(680) Utoljára az aranyról

Tibor bá’ online

 

A múltban nagyon sok szó esett az aranyról, amivel kapcsolatban két tábor alakult ki. 1) „Az aranyat nem lehet megenni, hülye aki aranyba öli a pénzét.” 2) „Az arany mindig értéket képviselt, ez most se lesz másképp.” Az a szerencsés helyzet alakult ki, hogy mind a két tábornak igaza van, legalább is az én ésszerű sejtésem szerint. Példának fel tudom hozni a II. világháború végét. Nézzük tehát a párhuzamokat.

A Sztálingrádi csata után a tengely hatalmak folyamatosan visszavonultak. 1944 derekára az orosz csapatok átlépték a magyar határt, és megállíthatatlanul nyomultak előre. Vagyis, mindenki tudta, hogy mi fog bekövetkezni, csak az időpontot nem, pontosan úgy, ahogy most is tudjuk. Várható volt, hogy a pengő összeomlik, hiszen a magyar gazdaság megsemmisült az infrastruktúra nagy részével együtt. Ez most is várható, nem megsemmisül, hanem átjátszással kicsúszik a kezünk közül. Semmi kétség nem fért ahhoz, hogy a front átvonulása miatt mindenfajta szolgáltatás meg fog szűnni, minden családnak el kell látnia önmagát. Ez most is várható. Ilyen körülmények között balga az, aki nem készül fel rá. Ez is érvényes a mára. A párhuzam tehát tökéletes. Akkor nézzük az eseményeket!

Pest ostroma három hétig tartott, de a harcok befejezése után semmi se változott. Nem nyitottak ki a boltok, Nem lehetett semmihez se hozzájutni. Nem volt elektromos áram, víz (csak erősen korlátozva), gáz – bár ez utóbbi kizárólag a főzésre hatott ki, mert gázfűtés nem létezett. Az emberek természetesen raktároztak élelmiszert. A gyakorlatban kiderült, hogy a többség nem eleget és nem megfontoltan. Pesti vonatkozásban például kevés liszt volt a családoknál. A pékségek nem sütöttek kenyeret, de a kemencéket begyújtották, és a hozzájuk vitt kenyértésztát megsütötték, annak, akinek volt lisztje. De nem csak lisztben volt hiány, nem lehetett hozzájutni élesztőhöz se. Ma ez kedvezőbb, mert létezik dehidrált élesztő. Hamarosan kiderült, hogy konyhasóra csak kevesen gondoltak. A sónak nagy lett az ázsiója. Az is kiderült, hogy a világítás fontosabb, mint gondolták, főleg a téli hónapokban. Az elemlámpák hamar kimerültek, nagy volt a kereslet szárazelemek iránt. Igen megbecsült eszköz lett a kézi-dinamó, ami a izommunkát változtatta fénnyé. Hatalmas volt a kereslet a petróleum iránt (ezt ma gázolajnak nevezik), mert világításra és főzésre lehetett használni, vagyis a két legfontosabb dologra. Világításhoz nem feltétlen kellett lámpa, mert össze lehetett bütykölni valami alkalmatosságot, de a  főzéshez kellett petrofor, vagyis egy kisméretű petróleum-sparhelt (ezen el lehet gondolkodni). Sokaknak akkor derült ki, hogy patikák, azaz gyógyszerek se lesznek; az öngyújtóból kifogy a tűzkő; a gyufából is több kell, mint gondolták az örökös gyertyagyújtások miatt. Ősszel nem vetettek cukorrépát a háborús események miatt. Hatalmas cukorhiány mutatkozott egy éven át. Kiderült, hogy ilyenkor jól jön a szaharin.   Az emberek elkezdtek cserélni, már akinek volt mit. Akinek nem volt, az a kezdeti időszakban, mondjuk az első 3 héten valóban „az aranyat nem lehet megenni” szindrómától szenvedett. Konkrétan tudomásom van arról, hogy egy kiló kenyérért az éhező polgár leakasztott a lakása faláról márkás festményt és odaadta. Vagyis az aranynak valóban nem volt értéke, nevetséges áron lehetett érte élelmiszert kapni. De aztán nagyvonalakban helyreállt az önellátás. Mindenki elővette azt, amilye volt a szoros szükségletén túl, és áruba bocsátotta. A paraszt az eldugott lisztet, mézet, burgonyát, sertészsírt elővette, és jószág is került levágásra, csak az isten tudja, hogyan mentették meg az oroszok elől. A kereskedők is előszedték raktáraikból, azt, ami megmaradt: borotvapenge, szaharin, cigaretta, szappan, textília, bőráruk, stb. beindult az üzlethelyiségek nélküli kereskedelem az utcákon (nyakba akasztott tálcákon), presszókban, kávéházakban, magán lakásokban. És bizony pengőért semmit se lehetett kapni, kizárólag dollárért és aranyért. Természetesen akkor a dollár mögött még aranyfedezet volt, ez most érvényét veszti, marad tehát az arany.

Összefoglalva, az aranyat nem lehet megenni, éppen ezért a felkészülésnek fontos része az élelmiszer, és alapvető fogyóanyagok  ésszerű felhalmozása, de a vagyon átmentésének egyetlen  módja az arany volt. Másfél évvel később, amikor a kormány konszolidálta a helyzetet, bevezették a forintot. Forinthoz csak a nemzeti bankba beadott aranyért és dollárért lehetett hozzájutni.

Utógondolat. Nem tudom, hogy van-e párhuzam ebben a dologban. Sokan benzint is tároltak. A gyakorlatban viszont kiderült, hogy a benzinnek nem volt értéke, mert a benzint csak közlekedésre lehetett felhasználni, aminek nem volt értelme, mert az üzemképes motorbiciklit azonnal elvették a tulajdonostól. A petróleum viszont szó szerint aranyat ért. Ezért, akinek benzine volt,  megpróbálta „átváltoztatni” petróleummá. Ennek egyik (állítólagos) módja a konyhasó hozzáadása volt. Nem tudom, hogy működik-e, valószínűleg nem, de az biztos, hogy a benzin nem sokat ért. Ezen is el lehet gondolkozni.         

_______________________________________________________

 

71 gondolat erről: „(680) Utoljára az aranyról

  1. „Ennek egyik (állítólagos) módja a konyhasó hozzáadása volt. Nem tudom, hogy működik-e, valószínűleg nem, de az biztos, hogy a benzin nem sokat ért. Ezen is el lehet gondolkozni.”

    Belső égésű motorba a sózás után semmiképpen ne tedd bele! 🙂
    Lámpáshoz esetleg működhetett…

    Benzint kisgépekhez, aggregátorhoz érdemes tartalékolni. A kisgépekre égető szükség lehet tartós áramkimaradás esetén. Ha mást nem, benzinnel használható a borszeszégő.
    Cs.

  2. Üdv Tibor Bá és Mindenki!
    A Geddon-Portfólióban kiemelt helye van az aranynak. Kicsi, könnyű eldugni.
    Már aki megteheti az ebben való tartalékolást. Aki csóróbb, inkább tartsa feltöltve a kredencet élelmiszerrel, gyógyszerrel.
    No, a tűzoltókészülék senkinek sem jutott eszébe? Minden rendes házban van legalább 3 db!

  3. Annyit tennék hozzá (hátha valaki nem olvasta Ferfal híres-hírhedt Argentína-blogját – Google a barátod), hogy nem érdemes csak nagy tisztaságú aranyat tartani, mert az utcán egyszerűen nem fogják elhinni (nem lehet leellenőrizni), hogy az valóban 24 karátos vagy sem, és azt feltételezik majd, hogy nem az (nyilván). Érdemes alacsonyabb karátszámot is bespájzolni a mindennapi használatra, és az „igazi” aranyat a konszolidáció utáni időszakra tárolni.
    Én már csak abban nem vagyok biztos, hogy lesz-e egyátalán konszolidáció…
    Mert az oké, hogy a háború után volt a spájzban liszt meg zsír, de ha most bemész egy átlagos falusi házba, az csak annyiban különbözik egy városi paneltől, hogy nagyobb meg van hozzá kert. Elvétve akad csak állattartás, növénytermesztés, tartalékolni nem tartalékol senki, mert ott a Tesco.
    Szerintem már egy sokkal kisebb megrázkódtatás is nagyságrendekkel nagyobb bajt fog okozni.

  4. Én úgy gondolom, hogy az arany normális esetekben jobb akár mint valuta alap, akár mint értékőrző.

    De nagy krízis esetén biztos garanciát nem ad.
    Az arany alapú valuta ugyanazoknak a csirkefogóknak a kezében ugyanolyan mocskos eszközzé válik, mint a levegőpénz… Ha hatékonyabb, annak ők látják hasznát.

    Aranyban tartani legalább a megtakarítások egy részét jó ötletnek tűnik, de ha a macska nagyon beleszarik a ventillátorba, akkor az aranytulajdonosok – főleg a kissebbek – elsőszámú célpontok lehetnek a rablók számára.
    Az arany príma lehet egy rövid, de súlyos, mondjuk egy 1933-as szerű válság kibekkelésésére… de Geddon szinten inkább az élelem és szerszámok a nyerők. És elengedhetelenül a „birkaszellem”, azaz a közösségalakítás, egymás segítsége a nehéz isőkben.

    Persze ez csak az én véleményem.

  5. Érdekes párhuzam én a magam mondjuk megtettem ezt+azt van élelmiszer tartalék sok alapvető dolog mint cukor,só,liszt,fűszer,rizs,konzerv évekre elegendő palackos gáz,tüzelő,van egy nagy régi öntöttvaskádunk ezt használtuk is nyáron meg ősszel fürdésre az udvaron alágyújtók rőzsével és 20perc alatt van 50fokos telikád vizem….Azon kívül meg nyersanyag mivel kb 90kg így vasba mindig fog érni valamit,lehet benne mosni fürödni ha valaki perverz még főzni is:)Ja és többnyire 5-10 ezerért megkapod.
    Természetesen én még mindig nem tartom reálisnak ezt az egész összeomlosdit de attól inkább van mintsem ráfaragjak.
    Meg ugye van pár ország ha jól tudom ahol ez alap nem csak blogoznak róla,Svájc például:van sok óvóhely(civil), élelmiszertartalék 1 hónapra.

    Egyébként akad pár folyó ahol ma is mosnak aranyat mert az alap az egy egyszerű mosópad,posztó,merítő,rosta meg némi utánanézés,ez már nem új keletű római barátaink rabszolgákkal 800kg-ot mostak évente ez elég régen volt…meg nem csak a Dunán mostak évente pár tonna azért összejött nekik a rabszolgákkal és emelet még bányásztak is ha nem érte volna meg nem csinálják,ma is lehet mosni csak kétkezi munka az meg nem finom a többségnek( felhozák sokan a gátakat meg erőmű stb,de attól az arany nem diffundál….)persze lehet legyinteni,hogy hülyeség így van de ma amikor valaki kajáért is dolgozik(pár ezer bevándorló afrikából egy faházért kajáért meg a gyerekeinek iskoláért az életét odaadná.) már ha csak napi 0.2grammot mos az is bőven jó mert szerintem ugye a munkanélküliség-pénztelenség <aranyár növekedés ezt pont elősegítené.Ha esetleg kormányzati szinten kipróbálnák,hogy nálunk helyben bányászott/mosott aranyat raknak fedezetnek a forint mögé abból baj nem lenne,csak szerintem ez senkinek nem érdeke odafent.Talán még a magánynyugdíj pénzt is lehetett volna mindet aranyra fordítani mert az a 2000-3000 milliárd azért eredményezett volna pár tonna aranyat,ami nem csak papír és gazdasági értéke mindig is lesz.

  6. Aug 5 óta felirkálom, hogy mennyi OTP részvényt lehetne venni egy gramm arany árából, ez szerintem jól mutatja az egyes befektetések valós hozamát. A számok:

    08-05: 2,11
    09-16: 3,15
    10-23: 3,27
    11-14: 4,22
    12-08: 3,82

    másnak is eszébe jutott egy hasonló gondolat, ő azt számolgatta ki, hogy hogyan alakulnak egyes tőzsdeindexek ha egy gramm arany a „pénzegységünk” (angolul van de elég egy pillantást vetni a grafikonokra): http://bit.ly/v0cz5S

  7. 5, ejha:
    Ha stabil munkahelye van az emberfiának, akkor lehetetlenségnek tartja a bedőlést ! Amikor meg nem lesz, akkor meg már késő. Jelenleg az állami alkalmazottak rettegnek, hogy a kormány a hivatalok létszámát több mint 10 %-al csökkenti. No ők már rettegnek és félnek a jövőtől. Ha nem hiszel a lassú leépülésben, akkor minek van teli a kamrád ?

  8. A tűzoltókészülék nagyon jó ötlet. Már eszembe jutott, hogy annyi tűzeset történt adventi/karácsonyi gyertyákkal, karácsonyfákkal, hogy geddon esetén a gyertyás világításnál mennyi rutintalan, figyelmetlen ember fog balesetet okozni. Háztömbök fognak leégni. Főleg, ha még néhányunk dieselt, 95-ös benzint is raktároz.

    A kérdésem az lenne:
    Mi történik egy automotorral, ha diesel kerül bele? Mennyit lehet vele menni?
    Mi történik a lámpással, ha 95-ös kerül bele? nagy bada bumm?

  9. Üdv Mindenkinek!
    A szegények aranyáról érdekelne a véleményetek. Úgy látom az ezüst-arany 1:40 arányban szokott lenni az árarány. Viszont most egy kicsit eltolódott. Akkor melyik az olcsó és melyik a drága? Mivel én inkább ezüstben gondolkodnék, az arany drágasága miatt. Csak nehéz beszerezni ÁFA nélkül. Aranynál viszont nincs ÁFA, egyik előnyösebb tulajdonsága..
    Benzin és gázolaj. Kicsit olvasgattam ezekről. A benzin max. 1 évig jó, utána drasztikusan csökken az oktánszáma, adalékanyagokkal 2 évre kitolható a tartóssága. A gázolaj meg szinte örök, és nem annyira veszélyes mint a benzin.
    Én néhány 100 liter gázolajban gondolkozom.

  10. 7, Gloucester:
    még beindítani sem tudod, ha dízelolajat öntesz a benzinmotoros járműbe.
    Ha a lámpás benzint kap akkor, hamar elég, mert könnyen párolog.
    Robbanni csak akkor fog, ha zárt térben elpárolog és begyújtod.
    Belobbanás előfordulhat !

  11. 6, János

    Azzal,hogy megveszem az élelmiszert előre egy évvel(csak tartós)
    semmit sem vesztek mert 90% úgy is drágább egy év múlva tavaly nyáron 180ért vehettem volna cukrot idén 280 és az az olcsóbb.
    Még gázolajat vennék mert azt jövő tavasszal el is passzolhatom már drágábban nem nagy pénz de biznisz.Ja és nincsen fix munkám télen,csak vagyok ráérek élvezem az életet de pénzem van mert ami nem kell luxus cikk azt elszórtam amíg van értéke.Amíg vannak barátaid úgyis te vagy a leggazdagabb 🙂

  12. Tibor !
    Annyira nem értem az embertársaimat ! Mi végből nem hajlandók a készpénztartalékaiknak legalább az 1/3-át lecserélni tartós élelmiszerre, búzára, tengerire, szappanra, üzemanyagra, cukorra, sóra, telekre, földre, nehézfémre, egyebekre ?
    Várják a csodát, ami soha nem fog eljönni !? Ha most vesznek, azzal mindenféleképpen nyernek, mert az árak csak emelkednek.
    Remélem egy következő posztodban már nem kell nyomatékosítani nemzettársainkban a helyzetünk rendkívüli súlyosságát !

  13. Engem az érdekelne vajon
    Miért utoljára?

    ennyire fogytán az idő? hogy már nemsokáig írogathatunk róla, hanem az életben próbálhatjuk ki melyik elmélet, álláspont lesz a nyerő?

  14. #11
    János, szerinted mekkora készpénztartalékkal rendelkeznek az embertársak.. egyáltalán mekkora részük rendelkezik pozitív szaldóval?

  15. Köszönöm ezt a posztot Tibor bá!
    Pont a napokban jutott eszembe a dinamós lámpa. Rágugliztam, már 500 ft-tól lehet kapni. (Igaz, az kicsike.) Van a Tescoban is 1500-ért, de az tescos márkájú. Működni éppen működött… de meg nem vettem.
    A szacharinhoz annyit, hogy kisgyermekesek ne feledjék; 3 éves kor alatt tilos..!

  16. #3
    Létezik egyszerű aranyvizsgáló szet, amit zsebre lehet vágni, és többfajta tisztaságú arany kimutatására alkalmas. Pár ezer Ft-ért lehet vele találkozni itt-ott.

  17. 1945…1946 Között a „napcsi” volt az elfogadott csereeszköz. Ez arany 20 frankos volt Napoleon arcképével. 6,45 g, 900 tisztaságú aranyból. Ehhez nem kellett érteni, arany tisztaságot mérni, stb. Mert az érme könnyen felimerhető volt. Ezért úgy gondolom, hogy most se rudakban, lapokban, stb. kell spájzolni aranyat, hanem érmében.

  18. Sziasztok!
    70-es 80-as években voltam gyerek falun, tyúkok, libák, kacsák, villany bent, víz az udvaron, fűtés fával-szénnel.
    majd volt 15 év egy kisvárosban.
    10 éve keveredtem fel csodaország fővárosába a nagy semmire, …éhezés… nagy szopás… 5 év alatt eljutottam oda, hogy vegyek egy 17m2 (tizenhét) alagsori lakást a tesvírek szomszédságában, de legalább nem kellett albérletre költeni.
    Majd elpasszolva vettem egy kertet a környéken.
    4 évig dolgoztam rajta egyedül:
    pince, faház, tűzhely, műhely, daráló, tyúkok, nyulak, béke.
    kertművelés, és most télen azokat a befőtteket-lekvárokat ehetem amit nyáron eltettem.
    Nézőpont kérdése, de bizonyos oldalról nézve, úgy érzem (és talán sokan mások is vannak így ezzel) hogy majdnem folyamatosan túlélési üzemmódban vagyok.
    De amiért mesélek itt nektek!!!!!
    úgy érzem elrontottam,
    ezt mind-mind könnyen elvehetik.
    A kerttől 10 perc sétára kezdődnek a hegyek-erdők-dombok.
    Jelenleg az a terv formálódik, érlelődik bennem, hogy bizonyos -túléléshez szükséges- dolgokat el kellene rejteni a lakott területektől távol, akár több különböző helyen. De először néhány szempontot mérlegelni kell.
    🙂

  19. 14, Mvm9:
    Akiknek nincs hiteltartozásuk és többé kevésbé egy évben legalább 8-10 hónapot tudnak melózni, azoknak lenniük kell legalább 1,5-2 milliónak. A legtöbb spórolós kisnyugdíjasnak van is ennyi, hogy a többi korosztály mit csinál a pénzével azt nem tudom.

  20. Tibor,
    az áramfejlesztőd az gázolajos vagy benzines ? Teljesítménye alkalmas hegesztőgép üzemeltetésére ?

    ejha:
    olvastad már Molnár Géza blogján a „Zárszó” című írást ?

  21. Szerintem:
    Az áramellátás végleg nem fog összeomlani, maximum időszakosan lesznek korlátozások, ingadozások, áramszünetek. Ha Paksot felújítják, és főleg, ha bővítik, kellenek a fogyasztók, akik a befektetést fogyasztásukkal finanszírozzák. Az összes áramfelhasználás legnagyobb része ipari, a háztartások ellátásához a teljes termelés töredéke is elegendő (légkondicionálókat és fűtést nem számolva). Így pl. a hűtőszekrényről valószínűleg le kell majd mondani, de aki fizeti a villanyszámlát, az világításra, kisgépek üzemeltetésére használni tudja később is. Persze lehet, hogy alkalmazkodni kell bizonyos kWh korlátozásokhoz, ill. kiszámíthatatlan időszaki ellátási zavarokhoz. Ne mindenáron a múlt alapján gondolkodjunk! Ma rendelkezésre állnak napelemek is, s míg egy épület energiaellátásában valóban nem jelenthet igazi alternatívát, azért a világítást simán kiválthatja. S ebben sem feltétlenül a háztetőkön virító panelekre gondolok, hanem akár azokra az apró napelemes kerti lámpákra, amelyekkel egy kisebb ceruza akkumulátor feltölthető, vagy nyáron önmagukban is jól használhatóak. Ugyanígy van dinamós lámpa, s kiváló fényerejű LED-es fejlámpák… Én külön világítás céljára diesel olajat csak akkor raktároznék, ha diesel üzemű gépkocsim lenne. Az aggregátor biztonsági tartaléknak szükséges, mert annyi áramot biztosan tud adni, ami egy krízis átvészeléséhez szükséges (pl. akkutöltés, kommunikáció, kisebb gépek). Ehhez 40 – 50l benzin épp elegendő, s 1 év elteltével felhasználható az autóban is, amíg az autózás lehetőségként működik. Egy egyszerű kétütemű motorhoz biztosan jó lesz, a megfelelő kenőolaj hozzáadásával évtizedig is akár, hiszen itt nincs szükség kiváló minőségre, max. egy kis hidegindítóra, hogy a motort könnyen beindíthassuk. Aztán egy tanknyi benzintartalék még bármikor jól is jöhet… A borszeszégőt sem hülyeségből mondtam, azzal melegíteni is lehet, s nem kormoz annyira, mint a petróleumlámpa.

    A tűzveszély szerintem is komoly gond lesz, de ne felejtsük el, hogy egy tűzoltó készüléknek szavatossági ideje is van (túlnyomásos palack), s nem éppen olcsó megoldás geddon-helyzetben. Én maradok a víznél (legyen kút és készenlétben vödör, terv a kárelhárításra), valamint az oltóhomoknál (kamrában vízüvegnél), amivel bármilyen tűz elolthetó, aminél a kézi tűzoltókészülék egyáltalán számításba jöhet. Ha felrobban a kamra, ha rád gyújtják a házat, akkor nincs igazi alternatíva…

    Gondoljatok bele! Egy hegesztőtrafó, vagy komolyabb háztartási gép üzemeltetéséhez akkora teljesítmény szükséges, hogy azt még egy komolyabb aggregátorral sem lehet biztosítani. Kis teljesítményű géppel nem mész semmire. A nagyobb teljesítményű meg csak hálózatról megy. Egyénileg ekkora teljesítményt esélytelen összehozni, max. a kórházi dieselmotorokhoz hasonlóan -közösségi szinten- üzemeltetve lehetne megoldani a problémát. Senkinek sem lesz érdeke, hogy a közműhálózatok összeomoljanak, ahol közösségi szinten, decentráltan megoldható lesz az ellátás, biztosan nem lesz probléma. Az alternatív megoldások krízis helyzetben gombamódra fognak szaporodni. Rengeteg növényi hulladék kerül ma elégetésre, kidobásra, amelyekből majd alkalom adtán akár gyújtóst, akár világítóolajat lehet előállítani. A piacgazdaság sem fog egyszerre eltűnni, az első időkben a „geddon-igényeket” még ki fogják elégíteni. A kajával, gyógyszerekkel előbb lesz gond, s hosszútávon (évtizedekre) erre nincs igazi megoldás a szavatosság miatt.

    A mai -bonyolult felépítésű- világot nem lehet kicsiben lemásolni, s a múltba menekülve sem fog tudni a ma embere „túlélni”. Ezek csak egyszerű elgondolások a meleg szobából és a fotelekből vizionálva!

    Utoljára az aranyról? Hajaj Tiborbá! Fogsz Te erről még sokat írni!
    Nem kétséges, hogy végső menedéknek kiváló alternatíva. Ha valaki azzal a célzattal vásárol ma aranyat, hogy egy összeomlás esetén is legyen fizetőeszköz a kezében, akkor megéri. Ha azonban egy család vagyonát konvertáljuk át, akár pofáraesés is lehet a vége… Nekem is az a véleményem, hogy amennyiben van tartalék, nem árt az aranyra gondolni, de mindent erre feltenni lealább akkora badarság, mint a 2000-es évek részvényeiben bízni. A jelenlegi aranyár messze felülmúlja az előállítás valódi költségeit. Egyértelmű, hogy a fizikai arany vásárlásokat a félelem és a bizalmatlanság hajtja, de -véleményem szerint- még ez is csak 1200 dollár körüli árat feltételezne. A jelenlegi extra árfolyam meggyőződésem, hogy a spekulációs tőke eredménye, ami épp arra játszik, hogy amikor a sok kisember ide tette biztonságba a pénzét (az utolsó megtakarításait), akkor szépen bedönti az aranyat. Ha ekkor pánik tör ki, ugyanaz fog lejátszódni, mint 2007-08-ban, a gazd. válság csúcspontján, a nyersanyagokkal. Akkor a sok „befektető” azonnal átrakta a vagyonát nyersanyagba, ami miatt egyfelől sokan buktak a tőzsdén, sokan meg éhen haltak az egekbe szökő nyersanyag árak miatt. Az arany szerencsére legalább nem ehető! Ne felejtsük el, hogy a cél a sok kisembernél lévő „értéktelen zseton” eltüntetése! Ne ringassuk magunkat abban a hitben, hogy a mai világrend csak úgy összeomlik! Ha háború is lesz, biztosan nem úgy fog zajlani, mint a II.vh. Ez senkinek sem érdeke. Ha atomcsapások jönnek, teljesen felesleges minden tartalékolás és gondolkodás, nincs az az erőfeszítés, amivel egy ilyen világban érdemes lenne élni, ill. életben maradni. A nukleáris csapás nélkül pedig inkább kell a világ minden táján megtalálható elittől tartani, mint bármilyen náció hódító törekvéseitől rettegni (kivéve a klímamenekültek).

    Érdemes megnézni ezt a diagramot:
    CIB Bank nyersanyag alapok, tessék kiválaztani a „nyersanyag alapot” és beírni a kezdő dátumhoz pl. 2006.10.01-ét. A grafikon önmagáért beszél.
    http://www.cib.hu/befektetesi_alapkezelo/arfolyamok_hozamok/hozam2datum/index
    Én ilyet várok az aranynál is, a jelenlegi erőteljes és látszólag ok nélküli korrekció megerősíti, hogy az arany ár-görbéje is kezd a tőzsde ill. bef.alap görbéihez hasonlítani. Tehát kisebbségben vannak a fizikai aranyat birtokló, távoli jövőre gondoló befektetők (ha lesz további esés, utána borítékolható, hogy méginkább az egekbe szökik majd a sárga fém – épp a féktelen spekuláció és nyerészkedési vágy miatt), és jelentős többségben a spekulánsok, akik most rengeteg tőkét vettek ki és helyeztek át máshova. Egy nagy volumenű kitörés csak akkor várható, ha újabb pofont kap a világ, és nem lesz alternatíva hova menekülni. Addig marad a mesterségesen erősített dollár, és ne feljtsétek, hogy bármilyen nagyobb hasznot hozó alternatíva megjelenésével a nagypénzűek azonnal ki fognak ugrani az aranyból, ami az árfolyam összeomlásával is járhat. Természetesen, ha azt nézzük, hogy az árfolyam esése arányában még ekkora spekuláció, és az aranybefektetések egyre nagyobb visszatartása ellenére is „csak” ekkora mértékű, akkor az is belátható, hogy bármilyen esés után, a forintban mért reálérték őrzés már 5 éves távlatban is garantálható, s hosszabb távon egyértelmű nyereségként lesz elkönyvelhető, ha valaki egyáltalán rendelkezik fizikai arannyal.

    Az én víziómba egy olyan alternatíva jobban belefér, amelyben kizárólag egy egyezség szerint létrehozott, virtuális (és szabályozott keretek között működő) pénzt hoznak létre, amit globálisan ellenőriznek, s lényege, hogy csak a napi szükségletek kielégítését teszi lehetővé. Akár a mai ebédjegyek, vagy a helyi pénz verziók szerint is elképzelhetjük ezt. Akkor az ellenőrzéshez elég az országnak adott mozgástéren keresztül hatni. Úgy érzem, jelen pillanatban semmivel sem vagyunk távolabb Madách (Az ember tragédiája) falanszterének megvalósulásától, mint az arannyal kereskedő összeomló világtól, vagy akár az atomháborútól.
    Üdv.: Cs.

  22. 9# Zwerd

    A gázolaj adaléktól függően 6-7 hónaptól 2 évig tárolható.

  23. … hirtelen a hetekben itt Malmö belvárosában két-három szuper elegans boltocska is nyílt, egyetlen felirattal: arany-vétel. Óriási marketing-támogatással….

  24. Na az aranymosásról!
    Nem olyan eccerű az kérem! Ha az volna, és annyi volna a dolgod, hogy lemenj a partra lögybizz kicsit és már döl az arany akkor nem is volna akkora kincs!!!

    Először is kezdjük azzal, hogy alapvetően a Duna hordalékába jópár tonna tonna arany van! De sajna nagyon kis szemcsék formájában! Egyébként vizsgálták már, többen is, hogy ipart érdemes volna-e rá telepíteni, de nagyon kis mennyiség és nagyon kis szemcseméret miatt nem érdemes!

    Szóval mosni ott érdemes ahol a folyó esése megváltozik és lerakja a nehéz hordalékát! A tapasztalt aranymosó lapátpróbával állapította meg a jó helyeket! De sokat segíthet, hogy nemcsak nehéz aranyszemcséket szállít a duna, hanem más egyebet is! Vagyis meg kell találni azokat a helyeket ahol a folyó lerakja a nehézszemcséket -kicsit másabb a homok színe!
    Ha megvan a jó hely, akkor kezdődhet a mosás! Na ennek is többféle módja van! Van ugye a tányéros, amit olyan helyen használnak ahol nagy szemcsék vannak! Aztán ott az asztalos módszer, van egy egyik irányba lejtős asztal, rajta szövet és erre lapátolják a kiválasztott hordalékot, a víz lemossa, az arany a szövetben megragad! Na ez utóbbi módszer volt elterjedve a dunán is, tekintve, hogy a szemcsék nagysága kicsi volt a tányéros módszerhez! A tányérosok menjenek Alaszkába!
    És ha megvannak az aranyszemcsék akkor jön a leggázabb rész! A higany és higanygőzök!

    Ha valakinek eddig megjött a kedve, akkor most megpróbálom elvenni! 🙂

    Szóval aranyat mosni a folyóban nem lehet ám mindig! Logikus, hogyha árad akkor esélyed nincs! Ha tél van akkor nemigazán kellemes a hideg vízzel pancsolni!
    Ja és a dúsulás, jobb helyeken feldúsulhat az arany mennyisége több g/tonnára is! Vagyis pár gramm aranyért át kell lapátolnod 1 tonna hordalékot, ha minden aranyat megtaláltál!
    Aztán az előállítás! pontosan nem ismerem a módszert, de neten utána lehet nézni, a lényeg kb annyi, hogy az aranyat a szennyeződéstől úgy távolították el, hogy higanyba tették, az arany ötvözetet alkot a higannyal, de más szennyező rész nem, ezután már csak el kell távolítani a higanyt! Egészséges!
    Aztán jön a beváltás! Kinek, hol és mennyiért adod el!

    Régen, az erőművek előtt Ács környéke volt jó hely! Sajna a bősi erőmű ezt elintézte! Mondjuk esetleg feljebb lehet próbálkozni! Ja és a Dráva is jó aranymosásra! Mindkét folyóba ugyanonnan kerül az arany a Tauernből!
    Egy érdekesség: Régen, miután ugye senki sem mondaná meg, hogy mennyi aranyat talált, abból következtettek az arany mennyiségére, hogy mennyi higanyt vásárolt az aranymosó!
    Van még egy érdekesség, ha jól tudom akkor az aranyszemcsék van, hogy összetapadnak, kinézetre fekete masszává! Namost ilyenkor több kg aranyszemcse is összetapadhat!!!!

  25. 19.
    Ha gondolod csinálj dugi raktárt az erdőben! De én a helyedbe senkinek se szólnék róla! Mert csak akkor ér valamit! Itten már a netnek is füle van!

    22.
    Hogy mi lesz azt senki sem tudja! Egy részleges pénzügyi összeomlás jól lemodellezhető argentína példáján!

    „kellenek a fogyasztók, akik a befektetést fogyasztásukkal finanszírozzák.”
    Ezzel viszont kezdeni kéne valamit!
    1. A fejlődés útja, hogy egyre kevesebb ember egyre többet állít elő! Vagyis ma kb a föld lakosságának igényet a teljes lakosság pár százaléka képes megtermelni! A többiek már csak szolgáltatásból élnek!
    2. A jólét alapja az olcsó nyersanyag, ha ez megszűnik a tömegeket nem tudjuk olcsó áruval ellátni!
    3. A nyugati országok az utóbbi időben a jólétet, hitelekből finanszírozták!

    Vagyis hiába akar a rendszer fogyasztót, ha nem tud neki munkát adni, nem tud nyugdíjat fizetni, sőt már beruházni sem fog tudni, mert a hitel kamatait kell fizetni!
    Aztán probléma a tudatos fogyasztó, aki készül a világvégére tanyára költözik, és nem fogyaszt feleslegesen!

  26. „Ősszel nem vetettek cukorrépát a háborús események miatt.”
    Meg azért sem, mert tavasszal kell vetni.

    üdvözöl: egy dipl. paraszt 🙂

  27. A kérdésfeltevés nagyon jó, telitalálat a mai téma Tibor bá !

    Az igazi kérdés :lesz -e a jövőben szerepe az aranynak ?

    A válasz szerintem : ha lesz akkor az emberiség kihalása 100% -ig garantált .
    Akkor kezdődik minden előlről vagyis inkább folytatódik az ami kb 2600 éve folyik és a mai „eredményre” vezetett.
    Akkor kezdődött el az ,hogy egyesek hatalmasok és alávetettek és dolgoztattak másokat .
    Ehhez az eszköz a fegyvereken keresztül végül is a vagyon és ezáltal technikailag sokszor az arany volt .
    Higgyétek el nem azért írom ezt mert savanyú savanyú a szőlő .

    A túlélés csak egy közösségi, közösségekre alapuló társadalomban lehetséges .
    Nem lehet és nem is lesz érdemes vagyont átmenteni .
    Az arany és fegyver gyüjtőkre más arany és fegyver gyüjtők fognak vadászni .

    Ahogy a Tao írja :

    „Arannyal, ékkõvel teli kamra:
    megõrizni senkise bírja.”

    II világháború idején még megvolt az emberekben a tapasztalat ,hogy az I világháború utáni zürzavaros időket arannyal túl lehet élni . Ami most jön (lehet hihetelen )de az akkori összeomlásnál teljesebb lesz .
    Itt az arany nem fog segíteni . De a fegyver sem .

    Már más posztnál leírtam :

    3. sorban : Készülj fel fizikailag (légy egészsége jó kondícióban lévő )
    2.sorban : készülj fel szellemileg (szerezd meg a túléléshez szükséges tudást)
    1.sorban : Készülj fel lelkileg (ne ess kétségbe bármi is történik )

  28. 27:
    Kedves rosszindulatú diplomás paraszt! Valóban, de én talaj előkészítésre gondoltam. Máskülönben én már egyeltem cukorrépát diploma nélkül, és persze arattam is, de nem kömbájnnal. 😀

    MÁS
    Sok a szöveg, amit olyantól hallotál, aki azt hallotta valakitől, aki hallotta valakitől, aki szintén hallaotta valkitől. Két éves benzinemet próbaként, szűrő nélkül beöntöttem a kocsim tankjába. Húsz litert max 2-3 literhez. A Honda Jazz meg se érezte. Pont úgy ment vele, mintha aznap tankoltam volna egy kútnál. Egyetlen dolog, hogy a vadiúj, fehér műanyagkanna belül megsárgult addig a pontig, ameddig a benzin ért. Nem hallottam, én csináltam.

    29:
    Tessék mondani, akinek nincs lelke, az mi a 3,14-csát csináljon? 😀

  29. A cigánynak megdöglik a lóva.
    -Há’ mi történt vele ? – kérdik a szomszédok
    – Sok vizet ivott!
    – Te cigány,ettől nem döglik meg a ló!
    – Dehogynem,nem volt mire. :))

  30. Érdemes figyelni, hogyan borítja meg a nagytőke az aranyat épp ezekben a pillanatokban! „Semmi sem indokolja” -mondják. Mégis megtörténik. Még jó, hogy nekem csak felszisszennem kell, de sokan pont most vesztik el a vagyonukat! Spekuláció, s nemsokára megtudjuk, mit találtak ki, ami ennél is biztosabb és nagyobb hozamú üzltnek tűnik. Dollár világvaluta, háború? Azt hiszem én befejezem a készülést, hiszen egyértelmű, hogy nem kiszámítható és egyáltalán nem logikus folyamatokkal van dolgunk.
    Cs.

  31. Igazából én az önellátásban bízom első lépésben, utána ha marad még pénz (vagyon) akkor abból lehet befektetni, akár aranyba, vagy saját idődbe, vagy akármibe.

    Mivel eléggé az elején vagyok ezért még sokminden van hátra amit meg kell csinálni.

    Vegyeskazán + puffertartály, ház szigetelése kész, kamrahelyiség félkész, fatároló félkész (még tető kell rá anyag megvan)

    Kell még napelem 3kw-osban gondolkodom visszatáplálósan, akku majd akkor kell ha már lassú krízis van, ha hirtelen crach lesz akkor meg nappal van áram éjszaka nincs amíg nem szerkesztek valami akkut a rendszerbe…
    Kell fúrt kút és vízgyűjtő ciszterna (esővíznek). Ha nyomni is akarom a házba akkor szűrőrendszer meg házi vízmű.

    Ezekkel nagyjából közmű szinten önellátó a házunk, de ez még kb 4-7mFt beruházás ha az optimumot nézem ami a mai igényszinthez igazított ellátást nyújt. Ha az igényt alább adom akkor nyilván kevesebb.
    Ekkor pénzbe nem kerül az ingatlan fenntartása.

    Jön saját magunk fenntartása kérdéskör, kajaraktár kell, termelni is kell valamit, szerencsére van kb 1000 nm telek amiből 300-400 befogható (jelenleg is gyümölcsös van itt nagyrészt kb 10 fával (2 dió, 3 alma, meggy, cseresznye, öreg őszibarackok, szilva, ringlószilva) és egyebekkel (málna, ribizli, egres))

    Zöldségek termesztése mellett terv csicsókaligetek telepítése a telken kívül, szerencsére van hova a telken kívülre is. Most jön a második szezonom parasztkodásban, az elsőben paradicsom, s.répa, paprika volt a próbálkozás, egészen jó érzéssel zártam.
    Harmadik szezonra szerintem már a tyúkokat is be fogjuk vállalni, de még a helyet is ki kell alakítani. 🙂

    Tervek közt van a vadászat és íjászat megtanulása, ez duplán hasznos nem részletezem.

    Ehhez képest nem látom hogy mikor lesz pénzem aranyat venni 😀

  32. Üdv mindenkinek!

    Az arany értékét a szükségletek fogják meghatározni. A szükséglet pedig az élelem és az energia. Ha ez a kettő van, akkor idővel bármit el lehet érni, le lehet gyártani. Az energia oldalról irnék egy kicsit. H. Csongor emlitette hogy egy hegesztő trafót nem lehet üzemeltetni hálózat nélkül, mert rengeteg áram kell hozzá. Ez nem igaz. Nézzünk gyakorlati példákat:

    Sikerült intéznem egy ikarus generátort, ami 28V 100A névleges teljesitményű. Egy kis túlterheléssel simán vereti a 140A-t ami már az igények nagy részét kielégiti. Ezt meg lehet forgatni valami nagy átéttellel lóval, vagy szélkerékkel is.

    Vásároltam napelemet is 500w-os. Ez átlagban havonta 50kwh-t megtermel. (1200 óra csúcs/év) Ha ezt az energiát akár egy kinetikus vagy magassági energia „tároló – simitó” berendezéssel kezeljük, akkor elég egy luxusmentes mindent kielégitő mindennapokhoz.

    A benzint mellőzném, mert romlik a minősége, robbanás veszélyes és rossz hatásfokú a felhasználása.

    A gázolajból már van pár hektó, végtelenségig eláll, jó valami szántani képes alkalmatosságba, világitani, fűteni, persze csak az átmenetnél, hiszen a végső megoldás a megújuló.

    Ami érték lesz, nyilván megfelelő társadalmi rend esetén , az a fa, amihez ugye telek kell.

    Az arany értéke pedig a szükségtől függ. Ha elég a tűzifám, áramom, élelmem télre, akkor adok majd aranyért. Ha nem, akkor ….

    Utóirat : nincs hosszú „i” a gépemen, ezért nem kell reklamálni.

  33. 30

    „Szerencsére a lélek nem olyan, mint a test. Ha valaki csonka lábbal, süketnémán születik, vagy életében nyomorékká lesz, azon emberi hatalom nem tud változtatni. A lélek világa más. Mindenki egész lélekkel születik, és ezt az egészséget soha el nem vesztheti. A lélek fogyatékosságaiból mindenki meggyógyulhat. Még csak csoda sem kell hozzá.”

  34. 32: az atomtényező miatt tűnik mifelénk reménytelennek a dolog. Egyrészt Európa tele van atomerőművekkel, amik kezelhetetlenné válnak egy összeomlásban, másrészt nem hihető, hogy agy globális összeomlásban az atomfegyverkészletek használatlanul maradnak. És persze azokat se célszerű csak úgy magukra hagyni, de ez nem is fenyeget…

  35. Akkor tét nélkül, lárpúrlár:

    milyen jó, hogy egyesek hősiesen vállalták a magánnyugdíjpénztárban maradásukkal a nagyobb terheket, megbélyegzést: most azt kapják büntetésből, amit a többiek jutalmul: az ő befizetéseik is az állami nyugdíjkasszába mennek!!! 😀

    (én amúgy ezt helyeslem, helyből államosítani kellett volna a pénztárakat, a választási lehetőség bohózata nélkül)

  36. 37: „az ő befizetéseik is az állami nyugdíjkasszába mennek!!!”
    Erről álmodjál egész nyugdíjig. Akkor majd meglátod… 🙂

  37. 34-re:
    Ha figyelmesen elolvsod a hsz-t, megtalálod benne, hogy én az egyszerű 1kW körüli aggregátorokra gondoltam, s a buszmotoros generátorok lehetőségét közösségi szinten vázoltam fel.

    Komolyan gondolod, hogy egy 10l-es diesel motor teljesítményét lovakkal pótolni tudod? Egyébként a hegesztésnél nem „rengeteg áram kell” hozzá, ha ilyet írtam menten elsüllyedek szégyenemben! Szerencsére ezt nem találom a saját szavaim között… Az áramerősség és a teljesítmény viszont komoly gond, s ezt hidd el, sem megújulóval, sem emberi-állati erővel nem tudod pótolni! Próbáltál már akár emberi erővel hajtott generátort építeni? Rengeteg dologra kell figyelni, nem olyan egyszerű, hogy fogok egy jó kis áttételt és kész… Azt max. egy magnómotorból összetákolt kézi dinamónál lehet alkalmazni, de már egy egyszerű szélkerék építésénél is bedől sok elméletben egyszerűnek tartott teória.

    A megújuló (bár nem derült ki pontosan mit értesz alatta) egyáltalán nem a jövő! Mai luxuscikk 🙂
    A napelemmel kb. a havi e.áram fogyasztásod felét nyerted vissza. Ez mennyit ér pontosan? A napelem mennyibe is került? Mennyi idő akatt térül meg, s vajon arra még működni fog? A napelemek sokkal rosszabb hatásfokúak, mint pl. a napkollektorok. A hőhasznosítás mindig jobban megéri. A napelemek előállítási költségeit ráadásul már aligha lehet sokkal lejjebb küzdeni, mennek is tönkre sorra a gyártók. Akkor érné meg, ha az áram költségei rövid időn belül min. 5x-ére növekednének. A környezetvédelmi szempont is kérdéses az előállítás körülményei és a jelenlegi anyaghasználat miatt.
    Az erdő – fa vonatkozással egyetértek.

    Az arany értéke attól függ, mennyi embernek vannak tartalékai. Messze van még az a világ, amikor az átlagemberek többsége teljesen kifogy a megtakarításaiból. Jelen pillanatban elképzelhetetlen jólétben élünk! Elég csak néhány felkészülési stratégiát végigolvasni, akár arany, akár fegyver, akár ingatlanok terén… Csak kapkodom a fejem: egyfelől 1000 nm telek, másfelől 200 aranydukát, amott egész élelmiszerraktár. És mosolygok, mert nekem ilyesmivel „bohóckodni” lehetőségem sincs. Persze nem vagyok strucc, így 3 havi (kiporciózott) tartós élelem, meg néhány hasznos dolog nálam is akad.

    Az egyetlen lehetőségként most pont a MNYPT visszakapott pénzt lehetett (volna) a legtöbb embernek aranyba fektetni, s aki élt vele (már ha visszakapott), szarhat rá, hogy drága volt, vagy relative olcsó, abban biztos lehet, hogy valamije azért lesz a jövőben, s akár örökül is hagyhatja majd. Akinek van miből, az meg csak spekuláljon, s hajtsa a Matolcsy gazdasági szekerét, hogy még pár évig én is autózhassak, meg konzerv helyett jókat zabálhassak a gyógyszergyártók örömére…
    Cs.

  38. Vettem néhány liter illatos lámpaolajat (sajna jó drágán), amire az van írva, hogy „minőségét korlátlan ideig megőrzi”. Diesel-nél sem tudom elképzelni, hogy megromolna, vagy világításra használhatatlanná válna. Motorba már nem tudom.

  39. 39:

    A napelem „gazdaságtalanságát” én is kiszámoltam sokszor, viszont nem látok igazi alternativát, ha az ember áramot szeretne. Kb 13-15 év a megtérülés a jelenlegi áramárakkal, nyilván fog ez emelkedni de ugye minden kormány ezt próbálja tompitani…
    Szóval ugyan fontos. de ez hátrébb van sorolva nálam.
    Ha nem megy a teljes visszatéritésre alapuló visszatáplálós rendszer akkor párhuzamos szigetüzemû lesz, szépen lassan átterhelve arra a fogyasztókat.
    Az viszont tény hogy az akkuk miatt az mégrosszabb megtérülésû, az az igazi geddonhobbi egyenlôre.

    Gondolkodóban ejtett egy szélkerék akkupakk páros párhuamos hálózattal, és kiderül mennyit csökkent a villanyszámlán, de ennek is a beruházás igénye nagy illetve nem megtérülô (vagyis van jobb projekt).

    A szigetelés, vegyestüzelés gazdaságilag is jó buli, max 4 év alatt megtérül az eredeti gázszámlához képest (ebben benne van hogy a tüzelô fuvar és rakodás árban van)

    Ugyanezen elvek mentén került második helyre a fúrt kút és esôviz gyûjtô ciszterna, mert ezek is jobban megtérülnek a jelen vizárak mellett.

  40. 33, elfmage/34, szepe/39, Horváth Csongor:
    Örülök, ám az írásaitoknak nagyon !

    Csongor hallottad, hogy az oroszok az eu-nak felajánlanak 8 milliárd eurót? No most akkor, ha elfogadja az eu, akkor mi lesz a nato rakétavédelmi rendszerének fejlesztésével ?

    Elfmage, a vegyeskazán+hőtartály helyett lehet, hogy öntöttvas radiátor hőleadó+gravitációs rendszer kialakítása nem lett volna célszerűbb ? Így megspórolod a szivattyú áramfelvételét. Érdemes volna időrendben elébb a kertet kialakítani, feldúsítani tápanyaggal, növényekkel, majd másodsorban a sárgafémmel foglalkozni, a gépészetet utoljára hagyni – szerintem.
    Krumplival, tengerivel, hüvelyesekkel próbálkoztál már ?

    Az igazi erőforrás alternatíva ott van Nálad: jobb karod és bal karod !

    Szepe, hajtottál már dörzshajtásos kerékpárdinamót ? Három-öt watt a teljesítménye, bizony visszafogja a tekerést. Hát még egy gépjármű generátor ! Mihelyst teljesítményt szeretnél levenni róla, már meg se bírnád mozdítani a tengelyt ! Persze lehet csinálni rá áttételt…azonban ez a típus nagy fordulatszámú eszköz.

    Gondolom a folyadék hidrosztatikus nyomását szeretnéd kihasználni turbinával, valamint egy hatalmas 15-20 m3-es és legalább 14-16 méter magasra elhelyezett tartály segítségével, amivel 1 óra alatt nyernél, kb. háromtized kilowattot. Viszont a lillafüredi vízesésnél ez nem jelentene problémát.
    A fatüzelés csak akkor megoldás a nélkülözés idején, ha van a közelben saját erdőd és nem fűtöd az egész házat 21 Celsius fokra.

  41. 40.
    Hát nem tudom mennyit bír a gázolaj, de 10-20 év meg se kottyan neki!
    Nekem rokonaim tároltak be annak idején 11Ft-os gázolajat, és pár éve még tudom, hogy volt nekik és használták! Toyota hiace-be töltötték! Az meg nem őskövület autó!

    Da ha jól tudom akkor a benyába sem a benya romlik meg, hanem az adalék!

  42. 44: A benzinből kicsapódik a zöld (95-ösből) szinező adalék. Ez a kannában nem annyira gond, mint egy porlasztóban. Volt szerencsém 2 évig álló motor porlasztóját takarítani, de kitakarítás után simán indult a motor. Úgyhogy évek alatt sem lesz használhatatlan.

  43. 43:

    A hőtartály azért kellett, mert így kombinálhatóak a tüzelők/hőforrások. Egyrészt van a vegyes, meg a régi gáz, és még gondolatban volt a napkollektor is. Ráadásul innen jön a használati melegvíz is, amit a szokásos dolgokon túl mosógépbe is bekötöttem.
    Mivel mindkét lakásban padlófűtés van (csak és kizárólag), ezért ez a radiátoros gravitációs nem játszott.

    Az egész gépészeti átalakítás azért került előre, mert így rövid időn belül megtérül a beruházás, a gépészeti átalakítás gyak. mostani téllel megtérülne, csak nem győzném tüzelővel ezért kellett a szigetelés is (az előző télen okulva).

    Alapvetően ott nem vagyunk egy hullámhosszon, hogy ugyan a geddonra készülünk de azért addig is geddon előtti korban élünk. Azaz a kettőt össze kell egyeztetni nehogy úgy járjak mint csau.
    Ezek miatt számít a megtérülés is, mert ha 10 év múlva lesz a geddon akkor cseszhetem a 10 éves méregdrága, de már kimúló napelemeimet és akkumulátorokat pl.

    Kert dúsítás folyamatban, de egyenlőre csak komposzt képződik, meg amit lehet visszaforgatok a talajba (itt ott elások szerves hulladékokat pl halpucolásból származó vért, pikkelyeket, stb). Egyenlőre istálló trágyázásban nem gondolkodtam, de földcserében igen.
    Eléggé vacak föld van itt, agyagos-saras amit kell javítani, ráadásul domb amit teraszosítani kell, meg támfalakkal támasztgatni hogy legyenek vízszintes művelhető részek.

    Szépen szélesítem majd a palettát növényeket illetően, cékla, krumpli, bab, borsó, cukkini, patiszon ami eddig az eszembe jutott, de a kukorica sem rossz gondolat.

  44. 43:

    Fatüzeléshez írottakra, nem kell hozzá saját erdő mert nagyon sok minden égethető egy vegyeskazánban.

    – ugye tüzifa
    – hulladékfák (építkezésből, bútorokból)
    – pozdorja
    – szén, faszén, lignit
    – olaj, fáradt olaj (valamivel felitatva)
    – rongy
    – papír, papírbrikett

    Ezeken kívül még lehet döglöttmacska meg anyós is… 🙂

    21 fokra nem kell fűteni ha nem futja rá, de ez tényleg csak tüzelőanyag kérdése.

    Én spec azért csináltam tárolót hogy a kazánházban tárolható 6-8 m3 cucc mellett kint is lehessen kb 30m3 tüzifám, ha a helyem meglesz rá akkor az fel is lesz töltve…

  45. 39,43 :

    Bocsánat a pongyola fogalmazásért, bizonyára okozhatott némi félreértést.

    A buszgenerátorral kapcsolatban nem a teljes 10 000 cm3-es buszmotor + generátor együttesre gondoltam. Csak a generátorra.

    Névleges teljesitmény 28v 100A az 2.8kw. 70% hatásfokkal számolva a befektetett teljesitmény 4 kw.

    Egy ló (nevezzük szerencsétlent átlagosnak) csúcsteljesitménye 15 lóerő, folyamatos teljesitménye 1 lóerő.

    forrás :

    http://hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%B3er%C5%91

    Tehát csúcsban (egy hegesztésre) azért elég egy ló, úgy is hogy ha nincs semmi más teljesitmény tároló-simitó eszköz.

    Energiaforrásként lehet még használni szélkereket (az emlitett generátort meghajtva) ez kb 3.5 – 4 m-es lapátátmérőt jelent, és nyilván csak akkor használható ha fúj a szél.

    Abban az esetben, ha nem sikerül valami nagyon komoly energiaforrást találni a közeljövőben (fúziós reaktorok), akkor CSAK megújuló energiaforrást tudunk a jövőben fenntartható módon használni. Tehát lehet hogy ma luxus, de holnap nem lesz más. (idő távlatokat nem emlitek)

    A napelemmel kapcsolatban :
    A napsugárzást hőtermelésre valóban nagyobb hatásfokkal, illetve rövidebb megtérüléssel tudjuk alkalmazni. Viszont hőt sokféleképpen előállithatunk szükség esetén (fa,egyéb éghető anyagok), viszont elektromos áramot (komplett erőművek meg turbinák hiányában) napelemmel illetve szélgenerátorral.

    Amennyiben a teljes megtermelt villamos energiát hasznositani tudjuk, úgy a matek a következő :

    250w csúcs napelem 131500.- bruttó

    éves megtermelt mennyiség

    25kw (1200 óra csúcs /év) , számolva 50ft/kwh-val (MÉG)

    akkor 1250ft / hónap

    tehát a megtérülés 105.2 hónap.

    Nem számoltam az energia esetleges tárolási illetve átalakitási (inverter) költségét.

    Én inkább a fogyasztási oldalt optimalizálnám egyenáramú (LED) világitással illetve egyenáramú motorok használatával.

    Felmerült a kérdés hogy ez mennyire környezetbarát, illetve a gyártáshoz használt energia is jórészt fosszilis forrás. Szerintem még mindig jobb, mintha elkocsikáznám.

    A legnagyobb probléma azonban az energia tárolása és a rendszer kiegyensúlyozása. A következőkben gondolkodom. Valahol kiszámoltam, bár nem emlékszem pontosan:

    Lendkerekes tárolási megoldásnál, ha kb 150kg-nyi mondjuk auto lendkereket összerakok és kiegyensúlyozok, és ha mondjuk elbir 10 000 fordulatot percenként (tudom, ez határeset), akkor 500wh energiát tudok vele tárolni. Ez elég egy 2.5 kw-os eszterga vagy hegesztőtrafó vagy szalagfűrész 12 perces működtetésére. (persze veszteséget nem számoltam, illetve a teljesitmény-t is méretezni kell, itt csak a tárolt energiamennyiségről van szó).
    A biztonságot figyelembe véve kizárólag a föld alá süllyeszteném.

    A fa tüzelésről :

    Gyakotlati tapasztalat : 64 m2 alapterület két szintes ház, 10 cm szigetelt homlokzat, 15cm közetgyapot tetőszigetelés :
    80% vegyestüzelési öntvény kazán, 2m3 puffertartállyal.

    3m3 (erdei) száraz gyertyán tűzifa / év

    nincs információm, hogy ehhez mekkora terület kell.
    ———————————————————

    Tehát energia oldalról szeritem a következő dolgok biztositanak egy megfelelő szinvonalú életminőséget :

    – napelem 500w
    – szélgenerátor 2800w
    – energiatároló 500wh
    – amit lehet egyenáramúsitani (számitógép, tv világitás)
    – kb 2.5kw szinuszos inverter, vagy motoros (dc-ac) átalakitó

  46. 48:
    Nagyon XXI. századi gondolkodás. Szerintem a megoldás vissza a XIX. századba. Fel kell megint találni a jó öreg gőzgépet, amire rá lehet kötni egy generátort, cséplőgépet, ekesort illetve transzmisszióval bérmilyen gépet (furó, eszterga, maró, kompresszor, stb.) Égetni való mindíg lesz. Harminc évesen építenék egyet magamnak, és geddon után vállalnék bérmunkát.

  47. 49 :

    Szerintem nem szabad eldobni az elmúlt 100-150 év tudását tapasztalatát. Rengeteg vacak, felesleges dolgot csinált az emberiség, de azért vannak dolgok, információk amik talán kicsit magasabb szinten tudják majd biztositani az életvitelt, mint a XIX. sz.-ban.

    (természetesen ha majd létszámban, energiafelhasználásban, környezet megóvásában rendeződik a helyzet) (értsd.: a fél emberiség kinyiffan)

    Néhány dolog :
    – nem emlékszem pontosan de valamilyen detektoros rádió készithető krumpliból vagy citromból. (dióda, ált. isk)

    – nyilván az orvostudomány sem állt a helyzet magaslatán a XIX. sz.-ban

    – ha nincs külső energiaforrás (max ló) akkor elég nehéz lesz táplálni ennyi embert, nem beszélve arról, hogy miként fejlődne a technika, ha az emberek idejük 90%-át élelemtermeléssel töltenék.

  48. 49:

    Akkor már jobb egy faelgázosító szerkezet nem?
    Azzal még kocsi is mehet, onnan meg már meghajtható bármi.

    48:

    Én is ebben a fogyasztó oldali dologban gondolkodtam a párhuzamos hálózattal.
    Ráadásul mivel helyben termel és helyben fogyaszt ezért egyenáramú 12 vagy 24V-os rendszerben.

    LED-es lámpák, és kevesebb trafó kell a cuccokhoz, de azokat ki kell válogatni, stb. Ahol meg végképpen kell a 230V oda megy egy olcsó kocka inverter, azt hagyd szóljon…

  49. 49, Tibor:
    Hidd el Tibor már 2003. év óta stabil gőzgépet keresek, de már csak fődarabokat lehet fellelni ! Szalagfűrész hajtására kellene.
    48, szepe:
    A zsákutcából csak egy út vezet kifelé, a visszaút !

  50. 50: Bizony jobb kell legyen a faelgázosítás, az elégetendő anyagot sokkal jobb hatásfokkal hasznosítja, mint a gőzgépek. Nem is beszélve arról, hogy amíg a gőzgép megépítése, legyártása komoly ipari felkészültséget igényel addig az elgázosító házilagosan is megépíthető. Az előállított fagázt pedig fel lehet használni a MEGLÉVŐ benzinmotorokban (mert ugye benzinmotort is nehezen gyártanánk házilag). Tibor bá régebben megkérdőjelezte a fagáz tárolását, de hát nem akarja senki tárolni, ha szükség van rá, be kell gyújtani a gázosítót és addig etetni, míg kell a fagáz. Pont mint a gőzgépet, csak ehhez kevesebb tüzelő kell. De ha nagy a szűkösség, nem fogunk minden esti világításhoz, netezéshez, egésznapos áramtermeléshez fagázt pöfögtetni. Viszont jól jöhet, ha egy évben kétszer hegeszteni kell, vagy a beteget vinni gyorsan az orvoshoz és nincs benzin a kocsiba.

  51. 51: János, neked is javaslom, gondold át, szalagfűrész hajtására: faelgázosító + egy fűnyíró/kistraktormotor teljesítményigény szerint (nem tudom mekkora szalagfűrészt hajtanál). Ez MEGOLDHATÓ, mondhatni a legegyszerűbb felhasználási mód. A gőzgép meg magad is látod, hogy nem jön össze.

  52. 53, Csont:
    vannak álmok melyek nem jöhetnek össze. 400-as szalagfűrészről lenne szó. 4 ütemű 190 cm3-es kisgépmotor van, ez a faelgázosító kazán elég nagy probléma. Tartok tőle, hogy előgyújtást biztos át kell állítani.

  53. 44. Üdv.Ma már minden benzinkúton kapható gázolajban van 5% biodízel,ami sajnos megromlik.

  54. 54:
    A gőzgépre én azért szavaznék, mert nem kényes, bármi elég benne (szén is, ami lesz még bőven 500 évig). Gyerekkoromban gőzgéppel mentek csépelni tanyáról-tanyára, és a gépbe szalmát is tápláltak, meg tehén trágyát. Tudom, hogy ez szerves anyag pocsékolás, de jól példázza a „mindent”.

  55. 58:

    Gőzgép – faelgáz gép

    Vegyeskazán – faelgázosító kazán

    Hasonló összevetések, etetés szempontból a vegyes kényelmes, de hatásfokban a faelgázosító jobb, majdnem a duplája.
    Ez utóbbiban viszont nem működik a szén, az olaj, meg az egyéb vackok égetése.

  56. 58:

    Mostani fogyasztás mellett még igaz lehetne az 500 év a szénnel, de:

    – Fogyasztás nő, egyre másra váltják ki a széntüzelésű erőművek az olajat pl Kínában.
    – A legjobb minőségű nagy mennyiségű fekete szenet nagyrészt kitermeltük, van sok gyengébb barna meg lignit.
    – Ahogy kiesik a többi energiaforrás, úgy fog előtérbe kerülni a szén, elgázosítjuk, üzemanyagot próbálunk belőle gyártani, áramtermelésre használjuk majd, stb.

    így messze nem 500 az az 500, és a peak coal is eljön előbb utóbb.

  57. Ha annyi szén van még, akkor okosabb és gazdaságosabb lesz (na meg a tőke is ezt fogja preferálni) nagy hatásfokú hőerőművekben hasznosítani (Kína is ezt teszi, csak nekik a hatásfok még nem mindig számít). Isten óvjon attól, hogy a mai körülmények mellett mindenki elkezdjen „szenezni” otthon! Elég az újra divatba jött széntüzelés füstjét nyelni… A szénből nem csak e.áramot, hanem metángázt is elő lehet állítani. A hazai maradék szénvagyonra már most sokan rá akarják tenni a kezüket. Bár a mezőgazdasági hasznosításban a gőzgép szerintem is jó alternatívának tűnik, de nem hiszem, hogy ez a fajta megoldás új erőre kapna. Az elkövetkező 25 évben biztosan nem… Akkor már inkább a Sterling motor, vagy a sűrített levegő. Az előbbi napkohóval is meghajtható nyáron, az utóbbit pedig szélkerék is „töltheti”. Persze nem úgy, hogy egyedek birtokolják és használják, max. TSZ-es formában! Jó lett volna, ha bejön, de igen nagy a csend a kb. fél éve USA-ban bejelentett „bio-baktérium benzin” körül.
    Cs.

  58. Atolvasva a hozzaszolasokat,a legtobben meg a szines tevejuket is atvinnek a tulelomusor kovetkezo fejezetebe.Sokan elfelejtik,hogy nem a sorozatokban elore megirt forgatokonyvek szerint alakul a folytatas,annak szemlelese mai modern eszkozok hasznalata nelkul fog megtortenni.
    Vilagitas,kozpontifutes,motorizacio,mindezek mukodtetesere keves eselyt latok,ugyanis hiany lesz mindenbol az egadta vilagon.Vilagitasnak kivalo lesz a villamossag feltalalasa elott
    jol bevalt napkeltetol napnyugtaig mukodo,termeszetes kapcsoloval ellatott napfeny!Kozponti futesre nem lesz elegendo energia,aki teheti,szerezzen be egy sparheltet,az biztosan aranyat fog erni.Kerti vagy szantofoldi erogepek helyett az allati erovel vegzett foldmuveles korszaka johet,szerencses esetben.Funyironak kivaloan hasznalhato a kecske.Aztan nem szabad elhanyagolni a termeszet terulj-terulj asztalkajan fellelheto,emberi fogyasztasra alkalmas,sokszor gyogyhatasos tartalommal is rendelkezo novenyek megismereset sem,ilyenek a galagonya,homoktovis,afonya,som,stb.
    Ha lesz mit inni,lesz mit enni,jol jon egy pottyantos wc a kert vegebe.Ha idaig eljut a kivalasztott versenyzo,nem art neha tisztalkodnia,erre viszont alkalmas lehet az esoviz hasznositasa,melyet a sparhelten fazekban fel tud melegiteni,ha a habteste iszonyodik a hideg viztol.
    Mindezek utan ,ha genetikailag is tulelni szeretne,embertarsakra is szuksege lesz,elsosorban masik nembeli egyedre,masodsorban egymast valoban segiteni akaro emberek kozossegere,akiknek kozos ugyuk a megmaradas.
    Ha haboru lesz,mindenkinek a legrosszabb helyzetre kell keszulnie.Ebben az esetben oskozossegi tarsadalom a nyero. 😀

  59. Megkérdeztem egy olajfúrótornyokon dolgozó mérnök ismerősömet az üzemanyagok tárolásáról. Idézem:
    Mindenféle üzemanyagnál fontos szempont, hogy a tartály jól le legyen zárva. Ha szellőzik, akkor 1 év után elszáll az a sajátossága, hogy elindítson egy motort. A tárolóedény sem lehet gagyi műanyag, mert kilukadhat. Tehát egy jó kannában, jól lezárva, akár 100 évig is el lehet tartani bármiféle üzemanyagot.

  60. 65:
    Természetesen, mert ha nincs jól lezárva, akkor az egész elpárolog. – – – Már írtam, hogy kipróbáltam másfél éves benzinnel és OK.

  61. 65, Gloucester:
    Legjobb az üzemanyagot fémtartályban (acélhordó, kanna) tárolni. Ha a gépjármű előreláthatólag hosszú ideig nem lesz használva, akkor a porlasztóból vagy a befecskendezőből le kell engedni az üzemanyagot.
    Véleményem szerint üzemanyagot hosszú távra gépjárművek számára bespájzolni, enyhén szólva értelmetlen. Sokkal fontosabb, hogy az üzemanyag kisgépek (láncfűrész, szivattyú, áramfejlesztő, stabilmotor) számára legyen elérhető, addig amíg…
    Persze üzemanyagba érdemes pénzt fektetni bármikor.
    Szerintem az oltatlan meszes szappanfőzést nyugodtan kipróbálhatod, mert a mész vízzel erős lúgot képez, melyet még megtetéz a vízlágyító.

  62. 67. Köszönöm János. Mindenképp kipróbálom. Listámon van.

  63. Üzemanyag ügyben:
    én is gond nélkül használtam néhány hete a megtalált és két éve bekevert kétütemű keveréket (1:50), pöccre indult a láncfűrész vele. Egyszerű benzinkúti műanyagkannában volt tárolva a pincében.
    Gázolaj: ismerőssel még a rendszerváltás után szereztünk az oroszoktól 10,000 literes tankot, földbe ástuk és meghordtuk a 8 forintos tüzelőolajjal. Amíg futotta, abból jártunk sok évig.
    Vannak adalékok mind a benzinhez, mind a gázolajhoz, amivel megnyújtható a szavatossága, keressetek a long term storage gasoline-ra, a Sta-Bil nevű adalék az egyik hasznos.

    Én inkább a fenntartható megoldásokban gondolkozom, azaz mindent etanolra állítok át. Egy oszlopos házi lepárlóval saját maga állíthatja elő mindenki az üzem- és fűtőanyagát, csak megfelelő motorokat kell vennie hozzá. Pl. igényesebb kerti gépekben és generátorokban a Honda GX390 motorja fut, ami a gyár szerint nem megy etanollal. Dehogynem, csak előgyújtást kell állítani és kell egy nagyobb fúvóka. Jövedéki kérdés már nem lesz lényeg, mire odakerülünk.

    Legjobb a ló- és ökörerő volna, de nem értek az állatokhoz. A Krisnások gond nélkül látják el már most is magukat, ökörrel végzik az összes gépigényes tevékenységet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük