(679) Iránt meg fogják támadni

Tibor bá’ online

 

Ezt nem én mondom, hanem Terry Jones. Ki ez a Terry Jones? Ez a pasi 1942-ben született és az égvilágon mindent csinál. Leginkább a Monty Python együttesben játszott szerepére emlékezhettek. Szóval olyan mindenhez értő jó fej. Minden esetre van logikája, u.i. ő kifejezetten logikai alapon állítja, hogy Iránt meg fogják támadni. Innentől kezdve átadom neki a szót, illetve lefordítom az ausztrál The Age-ben megjelent esszéjét. Figyeljetek,  az esszé kurva jó, azért strapáltam magam. No, csak úgy mondom.

A XIV. században két járvány dúlt, az egyik a Fekete Halál (pestis), a másik a hadviselés üzletesítése volt. Zsoldosok mindig is voltak, de III. Edward alatt az angol hadsereg főerejét képviselték vagy húsz éven át, amiből aztán a Száz éves háború lett. Amikor III. Edward 1360-ban végre  aláírta a brétignyi békét, és a katonáit hazaküldte, a legtöbbnek nem volt otthona, ahová visszamehetett volna. Hozzászoktak a harcoláshoz, mert azzal keresték meg a kenyerüket. Ezért aztán egyszerűen szabadúszó hadsereggé álltak össze, magukat „szabad csapatoknak” (Free Company) nevezték el, és körbejártak Franciaországban rabolni, erőszakoskodni, és gyilkolni. Az egyik szabad csapat a „Great Company” nevet kapta, becslések szerint 16.000 katonából állt, ami több volt, mint a nemzeti hadsereg. A Great Company eljutott VI. Innocent pápához Avignonba és válságdíjat kértek érte. A pápa elkövette azt a hibát, hogy kifizette a zsoldosokat, amitől vérszemet kaptak a további fosztogatáshoz, pláne miután a pápa javasolta, tegyék át működési területüket Olaszországba, ahol főellensége Visconti élt Milánóban. A Great Company így is tett a Marquis of Monferrato vezetésével és a pápa anyagi segítségével. A lidércálom valósággá vált, hatalmas bandák rabolták végig egész Európát, aminél szörnyűbb csak a pestis járvány lehetett. Úgy tűnt, hogy a szellem kiszabadult a palackból és nem volt mód arra, hogy visszaparancsolják. A hadviselés hirtelen jövedelmező foglalkozássá vált. Az olasz városállamok lerongyolódtak, mert a beszedett adókat át kellett adni az ex zsoldosoknak. Ugyanakkor azok, akik ebből a háborúból pénzt csináltak, abban voltak érdekeltek, hogy sose legyen béke.

Most menjünk előre az időben, úgy 650 évet. George W. Bush amerikai elnök elhatározta, hogy az iraki inváziót privatizálja, tehát szerződést kötött őrző-védő cégekkel, mint például a hírhedt Blackwater, amit az utóbbi időben átkereszteltek Xe szolgálatnak. 2003-ban a Blackwater versenytárgyalás nélkül elnyert egy 27 millió dolláros megbízást az Ideiglenes Koalíciós Hatóság fejének, Paul Bremernek a védelmére. A konfliktusok alatt álló területeken működő hivatalos személyek védelmére 2004-től kezdve több, mint 320 millió dollárt nyakaltak fel. Ebben az évben az Obama Adminisztráció szerződésileg negyed milliárd dollárt fizetett az Xe Szolgálatnak, Afganisztáni biztonsági munkákért. Azonban ez csak egy vállalkozás a sok közül, amelyek profitálnak a háborúból. 2004-ben a New American Century megjelentetett egy riportot „Az Amerikai Védelem felújítása” címen, amiben feltárták, hogy tervbe vették a fegyverkezésre költött pénz GDP 3 százalékáról való felemelését 3,5, majd 3,8 százalékra, ami ma már elérte a 4,7 százalékot. Összehasonlításként, Nagy Britannia esetében ez 2,5 %, Ausztrália esetében pedig mindössze 2 %.

Ahogy a középkori olasz városállamok adófizetőiből kiszívták a pénzt, ugyanúgy szívják ki belőlünk a pénzt az üzletesített hadviselés. Minden valamirevaló részvénytársaságnak profitot kell előállítani a részvényesei részére. A XIV. században a részvényesek maguk a Szabad Company katonái voltak. Ha a Companyt senki nem szerződtette, hogy háborút viseljen valaki más ellen, akkor a részvényesek elfelejthették az osztalékot. Hogy ez ne következzen be körül kellett nézniük, hogy piacot találjanak maguknak. Sir John Hawkwood Fehér Companyját felajánlhatta volna a pápának, vagy Firenze városának. Ha valamelyik nem fogadta el az ajánlatot, akkor egyszerűen felajánlotta az ellenségének. Francis Stonor Saunders fantasztikus könyvében, a „Hawkwood: Diabolical Englishman”-ben (Hawkwood a diabolikus angol) ezt írja: „A company kizárólag negatív értékekkel bírt, ilyen volt a városok közötti katonai egyensúly fenntartása.” Pontosan úgy, mint a modern hidegháború.

1989-ben kezembe került a hadiipar egyik belső kiadványa, amiben a vezércikk címe a következő volt: „Istennek hála, létezik egy Szaddam.” A cikk kitért arra, hogy a kommunizmus összeomlása után, a hidegháború megszűnésével, a hadiipar rendelései a nullára estek vissza. De végre van egy új ellenség, az iparág új lendületnek  nézhet elébe. Irak megtámadása egy hazugságra épült. Szaddam Husszeinnek nem volt tömegpusztító fegyvere, viszont a hadiiparnak szüksége volt egy ellenségre, és a politikusok szolgáltak vele.

Most azonban az angol követség megtámadásával feltupírozott harci dobok Irán megtámadásáért szólnak. Seymour Hersh a november 21-i New Yorker-ben ezt írja: „Iránban előállított dúsított uránium nyilván van tartva.” Ugyanakkor az új vezetés alatt álló International Atomic Energy Agency (nemzetközi Atomenergia Ügynökség) jelentése, ami hatalmas felháborodást okozott, semmi olyat nem tartalmazott, ami bizonyítaná, hogy Irán nukleáris fegyver előállításán dolgozik.

A XIV. században az egyház élt szimbiózisban a katonasággal. Manapság a politikusok. Az Amerikai Kormány a múlt évben egy elképesztő összeget, 687 milliárd dollárt költött „önvédelemre”. Képzeljétek el, mi mindent lehetett volna elérni ezzel a pénzzel kórházak, iskolák építése és fenntartása terén, vagy a kilakoltatás előtt állók megsegítésére.

Dwight D. Eisenhower amerikai elnök 1961-es búcsúbeszédében megragadta az alkalmat, hogy figyelmeztessen minket a veszélyre, ha a politikusok és a hadiipar között túl szoros kapcsolat alakulna ki. „Ez az összejátszás a katonai hatalom és a hadiipar között egy új jelenség Amerikában” – szögezte le Ike – „Itt a kormányban figyelnünk kell rá, hogy ne fordulhasson elő nem kíván befolyás a katonai ipari komplexus részéről. A hatalom átcsúszásának lehetséges esélye valós és hosszantartó lesz.”

Jelentem az átcsúszás megtörtént, a szellem kint van a palackból. Irak és Afganisztán a múlt, Irán a nem túl távoli jövő.

_______________________________________________________

 

38 gondolat erről: „(679) Iránt meg fogják támadni

  1. Ez csak az egyik ok Irán megtámadására. A másik ok az, hogy a cionisták féltik a bőrüket, és csípi a szemüket, hogy a Közel-Keleten másnak is van (lehet) atomfegyvere. Izrael államot az angolok hozták létre ütközőzónának, következetesen a divide et impera elvet alkalmazva, hogy a militáns arabokat elfordítsák a brit birodalom indiai érdekeltségeitől. Aztán szépen a világ fejére nőtt. Ez csak egy mesterséges államalakulat, aminek nincs történelmi hagyománya, ugyanakkor a világ pénzforgalmának ellenőrzésével túlzottan megerősödtek, és egy olyan tényezővé váltak a Közel-Keleten, ami már a világ egyensúlyát képes befolyásolni.

    Ja, mielőtt kapnék a pofámra a hozzászólók egy részétől, megjegyzem, nem vagyok antiszemita, tisztelem a zsidókat, a világ két legtehetségesebb nemzetének tartom a magyart meg a zsidót, én csak a cionizmust utasítom el.

  2. Tibor bá az esszé több mint érdekes, de akkor ugorjunk előre egy kicsit mi is az időben és tételezzük fel, hogy Irán is a múlté már, egy Iráni háború, még teljes leigázással sem billenti át az amerikai gazdasági mérleget, ki következhet?Pakisztán, Szíria, Szaud-Arábia? nemhiába a Szaudi herceg egyre nyíltabban jelenti ki, hogy atomra van szükségük. Ezek a „kis” háborúk előbb utóbb szembe kerülnek Kínával de legfőképp Oroszországgal és kétlem, hogy még egy hidegháború kezdődne, arra egyszerűen már nincs pénze az USA-nak. Nemhiába lett egyik legvirágzóbb vállalkozás (a Kubai válság óta) a bunker építés tengeren túl.

  3. Ez megint csak a pénzről szól. Ha elhasználják a fegyvereket,az ezekhez tartozó muníciót, katonai felszereléseket. Ezeket újra pótolni kell.Tönkere ment fegyver gyárosról, fegyverkereskedőről még sosem hallottunk.
    A sérült, beteg embereket kezelni gyógyszerezni kell. Tönkrement gyógyszergyártóról sem nagyon lehet hallani.
    Segítenek újjáépíteni a lerombolt civil és egyéb épületeket. Ez megint segítség a politika holdudvarában lévő építőiparral kapcsolatos gyártó és kivitelező cégeknek.
    És a hab a tortán!
    Szereznek egy időre egy gyarmatot, ahol rabolhatnak ideig-óráig szinte gátlástalanul!

  4. 4: Marnitz Miklós

    Pénz… Általában termelő munka „teremti”.
    A fegyvergyárost levegőpénzzel nem lehet kifizetni, de a gyógyszergyárakat sem.
    Amit az USA most próbál, az az, hogy a világban a fejlődő országok fejlődését megakassza, hogy azok ne fogyasszanak, sőt főleg saját természeti kincseket ne fogyasszanak.
    De már késő… Nem lesz elég szufla, hogy a tervet végigvigye.
    2012-ben bedől az amerikai – és talán az európai – nyugdíjrendszer, az utolsó tartalék, mit napi politikai szinten le lehet nyúlni.

    A gazda nélkül maradó zsoldosoknak pedig nem lesz mit rabolni…
    Kínába, Oroszországba nem tudnak bejutni, a világ többi részén meg pár hónap után felkopik az álluk…
    Bár, lehet hogy beállnak a korrupt kormányokat megdöndő erők közé, és elősegíthetik egy „szebb jövő” építését, bár lehet, hogy ez egyeseknek hátborzongatóan hangzik.

  5. #1
    „Izrael államot az angolok hozták létre ütközőzónának, következetesen a divide et impera elvet alkalmazva, hogy a militáns arabokat elfordítsák a brit birodalom indiai érdekeltségeitől.”

    Padisah,
    Izrael államot, A) látszólag néhány fanatikus visszatelepülni akaró több évtizedes nyomásának engedve, B) kvázi holo-kárpótlásként, a sokat szenvedett zsidó közemberek számára; C) valójában gazdaságstratégiai érdekből hozták létre a sivatagban; lehet találgatni, hogy kik. Olaj és földgáz, ami a fejlett Nyugat motorja, természetesen csak véletlenül volt dögivel az új haza környékén.

    #5
    Attila, pedig próbálkoznak rendületlenül Oroszország (és Kína) elszigetelésével és bekerítésével. Nem fognak lemondani pl. az orosz természeti kincsekről és olajról. Ha nem lehet megvesztegetéssel privatizálva, a nagy euro-atlanti cégek által békésen megszerezni, akkor fegyverrel fogják elvenni. Ennek egyik árulkodó jele az, hogy folyamatosan hoznak létre, bővítenek támaszpontokat, és telepítik az ICBM-elhárító rendszereket, többek között a pufferzónaként szolgáló, volt VSZ-országok területén is.

  6. Azt értjük, hogy Irán megtámadása egy logiukusan következő lépés Amerika részéről, hiszen jól ismert folyamat, hogy az amerikai gazdaságot a háború tartja életben. De! Most itt egy másik kérdés. Kína nincs hadiiparra beállva. Vajon tényleg belép, ha Iránt támadás éri?

  7. 7.
    Kína ugyan nincs hadiiparra berendezkedve, de gondoljunk csak a sok kütyüre. Alighogy bemutat valamelyik nagy nyugati cég egy mobiltelefont vagy laptopot a kínai már rég árulja. 🙂

  8. 9 Mvm9

    Próbálkozni lehet.
    A kérdés nem az, hogy lemondanak-e az orosz természeti kincsekről, hanem az hogy hogy szerzik meg.
    Szerintem a SZU szétesése után a káoszt kihasználva lehetett volna sikereket elérni, de az USA már akkor elbénázta.
    Már Hodorkovszkíjt se tudta megvédeni, aki az orosz olajat játszotta volna amerikai kézre.
    A megvesztegetésre nincs elég pénz… Már az oroszoknak is több van. Ez is kiesett.
    Háború? Necces. Láttuk, hogy a világ legdrágább hadserege mennyit szivatja magát a világ két legvédtelenebb országában…
    Az olasz olajra rámenne a komplett amerikai légierő, és addig Kína még csak ropit meg a sört készítette be.
    Az USA a rakétáival tönkretehet néhány légvédelmi központot, de Oroszország elég nagy… Szárazföldi haderő nélkül közel se szagolhatnak az olajmezőkhöz, és mint láttuk Irakban 150 000 katona éppen csak elég egy már legyőzött kis ország elnyomására.
    Oroszországhoz másfél millió katona nélkül hozzás se szabad kezdeni, a logisztikáról nem is beszélve. És még azt meg sem említettük, hogy pénz is kellene hozzá… Szerinted Kína hitelezné?

  9. 7. Drakonisz

    Nem tudom, Kína hadiipari kapacitását, de Iránnak évekkel ezelőtt adott annyi Seaskimmer rakétát, amivel a Perzsa öbölből ki lehet lőni az összes ellenséges kütyűt. Plusz elektronikát, satöbbi.
    Azt hiszem, Kína aktiválni tudja az „alvó” szövetségeseit, azokat az afrikai, délamerikai országokat, ahol évek óta fejleszt, befektet, és csendben építgeti kapcsolatait.
    Az lehet, hogy a végén az USA „megnyeri” a háborút, azaz Irán elveszti, de az USA rosszabbul jár, és a győzelmét nem fogja tudni kiaknázni, és Kína marad a vilg szuperhatalma.

  10. Ja, és tudtommal rengeteg ipari technológiát átadott Európa és Amerika Kínának az olcsó munkaerő miatt. Na meg a ritkaföldfémek miatt is támadt egy kis zavar nemrégiben mert Kína nem akar eladni. Az amerikaiak meg vakarják a fejük mert minden tudást és technológiát leépítettek és több év kell mire összekaparják a szakembereket és a technológiát. Mindezt gondolom azért mert lusták, és olcsóbb a Kínai.

  11. Háborút,politikai okokból soha nem indítottak.A feszítő erő mindíg az anyagi érdek volt.
    A nyugat jelenleg le van rongyolódva,csak még nem tudatosult a társadalmaikban.
    A rendszerük csak úgy tud fennmaradni,hogy elveszik a másét,amihez, a még együttlévő „szabadcsapatok” rendelkezésre állnak.
    Ehhez „casus belli” kell,egy „trőnörökös”,akit, mondjuk, Iránnak,és/vagy Szíriának hívnak.

  12. Üdv Tibor Bá és Mindenki.
    Az USA még mindig a Világ legnagyobb ipari-gazdasági hatalma.
    Az EU gazdasága most éppen 3x akkora mint Kíná-é.
    Oroszország éppen úgy fél Kínától, mint a NATO-tól. Kínának ott a nagy ellenfele: Japán. Erről nemigen elmélkedik senki.
    Könyörgöm, ne temessük már a Nyugatot! ‘Asszem, túl sok Viktort néztek a TV-ben. 🙂
    Szerintem, – a Világpolitikát nem szabadna ennyire lesarkítani: Sok ország, sok érdekcsoport, sok bűnöző = sok sok tényező.
    Az valószínű, hogy a magán-hadseregeknek, cég-hadseregeknek egyre nagyobb a szerepe a nemzeti-hadseregek rovására.
    Szép új-régi Világ!

  13. Elég egyoldalú ballib vélemény. Biztos vagyok benne, hogy Irán dolgozik az atombombáján.

    És mi lenne, ha egy varázsütésre megszűnne a hadiipari komplexum? Ennek a kabarészinésznek nem tűnt fel, hogy az egész modern gazdaságot ugyanaz az elv vezérli, mint a hadiipari komplexumot, hogy nincs egy élesen leválasztható „békés” és főleg fenntartható része a modern gazdaságnak és társadalomnak?

  14. „Irak megtamadasa egy hazugsagra epult”
    .A haboruk elinditasakor a kezdemenyezonek altalaban illik bejelenteni a megtamadas kivalto okat.Az iraki pelda jol szemlelteti,hogy aki akar az talal a tomegek szamara elfogadhato indokot a haborus helyzet kialakitasahoz.
    Iran eseteben a NAU jelentese keresztbe tett a terveknek,mert nem talaltak atomfegyver fejlesztesere utalo bizonyitekot.Ennek hianyaban a tomegeknek nem lehetett volna ujra beadni egy -az iraki haboru elinditasahoz krealt-hazugsag maszlagot.
    A napokban Iran szinte sertetlenul „lelotte” az amerikai dront.
    Obama visszakeri a repulogepet,Iran pedig beint neki.
    Lehetsegesnek tartjatok,hogy az USA szandekosan kuldte at a gepet ellensege teruletere,csak azert,mert haborus indokot keres?Rendelkezik Iran olyan technologiaval,ami ezt a korszeru robotgepet serules nelkul le tudja „szedni”?
    Elkepzelheto egy USA -IRAN osszjatek a mindenaron haborut akaro terv megvalositasahoz?Ne feledjuk,a vegceljuk Oroszorszag vagy annak eroforrasai.

  15. Azt hiszem maga a helyzet provokálja ki, hogy legyen Iránnak atombombája. Ez egy önbeteljesítő jóslat vagy inkább fenyegetőzés.

  16. Irán valószínűleg egy nagyonúj orosz műholdas zavaróberendezéssel szedte le a drónt, szerintem aktív orosz szakértői segítséggel. Ha ez bizonyítható lenne, akkor Oroszországot is bele tudják keverni a pakliba.

    Másrészt szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy a Szovjetúnió széthullása után ne kerülhetett volna Iránba nukleáris robbanófej, illetve az se valószínű, hogy az energiaéhségben szenvedő Kína ne segített volna az egyik legnagyobb olajszállítójának stratégiai berendezések előállításában vagy leszállításában, ha Irán erre nyomatékosan kéri.
    Ugyanúgy, bár az SS-300-as ICBM-elhárító rakéták Oroszországból Iránba történő exportját valahogyan megfúrták, ennek a régebben Kína által megvásárolt és továbbfejlesztett HQxx sorozatú klónjai már Iránban lehetnek. Ezek az eszközök sok tekintetben jobbak a Patriot-ütegeknél, és komoly veszélyt jelentenek nem csak a cirkárórakétákra, hanem akár a B2-es lopakodó bombázókra is.

    Egyébként mit gondoltok, mi a nehezebb: a világgal dacolva, több ezer gázcentrifugát megvenni és üzemeltetni, a komplett föld alatti infrastruktúrát kiépíteni, kiszolgálószemélyzetet és szakértőket kiképezni; vagy pedig készen megvásárolni néhány nukleáris robbanófejet? (Úgy, hogy közben Irán rendelkezik saját, kipróbált hordozóeszközzel.)
    Beszerzési forrás van bőven, lehet válogatni: Pakisztán, Kína, Észak-Korea, az ukrán vagy az orosz szolgálatok, vagy paradox módon maga a Moszad.

    Az iráni vezetésnek fűződik-e valamilyen érdeke ennek az állapotnak a fenntartásához?

  17. 17: ha te lennél az iráni vezetés helyében, mivel terelnéd el a figyelmet arról, hogy bevásároltál a feketepiacon pár, vagy pártucat atomtöltetet? Pl. többezer centrifugával…

  18. 18:
    Ilyen költséget figyelembe nem vevő áttétellel mindent meg lehet magyarázni. De miért baj, ha köztudott, hogy Iránnak van Nuke-ja? Azonnal abbamaradna a szemétkedés velük. A Nuke bizonyítottan elrettentő. Nézzétek meg É.Koreát.

  19. #18
    Nem vagyok egy éceszgéber, de el tudom képzelni ezt a verziót is. De olyat is, hogy a CIA-Moszad hidra segítségével kap robbanófejeket Ahmadinejad, azután meg Kadhafi és Szaddam sorsára juttatják és kitör a demokrácia.

  20. #19
    Észak-Korea kicsit más; az a fenyegetés úgy kell Amerikának, mint egy falat kenyér. Az ezt ellensúlyozó erőteljes Dél-koreai jelenlét, egy Kínát átkaroló és érdekszféráját blokkoló, komplex Délkelet-ázsiai stratégia része.
    Vajon mennyi ideig tartana Észak-Koreát leradírozni a térképről?

  21. 14. elég egyoldalú vélemény, ugyanis a nem fenntartható része a gazdaságnak elsősorban, a munka nélkül teremtett kamatból adódik. Nos ezt modern gazdaság néven említeni szerintem badarság, ez inkább kizsákmányoló gazdaság.Egyáltalán mit értünk modern gazdaság alatt, ezt kell definiálni, ha létezik ilyen.
    Ami az Iráni atomot illeti, szerintem ha lenne nekik, végighordoznák a „főutcán” mint Pakisztán tette annak idején. Ha a leszedett bádogteknőnek ekkora reklámot csináltak, ami ugyancsak az elrettentést szolgálja akkor a hasadó töltetet sem titkolnák, hiszen nem lenne logikus, mert ha megtámadnák be kellene hogy vesse, mindezt elkerülni csak elrettentéssel tudja megakadályozni, tehát szerintem minden logikát nélkülöz az a felvetés hogy van nekik csak titokban tartják.

  22. 22. Bár még az is lehet, hogy kivár. Tesztel, gondolkodik, és amikor az össz NATO flottát már átcsoportosítják, akkor bejelenti, hogy bármilyen behatolásra nukleáris fegyverrel válaszol… Pszichológiai hatása sokkal erősebb lenne, mint most bejelenteni, hogy „Megvettük Ecsém!”.
    Szerintem.
    De az is tény, hogy Irán földrajzi fekvése miatt nagyon nehéz fogást találni rajta, hogy hova is lenne érdemes elkezdeni bombázni… Lebombáznak pár birkanyájat, van másik száz. Kilövik az atomerőművet, használják az olajat, amíg újraépítik. De ha lenne egy nukleáris siló, azt már érdemes lenne támadni nukleáris fegyverrel is és máris van fogás az országon.
    Szerintem.

  23. 22: az a modern gazdaság, bammeg, ami ma van. Más szóval fenntarthatatlan. Magyarorsazág gazdasága hány napig maradna talpon, ha elzárják a külkereskedelemtől?

  24. 23:
    A silók 40 áves technika. Ma már csak mobil kilővőket alkalmazanak, mert bemérhetetlenek műholdról.

  25. 24. Ahhoz, hogy egy USA katona ezt átlássa már intelligencia is kell, amit Amerikában egyre inkább visszaszorítanak… Szerintem az átlag nem fogja fel, hogy miről is van szó…

  26. 24. Árpád

    A katonának volt egy fontos kulcsmondata (valami ilyesmi):

    Több közös dologunk azokkal akik ellen harcolni küldtek, mint azokkal akik küldtek…

    Ez akkor fordul elő, amikor az „elit” már nem érzi sajátjának az embereket akiket irányít.

    Hajh… A földesúrnak még TULAJDONA volt a paraszt, és meg is becsülte… A befektető már csak LÍZINGELI a vállaltában a melóst.

  27. Tibor bá,

    A szavazás kérdése lehetne egy picit precízebb:
    az USA/Izrael/NATÓ megtámadja-e iránt…

    Mert ha mondjuk India, Bangladesh vagy mondjuk Jemen intézne támadást, az más kategória, és máshová kerülne a pont.

  28. 15: A hét vicce: Barack Obama amerikai elnök hétfőn közölte, hogy Washington kérte a RQ-170 Sentinel típusú lopakodó megfigyelő repülőgép visszaszolgáltatását, amelyet Irán december 4-én fogott el, 250 kilométernyire az iráni határ belső oldalán. Hillary Clinton külügyminiszter később hozzátette: Washington hivatalos kérelmet nyújtott be…
    A perzsák persze azóta is nevetnek rahtuk (tán ez a megelőző csapás: halálra röhögtetik az ellenfelet). A ruszkik is biztos visszaadták nekik az U2-est. Ők is azóta röhögnek a beképzelt jenkiken…

    Az irániak meg készülnek behúzni a kéziféket a világgazdaságon: Szakértők szerint a Hormuz-szoros 30 napra történő lezárása 3-500 dolláros magasságokba repítené az olajárakat.
    Leon Panetta, amerikai védelmi miniszter kijelentette, „a Perzsa-öböl olajkereskedelmének akadályoztatása nagyon komoly fenyegetés ránk nézve, az Egyesült Államok szemében ez a bizonyos vörös vonal, amit nem tanácsos átlépni.”

  29. 28!
    Mert akkor anno, lasszóval kellett fogni a jó parasztot.De manapság már csak az van,nő mint a gomba.. 🙂

  30. Az USA Izrael vonal,(a kígyó)most úgy vettem észre el van foglalva Európa bekebelezésével…

    Ez az atom dolog most nagyon divatba jött…Nekem is van,neked is van,de nekem előbb volt,meg nekem újabb fajta van stb..A Szaudi hercegnek is mindene van már,csak még az atom hiányzik neki a repertoárjából,hogy ki tegye a vitrinbe..Ez az atom most hozzá tartozik az image-hez..
    Egymást szólják le az országok hogy ,mi van veled ?Hajléktalan vagy?Még egy sz@ros atomod sincs?..
    Atom tudósnak sem egy életbiztosítás manapság lenni..Most ez a legveszélyesebb szakma egyike..

  31. 29:
    Valóban, de szerintem mindenki érti miről van szó. 😉

  32. 30:
    Ezer ev magyar torvenyei.Szent Istvannak akadtak olyan rendeletei,melyek a vajtfuluek szamara bemutatjak,milyen allamot
    alapitott a”szentkiraly”.Van pl. egy olyan paragrafus,amelyikben eladhato az asszony,ha harmadizben lop. 😀
    Aztan felismerheto tobbek kozott a napjainkban ugyanugy funkcionalo „szemet szemert,fogat fogert”elv is.

  33. 35. Suhi!

    Megköszönném, ha hivatkozással is alátámasztanád az állításodat.

  34. 36:
    Bocsanat,de nem volt eleg idom valaszolni az utobbi napokban.
    Akkor a hivatkozas:www.ezerev.hu
    De a gugli beadja igy is:Ezer ev magyar torvenyei.
    Hatha nincs turelem a torvenycikkek kozott,ezert parat bemasolnek ide,hogy az esetleg erdeklodonek ne kelljen keresgelni.
    Szent Istvan kiraly Dekretomainak Masodik konyve

    13 Fejezet az emberolesrol
    1.Ha pedig szabad ember a szolgajat oli meg valakinek,adjon mas szolgat erte,vagy aran valtsa meg es bojtoljon a kanonok szerint.
    14 Fejezet Akik feleseguket olik meg
    Ha ispan kovet el ilyen vetseget,akkor otven tinoval engesztelje az asszony rokonsagat.
    Joravalo vitez eseteben tiz tino;
    Kozrendu ember eseteben ot tino es bojtoles.
    17 Fejezet a szolgak felszabaditasarol szol.
    Vajon mi alol lehetet oket felszabaditani?
    19.Fejezet Szolgak vagy szolgaloleanyok vadaskodasat avagy tanusagtetelet az o urok vagy asszonyuk ellen,meghallgatni nem kell.
    20. Fejezet szabad embert senki szolgasagra ne hajtson.
    26. Fejezet ha szabad ember masnak a szolgaloleanyaval paraznalkodik…
    3.Hasonlokeppen ha valaki szolgaja paraznalkodik masnak a szolgaloleanyaval,azt is vesszozzek verig es kopasszak meg,
    es ha a leany fogadna tole meheben es a szulesbe halna,adjak el a szolgat es aranak fele legyen a leany urae,fele pedig
    maradjon mindenkor a szolga uranak.

    Eszre kell venni,hogy „szkitiabol erkezett szabadok „es a behodolt szolganepek kozott szakadek huzodik!Nos ezeknek a „szabadoknak,masszoval Arpad nepenek nem talaljak genetikai nyomait.
    Vegul
    29.Fejezet arrol,ha ferjes asszonyok lopnak.
    …ha ferjes asszony lop,ferje valtsa meg;
    Es ha masodszor esik azon vetekbe,hasonlokeppen valtsa meg;ha pedig harmadszor,adjak el.

    Bizony,nagyon ugy tunik,hogy rabszolgasag intezmenye mukodott
    a szentkiraly idejeben.Ha ember eladhato ertekkel bir,akkor ez
    nem kerdojelezheto meg.

  35. 37.
    Ez tényleg érdekes. Bár ebben az időben ez talán nem volt olyan nagy szenzáció, ahol harcolnak, ott általában legyőzött is van, rómában még az adósságot fizetni képtelen ember is, a hitelezője rabszolgája lett… 🙂
    Mindenesetre sok dolog van, amiről szívesen megkérdezném Szent Istvánt, hogy miért úgy cselekedett ahogy. Valószínüleg meg volt rá az oka.
    De miért teszed idézőjelbe, hogy szkítiából érkezett, és miért állítod, hogy nem találják a genetikai nyomaikat? Sokak szerint meg háromszáz évet „találtak” ami meg sem történt… Ember legyen a talpán, aki eligazodik itt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük