(684) Eszmefuttatás

Tibor bá’ online

 

Van néhány – nem sok – ismérv, ami az embert megkülönbözteti az összes többi állattól. Ilyen például az öntudat. Öntudata csak az embernek van, amihez csatlakozik néhány dolog. Csak mi vagyunk azzal tisztában, hogy egyszer meg fogunk halni. Csak mi ismerjük a „jövő” fogalmát. Hiába süt ragyogva a Nap, pontosan tudjuk, hogy néhány hónap és hó lepi el a tájt, hideg lesz, fűteni kell, vagy megfagyunk. Évekig járok felsőoktatásra, mert tudom, hogy ezt a néhány szűk évet a felcsípett tudással bőségesen fogom tudni kompenzálni. Az Embernek van tehát jövőképe! – – – Valóban lenne? Ha alaposan körülnézek, akkor rá kell döbbennem, hogy ez csak feltételekkel igaz. Vannak „bizonyos” körülmények, amikor a jövőkép olyan mértékben halványul el, hogy elveszíti funkcióját. Nézzünk néhány példát.

Sztálin olyan diktátor volt, akit a diktátorképző iskolában tanítani kellene, mondhatnám klasszikus, aminek legfontosabb tulajdonsága, hogy önmagán kívül senkibe se bízik, és senki se számít a legkisebb mértékben sem. Közvetlen munkatársai, amikor már túlzottan beépültek a rendszerbe, magukon kezdték viselni a potenciálisan rivális bélyeget, amit Sztálin azonnal „honorált” egy tarkólövéssel. Ilyen esetben a likvidált vezető posztját rendszerint a helyettese kapta meg, aki néhány évvel később követte elődjét a halálba. És így tovább. Tizenöt éves kamasz voltam, amikor feltettem magamnak a kérdést, miért vállalnak el egy olyan pozíciót, amit néhány év késéssel a majdnem biztos halált jelenti? Nem találtam meg rá a választ.

Jó, nem mindenki hagyja ott a fogát, van, aki csak évtizedekben mért börtönt kap. Néhány napja volt szó a Hitler Jugend vezetőjéről, aki 20 évet ült. De van olyan, akit a népharag felakaszt, ilyen volt Mussolini, aztán akit csak elüldöz. Rákosi ilyen volt. 56 után már nem lehetett neki semmi magyarországi szerepe, de nem maradhatott itt, korábbi megbízói gondoskodtak róla, nem nagyon, csak épp annyira, hogy életben maradjon. A XX. század teli volt diktátorokkal, és a diktátorok kiszolgálóival, akik sorsát nem fedi homály. A diktatúra bukását rendszerint a nép haragja követi. Gaddafit például az egyik felkelő közvetlen közelről lőtte fejbe, tegyük hozzá, hogy parancs ellenére, mert egyszerűen nem tudott uralkodni magán. Amikor Szálasit népbíróság elé állították, majd a Markó utcában felakasztották a börtönudvaron, a bosszúért lihegő tömeg kielégülése mérhetetlen volt. A Simon WiesenthalCenter épp a napokban tűzött ki 25.000 Euró fejpénzt „a még bujkáló nácik” fejére. Az alapító Wiesenthal már 6 éve nem él, de általa felállított központ még mindig vadászik, a feltételezett elkövetés után 65-70     évvel a ma már 90 év feletti aggastyánokra. Micsoda indulat és bosszúvágy lakolhat még mindig egyesekben. Bennem felmerül a kérdés, az a rokkantnyugdíjas, akinek lecsökkentették az odáig is nyomorúságos nyugdíját, amiért szívtájon szúrta magát, ha túléli a kísérletet, vajon mit tudna gátlás nélkül tenni Selmeczi Gabriellával, vagy éppen Orbán Viktorral, amennyiben módja nyílna rá? És, ha sok tízezer rokkantnyugdíjas összeverődik? A tervek szerint ezeknek az embereknek a rokkant ellátása (nem nyugdíj) a minimálbér 30 százaléka lehet. Ez havonta kb. 35.000 forint lesz. Nem részletezem tovább. Inkább fokuszálok a diktátorok kiszolgálóira.

Egy-egy diktátort kiszolgálni igen jövedelmező „foglalkozás”. A Diktátor pontosan tudja, hogy az uralmának a fenntartásához emberekre van szüksége, hűséges emberekre, akik minden parancsát az utolsó betűig hűen, és abszolút gátlástanalu betartják, de erre csak akkor, és azért vállalkoznak, mert elsősorban anyagilag megéri nekik.  Kiszolgálókat tehát meg kell venni, kilóra. Ezek a kiszolgálok – ne legyetek tévedésben – pontosan tudják, hogy amit a főnökük tesz az egyértelműen nemzetellenes. Nem tudom elfogadni, hogy egy olyan gyors eszű, fiatal férfi, mint például Szíjgyártó, ne lenne tisztában azzal, hogy körülötte – beleértve saját szövegét is – minden csupa hazugság, mellébeszélés, átírás, félrevezetés. Azt is tudnia kell, hogy egyre kevesebben veszik be már a maszlagot, és egyre többen döbbennek rá, hogy a hatalmas szövegfüggöny mögött csak légüres tér van, ahol a tárgyak leesnek a földre, mert a szavaiknak csak az emberi fejben lehet hatásuk, a valós világban üresen csengve nem jelentenek semmi mást, mint ködösítést. Kíváncsi lennék, soha nem teszik fel maguknak a kérdést, mondjuk este, otthon, lefekvés után, amikor az ember önmagával van négyszemközt:  Meddig tart ez a pünkösdi királyság, és mi lesz velem azután? Én láttam ávost civil ruhában felakasztva egy lámpavasra a Teréz körúton, fényes nappal. Az emberek jöttek-mentek,  nem ütköztek meg rajta, láthatóan rendjén találták a dolgot.

A nép türelmes, a magyar nép különösen az, de nem a végtelenségig, és még nagyon messze vagyunk az út végétől. George Orwell ezt írja az „1984” című könyvében: All tyrannies rule through fraud and force, but that once the fraud is exposed they must rely exclusively on force.” = A diktátorok félrevezetéssel és erőszakkal hatalmaskodnak felettünk, de amint a félrevezetésekre fény derül, kénytelenek kizárólag erőszakkal uralkodni. – – – Orbán éveken át becsapta a népe, szemérmetlenül hazudott, de ha egyszer a néhai kétharmad rádöbben a rászedésre, kénytelen lesz az erőszakhoz nyúlni. Vagyis a feketeleves még hátra van. Ha majd elmondhatjuk, hogy „beteljesedett” akkor jutunk el arra a pontra, amikor már csak egyetlen egy szikra kell…. És a kiszolgálók? Ők tudják ezt? Nekik megéri? Gondolják, hogy a cinikus pofánkba röhögésnek, az értelmetlen kisemmizésnek nem lesz következménye? Én nem mernék rá fogadni!  

______________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

53 gondolat erről: „(684) Eszmefuttatás

  1. Tibor bá, kiváló felvezetéssel jutottál el a mondanivalód velejéig, mindössze csak azt hiányolom, a felsoroltakból kihagytad a Rothschildékat, mert mint tudod ők globálisan felettük állnak az ilyen kis hazai paprikajancsiknak. Ezidáig megvezetéssel, rászedéssel jól álcázták magukat, de mára már elég sokan tudják, hogy kik is ők valójában és hogyan működnek. Azt hiszem nem túlzok ha azt mondom, hogy több vér,áldozat és szenvedés tapad hozzájuk mint az összes diktátorhoz együttvéve.

  2. “George Orwell ezt írja a „Sötétség Délben” című könyvében: “All tyrannies rule through fraud and force, but that once the fraud is exposed they must rely exclusively on force.” = A diktátorok félrevezetéssel és erőszakkal hatalmaskodnak felettünk, de amint a félrevezetésekre fény derül, kénytelenek kizárólag erőszakkal uralkodni.”

    A Sötétség délben Arthur Koestler müve .

    Gyurcsány pont ezt csinálta amikor lövetett

  3. Nehéz megérteni a kiszolgálók értelmesebbjét különösen. Kósáról például pletykaszinten terjedt, hogy simán Orbán helyére ülhetett volna egy évvel ezelőtt. Mostanra persze már annyira lejáratta magát ő is, hogy ez mára már nem állna valószínűleg. (Különösen a tavaly nyári görögözős akció után.)

    Pedig Orbánt könnyen kicsinálhatnák, ha össze tudnának fogni. Hiszen a kis diktátorkánk már bő kilenc éve áll ideggyógyászati kezelés alatt, feleségét rendszeresen plasztikázzák, mert folyton szó szerint péppé veri a fejét. Kiszellőztetve mindezt börtön, vagy zártosztály is lehetne a végeredmény, de mégsem történt még mindig meg. Miért?
    Többek között azért, mert persze Orbán ügyesen megtalálta az egyensúlyt, és nem hagyta pl. se Vargát, se Pokornyt fontos pozícióba kerülni, így egyenletesen el vannak nyomva a párton belüli irányzatok. Odaültette inkább a külsős Matolcsyt aki nem mellesleg ráadásul ugyanazt a fantazmagóriát hajtogatja, amit Orbán hallani akar.
    Emellett felmerül, hogy mit tudhat a többiekről, amivel sakkban tartja őket. Öt éve Kósa 600 millát kért zsebbe, hogy Debrecenben felépülhessen egy újabb pláza. Meglepő módon ezt kerek perec megmondta a vállalkozónak. Ráadásul az nem tudta kifizetni, így annyiban kellett hagynia a boltot, és más építhette fel. Mégsem félt, hogy mi lesz, ha ennek híre megy.

    Vajon mik lehetnek Orbán tarsolyában? Lehetne 1-2 potenciális jelöltet találni a helyére a fideszen belül, de mégsem történik semmi. Hiába a látványos bukta – az elégedetlenségi statisztikák Gyurcsány legsötétebb időszakát idézik. Érthetetlen miért akar mindenki Orbánnal együtt bukni.

  4. 1 Árpád.

    Igen, sajnos Tiborbá pont a lényeget kerülte el, azokat a folyamatokat amelyek a diktátorokat pozícióba helyezték.
    A diktátorok ugyanolyan természetes törvényeii a politikai folyamatoknak, mint a fizikában a hatás-ellenhatás.

    A diktátorok előtérbe helyezése borzasztó jó ködösítés a valódi döntéshozók szerepének elrejtésére.

    Magyarországra vetítve az orbánozás ugyanúgy figyelemelterelés.
    Akik a pénzt viszik az országból, nem azért viszik, mert Orbán ilyen-olyan, hanem azért amiért Görögországból, Portugáliából, és most már olaszországból is viszik.
    Orbán, vagy a Fidesz lecserélésével talán csak a módszerek változnának, de azoknak akinek szüksége van az innen elvitt pénzre addig viszik, ameddig az ország kiszolgáltatott helyzetben van.

    És a kiszolgáltatottság az első milliárd felvételével kezdődött, amire 11 milliárd kifizetése után is tartoztunk még vagy 20 milliáddal…

  5. “Orbán éveken át becsapta a népet, szemérmetlenül hazudott…”

    Igen, nagy valószínűséggel így van. De ne felejtsd el, becsapta a népet a “szabad világ” összes vezetője és kiszolgálója is. A leginkább elismert politikusok éjjel-nappal hazudtak, gazdasági és népellenes bűnöket követtek el, gyilkosságok felbujtói és elrendelői voltak. Mocskos háborúkat indítottak és a status quo ellen tiltakozó nemzettársaikat szó szerint hűvösre tették — kéz kezet mos alapon.
    A bűnözők és áldozataik nevét nincs értelme felsorolni; a végtelenségig lehetne írogatni a neveket a világ legdemokratikusabb államaiból.

    A hatalom természete — céljait tekintve — nem különbözik az idézett sztálini diktatúrától, csak a módszerek mások. Sajnos maga a rendszer az, ami velejéig rossz és nemzetellenes; és kitermeli az olyan politikusokat, mint például Orbán.

    Másrészről meg ne legyenek illúzióink; ha Orbánra nem lenne szükség — ha pl. nem tartaná be a játékszabályokat –, akkor nem lenne Orbán.

    #3
    “Orbán[…] bő kilenc éve áll ideggyógyászati kezelés alatt, feleségét rendszeresen plasztikázzák, mert folyton szó szerint péppé veri a fejét.”

    Most komolyan… miért kell ilyen f@szságokat leírni?

  6. Azért elképesztő, hogy még mindig 40%-on áll a fidesz a biztos szavazók körében. De ez az a 40% akik halálukig kitartanak a vezér mellett. (Ők azok akiknek a hálószobájukban a kereszt helyén Orbán képe lóg.) Végső soron mindent lehet az elmúlt 8 évre, és a kedvezőlen gazdasági helyzetre fogni…
    A magyarnál birkább nép van egyáltalán a Földön?? Amúgy meg is érdemli a sok hülye, amit kap, csak én ne szívnék miattuk.
    Vajon lesz annyira balfasz a fidesz, és Viktor hogy a 40% Orbán hívőt is elveszítse? Az a poén, hogy én simán kinézem belőlük :D, még 1-2 év…

  7. 6. Marci

    “A magyarnál birkább nép van egyáltalán a Földön??”

    Ja… Amikor meg azonosító nélküli InKalosokkal kellett leverni a böszme elleni lázadást akkor meg csőcselék volt…

    Ej… egyeseknek semmi sem jó.

  8. #6
    Marci, a játék kedvéért megkérdezném, hogy (nem birkaként) melyik politikai tényezőben látod a mostaninál szebb jövőt?

  9. 2:
    Orwell a valós, a Sötétség Délben a hamis. Korrigálom. Köszönöm az észrevételt.

    Majdnem mindenkinek:
    A TÉMA a kiszolgálók vaksága. Nem Orbán jelleme, nem a Rothschildok, nem hogy mi lehetséges és mi nem. A téma a kiszólgálók vaksága.
    Különben a legújabb hírek szerint az IMF olyan feltételeket szab, amit Orbán nem tud teljesíteni. A Rothschildok, az illuminátik, az apám faszák már eldöntötték: Orbánnak menni kell. Kérdezhetitek miért, amikor fizet mint egy katonatiszt. Azért mert Orbán vezetése mellett az országból kevesebbet lehet kifejni, mint bárki más mellett.

  10. 9. Tiborbá

    Ezek szerint a háttérhatalomnak jobb volt az előző rendszer, mert az legalább ezüsttálcán, táncolva, dalolva adta át a az ország forrásait.
    De amikor szorilt a kapca a nagyok körül is szemrebbenés nélkül gyengítették a forintot 317-re, hogy Bajnai hálás legyen az IMF kölcsönért.

    Most úgy náz ki, hogy szépen lecserélgetik a retinens vezetőket.
    A görög meg az olasz már örülhet az EU-s helytartónak…

    Orbánt is lecserélik, és vége lesz a “szabadságharcnak”… Ezentúl majd nem a “bölcs vezér” óhajára lesznek a megszorítások, hanem egyenesen az EU-s elit fenntartásáért.

    Ennek persze azok fognak a legjobban örülni, akik ellen az elszámoltatás keretében eljárás folyik… Ők majd megtalálják a számításaikat az EU-s bürokráciában is.

  11. 10: ilyenkor bosszankodsz? 🙂
    Orbánnak azért kell többek közt mennie, mert jön egy új arc és ezzel újabb várakozás elé van állítva a nép, aki újra elmondhatja,hogy nyocévésakétév hibáit nem lehet egyik pillanatról a másikra kijavítani, tehát a kérődző társadalom várni fog.

    Ami a témát illeti, szó sincs a kiszolgálók vakságáról, ugyanis az elmúlt két évtized kiszolgálói közül csak nagyon kevés, szinte elhanyagolható hányad szenvedett retorziót, jól élnek és sokkal többet összeharácsoltak mint amit tehetségükkel elérhettek volna a versenyszférában. A legtöbb max. tesco árúpakolói szintig vihetné, ha pontosan kiszolgálói tehetségéért nem alkalmaznák, ez is tehetség ezek szerint.

  12. 5: “Most komolyan… miért kell ilyen f@szságokat leírni?”
    Rémlik a fogászati turizmus fellendítésére adott 1 milliárd? Ez az oka.

  13. 10:
    Attila! Nekem az a bajom veled, hogy rendszerint a vörös köd elüli az agyadat, és nyomod az egyoldalú szövegedet. Íme:

    “a háttérhatalomnak jobb volt az előző rendszer, mert az legalább ezüsttálcán…..”

    Milyen előző rendszerről beszélsz? Az a bizonyos 8 év? Csak azért, mert előtte volt 4 év is, amikor a Bokros féle áldozathozás gyümölcsét Orbánék sikeresen elbaszták, ahogy most a magánnyugdíjpénztár pénzt. Ennyi sok baromság elkövetése után, hogy van képed védeni Orbánt ilyen sületlen módon, amikor nem is róla írtam, hanem az idióta kiszolgálóiról, de már nem is csodálkozom, mert te ugyanígy kitartanál az utolsó ellopható forintig.

    És ha már “összejöttünk”, hadd kérdezzem meg, miért van letiltva az IP számod felfedése? Mi takargatni valód van? Miért titkos, hogy melyik földrajzi helyről nyomod a szöveged?

  14. “A Rothschildok, az illuminátik, az apám faszák már eldöntötték: Orbánnak menni kell. Kérdezhetitek miért, amikor fizet mintg egy katonatiszt. Azért mert Orbán vezetése mellett az országból kevesebbet lehet kifejni, mint bárki más mellett.”

    Ha ez igaz ( én is így látom -nem mintha számítana-) akkor Orbán még mindíg jobb mint amit , akit a helyére állítanának .

    Diktatúra : Szerintem az ott kezdődik amikor a nép közé lövetnek .
    De legalábbis tömegeket börtönöznek be csak politikai okokból .
    Ezeket Orbán még nem csinálta .

  15. Az IP címem tudtommal nincs letiltva….
    Ugyanonnan írok, ahonnan már beazonosítottál.
    Az igaz, elég sokat jövök-megyek a világban, több helyről, ismerősöktől, publikus vagy kevésbé publikus helyekről is követem a blogot… Azt hogy ki milyen rendszerről használja az internetet nem mindig az én hatásköröm.

    Egyébként, igaz, (lehet hogy megérne egy posztot) tervezem a titkosítást.
    Tele van ugyanis a hócipőm a célzott spamokkal, hogy a lakóhelyemhez közeli kurvák, buzik, szerencsebarlangok kínálják szolgáltatásaikat, hogy ha Legót keresek a gyereknek az interneten akkor teleszórnak Legós spammal, hogy a Facebook meg a többi CIA ügynök profilt készít rólam, meg hasonlók.
    Nemrég borvidékekről kerestem információt, és pár nap múlva telefonon akartak bort eladni…
    Laasan tényleg olyan dolog titkosítás nélkül internetezni, mintha a házadat tárva-nyitva hagynád éjjel-nappal, akár otthon vagy akár nem.

    “a háttérhatalomnak jobb volt az előző rendszer, mert az legalább ezüsttálcán…..”

    Hát… Őszintén…
    Az országban megtermelt profit 92-%a külföldi kezekben realizálódott… Afrikán kívül hol van még ilyen szintű gyarmati függőség?

    Ne haragudj, de ez a “Bokros-féle áldozathozás” kilötyögtette a kávémat…

    Bokros a Bilderberg csoport utasításait hajtotta végre, a gazdaság lelassítására. (Meg is kapta érte a vállonveregetést gazdáitól.) Ugyanis megszorításokból még sehol, semilyen gazdaság nem erősödött meg.
    Ha pedig TÉNYLEG olyan jó volt a bokrosi elgondolás, akkor az azt eltékozló Orbán kormány után miért nem vették újra elő?
    Miért az Orbán-féle eladósodási politikát követték (56-ról 84%-ra), és miért nem a hóttuti sajátjukat?

    Végülis… Ezen már sokat vitáztunk. Te az előző kormánnyal vagy elnézőbb… Igaz, most válság van, a nemzetközi helyzet fokozódik, és a tét is nagyobb.

    Sárközy és Merkel gyakorlatilag beismerték, hogy az EU menthetelen. Semmi értelme nincs betartani azokat a szabályokat amelyek egyedül e menthetetlen monstrumnak az érdekeit szolgálják.
    CSAK két választás van… lelkesen bégetve önként vonulni az EU-s vágóhídra, vagy megpróbálni ellenállni, és legalább tökönrúgni a mészárost mielőtt belénk vágja a kést.

    Az igaz, mindkét változatnak lehetnek haszonélvezői.

    És itt lehet a poszt témájához kapcsolódni.
    Akár a nyílt diktatúráknak, akár a demokráciának álcázott szoclib ámokfutásnak lehetnek őszinte vagy opportunista támogatói.

    Vannak akik azt hiszik hogy az EU-globál pénzügyi rendszer kiszolgálása a nyerő pálya, és vannak akik úgy gondolják, hogy a süllyedő hajóról már illene leugrani…

    Hogy kinek lesz igaza, a jövő eldönti.

  16. 14:
    Régi megfigyelésem, ha valaki félreérti a szavaimat, akkor abba az irányba érti félre, amelyik kezvezőbb eképzeléseinek. ez történt most veled is. Félelmeik szerint Orbántól nem azért kapnak kevesebbet a “befektetők”, mert a faszi népbarát szabadságharcos, hanem azért mert tönkrezúzta a gazdaságot és olyan színtre rohaszt le mindent, hogy az országból nem lehet majd kipréselni jóformán semmit. Egy-egy hülye intézkedésnek nincs azonnal negatív hatása, de az egykulcshoz ragaszkodás és rendeletekkel irányítás (a vállalkozók kötelesek kipótolni a fizetést, hogy ne legyen kevesebb, mibnt korábban) mindíg termelés csökkenéshez vezetett. Ennek irodalma van, tapasztalat van róla, stb. Az emberekből csak akkor lehet többet elvárni, ha szabadon harácsolhatnak. Ha ezt rendeletekkel irányítják, akkor csalás, feketegazdaság, nemtörödömség, leállás, stb. következik be. Amikor Rákosi a parasztnak előírta a kötelező beszolgáltatást, még tojást se lehetett kapni. Amikor megengedték, hogy foliázzon, az országot felvetette az élelmiszer. Ha ezt Orbán nem tudja, akkor menjen el a játszótérre homokozni és ne a bársonyszékben tetszelegjen, mert segg hülye.

  17. 15:
    Ez az IP szöveg, meg a többi róla nagy hamuka. Az Euro prognózisra majd térj vissza 3 hónap múlva. 😀

  18. Semmi hamuka…
    Mezei internet szolgáltatónál vagyok (FREE), még tűzfalam sincs (az XP beépítettet kivéve).

    Az EU prognózist szerintem folyamatosan fogjuk figyelemmel kísérni…
    Ami most megy, az a perifériáktól való forráselvonás a centrum agóniájának meghosszabbítására.

    Te is látod, hogy NINCS ‘B’ terv… Ami van, azt a rendszert próbálják csiszolgatni, de már nincs sok rajta. Ha véletlenül akad valami forrás, a spekuláns pénzmafia rögtön lenyúlja.

    Pár hónappal ezelőtt egészen fellelkesedtem, hogy Barroso a bankok bűnügyi felelősségét feszegette… De lehet, ő is talált egy lófejet az ágyában, mert azóta nem hozta fel.

  19. 9!
    Pontosan szó szerint így van ahogy a kilencesben leírod Tibor bá.Tudod Te .. 😉
    Azt is rebesgetik már,hogy márciusban előrehozott választásokat fognak tartani..

    Annyit még hozzá tennék,szerintem ,csak szerintem,Orbán még messze áll a diktátorkodástól…Azt gondolta hogy őt nem lehet majd félre állítani?jajj dehogynem!Tévedett.Hamarabb és gyorsabban elsöprik mint gondolná.De azért az illuminatik ravaszak.Ők fogják elsöpörni,de a nép által,csak azt fogják elhitetni,mintha a nép akarná elsöpörni Orbánt..
    Van ez az IMF dolog is.Na nekünk hogy is lenne jó?Ha van IMF,akkor szívják a vérünket,ha meg nincs,úgy meg táncoltatják a forintot,hogy arról kódulunk.Ilyen róka fogta csuka esete..

  20. 3!
    Hogy mit mondasz?Kósát miniszterelnöknek?Na azért itt álljunk meg egy szóra..Egy miniszterelnöknek az a legalapvetőbb minimum,hogy legalább egy nyelvet,legalább angolul beszél társalgási szinten,sőt!Anyanyelvi szinten.EL tudod Te ezt képzelni Kósáról?Észrevehetted,még magyarul sem tud rendesen..A saját anyanyelvét nem ismeri..Szégyen!Na ezért sem lesz miniszterelnök..Meg a többi sem..(Ezzel nem Orbánt akartam védeni,csak úgy megjegyeztem a dolgot)

  21. 20: Nem azt mondtam, hogy legyen, hanem azt, hogy korábban felmerült. Most már egyébként is eléggé lejáratta magát Kósa.

    Komolyan úgy gondolod, hogy valakit itthon érdekel a miniszterelnök idegen nyelv tudása? Ha jól emlékszem Horn sem volt a csúcson ebben, de mondjuk Orbán is messze van az anyanyelvi szinttől.

    Inkább az a fontos, hogy akit alternatívaként kitolhatnának, az széles (magyar) tömegeknek elfogadható legyen.

  22. Üdv d311c !
    Te debreceni vagy és az építőiparral vagy kapcsolatban ? Ha nem, akkor ne állíts valótlan dolgokat a cívisvárosom dolgairól, a beruházásokról, a 600 millióról…
    A kiszolgáló társaságot nem érdekli a bukás, ma ennek a gazdának szolgálunk, holnap egy másiknak szolgálunk. Adjanak munkát, ha nem megy így, akkor menni fog amúgy-kerülővel. Legyen a vállalkozó alkalmazottainak munkája a többi meg meg nem az alkalmazottakra tartozik ! Kósára visszatérve, az a 600 millió zsebbe erős túlzás, mert a Fórum Bevásárlóközpont költségvetése valami háromszorosa volt az említett összegnek, de a felső emelet teljes kialakítására már nem maradt pénz.
    Tibor !
    Az értelmetlen kisemmizésnek (értelmetlenül vagyonosodnak a peak food-ra, peak oil-ra) hát hogyne lenne következménye…! A harag, a feszültség csak gyűllik-gyűllik az emberekben. Gyűllik egy pontig, utána meg kiömlik, régi haragosok, becsapott-átvágott munkavállalók, megkeresik azokat a helyeket, ahol a feszültségeket kiengedhetik magukból ! Csak az első sújtáshoz kell önbizalom, a többi meg már rutin kérdése. De hát nemcsak Magyarországon lesz ez így kérem. Az evolúciót nem lehet megkerülni !

  23. 21!
    Komolyan sosem merült fel ez a kérdés…
    Horn más kalap alá tartozik,mert ő még az ősrobbanáskori időkhöz tartozik..Akkor is más volt a dolog,és most is..A világ állandóan változik..

  24. 22: Nem vagyok debreceni, de túl közeli ismerősről van szó akivel megesett. Név szerint viszont nem azonosítanám a plázát, mert lehet, hogy meg sem épült a végén. Az illetőnek meg volt a megfelelő telek, de a “felkínált” feltételekkel nem akarta folytatni. (Mellesleg szimpla zsarolás volt, hogy ellehetetlenítik neki az engedélyek megszerzését.)
    Utána egyébként a válsággal kiszállt az ingatlanozásból és most már az USA-ban él. Talán jobban is járt így, hogy nem vállalta be, hiszen ez a pénzt a válság miatt sohasem jött volna be.

  25. 22:
    Értelmetlen kisemmizés alat azt értem, hogy a kegyetlenül behajtott, vagy ellopott pénzt hülye ötletekre elpazarolja (pl. MOL részvények)

  26. Írtok mindenféle fiszt faszt …pálinkában van a jövönk….

  27. Szóval mi motivál egy kiszolgálót?
    Minden rendszer “költséges”! Vannak amelyek sokba kerülnek a népnek és vannak amelyek kevesebbe!
    Ha én kiszolgáló vagyok akkor természetesen okkal feltételezhetem, hogy ha nem tenném én akkor tenné más! És nem feltétlenül jobban!
    Orbán esetében az összes kiszolgáló tudja hogy mennyit hazudoznak, de azt is látja, hogy ezt eddig mindenki így csinálta!
    -ja és mert a demokrácia és a nép ezt kívánja! Vagyis a demokráciában, sőt talán a legtöbb rendszerben kell a színház!

    Kiszolgáló azért lesz az ember, mert lehetőséget kap! Amit vagy elfogad vagy nem, de egy rendszer kiszolgálója mindenképp előnyt élvez, a néppel szemben! Természetes a rendszer bukásával benne a pakliban a kiszolgáló bukása is, de nem feltétlenül lefelé!
    Egy rendszerváltás ugyanis mindig nagy lehetőség mindenkinek!
    Aztán sajna benne van a pakliban az is amikor elértünk egy szintet, ahonnan már csak felfele lehet bukni, vagy meghalni! Szerintem Sztálin vezéreinek sem volt túl sok választása amikor elő kívánták léptetni őket!

    Egyébként nem akarom védeni orbán politikáját, mert szerintem túl hangosan próbálunk meg ellenállni!
    Az hogy valójában egy csöndesebb ellenállás működne-e azt nem tudhatom, mert nem vagyok tűzközelben!
    Aztán azis világos, hogy egy csomó mindent el fog cseszni a kormány, de mindent jól csináló vezetés nem létezik, mert a jövőt ők sem ismerik! Van ami az adott pillanatban jó ötletnek tűnik, aztán kiderül, hogy baromság volt! Lehet ilyen a mol részvény vásárlás, stb, de pl ilyen volt az aranytartalék dollárba való átváltása!
    Aztán az sem tudhatjuk, hogy kormány működése mennyire befolyásolja a globális világba illeszkedő országunkat! Vagyis milyen lenne a forint egy jól dolgozó kormánnyal, de ugyanekkora adóssággal! Vagy milyen lenne, egy mnyp-at megőrző jól dolgozó, de nagyobb adóssággal működő kormánynál!

    Aztán azis biztos, hogy a nyugat soha a büdös életben nem fog törődni a mi életünkkel! Őket csak az üzlet érdekli! Tehát amikor a jegybanktörvény, vagy bármi miatt féltik magyarországot vagy az itteni demokráciát akkor ott valami más van a háttérben!!!
    El tudom képzelni, hogy az imf is csak akkor köt velünk üzletet ha neki megéri, vagy valakinek a háttérben! De ha van ilyen velünk üzletelni akaró, akkor az biztos jövőre rá fog tenni egy lapáttal, hogy kelljen nekünk az imf!

    És természetesen részvétem az Észak-koreaiaknak!

  28. A diktatúrák kiszolgálói mindig úgy gondolják hogy őket nem érheti retorzió. Hogy náluk-velük másként lesz mint az elődeikkel.
    A magyar rendszernek az a specialitása, hogy 56 óta és akkor sem volt teljes elszámoltatás. Mint ahogy rendszerváltás sem!
    Hanem csak “módszer váltás”. Erre nagyon jól rátapintott a Republic együttes egyik számában:

    ” Kifordítom befordítom.
    Mégsem bunda a bunda.
    Kifordítom befordítom.
    Nem bunda az PUFAJKA! ”

    És magyar országon a felelősségre vonás sem “divat”.
    A jelenlegi politikai elit pedig úgy van ezzel hogy ” A holló a hollónak nem vájja ki a szemét” Ha nem lesz egy fegyveres felkelés vagy forradalom akkor meglehetős biztonságban érezhetik magukat a jövőben is. Ha pedig mégis forradalom lesz (ami valószínűtlen) akkor a teljes felső vezetés, pártoktól függetlenül órákon belül külföldre szökik.
    Mennek az amúgy is kint lévő vagyonuk után.
    Egy fegyveres felkelés pedig szóba sem jöhet.
    Ugyanis nincsenek magánkézben tömegesen fegyverek. Sem legálisan sem pedig illegálisan. Erre nagyon odafigyeltek a
    hatalom mindenkori birtokosai! Tanultak 56ból.
    Az 56os forradalomban is 45ben széthagyott és elrejtett fegyverekkel kezdték a felkelést. Ma már ilyen nincs.
    Vagy ha mégis akkor a hozzá tartozó lőszer lett működégképtelen 65 év alatt. Az ensz fegyverügyi statisztikáiban Magyarországot nem is jegyzik! Ugyanis nálunk 100 lakosra csupán 2,2 fegyver jut. És ebben benne vannak a rendőrség, vámosok, katonák szolgálati fegyverei és a vadász fegyverek is! Teljesen demilitarizált ország vagyunk!
    És ne essünk tévedésbe ez teljesen tudatos törekvés volt a hatalom részéről 56 óta.
    Úgyhogy visszatérve az eredeti gondolatra: A hatalom kiszolgálói meglehetős biztonságban érezhetik magukat minálunk. És ennek megfelelően cselekszenek nap mint nap.
    Nyugodtan megy a hazudozás, a néphülyítés, közpénz lenyúlás.
    Itt nem elképzelhető olyan mint Líbiában volt.

  29. az egész társadalmi rendszerünk ott van a génjeinkbe belekódolva. Az hogy demokratikus, vagy diktatórikus, vagy a hogy sztálinista diktatúra, király vagy pápa vagy miniszrerelnök maximum nekünk a szofisztikált XXI. századi embernek jelentenek különbséget. Alapvetően így épül fel a társadalami modellünk. A hasonlóság egy másik főemlős hordájának a felépítéséhez elég szembeötlő azt hiszem. Pontosan ezért is gondolom, hogy az olyan társadalmi rendszerek mint amit például Jacque Fresco álma csupán fantazmagória. De számos más társadalmi rendszer ami a hierarchikus és felülről irányított rendszert lett volna hívatott kiváltani éppen úgy kivitelezhetetlen volt. Az anarchia is egy szép elgondolás, csak éppen az emberi faj erre képtelen. Nem így van kódolva.

  30. 30.
    “És természetesen részvétem az Észak-koreaiaknak!”

    Menyire szégyenlem magam hogy ezt elfejtettem megemlíteni…

  31. Hát akkor így rónám le tisztelem a nagy vezér előtt:

  32. Tibor bá !
    A te álláspontodon vagyok, maximálisan ! Ha elfogadod azt a gondolatot,hogy MAGYARORSZÁGOT, olyan erők irányítják akikről a lakosság, mit sem sejt.( És szerintem ez nem összeesküvés elmélet…) Ha Gondolod, moderáld ki nem fogok nehesztelni Rád ! Szerintem MAGYARORSZÁGOT, salynos olyan erők / csoportok / irányítják,akík nem MAGYARORSZÁG érdekét képviselik. Ehhez, orbán, és gyurcsány is asszisztált eleget…( nem tévesztésből írtam kisbetűkkel ) Szerintem lassan ,ez már demagóg szöveg, de így gondolom… Sok egészséget kívánok a blog üzemeltetéséhez, nagyon jó ide benézni ide mindennap !
    Tisztelettel: P.Zsolt

  33. 29:
    Hatalmas tévedés. Nem voltak eldugott fegyverek 56-ban. A kivezényelt magyar honvédség adta át a fegyvereket, illetve állt a felkelők mellé. Valamint a civil tömegek megostromolták a laktanyákat, hogy fegyverhez jussanak, mint például Szentendrén.

    34:
    Helló Zsolt!
    Soha senki véleményét nem moderálom ki, természetesen akkor se, ha az élesen ellenkezik az én véleményemmel. A te véleményeddel viszont egyetértek. Valóban, minket valaki(k) mindig irányítottak. A vezetőink pedig ezt boldogan kiszolgálták, mert nekik megérte. ekem nem is az a bajom Orbánnal, hogy bárkit is kiszolgál. Nekem az a bajom, hogy feleslegesen dob ki pénz az ablakon. Szerzett jogokat sért meg. A limitált, látszat demokráciát se tartja be. Egyszóval, több bajt okoz a népnek, mint amennyit elvárnak tőle. Pl. Nem hiszem, hogy a Rothschidoknak abból van valami haszna, hogy egy urológiai vizsgálatra 6 hónapot kell várni. Vagy hogy 16 éves korra leszállítja a kötelező tanulást. Egy félőrült, akinek minden hülye ötletét azonnal megvalósítanak. De az anyagi hátrányokon kívül az önérzetem nem képes elviselni Lázár cinikus pofával bejeneltett bődületes hazugságát a gunyos mosolyával együtt.

  34. 35.-re.
    Ja az más! Én úgy tudtam hogy II VH. fegyverekkel harcoltak.
    De a lényegen nem változtat ez sem.
    Ha belegondolok hogy pl. 10ezer ember megrohamozná a Petőfi laktanyát meg tudná e szerezni a fegyvereket? Oda adnák e nekik vagy közéjük lövetnének? Mint anno Mosonmagyaróváron? Egyáltalán találnának-e 100dbnál többet egy laktanyában? Mert ugye a sorkatonaság megszűnt,csak néhány működő laktanyánk van csak. Ott is csak kisebb számú hivatásos és szerződéses állomány van. A nagy “M” zárolt készleteket pedig már rég fillérekért eladták. Mind a fegyvert mind az egyéb felszerelést is.

  35. 35. Tiborbá

    “Pl. Nem hiszem, hogy a Rothschidoknak abból van valami haszna, hogy egy urológiai vizsgálatra 6 hónapot kell várni.”

    De még mekkora!
    Tekintettel, hogy az urológia elsősorban az idősebbek betegsége, a vizsgálat késlekedése a halált siettetheti… Ez pedig hatással lehet a nyugdíjalapokra. Továbbá sejtheted, hogy mekkora “kidobott” pénz a 6 hónap leszállítása mondjuk 2 hétre, berendezésekkel, személyzettel, képzéssel, anyaggal… Hát nem jobb helyen van az az elszívható pénz a Rotschieldnél ?
    Mostanában olvastam, hogy a tartozásokra való kifizetések mértéke megegyezik az egészségügy költségvetésével.

    Tulajdonképpen ezért verik szét a szociális hálót világszerte.
    Mint a süllyedő hajóból, dobálják kifelé a ballasztot.
    Először a kisebb, gyengébb országokban, később mindenütt.
    Az IMF pedig ezért tarja feltételnek a szociális kiadások csökkentését.

  36. “Amikor meg azonosító nélküli InKalosokkal kellett leverni a böszme elleni lázadást akkor meg csőcselék volt…”

    szerinted…
    szerintem meg NEM. Mi az hogy csőcselék egyébként? Miért az egyetemi professzorok menjenek ki forradalmat csinálni?

  37. “Marci, a játék kedvéért megkérdezném, hogy (nem birkaként) melyik politikai tényezőben látod a mostaninál szebb jövőt?”

    A játék kedvéért válaszolok: jobbik

    vagy : mszp, még ez is jobb alternatíva lenne..

  38. “Orbánnak menni kell. Kérdezhetitek miért, amikor fizet mint egy katonatiszt. Azért mert Orbán vezetése mellett az országból kevesebbet lehet kifejni, mint bárki más mellett.”

    Egyértelműen azért, mert ha teljesen csődbe viszi az országot, akkor NEM LESZ aki fizessen.

  39. 37:
    Már megint te vagy az ellenkező Attila? Képtelen vagy objektíven gondolkodni? Okoskodsz a saját szád íze szerint. Ehhez mit szólsz?
    Eset X: 80 éves özvegy nagypapa, nyugdíja 60.000 Ft. Hogy huggyozni tudjon az elburjánzott prosztatája mellett az izomlazító egyetlen gyógyszere havonta 14.000 Ft. Isémiájának, magas vérnyomásának, és koleszterin túltermelésének karbantartásához szükséges gyógyszerek havonta 11.000 Ft. Diabétesz 2 betegségének gyógyszer igénye 3.000 Ft, Accu-chek tesztcsíkok 4.000 Ft. C, E, B vitamínok, Q10, Glukozamin egyéb adalékok hav 8.000 Ft. Gyógyszerekre összesen 40.000 Ft. Mivel nem ehet akármit, pl. répa cukor (280 Ft/kg) helyett fruktóz (800 Ft/kg) és/vagy Xilit (2400 Ft/kg); fehér kenyér (250 Ft/kg) helyett teljes kiörlésű rozs (900 Ft/kg); általában szénhidrát helyett fehérje és zsiradék a tápláléka, ami havonta 20.000 forinttal kerül többe, mint a nem kimélő táplálkozás. Idős kora miatt a hőigénye magasabb, ezért a gázszámlája havi 20.000-el magasabb, mintha fiatal lenne. Havonta többször jár a családi orvosnál és az SZTK rendelőben, akinek paraszolvencia vonzata (becsült) 20.000 Ft. Szumma: havi 100.000 extra forintot költ pusztán azért mert öreg, természetesen a tartalékaiból. Ha meghal a “tartaalékokat” a kevenc unokája örökli, aki eltemeti ez egyszeri kiadás 250.000 Ft aztán jócakát, mert az unoka a “tartalékokat” kézpénzre változtatja és kimegy Ausztráliába új életet kezdeni. Kérdésem: Mivel okoz nagyobb hasznot “másoknak” életével vagy halálával?

  40. Tiborbá!

    “Lázár cinikus pofával bejeneltett bődületes hazugságát a gunyos mosolyával”
    -Nem nagyon értettem magamat, miért nem tud szimpatikus lenni a mostani vezetés. Most esett le. Ez a nevetés – ez pont olyan, mint Hagyóé volt…

  41. 42: Ez nagyon találó! Nem jutott eszembe Hagyó, de tényleg olyan. Még jó, hogy legalább őt kevesebbet láthattuk – nyilván mert nem fért bele a képbe. 🙂

  42. 41. Tiborbá

    Nézd Tiborbá… Nyilván csak a saját szemszögemből látom a világot, mint ahogy te is a tiedből.

    “Mivel okoz nagyobb hasznot “másoknak” életével vagy halálával?”

    Fogós, ravasz kérdés…
    De ha a nyugdíját úgy egyben le lehet nyúlni – tehát nem kell kifizetni vagy 10-20 évig, akkor nem kell bíbelődni az egész infrastruktúrával, orvosokkal, ápolónőkkel, kórházzal…

    Ha te lennél Rotschild, hogy szednéd be szívesebben a pénzt? Apránként, a gyógyszereken ülő haszonként, a kórházi kezelés biztosításán, a doki fizetésén keresztül, vagy csak kinyírod a nyuggert amilyen gyorsan csak lehet, elvégre a te bankod kezeli a nyugdíjalapot is…

    Az egészségügyi ellátás príma fejőstehén volt a legutóbbi időkig. De most már a tömegek nem tudják fizetni a drága biztosítási rendszert és a kormányok sem, ami fenntartotta, ezért fel lesz számolva.

    Ez az a válság amiben vagyunk… szép lassan (vagy túl gyorsan) megszüntetik a “népjóléti” intézményeket és aki teheti zsebreteszi az abból felszabaduló pénzeket.

  43. 44:
    Ha meglátod a NYUGDÍJ szót, akkor a vörös köd ellepi az agyadat. Mert az aktívak tartanak el, stb. És mindent fordítva látsz.
    Az én nyugdíjam 52.000 (hogy miért az nem érdekes). Havi költségem 200.000 (hogy honnan veszem a hiányzó 148.000-at az nem érdekes). Ennek a 200.000-nek az ÁFA vonzata 40.000 (az államé) a benzin és egyéb jövedék havi 10.000 (az államé) súlyadó, egyéb adók (vagyon, ingatlan, stb.) 10.000 (az állam helyett az önkormányzaté). Tehát kapok 52 ezret, visszaadok 60 ezret. Az állam keres rajtam 8000 forintot. Vagyis nem az aktívak tartanak el, hanem én fizetek az aktívak helyett a kormánynak, annak a kormánynak, akit az olyan aktívak, mint te beszavaztak a hatalomba. Végkövetkeztetés, minél tovább élek, annál több hasznot hajtok helyetted, aki még csak nem is Magyarországon élsz.

  44. 45. Tiborbá

    Semmi vörös köd. Semmi prekoncepcióm nincs, nem sajnálom a nyugdíjasoktól a dolgos életük végén a békés életet. És nincs semmi de… nem is olyan soká én is soraikat szaporítom… Semmi bajom a nyugdíjasakkal, csak a “Rotschild” szempontjából próbáltam szemlélni őket. Ezt érthetted félre.

    Pusztán anyagi szempontból veszteségek a profit számára. ( mint a legtöbb szociális szolgáltatás)
    Te nem vagy jó példa, “tipikus” nyugdíjas, mert az 52 000 felett előteremtesz még egy csomó pénzt, amivel “eltartod” a rendszert. Az is érdekes mellékvágány lehet, hogy kinek hajtod a hasznot, mire fordítódik az a pénz.

    Azok a nyugdíjaok akik “felélik” a nyugdíjalapot nagyon kényelmetlenek a haszonközpontú gondolkodás számára. Nem csoda, hogy ezekben a válságos időkben ideálisnak tűnik a nyugdíjasokon spórolni.

    A végkövetkeztetéshez szerintem elég kevés megalapozott információval rendelkezel, de nem is ez a poszt tárgya.

  45. 46:
    “de nem is ez a poszt tárgya”

    Ez mióta zavar téged? 😀

  46. 48:
    Akkor most megkapod a “coup de grâce”-t.
    Bár Orbán engedne annyi szabadságot, mint én. 🙂

  47. Tényleg !
    Nem indulsz a választásokon? 🙂

    Azt mondják előrehozott lesz… És az ellenfeled az IMF embere lenne. Nos ?

    (Igaz ami igaz… a bankoknak én még kevesebb szabadságot adnék… )

  48. Gondoltam Hack Péter idevágó véleményét közzéteszem, hiszen egy fontos szempontot vetett fel.
    Az új választójogi törvény(tervezet) miatt a képviselők száma 200 körülire csökken. Ha majdnem minden helyet a fidesz szerez meg, akkor is kevesebben lesznek a képviselőik. Várhatóan a jelenlegi képviselőik közül 10-ből legalább 3-5 nem jut be. Ez egyszerűen egy megbízhatósági verseny, hogy ki legyen rajta a listán a következő választáskor.

  49. Tisztelt Tibor bá’ !
    Valóban nem ez volt a fő téma,de hamár ide jutottunk…
    Mindent megszavaznak hiszen megtudják tenni, és ez az elszoorító ! Ez, nem igazán DEMOKRÁCIA, megéljük ezt is, és ez NAGYON SZOMORÚ… Jó egészséget kívánva ,Tisztelettel: P.Zsolt

  50. Jó írás. De azt még bele lehetett volna írni, hogy Orbán Viktor csinálta a világgazdasági válságot és ő a felelős a világ minden egyéb bajáért is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük