Tibor bá’ online
Nagyjából száz éve esett szét az Osztrák-Magyar Monarchia, Magyarországot feldarabolták, elveszett területének kétharmada, nyersanyag forrásainak nagy része, még vasúthálózata is megbénult, sőt tovább bénították. A megmaradt országrészt elárasztották az elcsatolt részekről érkező menekültek, tökéletes volt a zűrzavar, az embereken eluralkodott a tehetetlenség, teljes volt a kilátástalanság. Ezzel szembeállítva, ma nem Trianon bénította meg a nemzetet, hanem az EU-csatlakozás, ami lehetővé tette a kleptokrácia kialakítását, az állami vagyon elherdálását, az emberek kifosztását, de a társadalom frusztráltsága semmivel se volt kisebb. Szerencsére akkor volt egy nagy formátumú vezető,Horthy Miklós képében, akihez mérten Orbán Viktor egy fűbe fingó hangya.
Az elvesztett háborút követő tragédia kihatott az államháztartásra is. Mivel akkor nem létezett független nemzeti bank, a kormány beindította a bankóprést. 1919. Augusztusában 100 Korona 12 CHF-et ért, 10 hónappal később már csak 3 CHF-et. Az infláció az életszínvonal további esését okozta, elértéktelenítette a béreket, és ez szükségszerűen maga után vonta a társadalmi elégedetlenség növekedését. Ez az állomás nálunk még hátra van, bekövetkezésének esélyei most növekednek, bár az elkerülhetetlensége biztos.
Az 1920-as évek elejére kiderült, hogy bár az infláció sokak vagyonát alaposan megnyirbálta, a kilábaláshoz nem volt elég. Beindultak a különféle adók bevezetése. Vagyonadó a bankbetétekre, értékpapírokra, földekre és az ingatlanok után. [vagyis a pénz kivétele a bankokból most nem is olyan hülye ötlet] Kötelező államkötvény vásárlás 4 %-os hozamra. [nem Rákosié az elsőbbség dicsősége]
Ma az IMF az ENSZ zászlaja alatt hajózik. Akkor ENSZ helyett Népszövetség volt, és létezett „népszövetségi kölcsön”. A Népszövetség a kölcsön folyósítástól nem zárkózott el, de (mit ad isten) feltételekhez szabta. És milyen érdekes, mik voltak a feltételek? Egy független jegybank létrehozása, az infláció felszámolása, további adók bevezetése, a közalkalmazotti létszám drasztikus csökkentése, felesleges kormányhivatalok felszámolása. (vagyis az intézmények átszervezése már akkor is esedékes lett volna). Tehát a történelmi párhuzamtól az embernek feláll a szőr a hátán. A politikusok 100 év alatt semmit se tanultak és semmit se felejtettek. Csak a nép maradt olyan buta és kiszolgáltatott, amilyen volt.
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
Orbán oriasi szerencséje, hogy az elmult 4-5 évben volt talán a világ eddigi legnagyobb pénzbösége. A kamatok leszállitasa – jegybanki pénznyomtatás – olaj ár 30 % ra esese rengeteg lehetoseget teremtett ami eddig soha nem volt. A sok pénz ideglenesen hitelessé tette politikáját (gyengébek szemében) és az emberek nem foglalkoznak ki mit csinál és mennyit lop el. Ha elfogy a pénz az orban imádatnak is vége lesz. Az álarc lefog hullni.
1: „Ha elfogy a pénz az orban imádatnak is vége lesz”
Orbán szavazótáborát nem a pénz motiválja!
Körölötte a sleppjét, azt igen. Pl. „Konkrét tervek nélkül is repült a húszmilliárd a Szeged–Csanádi Egyházmegyének” (444). Kiss-Rigó László mindig tudta, mikor mit kell modania, még a pápával is szembeállt. Itt a Júdás-pénz érte – nem 30, csak 20, viszont milliárd.
Érdekes a poszt és hasznos is.
Pár hete írtam én is arról, hogy nem árt a forintot kivenni a bankból és átváltani valami más pénznemmé/arannyá. De még ez előtt nem árt előrehozni olyan anyagok, tartós élelmiszer, tüzifa, szerszám, üzemanyag egy évre(főleg ha dízel).. beszerzését is, amit úgyis fel és elhasználunk.
Az infláció megfutása bármikor beindulhat, elég ha valahol elszabadul a pokol a világban, meg ki tudja mi történik áprilisban.. ugyanis érdekes dolgok is követhetik a választás című bohózatot.
Alex-nak meg igaza van. Bár tény, hogy sokak orbánimádatát nem az anyagiak motiválják, de azért ha a nyugdíj/közmunka/munkabér vásárlóereje lefeleződik vagy harmadolódik rövid idő, akkor ezen rétegek is felébrednek az orbáni álomból, legalábbis nagy részük biztosan.
Nem beszélve arról, hogy a jelenlegi ‘arisztokrata’ rétegen belül is elindulhat a hatalmi harc, ami csak tovább tetézi a bajt.
A pénz bankból kivétele jó ötlet, csak ahogy írtad könnyen elértéktelenedhet a bankból kivett pénz is. A fedezete a jegybank tartalékában van és tudjuk mi lesz ott az értékekkel.
Esetleg megszűnhet a pénz vásárlóereje.
A bankban lévő pénzt negatív kamatokkal fogják majd lecsökkenteni, eltüntetni.
A kivett pénzt pedig elhiperiflálják és nem vehetsz majd rajta semmit (igaz a bankban lévőért se, ha nem lesz elektromos áram a kártyaolvasók használatához).
A 4% kamatú kötvényről most olvastam először.
Köszönet a posztért.
Lecserélik majd a forintot és ezzel megszüntethetik a forintban számolt államadósságot.
4: „A bankban lévő pénzt negatív kamatokkal fogják majd lecsökkenteni, eltüntetni.
A kivett pénzt pedig elhiperiflálják”
Bazs, én se vagyok közgazdász, de amiket te leírsz, attól a hajam égnek áll. Ebben a fenti két mondatodban nem érzed, hogy szöges ellentétben áll a két állítás egymással?
Vagy hiperinfláció van, vagy negatív kamatok, de a kettő együtt… az fura volna.
5. Observer próbálom megérteni hol van az ellentmondás a gondolatmenetemben.
Nem látom a szöges ellentétet.
Két gazdasági jószágot említek: egyik a készpénz, másik pedig a bankszámlapénz.
Bankszámlán lévő pénzt megtehetik, hogy nem fizetik ki (bezárnak a bankok pár hónapra?)
A készpénz nem támadható meg negatív kamatokkal, ahogyan mondjuk a bankbetét.
Aki kivette a készpénzt, azzal fizethet ameddig az kitart és kapni érte valamit, mondjuk árut, amikor a boltok nyitva vannak.
Semmi garancia nincs arra, hogy a folyamat során nyitva lesznek a bankok, és lesz nyitva ATM ki vagy befizetésre.
A bank fő feladata a bank által nyomtatott számlapénz és az MNB által nyomtatott jegybankpénz értékének azonosan tartása (erre használhatja a betétgyűjtést, pénzteremtést és más hitelintézeti törvény nyújtotta banki és pénzügyi tevékenységeket beleértve a hitelezést).
Továbbra sem látom a szöges ellentétet.
Különösen a résztvevők céljait is szem előtt tartva (a betétesek és a zemberek betétjeiktől való megfosztása).
A bankszámlán lévő 1 forint nem feltétlenül egyenlő 1 forint jegybankpénzzel: a Postabank ezt nem volt képes fenntarthatóan biztosítani.
01. Alex
Szigorúan a pénzügyeknél maradva, te most kevered az okot az okozattal. Ez óriási tévedés.
Másrészt meg már megint mindenki elfelejtette, hogy pár éve konkrétan 2-4 hónapon múlt, hogy Magyarország beleálljon a földbe. Még én is arra fogadtam, és azon drukkoltam, hogy minél elöbb, és legalább kicsit irányítva vigyék végbe. Ehhez képest most a pénzügyek rendben vannak makroszinten, csökkent a függöség is.
6: „Bankszámlán lévő pénzt megtehetik, hogy nem fizetik ki”
Elvileg megtehetik, de ez már egy új tényező.
7: „te most kevered az okot az okozattal”
Ezt hogy érted?
06. Bazs
A bankok btényleg bezárhatnak. Pár éve ezt Cipruson megélték élesben az emberek.
Söt, emlékeztek a bankbetétek megadóztatására? Ez volt az EU föpróbája, mi pedig most már tudjuk mit várhatunk a jövöben, ami egyáltalán nem rózsás.
Azzal se jöjjön senki, hogy a csúnya gazdagok pénzét nyúlják le, amit úgyis loptak. Képzeld el, hogy házat akarsz venni kölcsönre. Ha a merítéskor nem fizetsz rögtön, az bizony már betétként jelenik meg a folyószámládon. 100ezer euró pedig nagyjából 30 millió forint. Vagy másik eset, hogy örökölsz olyan házat, aminek az ára az évek alatt egegbe szökött a telekárak miatt. Ha épp belefutsz ilyenbe, nem köszönöd meg.
Persze Ciprusról gyorsan el kellett terjeszteni, hogy csúnya orosz oligarchák pénze volt otg, ami miatt még örülni is kéne hogy jól megszívták…
Nekünk viszont azt kell látnunk, hogy egy EUs országban mi mindent lehet csinálni…
08. Observer
„…Orbán oriasi szerencséje, hogy az elmult 4-5 évben volt talán a világ eddigi legnagyobb pénzbösége. A kamatok leszállitasa – jegybanki pénznyomtatás – olaj ár 30 % ra esese rengeteg lehetoseget teremtett ami eddig soha nem volt….”
Ez egy csúsztatás. Mint írtam, Magyarország a csőd szélén állt. Ilyenkor nem sok mozgástér van. A FED és ECB pénznyomásából Magyarország nem profitált.
A kormány döntései változtatták meg a helyzetet, mikor pedig Matolcsy került az MNB élére, az égszakadás, földindulás, és főleg tragédia volt a külföldi bankok számára, nekünk meg jó.
A világ gazdasági helyzete lehet kedvező, de a lehetőség sosem elég, azt használni is tudni kell. Nézd meg a (vissza)fejlődést 89 óta, mennyi lehetőség volt, mégsem voltak kihasználva. Magamat ismétlem: én is azt kívántam, hogy az akkor kormányzásra kerülő Orbánnak legyen ereje meglépni az irányított csődöt. Nem volt igazam, megleptek, most Magyarország nagyon jó irányba halad makroekonómiailag, de akkor tényleg csak egy hajszál választott el a csődtől.
10:
Csőd? Hülyeség. Egy csődöt mindig el lehet kerülni, ha a terheket átrakják az emberekre. Mondjuk einstandolják a magánnyugdíjpénzár 3000 milliárdját. Hamarjában drasztikus adókat vetnek ki. Egy gyors inflációval kirabolják az állampolgárokat. Felülbélyegezik a bankjegyeket. Kötelező arany beszolgáltatást rendelnek el. stb.
10: Aha, így már értem. De nem értek vele egyet. 😀
Nem stimmel az időszalag.
Az eredeti hozzászólás az utóbbi 4-5 évet említi, erre te előhozod a 2008-as válságot (amit nem a mocsok balliberálislibsikomcsi kormányzás okozott, hanem a világgazdaság – mivel nem csak mi zuhantunk meg, hanem sok más ország is, pl. a görögök).
Amit Gyurcsány és Bajnai a kényszerhelyzet és marhára beszűkült mozgástér ellenére viszonylag jól kezelt. Az IMF hitel adott egy biztosítékot a stabilitásra/fizetőképesség megőrzésére, illetve beindult egy takarékossági program is.
Orbán egy szar, de alapjában stabil helyzetben vette át a kormányzást. Azok az előre beharangozott „csontvázak” az istennek se akartak potyogni a szekrényből. Ennek ellenére trükkösen ellopta a manyup pénzt, illetve olyan adókat vetett ki a multikra, amikről tudni lehetett, hogy továbbhárítják a lakosságra – aminek viszont kiszúrta a szemét a „rezsicsökkentéssel”. Mindezt azért, mer az EU nem engedte meg neki a költségvetés fellazítását (ez persze egy nagy baromsága volt az EU-nak szerintem).
Az utolsó EU költségvetési ciklusban pedig tagadhatatlanul dőlt a pénz az országba – vagyis egyesek zsebébe.
12.
Lehet igazad van.
Én mindig a folyamatokat nézem, azok gyakran látszólag összefüggéstelen részekböl állnak, és nem lehet öket értelmezni külön.
11.
Igen, alapszabály, hogy mindig az embereken csattan az ostor.
Ezért egy optimális vilàgban a csödvédelem – az eredeti értelmezése szerint, – lett volna a megoldás. Egyenlöre mindenesetre így is jól alakulnak a dolgok. Lehet, ha Magyarország megpróbálta volna a csödöt, simán eltörölték volna a térképröl.
Majd meglátjuk hosszútávon mi sül ki a dologból.
sleeper,
És mit szólsz ahhoz, hogy a deviza(nak hazudott) hitelezésen pórul járt százezrek nyomorán, sokszor az életén az MNB bevallottan 250 milliárd forintot kaszált. (250 000 000 000 forint) Ennek aztán egy nagy részét palotákra, festményekre, luxusüdülőre és egyéb úri luxus-ra költötte.
Mit szólsz ahhoz, hogy mi külföldi magyarok évi 3 milliárd eurót utalunk haza (és még mennyit viszünk, költünk el otthon). Ez irdatlan összeg.
Forintban ez átlagban minden lakosra kb. 100 000 forint.
Ezek a pénzek otthon vannak elköltve, az otthoni keresletet gerjesztik, nem kicsiben mérséklik az éhenhalást, a fagyhalált és az ebből fakadó feszültségeket.
Ezzel együtt is az ország lefelé csúszik, miközben már európai országok fejlődni tudtak az utóbbi években.
A magyar kormány az utóbbi 8 évben a kedvező nemzetközi környezetet nem használta ki megfelelően, a beáramló soha nem látott mértékben érkező EU pénzeket pedig ellopta, elherdálta az ország talpraállítása helyett, aminek meg fogjuk inni a levét.
Így sajnos nem tudok veled tapsikolni a Orbán-Matolcsy duó ‘nagyszerűségén’.
08 Observer: „Elvileg megtehetik, de ez már egy új tényező.”
Új tényező mindig lesz.
Ha láttad elkezdtek emelkedni a hozamok Európaszerte Világszerte (talán nálunk is – nem követem).
A bankok bespájzoltak alacsonyabb hozamú papírokból, így hozamemelkedés esetén azok elértéktelenednek – tőkehiányos lehet egy-egy bank és ilyenkor a legjobb megoldás az, ha bevezetnek tőkekorlátozásokat – esetleg ki se nyitnak a túl sok csődközelivé váló bankok.
Egyelőre lehet, hogy új tényező a bankszünnap (és ha az XYP bank egyik levelető vagy partnerbankjában mondjuk egy nagy német bankban nem nyitnak ki és XYP nem rendelkezhet az ott tartott vagyonáról, akkor az is egy új tényező lehet.)
Ciprus jó próba volt a bailinre, a betétesek megnyirbálására – India pedig a kivett készpénzt tizedelte meg, értéktelenített el.
Ugyanezekre számítok Európaszerte.
A ciprusi pénzügyes azzal riogatta az őt kérdező külföldieket, hogy ugyanerre kell számítani nekik is: ezt mondták neki a bail-int felügyelő nagyokosok.
15. Gyarmathy
„…az MNB bevallottan 250 milliárd forintot kaszált. …”
ki kell hogy ábránditsalak, 250 milliárd egyáltalán nem nagy pénz.
„… Ennek aztán egy nagy részét palotákra, festményekre, luxusüdülőre és egyéb úri luxus-ra költötte. ….”
Amig ez a pénz Magyarországon marad (paloták), magyar nemzeti kincsnek minősülő műkincsekre (Seuso, stb.) megy, addig nincs vele gondom. Tudom hogy nem egyszerű elfogadni, de pl. a XIX.században is a nincstelenekhez képest aránytalanul sokat költöttek a kultúrára, mégsem kárhoztatj őket senki ezért.
Viszont ellenpéldaként, a Matolcsy-korszak előtt ennek sokszorosa ment ki az országból, mindenféle ellentételezés nélkül. Illetve nem sokszorosa, hanem sok-sok-sokszorosa.És mint mondtam, ezek az összegek a médiába bedobva soknak tűnnek, de igazából jelentéktelenek.
„…Mit szólsz ahhoz, hogy mi külföldi magyarok évi 3 milliárd eurót utalunk haza (és még mennyit viszünk, költünk el otthon)…”
Megint csak nem akarlak megsérteni, de ez nem olyan sok. Mit gondolsz, Szerbiába, Romániába, Montenegróba mennyi pénzt utalnak haza az emberek, ezek az országok miből élnek? Ismered azt a viccet, hogy mit csinál a szerb ember, ha elfogy a dinárja? Megy, és bevált egy százeuróst.
„…Ezzel együtt is az ország lefelé csúszik, miközben már európai országok fejlődni tudtak az utóbbi években. A magyar kormány az utóbbi 8 évben a kedvező nemzetközi környezetet nem használta ki megfelelően…”
Magyarországon sokat fejlődött a helyet. Az utóbbi néhány évben amerre nézek, egyre több ember dolgozik, olyanok, akik addig csak küszködtek. Az élet most sem egyszerű, de határozottan jó irányba fordultak a dolgok. Kivételek persze mindig vannak, de a helyzet sokat javult.
Ami a második mondatot illeti, szerintem a kormány nemhogy kihasználta, hanem új helyzetet teremtett maga számára. Nem elfogadták a szabályokat, hanem azokat felrúgva saját feltételeket szabtak. Ez egy óriási dolog. Még akkor is, ha közben kompromisszumokat is kell kötni. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy valaki ne csak Bólogatójánosként szerepeljen.
„….soha nem látott mértékben érkező EU pénzeket pedig ellopta, elherdálta az ország talpraállítása helyett, aminek meg fogjuk inni a levét…”
Ez egy egyik szemem sir, a másik nevet szituáció. Egyetértek veled, hogy az EU-s pénzek zsebbe mennek, és el vannak lopva. De ez nem magyar specialitás. Mindenhol ez megy, és most nem a magyar helyzetet akarom mentegetni, vagy revitalizálni. Kapirgáltam egy kicsit ezt a témakört, és a személyes véleményem az, hogy az egész rendszer úgy van felállitva, hogy másképp nem is működhetne – és ismétlem, a többi kelet-európai országban is ez a helyzet.
A lényeg 3 pontban összefoglalható (de sok száz oldalon analizálható):
1) Az EU-s támogatások legnagyobb része nyugati kézben levő vállalatokhoz folyik be. A Nyugat tulajdonképpen saját magát támogatja!
2) A politikusok és seggnyalóik által lenyúlt pénzek csak a töredékét képezik az egésznek. Erra azért van szükség – mármint hogy lenyúlhassák, – és azért van eltűrve (értsd: igy felállitva a rendszer), hogy az első pontban leirtak zökkenőmentesen működjenek!
3) Az előző 2 pont fényében csak a hab a tortán, hogy az EU-s pénzek nem csupán jófejségből jönnek be, meg hogy felzárkóztassák a szerencsétlen kis keleti országokat: a csatlakozási szerződések alapján ezek az országok egy csomó mindenről lemondtak, megnyitották piacaikat (közben emberek tizmilliói mentek tönkre, éheztek, és áttételesen nézve bele is haltak). A támogatások ezt is hivatottak ellentételezni! A norvégok sem jófejségből alapitották a norvég alapot, hanem mert ők ezzel kell hogy kompenzálják az EU nyújtotta előnyöket, miközben ők nem EU tagok. És ezek olyan előnyök, hogy a norvégok hajlandóak voltak érte megalapitani ezeket az alapokat. Hát nem érdekes?
„…aminek meg fogjuk inni a levét….”
Nem egészen világos mit akartál mondani ezzel. Minek akarod te meginni a levét? Nem volt elég neked amit eddig kellett szenvedni? Mi az, ami miatt rosszabb lehet a helyzet?
16. Bazs
két dolgot emlitenék még meg:
– az EKB által megkövetelt kötelező tartalék 1 százalék. Egy százalék! Ha valamilyen oknál fogva mégis úgy döntenének, hogy a bankszektornak fel kell készülnie magasabb kockázatra, és ha csak 1 százalékot emelnének rajta, az máris a duplája, ami földindulást jelentene a gazdaságban. És még hol vagyunk mondjuk a 8 százaléktól..
– A Deutsche Bank már évek óta az összeomlás szélén egyensúlyoz. Mindent megpróbálnak takpon maradni, miközben az utóbbi 3-4 évben bármelyik nap dőlhetett volna a dominó. Ha egyszer bedől, az garantáltan jó ok lesz többek között (mármint az egyenes gazdásági következményeken kivül) arra is, hogy mondjuk megemeljék a kötelező tartalékok arányát …
persze ez mind csak fantáziaszülemény ….
17 – sleeper:
Nem állok le veled vitázni, mert a tételes vita Orbán fanokkal lehetetlen. Csak egyetlen egy mondatra szeretnék választ kapni: Helyes-e a halálra adóztatott nép pénzén egyik stadiont a másik után építeni, külföldi csapatokat pénzelni, miközben nincs pénz az oktatásra, az egészségügyre, és több millió magyar él mély szegénységben, havi 50 ezer forintból?
19. Tibor bá’
Nem
20 – sleeper:
Ez esetben felhívom a figyelmed, hogy az elképesztő méreteket öltő lopás eredménye:
Az inaktív korosztály éheztetése, életének megrövidítése, esetenként megölés.
Az aktív korosztály kizsigerelése, jövőképtől való megfosztása.
A fiatal korosztály külföldre kergetése.
A gyermekek és még meg nem születettek képzésének elcseszése, kényszerítése, hogy az eldorbézolás terheit átvállalják.
Ehhez én nem tudok tapsolni.
sleeper,
Sokat írtál, nincs mindenre időm reagálni, így most csak egyre.
Én nem azt írtam, hogy 250 milliárd sok vagy kevés. De Tibor bá kérdéséhez hasonlóan, vagy stílusában én is kérdezek egyet ezzel kapcsolatban.
A devizáhitelezéssel átvert családok pénzét és ezen a MNB 250 ezer milliós hasznát erkölcsös dolog – e luxusra költeni?
Nem vissza kellett volna forgatni a baj mérséklésére? Akkor valszeg ezrek vagy tízezrek maradtak volna otthon, nem szakadtak volna szét családok tömegesen, százak nem lettek volna öngyilkosok és tízezrek nem lettek volna földönfutók. Erre azért elég lett volna az a 250 000 000 000.
Na jó, még egyre röviden:
„Az utóbbi néhány évben amerre nézek, egyre több ember dolgozik, olyanok, akik addig csak küszködtek.”
És gondolod ez a kormány érdeme?
Nem! Ez az utóbbi évek EU-s támogatásainak hatása, másrészt eljöttünk otthonról (a számok vitatottak) 700-800 ezren. Számos területen így munkaerőhiány keletkezett.
A kormány érdeme zéró a keletkezett munkahelyekben és némileg növekvő reál bérekben.
19. Tibor bá’
persze elgondolkodtam azon, Orbán fan-nak nevezném-e magam, és azt hiszem nem okvetlenül.
Tények: határozottan állitom, hogy az ország olyan irányban indult el nemrég ami elképesztő és hihetetlen. Kiáll magáért, és le akarja dobni az örökös áldozat szerepét.
Matolcsy leállitotta a nemzeti banknak nevezett pénzszivattyút – ha a kormány mást nem ér el, már mehet a süllyesztőbe, mert megtette a magáét. Tudom, ezt a legnehezebb elfogadni.
Számomra a lopás másodlagos dolog. Tudom, ezzel sokan nem értenek egyet, de akkor igy van. A másodlagos nem azt jelenti, hogy elnézem, revitalizálom, bocsánatosnak tartom, hanem hogy épp nem érdekel, mert fontosabb dolgokkal foglalkozom. Remélem világos a különbség?
Van egyes számú probléma, és van kettes számú probléma. A kettes számú nem érdekel, amig az egyes számúval foglalkozom. Ennyi.
Akinek ez nem tetszik, az álljon fel, menjen el Orbán Viktor után, mondja meg neki, mondjon le, és ő majd átveszi a helyét, akár Te is, Tibor bá’. Vagy alapitson pártot, jelöltesse magát miniszerelnöknek, és hozza rendbe a dolgokat. Világos a dolog? Egyértelmű? Akkor rajta. Ha valaki megtette, és beült Orbán Viktor székébe, akkor visszatérünk a témára.
Addig is én az elsődleges problémával fogok foglalkozni. Miért?
Képzeljük el, hogy megsemmisült a világ, és csupán két hely maradt érintetlen. Te, barátom (bárki, aki ezt olvassa), a magyar parlament épületében csücsülsz, kényelemben, bőségben, a pince tele van Magyarország aranytartalékával (sic!), de ezen kivül csak a Kossuth-térre mehetsz ki. Nekem egy kis kertecském maradt, valahol Pest határában. Szegényen élek, nincs sem autóm, sem aranyam, csak egy ásóm, kapám, meg némi vetőmag. Sehol máshol nincs semmi, radioaktiv pusztaság, egy járható út a perlamenttől hozzám.
Aki szerint érdekel, hogy a parlamentben élők mit csinálnak, tegye fel a kezét.
Aki pedig azt tippeli, hogy a parlament összes vagyon az enyém lesz mondjuk 3 éven belül, anélkül, hogy akár a kisujjamat mozditanám a saját védelmemen kivül, az most tegye fel a kezét.
Na ezt nevezik stratégiai poziciónak. Ezért nem érdekel, hogy ki mennyit lop, mert az csak játszadozás addig, amig az igazán fontos dolgok nincsenek elrendezve.
Most pedig pontosan a stratégiai dolgokban történt olyan előrelépés, egyrészt hihetetlen, mert politikusok csinálták, amitől alantasabb állatfaj nincs a Földön, másrészt támogatandó, mivel egybeesik mindegyikünk hosszútávú érdekeivel.
A hosszútávú érdekekre megint csak egy légből kapott példa.
képzeljük el , hogy én Ausztráliába tartok egy óriási tankhajón (azért ezzel, mert nem fér át a Szuezi-csatornán). Egy másik hajó Hawai-ra tart, és London alól indul (én Koperből).
Most jössz te barátom, aki ezt a szösszenetet olvasod, és megvizsgálod mindkét hajó útvonalát. A végeredmény az lesz, hogy a két hajó baráti társaság, a céljaik pedig azonosak. Mivel te egy (szerinted) elég hosszú útszakaszt vizsgálsz meg, mondjuk a Gibraltári szorostól egészen mondjuk a Zöldfoki szigetekig. Egyértelmű hogy igazad van , nem?
Te, Tibor bá, és a többiek, azt olvassátok tőlem, amit leirok. Azt pedig, amit nem irok le, értelemszerűen nem tudjátok elolvasni. De magatokban kiegészititek, és azt gondoljátok tudjátok mit irnák arról amiről nem irok semmit. Pedig arról lehet azért nem irok, mert nem érdekel, nem tudok róla eleget, hogy megfelelően alátámasztott véleményem legyen, stb. (Ezt most jól megaszontam, mi? 🙂 )
Tehát összegezve, a magyar nemzeti bank működése stratégiai fontosságú (nézzétek meg mivel kezdődött a rendszerváltás, milyen törvényeket hoztak meg először, nem is akár 1989-90.ben, de már 88-ban, stb), és bármennyire is fáj annak, aki a esetleg a saját bőrén tapasztalja saját sérelmeit, engem nem érdekel, mert az egyéni szintű problémák megoldásai csak ideiglenesek lehetnek, amig magasabb szinten nem rendeződnek a dolgok- persze örülök ha sikerül, csak éppen nem esek hasra tőle, mert az még nem az igazi megoldás.
Az pedig, hogy miért kéne támogatni valakit, aki hibákat, esetleg bűnöket követ el – hát amig a két hajó együtt halad, addig támogatjuk egymást, mert pl. közösen megvédjük magunkat a kalózoktól. Hogy előtte a másik hajó is kalóz volt? vagy hogy utána is az lesz? Nem érdekel. Ezt hivják reálpolitikának.
23: „Ezt hivják reálpolitikának.”
Én egy kicsit máshonnan nézem ezt a dolgot. Kitántorgott külföldre bevalottan 600 ezer ember (de az sem kizért, hogy több).
Akik már odakint házasodnak, ott nevelnek gyereket.
Ha csak 1 gyerekkel számolunk személyenként, akkor is ez 600 ezer hiányzó magyar gyerek. Ez önmagában ennek az országnak a végét jelenti.
Orbánnak az elsődleges feladata lett volna ezeket az embereket visszahozni, ahhoz meg normális gazdaság, normális bérek kellettek volna. Ehelyett beindította a virtuális valóságsót.
22. Gyarmathy
nem vitatkozni szeretnék veled. Te bizonyos dolgokat, amiket megéltél, extrapolálsz magasabb szintre, ami nem felel meg a valóságnak.
Nem mindig vagy tisztában a valódi mozgatórugókkal. A munkaerőhiány elpre prognosztizálható volt, ha engem megkérdezel 10 éve, megjósoltam volna neked. Persze nem a konkrét számokat, de a trend mindig is világos volt.
A konkrét kérdésed a 250 ezer millióval kapcsolatban pedig a z, hogy nem feltétlenül. Az MNB nagyon fontos projektokat inditott be, amelyek évek múlva, sok pedig csak évtizedek múlva hozza meg gyümölcsét. A legfontosabb talán, hogy beinditottak a képzési programot például. Most nincsenek magyar iskolák olyan értelemben, hogy mindent külfödről vettünk át. Ott sem működött, de itthoni elismerten jó minőségű oktatást lecseréltük nyugatira. A felsőoktatás pedig még rosszabb, hazátlan, fogalmatlan embereket nevel ki, aki gyakorlatilag eladják az országot, mivel azt tanulták igy a helyes. A közgazdaság témájában a legnagyobb a pusztitás – olyan alapelveket vernek bele mindenkibe, amik egyáltalán nem kőbe vésettek, de ezek kellenek , hogy igába hajtsanak egy országot.
Ha az MNB képzési programja olyan lesz, mint aminek én elképzelem (nincs belelátásom) akkor van remény, hogy egyszer valamikor a saját érdekeinket véltsuk valóra.
Egy konkrét összeget ha valakinek odaadsz, az nem okvetlenül segit rajta. Meg kell tanulni a gazdálkodás alapjait, hogyan működnek a dolgok. Nem a meggazdagodás, hanem a kiadások, bevételek egyensúlyban tartása alapjait. Nekem a közvetlen környezetemben is van valaki, aki segitségre szorult. Felajánlottam neki, és ő csalódott volt, amikor nem pénzt kináltam, hanem hogy segitek rendbe rázni a dolgait. Mára elvesztette a házát.
Ha nem helyes módon használod fel a 250 ezer milliót, akkor pillanatok alatt elolvad értelmetlenül az összeg.
Végül szeretném hozzátenni, hogy nem okvetlenül értek egyet az összeg mostani felhasználásával, mivel nem jártam tételesen utána, és biztos vagyok benne, hogy sokszor jobb célokra is felhasználhatták volna, de áltában véve az MNB működése kielégitő, sőt nagyon is jó, és én is látom hogy sokszor olyan módszerekkel próbálják hátráltatni, hogy avatatlanok szemében óriásinak tűnő összegekkel dobálóznak.
Egy példa:
Egy ismerősöm, aki szerény körülmények között él, azon háborodott fel, amikor egy vállalkozó egy VW Polot vett a feleségének. Hogy a jól menő vállakozónak S osztályú Mercedese van, az nem zavarta, mert fel sem tudta fogni, hogy az mit jelent. Egy használt Polo egy olyan autó, amiről ő is álmodozhat, ezért képes irigyelni, de hogy az S Merci mit jelent egy Polohoz képest, már meghaladja a képeségeit. Ezt nem azért irtam, hogy primitivnek állitsam be őt, csak arra, hogy a 250 ezer millió, főleg forintban, egészen mást jelent egy bérből és fizetésből élő embernek, mint amit a gazdaságban betöltött súlya jelent.
24. Observer
Igen, ez egy szomorú tény, de nem jelenti hogy nincs igazam.
23 – sleeper:
A gondolkodásod kegyetlenségével osztozom. Irgalmatlanul reális vagyok, és egy jó cél érdekében gondolkodás nélkül oda tudnék dobni néhány száz embert. De így gondolkodni csak annak szabad, aki egy adott területen nem vagy roppant ritkán téved. Te viszont gyakran tévedsz. Abban igazad van, hogy a legnagyobb, az átfogó problémát kell legelőször megoldani, de nem ész nélkül. Te pedig ezt eszed. Például nem veszed figyelemebe, hogy az egyes problémák meg nem oldásának mik a következményeik. Mert ha a következmények a második probléma évekre történő meg nem oldása nagyságrendekkel súlyosabb, mint a „legfontosabb” problémái, akkor meg kell változtatni a prioritást, vagy a két problémát párhuzamosan kell kezelni.
25: „A felsőoktatás pedig még rosszabb, hazátlan, fogalmatlan embereket nevel ki, aki gyakorlatilag eladják az országot, mivel azt tanulták igy a helyes.”
Látom, nagyon bátran nyilatkozol olyanokról, amiről fogalmad sincs. Hogy ilyen kijelentésekkel hány embert sértesz meg, azt meg leszarod. Hány éves vagy? 15? Mert ez kb. ennél a korosztálynál még elmegy.
„Az MNB nagyon fontos projektokat inditott be, amelyek évek múlva, sok pedig csak évtizedek múlva hozza meg gyümölcsét”
Erről mesélj még, mik is ezek a rohadtul fontos programok? Matolcsy szeretőjének a finanszírozása, vagy mi?
Amúgy meg miért az MNB feladata, bármire is gondoltál? Mert a jegybanki feladatok nagyon pontosan körülhatárolhatóak, és Matolcsy műkincsvásárlása, kurvázása stb. szerintem nincs köztük.
Az egészségügy a rendszerváltás előtt is „beteg ló” volt. Részint qrva sok pénz ment el rá, részint nagyon rossz hatásfokkal. Aki azóta hozzányúlt, az csak rontott rajta. Egy ágytálazó nővér, akkor is hasznos, ha TÉGED mos ki a …ból, még diploma nélkül is. Most orvos sincs, nővér sincs, fertőzés van egy csomó kórházban. Orvos rokonomnak 2 hét eltéréssel meghalt mindkét szülője, és mindkettő műhiba volt. (3 napig hogyan nem vesz észre senki egy infarktust egy kórházban, miközben a beteg rokona ügyeleten van, betegeket gyógyít máshol, és temetést intéz?)
Az oktatás valamikor jó volt, sikerült 25 év alatt elcseszni úgy, hogy most rossz, és drága. A tanárt esetenként megverik, ha pedig pofon üti a kölköt, akkor kirúgják, rendet pedig nem lehet tartani, mert a rosszul tanuló diákot együtt kell tartani a jókkal, nehogy azok képesek legyenek megtanulni valamit. Szakmunkások kellenek, ez a jelszó. Mert túl sok a mérnök? Hogy akarjuk utolérni a nyugatot, ha csak szakmunkásaink vannak?
Mezőgazdaság: ez az ország simán el tudna tartani 25 millió embert, a német gazdaság gyengébb földön magasabb termést tud elérni. Nyilván a földet védeni kell, de ma paradicsomot Olaszországból kap a zöldségesem, mert a többit nem veszik meg tőle a vevők. Háztáji meg már nincs, mert ellopják a bűnözők, ezért a parasztság a városokba költözik, és Magyarország élelmiszert importál. Röhej. Csak példaként mondom, láttam SAJÁT szememmel, hogy építkezés volt Osakában, és amikor a bontás véget ért, a város közepén bevetették asszem repcével. (Sárga volt.) Aztán, felépült a telekre egy ház egy év múlva. Japán mentalitás? Frászt! Normális mentalitás.
A magyar adórendszer olyan, hogy a dolgozó adójának egy részét a kormány a vállalatoktól szedi be, vagyis 100 megkeresett forintból 20% -ot kap a melós, a többi elmegy. Ebben a nyugdíj alap is benne van, ami elég pofátlanság, hiszen a dolgozó befizeti, és majd jut, ha jut. (Nyilván ezért, meg a 27%-os áfa miatt nem dől be az ország.)
Csak példának mondom, hogy itthon rendkívül sok minden drágább, mint nyugat eu nagy részén. Németország: a svájci sajt olcsóbb német országban, mint itthon a magyar. Kávét megérte kintről hozni, mert a legolcsóbb messze a magyar árak alatt volt. Némelyik francia vörösbor olcsóbb, mint itthon a magyar. Tudom, hogy nem lényeges, de a pisztácia, kesudió, és egyebek Németországban miért kerülnek a harmadába?
Autópályák kellenek, Magyarország jó közlekedési pont lehetne. Azzal, hogy az EU miatt olcsón adunk tonna-kilométert, elképesztő pénztől esik el az ország. Az autópályák, és minden országos fontosságú építés, (hidak vasút stb. ) adópénzből megy. 2-3 szeres áron megy a haveroknak. A német ár a mienknek töredéke, de ott garancia is van. Féléves korában végigmentem az M6-on. Az aszfalton fél méteres repedés is volt, a víz elmosta az alapot.
Egy kormánynak nem csak a napirendi pontokat kéne valahogy legyűrnie, hanem kéne valami értelmet is adni annak, hogy az emberek lássanak valami célt. Németországban, ha valaki megtanul egy szakmát, tuti, hogy el tud helyezkedni. (Van hogy kicsit távol, de akkor is.) Magyarországon 80% esélyed van arra, hogy nem azt fogod csinálni, amit tanultál. Erre van pénz?
Nekem nem azzal van bajom, ami ez a kormány csinál, hanem azzal, amit nem csinál. Az embereket nem az zavarja, hogy ezek lopnak, mert az előzők is loptak. Az embereket az zavarja, hogy azt mondták nekik, hogy rendet tesznek (2 hét alatt), aztán nem tettek.
Azt mondták, hogy rendbe teszik a devizahiteleket. Aztán nem tették, csak a haveroknak.
Azt mondták, a régi rendszer híveit, akik tönkretették az országot, elszámoltatják, és nem tették, cserébe nagyja ott van a fideszbe.
Azt mondták, hogy „külföldi nem kap földet” és átfogalmazták a külföldi szót, így az eu-s országokból jövők nem számítanak külföldinek. csakhogy az ország harmada osztrák kézen van, ami a földeket illeti, a másik harmada meg a haverok kezén, a harmadik harmad meg bevetetlen pusztul, mert s pénz, se biztonság.
Azt mondták ide bevándorló nem jöhet, és behoztak 20 ezret, méghozzá úgy, hogy ennél rosszabb üzletet senki nem kötött az eu-ban. Nem pénzért adtak letelepedést, hanem kölcsönért. Pláne Rogánt (még) senki nem csapja agyon, mert az ő 40%-a olyan pénz, ami (még) sehonnan sem hiányzik. Majd fog. Amikor visszafizetik a letelepedőknek a kölcsönt, akkor fog majd a Rogán pénz hiányozni, de nagyon. És a szerződés szerint majd közpénzből kell visszafizetni, a mainál jóval nagyobb kamattal. Ezek „okosba” elloptak a jövőből egy csomó pénz, majd ki fog derülni, csak akkor késő lesz..
Nem folytatom, mert ha ennyi példa nem elég, akkor 10-szer ennyi sem lesz elég. Ez setét jóember kapott egy esélyt, hogy beírja magát a történelem könyvekbe, és pont olyan hülyén cseszte el, mint a többi. Az eddig ellopott pénz tízszeresét is megszerezhette volna, ha csak egy keveset elvégez abból, amit kellett volna.
Közben simán lehetett volna király is, úgyis azon járt az esze régebben. Maradhatott volna akármeddig a hatalmon, ha az embereknek nem kellett volna máshol munkát vállalni. 600 ezer ember az a munkaképesek 15%, az pedig rengeteg. Fele sem fog visszajönni. Az unokáink külföldön fognak megszületni, ez így normális?
Orbánra úgy fog a történelem emlékezni, ahogy megérdemli.
18 sleeper: nem a tartalékráta mértéke a mérvadó egy bank egészsége szempontjából.
Cső akkor lesz, ha a jegybank esélytelennek tartja az illető bank fenntartható működését (no meg a többi bank is látja, hogy mit művel a renitens bank).
Nem is a Deutsche Bankot hozom fel példának, mert az összes bank csődközeli állapotban van most is.
Nincsenek felkészülve a nulla közeli kamatokra, nincs miből fizetni a munkatársakat.
A JP Morgannál is hasonlóan kritikus a helyzet, mint a Deutsche Banknál.
JP Morgannál olyan a derivativák szerkezete, hogy ha a jegybanki alapkamat 3.8% fölé megy, mindegyik érintett derivativa nulla értékű lesz.
És mennyi hasonló probléma lehet, amiről nem is tudunk.
A tartalékráta mindegy mekkora, ügyes bankárok megoldják a 0.1% tartalékrátával is a követelményeket és a kormányzat is partnerük lesz ebben.
Lényeg (és ez a bankok problémája), hogy nem nulla az a tartalékráta.
0.1% és 1 lényegében ugyanazt eredményezi és nem ugyanazt, amit a 0% eredményezne. Szerintem ez a téma ezen a posztnál túl van beszélve.
Végül mindegyik bank csődbe fog menni, a Goldman Sachs is: a jövő bankjai a mai nemesfémkereskedők lesznek.
Van egy ember, aki nyílt víz felé úszik. Igaz, ha továbbra is abba az irányba úszik, mint eddig, akkor biztosan meg fog fulladni, mert rossz az irány, hisz a visszaútra már nem lesz ereje. Most persze örül, mert eddig még úszni sem tudott.
De most legalább megmutatja, mit bír a Magyar, hogy kell kiállni, harcolni, nemzeti színű úszógatyában.
Sokan, hisznek ennek a kezdő úszónak, aki végre kiáll magáért, a nemzetért /juj, azért ne túlozzunk/, és sokan követik. Magához láncolva a nemzetet, mint vontató hajó, húzza az országot egy sziget felé, ki a nyílt vízre. De rég nincs már ott sziget. Elmulasztotta tájékoztatni a követőit, hogy a szigetet, ami különben is egy úszó sziget volt, már eladta. Sok követőjének kezd derengeni az is, hogy a vezető nem is úszik, hanem imitálja az úszást, ő egy mini víz alatt vontató DPV-be kapaszkodik.
A hosszútávú stratégának része kell legyen, hogy élve partot is érjünk. Amerre jelenleg mi megyünk, ott nincs part, ill. van, de csak azoknak, akik sokat érnek /NER-sek/a többieknek már csak a holtestünket veti partra a víz.
Végül is két jelentéktelen adatban vagyunk világbajnokok. Az öngyilkosok számában és kettő rákfajtában.
Sleeper,
Nem tudod elképzelni mit érthettem az alatt, hogy meg fogjuk inni a levét? Rosszabbat már nem tudsz elképzelni?
Javaslom nézegess venezuelai helyszíni beszámolókat azzal a különbséggel, hogy nekik legalább rengeteg olajuk van, nekünk az sem lesz.
A fentebb neked válaszolók mindegyikével egyetértek.
Gondolkodtam, mi jót tudnék mondani a jelenleg regnálókról. Sajnos nem nagyon jut eszembe semmi.
VAjon az MNB vezetése – élén Matolcsy-val – ekkora ász lenne?
Leállították a pénzszivattyút azzal, hogy levitték az alapkamatot. Ez való igaz, de csak ugyanazt tették 1.5-2 év késéssel, amit az összes nyugati állam. Ez tehát pozitívum, de én ezért nem emelném őket piedesztálra.
Azt gondolom, hogy e kis országot egy tisztességben megidősödött ember – egy Tibor bá, vagy még akár egy Pista bácsi is Karakőszörcsögről – ennél sokkan jobban el tudta volna vezetni.
Egy ember élettapasztalattal, emberismerettel, józan paraszti ésszel és becsületettel fel tudta volna emelni kis Hazánkat.
Mert okos tanácsadók vannak, okos és becsületes szakemberek is vannak, akiket lehet alkalmazni. Ha viszont nincs becsületesség és tisztesség valamilyen szinten legalább, a fene megette az egészet.
Matolcsy öntömjénező könyvét olvasgatod egyébként? 🙂
Én nem állítom, hogy nem tudná rendesen elvezetni az MNB-t, de azt igen, hogy ez az ember egy kapzsi, önimádó pojáca, nem pedig egy zseni.
Persze Gyarmathy, el tudná vezetni Tibor bá’ is, ideális környezetben.
De itt nem az van.
Ha oda kerülne, nem tudna semmit tenni olyant, ami nem tetszik a nagyoknak.
A határokat ha feszegetni meri valaki, hamar az említett ország sorsára jut.
sólyom róbert,
Persze persze, van nemzetközi környezet, meg erőterek, így aztán Tibor bá – nak is tanácsadókra és szakértőkre lenne szüksége.
Az, hogy számos ország egész jól boldogul azt mutatja, hogy nálunk is lehetne egészen másképp.
Gondolod Venezuela a válságát a csúnya háttérhatalomnak köszönheti? Hát persze, még véletlenül sem annak, hogy csupán az olajbevételekből akartak megélni és nem építettek saját belső gazdaságot, megfelelő termelést, hogy legalább a fő cikkekből, élelmiszerből, gyógyszerből stb.. el tudják magukat látni(?)
34.Gyarmathy
…”Gondolod Venezuela a válságát a csúnya háttérhatalomnak köszönheti? Hát persze, még véletlenül sem annak, hogy csupán az olajbevételekből akartak megélni és nem építettek saját belső gazdaságot, megfelelő termelést, hogy legalább a fő cikkekből, élelmiszerből, gyógyszerből stb.. el tudják magukat látni(?)…”
Gyarmathy kedves, általában igazad szokott lenni, de most az egyszer nem értek veled egyet Venezuelával kapcsolatban.
Igenis meg lehet élni, méghozzá nagyon jól az olajdollárokból, nem kell azonkivül semmi más.
Nézd meg az arab olajhercegségeket, aranyból van a járda, ami a kacsalábon forgó felhőkarcolókhoz vezet, meleyek parkolóiban olyan autók állnak, melyekről mi ketten csak álmodni tududnk.
Ipar, mezőgazdaság, ugyan már, körös-körül minden homok, de a homok náluk aranyat rejt.
Venezuela vakvágányon van, fogalmam sincs mi lehet az ok, de szerintem nem az , amit te gondolsz.
Bálint,
Szaúd Arábiának(meg a többi arab olajállamnak) volt sok száz milliárd dollár tartaléka, ha úgy tetszik, megtakarítása, aminek jó része már elfogyott. Venezuelának meg nagyon kevés volt, ami nagyon gyorsan elfogyott, miután az olaj ára leesett 30-40 dollárra.
Biztosan vannak más okok, körülmények is, de ez volt a kiváltó oka az országuk gazdasági összeomlásának.
Olajuk, benzinjük van szarásig, mely most rájuk rohad, a mezőgazdaságuk meg gyengécske, így kenyér meg élelmiszer alig van.
35 – 36:
Az nem jut eszetekben, hogy ott is oltári oltári nagy korrupció lehet?
37.
Dehogynem, nyílván ez is vastagon benne van a kialakult helyzetben. Az olajból most is van bevétel, csak sokkal kevesebb és ráadásul annak is jó részét ellopják. (Nem spekulálom, hanem korábban olvastam erről valami elemző oldalon).
Bálint (39) Itt a válasz.
Off : Tibor bá, a kognitív disszonancia posztnál van két beragadt hsz-em. De ha törölted, úgy is jó.Nem töröltem. Nincs rá semmi okom. Utána nézek.
37,Tibor bá
Venezuela államkasszája üres.
A templom egere mibül lop?
Segélyből?
Venezuela azért került oda ahová, mert rálépett az USA lábujjára, azzal, hogy elkövette azt a pofátlanságot, hogy az amerikai olajcégeket államosította. Erre válaszul kellett megmutatni, hogy így jár aki baszakodik a nagyokkal. Az USA várt türelemmel és amikor az orosz helyzet is előállt, szépen lenyomta az olaj árát, és ezzel kivéreztette Venezuelát.
Emlékezzetek mi lett Magyarországgal, amikor a német Fugger bankárház felvidéki nemesfém bányáit a magyar király visszavette. A bankárcsalád megfinanszírozta a törököket, hogy induljanak Magyarország ellen (holott a szultán előbb a perzsiai felkelést akarta leverni). Aztán szépen jött mohács. A korabeli nyugati újságok pedig azzal voltak tele, hogy így jár aki a Fuggerekkel újat húz.
Na így léphetne Tibor bá’ miniszterelnökként reform és igazságosság címén valamelyik erőközpont lábujjára.
41:sólyom róbert
„A korabeli nyugati újságok…” no azt tudjuk hogy a Turzók egy bányamérnök ősét megvették a Fuggerek, de azért az érdekelne hogy milyen korabeli ujságok ezek – mert a Fugger könyvben inkább arról van szó hogy a végén minden hadakozó félnek hiteleztek – és senkitől sem kapták vissza a pénz (be is csődöltek ők is, akár a Bardiak)
Szóval úgy néz ki hogy a kiszippantott ezüstünkből jó nagy dinasztikus háboruskodást finanszíroztunk (jó tett helyébe… 🙂 )
41: A mohácsi csata idején még nem léteztek újságok Európában. Esetleg a korabeli facebook posztok tartalmáról is tudnál mesélni?
43. De hírlevelek léteztek. Valóban pontatlanul fogalmazott „solyom robert”, de ironikus kérdésed is történelemtudományi hiányosságokról tesz bizonyosságot. A középkor alkonyán már létezett kéziratos újság. Első újságlevelek Angliában terjedtek el a 13. században (News letters). 1275-ben már királyi rendelet tiltotta a hamis hírek közlését. A hírközlő levelek Olaszország és Németország mai területén terjedtek el. (És ne gyere azzal, hogy ezek az országok a középkorban még nem is léteztek.)
A legrégebbi újságlevél 1475-ből származik trieszti nyomtatvány volt, amely Caffa városának török megszállásáról adott hírt. A német Zewe Zeitungok, amelyek 1479-től kezdve jelentek meg, szintén a török háborúkról, később gyakran a magyarországi harcokról számoltak be.
(És ha már Mohácsi csata, akkor érdekesség, hogy Velencében 1536-ban jelent meg először nyomtatott hírlevél. A kéziratos újságok gazdasági, kereskedelmi és politikai híreket közöltek. Gyakran felhasználták az uralkodók is a számukra kedvező hírek továbbítására. V. Pius és XIII. Gergely pápa is felléptek az egyházat támadó újságlevelek ellen.)
23. Tibor bá’
igazad van, gyakran tévedek. Sőt, életem folyamán legalább 3 olyan esemény is volt, amik után másképp néztem a dolgokat. Ezek nem konkrét dolgokhoz köthetőek mindig, inkább úgy nevezném, hogy annyi információ gyűlt össze, hogy egy teljesen más megvilágításba, egy új szintre helyezte a dolgokat. És még mindig jöhetnek új dolgok.
Ami a legfontosabb, hogy abszolút igazság nincs. Pl. a menekülteket / migránsokat meg kell állítani mindenáron. De ha szembetalálkozol velük, a túlnyomó részük szerencsétlen ember, akin segíteni kéne. Erre nincs nincs megoldás, a mi szintünkön semmiképpen (nem kéne káoszba taszítani Szíriát, stb. ).
Azonkívül amikor én kifejtek egy gondolatmenetet, mindig igyekszem jelezni, hogy milyen síkon mozgok, és milyen szinteken. Ha ezeket kevered, nem jön ki belőle csak káosz. Amikor és az országról beszélek, akkor az egészről, nem pedig az egyénről beszélek. Amikor valaki 600ezret hoz fel, erre én azt mondom, hogy az egyéni probléma, mert az én oldalamon 2,5milliót hozok fel ellene. És nekem van igazam, mert ez a többség.
Ha én azt mondom, hogy az ország most felfelé halad, akkor az országos szinten igaz, és ne hozzatok fel különböző csoportokat, mert mindig lesz olyan valaki, aki rosszabbul él, vagy épp most megy tönkre.
Ha pedig én azt mondom, hogy az ország jó irányba halad, az nem azt jelenti, hogy minden rendben, hanem hogy ma országos szinten jobb a helyzet mint tegnap volt, és holnap még jobb lesz. Ennyi. Se több se kevesebb.
Nem jelenti, hogy minden rendben, mert Magyarországon óriási problémák vannak. Emlékszik valaki arra amikor azt írtam, hogy Magyarország mintha az állatorvosi ló esete lenne, amin mindent kipróbálnak, mindent megtehetnek és tesztelhetnek bűntelenül?
Ami pedig a problémamegoldást (meg nem oldást) illet, szerintem pont Te akadsz el olyan problémákban amik eredete rendszerszintű. A világon kétfajta probléma létezik, rendszerszintű, és nem rendszerszintű.
Ha valaki meggyilkol valakit Magyarországon, akkor az óriási tragédia, de nem rendszerszintű probléma. Vannak rá megoldások, szabályok, amiket alkalmazva megelőzés, vagy utólagos retorzió kivitelezhető.
A politikusok általi lopás, EUs alapok lenyúlása, stb. pedig rendszerszintű, mivel bele van kódolva rendszerbe, ez ugyanígy működik Kelet-Európa minden más országában is. A rendszerszintű problémákat nem lehet operatív módon megoldani. Sőt, sokszor a lényegét sem egyszerű felismerni. Ki kell terjeszteni a vizsgálatot nemzetközi szintre is, például. Akkor pedig rájösz, hogy bizonyos problémákat azért zártam ki a képletből, mert ezen a szinten nincs jelentőségük. Még akkor sem, ha valaki számára életet vagy halált jelent. Vagy pedig azért, mert amíg a problémák eredőjét nem oldod meg, nincs értelme vele foglalkozni.
28. Observer
„…Amúgy meg miért az MNB feladata, bármire is gondoltál? Mert a jegybanki feladatok nagyon pontosan körülhatárolhatóak, és Matolcsy műkincsvásárlása, kurvázása stb. szerintem nincs köztük. …”
Ha figyelmesen olvasod el a jegybanktörvényt, rájösz, hogy egy trójai faló létrehozása volt a cél. És itt visszatérek a kedvenc vesszőparipámhoz – ez nem Magyarország specifikus jelenség. Az összes volt szocialista országban a jegybanktörvény az elsők között volt elfogadva, és kivitelezve.
A lényege, hogy a nemzeti bank független legyen, és ne legyen a mindenkori kormány befolyása alatt.
Most egy kicsit vonatkoztassunk el attól, hogy milyen emberek vannak a mindenkori kormányokban, és gondolkodjunk el azon, mi is egy kormány feladata. A kormány és a parlament feladata az ország problémákon átsegítése, stb, stb, stb, nem érdemes szétszedni, a lényeg hogy teljhatalmuk van, hiszen új törvényeket is hozhatnak.
A politika pedig végeredményben mindig gazdaságpolitika, a gazdaságpolitika pedig létünk alapja – ez egy alaptétel. Vitatkozni ezzel lehet, megcáfolni reménytelen.
Itt pedig a nemzeti banknak kulcsszerepe van. Egy jegybank esetében, amely nem a kormányra hallgat, egy olyan bokszolóról beszélünk (a kormány), akinek hátra van kötve a keze.
Az ilyen jegybanknak egy szerepe van: kézben tartani a gazdaságot, mégpedig a mindenkori kormánytól és parlamenttől FÜGGETLENÜL. Ízlelgessük ezt kicsit, és próbáljunk belegondolni mit is jelent.
Az én meglátásom szerint Matolcsyval sikerült megpuccsolni a jegybankot, és mivel az addigi jegybanki politika csak pusztulást és nyomort hozott az országra, én csak tapsolni tudok ehhez. Ne feledjük, hogy a törvények nem változtak, ezért csak belülről lehet eredményeket elérni.
Az is érdekes, hogy amióta Matolcsy van a MNB élén, megszaporodtak a sajtóban a különböző támadások – azelőtt valahogy sosem olvastam ilyeneket, pedig azok az eredmények tényleg érdekesek voltak. Amikor a sokmilliárdos veszteségekről – amiket persze a költségvetésből egyenlítettek ki, – csupán egysoros hírek jelentek meg, semmitmondó címekkel, nehogy valakinek megakadjon rajta a szeme. Pedig ezeket a veszteségeket ténylegesen az itteni blogolvasók fizették meg: magas kamatokkal a kölcsönökre, és adókkal.
30. Bazs
1) „….nem a tartalékráta mértéke a mérvadó egy bank egészsége szempontjából….”
2) „…0.1% és 1 lényegében ugyanazt eredményezi és nem ugyanazt, amit a 0% eredményezne…”
1) én nem a bank egészségéről beszéltem, hanem a mozgásteréről. Ez kettő nagyon nem ugyanaz
2) 0,1% és 1% között a különbség nem 0,9%, hanem tízszeres szorzó, magyarán tízszer annyi. Ezt jobban akkor lehet megérteni, ha lemodellezed a 0,1%-ról 1% való emelést a bank lehetséges kinnlevőségeinek szempontjából.
44. Gloucester
„Első újságlevelek Angliában terjedtek el a 13. században”
Bár napjainkban is tudunk Nagy Sándor királyi ujságjai-rol nem tudjuk biztosan állitani, hogy előtte nem szerkesztettek mások is.
Makedón királyságon kívül Perzsa királyok, Egyiptom és más keleti országok is használtak kéziratos újságot, míg az ókori Görögországban, Athénban és számos más városban, miután a hirhozok szóban közölték a hivatalos híreket,az állam irástudó alkalmazottai Nyilvános Leveleket vagy Jegyzet -ek készitettek, ahol a nap fontosabb híreit foglalták össze és a városaik főtereire rögzitettek.
Az ókori Rómában, Julius Caesar rendelete alapján, Kr. E. 48-tól és a Római Birodalom bukásaig (476) rendszeresen kiadták az Acta Diurna Urbis-t vagy az Acta Senatust, amelyet Róma fővárosának különböző részein falra lett ragasztva …
32. Gyarmathy
„…Nem tudod elképzelni mit érthettem az alatt, hogy meg fogjuk inni a levét? Rosszabbat már nem tudsz elképzelni? …”
én itt tkp. arra gondoltam, hogy már ez is elég rossz, nem kell tovább várni a még rosszabbra, hogy azt mondhassuk, ez itt már a legrosszabb 🙂
„…VAjon az MNB vezetése – élén Matolcsy-val – ekkora ász lenne?
Leállították a pénzszivattyút azzal, hogy levitték az alapkamatot. Ez való igaz, de csak ugyanazt tették 1.5-2 év késéssel, amit az összes nyugati állam. Ez tehát pozitívum, de én ezért nem emelném őket piedesztálra. …”
ez nem kis csúsztatás! Pont az a lényeg, hogy a magyar jegybank mindig is nem kicsivel, hanem jóval a környező országok felett tartotta a kamatot. A nyugati országokkal pedig nem is érdemes összehasonlítani, ott annyira alacsony volt. Sőt a végén mint egy tengerből kimeredő hegycsúcs, ágaskodott ki a magyar jegybanki alapkamat a környezetéből! Ennek pedig semmi gazdaságilag megindokolható oka nem volt. Ilyen szempontból nem is Matolcsy az ász, hanem az előző jegybankelnökök voltak lámpavasra húzandó szemtelen akasztófáravalók.
„…Matolcsy öntömjénező könyvét olvasgatod egyébként? ? …”
igen. Illetve nem, megvettem a könyveit, de mindegyikre még nem volt időm. Mindenesetre vannak olyan írásai, amelyek az adott időszakban nem nagyon voltak píszí témák, de ő óvatosan persze, de kimondta róla a véleményét.
48. L.S.: Természetesen el lehet menni Ádám-Éváig, hiszen minden szakma a történelemből keresi saját identitását. A dél-amerikai kipu csomóírást is kivesézhetjük, de még a Kr.e. 2200-ban tevékenykedő egyiptomi fáraó tanácsadóját is, meg a szofistákat is, csak minek? A „sötét középkor” kifejezésből adódóan szokás „rezet” gombként gondolni a korszakra, így értendő a Mohácsi csata kapcsán szóba került hírtovábbítás. Gazdasági szempontból a Fuggerek újítást adtak ebbe a történetbe, amit „solyom robert” helyezett középpontba és amibe (szokásához híven) teljesen amatőr módon beletrollkodott Avatar. A keresztes háborúk kapcsán mozgó embertömegek, a szerzetesek munkálkodásai és a hírterjedés összefüggése valóban ennyire bonyolult feladat még az agyonolvasott, de ezek szerint félművelt embereknek is?
49 sleeper:
„nem is Matolcsy az ász, hanem az előző jegybankelnökök voltak lámpavasra húzandó szemtelen akasztófáravalók”
Simor András szerint Járai volt a huncut, ő csak „örökölte” a dolgokat.