(784) Ki csap be kit?

Tibor bá’ online

 

Gyakran hallani manapság, hogy az amerikai gazdaság beindult, és hamarosan át fog terjedni Európán keresztül Magyarországra is. Az emberek pedig azt hiszik el, amit el akarnak hinni. És mit akarnak elhinni, hogy a magyar gazdaság hamarosan kilábal a bajból és növekedésnek indul. Szerintem soha a büdös életben. Viszont nem csak Orbán Viktor (és a kis balkéz Matolcsi) hiszi azt, hogy „gazdaságpolitikája” bevált, de az amerikai elnök is. Obama biztos benne, hogy az amerikai gazdaság javul, és ezzel eteti az amerikaiakat. A mainstream média el akarja hinni, hogy Obama gazdasági elképzelései jók. Az amerikai társadalomnak még mindig jelentős része támogatja az elnököt, és elhiszi, hogy csak várnia kell, amíg az elnök elképzelései nyomán fellendül a gazdaság. – Ha most az előző mondatokban az Obama tulajdon főnevet kicseréled Orbára, akkor is minden a helyén van. Nem kell tehát cikizni a magyar társadalmat, semmivel se hülyébb, mint az amerikai. A kérdés tehát az, hogy javul-e az amerikai gazdaság? Az igazság az, hogy NEM, és akkor innentől kezdve az amerikai gazdaságról írok, ha ez véletlenül egybeesik a magyarral, akkor ne csodálkozz, elvégre globális világban élünk. És igen, az adatokat nem a kisujjamból szoptam.

1.) A családi házat birtokló amerikai családok száma csökken.

2.) Ingatlanárak esése folytatódik. 2008 óta 35 százalékot tesz ki.

3.) A múlt évben a 25 év alatti diplomások 53 százaléka volt munkanélküli, vagy alulfoglalkoztatott.

4.) 2007-ben az amerikai munkanélküliek 10 százaléka volt több mint 52 hete munkanélküli. Ez a száma 2012-re 30 százalékra nőtt. [Munkanélküli segély csak 52 hétig jár.]

5.) 2008-ban a „huzamosabb ideje” munkanélküliek száma 2,6 millió volt. Ez a szám mára 5,3 millióra nőtt.

6.) A munkanélküliség átlagos időtartama ma háromszor hosszabb, mint 2000-ben volt.

7.) 2011-ben a munkaképes amerikaiak 58,3 százalékának volt munkája. 2012-ben ez a szám semmivel se nőtt. Tehát abszurd azt állítani, hogy Obama munkahelyeket teremtett.

8.) 1962-ben a munkában állók 28 százaléka ipari termelésben nyert alkalmazás. 2011-re ez a szám leesett 9 százalékra.

9.) Detroit környékén 3-szobás családi házat 150.000 Forintért meg lehet kapni.

10.) Az amerikai háztartások egy harmada el van maradva közüzemi számláinak a fizetésével.

11.) Négy év alatt az üzemanyagárak több mint megduplázódtak.

12.) A diákhitelek kumulatív összege folyamatosan növekszik, jelenleg átlépte az 1000 milliárd dollárt.

13.) Az inflációval korrigált átlagbérek értéke 2007 decembere óta 7,8 százalékkal csökkentek.

14.) 2008 novemberében 30,8 millió amerikai élt segélyen, ez a szám mára 46 millióra módosult. Durván minden hetedik állampolgár.

15.) Mára az amerikai otthonok 49 százaléka részesült valamilyenfajta segélyben vagy juttatásban.

16.) 2012 első három hónapjában az amerikai államadósság 360 milliárd dollárral nőtt, miközben a GDP mindössze 142 milliárddal növekedett. (infláció nyomán)

17.) Obama elnök beiktatása óta az amerikai államadósság több mint 5000 milliárddal nőtt. Vagyis Obama nagyobb adósságot halmozott fel, mint az első 41 amerikai elnök együttesen.

18.) 2011-ben a FED a kormány által kibocsátott kötvények 61 százalékát maga vásárolta fel (rejtett fedezett nélküli pénznyomtatás).

19.) 1970-óta a dollár elveszítette értékének a 83 százalékát. Tehát a mai dollár az 1970-es dollárral számolva mindössze 17 centet ér.

20.) A társadalom egyre inkább úgy érzi, hogy a dolgok nagyon rossz irányba mennek. Sok évtizedes kisvállalkozások zárják be kapuikat.

21.) Mindent összevetve az amerikai gazdaság sokkal rosszabb helyzetben van, mint 4 éve volt.

Ha ezekhez hozzáadjuk, hogy az amerikai adórendszer a gazdagoknak kedvez, a szegényeket pedig nyúzza, akkor kiderül, hogy Orbán nagyvonalakban az amerikai gazdaságpolitikát folytatja, csak Magyarország nem egyenlő az USA-val!

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

38 gondolat erről: „(784) Ki csap be kit?

  1. A felvezető blog tovább gondolása..

    Minden szervezet megbetegedhet.

    A világgazdaságot is és a nemzetgazdaságot is, egy gondolatkísérlet erejéig szervezetnek tekinthetjük, hasonlónak mint egy állati, egy növényi, vagy maga az emberi szervezet.

    Tudott dolog,hogy vannak súlyosabb és enyhébb,rövidebb és hosszabb lefolyású betegségek.

    Egyes betegségek megjósolhatóan, igen nagy valószínűséggel az organizmus pusztulásához , halálához vezetnek.

    Más betegségek napok, hetek ,hónapok, évek alatt gyógyulnak ,némelyik tökéletesen visszanyerve a betegség előtti eredeti állapotot tünetmentesen, némelyek részlegesen, a betegség okozta rombolást károsodásokat, sérülések maradványait végleesen maguk után hagyva.

    Ezekből a megállapításokból számomra logikusan az következik ,hogy ha a betegséget nem állt módunkban eleddig tanulmányoznunk, akkor
    az elénk került első, egyetlen eset vonatkozásában
    a jóslataink ,predikcióink nem vehetőek túlságosan komolyan, miután azok gyakorlatilag megalapozatlanok,híján vannak kellő élőben regisztrált objektív ténynek, kutatási, mérési adatnak, eredménynek.

    Mindenféle mégoly tetszetős és logikus elképzeléseinket, pedig nem első esetben cáfolná meg a gyakorlat.

    Tehát, ha tudományosan és tisztességesen kívánunk válaszolni a kérésre
    “meddig tart még a világgazdasági válság” akkor azt kell válaszolnunk ,hogy nem tudjuk.

    A többi intuició csupán.

  2. 1:
    Vita közben analógiákat felhozni a nézetünk megvilágítása szempontjából sokszor igen hasznosnak mutatkozik, de ezzel a fegyverrel csínján kell bánni, mert egy analógia sose tökéletes. Az általad szétterített analógiával is ez a baj. A „betegség” fogalom komplex szerves lény hibás működését értjük, amit leggyakrabban kórokozóknak tudható be. Az élő nyelv a fogalmat használja szélesebb körben is, például: „Beteg ez az ötlet” és ahogy te is alkalmaztad a „gazdaságunk betegeskedik”. Ebből azonban nem következik az, hogy a nemzetgazdaság jelenlegi hanyatlása és egy eddig ismeretlen betegség közé egyenlőség jelet lehessen tenni.
    Azzal is vitába szállnék, hogy minden probléma megoldásához precedenst kell találnunk. Létezik interpoláció is a világon. Vagyis alapismeretek birtokában, megfelelő logikai lépések alkalmazásával, lehetséges előre jelezni a kimenetelt. Vegyünk egy példát. Ha az olcsó munkaerő miatt az amerikai termelőkapacitást – néhány hightech kivételével – áthelyezték (elsősorban) Kínába, akkor nyilvánvalóan egy visszafordíthatatlan munkanélküliséggel kell számolni.

  3. 1. Jampec
    Hasonlatod ott hibádzik, hogy míg egy élő szervezet, egy test többé-kevésbé együttműködő, a Túlélésért, Halál ellen Együtt harcoló sejtek szövetsége, addig az emberi társadalom valami egészen más. Kényszerűségből a Föld hátán összezárt, önálló indivídumok halmaza, melynek minden egyede saját túléléséért küzd, és érdekei ellenére semmi kedve együttműködni a többiekkel. Ráadásul MÉG az egyedek nem annyira intelligensek, hogy a közös betedséget felismerjék.

  4. Szerintem ezeknek az adatoknak és trendeknek a nagy része független Obamától, hiszen az adott keretek között nem lehetett rájuk hatással. Például a termelés visszahozatala a Távol-Keletről nem lett volna (lenne) lehetséges az aktuális szabadpiaci paradigma felrúgása (és persze radikális oktatási reform) nélkül – ez pedig előfeltétele az egészséges gazdaságnak, és elmulasztása a felsorolt pontok nagy részének közvetlen okozója. Az adósságállomány növekedése szintén következménye a pénzteremtés jelenleg elfogadott mechanikájának.

    Azok az elnökök sem teljesítettek jobban, akik reálisan látták a helyzetet, és igyekeztek a publikumot felvilágosítani arról: ennek a kultúrának túl nagy a tehetetlensége ahhoz, hogy változtatni lehessen a haladási irányán.

  5. 4:
    Obama-Orbánnak nem is az a “bűne”, hogy nem csinálnak csodát, hanem az, hogy elhallgatják az igazságot, a valós lehetőségeket, és helyettük illuzióval etetik a népet.

  6. A makrogazdasági előrejelzést, az embertömegek viselkedésének megjóslásának bizonytalansága,majdnem teljesen lehetetlen mivolta okozza.

    Nagyon összetett,bonyolult,sztochasztikus rendszerek közelebbi távolabbi jövőben elért állapotának előrejelzése, korlátozott valószínűséggel lehetséges.

    A gazdaságtan a reál tehát egzakt és a humán, saját,definícióm szerint inkább vélemény jellegű “tudományokhoz” áll közelebb.

    Nem tudom egészen komolyan venni, ellentétben mondjuk a biológiával vagy a fizikával, amely tudományokat sokkal jobban tisztelem.

  7. 6:
    Ezzel tökéletesen egyetértek, de sajnos olyan időket élünk, amikor annak is oda kell figyelni a makrogazdaságra, aki különben utálja ezt az áltudományt. – Máskülönben a sztochasztikus rendszert nem nekem kellene megmagyaráznod, hanem Gedeonnak, de ez nem mindennapi feladat lenne. 🙂

  8. 5. Ha a gondolatkísérlet erejéig Te vagy Orbán, Tiborbá, akkor hogyan kommunikálnád a “valós lehetőségeket”?
    Miközben a paradigmától való kisebb eltérés is büntetés von maga után.

    A mai világrendben a fő frontok pénzügyiek. A legfontosabb szereplők mind maguk állítják elő a pénzüket és annyit, amennyire szükségük van. Magyarország esetében nem ez a helyzet.
    Tisztán látható, hogy Orbán megpróbált valamit: kitörni az egyoldalú függésből. A kísérlet nagyjából egy év alatt összeomlott. Az okairól, hogy mi nem smakkolt, egyelőre csak találgathatunk.
    Innentől a lehetőségek maximálisan korlátozottak.
    A köznép cirkuszt kap, a gazdagok megtarthatják a pénzüket és az egésznek már isszuk a levét.

    Dráma van, Te meg rendre bohózatot csinálsz belőle.

  9. 8:
    Most akkor ebből Orbán por-kontra lesz?
    Te felmented Orbánt azon az alapon, hogy rákényszerítik a sötét (sejthetően főleg zsidó) világ oligarchák, akik irányítják az emberiséget.
    Ez az állítás annyira demagóg, hogy elsőre kapsz rá egy demagóg választ: Nem volt kötelező miniszterelnöknek lenni.
    Akkor kezdjük elölről!
    Orbán a hatalom megszerzése érdekében szétdúlta a magyar társadalmat. Piszkos, populista szöveget nyomott, megakadályozva minden ésszerű kormányintézkedést. A választások előtt egyetlen programponttal se állt elő, kivéve a beígért adócsökkentést, amit Matolcsi hetente felülír. A tömegek úgy szavazták meg a kétharmadot, hogy fogalmuk se volt mit várhatnak tőle. Amit kaptak az a parlamentáris demokrácia szabályainak az alkalmazásával kiépített egyszemélyes diktatúra (ala Hiteler). Ez még nem lett volna baj, de a csavaros eszű, ámde félművelt, népnemzeti futballista senkire se hallgatva a kétharmad segítségével képes az összes infantilis ötletének a megvalósítására, ami (ahogy te írtad) komikum is és tragikum is együttesen. Orbán eltökéltsége nemzethalálhoz vezet, mert a széles tömegek helyett csak a maximum 100 ezer fős dekadens felső középosztállyal kivételez (nyilván gyerekkora óta oda szeretett volna az Orbán-család tartozni). A nemzet (mindig is) gerincét képező földműves réteget éppen most készül legyilkolni.
    Ellentétben véleményeddel szó sincs a nemzeti függetlenség megteremtésének a próbálkozásával, ellenkezőleg, pontosan úgy segíti az alsó néprétegek kizsigerelését, ahogy az amerikai elnök, Obama teszi.
    Hogy mit tennék helyette? Igazságos közteherviselést. Közölném a nemzettel, hogy nagyon kemény idők előtt állunk. Haladéktalanul végrehajtanám a reformokat. Felkészíteném a nemzetet a túlélésre, megcélozva a nemzet önellátást. Helyreraknám a liberálisok által elszart cigánykérdést. A valutatartozást forintra konvertálnám, majd hiperinflációval megszabadulnék a tartozástól. Nem utolsó sorban gatyába ráznám az ifjúságot, bevezetve a kötelező katonai szolgálaton, izraeli módra a lányoknak is, és kiépíteném az ország védelmét külső ellenséggel szemben. Miközben bérreformot is megteremteném. Elvenném a mamutfizetéseket egyes állami alkalmazottaktól (pl. NAV) és odaadnám, például az orvosoknak. És „hasonlók”, mert ezekre kellett volna felhasználni a kétharmadot.

  10. @8 ‘Az okairól, hogy mi nem smakkolt, egyelőre csak találgathatunk.’

    Én azt tippelném, hogy azért, mert a ‘nem kell az IMF’-en túl nem csinált semmit, csak megpróbálta máshonnan behajtani a pénzt 🙂 Nagyon egyszerű lett volna a helyzet egyébként: támogatni az értéket előállítókat, és nem nem támogatni azokat, akik nem állítanak elő értéket. Tenni mindezt addig, amíg eltűnik a költségvetési hiány.

  11. 9

    – hosszú távon általában -a pech az, hogy most nem általában van-
    előnyösebb egy ország gazdasági fejlődése
    szempontjából az egykulcsos adó. Viktor bizonyára abban reménykedik, hogy bármikor megint általában lesz és egy percet sem akar ebből elveszíteni.

    – kisebbségellenes törvénykezéssel, soha egyetlen nemzet sorsa nem javult.

    – nem értjük mit is jelenthet az igazságos közteherviselés, ami persze kitűnően hangzik.

    – a nemzeti önellátás eszméje pont annyit ér mintha Lakatosék Soroksáron lévő 4000 m2 -es portájukon erre hajtanának.Szánalmas ,vicces, irreális, lehetetlen.Ha Lakatosék képesek gazdaságos agráriumot ,kisvállalkozást üzemeltetni akkor megélnek, ha nem akkor néhány sertés, tyúk, zöldségesvetemény nem mentheti meg őket a totális nyomortól. A világpiacból nem lehet kiszállni.

    ÁLLíTSÁTOK MEG A VILÁGOT, KI AKAROK SZÁLLNI!

    A katonaság alatt a sorállomány derékhada veszít a képességeiből.
    Megtanul nem gondolkodni ,megtanul saját érdekében bármilyen baromságot parancsra végrehajtani,megtanul félni, megalázkodni és természetesnek venni a megaláztatását.

    “A valutatartozást forintra konvertálnám, majd hiperinflációval megszabadulnék a tartozástól” – naná ,hogy az IMF rajongva elfogadná a leértékelődött ócska fizetőeszközt.

    Az orvosok és egészségügyi dolgozók fizetésemelését én is sürgősnek és üdvösnek tartanám.

  12. Jampec,
    Van egy pár opció.
    Egyrészt senki (még Tibor bá sem) beszélt kissebségellenes törvénykezésről. Csak arról, hogyha ma a Magyar Állam egy egyetemistára naponta x forintot költ akkor egy sittes gazemberre x/2-t kell költeni.
    Igazságos közteherviselés azt jelenti, hogy pl. nincs Áfa és nincs SZJA de van 5%-os iparűzési adó. Amit MINDEN pénzügyi tranzakciónál egyből kifizetnek az Államnak.
    Lehet, hogy a sorállomány elviekben hülyébb lesz (habár ezt kéne bizonyítani) de legalább lesz sorállomány.

  13. 12

    Civilizációs vívmány ,hogy az őrizeteseket (annyira mint régen) már nem lehet egyszerűen bedarálni kutyaeleségnek.

    Persze nem ingyenes a dolog, költségei vannak, ugyanúgy mint az angol wécének és a csatorna hálózatnak.

    ….mert,hogy …esetleg… talán mégiscsak belátható… hogy a lincselés nem egy normális és előnyös megoldás, még akkor sem ha a börtön falai mögött történik. …ha már a bebizonyítottan többszörös gyilkosokat is, valamilyen alapszinten mégis szintén védelmezi a jog.

  14. 1:
    “Ezekből a megállapításokból számomra logikusan az következik ,hogy ha a betegséget nem állt módunkban eleddig tanulmányoznunk, akkor
    az elénk került első, egyetlen eset vonatkozásában
    a jóslataink ,predikcióink nem vehetőek túlságosan komolyan, miután azok gyakorlatilag megalapozatlanok,híján vannak kellő élőben regisztrált objektív ténynek, kutatási, mérési adatnak, eredménynek.”

    Ott a probléma az okfejtéseddel, hogy tökéletesen sikerült a betegséget tanulmányoznunk, ismerjük az okokat, és az elmúlt 40 évben sikerült tesztelnünk a prognózist is: a főbb statisztikai mutatók tekintetében közel 100%-os volt a modell statisztikai prediktív ereje.

    Olvasd vissza Tibor bá “Visszatekintés a növekedés határaira” című posztját, de még jobb, ha elolvasod a Limits to Growth 1972-es első, majd 2001-es második kiadását is.

    Ismerjük az etiológiát, ismerjük a patomechanizmust és tökéletesen tudatában vagyunk a prognózisnak is. Megkockáztatom, hogy még a terápiára is lenne lehetőségünk, bár az időnk egyre fogy. Sajnos azonban a beteg compliance-e (együttműködési hajlandósága) NULLA, így a terápia hatástalan lesz. A prognózis a lehető legrosszabb.

  15. 11:
    Mára már a hozzám hasonló, született liberálisok számára is világos, hogy a világot a liberalizmus vezette ebbe a nihilbe, amiben van, és vezeti tovább a végső megsemmisülésbe. Tudod jampec a liberalizmus tényleg roppant tetszetős, de csak akkor alkalmazható, ha 0-140 IQ tulajdonosait előbb kiirtjuk. 😀

  16. 13.
    Civilizációs vívmány az, hogy akit kikiáltunk bűnösnek azt likvidáljuk (lásd Bin Laden és a többiek) akikről azt gondoljuk, hogy bűnösök de nem tudjuk bizonyítani azt egyszerűen fogva tartjuk (guantanamó és amiről még nem tudunk)
    Persze ezeknek is vannak költségei, kicsit nagyobbak mint egy-egy seriffnek.
    Ja, ha már seriff, Joe Arpaio mond neked valamit? Ott nem mennek a rabok kutyaledelnek de valahogy mégis olcsóbban vigyáznak egy elitéltre mint kishazánkban. Mindezt az egyik legcivilizáltabb országban.
    Egyszerűen elfogadhatatlan, hogy Magyarország azért adósodjon tovább mert Marian Cozma gyilkosának 15 évig civilizációs vívmányoknak megfelelő körülményeket biztosítsunk. Te például ezért is fizetsz 27% Áfát. Van egy nagy demokrata kishazánkban aki azt mondta ha nem tetszik el lehet menni. Ha a jogvédőknek nem tetszik a büntetésvégrehajtás költözzenek el. De ne kényszerítsék különböző kampányokkal és beadványokkal arra az országot, hogy tolerálja bűnözést miközben arra sincs pénz, hogy egy-egy műtétet végrehajtsanak.

  17. Lehet hogy meglepő amit írok, de lesz fellendülés.

    Oka egyszerűen a túllövés effektusból fakad.
    A válság során többet esik a fogyasztás mint amennyit a helyzet indokol, amikor a megcsappant vásárlóerőből valamennyi feléled (vezényszóra) akkor az fogyasztást fog generálni.
    Természetesen a trend ettől még lefelé fog mutatni, és valószínű a fellendüléssel sem kerülünk vissza a csúcsra, de fújunk egy újabb lufikát 1-2 év alatt ami megint kipukkad és lejebb esünk mint ahonnan a fellendülés indult.
    Itt megint túllövés lesz a fogyasztáscsökkenésben és megint lehet tere egy kis emelkedésnek, stb.

    Közben az átlagos életszínvonal esik, a szegényebb rétegek vastagodnak, a középréteg eltűnik, a vagyonosak meg egyre inkább elszigetelődnek.

    Lehetnek majd mindenféle vidám események közben, ahol lámpavas meg réteges verekedések, lincselések lehetnek, de ezek is csak azért lesznek mert még nem tudjuk tömegesen a jelenség okát.

  18. Kedves Mindenki!

    Nem fogják megmondani azt, hogy halálos beteg a rendszer, hogy rohamosan fogynak az erőforrások,… hogy egyszerűen VÉGE a jólétnek és csak a rosszlétre lehet számítani!
    Mert egy biztos bárki-bármit is mondjon elodázni azt lehet egy kisebb-nagyobb válsággal, de megállítani a folyamatot nem.
    No exit! Lehet készülni, max. hónapok vannak vissza.
    De addig is élvezzük a jó időt, a napsütést!

  19. 18:
    Egyre többen kezdenek rádöbbenni arra, hogy olyan jó sohasem volt, mint 1965 és 1980 között, és már sohasem is lesz.

  20. 5. Tiborbá

    “Obama-Orbánnak nem is az a “bűne”, hogy nem csinálnak csodát, hanem az, hogy elhallgatják az igazságot, a valós lehetőségeket, és helyettük illuzióval etetik a népet.”

    Ehez képest a vezető politikusok közül egyedül Orbán merte kimondani, hogy a jóléti társadalomnak vége. (tusnádfürdői beszéd).
    És azok a legmérgesebbek rá, akik azt kritizáják benne, hogy nem fekszik le teljesen a globális hatalmaknak és várja ki, hogy mások “szabadságharcolják” ki a váltosásokat…

  21. 19. Tiborbá

    “Egyre többen kezdenek rádöbbenni arra, hogy olyan jó sohasem volt, mint 1965 és 1980 között, és már sohasem is lesz.”

    Akkor még nem volt olyan kifinomult a globális hatalom, és még nem zúzták egészen szét a hagyományokon alapuló közösségeket és értékeket.

  22. 17. Ezt megerősítem.Pár napja még olyat is olvastam hogy 2025-ben csak 125 dolláros olajárral kalkulálnak.Személy szerint nem hiszem hogyha mindent bevetnek akkor ne találnának még olajat de ennek ellenére ezt bődületesen alacsony árat szándékos megtévesztésnek dobhatták be.. Hullámzó visszaesés hívő vagyok.Évente nagyobb GDP csökkenések /2-3%/ az eu-s perifériákon,amelyeket rendkívül szerény 0.5-1% növekedések követnek.A növekedések haszonélvezői a nagyobb érdekérvényesítő erővel bíró csoportok lesznek.A fokozatos csökkenő jövedelem pedig az apátiába hajló rétegeknek jut.Ha nagyobb káosz alakul ki a világgazdaságban akkor csökkenhet az olajár de akkor viszont a kieső bevételek pótlására kénytelenek a kormányok a jövedéki adót emelni.Ergo sosem lesz már alacsony benzin ár..Más..Fiamnak bukósisakot akartam venni.Ismerősöm mondta hogy a kapható legolcsóbb kínai sittyak 700 forintért kerül be az országba. Pult alól árulja a vágott szemű 4500 ért mivel hivatalosan nem forgalmazható.A 700 forintban benn van az ideszállítás költsége is.Ezekkel lehetetlen versenyezni.Antiszemitáknak szoktam mondogatni hogy ha egy zs. sem élne Kína akkor is kinyírná az országot.Válaszuk rendszerint persze erre csak a régi vicc volt : mit mond Hitler a kínainak?
    ??
    Ne hunyorogj cigány!

    🙂

  23. 20.Attila.
    Már Medgyessy is kimondta hogy vége a jóléti társadalomnak.Ez 2004 -ben történt.A bukása előtt.Kifütyülték a fideszesek a beszédét ekkor.

  24. 19. Tibor Bá
    65-és 80 között sem volt mindenkinek fenékig tejföl, csak az igények voltak sokkal kisebbek, kevesebb kellett a BOLDOGSÁGHOZ.
    Pl.Ma már kínszenvedésnek élik meg, ha együtt kell lakni a fiatal párnak a szülőkkel, aztán meg visítanak a törlesztő, vagy a bérleti díj miatt.
    A jólét még mindig tart, csak kicsit kevesebb embernek, mint mondjuk 2006-ban.
    Ez a Magyar pedig egy különösen nyavalygós Nép.

  25. 20: Nem írom le még egyszer. Olvasd el a 9. hozzászólást. Elég világosan kifejtettem a lényeget a többi szöveg
    csak ködösítés.
    24:
    Nem reprezentativ társasággal veszed magad körül. 🙂

  26. 14: “Sajnos azonban a beteg compliance-e (együttműködési hajlandósága) NULLA, így a terápia hatástalan lesz. A prognózis a lehető legrosszabb.”

    Na ne mondd! Melyik országban mondták meg a politikus-doktorbácsik a nép-betegnek, hogy a Római Klubnak igaza van és annak alapján kell a terápiát lefolytatni???

  27. 2008-2012
    akkor a pekingi olimpia után borult a bili, most mi lesz london után?
    Tibor bá, érdemes lenne egy posztot írni, összehasonlítani a 2008-as helyzetet a maival. Akkor a nagy többségnek váratlanul csapott le a villám, és mindenki pánikolt. Vártuk a bankrendszer és az egész gazd.i rendszer bedőlését. azóta hozzá szoktunk, hogy válság van, és azt gondolják sokan, hogy akkor ez így még mehet sokáig.
    Szerintem viszont nagy mértékben romlott a helyzet 2008-hoz képest:
    1, olajcsúcs: 2008-ban éppen csak túl léptünk rajta, de azóta a mexikói, északi tengeri, opec országok többsége, kína, stb. mind túl van rajta, igaz a nem hagyományos forrásokat a statiszikához csapva még valamit nőtt is a kitermelés, de a csúcsra járatás már nem sokáig megy. most kevesebb olaj van, és nagyobb lenne az igény, az ára már nem fog 100 dollár alá menni, mint amikor 2009 elejére leesett 35 dollár köré!
    2, gazdasági válság: 2008-ban az államok a “mellényzsebből” megmentették a bankokat. De ma az államok vannak csődben, őket ki fogja megmenteni? A lélegeztető géphez elég volt a sok ezer milliárd dollár, euró, de meddig? 2012-re csődbe ment Izland, Írország, Görögország, a csőd szélén Spanyolo. Portugália, Olaszo. stb.
    3, élelmiszer hiány, 4 év alatt évi 70-80 millió népesség gyarapodással vagy 300 millióval több éhes szájat kéne etetni, miközben a klímaváltozás miatt az időjárás határozottan szélsősegesebb mint 4 éve.
    4, Politikai válság: Ebben az olimpiai ciklusban megbuktak az évtizedes arab rezsimek, Egyiptomban Izrael ellenes kormány alakult, Líbiát polgárháborúba taszították, itt van Szíria,
    Európában londoni zavargások, eddig 10 kormány bukott bele a válság kezelésebe. De közben az egypólusú világ, Usa hegemóniája véget ért, ma már több erőcentrum van. (lds. Kína, Oroszország kiállása Szíria mellett)
    5, egyebek: Volt még az étlapon egy Fukusima, az atomerőművek leállításával, ami tovább növeli az olajkeresletet, és a következmények a nukleáris szennyezés miatt beláthatlanok.

    Lehetne még folytatni a sort, De talán arra elég, hogy nem ugyanabban az állapotban van a világ mint 2008-ban, amikor megijedtünk, hanem sokkal rosszabban…..
    (csak időközben hozzászoktunk a válság gondolatához)

  28. @26 Jimmy Carter: Energy Adress to the Nation, 1977. április 18.

  29. A hosszú hétvégén művelődtem 2 filmmel, amit mindenkinek ajánlok:
    az olajcsúcsról és mindarról amiről itt beszélünk: A Crude Awakening
    és ennek az eleje kicsit fura, habár akár hiető is (UFO,stb), de a második feléig jussatok el és utána is nézzétek, megéri: Thrive.2011

    Tibor bá’! Feltétlen nézd meg mindkettőt!

    Aki nem tudja letölteni, azt úgy lehetne megoldani, hogy valaki akinek van FTP szervere, oda feltölteném és onnan mindneki szedheti.

  30. 26 & 28:
    Amire a nemzet nem reagált, illetve nekik a hollywoodi cowboy kellett Carter helyett, és a csillagháborús fegyverkezési verseny.

  31. @30 Igen, de ‘meg lett nekik mondva’, erre kérdezett rá Gedeon 🙂 Erre gondoltam 4-ben is.

  32. 28-30-31: Carter valóban megpróbált naív doktor bácsiként pulóveres terápiát felírni. De fontos látni, hogy az uralkodó elit indította vele szemben azt a tökhülye színészt, akinek üzenete az volt, hogy az amerikaiaknak joga van a fogyasztói életformához.
    Tehát a helyzet nem éppen az, hogy a doki előírja a terápiát, a beteg meg “megtagadja az együttműködést, hanem az, hogy a kórteremben a betegek hallgatják a doki kicsit szokatlan, zavart hebegését, hogy súlyos a bajuk, de van gyógymód, fogyókúrázni kell, minden élvezeti cikkről lemondani, amikor belép a kórházigazgató, ápolókkal kényszerzubbonyban elviteti a “meghülyült” dokit, (aki azóta súlyos antiszemitizmusával is bizonyította, hogy őrült!) és bemutatja az új doktort, aki megnyugtatja a betegeket, hogy kutyabajuk, ehetnek-ihatnak, bagozhatnak, stb, mert a tudomány legújabb eredményei szerint ez az egészséges életmód.

  33. 32:
    Most ugye kivágtad magad.
    Marad a tény. Volt figyelmeztetés tudományos szinten. (Romai Klub)
    Volt figyelmeztetés társadalmi szinten (Carter).
    A nép viszont azt hiszi el, amit hinni akar. Ez a tény. Ez a lényeg.

  34. 20!
    Ezzel nem is lenne gondom Attila hogy Orbán kimondta a hogy a jóléti társadalomnak vége..csak az a bajom ezzel,hogy nem neki,meg nem a gyerekeinek..Mert ők fognak szépen felfelé húzni,meg a jobb helyekre..A többi meg azt csinál amit tud,meg amit őnagysága megenged..Tehát amiket mond,az őrá nem vonatkozik..Csak ez a bajom ..semmi más..
    Semmilyen diplomáciai érzéke nincs..Mindenkit lesöpörni a színről..de ha őt seprik le akkor duzzog..Biztos vagyok benne hogy ezekkel a tőkés oligarchákkal is lehetne valamilyen szinten egyezkedésre jutni.De ő nem is akar..
    És nem ő issza meg a levét..hanem a népség..De hát a népség kit érdekel?Terem mint a gomba..

  35. Igen egyetértek, 1965 és 1980 as évek közepe volt az egy főre eső fénykor. Azóta lépcsőzetesen törik lefelé az életszínvonal, kisebb-nagyobb megszakításokkal. De ez eddig kardinális problémákat nem okozott. Megszoktuk azt, hogy a világnak pólusai vannak szegény, fejlődő és fejlett országok.
    Most azonban egészen másról lesz szó. Magáról a létről.
    A szlogen valósággá válik: “Itt a lét a tét!”, de ez valódi valóság-show lesz, valódi szereplőkkel.
    Modellezni, jósolgatni azt lehet, (az összes titkosszolgálat a világon ezt teszi, többek között olvasgatja ezeket a fórumokat, hátha valaki feltalálja a spanyolviaszt.)
    A legnagyobb gond: szénhidrogénekből csináltunk ennivalót!!!
    1kg műtrágya – több m3 földgáz. Hát emberek, nincsenek csodák. Ahhoz, hogy nagyobb legyen a termés több energiát kellett beleépíteni…És ez tette lehetővé ezt a bődületes szaporulatot.
    Különben sosem lett volna így, mert miből?
    Óriási visszarendeződés lesz.

  36. 22, kuburtyók: a fiad feje nemhogy 4.500.-at hanem ennek a többszörösét megéri Neked ? CE típusbízonyítványa van a bukónak ?

  37. 36. egy szóval sem említettem hogy megveszem a kinai sisakot.Csak elrettentő példa a keleti áru olcsóságára a 700 forintos önköltség.

  38. 35. D 007

    “Ahhoz, hogy nagyobb legyen a termés több energiát kellett beleépíteni…És ez tette lehetővé ezt a bődületes szaporulatot.
    Különben sosem lett volna így, mert miből?”

    A fene tudja… Ahol a szaporulat valóban bődületes, ott nem jutott sok az energiaigényes áldásból… India, Kína, egy-egy marék rizzsel vezette a szaporodási rátát.
    Ott bezzeg, ahol minden adott, EU, meg USA, a fehér ember az összes energiabefekteés ellenére ritkul.

    Itt vitatni szokták, de a tényeket figyelve az energiabefektetés és a szaporodás a fejlett országban egyre inkább fordítottan arányos.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük