(721) A véletlenszerűség, az idevalótlanság, a vezető-hullám elmélet, és a rejtett-változó

Tibor bá’ online

 

Játszunk el a gondolattal, hogy a kvantumvilág alapjai szilárdabbak a fel­tételezet­tek­nél. Ugyanis ezek a feltételezések sok furcsaságot tudna megmagyarázni.

Ahhoz képest, hogy az elmélet a világ legnagyobb elméit is meghökkentette, a kvantummechanika elképesztően sikeres. Az elméletnek köszönhető a számítógép megjelenése, a lézer alkalmazása, az atomreaktorok létrehozása, ezeken kívül megmagyarázza, miért sugárzik a Nap és lábunk alatt a talaj miért szilárd, csak hogy néhányat említsünk. De ezek mellett furcsa, nyugtalanító és érthetetlen. Ez az elmélet ragaszkodik ahhoz, hogy a mikrokozmosz egy árnyékvilág, ahol semmi sem biztos, ahol egy elektron egyszerre két helyen is lehet, míg két foton a Világmindenség ellenkező sarkaiban vidáman kommunikál egymással a fény sebességét jóval meghaladó tempóban.

Csakhogy néhány fizikus újabban feltételez  egy másik valóságszintet a kvantum­világ alatt. A Nobel-díjas Gerard’t Hooft úgy véli a kvantum furcsaságok támogatása egy idejét múlta determinisztikus elv, ahol egyszerű kapcsolat áll fenn ok és okozat között. Antony Valentini (Imperial College, London) még ennél is messzebbre ment. Véleménye szerint a kvantummechanika nem feltétlenül volt mindig érvényben, mivel a korai Világmindenséget más törvények irányíthatták. Sőt, véleményét még azzal is megtoldja, hogy a nem-kvantumvilágból származó dolgok egy része mind ez ideig itt maradhatott. Ez pedig azzal a lehetőséggel kecsegtet, hogy esetleg befigyelhetünk egy változatlan formában visszamaradt kozmikus titkosírásba. Távlatok? A létezőnél jóval gyorsabb számítógépek, fénynél sebesebb kommunikáció, stb.

Az ok, amiért feltételeznek egy mélyebb szintet az, hogy a kvantummechanika szerint egy mérés eredménye mindössze bizonyos valószínűséggel bír és nem bizonyosság. Ez némileg ahhoz hasonlít, amikor egy ember halálának várható időpontját az átlagéletkorból kiindulva jósolják meg. Ennél sokkal pontosabb eredményt, illetve előrejelzést kaphatnának, ha figyelembe vennék az adott személy mondjuk szív és érrendszerének állapotát is (a hasonlat ugyan jócskán sántít, de melyik hasonlat nem).

Tény az, hogy a fizikában, amikor egy elmélet valószínűségeket jósol meg, a fizikusok mindig egy mélyebb valószínűségi szintet feltételeznek. Mindig, kivéve a kvantummechanikát. És ott miért nem? Erre a kérdésre a fizikusok zöme azt válaszolná azért, mert ez a mélyebb magyarázat szükségtelen (rejtett változó elmélet), ugyanis a kvantummechanika minden ismert tapasztalati eredményt kielégít. Vagyis a kvantummechanika a gyakorlatban kitűnően megállja a helyét, minek tovább kutatni! (valljuk be, nem mindennapi argumentum)

Ennek ellenére néhányan megpróbálkoztak a „tovább kutatással”. Ezek egyikének eredménye a „vezető-hullám” (angolul „pilot-wave”) elmélet, amit 1920-ban Louis Broglie francia fizikus javasolt és, amit David Bohm amerikai fizikus az 1950-es évek elején ki is fejlesztett. Ugyanis, amíg kvantummechanikában a hullám egyenlet semmi több, mint egy olyan matematikai eszköz, melynek segítségével megállapítható, hogy egy részecske milyen valószínűséggel jelenik meg a tér egy adott pontjában, addig a vezető-hullám elmélet esetében a hullám valós, ténylegesen létező. Ez egy láthatatlan, de fizikailag jelenlévő hullám, ami mentén a részecske mozog és hozzátartozik a részecske mozgását okozó áramlat is, (pontosan úgy, ahogy a tengeráramlat egy magára hagyott csónakot tovahajt). Ez az elmélet reprodukálja a kvantummechanika valamennyi statisztikai előrejelzését. Azonban Lucien Hardy (Oxford) szerint a fizikusok jelentős része nem hisz ebben az interpretációban, beleértve önmagát is. „De ettől függetlenül fontos – állítja – mert lehetőséget ad arra, hogy az úgynevezett rejtett-változó interpretációja érvényes lehessen a kvantummechanikára”.

