Tibor bá’ szatirikus szemelvény a

Légy az én palimadaram-ból

 

Aki azt hiszi, hogy a nugát egy desszert, az elég messze van az igazságtól, de nem vágok a közepébe. Éppen Ausztráliában időztem néhány évet, ahol közvetlen (magyar) munkatársam volt Balogh Pista. Jól összemelegedtünk. Pistának volt egy felesége is, Juditnak hívták, és az volt a rögeszméje, hogy férjének lehetőleg minden barátjával le kell feküdnie. Hogy engem miért hagyott ki a szórásból, máig se tudtam meg. Mindenesetre, ez a tulajdonsága elégségesnek bizonyult arra, hogy állandóan náluk lebzseljünk, mi facér hímek.

Tudni kell még a nőről, hogy igen aktív családja volt. Ebből az eszeveszett nagy aktivitásból adódott, hogy Balogh Évinek volt egy édesanyja, egy édesapja, egy nevelő anyja, három mostoha apja, egy testvére, három féltestvére valamint számtalan mostohatestvére. Ezek felsorolása egy év végi leltárnak is beillik. Így aztán valamelyik családtagjával mindig történt valami, főleg, ha meggondoljuk, hogy a fentiekben felsorolt személyek négy kontinensen voltak szétszórva.  Évihez még nekem is érdemes volt néha benézni, valami mesélnivalója mindig akadt. Egy alkalommal, ezzel fogadott:

– Képzeld megjött az apám. 

– Melyik? – Tettem fel a logikus kérdést.

– Hát, amelyik Argentínában élt.

– Ne mondd, és miért jött?

– Nem jött.

– Hát, hozták?

– Dehogy, menekült.

– Menekült? Argentínából? Ki a fene kergette?

– Nagy sztori. Kérsz egy kávét? Amíg elkészül, elmondom.

Elmondta, de a sztori annyira valószínűtlen, hogy most menten kijelentem, semmi felelősséget nem vállalok érte. Tudni kell, hogy Balogh Judit a papája körülbelül ötvenévesen nemzette. Így mikor Juditot megismertem, a kedves papa már nyolcvan körül topogott. Éppen ez az, ami a sztori plauzibilitását erősen gyengíti. 56-ban az ágas-bogas család szanaszét futott. A papa Argentínába, ezt már tudjuk. Judit Ausztráliába, ezt sejteni lehetett eddig is. A papa Argentínába vitte magával a népes család teljes ékszerkészletét, függetlenül attól, ki mit szólt a dologhoz. Na persze nem kilókról volt szó, de mégis. A jó öreg Argentínában egy percig se vesztegette az idejét. Mint tudjuk, nyolcvan felé járt. Piszkosul sürgős volt neki. Első nekirugaszkodásra vett egy darab földet az isten háta mögött, másfél óra járásra.  Természetesen olcsón, mindössze két karikagyűrű árából. A megmaradt ékszerek nagy részét összeolvasztatta egy szabálytalan röggé. Ezt hívják arrafelé nuggat-nak. Majd a nuggatet fél méter mélyen bedugta a száraz homokba.

Ezt követve, bérelt hat napszámost, kivitte őket a földjére, ott az orruk előtt egy megcsavart drót darabkával némi hókuszpókuszt művelt. Biztosan ismeritek. Magyarországon a vízfakasztók csinálják. Ájtatos képpel és egy dróthurokkal mászkálnak le és fel a telken, majd megszólalnak: „itt kell ásni, itt van a víz”. Ugyanezt csinálta Judit papája is, kijelentette, itt kell ásni, meg ott kell ásni, stb. Meghagyta napszámosoknak, ha találnak aranyat, jelentsék neki, és ezzel elment a jó hűvös szállodai szobába aludni egyet.

A hat mesztic napszámos természetesen megtalálta a nuggat-et, jól össze is verekedtek rajta, majd kibékültek és meglógtak a „birtokról”. Pontosan úgy, ahogy azt Balogh papa előre elgondolta.

A pasik első útja a kocsmába vezetett, ahol addig ittak az arany kontójára, amíg mind a hatan, plusz még a húsz-huszonöt főből álló hallgatóság tök részegen a padlóra nem került. Hogy az aranyrög hova lett, azt nem nehéz kitalálni. A kocsmáros zsebébe vándorolt. Balogh papa kereste az embereit, a fél város pedig az aranyról beszélt.

Másnap jött a volt tulajdonos és vissza akarta venni a földjét tízszeres áron. Balogh papa kikérte magának. Nem azért vette, hogy utána nevetséges áron elkótyavetyélje. Estére már százszoros vételárat ajánlott fel neki egy helyi vállalkozó. Na, ennek már nem lehetett ellenállni. Létre is jött az alku, megírták a szerződést és a férfi csekkel fizetett. A bank másnap reggel 9-kor nyit, akkor lehet felvenni a pénzt.

Balogh papa a pénzt sose vette fel. Megszökött az éjszaka folyamán és még boldog lehetett, hogy megszökhetett. Nem történt semmi különös, csak a kocsmáros pénzzé szerette volna tenni az alkoholból kinyert aranyat. A helyi ékszerész pedig csupa szakmai kíváncsiságból, választóvízzel próbára tette az aranyrögöt. Ez különben egy roppant egyszerű művelet. Egy darab fehér csiszolókő felületére az arannyal húzni kell néhány vonalat, majd ezeket a vonalakat be kell ecsetelni különböző erősségű választó vizekkel. Az egyik feloldja a nyomot, a másik nem. Némi gyakorlattal a feloldás módjából a pontos karátszám meghatározható. Nos, Balogh papa aranyröge 14 karátosnak bizonyult. A természetben talált aranyrögök pedig 24 karátosak.  Az ékszerész még azt is tudja, hogy Kelet-Európában 14 karát a divat. A többi már elképzelhető. A történetet itt abba is hagyhatnám. ez volt a tanmese és kész. Csak persze ne higgyétek, hogy ez mese. Ilyen és ehhez hasonlók állandóan történnek a világban és talán kishazánkban is. Mielőtt azonban leírnék egy másikat, íme a folytatás:

– Tehát itt az apád? – kérdeztem.

– Itt.

– Hol?

– Hát benn, alszik a szobában.

– Ki fizette a repülőjegyet?

– Azt még nem tudjuk.

– És most mi lesz vele?

– Mi lenne? Egyelőre eltartjuk.

És ezzel kezdetét vette az eltartás, de nem tartott sokáig. Balogh papa utálta a gyalogolást és utálta állandóan megkérni a vejét, hogy vigye ide, vagy oda, viszont egész nap a házban lenni sem szeretett. Hát, vett magának egy Morris Minort. Pont olyat, mint nekem volt, csak ő hamarabb törte össze. Egészen pontosan, másnap. Igaz, teljesen szabályosan.

Az ausztrál törvények szerint, bárki, bárkit taníthat vezetni. és bárki, bárkitől tanulhat. Egyetlen feltétel, hogy legyen kitéve egy nagy L betű a kocsira. és a tanítónak legalább 2 éves legyen a jogosítványa. Nos, a feltételek be lettek tartva, Balogh papa mégis nekiment egy oszlopnak. A kár tetemes. A vej őrjöng. Balogh papa másnap vesz egy másik kocsit. Balogh Judit és férje levegő után kapkodnak. Én meg röhögök és cukkolom őket. – Ide figyeljetek, én a mesét nem hiszem el. Szerintem, a következők közül történt valamelyik. Döntsétek el ti, melyik a valóság. 1) A földet eladta százszoros pénzen és idejött hozzátok. Azért találta ki a 14 karátos sztorit, hogy ne kelljen nektek adni a pénzből, mondjuk a részletre vett házatok kifizetésére. 2) A kétes tulajdonú családi ékszert simán eladta, és a nugget sztorit azért találta ki, hogy ne firtassátok az ékszer birtoklásának kérdését.

Balogh Pista erre vörös lett, mint a frissen főtt rák, berohant a papához, mi pedig megilletődve hallgattuk a kiszivárgó mérges hangfoszlányokat. Egy idő után azonban elcsendesedett minden, majd Balogh papa jött ki a szobából, elegánsan felöltözve, és közölte velünk, most elmegy sétálni. Judit berohant a férjéért, aki letaglózva vánszorgott ki a kertbe.

– Na, mi újság? – tettem fel az alig leplezett, kíváncsi kérdést.

– Tudod, mit állít?

– Fogalmam sincs.

– Azt mondja, minden szava igaz, amit mond.

– Akkor, honnan a francból van pénze? – kérdeztem hitetlenkedve.

– Azt állítja, hogy a repülőút alatt végig pókerezett két amerikaival és azoktól nyerte.

– Hát ez óriási. A kedves papa feltalálta a spanyolviaszt.

A családi ékszer odaveszett, vagyis senkinek semmi követelése nem lehet. Ő viszont nyert egy csomó stegót, ami annyira az övé, hogy ennél jobban már nem is lehet. – És akkor elhallgattam. Véleményem szerint, ennél többet a dologról mondani nem lehet. Tévedtem. Az utolsó mondat az ifjú férjé lett.

– Tudjátok mit? Nem érdekel. Az öreg 82. Ha ezt a kocsit összetöri, a harmadikat én veszem neki, de az egy Jaguár lesz.