gyurcsányék idejében nem áramlott ki ennyi pénz az országból mint most..Csak pofázik Zorbán..Szépeket beszél..A másik oldalról meg megnyúz.Nem veszed észre?!A forintot úgy rángatják,hogy 5 perc nyugalmam nincs..Mit gondolsz ez mennyi plusz pénz nekik?.
Hogy ő próbál valamit?Persze!!Magának meg a kölkeinek!!
Ha annyira nyugat ellen lenne,már régen le lőtték volna…
21!
Egy mondatban leírtad a lényeget.. 🙂
19!
Olvastam,és tényleg jó volt.. 🙂
16,18!
Hasonlóan gondolom..
24: Melike, te huncut vagy 😉 ezt nem is lehet olvasni csak hallgatni, de azért 🙂
25!
Dorka igazad van..De nem vagyok huncut,mert tényleg láttam és hallottam amikor felolvasta.. 🙂
Csak már automatice gépelek mindent ami kézre jön.. 🙂
23. Melike
„Gyurcsányék idejében nem áramlott ki ennyi pénz az országból mint most..”
Erre ne vegyél mérget…
Akkor még VOLT kiáramoltatni való…
Mára már elfogyott, és ezt próbálja meg az EU/IMF leverni Orbánon, mert megszokta a jó bevételt. Láthattad magad is, a multiadót és a bankadót megtorpedózák és áthárítatták a kormánnyal a népre… A ballib meg újjongva segített ebben. Örökre hálásak leszünk ezért.
Lehet, hogy Orbán szarul csinálja…
De ha megbukik, akkor első osztályú PR-al fogja Bajnai eladni az egyetemisták veséjét a szervkereskedőknek, és a mostani Orbán ellenszurkolók még majd bontják a pezsgőt…
Igaz… azok, akik a multik és a bankok középvezetését adják azok jól fognak járni… NEKIK majd megint dübörög a gazdaság… Tiborbá is ennek a 10%-nak szurkol…
Igaz, vannak akik felmérték az érdekeiket… bizonyos szempontból helyesen… Amíg társaikat be tudják lökdösni a krokodiloknak, addig rájuk később kerül a sor.
23. Melike
„Ha annyira nyugat ellen lenne,már régen le lőtték volna…”
Hogyne, hogy mártírt csináljanak belőle?
Inkább megy ezerrel a fasisztázás, nácizás, rasszistázás…
Tele van a nyugati sajtó ezekkel… A libsi társaság meg adja hozzá a muníciót.
Ha olyan jó lenne Orbán a nyugatnak, akkor nem szivatnák annyira.
27:
Szurkol a faszom. Tényeket állapítok meg, és hívom fel rá a figyelmet.
20:
Az az érdekes, hogy az ilyen nagybirtokosok lesznek az elsők között felkoncolva az éhes tömeg által mondjuk a kifosztott üzletek után.
Lehet lőni az embereket, de akkor egyrészt ki fog neki dolgozni, másrészt mit kezd az 1000 ha területével ha aztán nincs kinek értékesíteni a nagyipari terméket.
Sokan 2-3-5 évre elegendő élelmiszerrel elrejtőznek a házukban, és szépen kivárják mire mennek addig az emberek.
Soha nem látott konjunktúrája van az atombiztos bunkereknek, pánikszobáknak.
írtam már hogy ne legyél célpont, a nagybirtokos az célpont.
Attila, szurkolhatsz Orbánéknak, és kampányolhatsz melletük. De akkor gyere csak szépen haza, és élvezd azt amivel jár. Le övönalulizhatsz, de amikor te a kroki hátán ülsz, akkor ne biztasd a krokieledeleket, hogy pöcköljék a kroki orrát. Ha már kroki egyáltalán az EU.
31!
Ez jó volt Dorka.. 🙂
20:
„Ángyán József is emlegetett például a Felcsúti polgármester aki kapott 20 évre 600 hektárt nos mivel neki ebből nagy eséllyel lesz párszáz milliós bevétele”
Ha már Ángyánról esett szó, írt egy újabb leleplező irományt, íme itt olvasható:
kielegyenafold.hu/userfiles/esettanulmany_2_borsodi_mezoseg_angyan.pdf
Azért érdemes elolvasni, mert ilyen élet közelből ritkán tapasztalja meg az ember a mutyizást.
31. Dorka
„Le övönalulizhatsz, de amikor te a kroki hátán ülsz, akkor ne biztasd a krokieledeleket, hogy pöcköljék a kroki orrát. Ha már kroki egyáltalán az EU.”
Ha én lennék it a kroki hátán Tiborbá, akkor nyilván nektek szurkolnék, hogy cseréljétek már le azt az izgága Orbánt, hogy ide hozzám a franciákhoz zavartalanabbul áramolhasson a Sodexón meg a Suezen meg a Auchanon (gy.k. madaras teszkó) keresztül a zsozsó.
De nyilván nem tudom megitélni saját jól felfogott érdekeimet, és annak szurkolok, akik a krokodilt megpróbálják kikerülni…
Igazad lehet abban hogy talán nem is az EU a kroki…
Mióta kiderült, hogy az ECB is az IMF-nél kuncsorog, és hogy az USA keze van a legtöbb hitelminősítős hisztiben, azóta látszik hogy az EU is csak egy stróman a bizniszben…
Az euró rohamosan gyengül a dollárhoz képest, már honapok óta.
Valami furcsa új törvények szerint ketyeg mostanában a világgazdaság.
Ha a magyar külkereskedelmi mérleget nézzük, akkor nincs magyarázat a romló forinra… csak a „piac” idegessége…
Hasonlóképpen az USA-ban semmi más nem működik, csak a bankóprés meg a háborúsdi… Iparilag az EU jóval erősebb, de mégis a dollár erősödik.
Tehát a kroki már a nagyfiúk közül is befalt néhányat…
Szerintem azért vannak annyian a pocsolya partján, hogy meg lehessen fingatni a krokodilt…
De sajnos sokan vannak azok akik annyi túléléssel is megelégszenek amennyit mások belökdösésével kicsikarnak…
Persze… lehet Orbánt fikázni, ad rá okot bőven…
De pont azoktól lehet a leghangosabb jajgatást hallani, akik a leglelkesebben szolgálták a krokodilt, játszották át az ország forrásait a globál elit kezére… itt érzek valami igyekezetet, hogy ezeknél a bűnöknél kellene valahogy feketébbre festeni Orbánt.
De akik ezen a meccsen az IMF-nek szurkolnak, azoknak eleve nincs nagy hitele… már erkölcsileg.
14: Tibor bá: Stimmt.
Én nem „sajnállak” téged, mert lenne képességed átlátni a helyzetet, de nem teszed meg.
Intelligens vagy, de nem veszed komolyan, hogy az előfeltételezéseid ugyanúgy korlátozzák a befogadó képességedet, mint azokét, akiket ugyanezen (bár mondhatjuk, „alacsonyabb küszöbnél” tanúsított) viselkedés miatt kritizálsz, birkázol, istenvertézel.
Értem én, hogy ha egyetlen szót találsz, amibe a mondatból kiragadva képes vagy belekötni, akkor megteszed ahelyett, hogy GONDOLKODNÁL. Már engedelmeddel… ugyan mi különbség van a két állítás közöt???
T: „Azt állítottam és most is állítom, hogy ki lesz selejtezve.”
KL: „Te eleve hullajelöltnek, kiselejtezendő és rövidesen “törvényszerűen” el is pusztuló daráléknak tekinted az emberek 90 százalékát, erre készülsz, ezt hirdeted.”
—
„Haragszom”, mert félig tudatosan ÁTVERED azokat, akik téged olvasnak, és nem mentség, hogy önmagadat is átvered közben.
Te is tudod, hogy az itt olvasók, hegesztő tanfolyamra bejelentkezők közül egyetlen egy sem lesz benne az első generációs 10% maradékban. Oda azok kerülnek be, akikben töredék másodpercnyi kétely nem merül fel, hogy meghúzzák-e a ravaszt, ha egy ember, egy nő, egy gyerek van a célkeresztben. Akik nem lőnek rá egy gyerekre, mert agyon is verhetik; ha valakit megnyomorítottak már otthagyják, mert kár a lőszerért.
TE ERRŐL a történetről beszélsz, hahó! ÉN vagyok az, aki nem hajlandó ilyen kimenetellel foglalkozni.
Figyelj, és értsd már meg végre: NEM TAGADOM, hogy az általad „kiképzett” optimális 10% alkalmas LENNE megfogni a zuhanást a 10%-os szinten!
De éppen a civilizált, emberhez méltó gondolkodása miatt NEM LESZ KÉPES rá, és ugyanolyan tehetetlenül nézi majd végig a maradék infrastruktúra szétverését, amilyen tehetetlenül én nézem most, ahogy TE vered szét azt a gondolkodásmódot, ami a 100% megtartását (igen, részben miattad igen kis eséllyel) lehetővé tenné.
Tovább megyek: valahol az olvasóid is tudják ugyanezt, ezért nem tódulnak tömegek a kiselőadásokra, ezért NEM MOZDUL SEMMI, csak a FÁSULTSÁG nő! Egyebek mellett hála az ismeret (kiábrándultság) terjesztésednek.
Bocs.
—
De lásd, kivel van dolgot, adok egy jó tanácsot. Ha komolyan gondolod a 10%-os tervet, ALAPÍTS SZEKTÁT!
Hitesd el a 10%-kal, hogy nekik Istentől adott kötelességük agyonverni a maradék 90%-ot, ha közel kerülnek. Biztosítsd őket arról, hogy ez a leghelyesebb amit tehetnek, egy szemernyi kétely, egy töredék másodpercnyi gondolkodás ne legyen bennük, mert az életveszélyes! Mondjuk vond be Armát, és jelentsd ki, hogy aki nem viseli a jeledet, az látens zsidó. Ja, Dorka rápacsált…
Ezt KELL tenned, ha tényleg fenn akarod tartani az emberi civilizációt egy 90%-ot elsöprő káoszban. Mondjuk azt nem tudom, az atomerőművek kérdését hogyan kellene megoldani. Talán imádkozni kellene, de az úgyis alapkövetelmény…
… és igyekezz, mert ugyanez zajlik a háttérben, „a tiszta magyar vér”, az „igaz hit” és hasonlók jegyében, viszont ők hegeszteni se akartnak, csak lőni a „gonoszokat”. Őszintén mondom, SZURKOLOK NEKED, mert ha az én történetem nem jön be, akkor a te vakhitű, intelligens gyilkosaid maradnak, mint utolsó esély a patkányok előtt. Én meg úgysem tudnék mit kezdeni ilyen humanoidokkal…
35:
Ha valóban intelligensnek tartasz, akkor miért kísérletezel ilyesmivel?
„…. ha egyetlen szót találsz, amibe a mondatból kiragadva képes vagy belekötni,” — „ugyan mi különbség van a két állítás között?”
A „ki lesz selejtezve” (amit én állítok) és a „kiselejtezendő” (amit a számba adtál) között pontosan annyi a különbség, mint mi kettőnk között. Nekem van egy ésszerű jövő sejtésem, amit közlök. Te pedig ítélkezel emberek felett, eldöntöd mi a helyes stratégia, és az le akarod nyomni az emberek torkán (az enyémen is).
Neked hivatástudatod van, ezért prédikálsz, térítesz (és ezt ajánlod nekem is). Én pedig kinyitom a tapasztalataim tárát, betekintést nyújtok, amiből mindenki vehet ízlése szerint, és aztán dönt, hogy mit tegyen.
„Haragudni” haragudhatsz, de ez az „átverés” csak a te véleményed, nincs bizonyítva. Békés körülmények között a civilizált átlag valóban nem húzza meg a ravaszt. De ha túléli az első hullámot, akkor jó eséllyel meg fogja húzni. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy amit te akarsz, az sose fog bekövetkezni. Amit én előre látok, az szinte bizonyos, amire igenis fel kell készülni. Ha aztán valaki nem húzza meg a ravaszt, azért én már nem felelek. Fegyvert tudok adni a kezébe, de helyette nem tudom meghúzni a ravaszt. De mi van akkor, ha meg akarná húzni, de nincs mit?
Hogy nem mozdul semmi? Tévedsz, az emberek tömegesen szerveződnek.
Ez a szekta ötlet jellemző rád, mert te pont ezt csinálod. Sok sikert hozzá.
35. Kedves Lóránd
Kár a gőzért.
A 10%-os elmélet azért nem működik, mert a „modern” elit önmagában életképtelen. A kihasználandó, beáldozandó tömegek nélkül még WC-re se tudnak menni. Hosszú évszázadok alatt vesztették el képességeiket, és Tiborbá hegesztőtanfolyamai nem tudják pótolni. A hülye tömgeből azért még többen tudják, hogy mikor kell ültetni a krumplit, és nem halnak szörnyet ha pár napig nem tudnak meleg vízben zuhanyozni…
Ezért rosz Tiborbá célközönsége. Aki hisz a 10%-ban, az bárki torkát átvágja, a 10%-on belül is. Ez így egy gyilkológép-szelekció, amit nem lehet leállítani.
Öööhhmmm…
„Remélem, nem találod sértőnek a „birkanép” kifejezést?”
„egy infantilis, álmodozó vezér rögeszmés képzelgése”
„a nép java birka, és még béget is hozzá.”
„A nép, az istenverte nép lenyelte…” (5x!)
„nemzetiszínű zászlók sorfala előtt elevenen fog megnyúzni közel 10 millió birkát.”
Ne is haragudj, de ha EZ nem ítélkezés és prédikáció, akkor nem tudom, mi lehet az… 😀
A nyelvtanról… bocsáss meg, a „9 millió magyar fog meghalni” cikk, a „közel 10 millió birka megnyúzása” szövegek mellett nem tűnt csúsztatásnak a „kiselejtezendő” szó használata. A cikked alapján, amire reagáltam, mihez is kezdenél a bégető birkákkal a (szerinted) megtartható optimális 10%-ban?
De persze legyen, hagyjuk ki a téged bántó egyetlen szót a mondatból. A többi stimmel?
“Te eleve hullajelöltnek, rövidesen “törvényszerűen” el is pusztuló daráléknak tekinted az emberek 90 százalékát, erre készülsz, ezt hirdeted.”
Én, az ítélkező pedig azon töröm magam, hogy MEGÉRTSEM a folyamatokat, olyan motivációkat találjak, amelyek mentén baromi kemény munkával MEGTARTHATÓ a 100%, NEM birka, hanem az adott rendszerben elfásult, kétségbeesett, pótcselekvésekbe hajszolt EMBER.
Ehhez keresek értelmes, mai eszközökkel megvalósítható STRATÉGIÁT. Tény, ez nem „válogatás és ízlés” kérdése, hanem logikus, kritikus gondolkodást, megértést és szervezett tevékenységet jelent. Letettem az asztalra egy elég komplex tervet, amihez neked nincs türelmed – miért is lenne, hiszen szerinted „úgysem valósul meg”, én pedig „csalódni fogok”.
Ebben is igazat adok: EZ NEM FOG MEGVALÓSULNI. Ugyanis nem én tojom a spanyolviaszt, és SEGÍTSÉGET kérek mindenkitől a hibák megtalálásához, konkrét területekhez való illesztéshez, én csak alapelveket, illetve egy informatikai keretet tudok érdemben összerakni (HA egyáltalán).
Ha segítenének, nyilván MÁS lenne, mint amit kitaláltam. Segítség nélkül pedig semmi nem lesz belőle, sőt az is lehet, hogy őrült sok munka árán SEM sikerül végül. Nekem sem sikerült még csak elkezdenem sem a megvalósítást. De sajnálatot nem kérek, mert értelmesnek tartok minden egyes percet, amelyet ezzel töltök, az eredménytől függetlenül.
—
Logikai törvény: hamis feltételből bármi következik.
„ha túléli az első hullámot” – ez szerintem téves feltételezés: értelmes és érzékeny ember nem képes „elsőként” lőni, egy 90%-os káoszban pedig ennyi elég az áldozattá váláshoz. Ha pedig a maradék 10% nem komolyan szelektált, „túlélőnek kiképzett” gárda, csak mutatóba van közöttük egy-kettő, az NEM LESZ ELÉG. Ha tényleg gondoskodni akarsz arról a 10%-ról, akkor biztosítanod kell a teljes meggyőzöttségüket az első pillanattól, a legrosszabb időszakban. HINNIÜK kell, amikor még nem tapasztalták meg azt, hogy a csőcselék eltapossa, egy ártatlan szemű gyerek leszúrja őket – különben késő lesz.
Tényleg ERRE szerveződnek azok a bizonyos „tömegek”?
—
Részemről nincs igazán több mondanivalóm, ez is inkább ismétlés. Viszont ez egy érdekes párbeszéd, markáns véleménykülönbséget járunk körbe, engedélyt kérek rá, hogy a te válaszaidat (az erre adottal együtt) teljes terjedelmükben idézzem a saját blogomon. (Mind a húsz ember számára, aki elolvassa… 😀 )
38:
Nem az a baj, hogy nem értünk egyet. Az a baj, hogy nem érted, amit írok. Már pedig nincs kedvem ismételgetni magam. Ez a mondatrészed: ” Ha tényleg gondoskodni akarsz arról a 10%-ról,” mindent elárul.
39, Tibor bá:
A blogomra általában (az olvashatóság érdekében) egy-egy kulcsmondatnyi idézetet és a forrás linket szoktam áthozni mások szövegeihez, a teljes terjedelmű másolathoz szoktam engedélyt kérni, elvégre nem az én „termékem”. Köszönöm.
Kicsit a közeli jövőböl visszanézve.
Kinél gyorsabban, kinél lassabban zajlott le a felismerésig tartó út, de mindenkinél megtörtént az elkerülhetetlen. A felismerése annak, hogy ebben a helyzetben nem számíthatnak másra, a döntéseket ezután maguknak kell meghozni. A hatalom cserbenhagyta őket.