Ezt az interpretációt azonban sokan elvetik az „idevalótlanság” (angolul: „non-locality” ami azt sugallja, hogy nem tartozik a mi három dimenziónkhoz) elnevezésű tulajdonság miatt, ami egy fénynél gyorsabban terjedő fizikai hatás. Ámbár a hagyományos kvantummechanika is feltételezi az idevalótlanság-hatást. Mérések között egy elektron spinje (némi felületességgel) felfogható erősen gerjesztett állapotnak, ami véletlenszerűen ide-oda kapcsol az egyik spinből a másikba. Ennek azonban van egy különleges feltétele, éspedig korrelált elektron-pár spin összegének zérónak kell lenni. Mivel a természet törvényei szerint a spinek összege nem változhat meg, a két elektron spinje akkor is ellentétes marad, ha azok szétválnak és a távolság közöttük bármi. Ezen az sem változtat, ha az egyik elektron egy acél dobozban el van temetve a tengerfenéken, a másik pedig a Tejút másik végében szaladgál. Valentini nyomatékosan kijelenti: „Ha az egyik spinjét megváltoztatják a másik azonnal ellentétes spint vesz fel, ami teljes mértékben megsérti a fény terjedési sebességének abszolút voltát.” (ez persze nem új a Napalatt.)

Viszont az idevalótlanságot fel lehet fogni, mint a kvantummechanika perifériáján elhelyezkedő kinövését, ami semmiképp  sem mondható el a vezető-hullám elméletről. Nézzük újra ezt a két – korrelált – elektront. A vezető-hullám elmélet szerint, mi ezt a korrelált részecskepárt egy hatdimenziós rendszerhez tartozó háromdimenziós térben látjuk mozogni. A két részecske valójában összekapcsolódva marad egy magasabb dimenziójú rendszerben.

A fizikusok nagy része szkeptikus az idevalótlansággal kapcsolatban, mert a min­dennapi tapasztalatuk szerint a dolgok nincsenek szétbonthatatlanul egy­máshoz kötődve. Minden olyan elméletre, aminek ez a központi témája, a gyanú ár­nyé­­ka ve­tő­dik. ’t Hooft (Utrechti Egyetem, Hollandia) ellenzi az idevalótlanság elméle­tét, de azért úgy gondolja, hogy egy újfajta rejtett-változó elmélettel meg lehetne kerülni. A múlt század kilencvenes éveiben megfogalmazott elképzelése szerint va­lamifajta determinisztikus elmélet alkalmazható lehetne a téridő legkisebb méretei­nél. Ezek szerint, ha valami eseményt le lehet vinni a 10-43 másodperc és 10-35 méter tartományba, akkor észlelhető lenne egy klasszikus, előre jelző elméletben, ahol nincs valószínűség és bizonytalanság. Ezek szerint kvantum­mechanika elmélete az összes apró eseményt számba­ veszi, hogy az eseményről adjon egy bizonytalan átlagos leírást.

Hogy a kvantummechanika mélyebb alapokra épül azt több dolog is sejteti. Az egyik ilyen ok az, hogy 80 év nagyfokú erőfeszítés ellenére még mindig nem sikerült összeegyeztetni a gravitációt a kvantumvilággal. A szuperhúr elmélet számtalan dolgot állít, de túlságosan általános ahhoz, hogy el lehessen fogadni. A másik ilyen „dolog” emberileg mélyen ülő, amit Albert Einstein úgy fogalmazott meg, hogy isten nem kockajátékos. Magyarul a kvantummechanika statisztikai állításai nehezen emészthetőek.

