(686) Első „suttyó” Viktor, a második kalapos király

Tibor bá’ online

 

Tegnap (szerda) este a Barroso levéllel kapcsolatos hírek hallatán emlékeim homályából beugrott Nyikita Szergejevics Hruscsov a néhai szovjet pártelnök megjelenése az ENSZ-ben, ahol nem tetszését azzal fejezte ki, hogy a lábáról lehúzott cipő sarkával verni kezdte az asztalt, a többi küldött megütközésére és a jelenlévő tudósítók legnagyobb örömére, akiknél jobban csak a fotóriporterek örültek. Egy nappal később a fél nyugati világ pedig hülyére röhögte magát. Azt mindig is tudtuk, hogy az oroszok civilizálatlan barmok, de hogy a vezetőjük képtelen legyen a minimális etikett magára erőltetésére, az minden képzeletet felülmúlt.  Na, de mi lenne az apropó?

Hallva az első híreket, ami szerint Barroso „Erősen javasolja Orbán Viktornak….” Azonnal előbújt belőlem a vérbeli tolmács, magyarul sose mondjuk, hogy „erősen javasoljuk” rossz tükörfordítás. A tükörfordításnak viszont meg van az a jó tulajdonsága, hogy vissza lehet következtetni. Barroso azt írta, hogy „strongly suggest…. Amit én legszívesebben úgy fordítottam volna, hogy „Kedves Viktorom, melegen ajánlom, hogy…..  Sajnos a miniszterelnökünk nem csak bunkó, akinek jól áll kezében a kolbásztöltő, de angolul se tud, teljesen feleslegesen pocsékolta idején Oxfordban, Soros bácsi pénzén. Bizonyos értelemben az angol nyelv meglehetősen merev, messze nincs benne az a szabadság, ami a mi szeretett, ám sokak által érdemtelenül alulbecsült anyanyelvünkben megvan.  Bizonyos igéket, bizonyos jelzőket nagyon kötötten lehet csak alkalmazni. Például sokan úgy gondolják, hogy az imént idézett „suggest” és „propose” igék szinonimák. Erről szó sincs. Pontosan meg van szabva (szokásjog szerint) hogy mikor lehet az egyiket és a másikat alkalmazni. Ugyanígy bizonyos melléknevek alkalmazása is fontos, mert a vonzatok adják a mélyebb értelmet. A „strongly suggest” nem annyira fenyegetést jelent (mint a melegen ajánlásból kiérződik) sokkal inkább „vészjósló” azaz „jóindulatúan megsúgom neked, hogy egyszerűen nincs más választásod”. De Első „suttyó” Viktor nem érti a diplomácia nyelvét. Amióta megalakult a Közös Piac (1952) még senki senkinek nem mondta, hogy „I strongly suggest…” Ennél komolyabb, ha úgy tetszik gorombább mondat a diplomáciában egyszerűen nem létezik.

Mi következik most? Isten helyett a kétharmaddal felkent királyunk makacs ember, amit egyszer a fejébe vesz, azt tűzön-vízen át, ha törik, ha szakad keresztül viszi, megy előre az úton, ahol jobbra-balra hullákat hagy maga mögött.  Másfelől viszont az Európai Közösség messze nem Orbán kategóriája, ha egyik se tér ki az útból, akkor összeütközés következik. Ha pedig egy apró Trabant frontálisan ütközik egy pótkocsis kamionnal, az eredmény nem csak előre jósolható, de egyben katasztrofális is. A nemzet ki fog lábalni Suttyisztán múltjából. Suttyisztán királya pedig követni fogja az általa kiötlött régi és új gazdasági terv névadójának sorsát.  

______________________________________________________________________

99 gondolat erről: „(686) Első „suttyó” Viktor, a második kalapos király

  1. Jó reggelt témánál vagyunk megint. 🙂

    Érdekes párhuzam, hogy média meg nyugdíj ügyben le se sz.rta az eu hogy mit tesz viktorunk.
    DE! a jegybank függetlensége (ami magánkézben van már minden eu tagállamban jóformán az USÁról nem beszélve) az szent tehén.
    Arra még a törvény benyújtásakor protestálnak és követelőznek.

    Mert még a végén ragadós lesz a példa, és a többi is nekilát.
    Mint ahogy az pl bankadó ügyben már történik…

  2. 1: Persze! Európán kívül a „Nyugat” nagyon jól megvan totál diktatúrákkal is. A magyar parlamentáris diktatúrával is kibékülne, ha a plutokratákat Viktor békénhagyná. De még ezt se tudja. Tök hülye banda. tegnap egy órán belül az egyik szóvivő (Giró-Szász András) kardoskodott, hogy ez egy magán levél volt, a másik szóvivó (Szijjártó Péter) közölte, hogy természetesen hivatalos levelet majd a kormány kellő komolysággal, bla, bla, bla.

  3. Tibor bá, az oroszokat civilizálatlannak meg barmoknak nevezni nem méltó hozzád, már csak azért sem mert nem igaz. Voltak múltbeli sérelmek nem is kevés, főleg háborús időszakban, de az amerikaiak szerintem már túlhaladták azokat a borzalmakat úgy méretben mint minőségében. Gyurcsány pszichológiai mintapéldány alapján elég sajnálatos lenne ha az egész népet minősítenék. Orbán maga az ellentmondás, szerintem elvesztette a biztos kiinduló pontot, anélkül meg nem lehet kifordítani még a földet sem a sarkából mint tudjuk. Nem meri elhinni, bevallani önmagának, hogy az nem megy hogy a kecske is jól lakjon meg a káposzta is megmaradjon. A kecske diktál neki, mert a kecskének köszönheti, hogy mekeghet, még.

  4. Hmmm.
    Nekem válaszoltál?

    Én azt fejtegettem, hogy a bankármaffia kezében lévő jegybankot piszkálni tilos, annak a gondolatáért már szólnak.

    Egyébként lophat, csalhat, rabolhat kedvére.
    Érdekes nem?

    Az hogy mit kommunikálnak már régen nem érdekes, az a hívőknek szóló porhintés, téged meg zavar ha hülyének néznek.

  5. Ez az egész história egyszerűen arról szól, hogy az EU vezetése már nyíltan gyarmatként kezeli az országot.
    Szóba se jöhet például, hogy a jegybank az ország fennhatósága alá kerüljön. Pénzkibocsátás meg hasonlók.

    Most hoztak egy EU-s határozatot, hogy például arról szó sem lehet, hogy egyik ország kisegíti a másikat.
    A pénzt oda kell adni az amerikai IMF-nek aki belátása szerint szétoszja a vergődők között.

    Azért jó lenne tisztázni, hogy egyet kell-e érteni az EU-s törekvésekkel, és tényleg olyan rosz lenne-e egy nemzeti bank, amelyik nem az ellenség érdekeit szolgálja…

  6. 2. Meg azt is mondták, hogy Barroso levelét csak Barroso kommentálhatja…
    Ennyire nem jutott eszükbe éppen semmi? Néha látványosan düledezik a médiagépezetük, ami az egyetlen amiben felülmúlják az MSZP-t.

    Másrészt aki tudja magyarul, hogy mi a szuggesszió, az sejtheti a suggest és a propose közti különbséget. És bizony, ha suggest-et mondott, akkor nincs kecmec, meg szabadságharc – persze csak ha akarnak hitelt a gazdasági fantazmagóriájukra.
    Félek, hogy megmutatjuk majd megint, hogy megy ez IMF nélkül is. Csak hát a pénzt már elköltötték.

  7. 5: „A pénzt oda kell adni az amerikai IMF-nek aki belátása szerint szétoszja a vergődők között.”

    Ez egyáltalán nem igaz. Az IMF és EU közti megállapodás szerint, minden EUs tagállam hiteligényénél fellép az EU, és gyakorlatilag az EU diktál. Most is ezért van, hogy az EU üzenget, és nem az IMF.

  8. 7. d311c

    Lehet szőrszálat hasogatni.
    Szerintem az IMF csak fügefalevének tolja maga előtt az EU-t.
    DSK menesztése óta sikerült pozícióba kerülniük, (kíváncsi lennék a részletekre) és most diktálnak.

    A következő lakmuszpapír Nagy Brittannia lesz… Ők még ellenállnak az IMF-nek… De meddig ?

    Úgy tűnik, most megy a nagy átalakítás: A görögök, olaszok már sínen vannak, most mi vagyunk soron, aztán az angolok, és rövidesen megalakul a totál-globál EU… Ahol egy pénzügyi elit diktál, végül politikamentesen.

  9. 8: Szerintem inkább az EU használja az IMF-et, hogy valahogy fogást vegyen Orbánon. Pl. az IMF nem is nyilatkozott a múltheti dolgok kapcsán, csak az EU.
    Mi egyébként is csak a légypiszok vagyunk. Még a kért pénz is bagatell az EUs problémákhoz képest. Nem is tenném be az általad írt sorba Magyarországot.

  10. Kénytelen leszek most mindenkit megdorgálni. Ne tessék „félrebeszélni”. A téma Orbán „bunkósága”. Egyszerűen megmaradt alcsútinak. Az évezredek alatt kifinomult diplomáciai nyelvet se nem alkalmazza, se nem érti. Nem az IMF van pellengéren, és nem a háttérhatalom pénzszivattyúja. Ezek tényét bizonyos tűrésen belül én magam is elfogadom (a tűrés azt jelenti, hogy nem értek például egyet Attila túlfűtött indulataival) de ezek a tények nem mentik Orbán katasztrofális szereplését.
    Árpád! Hruscsov elképesztő viselkedésére bizony illik a „civilizálatlan barom” jelző, és nem elszigetelt orosz jelenség. Sajnos az embernek kollektív véleménye alakul ki, ami alól vannak kivételek, de ezek miatt nem változik meg a generál vélemény. A skótok fukarok, az amerikaiak vallásosak, a németek precízek és fegyelmezettek, stb.

  11. Teccik ez a poszt is. Mondjuk nem politizálok, de aki államosítani akarja a jegybankot, az az én szememben hős.

  12. 10. Tiborbá

    „Az évezredek alatt kifinomult diplomáciai nyelvet…”

    És hova vitte a világot ez a kifinomult diplomáciai nyelv?
    A jelentése minden szóbeli kifinomultsága ellenére kőkorszaki kőbunkó: Ne baszogasd a jegybankot mert szétverem a pofádat.
    Orbán egyszerűen „called the spade a spade”.
    Azaz világossá tette, hogy a bank se a miénk, és gyarmat vagyunk.
    Ezért majd kap egy kokit.

    És majd jön egy intelligensebb, kifinomultabb politikus, aki elegánsan segít elfedni a vérszívás tényét.

    Hát nem jobb vállonveregetéssel csinálni koki helyett?

  13. Üdv Tibor Bá és Mindenki.
    A Viktor befelé a hülye-nagyon-magyaroknak ügyesen kommunikálja. az „Én vagyok a Rákóczi, Dózsa, Hunyadi, Búvár Kund reinkarnáció”-t, a maga kokis-salleros faragatlan nyelvezetén. Ez elég a Hívőknek.
    De nem kommunikál ügyesen a Külfölddel, ugyanis Ők ezeket a NépiMese-hősöket nem ismerik, pláne nem másodosztályú Ludas Matyink Hazai szavazatszerző-szlengjét.
    A Nép-Köztársaság Vezetőjének a Nép JÓLÉTE ÉRDEKÉBEN KELLENE politizálnia, ha kell – a Külföld felé – megalkuvással, seggnyalással is.
    Mint egy IGAZI Diplomata.

  14. 12:
    Attila te életképtelen vagy. Nem vagy hajlandő elfogadni azt a világot, amibe beszülettél olyannak, amilyen. Neked az is baj, hogy néhányszáz év alatt kialakult egy doplomáciai nyelv. „Hová vitte a világot?” A te állandó höbörgésed és hasonló höbörgők hová vitték a világot? Önmagukat legtöbbször a bitóra, de a világgal mit tudtak csinálni? SEMMIT. Mert az Ember olyan, amilyen. A reform gondolkodók mozgástere nagyon szűk. Extra orbitról álmodozni teljesen felesleges időpocsékolás és mások bosszantása, mert lehetetlenné teszi a down to Earth gondolkodást.

    13:
    Nem láttam nyomtatva, Kovács László tegnap este ezt mondta, de a lényegen nem változtat.

  15. Egyébként meg kit érdekelne,hogy ilyen külsős megmondóemberek mit kárálnak,ha itthon nem csak egy-egy jó ötlet erejéig jutna el a vezető elit,hanem azt végre végre is hajtaná,vagy,ha ehhez nincs bátorsága,akkor legalább bölcsen hallgatna.

  16. Az ominózus mondat se nem suggest, se nem propose:
    „I would strongly advise you to withdraw the two cardinal laws…”

  17. 15 Tiborbá.

    „Nem vagy hajlandő elfogadni azt a világot, amibe beszülettél olyannak, amilyen. ”

    Hála istennek vagyunk egy páran.
    Mi találtuk fel az esernyőt, a kereket, és a meleg ruhát, mert nem voltunk hajlandók elfogadni, hogy bőrig kell ázni, hogy cipelni kell, és hogy hideg van.

    „Mert az Embder olyan, amilyen.”
    Meg nem is egyforma… És ez a szép benne.

    „A te állandó höbörgésed és hasonló höbörgők hová vitték a világot?”
    Mondjuk úgy hogy fékezték a jéghideg racionalizmust, és hogy még létezik a szeretet, az önfeláldozás, meg hasonlók, ami persze realisták szerint teljesen felesleges sallang. De hát miért pont ők mondják meg mindig a tutit?

    A diplomácia nyelvével önmagában nincs sok baj, de manapság sokszor a valódi üzenetnek a tömegek elől való elkendőzésére szolgál.

    Pontosan ebben az esetben Barroso durván megzsarolta Orbánt, és hiába rejtette „kifinomult” nyelvezet mögé.
    Maga a zsarolás nem túl diplomatikus.
    Ezért, ha a forma és tartalom nem egységes akkor ugye sántít a dolog.
    Barroso is csak a formai oldalt tanulta meg, a tartalmit már nem tudta.
    Attól, hogy elegánsabb zakója van mint Orbánnak, attól Barroso még egy utolsó csirkefogó.

  18. Szerintem tévedés Orbán angoltudására fogni ezt a kommunikációs ügyetlenkedést.
    Orbán (nem vitatva, hogy suttyó, de inkább az arroganciája és fafejűsége miatt és nem az angolja miatt) sokkal jobban tud angolul az ő saját kommunikációs sleppjénél, ahol ezt a tükörfordítást –nézetem szerint– kitalálták.
    A zsarolásról pedig annyit, hogy a pénzvilág és a bankok azért szent tehenek, mert úgy úgy lengik be és veszik körül a gazdasági szereplőket (legyenek azok egyének vagy vállalatok, szervezetek vagy országok), mint a levegő a menedékhelyre húzódott embereket. Ha valaki e szűk helyiségbe beleszellent, akkor mindenki levegőjét teszi tönkre, és mindenkinek kellemetlenséget okoz. Ekkor a többiek joggal helyeznek kilátásba egy két kokit arra az esetre, ha ezt a tevékenységét tovább is folytatni szándékozik.

  19. A külföldi hangadók nem a jegybankot, vagy magát a jegybankelnököt védik, hanem azt az állapotot, amit egy független jegybank gazdaságra gyakorolt hatását tekintve garantál. Így pl. a független jegybank képes elviselni és kivédeni a mindenkori kormányok infláció gyorsítását vagy –ne adj isten olyat, mint most Ötödik Orbán pápánk:– valutatartaékok lenyúlását és elherdálását célzó törekvéseit. Magyarország tönkremenetele ugyanis nem érdeke egyik EU tagnak sem (mint a menedékhely levegőjének büdöse sem), mert egy-egy ország (akármilyen kis gazdasággal is) de (az összefonódások révén) más országokat is megingathat (amint attól egy kis gazdaságú Görögország esetében is joggel féltek).

  20. „Magyarország tönkremenetele ugyanis nem érdeke egyik EU tagnak sem.”

    A disznó éhenhalása nem érdeke a parasztnak sem meg a disznónak sem… de nem ugyanabból a szempontból.

    A valóban független jegybank tényleg lehet csillapító hatással a gazdaság csuklásaira, de a valóságban a jegybank elsősorban a magyar érdekektől független, gyakorlatilag az ECB fiókja.
    Ezzel meg az a probléma, hogy az euró vergődését a perifériákról való egyre aggresszívabb elszívással próbálják csillapítani, és a jegybank ehhez asszisztál.

  21. Komolyan elhiszem már azt, hogy azt kell csinálni, amit a „nyugat” nem tolerál, amiért azonnal tombolni kezd. És most úgy látom, ez most valamiért naqggggggyon az elevenjükbe vágott, tehát de facto helyes.

  22. 22:
    Ez az „ellenségem ellensége a barátom” logika nem működik. 😀

  23. A „Nyugat” kijelőlte Orbán Viktor utódját: Varaga Mihály Érdemes számlálni a napokat, hogy mennyi időre van szükség ehhez a cseréhez. Azt is érdemes figyelni, hogy mi lesz Viktor sorsa. Én már jeleztem az én tippemet, aki akar fogadhat velem. 🙂

  24. Tiborbá

    Feltehetnél egy szavazást, hogy meddig bírja Orbán hatalmon, kihúzza-e a ciklust, előrehozott válaszáson bukik, vagy egyszerűen leváltják…

    Én is kiváncsi lennék a vélaményekre ! 🙂

  25. r2d2: „És most úgy látom, ez most valamiért naqggggggyon az elevenjükbe vágott, tehát de facto helyes.”

    Orbán a saját haverjainak akarja lenyúlni azt a pénzt, amiből az ő kölcsöneiket kéne törleszteni. Persze, hogy felhördültek.
    A lényeg, hogy te semmit sem fogsz belőle látni, hiába is szúrkolsz …

    Egyéb dolgok: az MNB Zrt.-t nem lehet államosítani, mivel a magyar állam 100%-os tulajdona…

    Kettő: ez a PSZÁF+MNB buli sok-sok éves történet, csak most sikerült a drága kormánynak belerakni a kis enyves kezét a levesbe, ezért tört ki a balhé. Ha a lopáson kívül BÁRMI MÁS is érdekelné őket, úgy lezajlott volna az egyesítés, hogy a kis színesek közé sem kerül be. (mint ahogy az eddigi jópár év történései se ezügyben)

  26. Az orbáni intézkedések közül sokat el tudnék fogadni, ha nem a jelenlegi helyzetben és nem a megtapasztalt formában hoznák, ill. hozták volna meg őket. Azt hiszem, elszámolták magukat, kapkodtak, mert arra tippeltek, hogy igen kevés az igazi cselekvésre az idő, s most az időzavar és a világban tapasztalható értékzavar miatt már csak rögtönözni tudnak. A nagy sietségben veszítettünk megint több évet az országos felkészülés lehetőségei elől. Ha egy okos felkészülési fázis után „keménykednének”, semmi félnivalónk és gondunk nem lenne! Ha pl. a MNYPT pénzt okosan, hazai fejlesztésekre, közösségi felkészülésre használták volna, ha pl. még kiköhögtettek volna akár hiteleket, amelyekből szép csendben autópályaépítés, meg főtér díszkövezések helyett jövendő értékek megteremtésébe fektettek volna, s ezután dobták volna be az EU-nak a törölközőt, nem itt tartanánk… Ha a tehetős réteg (abszolút felesleges) támogatása helyett az onnan befolyt összegeket külön használták volna fel pl. a mezőgazd. fejlesztésére, s lépésről – lépésre új piacokat szereztek volna, most a hiteltelenség miatt sem kellene aggódniuk.

    Varga Mihály diplomáciai képességeiről és főleg angol nyelvtudásáról -az USA nagykövet tolmácsolásában- nemrég nem túl pozitív véleményt olvashattunk, így én valószínűtlennek tartom ezt a cserét. A Fidesz-en belül sem tartom esélyesnek a miniszterelnökségre, annak ellenére, hogy én speciel szívesebben látnám a poszton, mint a jelenlegi „diktátort”. Egy Lázár féle megismételt gyurcsányi ámokfutást elképzelhetőbbnek tartok, akkor is, ha megköveztek a párhuzamért 🙂 Hadd ne firtassam, miért gondolom így, egyszerűen a tag arroganciája, háttere és „származása” esélyesebbé teszi (sztem.). Voltak – vannak – lesznek „kiváló” ötletei is, amelyekkel a magyar nemzetnek még rengeteget árthat. Végtére is a „hétfejű sárkánynál” ez a fő cél, nem?!
    Cs.

  27. 27: Lázár tényleg elég hülye ahhoz, hogy Orbán méltó követője legyen.
    Ugyanakkor szerintem ha egyáltalán Orbán a fidesz teljes megszűnése előtt még eltűnik, akkor inkább egy másik ősfideszes válthatja. Lázár nem az. Vargát különösen valószínűsíti ex-pénzügyminiszter volta.
    De érdekes volt nézni Pokorny szárnypróbálgatását – nemmel szavazot az új oktatási tv-re.

  28. Orbán a hatalmi rendszer alapjainak sérthetetlenségét kérdőjelezte meg, ezért a felhajtás. Ettől függetlenül nekem tetszik ez a bátor orbánozás.

  29. Ne akarjatok orbán tetteibe belemagyarázni racionalitást. A pasi simán tébolyodott. Pitiáner tolvaj, aki még nem égette meg a kezét és azt hiszi neki mindent lehet, mert erre teremtette az Isten.

  30. Szép estét….És Orbán urat….ki pénzeli?ha szépen nézzük a szél kálmán tervet…. /londonit/…szépen megy sorba…ez csak ez szösszenet….az orbáni varázslat…Most átszabják páran a világot…és amikor a 2ik világháboruba 50 millióan haltak meg…. valójában…az se érdekelt senkit….

    De még köszönhetünk….Drasztvulytye….akár 24 óra is elég hozzá…

    Viszont….kivánok mindenkinek békés boldog karácsonyi ünnepeket… egészségben, örömben békességben… és családban…
    nyugalomban, szeretetben eltöltve….

    gajdi gyuláról…

  31. #30

    Pedig nyilvánvaló a racionalitás; máskülönben hogyan lehetett 2/3-os támogatottságot összeszedni, és egy ekkora konglomerátumot, mint a Fidesz egyben tartani?

  32. 23 Tibor bá’

    Ellenségem ellensége…
    Egyszer egy komcsi azt mondta, hogy „aki nincs velünk, az ellenünk van”, aztán pár évtizeddel később egy másik komcsi meg finomított rajta, és azt mondta, hogy „aki nincs ellenünk az velünk van”.
    Ugye milyen másképp hangzik? Most így gondold újra a véleményedet, ebben a szellemben.

  33. 26 Nomore:

    Ezt sokszor sok helyen hallottam, logikailag akár igaz is lehetne, ám viszont ismerem az Orbán-fanok véleményét is, nemkülönben az Orbán ellenségekét, így hát most is csak azt tudom írni, hogy elhiszem neked, csak bizonyítsd be.

  34. Ha az unió tényleg segíteni akarna rajtunk akkor simán összedobná nekünk puszira azt a pár milliárd eurót!!!!!!!!!!
    Cserébe persze kérhetné, hogy maradjon független az mnb!

    Van egy olyan érzésem, hogy esze ágában sincs segíteni! Sőt!!!

    Merakkor ugye felhívná a főnökünket és egyezkedne vele!
    Ehelyett küld egy hivatalos zsaroló levelet! Persze úgy hogy kiderüljön! -naná hogy esni fog a forint! -és persze, hogy ezen lehet keresni egy csomó lóvét!!!!

    Abban egészen biztos vagyok, hogy Barroso le sem szarik minket! Sőt az unió sem! Teljesen nyilvánvaló, hogy gyarmat vagyunk, és csak ezért kellettünk az unióba!
    Most a probléma ott van, hogy ez ellen lázadozunk! De természeten jól seggbe leszünk rúgva!!!

    Hogy nekünk mi lenne a jobb???
    Van két lehetőségünk, vagy lázadunk ez ellen vagy nem!
    De ha az unió ennyire le akarja törni a lázadó kormányt, akkor az biztos megéri neki!!!! Vagyis megy ám innen oda lóvé! Ha nekik jó ez a pénz, akkor nekünk mért nem???
    Ha lázadunk akkor megszívhatjuk, hamar nagyon és úgy járhatunk mint pl. kuba! Elszigetelődünk!
    Ha tűrjük akkor csicskák leszünk saját hazánkban!
    -a szegény embernek nem lesz különbség a két állapot között!-

    De van jó hír is! A világ minden valószínűség szerint be fog dőlni! Már kínáról is írogatják, hogy fújódik az ingatlanlufi, amely már olyan mértékű, hogy a növekedés jó része abból van nekik…
    Ha pedig bedőlünk akkor mindenki kuba sorsára fog jutni!

  35. 26:

    Rákerestem a cégjegyzékben és MNB Zrt nincs, Magyar Nemzeti Bank sincs (semmilyen cégnévben).

    Magyar Nemzetire keresve kijött a MNV Zrt ami az ÁPV rt utódja lehet, az állami tulajdon 100%-ban.

    30:

    Hmmm.
    Ezek komoly érvek, kissé érzelem vezéreltnek tűnik; de tudom csak a tények számítanak.

  36. #33

    „Egyszer egy komcsi azt mondta, hogy “aki nincs velünk, az ellenünk van”, aztán pár évtizeddel később egy másik komcsi meg finomított rajta, és azt mondta, hogy “aki nincs ellenünk az velünk van”.”

    Kiábrándító, de nem komcsi mondta. Az idézett mondat — és vice versa — a bibliai időkből származik.

  37. Sületlenség!
    Olvasok én itt apró sületlenségeket, amin csak mosolyogni lehet, nem érdemes rá szót pocsékolni. De olvasok nagy sületlenségeket is, ami már bosszantó. Aztán vannak oltári nagy marhaságok. Tényszerűen hülyeség.

    Arwind!
    Magyarázd már el, hogy ingatlan lufiból hogyan van növekedés? Segítségül adok egy mankót. A GDP-be az árak változását nem számítják. A GDP nem nemzeti vagyon. A GDP gazdasági teljesítmény.

  38. #39

    Józan álláspont. 🙂

    pl.
    http://hu.wikiquote.org/wiki/Kádár_János

    vagy egy másik forrásból:
    „Az Újtestamentum szerint János mondta Jézusnak, akadt egy ember, aki az ő nevében ördögöket űz, de mivel nem volt hajlandó a tanítványokhoz szegődni, eltiltották ettől.
    Erre mondta Jézus, ne tiltsák, mert aki nincs ellenük, az velük van. Amikor pedig az emberek kételkedtek abban, hogy az ő hatalma istentől van s nem a sátántól, Jézus a föltétlen hitet követelte, mondván, aki nincs vele, az ellene van.”

    Egy komcsi kivel is példálódzhatna?

  39. Tibor bá, az állami beruházás növeli a GDP-t vagy sem?
    Szóval most te is bakot lőttél Arwind-nek adott válaszodban.

    A GDP már rég nem „csak” gazdasági teljesítmény. Ha 1 milliárdot költesz a Parlament díszkivilágítására, az növeli a GDP-t.

    Meg számos egyéb (egyébként káros) dolog növeli aminek most nincs kedvem utánajárni, mert későre jár, de nem kimondottan direkt gazdasági tételek.

    A kínai szellemvárosok bizony kemény GDP növelő tényezők, és tudtommal állami megrendelésre épülnek.
    Hogy mennyire veszélyes a kínai ingatlanlufi, azt nem tudom megmondani.

    Orbánnak meg lassan már csak szurkolni lehet, hogy minél hamarabb fektesse meg az országot. Nem a geddonra készül itt mindenki?
    Orbán meg erre gyúr.
    Szóval mi a probléma? Végre fel lehet majd használni az elspájzolt élelmiszerkészleteket.
    Nekem egyre jobban tetszik Orbán elmebeteg politizálása. Az egész világ vezetése és ez a világrend is elmebeteg, akkor hogy vezethetné egy országot noomális politikus.

    Majd annak is eljön az ideje, de ide most Orbán kell.

  40. Össze-vissza hülyéskedtek, pedig ez történelmileg jelentős dolog. Rákosi mindenkiben ellenséget látott (lásd Orbán) aki nem volt vele (érts: nyalja a seggét) és az ország visszafelé süllyedt. A VIII.párfkongresszuson (1961) Kádár ezzel szakított. Lezárta a múltat (értsd: nincs több 56-os üldözés) és azt mondta, aki nincs kifejezetten ellene, az valójában vele van, és elkezdődött a gulyás kommunizmusnak csufolt kelet európai kánaán (értsd: NDK, lengyel, cseh állampolgárok hozzánk jártak szabadságot szippantani)- – – Most rohanhattok a wikihez okosodni és megpróbálni megfúrni engem 😀

  41. Csak egy idézet a GDP-ről, nagyon találó:

    „A GDP különös normája szerint az ország gazdasági hőse az a halálos rákbeteg, aki éppen egy költséges válópert folytat.”

    Hát ez a GDP növekedés…

  42. 41. Cruix

    A kínai szellemvárosokról azt mondta nekem egy kínai, hogy azért építették őket, hogy ha az USA bedől, akkor gyorsan át kell állni a belső piacra (azaz megteremteni), és akkor a városi lakosság olyan gyorsan megduzzad, hogy építkezéssel nem lehet győzni.

  43. 41 & 43:
    A szolgáltatás is gazdasági teljesítmény, tehét az orvosi ellátás és az ügyvédi díj is beleszámít, de az ingatlan buburék azt jelenti, hogy az ingatlanok ára folyamatosan emelkedik messze meghaladva azok előállítási költségét. Ez a GDP-ben sehol nem jelenik meg. Vettem egy házat 10 milláért, aminek most már az értéke 50 milla, hol látszik ez a GDP-ben? Ez a téma, nem az, hogy tökéletes GDP számítás nem létezik.

    Máskülönben, mit jelent ez a három betű G-D-P? Gross Domestic Product = brutto hazai termék. Az más kérdés, hogy általánosan el van fogadva, hogy a szolgáltatás is „termék”, elsősorban a turizmus miatt.

  44. A Standard&Poor’s leminősítette Magyarországot, így már két hitelminősítő is bóvli kategóriába tartja nyilván a magyar adósságot.

    Csak így tovább viktor&gyuri ! 😀

  45. 46:
    A magyar állampapírt tartják bovlinak. Orbán viszont makacsul harcol tovább az utolsó szál magyar állampolgárig. Valahogy el kellene intézni, hogy a kétharmadnál leálljon, mert hogy elfogyott a regimentje. 😉

  46. 34: Már miért is kéne bizonyítanom?

    36: A gúgli a barátod ugyan, de nem pótolja a gondolkodást. Az alapító okirat fenn van a honlapjukon. Idemásolom neked az érdekes részeket:
    „A jegyzett tőke 1 db, azaz egy darab 10 000 000 000 Ft, azaz Tízmilliárd forint névértékű, névre szóló részvényből áll.”
    és
    „Az MNB részvénye a Magyar Állam tulajdonában van. A Magyar Államot mint részvénytulajdonost (a továbbiakban: Részvényes) az államháztartásért felelős miniszter (a továbbiakban: Miniszter) képviseli.”

  47. 47.Mvm9
    De a befektetőknek a hitelminősítők a MÉRCE, az alapján döntenek. Úgyhogy ez a „‘Lévy’ nevű francia” komolytalan.

  48. 50:
    Így igaz! Szél ellen nem lehet pisálni. Ha a száz milliárdok felett diszponálók rájuk hallgatnak, akkor jobb ha mi is beállunk a sorba. Még nem volt olyan szabadságharc, amit megnyertünk volna, csak erről I. Viktor nem tud.

  49. A közös asztalnál mindenki enné a levest, amelybe közösen hoztak alapanyagokat és fűszereket.
    Ekkor az V. Orbán vezette Mo. nem csak a saját levesébe rondít, hanem a többi vele egy asztalnál ülőébe is.
    Ne csodálkozzon senki, hogy egyfelől ránk förmednek, másfelől pedig leminősítik azt a világhíres paprikát, amelyet mi ajánlunk a leves ízesítésére, mondván, hogy az is minden bizonnyal olyan silány, bóvli, mint amilyen Orbán pápa viselkedése és ténykedése az asztalnál.
    Érdekes, hogy a többi velünk régiós ország gazdasági és politikai vezetése képes ugyanabba az irányba evezni, csak mi vagyunk erre képtelenek. A lengyeleket felminősítik, minket le.
    Szerintetek ki lesz az, aki gazdaságilag, életminőségben és politikailag is egyre inkább rabszolgasorsba sodródik? Talán a lengyelek, vagy inkább a büszke, szabadságharcos, politikailag és gazdaságilag független, kormányzását tekintve UnOrtodox Magyarország?

  50. Meggyőződésem, hogy ha a mai vezetés csak a pofázás szintjén maradt volna a forradalmi és szabadságharcos játékban, de valójában, a tettek szintjén a Bajnaiék által korrigált gazdaságpolitikát folytatta volna, és mindeközben a 2/3 -os erejével okosan élt volna, nem diktátumok elfogadására/elszenvedésére, hanem megegyezések kimunkálására kényszerítve az összes ellenzéki erőt, akkor most a lengyelekkel együtt minősítenének bennünket följebb.
    Ehelyett határainkon belül és kívül széthúzást kelt, ellenségeket gyűjt és apátiába dönti még korábbi lelkes szavazóit, harcostársait is.
    A mi pápánk –lehet, hogy nagyon tehetséges egy sor politikusi tulajdonságát tekintve, de ezeddig a megegyezés képességét, csak Torgyán Józsi esetében tudta bizonyítani. Az pedig nem lehetett igazán nagy kihívás!
    Tartok tőle, hogy a kompromisszumkészség terén már a kezdetektől súlyos hiányosságokkal bír, és ezt a tulajdonságát nem volt képes olyan látványosan fejleszteni, mint a szónokit. Pedig enélkül a tulajdonság nélkül egy ilyen kis országot nem lehet bölcsen vezetni. Ha az oszmán terjeszkedés idejében a kis Erdélyországot vezető fejedelmekből a bölcsesség szikrája úgy hiányzott volna, mint mostani Okos Vezetőnkből, akkor Erdély nemcsak virágkorát nem tudta volna élni, hanem még csak önálló sem maradhatott volna.

  51. 51:

    „akkor jobb ha mi is beállunk a sorba”

    Ami a vágóhídra visz minket. Miért is jó ez nekünk Tibor bá? Miért kéne úgy bégetni, mint a másik 26 tagállam birka?
    Miért baj az, ha Orbán lenyomja a biztosítékot Brüsszelben?
    Tényleg nem értem a problémátokat.

    Úgy is tudjátok nagyon jól, hogy az összeomlásnak be kell következnie. Tök mindegy, hogy természeti csapás lesz, gazdasági összeomlás, háború, de meglesz.

    Ennek fényében Orbán ámokfutása már jelentéktelen.

  52. 54. Curix: Erről már volt szó többször. Azért nem jó, ha mi vagyunk a biztosíték lenyomója, mert mindig az elsőket, a sorból kilógókat lövik le legelőször. Most versenyfutás zajlik, hogy melyik ország dől ki legelőször a sorból. De vezérünk ezt nem várja meg, hanem ő maga tartja a kardot a népe hasához, hogy könnyebb dolga legyen a karvajtőkének. Ez a probléma.

  53. 40 Mvm9

    Na, ezek szerint mégsem keltem fel tegnap hiába, mert az eredeti szöveg tényleg a Szentírásból való.
    De hát abban meg pláne igazad van, hogy egy komcsi kitől is tanulhatna…

  54. 51 Tibor bá’

    Dehogyis nem lehet szél ellen. Direktben láttam, így ha valaki is azt gondolja, hogy a szólások teljesen átültethetőek a gyakorlatba, de legalábbis igazak arra, akkor én meg ugyanez alapján bizonyítani tudom – és a tudomány egy alapvető tézise szerint meg is tudom ismételni akárhányszor – hogy én tudok szél ellen úgy, hogy nem pisálom le sem a gatyómat, sem a cipőmet.
    Igaz, ha harcolni akarunk, akkor lehetne nyerni, igaz, vér- és könnyzivatarral. De a győzelem SOHA nem volt egyszerű…
    Könnyen írja bárki otthonról a monitor elől az okosságokat, meg tudja, hogy kit-hogyan kéne adóztatni, vagy mit fizessünk vissza meg mit nem, de így SOHA nem fog sikerülni.
    Szerintem.

  55. 54: Curix!
    Egy normális férfi soha nem dobja be a törölközőt. Ezen az alapon holnap 160-al mehetek a jeges úton, mert úgyis jön a geddon. Szerintem te se viselkedsz így. Akkor miért várod el kollektiven az egész országtól?

  56. 59

    Ez igaz Tibor bá, de tudod, ha azt mondanák nekem végső stádiumos rákos beteg vagyok, átértékelném a „normális életmenetemet” és megcsinálnék olyan „extrém” vagy szokatlan dolgokat, amit amúgy nem tennék meg.

    55.

    Neked is igazad van, de a lassú halál helyett inkább azt mondom válasszuk az orbáni utat. Egyébként nekem erős a gyanúm, hogy Orbán jövő ilyenkorra már nem lesz miniszterelnök. Ha mégis, akkor pedig csak egy nagy büdös színjáték, amit az EU-val és az IMF-el művel.

    Akkor is annak szurkolok, hogy ne legyen IMF megállapodás, és remélem Simort is kicsinálja.
    Az MNB devizatartalékaihoz is nyugodtan hozzáférhetne. Pont annyival több a devizatartalékunk, mint amennyit kaptunk 2008-ban EU+IMF-től, miért ne lehetne belőle törleszteni?

    Inkább szét kell baszni a megmaradt eü-t, oktatást? Már bocsánat a kifejezésért. A kamatkifizetések mellett jövőre 1.400 ezer milliárdot von ki az országból az IMF, EU páros.

    Ebből 3 évig működtetni lehetne a magyar fekvő, járóbeteg ellátást.

    Én akkor is kitartok már Orbán elmebaja mellett, csak történjen már valami ebben az országban, mert ennél rosszabb nincs, ami most történik.

    Az egész ország fortyog, dühöng magában, de nem történik semmi, csak fogyunk, fizikailag, lelkileg leépülünk a végsőkig.

    Hát ha kell, indítsuk mi a dominóeffektet. (nem fogjuk sajnos, mert a disznófejű nagyuraknak sem érdeke, hogy mo letérdeljen, mert jó tejelő gyarmat vagyunk, és van mit még kitalicskázni innen)

  57. 59 „Egy normális férfi soha nem dobja be a törölközőt. ”

    Egy MAGYAR soha nem dobja be a törölközőt és akkor is szabadságharcot folytat ha semmi értelme .

    60 Ez az : történjen valami 🙂
    f…ba a sírással és lapulással .

  58. Azon is elgondolkozhattok, hogy Kína a devizatartalékából vásárolja fel Afrikát (kis túlzással) és komoly befolyással bír immár európában is.

    Miért? Mert Kínát nem kötik EU-s törvények, hogy a saját devizatartalékát arra használja, amire jónak látja.

    Orbán megemlíti, hogy hozzányúlna az MNB-hez, de ezzel semmi konkrétumot nem árult el, már is leminősítenek minket a pajeszosok hitelminősítői. senki ne gondolja már, hogy ezek valóban gazdasági mutatók és valós indokok mentén dolgoznak. Lóf…t.
    Horvátországot miért minősítették le? Készül ezerrel az EU-ba, és nincs elmebeteg miniszterelnökük.

    A nyugati bal.lib sajtó tele van magyarországi hírekkel, sápítoznak, féltik a sajtószabadságot Magyarországon, mikor Európában egyik országban sincs ilyen.

    Szánalmas az egész, amit Magyarországgal művelnek.
    Serte-pertélnek inkább saját házuk tájékán.

    Írország pl. az államadósságának átütemezéséhez kötötte feltételül, hogy aláírja e a fiskális unióról szóló szerződést.
    Ettől miért nem hangos minden sajtó? Vagy Izlandtól?

    Mert az államadósság szent tehén.

    Kiegészítve az előzőt itt az egész EU fortyog, a németek is.

    Ez az egész a szemét USA műve. Ha nem tolja át AAA-nak minősítve a több száz milliárdos papírmérget Európába, akkor Amerika már rég bedőlt volna, az EU pedig köszönné jól van.

    Az államadósságok senkit nem érdekeltek 2008-ig, és amíg alacsony alapkamatok voltak. A több ezer milliárdos bankmentő akció indította el az EU-ban azt, ahol tartunk.

    Anglia, mint az USA második leghűségesebb csatlósa még plusz röhög az Eurozónán, és bele is rúg egy párat. (lásd a pánikkeltést az angolok kimenekítéséről az EU-ból, ha összeomlik)
    Németeket gyengítik, mert Merkel fejőstehénnek áldozta be az EU legnagyobb gazdaságát.
    Látszólag sok véletlen esemény valójában egyáltalán nem az.

    Szóval a szemét USA kezdte ezt az egészet, de már lassan az egész világ szív.

  59. 62. Tudjuk Curix. De miért nekünk kell USA-nak hadüzenetet küldeni? Kissé vicces szitu, márpedig ezt csinálja a vezérünk.

  60. 62:
    Én híve vagyok, hogy egy fillért se tovább, és le van szarva az EU, valahogy megleszünk, de van két erős ellenérv, amit le kell rendezni:
    1: Nem egy ilyen cezaromániás őrülttel, aki 43 milliárdért stadiont épít, miközben pénzhiány miatt leáll a budapesti közlekedés, megszünnek szinházak, elmegy 3000 orvos, stb.
    2: Nem vagyok benfentes, nem tudom, ezért tisztÁzni kellene: nem járnánk-e úgy, ahogy a szerbek. Mert az ország széltbombázását nem lehet felvállalni.

  61. A Hruscsov sztorit én úgy tudom, a készült fotőn MINDKÉT lábán rajta volt a cipő! Akkormostezthogy? Hát úgy hogy VITT ÉRVELNI egyet amivel az asztalt püfölhette! 😉

  62. Én a témához némileg kapcsolódva azt mondanám, ha bóvlik vagyunk befektetésre, akkor bóvlik leszünk törlesztésre is! Tehát amedddig bóvliban tartanak ADDIG a hiteltörlesztések felfüggesztve! Ha 2050-ig akkor adddig, vagy tovább.

    Lennne nagy fukosás a WallStreeten is meg Brüsszelben is.
    A sok „pajeszos” azt se tudná most mihez kapjon 😀

  63. Ez a kínai lufi félreérthető volt, bocsi! A cikk ahonnan szedtem a kíni vészt, nagyjából arról írt, hogy az utóbbi időben a kínai növekedést fő részét az építőipar adta! Ezzel viszont az a baj, hogy szellemvárosok épülnek, amiben nem lakik senki, tehát nem valós igényt elégítenek ki, csak kell kínának a növekedés! Hogy ezt meddig tudja kína folytatni azt senki sem tudja, mert fogalmunk sincs mennyire erős!
    Az viszont biztos, hogyha visszaesik az európai és amerikai piac jelentősen, akkor azt ők is megérzik! És erre rátehet mégegy lapáttal, ha takarékoskodási okokból leállítják a „felesleges” beruházásokat!

    64.
    Ha befizetünk egy „pénzügyi összeomlásra” itton, az mért hozna bombázásokat?
    Azt értem, hogy nem tartod orbánt erre alkalmasnak! Bár megjegyzem olyan diktátor nemigen létezik aki mentes a hülyeségektől!
    Mert ha most széllel szemben akarunk menni akkor nagyon kemény kézre van szükség, nem lehet olyan puha ember mint kádár elvtárs!

    Amúgy szerintem nemcsak hátrányai vannak a kori összeomlásnak!
    Ha mi dőlünk ki a sorból időben, akkor látni fogjuk mennyi embert is bírunk eltartani, kénytelenek leszünk magunk védelméről gondoskodni, stb! Miközben körülöttünk csend és béke honol!
    Vagyis a bedőléskor csak a hazai viszonyokat kéne rendezni, nem kéne félni a körülöttünk kialakult káosztól!
    A bedőlés során a „felesleges” embertömeg el tud menekülni, ami ugye csak akkor lehetséges ha körben rend van!
    Ha környezet bedőlése előtt itthon rendezni tudjuk viszonyainkat akkor a környező országok bedőlése során, azok gyakorlatilag tálcán kínálják magukat … persze nemcsak nekünk!

    Ha az egész világ nagyjából egyszerre dőlne ki, akkor az eltarthatatlan népesség halálra van ítélve! Ha mi előbb hullunk ki a sorból, akkor az a 2-3 millió ki tud vándorolni! Ez bizonyos szempontból óriási különbség!
    Sajna a bedőlés kb. Észak korea vagy kuba közeli állapotokat hozna ide, ami idővel „megszokható”, de nekünk a kényelmesből elég durva lenne…

  64. 67:
    Esetleg mi futkosnánk a 70 éve nem használt légópincékbe. 🙁

  65. 64:

    Tibor bá az 1-es pontoddal teljesen egyetértek. Egy valóban magyar gazdaságon álló Magyarország felépítését én sem Orbánnal, sőt a jelenleg parlamentben ülők egyikével sem tudom elképzelni.

    A 2-es pont érdekes felvetés, erre nem tudok mit mondani, de nem gondolom, hogy lebombáznának minket. Azért ilyen forrón nem eszik a kását, és logika sem sok lenne ebben a forgatókönyvben.

    Mi nem tudjuk mit hoz a jövő, csak nagyvonalakban. Mindenesetre a jövő év sok meglepetéssel szolgálhat. Erre most minden belföldi és nemzetközi helyzet adott. 2012-ben ki kell derülnie merre tovább globalizmus…

  66. 68, Arwind:
    „Ha mi előbb hullunk ki a sorból, akkor az a 2-3 millió ki tud vándorolni”
    Már nincsenek új földrészek, ahová a nincstelen emberek el tudnának vándorolni ! Ha az eu-ba szeretnének menni, az csak ideig-óráig lehetséges, mert a külföldi országokban is fel fog lángolni a nacionalizmus. Aztán majd jönnek haza a semmire az idegenbe szakadt hazánkfiai.

  67. 70:
    Szerbiát szétverték, és mikor volt az! Ma már saját állampolgáraikat is megölhetik mindenfajtab eljárás nélkül. Ennek ellenére nem állítottam, hanem azt mondtam meg kellene tudni.

  68. Azt gondolja Orbán,hogy csak egyszer kell összeomlanunk,onnan már csak felfelé vezet az út…hm..
    Eszembe jut az a nóta,hogy Kossuth Lajos azt üzente elfogyott a regimentje,ha még egyszer azt üzeni ,mindnyájunknak el kell menni,éljen a magyar szabadság ,éljen a haza..Azt hiszem most értettem meg miről van itt szó.. 🙁

    Akkor mégiscsak a jegybank böki a csőrét az idegeneknek..Most kiugrott a nyúl a bokorból..
    Már lassan ott tartok,hogy ez egy olyan róka fogta csuka este,hogy ha ellent mondunk ,akkor is meg szívjuk,ha engedelmeskedünk,akkor is kirabolnak minket..Nem is tudom..hm..

  69. 73:
    Melike! Az életben számtalan eset van, amit utólag nem lehet helyrehozni. Nem kell oda jutni! Tőlem már rengetegen kértek tanácsot kilátástalan helyzetben. Én szívesen adok tanácsot, de bosszant, hogy sose akkor kérik ki, amikor még van értelme, mindig akkor, amikor már semmi értelmeset nem lehet tenni. Kádárnak nem kellett volna felvenni kölcsönt. A rendszerváltáskor meg kellett volna próbálni részben vagy egészben elengetetni, ez nem történt meg. Akkor viszont a nemzeti vagyon „privatizálásából” bejött pénz segítségével meg kellett volna szabadulni a tartozástól.N nem történt meg. Most az a közhangulat, amit te is írtál. Perzse, ki a bűnös? Az IMF. Ilyen alapon a feleségét verő részeg férj helyett a kocsma a bűnös. Az IMF-et se kell szidni, nem kell átlépni a küszöbüket.

  70. 74. kicsit off.
    Tibor bá! Ha vége egy szavazásnak, a válaszodra (tippedre) kíváncsi volnék. De nem csak az aktuális kérdésre, hanem úgy mindegyikre.

  71. 71.
    „Ha az eu-ba szeretnének menni, az csak ideig-óráig lehetséges, mert a külföldi országokban is fel fog lángolni a nacionalizmus. Aztán majd jönnek haza a semmire az idegenbe szakadt hazánkfiai.”

    Előre megmondani a tutit lehetetlen, utólag már tudnám! De ennek ellenére én azt gondolom ebből a szemszögből nézve, még mindig jobban járunk!
    Ha ugyanis beüt a csőd, akkor aki nem tud itthon megélni az elmegy! Most visszaállni önellátásra sokkal durvább, sokkal kevesebb élelem van egy bizonyos ideig 2-3 év, mint amikor már működik egy akármilyen rendszer!
    Vagyis ha most ideglenesen van hová elmenni annak a pár milliónak, akkor soknak lesz mire visszajönni! Nem kell éhenhalni neki!
    Nem lesz jó visszajönni, mert szerintem egy ilyen változás észak-koreai szintet hozna ide, és a beteg diktatórikus rendszert is a nyakunkba kapnánk! És hát ugye észak-koreába sem lenne jó költözni! Attól függetlenül, hogy szerintem mi bőven el tudnánk látni magunk kajával! De persze minden csak nézőpont kérdése, mert ha a vég utolér mindenkit, akkor máshol sem lesz jobb!

  72. 76:
    A jövőt illetően mindenki megpróbálja kitalálni azt, amit te „tutinak” nevezel. János okfejtése a múltbéli tapasztalatokra támaszkodva teljesen logikus. Amikor jól mennek a dolgok a társadalom nyitott, amikor nagy baj van, fellángol a nacionalizmus. Ilyen esetben mindenki kénytelen hazatérni, de ezt a hazát fel kellene építeni, amit az elvándorlók természetesen nem vállaltak fel. Ezt viszont az itthon maradok nem nézik jó szemmel. Erre utalt János. Természetesen kényelmetlen „visszaállni”, de ez a túlélés záloga. János a visszaállás útján halad. Az csak természetes, hogy a haszonlesőket nem nézi jó szemmel. Az önellátás szempontjából hibázol. A rendelkezésre álló termőföl terület elosztása a lélekszámmal még megközelítő értékre se jó. Rákosi idején éhínség tombolt, pedig a termőföl ott volt, csak a termelő paraszt nem volt motiválva. A beszolgáltatási parancs, és a szocializmus építése nem motiváció.

  73. 74!
    Tibor bá Te is tudod hogy ez nem ilyen egyszerű..Vannak magasabb összefüggések..
    Már írtam egyszer hogy az IMF olyan mentő autó ami először elüti a beteget..
    Nem mi megyünk hozzájuk,hanem ők (wall streeti krupiék,a szivar füstös szobákban)idéznek eleve elő olyan állapotokat szánt szándékkal,hogy aztán hozzájuk kelljen fordulni segítségért…

  74. 78. Igen, volt egy „megoldásuk”, amihez megteremtették a problémát! Ezt tagadja mindig Tibor bá, pedig az ezt bizonyító tényeket maga sorolja amúgy…

  75. 79 Úgy van !

    Bogár Laci bácsi : Védelmi pénz verőlegények . Ha nem akarsz védelmi pénzt fizetni jönnek a verőlegények .
    Itt : Ha nem akarsz az IMF-hez fordulni jönnek a hitelminősítők verőlegényei és leminősítenek .

  76. Hozzátok aztán kötél ideg kell. Ezt a két mondatomat:

    „Az életben számtalan eset van, amit utólag nem lehet helyrehozni. Nem kell oda jutni! ”

    tökéletesen ignoráljátok. Basszátok meg, ez a lényeg. Ti meg krónikusan mellébeszéltek. Ugyanúgy gondolkoztok, mint azok, akik felvették a hiteleket. A saját nyomorúságos tetteiteket véditek. Nem te vagy a hülye döntéseidért a hibás, hanem a zsidók, az IMF, a háttérhatalom, a lofasz, de nem ti.

    Melike! Te már több alkalommal kifejtetted, hogy a pénzre nem tudasz vigyázni, és valahogy mindíg lesz. Ilyen mentalitással ebbe a témában meg se kellene szólalnod.

    Gedeon! Az ellentmondás nálad van, nem nálam. Csak te a finom részleteket nem veszed észre az írásaimban. feltárom a disznóságokat, de ezeket ki lehet védeni, ha van benned tudás és akarat. Nincs itt semmi csoda. A természet teli van versenyfutással. Aki lemarad, az elbukik. létezik pénzügyi versenyfutás is. Ahányszor fizetek a hipermarketben a pénztáros (ki van nekik adva parancsban) mindíg megkérdezi van-e hitelkártyám. A nemleges válaszra lebiggyesztett szájjal sajnálkozik. Én pedig nem dőlök be. megtehetném, de elviselem, hogy lenéznek, mert ez a verseny része.

  77. 81 Nem akarlak felbosszantani karácsonykor Tibor bá , de nem látod a fától (Orbán) az erdőt (létrontó háttárhatalom ) az erdőt .

    Másképp : A pincér fejére öntöd az elrontott levest (ami persze részben jogos) de nem foglalkozol a szakács az üzletvezető és a tulajdonos felelősségével .

  78. 82:
    Sikerült belőlem kipiszkálnod a holnapi posztot (elsöpörve minden mást) 😀

  79. 81: Te már felnőtt voltál, amikor Kádár Apánk idején elkezdtük felvenni a hiteleket Fekete elvtárs révén az ő nyugati bankár-unokatestvéreitől. Én kicsi voltam, így nem szavazhattam a népszavazáson, amit pártunk és államunk kiírt, hogy vegyünk-e fel ilyen hiteleket a Népgazdaság fejlesztésére (a kubaiéra, a vietnamiéra, angolaiéra, stb. …) Te, mint felnőtt hogy szavaztál???

  80. Azert van Tibor banak igazsaga is,abban,hogy a hiteleket nem kotelezo felvenni.Es nem szukseges a hitelkartya sem,mindenki elegedjen meg a munkaja utan kapott love elkoltesevel.Csak az a baj,hogy az a money,amit az emberek kezhez kapnak,megszuletese,vagy nyomtatasa pillanataban kamattal terhelt,es ha akarja,ha nem,az elkoltott penze utan kesobb is kell fizetnie,az allamadossag formajaban,amit nem az egyen vesz fel,hanem a mindenkori kormanyok.Ezek csalard egyuttmukodese bizonyithato a nemzetkozi penzintezetekkel,ugyanis minden szakerto kozgazdasznak tisztaban kell lennie,hogyan keszulnek az ugynevezett adossagcsapdak.Ebbe a csapdaba az okoskak beleegyezese nelkul nem lephettunk volna be.Adossagmentes,belso hasznalatu penzt kellene kibocsajtani,ahogy ezt Gedeon mar sokszor mondta.
    Ennek a dontesnek a meghozatalahoz nem kell 2/3-ad sem,csupan egyszeru parlamenti tobbseg.Az IMF elleni latszatharc helyett,le kellene allitani a tovabbi hitelek felvetelet,ami ugye kamattal terhelt.
    Ne tudjon az allambacsin kivul senki penzt teremteni a semmibol,foleg ne mas allamokhoz tartozo evolucios egyedek. 😀

  81. 81!
    Nem tudok vigyázni a pénzre Tibor bá ,valóban.És azért nem,mert nem is akarok rá vigyázni.És ez nagy különbség..
    Te tudod a legjobban hogy ez a pár évtized amit az ember kapott,gyorsan elmegy ,és ez a maszlag hogy majd ekkor meg akkor jó lesz ,vagy jobb lesz,ez hülyeség..
    Nem teszek én felelőssé senkit.Amit csinálok azért én felelősséget vállalok..
    Én azért szidom őket,mert akik nem közülük valók,azokat a tűz közelébe sem engedik..

  82. Jajj még azt akartam írni,majd elfelejtettem,hogy valamelyik blogban olvastam,hogy valaki írta hogy a nagymamák meg mit tudom én kik a kis pénzből is félre tesznek,meg ilyenek..
    Ez így igaz,de sokan nem foglalkoznak mondjuk ennek terhére a házuk állagával állapotával,és teljesen tönkremegy a ház,és sokkal többet kell rá költeni,mintha mondjuk folyamatosan karban tartották volna.Vagy ha valamelyik gyerek megörökli,akkor vagy eladja,vagy több milliót kell költeni a felújításra..ezt csak azért írom,mert én erre nagyon kényes vagyok..ha egy repedést is észreveszek a házon,vagy lekoszosodást ,azonnal festés mázolás,akár évenként is,kívülről belülről.És egyéb felujítás a házon..Ami természetesen egy 270 négyzetméteres háznál sokba kerül…Megtehetném,hogy félre rakom a pénzt,és nem csinálok semmit,és akkor láss csodát,van pénzem..De a házam állapota romlik..Én ezt nem csinálom..
    5 éve volt szigetelve felujítva,de nyáron máris megyek festem át,mert nagyon koszosodik le..Ez is bele fog kerülni több száz ezer forintba,amit félre tehetnék,mert nem lenne kötelező ezt megcsinálni,és akkor lenne pénzem..De még sorolhatnám a további dolgaimat.De én azt szeretem ha rendbe vannak körülöttem a dolgok..És mindenhez pénz kell természetesen..És akkor választani kell.Vagy ezt csinálom,vagy félre rakok..A gyerekem külön óráiról nem is beszélek,ami szintén 40-50 ezer forintos nagyságrend havonta..Illetve a fűtésem költsége,ami szintén 50-60 ezer forint havonta..Nem tudom érthető voltam-e.Tehát nem hülyeségekre költöm a pénzem..Csak más dimenziókban élek.. Más dolgok vannak nálam előtérbe,és más dolgok fontosak.Más értékrend.. 😉

  83. 84:
    Én a 0,01 százalékba tartoztam, akik nem mentek el szavazni, mert nem volt értelme, és nem féltek a hatalomtól. — Fekete János ügyben elnagyoltad a dolgot, de majd holnap helyre teszlek.

    85:
    Te is kapsz holnap választ.

    86:
    melike! Hatalmas különbség van a „félretevés” és a kölcsönkérés” között. Ha nem teszel félre, de nem kérsz kölcsön az OK. Bár tartalék nélkül rizikós az élet, de ez magánügy.

  84. Hruscsov cipős taktikájáról és a nyugati világ röhejéről csak annyit, hogy abban a botrányban Hruscsov elérte a célját, mert a végső döntésnél az lett amit el akart érni.

    Később jöttek rá, jobban mondva került elő egy fénykép, amin Hruscsov mindkét lába látható a beszéd közben + a cipő is és mit ad Isten, mindkét lábán cipő van és a kezében is.

    Tárgyalási trükk volt csupán. 🙂

  85. 90: az ilyen látványos akciók mindig PR-ok, hol KGB, hol CIA, hol Moszat, hol meg nem is tudjuk, hogy hjvják a szervezetet…
    Hruscsov egy okos, sőt ravasz ember volt, a szovjet államgépezet élére került a terror idejét túlélve (nyilván a hóhéreszközök megfelelő végénél tartózkodva), ő végeztette ki Beriját és nem hagyta, hogy fordítva legyen, de azt talán még támogatta, hogy előbb Berija megmérgeztesse Sztálint. Ez nem volt egy „buta paraszt”.
    A cipős show kb. az a kategória, mint amikor Putyin véletlenül ujságírók előtt megment valakit altatólövedékkel tigrist lőve, vagy amikor Obama és Szarközy véletlenül bekapcsolt mikrofon előtt a kurvazsidót szidja (lévén mindkettőjük az)

  86. 91:
    Hruscsov halála után a lánya helyre tette az eseményeket. Hruscsov öklével verte az asztalt, mert az indonéz elnök a kelet európai népek elnyomásáról beszélt. Hruscsovon egy új pár cipő volt, ami szorította a lábát, ezért szép csendben kihúzta belőle a lábait. Az asztal veréstől az órja leesett a földre. Lehajolt, hogy felvegye és akkor meglátta a cipőit. Az egyiket felemelte és azzal verte az asztalt tovább. A jelentről fénykép nem készült, csak tanúvalomások voltak. A lány sztoriját Hruscsov titkára megerősítette, aki akkor még élt.

    Az viszont már paranoija, hogy véletlen bekapcsolást el se tudsz képzelni, pedig elég gyakran fordul elő viszonylag sok helyen. Sárközi és Obama nem szhidták a kurva zsidót, hanem a frusztrált Sárköziből kijött, hogy Natanyau hazudik, nem hisz el neki semmit, ami roppant plauzibilis. Erre Obama azt válaszolta, hogy „és képzeld el nekem ezzel a pasival kell naponta beszélgetnem.” Szeerintem a spontainitás tökéletesen hihető.

  87. 92: szerintem meg nem. Színház volt. Te nyilván spontánnak tartod Putyin tigrislövését is, persze posztmodern módon altatólövedékkel, hisz a kihalóban levő faj a föld genetikai változatosságának kincse…

  88. 93:
    Szó sincs róla. Putyin egyértelműen imázs építést végzett. Több felvételt is láttam róla különböző „férfias” szerepben, félmeztelenül, stb. Ezt és a választási csalást (ha volt) is meg tudom érteni, mert Oroszországnak Putyinra van szüksége. neki pedig ki kell nyirni a nyugatról pénzelt „liberálisokat”.

  89. 94: a két zsidó éppígy imázsépítésből panaszkodott az izraeli Gazdára… Mivel a világközvélemény elég antiszemita és ennek egy része tökhülye, aki azt se tudja, hogy ezek is zsidók (pl. sokan meglepődnek, hogy egy néger, vagy egy kínai is lehet zsidó…), talán van esélyük valami korlátozott sikerre ideig-óráig. Ezért csinálják. Csepűrágó szakma.

  90. Tibor’bá! nagy paraszt lehetsz a stilusod okán. Nem hiszem hogy egy ország vezetőjét ilyen szavakkal lehetne illetni még akkor sem ha valamilyen oknál fogva nem szereted. Ezt a stilust javaslom hogy a családodon belül használd. Örülni fognak neki.

  91. 96:
    Paraszt csak anyai ágon vagyok. Ráadásul az apámra ütöttem, aki pedig lecsúszott polgár volt. 😀

    Egyébként, ahogy Gyurcsányt az orbánfilok nem tartották az ország vezetőjének, olyan alapon rám se lehetne tukmálni Orbánt. Dehát tifelétek a kettős mérce etalon.

    Javaslatokkal teli van a kamrám, nem érek velük semmit se, de ha helyettem lefordítanál néhány angol esszét, azt hálásan megköszönném. 😉

    p.s. kedves Somogyvári, nem voltál te véletlenségből Swarcz? Mert ugye azt tudjuk, hogy a Somogyvári magyarosított. Ezt a pimasznak tűnő kérdést csak azért tettem fel, mert te is utaltál a családomra, gondoltam, nekem is szabad. 🙄

    jajj, majd elfelejtettem, p.s.-2. A honlapom olvasása nem kötelező! 🙄 🙄

  92. Fenntartom a véleményemet a stílusról,egyébként rossz úton indultál.Valóban magyarosított de lengyelből, ami pedig a kötelező tiszteletett illeti, megadtam mindenkinek a lehetőséget hogy bizonyítson. A bízonyításhoz pedig idő kell. A ciklus végén lehet hasonlitgatni és választani, de utcagyerekek stílusában
    beszélni modortalanság olyan valakitől aki – angolból esszéket – forditgat.
    Ahogy szokták volt mondani ” a stilus az ember maga „.

  93. 98: az utcán kérdezősködj átlagemberektől, miket gondolnak a Vezetőről, hogy mennyi időt szándékoznak még neki adni, hogy bizonyítson. Majd meglátod, milyen szavakkal fogják „illetni” az ország vezetőjét…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük