Petőfi Sándor: Walesi Bárdok

„Zsigmond király, gyilkos király – léptet fakó lován: – Hadd látom, úgymond, mennyit ér…”

Közismert versmagyarázat hogy Arany a harmadik walesi bárd személyében halott barátját, Petőfit örökítette meg: „Előáll harmadik; – Kobzán a dal magára vall, Ez ige hallatik: „Elhullt csatában a derék – No halld meg, Eduárd: – Neved ki diccsel ejtené, – Nem él oly walesi bárd.”

Szerintem a „Kobzán a dal magára vall,” inkább Aranyt jelenti, aki nem hajlandó dicsőíteni Ferenc Józsefet, Petőfi a derék, aki elhullt a csatában. De Petőfi verseket olvasva vettem észre, hogy „A walesi bárdok”-nak sokkal több köze is van Petőfihez. A „Kont és társai” (Debrecen, 1848. december) c. versben először csak ez tűnt fel hasonló szófordulatnak: „Zsigmond király, gyilkos király” – „Edward király, angol király”

Aztán kiderült, hogy a két sztori között is alapvető párhuzam van. Petőfi fanatikus királygyűlöletéhez olyan történelmi esetet, vagy talán legendát dolgozott fel (mindjárt meglátjuk, sok más szerző nyomán haladva), melyben a gonosz elnyomó IDEGEN király hazafiakat végeztet ki, mert azok nem hajlandók előtte letérdelni, „megalázkodni”, (valójában csak megadni a királynak járó tiszteletet, vagy megköszönni a bejelentett kegyelmet). A bátor hazafiakat a halál se rettenti el, nem hajlandók a zsarnok előtt letérdelni, az őket kivégeztető királyt pedig bűntudat kínozza. A szövegben is több párhuzamos elem van: „Ti urak, ti urak, hitvány ebek! – Ne éljen Eduárd?” ///  „Nos hát, nagy jó uraimék, – Elég már a tréfa, elég? – Meglapulunk valahára – Megkorbácsolt eb módjára. ” /// „Kunyhói mind hallgatva, mint – Megannyi puszta sir.” – „Körötte csend amerre ment, – És néma tartomány.” /// „Én istenem, hova nézzek? – Mindenütt csak bús enyészet” /// „A nap vértóba száll, –
Vérszagra gyűl az éji vad” – „Ott állt bokáig a vérben, – Társai elfolyt vérében. ” /// „Levágva népünk ezrei, – Halomba, mint kereszt,” – „Huszonkilenc fej hever már – Garmadában a vérpadnál,” /// „Ötszáz, bizony, dalolva ment – Lángsírba walesi bárd: – De egy se bírta mondani – Hogy: éljen Eduárd. -” „Nincs a harminc között egy se‘, – Aki térdét meggörbítse, – Egy se’ mozdul, egy se‘ térdel, – Állnak néma megvetéssel. ” /// „Meglátom én! – S parancsot ád
Király rettenetest: – Máglyára, ki ellenszegűl, – Minden walesi énekest!” „Sújts!” ordít a veszett király, – „Sújts, bakó, sújts, míg egy fej áll!” /// „No halld meg, Eduárd: – Átok fejedre minden dal, – Melyet zeng walesi bárd.” :: „De hallik Kont mennydörgése: – „Zsigmond király, gyilkos király, – Vérünk, átkunk fejedre száll!”
Az irodalomtörténet tudja, hogy Petőfi és Arany nem egy témát dolgozott fel párhuzamosan, versengve, sőt Szécsi Mária esetét Tompával hármasban is:

„Arany és Petőfi barátsága levélben, versben” – „Feltételezhetjük, hogy ismeretségüknek nemcsak azt a néhány remek költeményt köszönhetjük, amelynek megírására levelezés közben támadt ihletésük. Nemcsak a költői vetélkedésükből származó verseket tulajdoníthatjuk e barátság gyümölcseinek (Arany: Murány ostroma – Petőfi – Szécsi Mária; Arany: Az ó torony – Petőfi: A csonka torony); (…)” – sőt, tudja, hogy előfordult, hogy Arany kimondottan utánozta Petőfit: „Arany igyekszik lépteit a másikéhoz igazítani, úgy valahogy, mint aki hagyja magát a táncba vinni. Első válaszverse tükörkép módjára igazodik Petőfiéhez; ugyanolyan terjedelmű, mint amaz, verselése is pontosan egyezik vele.” – Nincs ebben semmi rossz, az irodalomban tömegesek a vándormotívumok, azonban „A walesi bárdok” politikai értékelése, nemzettudatra kifejtett hatása szempontjából van jelentősége, hogy hihetetlen módon a ballada ezen előzményét, mintáját mintha senki nem vette volna eddig észre! – Most már feltételezem, hogy az „óangol”, vagy walesi ballada, melyre Arany is hivatkozott forrásként és melynek létezését az átlagos olvasók bizonyára feltételezik, sosem volt, hiszen a sztori teljesen Hédervári Kont és társai története Walesbe helyezve:

Wikipédia: Hédervári család – „Hédervári Kont István összeesküvése Luxemburgi Zsigmond ellen vérbe fulladt, 1388-ban több társával együtt kivégezték. Thuróczy János a krónikájában így ír a gyászos eseményről: „Ezek a vitézek kóborolva bejárták az ország vidékeit, és ez Zsigmond király gyalázatára volt. Ezért ő gyanakodva, hogy felkelést szerveznek ellene, elhatározta, hogy elfogatja őket… Mikor azonban Haram városához érkeztek, súlyos bilincseket raktak rájuk, és kocsin Buda városába szállították őket. A nemesek… összebeszéltek, hogy ha a király színe elé kerülnek, egyetlen üdvözlő szóval sem tisztelik meg… Ezért heves haragjában Buda városában, Szent György vértanú piacán lefejeztette őket. Némelyek azt állítják, hogy Kont István, amikor a lefejezés büntetését el kellett szenvednie, a hóhér csapását szembefordulva akarta fogadni, szemtől szembe, és azt mondta, hogy ő már sokszor és szemrebbenés nélkül nézett szembe a fenyegető halállal, és most sem fél tőle… Kivégzésük után azonban Kont István Csóka nevű kardhordozója feltartozhatatlan könnyekben tört ki”, s a következőket vágta Zsigmond király fejéhez: „Sohasem szolgálnálak téged, te cseh disznó.” Ezek után őt is kivégezték.
Tettét az utókor dicsőnek nevezte, személye a szabadságért küzdő és mártírhalált halt hős jelképe lett. Irodalmunk nagyjait is megihlette tettük és gyászos haláluk. Arany János, Petőfi Sándor, Garay János énekelte meg hősiességüket. Garay Kont című versében így: – Harminc nemes Budára tart – Szabad halálra kész; – Harminc nemes bajtárs előtt – Kont a kemény vitéz, – De térdet zsarnok úr, hogy úgy – Dúlsz minket és e hont – Nem hajt neked sem e sereg, – Sem Héderváry Kont!”

A Wiki cikkében felsorolják Aranyt is, de biztos nem „A walesi bárdok”-ra gondolnak, csak nem találtam meg a Kontról írt (eszerint másik, vagy helyesebben első) művét. Tehát másodszor dolgozta már fel Kont témáját „A walesi bárdok”-ban, erősen Petőfi versére rímelve.
A Wiki itt nem említi meg, hogy drámában feldolgozta a témát Vörösmarty is, méghozzá alapvetően a Bánk Bán párhuzamaként – országot dúló idegen király (Bánknál királyné) idegen kísérete fosztogat, a magyar bujdosó saját hazájában.
Természetesen ez a reformkor, a 48-hoz vezető időszak hazafias(nak vélt) kurucos, Habsburg-ellenes szellemiségét volt hivatva szolgálni:

Vörösmarty dramaturgiai elvei: „A mű témája az idegen király és a nemzet ellentéte. A Zsigmond című első részben még csak lappangó ellentéteket láthatunk. A második rész címe Kont (később Vörösmarty A bujdosókra változtatta a címet), középpontjában már az idegen zsarnok uralkodó és a hazafiak küzdelme áll. Az uralkodó és a főúr (Kont) ellentéte – hasonlóan Katona József Bánk bánjához – kettős. A közéleti szál mellett jelentős szerepet kap a magánszféra is, a király ugyanis szemet vet Kont feleségére. Vörösmarty ebben a drámában azonban nem megy el olyan messzire, mint Katona. A dráma szemlélete ennek ellenére radikális, a király és a nemzet szembenállásából a nemzet kerül ki győztesen. Jellemző a Helytartótanács állásfoglalása a drámáról: „a fegyveres ellenállás jogát egészen a király személyéig terjeszti ki.””

Azonban jóval korábban megénekelte már az esetet Tinódi Lantos Sebestyén is:
„Az királynak ingyen sem köszönnének, – Térdfőhajtván senkit sem tisztelnének.”
Zsigmond elrettentő például fejüket véteté, legelőbb a Kontét, hogy lássa kimúlását. Az urát sirató apródot, a kis Csókát maga elé hívatta s azt Ígérte neki, hogy úrrá teszi: „Csóka bátron az királynak ezt monda: – Mint olyan cseh disznót ő nem uralná!”

A többi szerzőtől eltérően azonban Petőfi számára már nem azért gyűlöletes elsősorban Zsigmond, mert idegen, nem magyar, ő már a nemzeti királyokat se becsüli semmire, mert a francia forradalom rajongójaként és -ha tudott róla, ha nem (erre még visszatérünk) – az illuminátus világfelforgatási program követőjeként általában a királyság intézménye ellen uszít a versben: „Gaz király volt Zsigmond király, – De nem gazabb társainál; – Csak neveik különbözők, –
Mind egyformák lélekben ők. ” Nem egyedülállóan ilyen verseiben, elég alpári hangot üt meg a királyság elleni indulatában: „Mint hogy a királyi széken – Ember helyett vadállat ül, – Uralkodik kegyetlenül.
Zsigmond király, te vadállat,” A Kont és társai c. vers előtt közvetlenül az „AKASSZÁTOK FÖL A KIRÁLYOKAT!”, és ugyanabban a hónapban, 1848 decemberében az „Itt a nyilam! Mibe lőjem?” című királyellenes verseit írta, utóbbinak az a refrénje, hogy: „Éljen, – Éljen a köztársaság! ” Ez a vers egyébként egy esztétikai mélypontot képez az életműben, a királyellenes düh egy fűzfapoétához is méltatlan silány rímfaragvány formáját öltötte…
A már említett, közös témákat is adó levelezésükben Petőfi: „1847 februárjában már így okítgatta Aranyt: „Csak királyt ne végy hősödnek, még Mátyást se. Ez is király volt, s egyik kutya másik eb.” Ezt a gondolatát fogalmazta újra más szavakkal Kontról szóló versében, mint az imént már láttuk: „Csak neveik különbözők – Mind egyformák lélekben ők” (A Petőfit szent hősének elfogadó hazafias közvélemény nem hajlandó a szentképet összevetni a tényleges életművel és szembenézni azzal, hogy a költő radikális szélsőbaloldali világnézete és politikai programja  számukra elfogadhatatlan lenne, ha felfognák, mit is képviselt…)

Tehát indokoltnak tűnik némileg átértékelni „A walesi bárdok” keletkezésének kiváltó okait! Természetesen igazak a mű keletkezésének emlegetett körülményei, Arany valóban a „szabadságharc” bukása után, az önkényuralom idején írta, valóban a Ferenc József köszöntésére érkezett (naiv, netán ostoba) felkérés elutasításaként, még ha akkor nem is jelenhetett meg. Azonban azt az elképzelést már felül kell vizsgálnunk, hogy Arany haragja az elnyomó, népünk ezreit halomba levágató idegen király ellen kizárólag az aktuális helyzetből fakadt, hiszen a verse közvetlen mintájaként szolgáló Petőfi-vers születésekor, 1848 decemberében a „szabadságharc” még nem volt leverve, sőt, még a trónfosztás se történt meg, mégis mindazok a motívumok, amiket „A walesi bárdok”-ban Világos, Arad és a Bach-korszak élményei hatásának tulajdonít az irodalomtörténet, már ekkor megtaláljuk a „Kont és társai”-ban, mint az elemzés elején kimutattam.

Sőt, Petőfi általános és A NEMZETI KIRÁLYOKRA IS KITERJEDŐ királygyűlölete már a szabadságharc, a forradalom kitörése előtt is fennállt, mint 1847-es, Aranyhoz írt levele is bizonyítja!

Végül érdemes még egy megdöbbentő további felfedezést tenni Zsigmond/Edvárd király és a walesi bárdok/Kont és társai régi irodalmi vándormotívuma ügyében! Hogy a walesi ballada nemigen létezett, azt már feltételezem, amíg nem jut tudomásomra az ellenkezője. Hogy a Kont-história egyáltalán megesett-e, abban se vagyok biztos, de ha volt is a sok feldolgozásnak valóság magva, akkor is csak ürügyül szolgált a nagyon ősi motívum, a gonosz idegen megszálló király és siserahad kísérete harácsolása és a kifosztott, hazájában megalázott őshonos nép ellentéte előadásához, többnyire aktuálpolitikai célzattal.
Ugyanez az ősi motívum rejlik a Bánk Bán, a Tell Vilmos és a Robin Hood sztorik és még annyi más hasonló történet mögött is. Jellemző, hogy a Tell-sztori is olyan divatos lett Magyarországon épp a 48-hoz vezető erjedés, hazafias(nak vélt) dinasztia-ellenes propaganda korában, hogy azóta is ezt jeleníti meg a MAGYAR KÁRTYA… (csak e sztorik némelyikében győz a nemzeti ellenállás, megölik a zsarnokot, míg máshol a vértanúk példát mutatnak nemzetüknek) Természetesen a Tell-példabeszéd nem az égből pottyant Magyarországra épp a(z illuminátusok által rég tervezett) „Népek Tavasza” előtt…
Hogy az idegen király idegen pereputtya általi kormányzás, mely a nemzetet sérti, mennyire nem feltétlenül származott a valódi Zsigmond király és a valódi Kont valóságos történetéből, vagy legalábbis biztosan nem úgy, ahogy azt különféle balladák és más irodalmi műfajok elMESÉLIK, nemzettudat-befolyásolási és politikai céllal, azt véletlenül lebuktatja, hogy a sztori nemcsak nálunk él.
Zsigmond többek között német-római császár, magyar és cseh király is volt. Valamilyen oknál fogva a történetnek magyar feldolgozásai, krónikái csehellenes élt adnak, mint már láttuk Thuróczynál is, Tinódinál is. Ezért nevezi Kont apródja Zsigmondot „cseh disznó„-nak: „Csehországból, 1386-ban jött be hozzánk Zsigmond. (…) Zsigmond önkényüleg uralkodott, nem tartotta tiszteletben a törvényeket, s a nemzet bosszúságára idegenekkel vette magát körül, a fényes hivatalokba, jövedelmező állásokba cseheket ültetett.”

Csakhogy a történetet ismerik ám a csehek is!: – Ismeretlen cseh költő:

„Zsigmond királyról”  Tisztes csehek, látnotok kell, lássátok hát – Zsigmondnak ránk áradó haragját! – Hazánknak kincsét mind csak rabolja, – Szentjeink ereklyéit gyalázza, – Kincseinket idegenek közt osztja el, – Csehország kincsein osztozik csatlósa ezer. – Osztozik rajtunk magyar a némettel: – Gyilkosaink rablását meddig tűrjük el? – Nosza hát, tisztes csehek, fegyverre, – Szegődjünk, lázadjunk ellene! – Cseh hazánkból ki velük s vele! – Rothadjon el hű magyarjaival! – És más, tisztességes ember, a mi földünk fia – Kerüljön cseh királyi trónusunkra!

Őőőőőő…

„Zsigmond király, magyar király – Léptet fakó lován: – hadd látom, úgymond, mennyit ér a cseh tartomány” ???

Ez a kölcsönös, alaptalan egymásra uszításunk ilyen régóta zajlik???
Nem kéne nekünk felébredni és kritikusan szemlélni a „hazafias” irodalmat???

_______________________________________________________