Ezekkel szemben Valentini úgy gondolja, hogy az idevalótlanság elvetése helyett, fel kellene azt karolnunk. Külön rámutat arra, hogy a hagyományos kvantum­mechanikában egy „gyanús egybeesés” elhomályosítja az idevalótlan­ságot. Példának okáért, korrelált elektron-pár alkalmazásakor azt lehet hinni, hogy fennáll egy időtlenül gyors kommunikáció közöttük, ami nincs összhangban a fényterjedési sebességének felülmúlhatatlanságával. Ez azonban lehetetlen. Ugyanis az elektron spinjének megállapítása előtt nem lehet megmondani annak állapotát. Tehát, ha az egyik spin-irányt „1”-nek kódoljuk, míg a másikat „0”-nak, és „1”-et kívánjuk továbbítani, ennek bizonyossága mindössze 50 százalékos – mert jelen van egy bizonytalansági színt, vagy „zaj”, ami az üzenetet összezavarja. Valentini szerint ez úgy néz ki, hogy: „Bár az idevalótlanság a kvantumelmélet alapvető tulajdonsága, a természet pontosa akkora kvantum-zajt hoz létre, amekkora szükséges annak felhasználhatatlanságához. Nem hiszem, hogy ez véletlen lenne.”

Ezt úgy kell értelmezni, hogy a fénysebességnél gyorsabb kommunikációt lehetővé tevő idevalótlanság hatását a Világmin­den­ségben jelenlévő „kvantum-zaj” ellehetetleníti. Valentini állítja, hogy idevalótlanság-jeleket nem tudunk fogni, mert azok egymást statisztikai szinten kioltják. Ez különben érvényes bármely rejtett-változó elmélet esetében is. Igaz, Valentini munkája legnagyobb részét vezető-hullám elmélettel kapcsolatban végezte.

Valentini elképzelései egymásnak egyértelműen ellentmondóak, amivel kapcsolatban Hardy a következőket mondja: „Ezek a konklúziók a vezető-hullám elmélet egy bizonyos interpretációjától függenek” ami – legyünk őszinték – mindössze néhány fizikus egyetértését bírja, de azért teljes mértékben a többi sem utasítja el, beleértve Hardyt is, aki viszont úgy nyilatkozik, hogy: „Valentini egy komoly elméleti fizikus és nagy gondolkodó”. Lee Smolin elméleti fizikus (Waterloo, Kanada) szerint: „Valentini elképzelései igen érdekesek és nem lehetetlen, hogy a kvantumelmélet alapjaival kapcsolatban leginkább közelítik meg  a valóságot azok közül, amiket eddig hallottam”.

Hát igen! Amennyiben Valentininek igaza van, úgy az implikáció elsöprő értékkel bír. Közvetlenül az Ősrobbanás után a Világmindenség olyan állapotban lehetett, amiben az idevalótlanságot nem zavarta össze a véletlenszerű zaj. A részecskék között fellépő kölcsönhatás ebben a korai Univerzumban – igen gyorsan – egy olyan egyensúlyi állapotot alakított ki, amilyet ma ismerünk. Ezek a kölcsönhatások azt jelentik, hogy a részecskéket hajtó vezető-hullám áramlatok nagyfokú kitekeredettsége miatt a részecskék eloszlása összekeveredik – ami az energiát átcsoportosítja a gyorsan mozgó részecskéktől a lassan haladók felé – a gáz termikus egyensúlyi állapotának felvételét okozva.

A mi világunkban a részecske valószínű helyzetét hullámegyenletben szereplő amplitúdó négyzete adja meg. Azonban a tárgyalt korai Univerzumban, még mielőtt a kvantumzaj elült volna, az eloszlás valószínűségét sokkal inkább a másodfokú hullámfüggvény szabta meg. Kisebb kvantumzaj mellett lehetséges volt a részecske helyének pontosabb meghatározása. Mivel pedig az idevalótlanság nem homályosult el, ez azt jelenti, hogy akkor a jelek a fénynél gyorsabban terjedhettek. Például kisebb lenne a bizonytalanság két korrelált elektron spin állapotát illetően, aminek következtében a Világmindenség egyik sarkában az egyik elektronba kódolt üzenet azonnal fogható lenne a Világmindenség másik sarkában. Valentini komolyan hisz feltételezésében. Véleménye szerint közvetlenül a Világmindenség megszületése után két, egymással versengő folyamat létezett. Az egyik a részecskék közötti kölcsönhatást eredményezte, pontosan úgy, ahogy gázokban lévő molekulák között létrejön, ami aztán a Világmindenséget egy zajos egyensúlyi állapot felé vezette. Azonban az egyensúlyi állapot olybá történő felvételét kiegyenlítette a Világmindenség örül méretű kitágulása, ami az anyagot széthúzta, és csak amikor a tágulás lelassult, akkor tudott a részecskék kölcsönhatása felülkerekedni, ami aztán az anyagot egy bizonytalan, zavaros formába helyezte, olyanba, amit napjainkban látunk. Ez a történés valószínűleg akkor keletkezett, amikor a Világmindenség 10-43 másodpercidős volt.

Mivel az átállás roppant gyorsan történt, azt lehetni hinni, hogy nem volt jelentős következménye. Ez azonban Valentini szerint nem igaz. Ez az átállás megoldhatja azt a talányt, miért van, hogy a Világmindenség egymástól messzire eső részeiben azonos a hőmérséklet és az anyagsűrűség. Hogyan tudtak ezek hatni egymásra, ha még annyi idő sem állt rendelkezésre, hogy a fény elérjen egyik helyről a másikra? Erre a szabványos válasz a Világmindenség elképesztő gyors felfúvódás, ami egészen piciny térfogatból történt, ezért minden egyes részecske tudhatott az összes többiről.

Következménye a felfúvódásnak is volt, amennyiben tényleg ez történt. A felfúvódást okozó térben keletkezett kvantum fluktuációnak nyoma kell hogy legyen a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásnak apró hőmérséklet eltérések formájában. Valentini szerint: „Ezek a variációk visszaadhatják a korai Világmindenségben jelenlévő kvantum fluktuációkat. Amennyiben a kvantum fluktuációk nem engedelmeskednek a kvantummechanika törvényeinek, akkor látnunk kell a „fosszilis” lenyomatot a mai mikrohullámban háttér­sugárzásban. Amit megkaphatjuk a NASA által fellőtt műhold MAP megfigyelőjétől.

Valentini elméletét még meglepőbbé teszi, hogy bizonyos mennyiségű nem- kvantumanyag mind a mai napig megmaradhatott. Tekintve, hogy az átalakulás kulcsa a részecske kölcsönhatások egyensúlyi állapota, minden olyan részecske fennmaradhatott, amely a kritikus időpillanatban nem vett rész kölcsönhatásban, vagyis körülbelül 10-43 másodperccel az Ősrobbanás kezdete után. Konkrétabban, a gravitációs erő hipotetikus továbbítójából a gravitonból néhány elszigetelődhetett körülbelül az átalakulás idejében. Magyarul ebből az időből visszamaradó gravitonok még ma is a nem-kvantális  állapotban lehetnek.

Valentini azt is feltételezi, hogy lehetnek rejtőzködő ismeretlen nem-kvantális részecskék is. Elképzelhető, hogy ezek alkotják a láthatatlan sötét-anyagot, ami uralja a Világmindenséget. Az ismert kvantumelméletnek engedelmeskedő anyag a Világmindenségnek csak elenyésző részét adhatja. A nem-kvantális anyag részecskéi olyanok lehetnek, mint a normál részecskék, csak nem engedelmeskednének az ismert valószínűségi törvényeknek. Egy dobozba zárt nem-kvantális részecskének a helye nem függ a másodsfokú hullámtörvénytől, ezért az sokkal pontosabban lenne meghatározható.

Eddig ez nagyon szép volt, de hogy lehetne ezt az elképzelést bizonyítani? Az Ősrobbanást túlélő gravitonok azonosítása nagyon valószínűtlen, de sötét-anyagra szert tenni se látszik kivitelezhetőnek a legkisebb mértékben sem. Az viszont feltételezhető, hogy a sötét-anyag részecskéi olyan fotonokra bomlanak, amelyek megtartják a részecske nem-kvantális viselkedését. Ha ilyen fotonokat detektálni lehetne, mondjuk úgy, hogy egy teleszkópot a sötét-anyag felé irányítunk, ezek a kvantum-fotonoktól eltérően viselkednének. Például közönséges fotonokkal könnyen lehet interferenciát előállítani két miniatűr résen történő áteresztéssel. Ez a kísérlet nem-kvantális fotonokkal nem eredményez interferenciát, mindössze homályos foltokat ad.

Természetesen fantáziálhatunk tovább. Ha sikerülnek szert tenni némi non-kvantális anyagra, át tudnánk vele lépni Heisenberg bizonytalansági elvén, ami megszabja milyen pontosan állapítható meg egy részecske helye (lokalitása). Aztán sikerülne létrehozni a fény terjedési sebességét messze felülmúló kommunikációt. Így aztán szükségtelen lenne embert küldeni a Világmindenség veszélyes és távoli helyeire. A non plusz ultra mégis az lenne, hogy újra át kellene gondolnunk a relativitás elméletét és Einstein elképzelésével ellentétben mégis csak lenne egy univerzális időskála. Evvel szemben pillanatnyilag az emberiség egy kvantum-ködben él, amitől csak akkor szabadulhatunk meg, ha egy teljesen új Világmindenség létezésére fókuszálnánk.

 ______________________________________________________________
______________________________________________________________
______________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

20 gondolat erről: „(721) A véletlenszerűség, az idevalótlanság, a vezető-hullám elmélet, és a rejtett-változó

  1. Sokféle elmélet létezik a témával kapcsolatban, egyelőre mindegyiknek vannak “hendikeppjei”. Ezért ebből következően egyik sem lehet olyan formában teljesen igaz, ahogy most ismerjük.
    Az biztosnak látszik, hogy a jelenlegi paradigmában (csak anyag létezik és mindent abból kiindulva ill. az arra vonatkozó törvények segítségével meg lehet magyarázni) nem fog sikerülni a probléma maradéktalan megoldása, ahogy Einstein ismert mondása is utal erre.
    Ez azért is van nyilvánvalóan, mert az ember csak azzal képes “dolgozni”, amit maga vagy az általa épített műszerek érzékelni képesek (amik maguk is a vizsgálat tárgyává tett anyagból vannak, az emberrel együtt). Tehát a “dolog” nem vizsgálható tőlünk független “objektív” valóságként, hiszen mi is részei vagyunk, tehát mondhatnánk, az ember (a tudomány) saját magát vizsgálja, “befelé tekint”, miközben azt hirdeti, hogy “kifelé” néz.
    Sokan azt gondolják, hogy a “mainstream” tudomány objektív, minden elemében bizonyítható és kizárólagos. Sajnos nem így van, a tudománynak is megvannak a maga “hiedelmei” (axiómái) és csak annak fényében kutat. Ami feltételezi az axiómák megkérdőjelezését, arra rátekinteni sem hajlandó.
    Ha valakit érdekel a téma, akkor javaslom Dobó Andor blogjának olvasgatását (nemzetközileg elismert, alkalmazott matematikus), aki tagadja a foton nyugalmi tömegének 0-ként felfogását (ami a mainstream) és szerinte létezik egy “abszolút” vonatkoztatási rendszer, ami az “ether” létét feltételezi (egyébként a mainstream is kezdi visszahozni az egyszer már elvetett fogalmat) és Einstein relativitáselmélete csak azért igaz a gyakorlatban, mert a Föld (és az ahhoz képest általunk eddig elért sebességek) túlságosan kicsik az ether vonatkoztatási rendszerében. Ennek matematikai levezetését is szolgáltatja.

    Egyébként azt sosem értettem, miért ragaszkodnak a “matéria” mindenhatóságához, holott ők maguk állítják, hogy a “semmi” robbant fel és hozta létre többek között az anyagot. Tehát ha előtte nem volt sem anyag, sem tér, sem idő, akkor egyrészt kellett “valami”, ami létrehozta a robbanást, másrészt ha az anyag képes a “semmiből” keletkezni, akkor egyértelműen megszűnni is, tehát az anyag maga a “semmi”. Mégis körömszakadtukig ragaszkodnak az anyag kizárólagosságához, ami valójában nem is létezik.
    Erre jó példa a már a múlt század elején megjósolt Bose-Einstein “kondenzátum”, amit csak 1995-ben tudtak először előállítani, ami az “anyag” viselkedését mutatja az abszolút nulla fok felett néhány nanokelvinnel. Ott az “atomok” összeolvadnak, azaz nem csak az egyes atomok valószínűségi hullámfüggvényeinek szuperpozíciójáról van szó, hanem ténylegesen egy hullámfüggvényról, ami úgy alakul ki, hogy a hőmérséklet csökkentésével az “elemi hullámfüggvények” egyre hosszabbakká válnak és a végén egymásba olvadnak, tehát az anyag megszűnik (mivel a fotonokkal kölcsönhatásba képes kerülni, ezért le tudták fényképezni, egy 300db atomból álló halmaz, egy kb. 2-3mm-es átmérőjű folttá válik, ezt már molekulákkal is képesek megcsinálni).
    Tehát valószínűnek látszik, hogy energiaközlés történt az “ősrobbanás” idején, aminek hatására egy rezgés alakult ki a “semmiben” és ez hozta létre az anyagot és mivel az egyre gyorsulva táguló univerzum egyszer ki fog teljesen hűlni, ez azt vetíti előre, hogy újra “összeolvad” az az összes anyag egy hullámmá, ami a következő energiaközlésig teljesen elenyészik.
    Tehát az én értelmezésemben mindenképpen kellett, hogy legyen “valami” az ősrobbanás előtt.

  2. 3:
    A van éter, nincs éter ingadozás már többször lejátszódott.

    Ha az ősrobbanás a semmiből keletkezet, akkor az ténylegesen TEREMTÉS volt, ha nem volt teremtés akkor csakis magasabb dimenziókból származhatott az ősrobbanásban “keletkezett” anyag. Ez persze nem old meg semmit, mert hogy került a magasabb dimenziókba. De ez már nem matematika és nem fizika, hanem teológia, ami pláne nem old meg semmit.

    A megtorpant kvantummechanika valóban paradigma váltás után kiált, de milyen új paradigma? Nincs mire váltani.

  3. A kvantummechanika szerint egy mérés eredménye bizonyossággal bír. Ami nem bír bizonyossággal az a mérés előtti állapot, mivel a méréssel beavatkozunk, és ez a beavatkozás nem csökkenthető egy határon túl. Ugyanezért a kvantummechanika maga nem sért semmiféle ok-okozat törvényt. Arról van szó csak, hogy miután mértünk, nem ugyanúgy mennek a dolgok, mintha nem mértünk volna.

    A mikrorészek világához azért elengedhetetlen ez az elmélet, mert, ha kezdeni akarunk velük valamit, akkor kísérleteznünk, azaz mérnünk kell. A mérésből eredő bizonytalanság viszont akadályozza az elméletkészítést.

    Nemcsak a növekedésnek, hanem a kicsinyedésnek is vannak határai.

  4. 4.

    Elvileg volna mire váltani, de arra a “mainstream” nem hajlandó (illetve akik finanszírozzák). Gondoljuk meg, ha van “valami”, ami nem az anyag, de mégis az abból keletkezett “anyagból” vagyunk, az hova vezetne. A végén még azt gondolná a “nyugati” ember is, hogy van a halál után “valami” és nem kell a haláltól félni, akkor mennyi ideig maradnának az “uraink” a helyükön? Szerintem addig, amíg az emberek eljutnának minden országban a parlamentig, meg az egyéb gazemberek kastélyáig és szépem lemészárolnák őket, nem tudná őket megállítani sem rendőrség, sem más.

    5. Végül is a “mérések” olyanok, mintha egy vízben lévő “örvény” próbálná mérni a környezetét és kitalálni, hogyan került oda és közben már el is enyészik… 🙂

  5. 1-re: én is, remélem Tibor bá újra felveszi ezt a vonalat is!

  6. 5:
    Ez nem egészen így van. Nézz utána. Maga a mérés valóban egy “beavatkozás” ami elsősorban a foton kettős természetére mutat rá. Amit te pedzegetsz az a kvantummechanikai mérés lehatároltsága. Egy részecskéről nem lehet egyszerre mindent meghatározni – természetesen elméletileg.

    6:
    Nem most fejtem ki először, de a “van valami” egyértelműen egy konkrét következetetés. Ha az aboszolút vákuumban előugorhat a semmiből szubatomi részecske, intereakcióba lép létező részecskével, majd úgy tűnik el, ahogy megjelent, az nem magyarázható meg semmi ismerttel. Akkor pedig a jelenség magyarázata csak általunk nem ismerttel lehetséges. Vagyis kell lenni olyasminek, amit nem ismerünk, esetleg nem is ismerhetünk meg. Ez azonban nem lehet jó hír a hagyományos egyházaknak, mert a tanításukhoz semmi köze.

    7:
    Ha van rá igény OK. De ennek nemigen volt eddig jele.

  7. 7, Dia+1
    A nem beleszólás csöndes olvasást és értelmezést jelez meg egy eg ismeretlen megnevezés utánkeresését. (részemről legalábbis) csak abba akarok szólni, amihez a ismereteim alapján illik, vagy határozott véleményem van/lehet róla. Ősrobbanás olvasás alatt 🙂 Fizika/kémia-fan gyerek meg vár rá.

  8. Szóval szerintem is van helye az ilyen posztoknak. Amúgy is van már egy kis dinamikája a posztolásnak. Orbános, politikus, szatirikus, klímás, majd újból, és két ciklust követően egy tudományos fizikás, ismét politikás, majd egy egy kis praktikus (kedvenc), és nagyon ritkán egy kis szexes.Szombatonként leginkább elmélkedős.
    Megvan mindennek a a maga rendje.

  9. Csatlakozom az ilyen posztokat támogatókhoz. Kell a változatosság.

  10. Örülök én is az ilyen posztoknak, egyrészt mert érdekel, másrészt mert ha nem is közvetlenül, de részben szakmába vág, ezenkívül jellemzően nem torkollik napi aktuálpolitikai értelmetlen vagdalkozásokba, személyeskedésekbe.

    Szép és “örök” téma,talán az egyetlen aminek értelme van, hiszen minden más ebből következik…

  11. Mindenkiek:

    Szereztetek nekem egy jó estét. Megyek és visszacserélem a home page szövegét.

  12. 14-re. Jó fej vagy Tibor bá! 🙂
    Nem szólok hozzá, mert a tudásanyagom (saját) nem megfelelő mértékű hozzá, annak meg nem látom értelmét, hogy könyvekből vagy a netről idézgessek másokat. Pláne,hogy annyi az akár egymásnak is ellentmondó elmélet, mint égen a csillag.
    Én csak egy olvasód vagyok a sok közül, de nekem egyértelműen ez a fajta témaválasztás a legizgalmasabb, ezen keresztül is szerettelek meg (Mi volt előbb Isten, vagy az ősrobbanás?).
    Második helyezett nálam a túlélős, praktikus vonal, és nagyon szeretem még a visszaemlékezéseidet is.
    A politika is érdekel nagyon, de mivel majdnem mindig eldurvul ennél a fajta témánál a hangnem, nem szívesen olvasom a hozzászólásokat, és én sem szólok hozzá, pedig – mint politikáról mindenkinek – van véleményem.
    Azért örülök, hogy kicserélted a fejlécet, mert nem volt jó olvasni, főleg, mert sokszor valóban így van… 🙂

  13. Tibor bá’: hadd álljak be az “ilyen” post-okat nyíltan kedvelők táborába! Még még!:)
    Bár én szívem szerint a valót szeretném hallani/olvasni, nem pedig holmi modelleket… 😉

  14. 16:
    Az abszolút valóság megismerhetetlen. csak közelítjük, aztán egy idő után kiderül, hogy rossz úton járunk. Ezért izgalmas! A vasárnapi humor helyett lehet a kozmikus igazság keresése. A végén még megtaláljuk. 😀

  15. Igen én is vártam egy ilyen posztot. Véleményem az, hogy mivel a mi elnménk az őt körülvevő környezete alapján, az adott szituációhoz idomulva hoz döntéseket, Talán egyszer majd észreveszi hogy minden ugyan így működik körülötte.

  16. Üdvözlet
    Csatlakozom a poszt kedvelők táborához, és csodálattal adózom azok felé akik értelmesen és érthetően tudnak erről beszélni.
    Meg lehetne azt tudni, hogy miként fognak meg egy pl elektron párt és azonosítottan visznek el nagy távolságra egy laboratórium másik szegletébe és még az állapotát is képesek vizsgálni?
    Ha hosszú a leírás akkor esetleg egy link is jó lenne ahol le van írva.
    Még lenne egy másik kérdésem is hogy Önök hallottak e már az
    EBM generátorról? Valós dolog az vagy csak egy jólszituált átverés?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük