Tibor bá’ (egy kicsit) szatirikus online
Tibor bá’: Csibe, légyszíves vedd fel a telefont.
Éva: Tessék, Antalffy Éva…….igen, itthon van, mindjárt adom. (Tibor bá’ felé) Valami Dési János keres.
Tibor bá’: Ki ez a Dési János, te már hallottál róla?
Éva: Egy Dési Jánost ismerek, de nem hiszem, hogy az keresne.
Tibor bá’ (botorkál a telefon felé): Ki az, akit te ismersz?
Éva: Egy újságíró.
Tibor bá’ (felveszi a kagylót): Tessék, Antalffy Tibor.
Dési János: Jó estét Tibor bá’, Dési János vagyok.
Tibor bá’: Örülök a szerencsének, mit tehetek Önért?
Dési János: kedves Tibor bá’, először is szeretnék gratulálni a honlapjához.
Tibor bá’: Köszönöm,
Dési János: Be kell önnek vallanom, hogy rendszeres olvasója vagyok.
Tibor bá’: Belefér, van naponta 1500 látogatóm, de örülök azoknak, akik megtisztelnek személyes megkeresésükkel.
Dési János: Meg kell vallanom, hogy nagyon tetszett az a párbeszédes kroki, amit Orbán Viktor szájába adott.
Tibor bá’: Az tényleg jól sikerült, kettő is volt belőle, az első jobb volt, mint a második, de volt egy párbeszédem a kapitalizmussal is.
Dési János: Történetesen azt is olvastam, de az nem ihletett meg.
Tibor bá’: Persze, ízlések és pofonok.
Dési János: Igen, igen, de ez az Orbán kroki, ez csúcs. Ez a Matolcsy balfaszom egy telitalálat. Ha-ha, ez tényleg jó volt. Na meg a guillotine is.
Tibor bá’: Örülök, hogy tetszett, tudja, iparkodom, mert igényes az olvasótáborom.
Dési János: Na igen, főleg, hogy én is oda tartozom.
Tibor bá’: Hát….
Dési János: de nem csak én, odajár a Népszava színe-java, meg az ATV is. Erről jut eszembe, a múltkor jól megmondta Kálmán Olgának….
Tibor bá’: Idegeimre megy az a nő az állandó fintoraival, és a kelleténél háromszor hosszabb kérdéseivel. Különben nem lepett meg, illetve meglep, hogy így bevallja azt, amit már rég tudok.
Dési János: Nahát, és honnan tudja?
Tibor bá’: Egyszerű, írásaikban itt-ott néha felfedezem az ötleteimet. Például elsőnek az országban én írtam Orbán „ámokfutásáról” amit azóta többen is átvettek. Aztán én voltam az első, aki összemértem Orbánt Rákosival. Hamarosan megjelentek fotosoppozott Orbán-Rákosi portrék.
Dési János: Nos, ami azt illeti, nem fogok előállni cáfolattal, elsősorban azért, mert éppen be akartam valami ilyesmit ismerni.
Tibor bá’: Éspedig?
Dési János: Ez a párbeszédes forma megragadta a fantáziámat. Úgy gondoltam, hogy én is írok valami hasonlót. Meg is írtam, „Orbán tér a Parlament előtt” címen.
Tibor bá’: Csak rajta, természetesen nem gátolhatom meg. Végül is egy nyitott társadalmon belül mindenki mindenkitől tanul, és már az is egy szép gesztus, hogy bejelentette.
Dési János: Nem teljesen önzetlenül teszem. Tudja ez az átszerkesztés. Úgy értem, más helyszínt kitalálni, más szereplőket rendelni Viktor mellé. Szóval ez strapás, és nem is nagyon szerencsés. Én csak a parizerre tudtam kihegyezni a történést, és – legyünk őszinték – ez a parizer nem igazán ütős. Aztán Matolcsyt, mint udvari bohócot, be kellett mással helyettesítenem, de mi maradt nekem, ez a szerencsétlen Hoffman Rózsa, de nem az igazi, mert a gazdaság elkúrása több embert érint, mint az államtitkár asszony balpinasága. Selmeczi se kutya, de azt is le tetszett lőni. Kedves Tibor bá’, le tetszett lőni a főpoénokat, kénytelen voltam valami mást kitalálni, és az,…. Hát, szóval, gyengébb lett.
Tibor bá’ (kihasználva Dési János levegővételét közbeszól): Szóval most azt jelenti be, hogy gyenge lett a krokija? Megmondom őszintén, nem érdekel. Maximum annyit tehetek, hogy holnap elolvasom az írását.
Dési János: De…. tehet.
Tibor bá’: Éspedig?
Dési János: Arra gondoltam, hogy köthetnénk egy megállapodást.
Tibor bá’: Milyen megállapodást?
Dési János: Látta Bajor Imre legújabb show-ját?
Tibor bá’: Bajort? Hányingert kapok tőle, egy közönséges ripacs.
Dési János: Ebbe ne menjünk bele, minden esetre hatalmas közönség sikere van.
Tibor bá: Lehet, de én a társadalom 98 százalékára nem tartok igényt.
Dési János: Mindegy, a lényeg, hogy Imre néhány százszor végignézte Hofi Géza felvételeit, és most átment Hofiba. Óriási siker!
Tibor bá’: Álljon meg a menet, át akar menni Tibor bá’-ba?
Dési János: Én ezt nem fogalmaznám meg ilyen brutálisan, de nagyvonalakban ez jár a fejemben.
Tibor bá’: Drága Jánosom, én még élek!
Dési János: Bameg Tibor bá’, ezért telefonálok. Csak azt kérem, hogy a jövőben, amit írsz az először az én nevem alatt jelenjen meg, aztán átveheted magad.
Tibor bá’: És mi lenne nekem ebből a jó?
Dési János: Semmi.
Tibor bá’: Akkor miért mennék ebbe bele?
Dési János: Mert ez emelné a színvonaladat. Legyünk őszinték, engem sokkal többen ismernek, mint téged.
Tibor bá’: Ez igaz, de ez csak egyet jelent. Te előbb fogsz elrohadni Orbán börtönében, mint én.
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
Tibor bá! Ez a beszélgetés tényleg megtörtént? Nem tudom elhinni. 😀
Elfelejtetted befejezni? Hol a poén? Miben maradtatok?
És főként: ki az a D.J.? 😀
1:
Én se hiszem el. 🙂
2:
Az utolsó mondatban.
Éva szerint egy újságíró. 🙂
Tibor bá!
Havi 400 ért kpben, én esetleg megengedném. 😉
Főleg ha korrekció nélkül jelentetné meg. 😀
Minden második nap lenne egy jobbikos propaganda.
http://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9si_J%C3%A1nos
http://fotolexikon.blogspot.com/
Ez verte ki a biztosítékot Tibor bánál.
Szerkesztőségünk birtokába jutott az a nemzetbiztonsági okokból szigorúan titkos kormányülésen készült jegyzőkönyv, amely a Parlament előtti Kossuth tér 1944-es korhű átépítéséről rendelkezik.
Orbán Viktor: (Olvas) A kétharmados felhatalmazással élve tehát, hogy az elmúlt nyolc év valamennyi mocskát lemossuk, kormányom úgy dönt, hogy a Kossuth teret a legnagyobb titokban 1944-es állapotába visszaállítja. Csak pár apró változtatást javasolunk. Rózsika, maga szavaz már, vagy jelentkezik?
Hoffmann Rózsa: És mi lenne az a pár apró változás? Csak hogy benne lehessen még a jövő heti felvételiben.
Orbán: Rózsika, kérem ez itt a férfiak dolga, komoly ügy. Szaladjon le a büfébe és hozzon nekünk pár vizeszsemlyét, meg huszonöt deka párizsit.
Navracsics Tibor: De vékonyra szeletelve. És Rózsika, az egyik lába itt, a másik ott legyen. (Hoffmann el)
Matolcsy György: (oldalba böki Szőcs Gézát) Gézám, ne horkolj. És vágj nekem is egy szeletet a bicsakoddal, abból a tokaszalonnából, meg a hagymából, ami előtted van.
Orbán: Csönd. Itt csak én kérdezhetek. Gézám, mielőtt újra elalszol, nekem is egy szeletet. És hagymát, hagymával.
Schmidt Pál: Köszönöm az uraknak, hogy mint az emberek emberét engem is meghívtak e fontos ülésre. Két jelentős bejelentésem lenne. Az egyik, hogy a miniszterelnök úr kocsiját lemostam, már szárad, ahogy parancsolta. A másik, hogy van egy kisdoktori értekezésem az eredeti Kossuth térről.
Orbán: (szigorúan): Az elnök úr maga írta?
Schmidt: (csippent a szemével, majd viccesen haptákba vágja magát és szalutál) Alázatosan jelentem, hogy én. Tessék megnézni, én írtam ide, csupa nyomtatott nagybetűvel a tetejire: DR SCHMIDT TÖRZSANYAGA.
Ebben a pillanatban visszatér Hoffman, lihegve. Leteszi a parizert a miniszterelnök elé, aki ujjával megböködi a papíroson keresztül.
Orbán: (fintorogva) Rózsika, maga ütődött! Ez büdös CBA-s mortadella. Ráadásul, ez magának vékony szelet? Ennyit ér az oktatási reformja is? Na, szaladjon vissza a boltba lelkem, vagy küldje be az anyukáját.
Hoffman elsomfordál.
Navracsics: (elmosolyodik) Főnök ez nagyon vicces volt. Főnök, azt kell mondanom, ha viccről van szó, abban te vagy a legjobb.
Orbán: Csönd. Disznó banda. Itt mindent nekem kell. Szóval. A Kossuth szobrot elviszi Matolcsy a MÉH-be. A helyére egy Orbán lovas-szobor kerül. Kétszeres életnagyság – Réthelyi ne röhögjön. Károlyit kertitörpének öntetem át Felcsútra. A 44-es filinget javítandó pedig Ákos és Pataky Attila dupla gázsiért a Duna felől halálhörgést énekel, sortűzhanggal és „Kitartás” kiáltásokkal, magyaros pentatonként.
Matolcsy (lelkesen): Ki is számoltam, az összesen annyi, mint…
Orbán: Kuss. Aki azt számolja ki, hogy 47 ezer forintból meg lehet élni, az nekem itt ne matekozzon. És különben is, van itt még egy tétel. Az utcatábláké. Valamennyit átjavítani Kossuth térről Orbán térre.
Hoffmann (most esik be) és Kossuth apánk helyett érettségin Orbán apánk lesz a tétel.
Mind: Rózsika, ez már megint vastag lett!
4:
Hiányztik az életrajzából, hogy nemrég kirugták az ATV-től.
Tisztelt Tibor bá !
Ez nagyon ütött 🙂
Gratula,szép napot !
Akkor most Tibor bá’ a Háttérhatalom, aki a ballib médián keresztül formálja a közízlést (?) 🙂
(Amúgy meg valakinek be kellene linkelni (oda, a fotoblogra) ezt a posztot nem? Hogy észre lett véve a turpisság.
Kedvelem különben a Dési Jánost (és szerintem disznóság volt mondvacsinált ürüggyel kitenni, a valós ok, hogy a Hitgyüli erősen beleszólt a dolgokba,mint szponzor. Mert a Hitgyüli csöndes megnemtámadási szerződésben van a Fidesszel. Ezért nem szabadott volna D Jánosnak moderátorkodni Gyurcsányéknál…./na kezdek én is összeesküvéselméleteket gyártani :O
Viszont ez a két kroki tényleg nagyon hasonlít.. nem járhat ennyire egy rugóra az agyatok..kicsit ciki.
Szerintem járhat. Amúgy engem meg Orbán Viktor is plagizál! 🙂
8 & 9:
Szerintem Dorkának van igaza. Nem akarok kicsinyesnek tűnni, de tudnék írni egy analízist. Csak egyetlen egy dolog. „főnök” nem nagyon használják manapság ezt a kifejezést. És ki adta orbán-slepp szájába rajtam kívül?
Utálom hogy mindig igazam van 😀
Nem tudom közületek vannak e, akiknek cikket kellett írnia időre. Nekem kellett egy jó párszor, megadott témában. És tele vagyok újságíró haverokkal.
A dolog a következőképp működik. Megvan egy adott téma. Van hozzá egy két alapgondolatod , mégsem elég, egy ánégyes gépelt oldalhoz 12-es betűmérettel.. Mit tesz az újságíró? beüti a google-ba a megfelelő hívószavakat, és válogat. Rutinos halásznak pár tíz perc. és összegyűjti az adott témában a legintelligensebb cikkeket, kommenteket, blogbejegyzéseket.
Elolvassa. Megemészti. Majd saját alapötletére építve az egészet egybeemészti, kérődzik rajta egy félórát, és ihletet kapva pár perc alatt kipötyögi a CIKKET. A cikkben benne lesz a saját szellemesség, mások szellemesége, és néhány olyan kanyar ami még pluszt tesz az alapötlethez. Jó esetben az egész egy egyedi darabbá áll össze, rossz esetben lustaság, depi, egyebek mellett viszont plágiumgyanús írás lesz belőle. Nem lett elég idő fordítva az átlényegítésre, vagy slendriánul lett kezelve a dolog. Mondván, „úgysem egyezik az olvasókörünk, sose derül fény a homályra, de az írás jó, átpiszkálom, leközlöm…
3. A zsiráfok már a spájzban vannak, és az a szép amikor a „náciktól” kérnek támogatást 😀
„…a Magyarországi Cionista Szövetség és a Zsidó Oktatási Központ lapjának az EREC-nek volt a szerkesztője.”
De a lényeget csak nem árulod el: miben maradtatok? 😉
11:
Ez OK, de az „Orbán tér” nagyon gyenge. „Az egyik lábad itt, a másik ott” elképesztően bugris, 100 éves „duma”. Kocsi lemosás, parizer és vizeszsömle? Ez lenne a kebelbeliek körbebaszogatása? Vicc.
12:
És, az EREC-nek mi köze az ötletlopáshoz?
Miben maradtunk? Őt elöbb teszik jégre, mint engem. Nekem megéri. 😀
14. Óóó azt hittem valami zsíros üzletet hoztál vele tető alá (legyél „ügyes”, nyugdíj mellé elfér). Utána pedig sorban tolnád ki a neve alatt a Jobbikot magasztaló írásokat 😀
(„az EREC-nek mi köze” = sztem semmi, az idézőjeles részt a wikiről másoltam, csak a zsiráfozás alátámasztására, hátha vki nem találná az összefüggést 😉 )
13:Vicc. Ezt mondom én is, főleg úgy hogy D J nem szokott ilyen szart írni. Depi.Vagy isten tudja mi. Nekem amúgy egyáltalán nem kedvencem ez a párbeszédes műfaj, Farkasházi nagy ebben, de azt sem bírom elviselni.(mikor ilyen párbeszédes krokit ír) ha valaki ehhez nyúl, akkor nagyon topon kell lennie.(a tiéd jó volt, bár szatírából tényleg nem ez a kedvenc műfajom, de ez szubjektív dolog, más meg ezen fetreng.) D.J most nem volt toppon ráadásul talán nem saját kútfőből dolgozott.
Nos, nézzük, miként vélekedik Dési János a plágiumról:
Schmitt lemondása után
aha, linket megint nem lehet, talán így?
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=509569
nyert! 🙂
19: nekik lehet. A jó öreg kettős mérce…
20:
Azért, ha Schmitt Pál legalább ennyire átdolgozta volna, akkor nincs botrány, de az ő esetében egy gépiró csaj egy az egyben átmásolta.
21: amiért gondolom, Palitól meg is kapta a csaj a járandóságát! 😀
22:
Ugyan! Ez nem férfi, egy szar geci, aki a házasság szentségét halál komolyan veszi. 😀
23: írták, hogy a neje még elnökké választása előtt csak a válással fenyegetőzve tudta rávenni, hogy váljon meg tartós szeretőjétől.
Különben ez a Kossuth Tér átalakítás elég durva. Elvitték a Károlyi szobrot, ez egy dolog, kinek tetszik kinek nem.. De hétvégén kint volt egy rokonom, aki arrafele lakik. 1000 éve a tölgyfasor közt járt el dolgozni. Az átrendezés miatt kivágtak 50 darab óriási fát:(( HOL vannak ilyenkor a zöldek, meg akik máskor egyetlen fa miatt odaláncolják magukat?Le vannak fizetve? Félnek? Olyan csendben és stikában történt az egész, a felállított takaró-elemek möhött, hogy aki észrevette, csak állt megdöbbenve….:(
A kurva anyját a fagyilkosoknak. Kiadtam rájuk a zöld Fatvámat, aki látja őket, jogosult, sőt Gaia anyánk nevében köteles végrahajtani rajtuk a halálbüntetést!
25: Károlyi meg tetű volt. Csak vinnék el Kossuthot is! (tudom, azért esélyes, mert Orbán szobrának kell a hely…)
27:
Segítség emberek! Egy félőrült a vezetőnk. Viktor napra megveszem neki a Húsvét-szigetek történetét.
28: alábecsülöd. Még hogy fél… OV semmitől nem fél! 😀