Na, nem azokat a döntéseket, amik saját döntésünknek vannak, voltak álcázva. Amiket környezetünk, társadalmunk, szokásaink, vallásunk, biológiai késztetésünk és még számtalan elvárásból fakadóan meglépünk életünk során. Ezeket az álca döntéseket különböző időben, de mind egyformán meghozza mindegyikőnk.
Valamikor, réges régen eldöntötték, hogy nem elég egyszerűen párt választani és a párjával, így vagy úgy éldegélhetne az ember, maguk vagy a közösség által nevelt utódokkal együtt, hanem rituálék sorát fonták az egymást választó emberpárok köré. Majd az éppen aktuális társadalmi és vallási trend jogokat kreált, elvárásokat fogalmazott meg az emberpárokkal szemben, erkölcsitől az anyagiakig. Megszabva, hogy egy férjed vagy feleséged lehet, esetleg több férjed vagy több feleséged. Épp hol vagyunk a bolygón. A hatalmat birtokló társadalmi trend azt is megmondta, mikor, hol, milyen ruhát hordhatsz, hogyan viselkedhetsz különböző helyzetekben. Hogyan szerezheted be élelmedet, vadászat által a természetből, vagy egy bevásárló központ polcairól. Lássuk be ezeket eldönteni nem megveszekedettül nehéz és nem egy bonyolult feladat az ember számára.
Finomra őrölt sót vegyen le a polcról vagy durva szemcsézetűt. Ilyen alacsony szintre süllyeszteni az emberi faj egyedeinek döntési küszöbét, egyéni felelősségét, bűncselekmény az emberi közösségek által választott, vallási, politikai, gazdasági, kulturális vezetők részéről. A hatalmon lévők még a kimondható szavakat is korlátozzák. Mikor használhat az ember trágár szavakat, mikor választékos beszédet várnak el tőle. Ha nem a norma szerint tesz megfoszthatták mozgási szabadságától is,
és az embert támasztó mankók végelláthatatlan sorával sikerült döntésképtelen /életképtelen/ embermilliárdokat létrehozni.
Nem csodálkozom azon, hogy sokan rossz döntést hoznak, hisz már azt sem tudják miként támaszkodhatnának saját magukra. Magukra, amiről Tiborbá beszél.
„Mentse meg mindenki saját magát.”
Lehet, hogy nem tűnt föl, de nem azzal kezdte a túlélési tanácsokat, hogy lőjük le a szomszédot. Épp ellenkezőleg, keresd meg azt akivel együttműködni tudsz, /megjegyzem, ez az egész weboldal nekem erről szól/,az ételt termeld meg magadnak, a vizről gondoskodj, ez az igazi segítség. Ne a másiktól várd a megoldást, támaszkodj magadra. Ha ezt sokan megértenék, akkor nekik lenne élelmük, vizük és nem mennének gyilkolászni, így tényleg több túlélő lehetne.
41. Károly
„Ne a másiktól várd a megoldást, támaszkodj magadra. Ha ezt sokan megértenék, akkor nekik lenne élelmük, vizük és nem mennének gyilkolászni, így tényleg több túlélő lehetne.”
Szerintem ha támaszkodhatunk egymásra, hatékonyabbak lehetnénk…
A „csak magadra támaszkodhatsz” elv paranoiához, bizalmatlansághoz vezet és a hullákat gyarapítja…
Itt is többször elhangzott: NINCS túlélő hangya… túlélő hangyaboly van.
A túlélés nem a kamra feltöltéssel kezdődik, hanem a közösség építésével.
42. Attila Azért az emberiség megmaradó 10%-a nem tűnik hangyabolynak.
Szerintem a túlélés a gondolkodás megváltoztatásával kezdődik.
41, 42: Valahogy így.
Az ember egyedi önfenntartó képessége nevetséges szintű. Fajunk előnye abból származik, hogy több egyed képes a fejlett kommunikáció révén „egy lényként” reagálni az aktuális helyzetekre. SOHA nem volt „magad”: aki nem volt tagja egy törzsnek, halott volt.
Az egyéni „mentsd meg magad” parancs így szól: „szerezz ételt” – a közösségi meg így: „termeljünk ételt”. Ha elfogadom is Tibor bá feltételezését arról, hogy a magyar lakosság 10%-a lenne képes ezen a területen önfenntartó gazdaságot üzemeltetni (a konkrét, tragikus körülményekről most inkább ne is beszéljünk), annak a 10%-nak a közösségi parancsot kellene követnie, és az első hullámban sikeresen megvédenie magát a 90%, „szerezz” parancs nevében az életéért ellene harcoló (először sok szervezetlen egyedből, a végén viszont már igen durva és hatékony portyázókból álló) tömegtől.
Erre a racionális esély nulla, a megfelelően képzett közösség aránya és mérete egyaránt túl kicsi, a zuhanást megfogni nem képes. Ennyi. Ezt minimális józan ésszel bárki beláthatja, aki „közösségépítés” címszó alatt nem a túlerőben lévő támadók eszközhatékony agyonverését gyakorolja először, és csak UTÁNA gondolkodik az ivóvíz ellátáson.
39: Hát ez a bajom veled, Tibor bá, hiába szeretnéd azt hinni, hogy nem értem, amit mondasz.
Te egy garantáltan NULLA esélyű illúziót, romlott halat árulsz a gyékényeden, mert kiábrándultál az emberekből, és nem érdekelnek az utódaid. Így aztán nyugodt lélekkel mosod kezeidet: te nem vagy felelős azért, hogy mit visznek el tőled és mennyire lesznek rosszul tőle.
Én veled ellentétben felelősséget vállalok a szavaimért, az utódaim, mindnyájunk utódainak vállalható életéért tépem a szám. Nyilván nem garantálhatom, hogy tökéletes minőségű és mindenkinek jó árut kínálok, de legjobb tudásom szerint jó az, amit mondok.
Igen, a mögöttes elemzés hosszú, a használati utasítást el kellene olvasni és megérteni, esetleg konkrét hibákat találni (nem „nem hiszem”, „az úgyse úgy van”, „te ezt nem értheted” szintű lózungokat eregetni), jobb megközelítéseket javasolni. Nem való mindenkinek, de nem is kell „tömeg”, csak néhány mintaalkotó szintű gondolkodó.
Amit én mondok, az egy minimális esélyű hosszú távú megoldás. A tiéd legjobb esetben rövid távon, néhány ember számára késlelteti a teljes összeomlást, a jelenben pedig megnehezíti a valódi megoldások keresését, mert egyszerűbb felületes kijelentéseket tenni, meséket hirdetni, mint gondolkodni és felelősséget vállalni, és IGEN, GONDOSKODNI. A jövőről. Ahogy azt minden minket megelőző generáció tette, és amiért mi egyáltalán itt lehetünk és ilyen módon élhetünk.
Viszont valóban képes vagy bármikor túlkiabálni engem – legegyszerűbben pont úgy, hogy azzal vádolsz, amit te magad csinálsz, aztán elhallgatsz, amikor erre rámutatok. Nyilván ezt te nem így látod, de a jegyzőkönyv kedvéért gondoltam, elmondom.
Birkanép:
– Te beveszed még, amit Orbán mond?
– Beeeeeee!
😀
44:
Nem ábrándultam ki az emberiségből, mert olyan, amilyenre evolválódott. Nyilván mindezideig a pszichés tulajdonaságai pozitívak voltak fennmaradása szempontjából. Ez most változni látszik, mert közel van az önpusztításhoz. Az én (önként felvállalt) szerepem az, hogy erre rámutassak. A te szerepvállalásodhoz hasonlókkal mér találkoztunk. A leghíresebb közölük Jézus Krisztus névre hallgat. Tanai tiszta elterjedéséhez 2000 év kevés volt, viszont ragyogóan fel tudták használni önző egyének, akik a tanok segítségével átverték a tömegeket, pont úgy, ahogy az én megfigyelésemből, és figyemeztetéseimből következik.
A hangyaboly elképzelésedben ott van a hiba, hogy a hangyáknak nincs öntudata. Az öntudattal együt jár a végső elmúlás felismerése. Egy ember csoport ragyogóan működik addig, amíg az elsődleges érdek közös, például a falú megvédése külső támadással szemben, de amint ez a veszély elmúlik felbukkan az egyéni önzés, amikor is a legrafináltabb hajlandó feláldozni a közösséget saját haszna érdekében. Például Kossuth Lajos vagy Szapolyai János, ha jól ismert történelmi példákat akarsz.
46, Tibor bá: Jó végszó! Ráadásul a civilizációs önpusztítás és az egyéni halál-tudat kapcsolata nálam is alapvető fontosságú.
Az én játékom pedig ott kezdődik, hogy nem csak az ember tulajdonságai, hanem a társadalmi („informatikai”) környezete is megváltozott, sőt az utóbbi változás feldolgozatlansága az OKA az előbbi negatív elhajlásának. A gyökeresen megváltozott környezet pedig ESÉLYT jelent arra, hogy a korábbi (szintén ismert és hasonlóan értékelt) tapasztalatok ellenére más legyen a végkifejlet – HA hajlandóak vagyunk nagyon komolyan foglalkozni vele.
Ez a hajlandóság (nálam „csak azért is” megléte, nálad „juszt is” hiánya) az alapvető eltérés kettőnk között, amit nem lehet érvekkel áthidalni. A vita attól még üdítő – szerintem példaértékű, ahogy aprítjuk egymást… 🙂
Jut eszembe a termeld-meg-a-kajád mozgalom híveinek biztos érdekes lesz a tegnapi hvg-n megjelent cikk, ami a bevezetendő termőföld adóról szól, illetve a föld értékesítése után befizetendő 27% Áfá-ról. Már fent is szemet szúrt a nagy önellátásra való törekvés, és tesznek is ellene…
Nekem Lóránd hozzászólásai a szívem csücske, azonban ennek ellenére Tibor bá’ hozzászólásai alapján élek. Akkor most én köpönyegforgató vagyok? 🙂
Még szóban sem vagyok képes összefogni mással, nemhogy tettekkel!
(Mielőtt valaki az első követ hajítja rám: 3 éve egy pár ember összefogott egy közös érdekük képviselete mellett. Már akkor látszott, hogy teljesen más gondolkodású emberek voltak. Akkor engem lehülyéztek, mert nem álltam be közéjük. Ma én beszélek még mindegyik családdal, de ők már csak köszönnek egymásnak, vagy még azt sem.)
Sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy miért nem tudok én együttműködni másokkal?
Olyan, hogy egyenlőség nincs! És én hasonlóniát sem szeretnék.
Szerintem, pl. a cigány gyűjtsön vasat (ne lopja), én dolgozzak, az ország vezetői pedig vigyázzanak arra, hogy olyan törvények szülessenek, hogy senki ne tudja a másikat kihasználni.
Mások nem így gondolják. Sőt, mindenki másképpen gondolkodik. Mégis mindenki egységet akar, egy kisebb-nagyobb egységbe való beilleszkedést. Szerintem azért, mert nincs elég életterünk.
A klímás posztokból kiindulva, talán van még időnk arra, hogy másképpen gondolkodjunk. Én azt szeretném, ha kicsit többet kérdezne mindenki. Mert nincs mindenki számára 100%-os megoldás.
Lóránd megoldása számomra az ideális: „SOHA nem volt “magad”: aki nem volt tagja egy törzsnek, halott volt.” De, hol van az a törzs, aminek szívesen a tagja lehetnék, vagy amelyik befogad? Ha befogad egy törzs, akkor úgy járok, ahogy Tibor bá’ mondta: „amikor is a legrafináltabb hajlandó feláldozni a közösséget saját haszna érdekében”, mivel én nem vagyok rafinált, de még okos sem, tehát áldozat leszek (mint jelenleg ebben a társadalomban, ahol a szabadságom egyenlő a nullával). Ha magam akarom megoldani a problémáimat, akkor is áldozat leszek, mert egyedül nem megy.
Ha egyre több ember ébredne rá, hogy mindenkinek saját magából kiindulva kell: „gondolkodni és felelősséget vállalni, és IGEN, GONDOSKODNI”, akkor lehetne életképes jövőbeni társadalomban gondolkodni. Azonban, aki elolvasta Aronson-tól A társas lény-t, az belelát abba, amit Tibor bá’ mond: „Nyilván mindezideig a pszichés tulajdonaságai pozitívak voltak fennmaradása szempontjából. Ez most változni látszik, mert közel van az önpusztításhoz.”
Szeretném, ha folytatnátok az érveléseket, mert a célotok ugyanaz, de más úton haladtok, és lennie kell egy pontnak, ahol összeér a két gondolkodásmód. Talán az a pont lesz az, ahol a „birkák” megtalálják a karámon a rést.
49:
Nemigen van mit folytatni Miértke. Egy összeomlás felé tartunk, amit ezer Kedves Lorád se tud(na) megakadályozni, mert az erőforrások elfogynak (Jancsika). Ezt túl kell élni, és az nem megy tömjénnel és mirhával. Ha túlélted akkorf bevetheted magad a konszolidációba, de sokkal-sokkal primitívebb színten. A túlélő emberiség meg fogja találni az egyensúly pontot az egyéni önzés és a közösségi szellem között, mert midig is megtalálta. Hacsak nem lesz termonukleáris háború, mert akkor a Földet átadjuk a csotányoknak.
49, 50: Valóban nemigen van mit folytatni – itt és így.
Mert hiába ismételném el sokadszor, hogy
– az erőforrások „elfogyása” csak a mai, pazarlásra optimalizált rendszerben igaz; értelmes és belátó szervezéssel a fogyasztásunk mai nevetséges töredékére csökkenthető, ami létfontosságú, mert időt nyerünk a további átalakításokhoz;
– nem tömjén és mirha kell, de a vasbunkó se jó. Korrekt informatikai rendszerre van szükség, ami a fenti, erőforrás-optimalizált, valós idejű szervezést lehetővé teszi. Ehhez a motiváción kívül MINDEN adott;
– 10%-os túlélés pedig nincs, a termonukleáris háború által szélnek eresztett sugárzás nevetséges lófütty ahhoz mérve, amit a káoszban eldurranó atomerőművek (reaktorok és pihentető medencék) a világ minden pontján, a legnagyobb folyamok mellett és az óceánok partján elszórnak;
– konszolidáció pedig enélkül sincs azzal a csapattal, akik túlélik az első rohamot, mert a legalja marad meg, nem a termelők.
Figyelembe véve, hogy erről mennyit és milyen precizitással írtam ide (is), összevetve azzal a sekélyes szöveggel, amit Tibor bá mindebből kiolvasott, figyelmen kívül hagyva a szerintem megalapozott ellenérveket – nos, inkább passzolnám a kérdést.
Ja, „úgy” semmiképp ne élj, mint én, nem reklámozom. Irgalmatlan időt töltöttem azzal, hogy ezeket a terveket kidolgozzam, az informatikai részét bemutatható komponensek szintjén. Több, mint egy éve nincs semmi keresetem, mert úgy gondoltam, ha eljutok erre a szintre, addigra lesz bármilyen környezet, ahol úgy tudom folytatni, hogy meg is élünk belőle. Ehhez képest a triviális alapok megértetéséig sem jutottam el, ahonnan egyáltalán vitatkozni érdemes lenne. Lásd például a fentieket.
51:
Ezt alátámasztanád, hogy hogyan látod el a 7milliárd embert ügyesen tervezve fosszilis és nukleáris források nélkül?
Nem véletlen, hogy a középkorban kb 1milliárd körül volt a népességplafon, és ott is erősen errodálja a népesség léte a környezetet (sivatagosodás).
53: ÉN? Sehogy. Sőt vakbélműtétet sem tudok végezni! Továbbá nem hét, hanem tíz milliárdot kell ellátni, mert ha el is kezdünk fékezni, azért van tehetetlensége a szaporodási rátának.
Viszont állítom, hogy a feladat százmillió autóval megoldott egyedi közlekedés; béna szigetelés miatt egyszerűen a levegőbe okádott energia; egyutas csomagolások, fegyverek, „szórakoztatás”, gigaépítmények, … mellett MEGOLDHATATLAN – ez azonban nem jelenti azt, hogy NINCS is megoldás, ha képesek lennénk nem orbitális idiótákként viselkedni.
Érdemes egy kicsit belegondolni abba is, hogy a mai fejlettségünk, tudásunk, technológiánk mennyi olyan dolgot tesz lehetővé, amire a középkorban nem volt lehetőség. Nagyon valószínűnek tartom, hogy képesek lennénk megoldani ezt a problémát, ha egyáltalán akarnánk. Addig viszont, amíg nem is foglalkozunk vele, mert egy törvényszerűen összeomló gazdasági rendszer miatt pampogunk, meg egymást öljük, meg lemondóan sóhajtozunk – nos, addig esélyünk sincs.
Az sem lenne lehetséges út amire én gondolok?
Én próbáltam lépésenként átvenni ezt az összeomlás dolgot.
Fogyasztáscsökkenés – népességcsökkenés – vezetők szelektálása
Az már látható, hogy sokan maguktól is lemondanak a nagyvárosokban való életről (a világ minden táján). Maguktól tanulnak, pl. azt, hogy 1 marhának 1 hektár legelő dukál, akkor 40 millió embert nem fog eltartani a Kárpát-medence.
Aztán ott vannak azok, akik nem maguktól, de előbb-utóbb kénytelenek lesznek (hitel károsultak, munkanélküliek, alacsony jövedelműek)leadni a kényelmükből, és elég nagy tömeget alkotnak azok is, akiknek már most sem áll módjukban a fogyasztás. A fogyasztás visszaesésével kevesebb energia fog fogyni, tehát egy kicsit több idő lesz arra, hogy elgondolkodjunk a jövőnkön.
Én örülök a népességcsökkenésnek és támogatom, mert szerintem egy embernek több élettérre van szüksége, mint amennyiben most létezünk.
Aztán a másik fontos dolog szerintem, hogy amíg azon törpölünk, hogy a fosszilis energiát hogyan tudnánk kiváltani, sőt még nagyobb luxust biztosítani magunknak, akkor biztos, hogy nem szánunk az utódainknak sok jövőt. (Itt arra gondolok, hogy pl. egy egyszerű szélkerék legyártásához milyen sok alapanyagra van szükség, és milyen sok energiába kerül. A számítógépes vezérlésekbe pedig még több.)
Így talán már több ember maradna meg 10%-nál.
Egy nagyon elkeserítő gondolatom is van. Azt gondolom, nem kell félni, hogy a fegyveres hordáktól nem tudják a túlélők megvédeni magukat, mert először családon és ismeretségi körön belül fognak kiiktatódni az emberek, és aki utána megmarad, az már maga is olyan állat lesz, mint a támadója.
Az első dolog az lenne, hogy megakadályozzuk a cigány életvitelt. És szerintem a kulcs ott van, hogy meg merjük-e támadni a hatalmat.
Komoly problémának látom, hogy az emberek még gondolatban sem mernek eljátszani azzal a gondolattal, hogy egy-egy bicskanyitogató törvénnyel szembemenjenek. Ha valaki ki meri nyitni a száját, azt nem a hatalom tapossa el, hanem a környezete hurrogja le. Jó lenne eljutni legalább egy olyan szintig, hogy az emberek megértsék egymást. Ilyen szempontból nem rossz, hogy sokan lesüllyednek az alsóbb társadalmi rétegekbe, mert akkor legalább a saját bőrén érzi, hogy gond van. Ha már nincs vesztenivalója, akkor mer lépni.
Mindenképpen jó gondolkodás menetet ad bármelyik honlap, amelyik gondolkodásra sarkall.
53:
A globális termelés és annak elosztási hálózata igényli a legtöbb energiát.
Minden kg megevett étel ugyanannyi kőolajba kerül.
Lehet spórolni, de csak annyi értelme van hogy nem 220-szal hanem csak 180-nal fogunk a betonfalba csapódni.
Motiváció nincs, mert a laza élet helyett egy baromi kemény élet várna mindenkire.
Igaz ez a 10% túlélőre fokozottabban igaz (már ha lesz túlélő), de ugye ezt nem realizálja senki.
Az overshot már megvan, hogy hogyan fogynak el a forrásaink azt már látjuk. Hogy ebből mi lesz azt még nem, de szépen lassan az is rajzolódik.
Az erőforrások 90%-át a 10% használja fel (leggazdagabbak).
Az a vicc hogy ebben a 10%-ban még akár Magyarország is benne van Európával együtt.
Nem tudod megmagyarázni senkinek hogy ne egyen annyit, ne egyen húst, ne üljön autóba, ne fűtsön 22 fokra, hőszigeteljen, ne pazarolja a vizet, stb.
53: Tény, hogy sok racionalizálási tartalék van a jelenlegi rendszerben, ami azonban profit érdekekkel ütközhet.
Már az is nagy eredmény lenne minimál programként, ha az elkövetkező hatásokat késleltetni, tompítani lehetne.
De mit tehet az egyszerű ember?
A.) Tibor bá’ által propagált megoldás, végszükség esetére
B.) Az önszerveződő, Loránt-féle racionalizálási megoldásnak is kéne esélyt adni, ne várja már mindenki passzívan a geddon bekövetkeztét.
Ezek a racionalizálások akár egyén szintjén is hozhatnak anyagi hasznot (voltaképpen spórolás), ami plusz hajtóerőt, motivációt jelenthet.
A kérdés, hogyan kéne neki kezdeni?
Ezek az infók amik neked megvannak, sosem lesznek publikusak.
Nem érdeke a vezető rétegnek publikálni, mert az ő kiváltságaik szűnnének meg (utazások, jó kocsi, nagy ház, extra kaják, kényelmes munka, kényelmes élet, hatalom).
Ez a fő gond, motiváltság még csak-csak lenne.
A szelektív gyűjtés is megindult, lehet a tömegeket motiválni ha akarja valaki. A vezetők nem motiváltak, és őket nem tudod mivel, mert el akarnál tőlük venni. Ők meg nem mondanak le semmiről.
55:
Ezek a lépések amikkel kilépsz a saját életteredből és elkezdesz valami újat, az a jelen helyzetben nem előnyös.
Ez akkor lesz előny ha lesz geddon, ez sokaknak nem reális.
Gyűjtögetéssel a jelen életedben is tudsz felhalmozni, és tartalékot képezni.
Közösséget építeni egy városban nem sok értelme van. Tanyán meg most rosszabb az élet, és ott a rétinéger bagázs most fosztogat.
Lehet ha már lelőheted akkor nem fog, de ezek ugye mind fikciók. Meg ugye az is lehet hogy lerohannak fejszékkel meg vasvillákkal.
Ideális az lenne ha tudva az időpontot (első kérdés „mikor lesz?”) tudnál átrendeződni egy geddon szempontból jó helyre (második kérdés „Hova menjek?”). Első kérdésre nincs válasz, kb lottó ötös kategóriájú infó lenne. A második kérdés meg szintén nehéz ügy, mert az hogy mi a jó hely az a körülményektől is függ.
Második kérdés kifejtve:
Atomügyek esetén jó ha atombiztos és kevésbé szennyezett helyen vagy. Ha nincs atomügy akkor ez felesleges beruházás.
Ha hirtelen geddon van akkor jó ha van a közelben erdő, mert lesz anyagod tüzelni, főzni, stb; de ha lassú geddon akkor viszont az erdő le lesz tarolva (lehet veled együtt) akkor ez nemhogy nem jó hanem rossz hely.
42, Attila (PV)
Félreérthető voltam, precízebben fogalmazok. Híve vagyok a közösségeknek. Szeretem a családi, baráti, sport, hobbi, művészeti stb közösségeket, ez nem kérdés. Amit mondok, hogy nem lesz hatalombácsi aki az összeomlás közben majd közösségbe szervezi az embereket, ahogy azt megszoktatták velünk. Mindenkinek magának kell ezután a kicsi vagy nagy közösségét megtalálnia. Mindenkinek magának kell felkutatni, kik azok akikkel túl akar élni. Erre már nem lesz jogszabály, nem lesz rendelet amiben helyette döntenek. Útbaigazítást az ilyen oldalak adnak. Erre értem, hogy a döntést mindenkinek magának kell meghoznia, ebben csak magára támaszkodhat. A geddonban nem kaphatunk annyi támaszt döntéseinkhez, mint most. Egy fontos döntés előtt a családon kívül jelenleg, meghallgathatom az internetes közzösségemet, barátaimat, szomszédaimat, az ügyvédemet, orvosomat, gyógyszerészemet, blogtársaimat, jósoltathatok egyet majd döntést hozok. Ezek megszünnek és csak magunkra támaszkodhatunk.
Annyi embert és olyanokat szervez mindenki maga köré ahányat és akiket csak akar, de ez saját döntése lesz. A családot egy döntéshozónak gondolom. és, ha a döntést nem más hozza helyettem, hanem én hozom, akkor a megoldás tölem indul, tehát csak magamra támaszkodtam. A döntésem lehet az, hogy keresek egy nagy közösséget és ott élem meg a geddont, vagy egy kicsi közösségben látom a megoldást, de a döntést mindenki maga hozza meg a megszokott támaszok nélkül.
,és az egyik baj forrása itt van, hisz mi régóta csak választók vagyunk és megválasztjuk a „felelősen” helyettünk döntőket. Tehát elszoktunk attól, hogy döntéseink hosszútávú hatását, következményeit is előre átgondoljuk, kellő mélységig elemezzük. Ha ez a döntéshozatali rutin hiányzik, akkor mire számíthatunk?
Mit tesz szorult helyzetben az az ember, aki nem látja előre döntése következményét? Nagyon finoman fogalmazok, eldurvul.
Mi lett a devizahiteles helyzettel, eldurvult.
56: például így:
http://hajnalvilag.blogspot.hu/2011/12/korszellem-kiut-magan.html
de a megértéséhez nem árt kicsit „dobozon kívül” gondolkodni. Utóbbihoz bemelegítésnek ajánlom mondjuk ezt:
http://hajnalvilag.blogspot.hu/2012/06/hatvanyok-es-evszazadok.html
Én túlságosan nem vagyok járatos ebben az armageddon témában, de nem értem, hogyan is gondoljátok azt, hogy 90 % lerohan 10 %-ot ?!
Amikor eljő a napi egyszeri étkezés ideje, akkor a 9+1 millió fő hiánytalanul meglesz ? És addig mi lesz ? Ellehetetlenült családok és egyének évekig várnak addig, amíg ki lehet menni az utcára tombolni ?
A 10 millió fő életkörülményei, jövedelme, élete nem változik aztán hirtelen, a geddon miatt egymásnak esnek ?
61:
A népesség csökkenés egy folyamat, ami már beindult. A cigányság túlszaporodása ellenére csökken az ország lakossága.
61. „A 10 millió fő életkörülményei, jövedelme, élete nem változik aztán hirtelen, a geddon miatt egymásnak esnek ?”
Én ezt úgy képzelem, hogy az életkörülményeink már jó ideje változnak. A cigányok nem most kezdtek el lecsúszni, csak most kezdtek el foglalkozni országos méretekben ezzel a témával. A dolgozó réteg is folyamatosan csúszik le, de még mindig csak a jéghegy csúcsa látszik.
Egy életöltőn át=hirtelen. :-)Ehhez Lórándtól loptam: „Egyébként ez tipikus emberi gondolkodási hiba: mi alapvetően egy élettartamban és lineáris folyamatokban gondolkozunk, idegen tőlünk a sok generációs-szaporodós történések követése.” Persze 100 év az nem kevés :-), de én úgy látom, hogy legtöbben, csak kb. 50 év távlatában tudunk gondolkodni (én már nem érem meg a nyugdíjas kort), utána pedig nem érdekel, hogy mi lesz, azt már oldják meg a gyerekeim.
A népesség csökkenés beindult, de nagyon nagy lökést fog adni neki a kilátástalanság. Rémesnek tartom a családon belüli gyilkosságok számának növekedését (aminek csak egy részét tudjuk meg az újságból), de látszik, hogy ezek a számok csak növekedni fognak a kilátástalan jövő miatt.
A nyugdíjasok kihalásával az a generáció is veszélyeztetve lesz (magasabb lesz az öngyilkosságok száma), akit a nyugdíjas szülők segítettek.
Egyre több fiatal fog meghalni, mert nem lesz miből megélniük, ezért ölni fognak.
De ez lesz a kisebb rész. Nagyobb részt azért fogunk meghalni, mert annyira le van gyengülve az immunrendszerünk, hogy csak a mai orvosi ellátás mellett vagyunk képesek élni. Minél kisebb lesz ez az ellátás, annál több ember hal meg.
Azt is gondolom, hogy mivel ez egy hosszabb folyamat, ezért nem fognak az emberek az utcára menni tombolni, mert úgy látom, hogy ezt teljesen természetesnek veszik, hogy ennek így kell lenni, mert ezt hozta ez a rendszer, az az élet velejárója.
Ma hallottam a sztorit: Egy nő szerdára volt kiírva szülni, hétfőn felakasztotta magát. Állítólag nem bírta a kilátástalanságot…
Nincs itt semmi baj, Eltolcsy nyilatkozott a CNN-nek: 😀
„Matolcsy szerint Magyarország egy „tündérmese”, ami egy éven belül sikeres lesz. Matolcsy szerint az idei év ugyan kockázatos, ám jövőre beindul a robusztus növekedés.”
NOL| 2012. június 8.
😀 😆
65!
Vagyis mi nem haldoklunk,mi így élünk.. 🙂